thesecret.hu

November 30.
TÁVOLABBRA HELYEZKEDÉS
Egyik nap, fiam hazahozott egy aranyhörcsögöt – hadd legyen nekünk is egy háziállatunk. Egy ketrecbe raktuk. Nem sokkal később kiszökött a ketrecből. A következő fél évben az állatka fejvesztetten és rémülten rohangált a házban. Ugyanezt tettük mi is, miközben kergettük.
„Ott van. Kapd el!” – ordítoztunk, valahányszor megpillantotta valamelyikünk. Én vagy a fiam, bármit csináltunk, rögtön abbahagytuk, végigszáguldottunk a házon, és rávetettük magunkat a szerencsétlen állatra, abban a reményben, hogy most biztos sikerül fülön csípni.
Aggasztott a dolog akkor is, ha épp nem volt szem előtt. Ez sehogy sem jó! – gondoltam. Nem szaladgálhat egy rágcsáló szabadon a házban. Csinálnunk kell valamit!
Ez a picinyke állat amely akkorka volt, mint egy egér, a feje tetejére állította az egész házat.
Egyik nap, a nappaliban ültem és megláttam, amint az állat átszáguld az előszobán. Eszemet vesztve, automatikusan felugrottam, hogy elkapjam – aztán leállítottam magam.
Nem, mondtam. Ebből elég. Ha ez az állat itt akar élni velünk a ház zegzugaiban, felőlem megteheti. Többé nem aggódom miatta. Nem vadászom rá. Furcsa helyzet, de biztosan így kell lennie. És hagytam, hogy oda menjen, ahova akar. Kicsit furán éreztem magam miatta, de kitartottam.
Egész jól beleszoktam az új helyzetbe – mármint abba, hogy nem reagálok rá sehogy. Kis idő múlva teljesen megbékéltem vele. Nem küzdöttem többé a hörcsöggel. És egy délután, néhány héttel ezután, elszaladt mellettem a hörcsög, mint már annyiszor, én meg a fülem botját se mozdítottam. Az állatka egyszer csak megállt, körülnézett és rám meredt. Én rávetettem magam. Ő elrohant. Megnyugodtam.
„Helyes. Tégy amit akarsz!” – mondtam. És így is gondoltam.
Egy órával később a hörcsög előjött, mellém állt és várt. Gyöngéden felemeltem és betettem a ketrecébe, ahol azóta is boldogan éldegél. Mi a történet tanulsága?
Ne üldözd a hörcsögöt!
Éppen eléggé fél anélkül is. Ha üldözni kezded, még jobban megijed és megőrjít minket is.
A megoldás a távolabbra helyezkedés.
Ma jól érzem magam a bőrömben újfajta reagálási módommal – hogy tudniillik nem reagálok sehogy. És eltölt a béke.

November 29.
TIZENKETTEDIK LÉPÉS
A Tizenkettedik Lépés arról szól, hogy miután spirituálisan felébredtünk, ennek üzenetét másoknak is átadjuk. A mi üzenetünk a remény, a szeretet, a vigasztalás, az egészség üzenete. Egy jobb élet ígérete.
Hogyan adhatjuk át másoknak?
Nem úgy, hogy megmentjük. Nem úgy, hogy irányítjuk őket. Nem úgy, hogy kényszeresen foglalkozunk velük. Nem úgy, hogy a gyógyulás felkent apostolának hisszük magunkat.
Ezt az üzenetet sok apró, finom, mégis erőteljes módon közvetíthetjük. Elvégezzük a saját gyógyulásunkhoz szükséges munkát, s ezáltal a remény, az önszeretet, a vigasz és az egészség eleven megjelenítőjévé válunk. Nyugodt viselkedésünk igen erőteljes üzenethordozóként működik.
Ha meghívunk valakit (nem parancsolva és követelve) a csoportos összejövetelekre, akkor is ezt az üzenetet képviseljük.
Ha magunk elmegyünk ezekre az összejövetelekre, és megosztjuk másokkal gyógyulásunk kincseit, ezzel is közvetítjük az üzenetet.
Ha azok vagyunk, akik vagyunk, és ha elfogadjuk, hogy tetteinket Felsőbb Erőnk vezérelje, ezzel is az üzenetet közvetítjük. Gyakran ráébredünk, hogy ezzel sokkal hatékonyabban tudjuk közvetíteni az üzenetet másoknak, mint ha eltökélten meg akarjuk győzni, netán kényszeríteni őket arra, hogy a gyógyulás útjára lépjenek.
A másokkal való túlzott törődés és a másokon való uralkodás semmiképpen sem szolgálja az üzenet átadását. Ezek a viselkedésmódok a társfüggőséget hirdetik.
Mások segítésének legerőteljesebb módja mégis az, ha saját magunkon segítünk. Ha elvégezzük azt, ami a dolgunk, őszinték és nyíltak vagyunk, erősebben hatunk másokra, mintha akár a legjobb szándékkal megtennénk bármilyen „segítő” gesztust. Másokat nem tudunk megváltoztatni, de ha magunkat sikerül megváltoztatnunk, a világ megváltoztatásához is eljuthatunk.
Ma arra törekszem hogy oly módon adjam át az üzenetet, amely működik. Elengedem azt a szükségletemet, hogy mindenáron „segítsek” másokon. Inkább arra összpontosítok, hogy magamon segítsek és magamat változtassam meg. Ha alkalom adódik arra, hogy gyógyulásomat megosszam másokkal, csendesen teszem. Istenem, segíts, hogy felmutathassam másoknak a vigaszt, az erőt és a reményt. Amikor készen állok erre, másokat segítő csatornává válhatok. Nem kell erőltetnem, magától bekövetkezik.

November 28.
TÉRJ VISSZA A LÉPÉSEKHEZ!
Térj vissza a Lépésekhez!
Térj vissza az egyik Lépéshez!
Ha nem tudjuk mit tegyünk, ha káosz dúl bennünk, ha erőnk végén járunk, ha úgy érezzük, összecsapnak fölöttünk a hullámok, vagy ha oktalanul megmakacsoljuk magunkat, kétségbeesünk vagy mérgelődünk, térjünk vissza a Lépésekhez.
Mindegy, milyen helyzettel szembesülünk – ha átveszünk egy Lépést, biztosan segít. Összpontosíts rá, bízz az ösztöneidben és láss neki!
Mit jelent, ha egy Lépésen munkálkodunk? Gondold át! Meditálj róla! Ahelyett, hogy a káoszra, a problémákra, a kétségbeesést vagy haragot előidéző helyzetre összpontosítanál, csak egy Lépésre figyelj!
Gondolkozz el azon, tudnád-e alkalmazni a mostani helyzetre. Tarts ki mellette. Ragaszkodj hozzá olyan erősen, ahogy a problémához vagy a káoszhoz ragaszkodtál máskor.
A Lépések megoldást hoznak. Működnek. Bízhatunk abban, hogy most is így lesz.
Bízhatunk abban, hogy ezek a Lépések Elvezetnek ahová kell.
Ha nem tudjuk, mi legyen a következő lépés, válasszunk egyet a Tizenkettő körül!
Ma arra összpontosítok, hogy a Tizenkét Lépést alkalmazzam problémáim megoldására, egyensúlyom és harmóniám megőrzésére. Legjobb képességeim szerint teszem meg a Lépéseket. Megtanulok bízni bennük, és rájuk támaszkodom védekező, társfüggő viselkedésem helyett.

27. BÍZHATUNK MAGUNKBAN
Sokunk szemében nem az a probléma, hogy bízhatunk-e újra valakiben, hanem az, hogy bízhatunk-e újra saját ítéletünkben.
„Majdnem az őrületbe kergetett az utolsó hiba, amit elkövettem – mondta egy gyógyulófélben lévő nő, aki egy szexőrülthöz ment feleségül. – Nem engedhetek meg magamnak még egy ilyen hibát!”
Sokan megbíztunk olyan emberekben, akik folyamatosan becsaptak, bántottak, manipuláltak vagy kihasználtak, mert bíztunk bennük. Lehet, hogy elbűvölőnek, kedvesnek, rendesnek tartottuk őket. Mégis megszólalhatott bennünk az a hangocska: „Ne tedd! Valami nem stimmel vele!”
Vagy jól esett, hogy bízhatunk benne és akkor kaptunk sokkot, amikor kiderült, hogy tévedett az ösztönünk.
Ez a probléma aztán éveken át újra visszatérhet az életünkbe. Megrendült a másokba vetett bizalmunk, de még nagyobb csorbát szenvedett az önbizalmunk.
Hogyan érezhettem olyan jónak azt a valamit, és mitől vált tökéletes melléfogássá? – Tűnődünk. Hogy is bízhatnék meg választásaimban ezután, ha most ekkorát tévedtem?
Lehet, hogy soha nem kapunk választ ezekre a kérdésekre. Én hiszem, hogy bizonyos „hibákat” azért kell elkövetnem, hogy bizonyos fontos tanulságokat levonhassak, amit enélkül talán nem tennék. Nem engedhetjük meg, hogy múltunk megzavarja az önbizalmunkba vetett hitünket.
Nem szabad, hogy a félelem motiváljon.
Ha mindig rossz döntéseket hozunk az üzleti életben vagy a szerelemben, lehet, hogy azt kell megtanulnunk, miért ragaszkodunk a folytonos verséghez.
De a legtöbben fejlődünk. Tanulunk. Növekszünk az elkövetett hibák által. Lassan, lépésről, lépésre javulnak kapcsolataink. Jobb döntéseket hozunk. Jobban tudjuk kezelni baráti és családi kapcsolatainkat. A hibáink javunkra válnak. Már tudjuk, hogy el kellett követnünk őket, hogy tanulhassunk belőlük.
Ma elengedem azt a félelmemet, hogy múltbeli hibáim miatt nem merek bízni magamban. Belátom, hogy ezek a félelmek csak rontják mostani ítélőképességemet. Érvényesnek ismerem el múltamat, minden tévedéssel együtt, azzal, hogy elfogadom és hálás vagyok értük. Igyekszem, meglátni, mit nyertem tévedéseim révén. De figyelek a jó döntéseimre is.

November 26.
AZ ÖNKRITIKA ELENGEDÉSE
Nézd, milyen messzire jutottunk!
Jó, ha az előttünk álló feladatra összpontosítunk, arra, amit még meg kell tennünk. De az is fontos, hogy megálljunk néha, és örüljünk annak, amit már elértünk.
Igen, lehet, hogy úgy rémlik, a változás lassú volt. Néha nagyon fárasztó is. Igen, néha vissza is léptünk. De pontosan ott tartunk, ahol tartanunk kell.
És hosszú utat tettünk meg idáig.
Néha hétmérföldes csizmával, néha aprókat tipegve, néha rúgkapálva és visítozva, néha jócskán beleizzadva, de tanultunk. Fejlődtünk. Változtunk.
Nézd, milyen messzire jutottunk!
Ma értékelem, milyen sokat haladtam. Megengedem, hogy jó érzés töltsön el azért, amit elértem.

November 25.
TUDATOSODÁS
Amikor először tudatosul bennünk valamilyen probléma, helyzet vagy érzelem, aggodalommal vagy félelemmel reagálhatunk rá. Szükségtelen félnünk a tudatosságtól.
A tudatosodás az első lépés a pozitív változás és fejlődés felé. Ez az első lépés a probléma megoldása, a szükséglet kielégítése, a jövő felé. Így tudunk a következő leckére összpontosítani.
Az élet, az univerzum és Feslőbb Erőnk a tudatosodás által hívja fel figyelmünket, készít fel a változásra. A megváltozás folyamata a tudatosodással kezdődik. Tudatosodás, elfogadás és változás – így zajlik a folyamat. Elfogadhatjuk a vele együtt járó átmeneti kellemetlen érzést, mert így juthatunk egy jobb helyre. Elfogadhatjuk az átmeneti kellemetlenséget, mert bízhatunk Istenben és önmagunkban.
Ma hálás leszek, ha bármi tudatosul bennem. Ha az élet felhívja a figyelmemet valamire, hálával, békével és méltósággal fogadom. Nem felejtem el, hogy nyugodtan elfogadhatom a tudatosodásból fakadó átmeneti kellemetlen érzést, mert bízhatom abban, hogy Felsőbb Erőm így mozdít tovább.

November 24.
ÖNMAGUNK MEGADÁSA
A megadás azt jelenti, hogy kimondjuk: „Rendben van, Istenem. Megteszek mindent, amit akarsz.” Ha hiszünk a gyógyulásunkat segítő Istenben, bízunk abban is, hogy az eredmény tetszeni fog.
Ma megadom magam Felsőbb Erőmnek. Bízni fogok abban, hogy Isten terve jó akkor is, ha különbözik attól, amit én vártam, vagy amiben reménykedem.

November 23.
EGÉSZSÉGES SZEXUALÍTÁS
Életünk sok területén van szükség gyógyulásra.
A szexualitás életünk egyik fontos területe.
Társfüggőségünk megzavarhatja vagy megronthatja a szexuális érzékeinket és hiedelmeinket; azt a képességünket, hogy szexualitásunkat gyakoroljuk és örömünket leljük benne, hogy el tudjuk engedni a szexualitással kapcsolatos szégyenkezésünket és zavarunkat.
Szexuális energiánk leblokkolódhat. Egyesek számára pedig a szex lehet az egyetlen eszköz, amellyel másokhoz kapcsolódhatnak. Szexualitásunk esetleg nem kötődik személyiségünk többi részéhez, sőt talán a szeretethez sem – se a magunk, sem mások szeretetéhez.
Vannak köztünk, akiket gyerekkorukban szexuálisan bántalmaztak. Mások kényszeres viselkedésmódokba bonyolódtak a szexualitás terén: elvesztették az uralmat maguk fölött, és ez szégyenérzést keltett bennük.
Egyesek a szexuális társfüggőség rabjai voltak: nem figyeltek oda, mit szeretnének vagy nem szeretnének a szexben, vagy azért mert a másik ezt akarta, vagy elzárkóztunk a szexualitásunktól az összes többi érzésünkkel együtt – megtagadtuk magunktól a szex egészséges élvezetét.
Szexualitásunk emberi lényünk része, amely mindenképpen figyelmet és energiát érdemel. Olyan részünk, melyet lényünk egészével összeköthetünk, és felhagyhatunk azzal, hogy szégyelljük magunkat miatta.
Helyénvaló, ha hagyjuk, hogy szexuális energiánk felszínre emelkedjék. Ez az energia kreativitásunkkal és szívünkkel van összekötve. Nem kell hagynunk, hogy a szexualitás irányítson, vagy ez szabja meg kapcsolatainkat. Egészséges, megfelelő határokat húzhatunk szexualitásunk köré, és folyamatosan fenntarthatjuk őket. Fölfedezhetjük, mit jelent életünkben.
Élvezhetjük azt, hogy emberi lények vagyunk, akik szabadon élhetnek a szexuális energia ajándékával. Ne merítsük ki, de azt a hibát se kövessük el, hogy nem veszünk róla tudomást.
Ma szexualitásomat elkezdem személyiségem részévé tenni. Istenem, segíts, hogy elengedhessem a szexualitásommal összefüggő félelmeimet és szégyenérzetemet. Mutasd meg, milyen problémákat kell megoldanom vele kapcsolatban. Segíts megnyílnom a gyógyulás előtt életemnek ezen a területén.

November 22.
A HÁLA ÉS AZ ELFOGADÁS VARÁZSLATA
A hála és az elfogadás: két olyan varázslat, amelyet megtanulunk alkalmazni gyógyulásunk során. Mindegy, kik vagyunk, mindegy, hol vagyunk vagy mink van, a hála és az elfogadás biztosan működik.
Mindennek láttán úgy vesszük észre, hogy a mostani körülményeink jók. Vagy e két dolog segítségével sikerül kézben tartani a körülményeinket, és továbbléphetünk.
Ha úgy érezzük, leragadtunk valahol, csapdába estünk és elfog a reménytelenség, akkor is próbálkozzunk meg a hálával és az elfogadással! Ha sikertelenül próbáltunk változtatni mostani körülményeinken, és kezdjük érezni, mintha folyton falba ütköznénk, akkor is próbálkozzunk meg a hálával és az elfogadással!
Ha úgy érezzük, beborít a sötétség, és az éjszakának sosem lesz vége, akkor is próbálkozzunk meg a hálával és az elfogadással!
Ha félünk és bizonytalanok vagyunk, próbálkozzunk meg a hálával és az elfogadással!
Ha minden egyébbel kudarcot vallottunk, térjünk vissza az alapokhoz!
A hála és az elfogadás működni fog.
Istenem, segíts ma elengednem ellenállásomat. Segíts, hogy tudjam, kevésbé fog fájni a fájdalom, amely bizonyos körülményből fakad, ha elfogadom. Gyakorolom a hála és az elfogadás alapelvét, és minden körülmények között alkalmazom.

November 21.
A PÉNZZEL KAPCSOLATOS HIEDELMEK
Ültem az autóban, és néztem az élelmiszer-lerakat ajtaján a táblát: „Péntekig zárva”. Szerda volt. Két éhes gyerek várt, no meg jómagam, és pénzem sem volt.
A kormányra borultam. Ezt már nem bírtam elviselni.
Olyan erős, olyan bátor voltam, és annyira bizakodtam!
Egyedül neveltem két gyermekemet, nemrég váltam el. Annyira igyekeztem, hogy hálás legyek azért, amim van, közben pénzügyi terveket csináltam, és igyekeztem elhinni, hogy a legjobbat érdemlem. Annyiszor voltam már szegény, olyan sok mindentől megfosztottam már magam! Mindennap gyakoroltam a Tizenegyedik Lépést. Olyan sokat imádkoztam azért, hogy megtudjam, mi Isten akarata velem kapcsolatban, és hogy legyen erőm véghezvinni. Azt hittem, megteszek mindent, amit meg kell tennem. Nem szórtam a pénzt. Olyan keményen dolgoztam, ahogy csak bírtam.
Egyszerűen nem volt elég pénz. Az életem sok tekintetben merő küszködés volt, de a pénzzel való hadakozásnak úgy hittem, sosem lesz vége.
A pénz nem minden, de bizonyos problémák megoldásához szükség van rá. Belebetegedtem az örökös „elengedésbe”. Kiütést kaptam attól, hogy „tegyek úgy, mintha” lenne pénzem, amikor nem volt. Belefáradtam abba, hogy olyan keményen dolgozzam minden nap azon, hogy elengedjem a fájdalmat és a félelmet amiatt, hogy nincs elég pénzem. Belefáradtam az igyekezetbe, hogy a pénzszűke ellenére boldog legyek. Valójában az idő jó részében boldog voltam: a szegénységben megtaláltam a lelkem. De most, hogy a lelkem már az enyém volt, jól jött volna hozzá egy kis pénz is.
Míg ott ücsörögtem az autóban, és megpróbáltam összeszedni magam, meghallottam, hogy Isten szólt hozzám azon a csendes, nyugodt hangon, mely olyan gyengéden szólítja meg lelkünket: „Soha többé nem kell aggódnod a pénz miatt, gyermekem! Csak akkor, ha ezt akarod. Mondtam, hogy gondodat viselem. És így is lesz.”
Óriási, gondoltam. Nagyon köszönöm! Hiszek neked. Bízom benned. De nézz körül! Egy árva vasam sincs. Nincs mit ennünk. És a raktár zárva. Cserben hagytál!
Lelkemben újra meghallottam az Ő hangját: „Nem kell megint aggódnod a pénz miatt! Nem kell félned! Megígértem neked, hogy gondoskodni fogok minden szükségletedről.”
Hazamentem, felhívtam egy barátomat, és kölcsönkértem egy kis pénzt. Gyűlöltem kölcsönkérni, de nem volt más választásom. A kocsiban való összeomlástól megkönnyebbültem. De a problémám nem oldódott meg, legalábbis nem aznap. Semmilyen csekk nem várt a levélszekrényben.
De kaptam ételt arra a napra. És a következőre. És az azután következőre is. Hat hónap alatt megduplázódott a jövedelmem. Kilenc hónap alatt megháromszorozódott. Voltak nehéz időszakok az életemben azóta is, de soha többé nem kellett szűkölködnöm, vagy ha mégis, csak néhány pillanatig.
Most mindenből van elegendő. Néha még most is aggódom a pénz miatt, mert valahogy szokásommá vált. De most már tudom, hogy nem kell aggódnom, és azt is, sosem kellett volna.
Istenem segíts, hogy keményen munkálkodhassam azon, amit ma helyénvalónak tartok, a többit pedig Rád bízom. Segíts, hogy lekerülhessem a pénzzel kapcsolatos félelmeimet. Segíts, hogy ezt a területet a te kezedbe helyezhessem. Távolítsd el életemből az anyagi siker korlátait és akadályait.

November 20.
VÁGYAK ÉS SZÜKSÉGLETEK
Sokunk gondolkodását fertőzték meg azzal, hogy azt hisszük, nem kaphatjuk meg, amit szeretnénk. Ez a mártírokra jellemző hiedelem. A hiányérzet és a félelem szüli.
Ha beazonosítjuk, mit szeretnénk és mire van szükségünk – és ezt leírjuk – erőteljesen mozgásba lendítjük az események egész láncolatát. Azt jelezzük vele, hogy felelősséget vállalunk önmagunkkért, és engedélyt adunk Istennek és az univerzumnak, hogy kielégítsék ezeket a vágyainkat és szükségleteinket.
Ha hiszünk abban, hogy megérdemeljük személyiségünk változását, egy kapcsolatot, vagy hogy egy már létező kapcsolat új dimenzióval gazdagodjék, megérdemeljük, hogy egészségesek legyünk, bizonyos színvonalon élhessünk, szerethessünk, sikeresek legyünk, maga a hit óriási erőként mozdítja elő vágyaink beteljesedését.
Amikor rájövünk, hogy szeretnénk valamit, gyakran úgy érezzük, Isten ezzel már arra készít fel, hogy megkapjuk.
Figyelj! Bizakodj! Erősítsd meg életed pozitívumait azzal, hogy figyelsz vágyaidra és szükségleteidre! Írd le őket! Erősítsd meg gondolatban! Imádkozz értük! Azután engedd el! Tedd Isten kezébe, és figyeld, mi történik!
Az eredmény esetleg jobb lesz, mint gondoltad.
Ma nem felejtek el vágyaimra és szükségleteimre odafigyelni. Időt szánok arra, hogy leírjam őket, azután elengedem. Hinni fogok abban, hogy a legjobbat érdemlem.

November 19.
ÉRZELMEINK ELFOGADÁSA
Miért küszködünk annyira érzelmeinkkel?
Miért küzdünk olyan veszettül azért, hogy tagadjuk érzelmeinket, különösen másokkal kapcsolatban? Hiszen csak érzelmek!
Letagadhatjuk, mennyire felbosszantott valaki, mert valamilyen szolgáltatással becsapott. Letagadhatjuk, hogy egyik barátunk megbántott minket; ezért haragszunk rá. Letagadhatjuk, hogy félünk a gyerekeinktől vagy haragszunk rájuk.
Egész rakás érzést letagadhatunk házastársunkkal vagy azzal szemben, akivel intim kapcsolatban vagyunk. Ugyanígy letagadhatjuk munkahelyi főnökünkkel vagy beosztottainkkal szemben táplált érzelmeinket. Ezek az érzelmek néha mások viselkedésére adott válaszok. Néha viszont valami mélyebbet indítanak el bennünk: régi szomorúságot vagy frusztrációt.
Függetlenül attól, honnan erednek, a mieink. A mi tulajdonaink. Gyakran csak arra van szükség, hogy elfogadjuk őket, és máris tovatünnek.
Ne hagyjuk, hogy az érzelmeink irányítsák viselkedésünket. Nem kell cselekvéssel reagálnunk minden érzésre, amely áthalad rajtunk.
Segíthet, ha beszélünk róluk olyasvalakivel, akiben bízunk. Néha éppen azzal, aki előidézte bennünk; ez bizalmas kapcsolatot szülhet. De legfontosabb, hogy magunknak mondjuk el. Ha hagyjuk, hogy érzelmeink átjárjanak, ha elfogadjuk, majd elengedjük őket, tudni fogjuk, mi legyen a következő lépés.
Ma nem felejtem el, hogy érzelmeim életem fontos részei. Nyitott leszek rájuk családi életemben, baráti kapcsolataimban, a szerelemben és munkahelyemen is.
Elfogadom őket anélkül, hogy elítélném értük magam.

November 18.
FOGADD EL A DÉDELGETÉST!
Hagyd, hogy mások szeressenek és dédelgessenek!
Hagyd, hogy jelen legyenek az életedben!
Hagyd, hogy megöleljenek, ha úgy érzed, jól esnék!
Hagyd, hogy végig hallgasson, támogasson és bátorítson valaki, ha ez kell. Fogadd el egy másik ember fizikai jelenlétének vigaszát!
Hagyd, hogy érzelmileg támogasson és törődjön veled!
Túl hosszú ideig álltunk a háttérben, és szolgáltunk ki másokat, azt állítva, hogy nekünk nincsenek szükségleteink. Túl hosszú ideig tartottuk zár alatt énünknek azt a részét, amely gondozásra vágyik.
Itt az ideje, hogy vállaljuk e szükségleteinket, beazonosítsuk őket, és belássuk; megérdemeljük, hogy kielégítsék őket.
Mi esne jól? Mi módon támogathatnának bennünket mások? Minél pontosabban ismerjük szükségleteinket, annál nagyobb a valószínűsége, hogy mások kielégítik.
Ölelések. Egy figyelő fül. Támogatás. Bátorítás. Olyan emberek fizikai és érzelmi jelenléte, akik törődnek velünk. Hát nem jól hangzik? Nem csábító?
Valaki egyszer ezt mondta nekem: „A nyolcvanas évek arról szóltak, hogy >én vagyok!<. Lehet, hogy a kilencvenes évek arról szólnak majd, hogy >te vagy<.
Rögtön válaszoltam. „Csináljunk a kilencvenes évekből egy >te és én< évtizedet!
Soha nem nőjük ki azt a szükségletünket, hogy szeressenek és törődjenek velünk!
Ma megnyílok arra, hogy felismerjem: szükségem van a támogatásra. Nyitott leszek a körülöttem lévők szükségleteire. Kezdhetem azzal, hogy szeretettel fordulok magam felé, dédelgetem magamat, és felelősséget vállalok szükségleteimért a kapcsolataimban.

November 17.
VESZTESÉGEK ÉS CSELEKVÉS
„Bízz Istenben és tégy valamit!”
(Mary Lyon)
Fontos feldolgoznunk veszteségeinket, így jutunk el a tegnapból a holnapig. De azt ne hagyjuk, hogy a veszteség miatti fájdalom eluralkodják rajtunk.
Vannak időszakok, amikor azt mondjuk: rendben van, engedünk a körülmények nyomásának, a szomorúságnak, a fáradságnak, de most már elég. Eljött a cselekvés ideje.
Tudni fogjuk mikor lesz itt. Lesznek jelei bennünk és körülöttünk. Belefáradunk a nyomásba. Felvillan egy ötlet, adódik valamilyen lehetőség. Először azt gondoljuk: nem, túl nagy erőfeszítést igényel… Tedd mag akkor is! Próbálj ki valamit! Húzd ki magad! Csinálj valami szokatlant, valami mást, valami különlegeset!
Az új tevékenység beindíthatja az átalakulás folyamatát. Maradj fenn két órával tovább a szokásosnál! Iktass be napirendedbe valami olyat, ami kedvedre való és más, mint amit általában teszel. Látogass meg valakit, akit nem láttál évek óta. Tégy valamit, ami segít és bátorítja ezt az új energiát.
Lehet, hogy nincs kedved kitörni a gyászból. Biztonságosabbnak, könnyebbnek tűnhet, ha továbbra is begubózol.
Akkor is kezdj el kifelé nyomulni!
Tedd próbára gubód héját! Nyomd meg! Nyomd meg erősebben! Hátha itt az ideje, hogy kibújj!
Ma bízom Istenben és a gyógyulás folyamatában, de én is teszek valamit azért, hogy jobban érezzem magam.

November 16.
AZ ÁLDOZAT CSAPDÁJA
„AZ élet nehéz és terhes” . ez a hiedelem gyártja a mártírokat.
Az életről kialakult negatív hiedelmeinket megváltoztathatjuk és eldönthetjük, van-e erőnk véget vetni a szenvedésnek és törődni magunkkal.
Nem vagyunk tehetetlenek. Van erőnk – nem arra, hogy másokat megváltoztassunk, vagy uralkodjunk rajtuk, hanem arra, hogy megoldjuk a ránk váró problémákat.
Ha minden problémát annak „bizonyítására” használunk fel, hogy az élet nehéz, mi pedig tehetetlenek vagyunk – hát ez a függőség. Az áldozat csapdája.
Az életnek nem muszáj nehéznek lennie. Igazából lehet sima is. Az élet jó. Nem kell „szörnyűségessé” tenni se azt, se magunkat. Nem kell „alul” lennünk.
Igenis van erőnk – több mint gondolnánk – még a nehéz időkben is. És a nehéz idők sem azt hivatottak bizonyítani, hogy az élet rossz. Az élethez éppúgy hozzátartoznak a hullámvölgyek, mint a hullámhegyek, és gyakran jó sül ki belőlük.
Meg tudjuk változtatni hozzáállásunkat; meg tudjuk változtatni magunkat, meg tudjuk változtatni a körülményeinket.
Az élet kihívás. Néha több jut a fájdalomból, mint amennyit kértünk; máskor életünkben több az öröm, mint képzelni mertük.
Ez mind-mind a csomag része, és a csomag egészében véve jó.
Megtanulhatunk kilépni az áldozat szerepéből. Ha megszabadulunk attól a hiedelemtől, hogy az élet merő küszködés, sokkal könnyebbé tehetjük.
Istenem, segíts ma elengednem azt a hiedelmemet, hogy az élet olyan nehéz, olyan szörnyűséges, olyan terhes. Segíts, hogy ezt egy egészségesebb, reálisabb elképzeléssel helyettesítsem.

November 15.
A GYÓGYULÁS JÓTÉTEMÉNYEI
A gyógyulásnak kétféle jótéteménye van: egyesek rövid távuak, mások hosszú távúak.
Rövid távú nyereségeink azon dolgok, amiket már ma megtehetünk azért, hogy azonnal jobban érezzük magunkat.
A reggeli ébredés után rögtön olvashatunk egy kicsit a meditációs könyvünkből, és máris emelkedettebb hangulatban leszünk. Átvehetünk egy lépést a programból, és sokszor rögtön észlelhetjük a különbséget. Elmehetünk egy csoportos összejövetelre, ott felfrissülhetünk, beszélgethetünk egyik barátunkkal, aki vigaszt nyújt, vagy gyakorolhatunk egy új viselkedésmódot, például foglalkozhatunk saját érzelmeinkkel és tehetünk valami jót magunknak, és ettől megkönnyebbülhetünk.
A gyógyulásnak vannak másféle jótéteményei, bár lehet, hogy ezeket nem vesszük észre aznap, vagy akár egy hónap múlva sem.
Ezek hosszú távú nyereségek, a nagyobb léptékű haladás jelei.
Az évek során hatalmas nyereségek halmozódhatnak fel. Megfigyelhetjük, hogy hitünk megerősödik, és eljutunk oda, hogy Felsőbb Erőnkkel napi személyes kapcsolatba kerülünk, s ez éppoly valóságos lesz, mint a legjobb barátunkkal való kapcsolatunk. Észrevehetjük, hogy egyre szebbek leszünk, miközben megszabadulunk a szégyenérzéstől, a bűntudattól, nehezteléseinktől, öngyűlöletünktől és múltunk egyéb hordalékaitól.
Észrevehetjük, hogyan javul minőségileg a családunkkal, barátainkkal és házastársunkkal való kapcsolatunk. Erősödik az a képességünk, hogy meghitt viszonyba legyünk másokkal, hogy tudjunk adni és kapni.
Észrevehetjük, hogy fejlődünk munkánkban, kreatívabbak leszünk, termékenyebbé válunk, miközben úgy élünk adományainkkal és képességeinkkel, hogy ettől jól érezzük magunkat, és mások is hasznát lássák.
Felfedezzük magunkban, másokban és általában az életben az örömöt és szépséget.
Ez a hosszú távú fejlődés állandóan zajlik, bár néha lelassul, néha sok hordaléka van, és hol előre-, hol hátralépéssel jár. Ha naponta gyakoroljuk a gyógyuláshoz vezető viselkedésmódokat, ezek rövid távú nyeresége felhalmozódik, és hosszú távú nyereségekhez vezet.
Ma egyaránt hálás leszek a gyógyulás azonnali és hosszú távú nyereségeiért. Ha a folyamat elején tartok, hiszek abban, hogy majd hosszú távú nyereségekre is szert teszek. Ha már javában benne vagyok, megállok egy kicsit, áttekintem eddigi utamat és hálát adok eddigi fejlődésemért.

November 14.
HARAGUNK KIERESZTÉSE
Rendben van, ha néha haragszunk, de nem egészséges, ha neheztelünk. Függetlenül attól, mit tanultunk gyerekkorunkban, milyen szerepeket állítottak elénk mintául, megtanulhatjuk úgy kezelni haragunkat, hogy egészséges legyen nekünk és környezetünknek. Lehetnek haragos érzéseink. Vállalhatjuk, átérezhetjük, kifejezhetjük, elengedhetjük, és ezután nincs dolgunk velük.
Néha megmártózhatunk olyan haragban is, amelynek nincs semmi alapja. Az érzés csak érzés; erkölcsi hitvallásunk nem érzelmeinkben – csakis a viselkedésünkben jelenik meg.
Haragudhatunk úgy is, hogy nem sebzünk meg, nem bántunk másokat, és persze magunkat sem. Megtanulhatjuk, hogy úgy küzdjünk meg haragunkkal, hogy nem rombolja kapcsolatainkat, hanem javunkra válik.
Ha ma nem vállaljuk haragunkat, holnap kell szembenéznünk vele.
Ma megengedem magamnak, hogy haragudjam. Megfelelő módon jutattam kifejezésre, és nem lesz miatta bűntudatom. És ezzel részemről vége.

November 13.
GONDOSKODÁS ÖNMAGUNKRÓL
Nem kell másokra várnunk, hogy majd ők segítenek. Nem vagyunk áldozatok. Nem vagyunk tehetetlenek.
Ha elengedjük eddigi hibás gondolkodásunkat, rájövünk, hogy nincsenek fehér lovon érkező királyfiak, nincsenek varázserővel bíró nagyanyók, akik az égből vigyázzák lépéseinket, hogy szükség esetén megmentsenek.
Tanítókkal esetleg találkozunk, de ők sem fognak megmenteni. Ők tanítani fognak. Jönnek majd olyanok, akik szeretnek, de ők csak szeretni fognak. A segítség is megérkezik, de nem azonos a megmentéssel.
Önmagunk megmentői mi vagyunk.
Hihetetlen módon javulnak kapcsolataink, ha felhagyunk mások megmentésével, és nem várjuk el tőlük, hogy mentsenek meg minket.
Ma elengedem félelmeimet és kételyeimet, mert gátolják, hogy legjobb érdekeimet képviselve, magabiztosan cselekedjem. Tudok gondoskodni magamról, és hagyom, hogy mások is ugyanazt tegyék.
November 14.

November 12.
IDŐZÍTÉS
Várj, míg eljön az idő! Az örökös halogatás vagy késlekedés önpusztító, de az is, ha túl hamar, időnek előtte cselekszünk.
Néha pánikba esünk, és félelemből cselekszünk. Néha azért időzítünk rosszul, mert bosszút akarunk állni vagy meg akarunk büntetni valakit. Túl korán hozunk szóba valamit, mert így akarunk valakit bizonyos lépésre kényszeríteni. Néha azért sietjük el a dolgot, mert meg akarunk szabadulni attól a kínos érzéstől, hogy nem tudjuk, hogy fog alakulni bizonyos szituáció.
Egy elhamarkodott cselekedet éppolyan hatástalan lehet, mintha halogatjuk. Visszaüthet és több problémát idézhet elő, mint amennyit megold. Ha megvárjuk, hogy eljöjjön az ideje – néha percekről vagy órákról van szó csupán – a kínos érzés megszűnik, és elég erősek leszünk ahhoz, hogy megtegyük, amit kell.
Gyógyulásunk során megtanulunk hatékonyan lépni.
Megjönnek a válaszok. Megkapjuk az útmutatást.
Imádkozz! Bízzál! Várj!
Ma elengedem a minden áron való irányítás igényét és várok, amíg eljön az idő. Majd akkor cselekszem, ha itt az ideje.

November 11.
FEGYELEM
A gyerekeknek azért van szükségük a fegyelmezésre, hogy biztonságban érezzék magukat. Felnőtteknek is.
A fegyelem azt jelenti, hogy belátjuk, viselkedésünknek logikus következményei vannak. Azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk viselkedésünkért és következményeiért. Azt jelenti, megtanulunk várni arra, amit szeretnénk elérni. Azt jelenti, hajlandók vagyunk tenni is azért, amit el szeretnénk érni.
A fegyelem új viselkedésmódok elsajátítását és gyakorlását jelenti.
A fegyelem azt jelenti, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell, és amikor ott kell lennünk érzéseink ellenére is. A fegyelem feladataink mindennapos elvégzésével egyenlő, akár újfajta viselkedésről, akár mosogatásról van szó.
A fegyelemhez hozzátartozik, hogy bízunk abban, hogy el fogjuk érni céljainkat, ha most még nem is látjuk.
A fegyelem igencsak fárasztó lehet. Esetleg félünk, zavarban vagyunk, elbizonytalanodunk. Később látni fogjuk a célt. De ez a tisztánlátás a fegyelmezés időszakában általában nem jön még el. Talán azt sem hisszük el, hogy haladunk.
Pedig haladunk.
A feladat roppant egyszerű: figyelj, bízz és engedelmeskedj!
Felsőbb Erőm, segíts, hogy megadjam magam a fegyelmezésnek. Segíts, hogy hálás legyek, amiért megajándékozol a fegyelmezés periódusaival. Segíts, hogy tudjam, a fegyelem és tanulás révén valami nagyon fontos alakul ki bennem.

November 10.
A PÉNZZEL KAPCSOLATOS HIEDELMEK
Egy részvénytársaságnál kezdtem dolgozni. Tudtam, hogy értek a munkához. A személyzeti vezetővel megtárgyaltuk a részleteket és ő megkérdezte, mit gondolok, mennyit érdemlek a munkámért. Gondolkoztam és végül havi 400 dollárban jelöltem meg az összeget. Ez még a hatvanas években történt. Nem akartam túl sokat kérni, tehát csak annyit kértem, amiből még ki tudtam jönni. Felvett és megadta, amit kértem. Később, amikor eljöttem onnan, elmondta, hogy bármennyit kérek, hajlandó lett volna megadni. Kérhettem volna akár havi 600 vagy 700 dollárt is, ami óriási pénznek számított akkoriban. Én korlátoztam magamat azzal, hogy azt hittem, csak ennyit érek.
(Név nélkül)
Milyen hiedelmeink alakultak ki a pénzzel kapcsolatban?
Azt hisszük, a pénz rossz és gonosz dolog? Egyik sem igaz. Csereeszköz, amelyre szükségünk van. Pénzre van szükségünk ahhoz, hogy kielégíthessük alapvető szükségleteinket, néha egy-egy luxuscikket vásároljunk vagy elkényeztessük magunkat valamivel; ez a munkánk díjazásának egyik formája. A pénz önmagáért való szeretete ugyanolyan önpusztító lehet, mint bármely más árucikk túlértékelése. Kényszeresen foglalkozhatunk vele, felhasználhatjuk arra, hogy elmeneküljünk kapcsolatainktól és érzelmeinktől, vagy arra fordíthatjuk, hogy ideig-óráig a hatalom érzetével töltsön el. De a pénz csupán pénz, nem több.
Úgy gondoljuk, nem jut elég pénz mindenkinek? Sokan nőttünk fel úgy, hogy belénk ivódott a pénzhiány érzete. Sosem volt elég belőle. Soha nem is lesz. Ha hozzájutunk egy kicsihez, őrizgetjük és halmozzuk, mert később biztosan nem lesz elég.
Mit gondolunk, mennyit érdemlünk? Sokan saját magukat korlátozzák azzal, hogy azt hiszik, csak keveset érdemelnek.
A pénz nem gonosz dolog. Nincs belőle hiány, csak gondolkodásunkban és viselkedésünkben. És ha azt hisszük, ennyit érdemlünk, körülbelül ennyit is fogunk kapni.
Ezeket a hiedelmeket meg tudjuk változtatni, ha célokat tűzünk magunk elé, ha ellökjük magunkat onnan, ahol vagyunk és lassan előredolgozzuk magunkat odáig, ahol lenni szeretnénk.
Ma megvizsgálom a pénzzel kapcsolatos hiedelmeimet. A változás folyamatát azzal indítom el, hogy elengedem azokat az önpusztító hiedelmeimet, amelyek korlátozhatják vagy gátolhatják életem anyagi részének fejlődését.

November 9.
A SZERETET ELFOGADÁSA
Sokunkkal megesett, hogy túl keményen kűzdöttünk azért, hogy kapcsolataink jól működjenek; néha e kapcsolatoknak nem volt semmi esélyük, mert a másik fél megtagadta a részvételt. Ekkor, hogy ezt ellensúlyozzuk, teljes erőből bedobtuk magunkat. Mi végeztük el a munka oroszlánrészét. Vagy az egészet. Ez egy ideig leplezheti a helyzetet, de többnyire belefáradunk. Aztán amikor felhagyunk a küzdelemmel, észrevesszük, hogy a kapcsolat nem is létezik, vagy úgy elfáradtunk, hogy nem érdekel ez az egész.
Ha egy kapcsolatban mi végzünk el minden munkát, akkor az nem szeretetteljes, adást és törődést nyújtó kapcsolat, hanem önpusztító, magát a kapcsolatot is romboló. A kapcsolat illúzióját teremti meg, amikor lehet, hogy nincs is semmilyen kapcsolat. A másik felet pedig mintegy feljogosítja arra, hogy ne vállaljon benne részt. És mert így nem elégül ki az igényünk, végül áldozatnak érezzük magunkat.
Még a legjobb kapcsolatban is vannak átmeneti időszakok, amikor az egyik fél aktívabban vesz részt benne, mint a másik. Ez normális dolog. De ha állandósul, belefáradunk, kifacsart citromnak érezzük magunkat, szeretethiányban szenvedünk, és megharagszunk a másikra.
Meg lehet tanulni, hogy egy ésszerű határig vegyünk részt a kapcsolatban, azután hagyjuk, hogy élje a saját életét. Mindig mi telefonálunk? Mindig mi kezdeményezünk? Mindig mi adunk? Mindig csak mi beszélünk érzelmeinkről, vágyunk meghittségre?
Mindig mi vagyunk az, aki vár, reménykedik és kűzd a kapcsolatért?
Engedjük el az egészet. Ha a kapcsolat életrevaló, élni fog és olyan lesz, amilyennek lennie kell. Ezt a folyamatot nem segítjük azzal, ha megpróbáljuk kézbe venni. Se magunknak, se a másiknak nem segítünk, ha erőltetjük a dolgot, vagy mi végezzük el az összes munkát.
Hagyd, hogy létezzen a kapcsolat! Várj és figyeld, mi lesz belőle. Figyeld meg, mi történik és igyekezz kideríteni, hogy csakugyan ezt akarod-e.
Ma felhagyok azzal, hogy kapcsolataimban én végezzek el minden munkát. Megajándékozom magam és a másikat azzal, hogy elvárom mindkét fél részvételét. Elfogadom azt a természetes szintet, amely akkor érhető el, ha én elvégzem a magam részét, és hagyom, hogy a másik eldöntse, mennyit vállal ő. Nem kell minden munkát nekem elvégeznem, csak annyit, amennyi az én részem.

November 8.
LÉGY HŰ MAGADHOZ!
„Mindeknek fölött légy hű magadhoz, így mint napra éj következik, hogy ál máshoz se léssz.”
(William Shakespeare – Hamlet)
Légy hű magadhoz! Nagy-nagy erőt adó kijelentés ez, különösen azoknak, akik folyton mások igényeinek és érzelmeinek örvényében forognak.
Figyelj magadra! Mire van szükséged? Kielégülnek ezek a szükségleteid? Mit érzel? Mit teszel, hogy gondoskodj ezekről az érzésekről? Mit mondanak az érzéseid önmagadról és arról, merre menj tovább?
Mit szeretnél tenni, mondani? Mit mondanak az ösztöneid? Bízzál bennük, még ha most nem is látod, mi az értelmük, vagy ha nem vágnak egybe mások szabályaival és elvárásaival.
Néha mások követelményei és a magunkkal szemben kialakított zavaros elvárásaik – a másokért való felelősségünkről szóló üzenetek – óriási káoszt teremthetnek bennünk.
Még saját magunkat is képesek vagyunk meggyőzni arról, hogy akkor vagyunk igazán jók és becsületesek, ha mások kedvét keresve, saját természetünk és kedvünk ellenére cselekszünk.
Ez nem igaz. Egyszerűsítsd! Térj vissza az alapokhoz! Engedd a káoszt!
Akkor leszünk hűek a körülöttünk élőkhöz, ha becsüljük és tiszteljük magunkat.
Légy hű magadhoz! Egyszerű szavak, ámde erőteljes feladatot írnak le, amely visszavezethet az útra.
Ma tisztelni fogom, becsben tartom és szeretem magam. Ha összezavarodom és nem tudom mitévő legyek, hű leszek magamhoz. Kiszabadítom magam a mások és elvárásaik szorításából.

November 7.
KAPCSOLATOK
Minden egyes kapcsolatban, amellyel utunkon találkozunk, ajándék rejlik.
Ez az ajándék olyan új viselkedésmód, melyet a kapcsolat révén sajátítunk el: a távolabbra helyezkedés, önbecsülés, elég önbizalom ahhoz, hogy meghúzzuk a határokat, vagy más módon tudjunk élni az erőnkkel.
Néha egy-egy kapcsolat indítja el bennünk a gyógyulási folyamatot, begyógyítva egy régi sebet, vagy megoldva egy mostani problémát.
Néha azon kaphatjuk magunkat, hogy a legfontosabb tanulságokhoz olyan emberek révén jutunk hozzá, akiktől egyáltalán nem vártunk segítséget. A kapcsolatok megtaníthatnak önmagunk és mások szeretetére. Vagy hogy hagyjuk, hogy mások szerethessenek minket.
Néha nem vagyunk benne biztosak, miféle tanulságot szűrhetünk le, különösen akkor, ha a folyamat kellős közepén vagyunk. De mindig bízhatunk abban, hogy a tanulság és az ajándék ott lapul valahol. Nem kell kézben tartanunk ezt a folyamatot. Majd megértjük, ha eljön az ideje. És abban is bízhatunk, hogy az ajándék pontosan az lesz, amire szükségünk van.
Ma minden kapcsolatomért hálás leszek. Megnyitom magam ama tanulságok és ajándékok előtt, amelyeket életem szereplői tartogatnak nekem. Bízom abban is, hogy én is ajándék vagyok mások életében.

November 6.
ÉLVEZD AZ ÉLETET!
Tégy ma valami olyat, amitől jókedved lesz!
Ha pihensz, anélkül tedd, hogy bűntudatod lenne az el nem végzett munkáért! Ha szeretteid körében vagy, szeresd őket, és hagyd, hogy ők is szeressenek! Engedd közel őket magadhoz! Engedd meg, hogy élvezd a munkádat, mert ez is örömöt szerezhet! Ha szórakozol, had élvezd!
Mi lenne jó most? Mit élveznél igazán? Van olyasmi, aminek örülni tudnál, és elérhető? Ugorj bele fejest!
A gyógyulás nemcsak arról szól, hogy megszüntetjük a fájdalmat. Azt is megtanuljuk, hogyan érezhetjük jobban magunkat, aztán egyszerűen jól érezzük magunkat.
Élvezd a mai napot!
Ma valami olyat teszek, ami jólesik, amit élvezek, és ami csak nekem szól. Vállalom, hogy megtegyem, amitől jól érzem magam.

November 5.
KÖSSÜNK EGYEZSÉGET!
„A kapcsolat egyszerűen nem működött, pedig annyira akartam! Azt hittem, ha csinosabban nézek ki, ha megpróbálok kedvesebb lenni, és jobban szeretni, ő is szeretne engem. Majd kibújtam a bőrömből, hogy jobb legyek. Egyszerűen nem láttam, mit művelek, amíg nem jutottam el odáig, hogy elfogadjam a valóságot. (Név nélkül)
Az elfogadáshoz vezető út egyik legnehezebb szakasza az alkudozás fázisa. A tagadásban kegyelem rejlik. A düh az erő érzetét kelti bennünk. Az alkudozás során viszont tétovázunk, vajon mégis tudunk változtatni a dolgon, vagy rá kell jönnünk, hogy nem.
Reményeink újra és újra felélednek, hogy aztán ismét semmivé váljanak.
Sokan majd kibújnak a bőrükből, miközben alkudozni próbálnak a valósággal. Egyesek olyasmikre voltak hajlandók, ami utólag, az elfogadás perspektívájából nézve, teljesen abszurdnak látszik.
„Ha megpróbálok jobb emberré válni, nem fog bekövetkezni… Ha csinosabb leszek, ha jobban rendben tartom a házat, ha lefogyok, ha gyakrabban mosolygok, ha elengedem, ha szorosabb pórázon tartom, ha behunyom a szemem és tízig számolok, ha kiabálok, nem fogom elveszíteni…”
A felnőtt gyerekek is alkudoznak veszteségeikkel: „Ha mintagyerek leszek, anyu és apu szeretni fog, és abbahagyják az ivást, és olyanok lesznek, mint szeretném.” Megteszünk mindenféle, kicsi, nagy és köztes dolgot, néha őrültségeket is, hogy elhárítsuk, megszüntessük vagy elhalasszuk a valóság elfogadásával együtt járó fájdalmat. A valóság elfogadását nem helyettesítheti semmi. Útunkon néha mégis megpróbálunk alkudozni. Ha felismerjük, hogy az ilyen alkudozási kísérleteink hozzátartoznak a veszteségek feldolgozási folyamatához, kezelhetőbbé válik az életünk.
Ma megadom magamnak és másoknak azt a lehetőséget, hogy veszteségeiket teljesen feldolgozzák. Továbbra is felelősséget vállalok magamért, ugyanakkor megengedem, hogy emberi módon viselkedjem.

November 4.
DÜH
Ha dühöt érzünk – sőt, olykor vádaskodunk – ez a veszteség és a változás elfogadásának, azaz feldolgozási folyamatának természetes és szükséges része. Megengedhetjük magunknak és másoknak is, hogy dühös legyen, miközben a tagadástól az elfogadás felé halad.
Miközben a veszteséget és a változást próbáljuk feldolgozni, vádolhatjuk magunkat, Felsőbb Erőnket, másokat. Lehet, hogy az illetőnek van köze a veszteségünkhöz, de lehet, hogy ártatlan kívülálló. Ilyeneket mondunk: „Ha azt tette volna…ha én nem tettem volna azt.-.. Miért nem rendelte másképp az Isten?” Tudjuk, hogy a vádaskodás nem segít. Gyógyulásunk jelszava, az önmagunkért való felelősség és ennek számonkérése, nem a vádaskodás. Végső soron pedig csakis a megadás és a felelősségvállalás az az eszme, amely előre vihet bennünket, de néha meg kell engednünk magunknak, hogy dühösek legyünk és – nagyon ritkán – vádaskodhassunk is. Másokkal való kapcsolatunkban is segít, ha nem felejtjük el, néha nekik is át kell menniük a düh stádiumán ahhoz, hogy eljussanak az elfogadásig. Ha ezt nem engedjük meg akár magunknak, akár másoknak, lassíthatjuk a feldolgozás folyamatát. Bízz magadban és a feldolgozás folyamatában! Nem leszünk örökké dühösek. De lehet, hogy egy kis ideig őrjöngenünk kell, miközben azt kutatjuk, hogyan lehetett volna másképp, hogy végül elfogadhassuk azt, ami van.
Istenem, segíts, hogy megtanuljam elfogadni a saját és mások dühét, mert ez természetes velejárója az elfogadás és megbékélés folyamatának. Ezeken a kereteken belül segíts, hogy vállaljam saját felelősségemet.

November 3.
TAGADÁS
A tagadás a társfüggőséghez tartozó viselkedésmódok termékeny táptalaja. Ebből a talajból fakadhatnak betegségeink és különböző kényszeres vagy függő viselkedésmódjaink is.
A tagadás az alvásra emlékeztet, ezért zavaró. Nem tudjuk, mit teszünk, amíg ki nem mászunk belőle. Nem segít, ha kényszerítjük magunkat – vagy bárki mást – arra, hogy nézzen szembe az igazsággal. Addig nem fogunk szembenézni a tényekkel, amíg nem állunk készen rá. És mások is így vannak vele. Lehet, hogy egy pillanatra bevalljuk az igazságot, de egészen addig tagadjuk, hogy tudjuk, amit tudunk, amíg nem érezzük magunkat biztonságban, amíg fel nem készültünk arra, hogy megbirkózzunk vele.
Segíthet, ha beszélünk róla azokkal a barátainkkal, akik ismernek, szeretnek, támogatnak és erősítenek. Segíthet, ha tapintatosak vagyunk, szeretjük és erősíteni tudjuk magunkat. Segíthet, ha megkérjük magunkat és Felsőbb Erőnket, hogy vezessen el a változáshoz és segítsen át rajta.
Az elfogadás felé az első lépés a tagadás. A tagadásból valókikeveredés első lépése pedig annak elfogadása, hogy tagadunk valamit, azután, pedig hagyjuk, hogy túllépjünk rajta.
Istenem, segíts, hogy elég biztonságban érezzem magam ma, elfogadjam, amit el kell fogadnom.

November 2.
A VERSZTESÉGEK FELDOLGOZÁSÁNAK FOLYAMATA
Azzal segítjük elő gyógyulásunkat, ha hagyjuk, hogy teljesen átérezzük a veszteségeink miatti gyászt. Vannak szakemberek, mint például Patrick Carnes, akik a Tizenkét Lépés-t, a „veszteségek és a gyász feldolgozását célzó programnak” tekintik.
Hogyan dolgozzuk fel veszteségeinket?
Sete-sután. Tökéletlenül. Általában nagy adag ellenállással. Gyakran haraggal, gyakran úgy, hogy egyezkedni próbálunk. Végül megadjuk magunkat a fájdalomnak.
Elisabeth Kübler-Ross szerint a veszteségek feldolgozási folyamata öt szakaszban zajlik, úgymint: tagadás, düh, alkudozás, szomorúság és végül elfogadás. Így gyászolunk, így fogadunk el bizonyos dolgokat, így bocsátunk meg, így reagálunk arra a sok változásra, amelyekkel szembesülünk életünkben.
Ez az öt lépés, roppant csinosan fest így a papíron, az életben egyáltalán nem nevezhető annak. Nem lehet beskatulyázni. Gyakran botladozunk, sőt, tiltakozunk, rúgkapálunk, lépünk egyet előre, aztán vissza, míg végre elérjük az elfogadásnak nevezett állapotot.
Ha múltunk „befejezetlen ügyeiről” ejtünk szót, általában olyan veszteségekre utalunk, melyeket még nem dolgoztuk fel. Arról van szó, hogy valahol elakadunk a folyamatban. Azok, akinek felnőttként is a szüleikkel van problémájuk, akik társfüggőségben élnek, általában a tagadás szakaszánál akadnak el.
Megérthetjük, hogyan zajlik a veszteségek feldolgozása, és ez hogyan illeszkedik a gyógyulás folyamatába. Még a jó irányú változások is együtt járhatnak veszteséggel, következésképpen gyásszal. Azzal segíthetünk magunkon és másokon, ha átéljük ez a folyamatot. Megtanulhatjuk maradéktalanul meggyászolni veszteségeinket, átérezni a fájdalmat, elfogadni és megbocsátani, hogy örülhessünk, szerethessünk.
Istenem, segíts ma, hogy megnyíljak a veszteségeim által okozott gyász előtt. Segíts elfogadnom minden fázisát, hogy ezáltal eljussak az elfogadásig és megtaláljam a békét. Segíts megtanulnom, hogyan lehetek tapintatos magamhoz és másokhoz, miközben végighaladunk a közös gyógyulásnak ezen a nagyon emberi útján

November 1.
ÁTALAKULÁS A VESZTESÉGEK FELDOLGOZÁSÁVAL
Gyógyulásunk során az elfogadásra törekszünk: igyekszünk elfogadni magunkat és másokat, múltunkat és jelenlegi körülményeinket. Az elfogadás békét, gyógyulást és szabadságot hoz; szabadon törődhetünk, foglalkozhatunk magunkkal.
Az elfogadás folyamata nem egylépéses folyamat. Mielőtt elérünk idáig, túl kell jutnunk a tagadás, a harag, az egyezkedés, a szomorúság állomásain. Ezeket az állomásokat együtt a veszteségek feldolgozási folyamatának nevezzük. A veszteség frusztrációt, zavart okozhat. Ingadozhatunk a tagadás és a szomorúság között. Egész viselkedésünk ingadozó lehet. Mások esetleg nem értenek meg. Talán magunk sem értjük magunkat vagy viselkedésünket, miközben veszteségeinket feldogozzuk. Aztán egy szép napon világossá válnak a dolgok. Felszáll a köd, és látjuk, hogy azért küszködtünk, hogy szembesülhessünk és elfogadhassuk a valóság bizonyos részét. Ne aggódj! Ha továbbra is aktívan foglalkozol magaddal, éppen a megfelelő tempóban jutsz e folyamat végére. Légy megértő magaddal és másokkal szemben, amiért ilyen emberi módon jutunk túl az átalakuláson.
Ma elfogadom azt, ahogyan túljutok a változásokon. Elfogadom a veszteségek feldolgozásának folyamatát s ennek különböző szakaszait, mint a veszteségek és a változások elfogadásának emberi módját.