thesecret.hu

A piros autó

Szeretem az autókat. Mindig megcsodálom a különleges kocsikat.
Egy alkalommal éppen az aktuális öreg járgányommal álltam a piros lámpánál, amikor mellém gördült egy meggyszínű csoda.

Odapillantottam, és átfutott az agyamon, hogy de jó lenne egyszer egy ilyenben ülni. Sorra vettem az ismerőseimet, senkinek sem volt sportkocsija. Képzeletemben legyintettem egyet, és tudomásul vettem, hogy ez nem fog megtörténni. Abban a pillanatban, úgy ahogy volt, ki is ment a fejemből az egész.

Hetekkel később megismertem egy férfit, akivel egy egyszeri közös ügyünk volt. Felajánlotta, hogy elvisz kocsival a programunkra. A megbeszélt időpontban egy ezüstszínű, Mazda típusú sportkocsi gurult a ház elé. Elmentünk, elintéztük a dolgukat. A férfit soha többet nem láttam.

Néhány hét múlva, újra piros lámpánál várakoztam, amikor mellém hajtott egy kabrió. Ahogy ránéztem, automatikusan indult a gondolat:”De jó lenne egyszer egy ilyenben ülni….,” amikor hírtelen rádöbbentem: de hiszen már ültem...

Egy kis finomság

Nem vagyok túl kívánós, de egy alkalommal, úgy ettem volna egy kis csokis nápolyit. Valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy vásárlásnál vagy elfelejtkeztem róla, vagy siettem. A lényeg, hogy nem vettem nápolyit. Egy hétvégén csoport programom volt. Az első szünetben mivel kínáltak meg? Csokis nápolyival.

Bizalom és összhang

Sokszor elnéztem a hatalmas, tekintélyes motorokat, és a rajta ülő embereket. Elgondolkoztam azon, hogy aki hátul ül, annak teljesen meg kell bíznia a vezetőben, és tökéletes összhangban kell mozogniuk – főleg az irányváltoztatásoknál – hogy az úton maradjanak, és jól vegyék az akadályokat. El-elképzeltem, hogy vajon én meg tudnám-e ezt tenni?

Egy hétvégén régi ismerős hívott meg magához. Már jó ideje ott voltam, amikor betoppant egy férfi, akiről később tudtam meg, hogy motorral jött. Éreztem, hogy itt a lehetőség, hogy kipróbáljam magam, de bevallom, féltem. Pedig annyiszor elképzeltem a jelenetet, amint a hátsó ülésen ülők. Csak húztam az időt, és nem mertem megkérni a férfit, hogy vigyen el egy körre.

Már estefelé járt az idő, - és erősen ott volt a valószínűsége, hogy elszalasztom az alkalmat, - mire erőt vettem magamon. A motor tulajdonosa szívesen teljesítette a kérésemet, igen ám, de csak egy bukósisakot hozott, és motoros ruhára is szükség lett volna. Úgy tűnt, hiába az elhatározás, amikor kiderült, hogy a vendéglátónak van egy régi bukósisakja, meg motoros ruhája is.

Felöltöztem, és elindultunk. Hihetetlen élmény volt! Kipróbálhattam, hogy képes vagyok-e a teljes bizalmat érezni idegen ember iránt, és érzékelni mozgás összhangját. Ha hagyom a félelmemet eluralkodni, akkor lemaradok erről a számomra fontos tapasztalatról.

Visszafelé is működik?

Hétvégi csoport-programom volt, de volt is kedvem elmenni, meg nem is. Még aznap reggel is tébláboltam, nem tudtam eldönteni, hogy menjek, vagy maradjak. Aztán jött egy impulzus: „Ha már felkeltem, elmegyek.”
Amint beléptem a terembe, egy régi ismerős közeledett felém, mosolyogva, örömmel a szemében átölelt, és azt mondta:
- „De jó, hogy itt vagy! Épp ma reggel gondoltam arra, hogy milyen jó lenne találkozni veled.”

Ezek az események apróságoknak tűnnek? Lehet. Viszont igazi lépcsőfokok a vonzás megtapasztalása útján. Sokan észre sem veszik, hogy megvalósult, amit kértek.