Úgy érzeztem megtaláltam a másik felem, mégis elment...szeretnék újra vele lenni

Sziasztok,

Tavaly férjhez mentem, annak ellenére, hogy nem voltam boldog a kapcsolatunkban, de a férjem mellett biztonságban éreztem magam. Sajnos nem éltük meg ugyanúgy a bizonyos helyzeteket, nem úgy gondolkodtunk dolgokról, egymás ellentétei voltunk, mint kutya és macska és állandóan veszekedtünk. Év elején munkahelyet váltottam ahol megismerkedtem egy másik férfival. Rengeteget beszélgettünk, vagyis inkább csak ő beszélt, mert én csak hallgattam és hallgattam, mert ugyanúgy vélekedett dolgokról, ugyanúgy élt meg helyzeteket, mint én. Mintha megtaláltam volna magamat férfiban. Elköltöztem a férjemtől, beadtam a válókeresetet és minden időt együtt töltöttünk. 3 hónap intenzív együttlét után aztán elhagyott. Azt kérte legyek egyedül, ismerjem meg önmagam, zárjam le a házasságomat és hagyjak neki is időt. 2 héttel azután, hogy elköltözött tőlem kiderült, hogy van egy másik, nálam jóval fiatalabb lány is a képben. Szakításunk után tartottuk a kapcsolatot, az elmúlt 3 hétben pedig minden nap felhív telefonon, igaz én szigorúan csak munkáról beszélek vele. Nem kérdezem, hogy van és azt sem tudom létezik-e még a másik lány. Bármennyire is megbántott, tudom, hogy ennek így kellett történnie. Kezdem magam jól érezni, kezdek kigyógyulni a házasságomból, kezdek megváltozni. S gondolom ezt ő is látja. De nem lép át egy bizonyos határt. Bár amikor összefutunk megjegyzi, hogy jól nézek ki és jót tett nekem az egyedül lét. Nekem viszont egyre jobban hiányzik a testi kontaktus. Próbáltam a szakításunk óta ismerkedni, de nem megy. Úgy érzem, hogy kettőnk között még nincsen minden lezárva. És nem is szeretném vele megszakítani a kapcsolatot. Bár ezt ő is megtehetné, de valamiért nem teszi. Amíg együtt voltunk megterveztük a jövőnket...vagyis ugyanazt a házat álmodtuk meg, ugyanaz a hobbink...s mindez idő alatt úgy éreztem és most is úgy érzek, hogy közös a jövőnk. Várok. Én nem szeretnék kezdeményezni..azt szeretném, hogy ő lépje át a határt és újra hódítson meg...ha lehozza a csillagokat is értem kiállta a próbát. Hogyan érhetem, el hogy kezdeményezzen. Sokszor gondolok arra, hogy a közös házunk teraszán ülünk nagy harmóniában és nézzük együtt a naplementét...és közben olyan érzésem, van hogy ez a valóság.

Címkék:

Hozzászólások



Origami

Amíg nincs gyerek, addig igenis legfőképp magadért felelsz. Ha valaki rájön, hogy nem jó az, amiben van, akkor igenis menekülnie kell.
Hogy belement a házasságba, mikor már tudta, h nem jó, az nem dícséretes, de legalább volt ereje kilépni belőle.
Az meg nem törvényszerű, hogy őt is megcsalják...ez nem hiszem, hogy bevonzás kérdése.



Kedves Panka

Én nem tudok okos lenni más életében és persze a pontos képet sem látom, mert mindenki a saját szemszögéből írja le a történteket...

Szomorúan olvasom, hogy a másik feled nem tudja- vagy nem akarja magát elkötelezni...több vasat tartott a tűzben...mennyire ismered őt? A lelki világát és az életkörülményeit? Nem lehet, hogy te nagyítottad fel ezt a kapcsolatot kettőtök között? Félre ne érts, nem bántásból írom, csak jómagam is voltam hasonló cipőben, beleszerettem egy olyan valakibe, aki mögé többet gondoltam-
Ha több nőt futtat valaki, akkor nem egyenes azokkal, akik elvileg fontosak nekik és miért a többes szám? Ezekbe is gondolj bele.

Volt egy mondatod, amire felfigyeltem:
"Azt kérte legyek egyedül, ismerjem meg önmagam, zárjam le a házasságomat és hagyjak neki is időt."
Miért kell neked megismerni önmagad és neki miért kell idő? Mihez? Lehetséges, hogy pontosan ő nem tudja, mit is akar...
Férfiak:)
Szerintem ki kell ugrasztani a bokorból, ha könnyű préda vagy, akkor nem kellesz neki, ha nem foglalkozol vele, akkor lehet ismét kér egy esélyt...



Tuti biztosra tudom, hogy holnap sem fogok hozzámenni...

azért valakihez, mert biztonságot nyújt. Sosem lennék egy másik emberrel ilyen szemét. Ugyanis ezt én kihasználásnak hívom. Miért ne ítélkeznék? Folyamatosan ítélkezik mindenki a saját értékrendjének megfelelően. Ha meg nincs értékrend, az lesz a vége, hogy hozzámegy az ember egy balekhoz, akit jól kihasznál, aztán meg sír, hogy őt is kihasználja valaki. Gondolom, talált magának egy hozzá hasonló semmilyen értékrenddel nem rendelkező, felelősséget nem vállaló embert. Mivel hasonló, ugye...



Origamihoz szólnék....

....csak annyi, hogy ne ítélkezz...nagyon csúnya dolog, föleg hogy nem tudhatod holnap, Te milyen helyzetben leszel+nem ismered a blogíró életét, az elözményeket, körülményeket, stb...és legföként, ez nem az az oldal, ahol ítélkezni szoktunk egymás felett már ne haragudj...ennyi. ö már biztosan tanult belöle, hisz a hibák ezért vannak...emberek vagyunk.



Igen, én így élem és tapasztalom. :-) Hála a Jóistennek...

én is bevonzottam egy olyan társat, akivel jól érzem magam. :-)
Soha nem tettem volna senkivel sem azt a szemétséget, amit a blogíró.
Tudom, a mai világban sokan tesznek ilyet, mert nem akarnak egyedül maradni.
De nem szép dolog a másik emberrel szemben, mérhetetlen önzés.
Utána meg csodálkozik, ha ő is bevonz egy őszintétlen kamugépet.
Hát, ne csodálkozzon!



hm????

Elfogadom,hogy te így éled és így tapasztalod.
Van ilyen!
szia



Nem, nem visszakapja, csupán az érzelmi és civilizációs...

szintjének megfelelő párt választ a hasonló a hasonlót vonzza elv alapján. :-)
Ennyi. :-)
Mi van ezen csodálkozni való?



Origami figy

régi régi régi mák-mák virág
ilyennek érzékellek most..he :)
ismered a dalt?

Elhagy valakit,aztán jól vissza kapja..na neee



A nagy bunkóság pedig férjhez menni valakihez, akibe...

nem szerelmes az ember, csak azért, mert biztonságot ad, aztán meg jól otthagyni a p....ba. Utána meg azon csodálkozni, hogy egy másik ember ugyanúgy átvág.
Biztosan duálpárja az illető a másik kis fiatal nőnek is, és persze neki is mindenben helyesel, hogy ne legyen semmi probléma, amíg kezelgeti, na, nem a lelkét. :-)
Na, ez most mekkora bunkóság volt? :-)



Igen..ismerd meg önmagad,jól

Igen..ismerd meg önmagad,jól mondta!Türelem,hidd el ,ha valóban ő az ,a másik feled,nincs miért elszakadni egymástól.Ez csak illúzió,az idő....Ettől függetlenül lehet másik kapcsolatod,nem zárja ki őt ebből
Élj s hagyd őt szabadon,ő is azt szeretné,hogy éld meg a szabadságod.
Amikor minél jobban egyben vagy s jól érzed magad a bőrödben ,nem fogod olyan intenzíven érezni a hiányát,ha valóban ő a duál párod.

Origaminak megjegyezném: kis bunkóság az ilyen hozzá szólás ,pici apám! :DDDD



Sajnos nagyon is a Földön

Sajnos nagyon is a Földön járok az elmúlt 5 hónapban megjártam a mennyet és a poklot is. Jó lenne naív kis hableánynak lenni ...és nem gondolkodni a dolgokon.



Hát, ha elengedett, akkor ez nem a valóság.

Szállj le a Földre, kis hableány!

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges