thesecret.hu

Sziasztok! Régebben regisztráltam már erre az oldalra, rendszeresen olvasom is, ám még csak most jutottam el odáig, hogy én is "letegyek valamit az asztalra". A segítségeteket szeretném kérni, egy számomra nagyon fontos témában, s ahogy olvastam mások is megküzdenek az enyémhez hasonló helyzetekkel.

Szeretném a páromat visszahódítani. Pontosabban, újra harmóniát, egyetértést, boldogságot teremteni a kapcsolatunkban.
Kérlek benneteket, olvassátok el a történetem.

Nem is tudom hol kezdjem, annyira összetett a dolog... Én az életemben nagyon sokáig voltam magányos, "vártam az igazit". Születésem óta van egy komoly betegségem, hemiparesis, ami féloldali izomgyengeséget jelent (lényegesen kevesebb a fizikai erőnlétem az átlagnál, nehezen mozdítom a végtagjaim). S ez természetesen nagyon megviselt lelkileg. Úgy éreztem nincs senki, aki megértené a fájdalmam, nem éreztem senkitől hogy szeretve lennék, s ez egész gyerekkoromban is végig kísért.
Aztán jó néhány év múlva rátaláltam egy közösségi oldalra, ahol hozzám hasonló problémájú emberekkel tudtam beszélgetni, egy ott megismert barátnőm által megismertem a Titkot. S akkor eldöntöttem, hogy mesélni fogok magamról az embereknek, kitárom a szívem, és így vetek véget a magányosságomnak.
Sikerült is. Rengeteg támogatást kaptam az addigra szerzett barátaimtól és ezt már-már elégnek is éreztem ahhoz hogy végre jól érezzem magam a bőrömben.
Egy kis idő elteltével azonban, 2008.decemberében a bizonyos Igazi is megjelent. Ő keresett engem, elkezdtünk levelezni, beszélgetni...Eleinte csak jóbarátként tekintettünk egymásra. Az akkori kapcsolatában boldogtalan volt, aminek hamarosan vége is lett; én úgy éreztem hogy közéjük álltam, de megnyugtatott, hogy nekem ehhez nem volt közöm. Egyre többet beszélgettünk, és kialakult köztünk egy nagyon bensőséges viszony, igazi lelki kötelék. Szerelmesek voltunk egymásba. Távkapcsolat ugyan, de leküzdöttük az akadályokat, boldogok voltunk együtt. Mindig azt mondtuk, hogy mi egy érme két oldala vagyunk, elválaszthatatlanok és kiegészítjük egymást; verseket írtunk egymásról és egymásnak.
Mivel a véletlenekben nem hiszek, így azt mondom, a sors akarata volt, hogy éppen 2009 decemberében 12.-én sikerült találkoznunk először, pontosan egy évvel azon nap után hogy megismerkedtünk - mondhatni az első évfordulónk napján (előtte anyagi okokból nem tudtuk megoldani). Ezután javult mindkettőnk anyagi helyzete, így havonta 2-3 találkozást sikerült megoldanunk, és így is nagyon boldogok voltunk. Igazi tökéletes kapcsolatunk volt, sosem veszekedtünk. Én féltékeny típus vagyok, ez okozott néha kisebb szóváltásokat, de az sem tartott tovább öt percnél.
Az utóbbi időkben azonban, úgy egy-másfél hónapja, ez kezdett megváltozni.
Tudom, a páromnak is mindig is megvoltak a maga gondjai; nem éppen felhőtlen a családi háttere, testvére halálos beteg, ő maga pedig állandóan önmarcangolással,belső lelki feszültséggel küzd. Én igyekszem mindenben támogatni, segíteni rajta hogy túljusson ezeken a lelkileg megviselő időszakokon. Máskor is előfordult ilyen, akkor közösen meg tudtuk beszélni és rendbe hozni a dolgokat. Most azonban valahogy ez nem működik. Szinte minden nap sor kerül néha komolyabb néha enyhébb veszekedésre. Párom a baráti társaságára (akik többségében hölgyek) jobban számít, mint énrám - azt mondja, én nem értem meg őt eléggé s most nem enyhítem a gondjait. Nem igazán tudom mit ronthattam el, én úgy érzem ugyanúgy törődök vele akárcsak a kapcsolatunk elején, ha nem jobban. Nagyon szeretem Őt, és egészen biztos vagyok benne hogy még Ő is engem. Nagyon aggódok érte; s félek hogy tönkremegy a harmonikus kapcsolatunk.
Ugyan a napokban felvetődött a gondolat, hogy maradjuk csak barátok (tudom hogy azok tudnánk maradni, nem veszteném el Őt végleg), de én még érzem s remélem, menthető a közös boldogságunk. Tisztáztuk, egyikőnk sem akarja elveszíteni a másikat mint társat.

Hogyan tudnám erősíteni a párom is és magam is lelkileg, hogy megoldhassuk a problémáinkat és újra boldogok legyünk? Hogyan tudnám megszabadítani Őt a feszültségtől, ami megkeseríti az életét? Egyedül nem tudná leküzdeni, szeretnék segítségére lenni.
Tudom, a Titok ellenére sem befolyásolhatom az Ő életét, érzelmeit, gondolkodását. De azt szeretném éreztetni vele, hogy én igenis törődök vele és Ő maga fontos nekem emberileg, s nem pedig az érzelmi biztonság amit adott.
Szeretném Őt boldoggá tenni a talán megoldhatatlannak tűnő gondok ellenére is, ahogy régen sikerült.

Kérlek, segítsetek!
- egy aggódó lány.