thesecret.hu

Ez a fórum útmutatásokat tartalmaz. Szándékom szerint abban segíthet, hogy az év minden napján emlékezz arra, amit már tudsz.
Hozzájárulhat ahhoz, hogy jól érezd magad gyógyulásodban és az önmagadról való gondoskodás folyamatában.

Február 1.
MÁSODIK LÉPÉS
„Hiszünk benne, hogy egy nálunk nagyobb erő visszaadhatja elménk épségét.”
(A Névtelen Alkoholisták programjának Második Lépése)
Elkezdünk hinni egy jobb életben, s ezt a hitet másoktól kapjuk ajándékba, miközben látjuk és halljuk őket, s figyeljük, hogyan zajlik az ő gyógyulásuk.
Nem egy „Csináld magad!” program részesei vagyunk. A gyógyulásért nem kell erőnkön felül megdolgoznunk. Nem kell a hajunknál fogva kirángatni magunkat. Létezik egy nálunk nagyobb erő, amely elvégzi azt, ami nekünk kitartó erőfeszítéseink árán nem sikerül. Felsőbb Erőnk visszaadja elménk egészségét. Nem kell mást tennünk, mint hinni.
Nézz körül! Figyelj! Vedd észre a körülötted lévőket! Gyógyulóban vannak, látod? Higgy saját gyógyulásodban is!”
Ma körülményeimtől függetlenül hiszek abban, hogy egy nálam nagyobb erő segít meglelnem a békés és értelmes életet. Azután elengedem magam, és hagyom, hogy megtegye.

Február 2.
BÍZZ FELSŐBB ERŐDBEN
„Úgy döntöttünk, hogy akaratunkat és életünket Isten gondjaira bízzuk.”
(A Névtelen Alkoholisták programjának Harmadik Lépése)
Oly sokszor beszélünk Felsőbb Erőnkről, az Istenről úgy, ahogy mi látjuk. Sok örömünk lesz, ha megértjük Őt.
A változás alapja a spiritualitás és a spirituális fejlődés. A függőségből való kigyógyulás nem afféle „Csináld magad” feladat.
Isten könyörtelen, amikor feladatokat állít elénk? Kemény szívű varázsló, aki mindenféle trükköket ráz ki a kabátujjából, hogy jól megszégyenítsen? Süket? Nemtörődöm? Kiszámíthatatlan? Nem ismeri a könyörületet?
Nem: Isten szerető és törődő. Gyógyulásunk Istene. Nem enged több fájdalmat, mint amennyi megtisztulásunkhoz és hasznossá válásunkhoz kell. És annyi jót és örömöt ad, amennyit csak elbír a szívünk, mihelyt begyógyul, megnyílik és hajlandó befogadni. Isten helyeslő, elfogadó és megbocsátó.
Utunk mentén Isten apró ajándékokat helyez el, hogy beragyogják napjainkat, néha pedig csodálatos meglepetéseket tartogat, éspedig a legmegfelelőbb pillanatban.
Isten mesterien szövi egybe az örömöket és bánatokat, a legkülönfélébb élményeket, s ezekből alkotja meg életünket, minden mélységével, gyönyörűségével, érzékenységével, sokszínűségével és humorával együtt.
Isten, ahogy mi látjuk, szerető Isten. Gyógyulásunk Istene.
Ma megnyílok szerető Istenem gondoskodása előtt. Azután hagyom, hogy kimutassa szeretetét.

Február 3.
A SZÉGYEN ELUTASÍTÁSA
A szégyen nagy erő lehet életünkben. A rosszul működő családok védjegye.
A hiteles, törvényszerű bűntudat azt jelzi, hogy amit tettünk, rossz. Azt jelzi, hogy magatartásunkat korrigálni, javítani kell.
A szégyen elsöprő erejű negatív érzés. Eleve vert helyzetet teremt. Viselkedésünket meg tudjuk változtatni, de énünket nem. A szégyen még mélyebbre lökhet a magunk ásta gödörbe.
Mi kelt szégyenérzetet bennünk? Szégyellhetjük, ha valamilyen problémával küszködünk mi magunk, vagy olyasvalaki, akit szeretünk. Szégyellhetjük, ha hibát követünk el, de azt is, ha sikeresek vagyunk. Szégyennel tölthetnek el bizonyos érzések vagy gondolatok: ha jól érezzük magunkat, jól szórakozunk, vagy túlságosan kitárulkozunk mások előtt. Egyesek azt is szégyellik, hogy egyáltalán léteznek.
A szégyen olyan rontás, melyet mások hoznak ránk, hogy eljátszassák velünk a ránk kiosztott szerepet. Olyan rontás, amelyet sokan mi magunk idézünk önmagunkra.
Ha megtanuljuk, hogyan utasítsuk vissza a szégyent, megváltoztathatjuk életünk minőségét. Rendjén való, hogy azok vagyunk, akik vagyunk. Érzéseink is helyén valók. A múltunkkal sincs különösebb baj. Helyes, hogy vannak problémáink, olykor hibákat is elkövetünk, küzdünk utunk megtalálásáért. Jó, hogy becsben tartjuk emberi mivoltunkat.
Az Első Lépés a gyógyulás útján, önmagunk elfogadása. A második: az igazi valónk szégyenlésének leküzdése.
Ma figyelni fogok azokra a jelekre, melyek arra utalnak, hogy a szégyen csapdájába eshetek. Ha mégis megtörténik, úgy mászom ki belőle, hogy elfogadom magam és kijelentem: jó és rendjén való, hogy az vagyok, aki vagyok.

Február 4.
ÉLVEZD A GYÓGYULÁST!
Micsoda utazás!
Változásunk és fejlődésünk folyamata egy folyton változó úton visz előre. Ez az út néha rögös, nehezen járható. Néha hegyeket kell megmászni; máskor szánon siklunk lefelé a túloldalon.
Néha megpihenünk.
Néha a sötétben tapogatózva keresünk kapaszkodót.
Máskor elvakít a fény.
Néha sokan tartanak velünk, máskor pedig úgy érezzük, egyedül baktatunk.
Az út mindig más, mindig érdekes, mindig jobb helyre vezet.
Micsoda utazás!
Istenem, kérlek, segíts ma, hogy élvezzem az utazás kínálta látványt. Erősítsd meg bennem a hitet, hogy pontosan ott kell lennem, ahol most vagyok.

Február 5.
ANYAGI FELELŐSSÉG
Anyagilag felelősek vagyunk magunkért.
Sokunk számára ijesztő, mennyire felnőtt gondolat, hogy a pénzért és pénzügyek alakulásáért felelősséget kell vállalnunk. Hiszen lehet, hogy eddig úgy éltünk, hogy függetlenségünk hiányának része volt az anyagi felelősség áthárítása.
Másoktól való érzelmi függőségünk – a szükség és kétségbeesés, nem pedig a szeretet köteléke – szorosan összefügg anyagi függőségünkkel. Ha vonakodunk vagy félünk az anyagiakért való felelősségvállalástól, ez meggátolhatja a vágyott és keresett szabadság kivívását.
Az anyagi felelősségvállalás hozzáállás kérdése. A pénz szükségleteink vagy luxusigényeink kielégítésére való. De a pénznek meg is kell lennie ahhoz, hogy legyen mit elköltenünk.
Adók. Takarékoskodási tervek. Költekezési szokások…
Életünkhöz hozzátartozik, hogy megtanuljunk a pénzzel bánni. Meg kell értenünk a pénz működését. Akkor is, ha van, aki fedezze financiális szükségleteinket. Tudnunk kell, honnan és hogyan jön a pénz, és hogyan költődik el.
Önbecsülésünket növeli az anyagi felelősségvállalás.
Kezdjük hát el most azonnal!
Istenem, segíts, hogy megszabaduljak félelmeimtől, és ne vonakodjam attól, hogy az anyagi felelősségvállalásból kivegyem a részem. Mutass rá, mik azok a tudnivalók, melyeket a pénzzel kapcsolatban el kell sajátítanom.

Február 6.
KILÉPÉS AZ ÁLDOZAT SZEREPÉBŐL
Gyógyulásunkat megelőzően sokunknak semmilyen viszonyítási alapja nem volt ahhoz, hogy mikor váltunk áldozattá, vagy mikor bántottak bennünket. Esetleg teljesen rendjén valónak hittük. Azt is hihettük, hogy megérdemeltük, sőt még vonzódtunk is a minket bántókhoz.
Lényünk legmélyén kell elengednünk azt az igényünket, hogy áldozatok legyünk, hogy mások bánthassanak. Meg kell szabadulnunk attól a tévhittől, hogy a működésképtelen kapcsolatokra szükségünk van a munkánkban, a szerelemben, a családban, barátságainkban. Jobbat érdemlünk.
Ha hiszünk abban, hogy jogunk van a boldogságra, boldogok leszünk.
Szabadulj meg az elnyomástól, szabadulj ki az áldozat szerepéből!
Ma felszabadítom magam. Véget vetek az áldozatlét szükségletének. Felfedezem magamnak a szabadságot, és magam fogok gondoskodni magamról. Ez a szabadság nem távolít el szeretteimtől, inkább közelebb visz hozzájuk, és összhangba hoz azzal, amit Isten szán nekem.

Február 7.
ERŐNK BIRTOKBAVÉTELE
Különbséget kell tennünk az erőtlenség és az erő birtoklása között.
A gyógyulás első lépése, ha elfogadjuk erőtlenségünket.
Vannak dolgok, amiket nem tudunk megvalósítani, bármilyen erőbevetéssel és bármilyen sokáig próbálkoztunk vele. Ide tartozik mások megváltoztatása, mások problémáinak megoldása és viselkedésük irányítása. Néha önmagunkkal szemben is erőtlenek vagyunk – nem tudjuk kormányozni, saját érzelmeinket vagy azt, hogy bizonyos helyzetek, illetve személyek hogyan hassanak ránk.
Fontos, hogy megadjuk magunkat ennek az erőtlenségnek. De ugyanilyen fontos, hogy birtokba vegyük saját erőnket. Nem vagyunk csapdában. Nem vagyunk tehetetlenek. Néha lehet, hogy így érezzük, de nem így van. Isten Mindannyiunknak adott erőt és jogot is arra, hogy gondoskodjunk magunkról minden helyzetben, és megvédjük magunkat bárkivel szemben. Válasszuk az arany középutat a két szélsőség – a mások irányítása és a mások előtti kapituláció – között. Ezen az úton járva képviselhetjük a saját érdekeinket is.
Hagyjuk, hogy ezen az úton az erőnk is velünk legyen!
Ma tudatosítom magamban, hogy meg tudom védeni magam. Mindig van választási lehetőségem, és bűntudat nélkül dönthetek.

Február 8.
A BŰNTUDAT ELENGEDÉSE
Választás kérdése, hogy jól érezzük-e magunkat. Mi választjuk a bűntudatot is. Ha indokolt, arra int, hogy letértünk az ösvényről. De szerepe ezzel véget ér.
Ha elmerülünk a bűntudatban, ezzel lehetővé tesszük, hogy mások manipuláljanak. A bűntudat azt érezteti velünk, hogy nem vagyunk elég jók. Meggátolja, hogy meghúzzuk a határokat, vagy más egészséges módon óvjuk integritásunkat.
Lehet, hogy bűntudattal reagálunk ösztönösen bizonyos eseményekre. De már tudjuk, hogy nem muszáj bűntudatot éreznünk. Ha elkövettünk is valamit, amivel megsértettünk bizonyos értékeket, a túlzott bűntudat nem oldja meg, csak felnagyítja a problémát.
Tedd jóvá, ami miatt bűntudat ébredt benned! Aztán engedd el!
Istenem, add, hogy ma képes legyek a bűntudat elengedésére. Vedd el tőlem, és pótold a magam szeretetével.

Február 9.
ELENGEDÉS SZERETETTEL
„Ha azok, akik valamiféle kényszeres rendellenességtől szenvednek, megteszik, amit az parancsol, ezzel nem azt fejezik ki, hogy nem szeretnek téged, hanem azt, hogy saját magukat nem tudják szeretni.”
(Ne függj többé senkitől!”)
A szelíd lelkek szeretetben élnek. Életünkben mégis vannak időszakok, amikor határozottnak kell lennünk, és képviselnünk kell az érdekeinket. Meg kell győznünk másokat és magunkat arról, hogy vannak jogaink.
Ezek átmeneti időszakok. Lehet, hogy az kell, hogy dühbe guruljunk, hogy meghúzzuk határainkat, de azt nem tehetjük, hogy visszafojtsuk dühünket, s emiatt neheztelés maradjon bennünk. Nehéz szeretni azt, aki áldozattá tett, de ha már leráztuk az áldozat szerepét, megtalálhatjuk szívünkben a szeretetet.
Az út, amelyen járunk, a szelídség ösvénye, lépteinket a szeretet vezérli – a magunk és mások szeretete. Jelöld ki határaidat! Tarts távolságot! Óvd magad! És tedd mindezt szeretettel.
Istenem, engedd, hogy ma szelíden bánjak magammal és másokkal. Segíts megtalálnom az érdekeimet érvényesítő cselekvés és a szeretet egyensúlyát. Segíts megértenem, néha ez a kettő egy és ugyanaz. Segíts megtalálnom a helyes utat.

Február 10.
A SZOMORÚSÁG ELENGEDÉSE
Az át nem élt szomorúság gátolhatja a szeretetet és örömöt a jelenben.
A múltban sok mindent mondtunk magunknak a fájdalom palástolására: „Nem is fáj olyan nagyon… Ha várok, lehet, hogy megváltoznak a dolgok… Nem olyan nagy ügy… Hamar túl leszek rajta… Ha megpróbálom megváltoztatni őt, nekem nem is kell megváltoznom.”
Tagadtuk, hogy fáj, mert nem akartuk érezni a fájdalmat. Meg nem oldott ügyeink nem tűnnek el. Újra meg újra előjönnek, amíg oda nem figyelünk, amíg nem foglalkozunk velük kellőképpen, amíg be nem gyógyítjuk a sebeket. Ez az egyik, amit megtanulunk a gyerekkori vagy társfüggőségből való kigyógyulásunkkor.
Sokunknak nem voltak meg a kellő eszközei, támogatása és biztonságérzete ahhoz, hogy beismerje és elfogadja a fájdalmat. Ez érthető. De lassan, óvatosan megnyílunk érzéseink előtt. Átérezzük, aminek létét oly sokáig tagadtuk. Nem azért, hogy legyen okunk másokat hibáztatni vagy szégyellni magunkat, hanem azért, hogy felkészüljünk egy jobb életre.
Jó, ha sírunk, amikor sírnunk kell és átérezzük a szomorúságot, amit régóta hordozunk. Átérezhetjük, majd elengedhetjük.
A gyász megtisztító folyamat. Az elfogadás folyamata. Átemel a múltból a jelenbe s egy olyan jobb jövőbe, ahol nem szabotáljuk el saját igényeinket.
Istenem, add, hogy a mai napon megnyíljak saját érzéseim előtt. Segíts tudatosítanom, hogy nem kell se erőltetnem, se elfojtanom azt, ami segíti gyógyulásomat. Segíts bíznom abban, hogy ha nyitott vagyok, a folyamatot irányítva természetes módon gyógyulok meg.

Február 11.
ISTEN VEZÉREL
„Küldj hozzám helyes gondolatokat, szavakat és cselekedeteket. Mutasd meg, mi legyen a következő lépésem. Ha kétely és tétovaság kel bennem, ajándékozz meg útmutatásoddal.”
(Névtelen Alkoholisták.)
Ha alárendeljük magunkat egy nálunk nagyobb erőnek, összhangba kerülünk a Tervvel, melynek igazi nagyságát nem is tudjuk felmérni.
Ha megtesszük mind a Tizenkét Lépést, isteni útmutatást kaphatunk hozzá, valahányszor kérjük. Létezik-e nagyobb ajándék, mint ha tudjuk, hogy valaki vezérli gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket?
Nem vagyunk merő tévedés. És nem kell se manipulálnunk, se elnyomni magunkat vagy másokat ahhoz, hogy megfelelően alakuljon életünk. Még a furcsa, spontánnak tetsző, fájdalmas vagy hibásnak vélt tettek is a harmónia felé vihetnek.
Útmutatást kapunk arra, mit kell tennünk saját magunkért. És lassan bízni kezdünk ösztöneinkben. Tudni fogjuk, mikor induljunk el, mikor álljunk meg, mikor várjunk egy kicsit. Fel fogjuk ismerni azt a nagy igazságot, hogy a terv akkor is megvalósul, ha ellenállunk.
Ma és mindennap azért imádkozom, hogy gondolataimat, szavaimat és cselekedeteimet Isten vezérelje. Imádkozom, hogy bizalommal eltelve haladhassak utamon, tudva, hogy minden lépésemet vezérlik.

Február 12.
A NEM GYÓGYULÓK ELENGEDÉSE
Akkor is haladunk a gyógyulás útján, ha szeretteink még nem léptek rá.
Képzelj el egy hidat! Az egyik oldalán sötét van és hideg. Ott vacogunk a hidegben és sötétben, és hétrét görnyedünk a fájdalomtól. Némelyikünk mértéken felüli evéssel próbálja elnyomni fájdalmát. Mások ittak. Megint mások drogokhoz nyúltak. Egyeseknek a szexuális élete csúszott félre.
És voltak köztünk, akik kényszeresen figyelték mások kínlódását, hogy így tereljék el a figyelmüket a saját fájdalmukról. Sokan pedig egyszerre csinálták, ezt is, azt is: valamilyen szenvedély megszállottjává váltak, és erről úgy terelték el figyelmüket, hogy egyfolytában más, hasonló betegeket bámultak. Nem tudtuk, hogy létezik a híd. Azt hitték, megrekedtek egy szikla tetején.
Aztán egyesek életében szerencsés fordulat következett be. Isten kegyelméből kinyílt a szemük, mert eljött az ideje. Megpillantották a hidat. Megtudták másoktól, mi van odaát: melegség, fény, gyógyulás. Nehezen tudták elképzelni, hiszen alig vethettünk egy pillantást a túloldalra, de eldöntötték, ha törik, ha szakad nekivágnak az útnak.
Megpróbálták meggyőzni a körülöttük toporgókat arról, hogy itt a híd, amelyik egy jobb világba vezet, de nem hallgattak rájuk. Nem látták, hát nem hittek benne. A látók erre, nekivágtak egyedül, mert hittek, és mert a túloldalon élők is biztatták őket. És minél közelebb jutottak a túlsó oldalhoz, annál világosabban láttuk, hogy mindaz, amit ígértek nekik valóság. Odaát fény, meleg, gyógyulás és szeretet várta őket.
Igen ám, de most itt ez a híd közöttük és az odaát maradtak között. Néha kísértést éreznek, hogy visszamenjenek, és magukkal cipeljék őket ide, de nem tehetik. A hídon senkit nem lehet átcipelni, nem lehet kényszeríteni arra, hogy átjöjjön. Mindenkinek magának kell eldöntenie, át akar-e jönni, és ezt éppen akkor teszi meg, amikor eljött az ideje. Egyesek átjönnek majd, mások ott maradnak. Nem mi döntjük el.
Szerethetjük őket. Integethetünk nekik. Biztathatjuk őket, ahogy minket is biztattak. De nem kényszeríthetjük.
Ha elérkezik az idő, hogy átkeljünk a hídon, vagy már meg is tettük, és itt vagyunk a melengető fényben, nem kell bűnösnek éreznünk magunkat. Itt a helyünk. Nem kell visszamennünk a sötét sziklára azért, mert valaki másnak még nem jött el az ideje.
A legjobb, amit tehetünk: itt maradunk a fényben, mert ezzel győzhetjük meg a többieket arról, hogy itt jobb. És ha ők is úgy döntenek, hogy nekivágnak, bíztatni fogjuk őket.
Ma továbblépek életemben, függetlenül attól, hogy mások mit tesznek. Tudni fogom, hogy akkor is jogom van átkelni a jobb élethez vezető hídon, ha másokat magam mögött kell hagynom. Nem fogok se szégyent, se bűntudatot érezni. Tudom, hogy ahol most vagyok, jobb hely az előzőnél, és tudom, hogy itt a helyem.

Február 13.
BÍZZUNK MAGUNKBAN!
Micsoda óriási ajándékot kaptunk: önmagunkat! Ha figyelünk magunkra, ha bízunk ösztöneinkben, ezt az ajándékot becsüljük meg.
Rossz szolgálatot teszünk magunknak, ha nem hallgatunk késztetéseinkre és hajlamainkra, melyek természetesen fakadnak belőlünk. Mikor tanuljuk meg végre, hogy ezek a késztetések és hajlamok vezetnek el Isten nekünk szánt tervéhez?
Majd egyszer megtanuljuk. Úgy, hogy figyelünk, bízunk és követjük a belső hangunkat. Minek jött el az ideje, Mit kell tennem azért, hogy megóvjam magam? Hová vezetnek? Mit tudok biztosítani?
Figyeljünk a belső hangra, és tudni fogjuk a választ.
Ma figyelek és bízom. Ha szükségem lesz rá, meg fogom kapni a segítséget. Bízhatok magamban és Istenemben.

Február 14.
BÁLINT- NAP
A Bálint-nap a gyerekeknek csokoládészíveket, bugyuta üdvözlőlapokat és persze sok-sok izgalmat jelent.
Mennyire más lehet a Bálint-nap nekünk, felnőtteknek!
A szeretet napja azt szimbolizálhatja, hogy még nem sikerült eléggé aktivizálnunk életünkben a szeretetet.
Vagy lehet valami másnak, valami jobbnak a jelképe. Gyógyulófélben vagyunk. Megtanultuk, hogy még a legtöbb fájdalmat okozó kapcsolataink is segíthetnek: rmutatnak a gyenge pontjainkra, vagy arra, mit nem akarunk.
Elindulunk arra az utazásra, ahol megtanuljuk szeretni magunkat. Megnyitjuk szívünket a szeretet előtt, amely belőlünk árad mások felé, majd visszatér hozzánk. Tégy valamit, amivel kifejezheted ezt a szeretetet! És ami jó móka barátaidnak, gyerekeidnek vagy bárkinek, akinek szánod.
A szeretet napja van. Bárhol tartunk a gyógyulás folyamatában, mindig élvezhetjük, örülhetünk neki. Körülményeinktől függetlenül hálásak lehetünk azért, hogy szívünk megnyílik a szeretet előtt.
Ma megnyitom magam a szeretet előtt, melyet az emberektől, az univerzumtól és Felsőbb Erőmtől kaphatok. Ma megengedem magamnak, hogy annyi szeretetet adjak és kapjak, amennyire szükségem van. Hálás vagyok azért, hogy gyógyul a szívem és szeretni tanul.

Február 15.
AZ URALKODÁS VÁGYA
Néha megijesztenek a szürke napok. Ilyenkor visszatérnek a régi érzések. Szeretethiányban szenvedünk, félünk, szégyelljük magunkat, és nem tudunk vigyázni magunkra.
Ilyenkor nehéz bízni magunkban, másokban, Felsőbb Erőnk jó szándékában. Úgy fest, hogy a problémák maguk alá temetnek. A múlt értelmetlen volt, a jövő pedig sivár és üres lesz. Azok a dolgok, amiket el szeretnénk érni, soha nem fognak bekövetkezni.
Az ilyen pillanatokban meg vagyunk győződve arról, hogy boldogságunk kulcsa mások kezében van. Ha rajtaütésszerűen erőt vesz rajtunk ez a függőségi őrület, esetleg éppen azzal kompenzáljuk, hogy másokon akarunk uralkodni, amire mások gyakran negatívan reagálnak.
Ha ebben a hajszolt állapotban önmagunkon kívül keressük a boldogságot, másoktól várjuk, hogy békét és stabilitást hozzanak életünkbe, jusson eszünkbe, hogy akkor sem tudnánk kibújni a bőrünkből, ha sikerülne a magunk vágyai szerint manipulálni másokat. Érzelmi állapotunk akkor is pontosan ilyen kaotikus lenne.
Fájdalmunkat se mások, se külső személyek nem tudnák megszüntetni. Se meggyógyítani. Ez a mi feladatunk, és képesek vagyunk is rá, ha mozgósítjuk forrásainkat: önmagunkat, Felsőbb Erőnket, segítőkész barátainkat vagy csoportunkat, a gyógyulásunkhoz hozzásegítő gyakorlatokat.
Gyakran megtörténik, hogy miután megnyugodtunk, újra bizakodunk és elfogadjuk az adott helyzetet, egyszer csak megkapjuk az élettől, amit akartunk, méghozzá magától értetődő természetességgel.
Újra kisüt a nap. Hát nem mulatságos, és ugye, milyen igaz, hogy minden változás önmagunkból indul ki?
Ma elengedem azt az igényemet, hogy másokon akarjak uralkodni. Tudom kezelni az érzelmeimet. Békét tudok teremteni magamban. Nyugodt vagyok. Visszatalálok az ösvényre, és meglelem a boldogságom kulcsát: önmagamat. Nem felejtem el, hogy egy szürke nap nem több egy szürke napnál.

Február 16.
TÁVOLABBRA HELYEZKEDÉS
Az elengedés gondolata sokunk számára zavaró lehet. Mikor akarunk túl sokat tenni, és mikor túl keveset? Mikor teszünk éppen annyit, amennyit kell, hogy megóvjuk integritásunkat? Hol kezdődik és meddig tart a felelősségünk?
Ezek a kérdések foglalkoztatnak minket akkor is, ha csak tíz napja és akkor is, ha már tíz éve tapossuk a gyógyulás útját. Néha oly sok mindent elengedünk, hogy elhanyagoljuk kötelességeinket magunkkal vagy másokkal szemben. Néha pedig átlépjük a határt, és másokat manipulálunk, vagy mindenáron uralni akarjuk a helyzetet.
E téren nincs semmilyen szabálygyűjtemény. De nem is kell túlzottan belebonyolódni a dologba. Hiszen a gyógyulást sem kell tökélyre vinnünk. Ha úgy érezzük, meg kell tennünk valamit, nyugodtan tegyük meg. Ha úgy érezzük, még nem jött el az ideje, vagy éppen nincs hozzá hangulatunk, nyugodtan hagyjuk annyiban.
Az egészséges határok kijelölése és betartása nem kötelező mindenáron. Néha kísérletezhetünk, sőt hibákat is követhetünk el. Tanulni fogunk belőlük.
Beszélgethetünk erről másokkal is, megkérdezhetjük a véleményüket, és megkérdőjelezhetjük a sajátunkat. A feladatok nem kerülnek el. Észre fogjuk venni, ha nem vigyázunk eléggé magunkra. Azt is, ha veszedelmesen manipulálni akarunk másokat.
A dolgok ki fognak alakulni. Láthatóvá válik az út.
Ma megteszem mindazt, amit helyesnek tartok, a többit pedig elengedem. Megkeresem az egyensúlyt az önmagamért és másokért vállalt felelősség és az elengedés között.

Február 17.
AZ ELFOGADÁS
Gyógyulásunk alapfogalma, amely csodákkal ajándékozhat meg, az elfogadás.
Az elfogadáshoz nem jutunk el egy pillanat alatt. Gyakran sokféle érzés zűrzavarán kell átverekedni magunkat; ez lehet düh, felháborodás, szégyen, önsajnálat, szomorúság. De ha tudjuk, hogy célunk az elfogadás, meg fogjuk tudni valósítani.
Van-e felszabadítóbb érzés, mint amikor nevetni tudunk a gyengeségeinken, és hála tölt el az erőnkért?
Amikor tudjuk, hogy ez az egész, „mi magunk”-nak nevezett csomag – minden érzésünkkel, gondolatunkkal, hajlamainkkal, történéseinkkel egyetemben – megéri, hogy elfogadjuk, mert a gyógyulást ígéri.
Körülményeink elfogadása szintén csodatevő gyógymód. Bárminek vagy bárkinek a megváltoztatásához először el kell fogadnunk olyannak magunkat, másokat és körülményeinket, amilyenek. Ezután léphetünk tovább. Legyünk hálásak magunkért és körülményeinkért. S ezt egy csipetnyi hittel is kiegészíthetjük, mondván: „Tudom, hogy éppen most éppen így kell lennie.”
Mindegy mennyire bonyolódunk bele a problémáinkba, ezek az alapelvek nem veszítik el érvényüket, és a gyógyulás útjára terelnek.
Istenem, segíts, hogy az elfogadás erényét gyakorolhassam. Segíts elfogadnom magamat, másokat és a körülményeimet. Add, hogy egy lépéssel előbbre jussak, és hálás legyek érte.

Február 18.
HOGY IGAZAM LEGYEN
A gyógyulás nem arról szól, hogy igazam legyen; arról szól, hadd legyek az, aki vagyok, és másokat is fogadjak el olyanoknak, amilyenek.
Ezt a gondolatot talán nehéz megérteni, különösen, ha olyan rendszerben nőttünk fel, melyben az „igaza van – nincs igaza” értékítélet működött. Az volt a jó ember, akinek igaza volt; akinek nem, az bizony szégyellhette magát. Értékeléseink attól függtek, igazunk volt-e, hiszen tévedésünk, énünk és önbecsülésünk megsemmisülésével járhatott együtt.
Gyógyulásunk közben megtanuljuk, hogy kapcsolatainkban a szeretet a cél, nem a másik feletti uralom. Az előfordulhat, hogy mások viselkedéséről is kell döntenünk. Ha valaki megbánt, ki kell állnunk magunkért. Meg kell húznunk a határainkat, és meg kell óvnunk magunkat. De ezt nem azzal kell igazolnunk, hogy valaki mást elítélünk.
A gyógyulás folyamatában megtanuljuk, hogy amit teszünk, annak a mi szempontunkból kell helyesnek lennie. Hogy mit tesznek a többiek, az ő dolguk. Nagy a kísértés, hogy az igazság tudatában elemezzük mások viselkedését és annak mozgatórugóit, de többre megyünk, ha a dolgok mélyére nézünk.
Ma nem feledkezem el arról, hogy nem kell a „nekem van igazam” álarca mögé bújnom. Nem kell igazolást keresnem arra, amit akarok, és amire szükségem van azzal, hogy „helyesnek” vagy „helytelennek” bélyegzem. Hagyom, hogy az legyek, aki vagyok.

Február 19.
A MAGUNK ÚTJA
„Csak néhány órát töltöttem együtt egy csoporttársammal, és úgy éreztem, lassan begolyózom. Ez a nő azt állítja, hogy csak úgy haladhatok a programban, ha elmegyek az ő templomába, és alávetem magam az egyház szabályainak. Egyre erőszakosabb lett. Ő sokkal régebben csinálja már ezt a programot, mint én. Folyton arra gondoltam, hogy tudnia kell, mit beszél. De valahogy nem éreztem helyesnek az egészet. Most meg tisztára bolondnak tartom magam, meg bűnösnek, és félek és szégyellem magam.”
(Név nélkül)
A Tizenkét Lépéses program által ajánlott spirituális ösvény és a kilátásba helyezett fejlődés nem függ semmilyen vallásos hittől. Nem kapcsolódik semmilyen felekezethez vagy szektához. A programban is megfogalmazódik, hogy minden vallásos felekezettől és szektától függetlenül működik.
Ne hagyjuk senkinek, hogy a vallás miatt piszkáljon a gyógyulás során. Ne hagyjuk, hogy nyaggatásuk miatt szégyellni kelljen magunkat, féljünk vagy értéktelenebbnek véljük magunkat azért, mert nem sorakoztunk fel az ő vallásuk mögé.
Ne hagyjuk, hogy ilyesmit tegyenek velünk Isten és a szeretet nevében, s úgymond, gyógyulásunk elősegítésére.
Az a spirituális élmény, melyhez gyógyulásunk közben (vagy a Tizenkét Lépéses program révén) eljutunk, saját spirituális élményünk lesz. Istennel való érintkezés, kapcsolatfelvétel egy Felsőbb Erővel, ahogy Istent értelmezzük. Mindenkinek meg kell találnia a maga spirituális ösvényét. Mindenkinek magának kell kapcsolatot teremtenie Istennel. Mindenkinek szüksége van egy nála nagyobb erőre. Ezek az eszmék meghatározóan fontosak gyógyulásunkhoz.
Felsőbb Erőm, segíts, hogy tudjam: senkinek se kell hagynom, hogy tukmálja saját vallásos hitét. Ha ezt összekeverik azzal a spirituális élménnyel, amely a gyógyulással elérhető, kérlek, segíts, hogy jelezzem: ez az ő problémájuk, nem az enyém. Segíts felfedeznem és kifejlesztenem a saját spiritualitásomat. Vezess spirituális fejlődésemben isteni bölcsességeddel.

Február 20.
AZ ÚTIRÁNY KIJELÖLÉSE
Nincs hatalmunk afölött, hogy mások mit várnak el tőlünk. Nem szabhatjuk meg, hogy mások milyennek akarjanak látni.
De azt eldönthetjük, hogyan reagáljunk mások elvárásaira.
Bármikor követelhetnek bármennyit az időnkből, képességeinkből, energiánkból, érzelmeinkből és pénzünkből. Nem muszáj igent mondanunk minden ilyen igényre, és nem muszáj bűnösnek éreznünk magunkat, ha nemet mondunk. Ne hagyjuk, hogy életünk irányát az ilyen követelések szabják meg.
Korlátokat állíthatunk, megmondhatjuk, meddig vagyunk hajlandók elmenni őértük. Bízhatunk magunkban, hallgathatunk belső hangunkra most is. A célokat és irányokat a saját életünkben jelöljük ki.
Élhetünk az erőnkkel a kapcsolatainkban is.
Szánj egy kis időt magadra! Gondolkodj el azon, hogy te mit akarsz! Fontold meg jól, hogyan befolyásolná a te életedet az, ha mindig mások igényeinek próbálsz eleget tenni.
Csak akkor élhetjük a magunk életet, ha nem hagyjuk, hogy mások elvárásai irányítsák. Fogalmazzák meg az igényeiket, de a magunk útját mi válasszuk meg.
Istenem, segíts ma, hogy legyen erőm távolságot tartani, és szívemben eldönthessem, mit helyes tennem. Segíts, tudatosítanom magamban, hogy elkülönülhetek mások velem szemben támasztott igényeitől. Segíts felhagynom azzal, hogy folyton mások kedvét keressem, és elkezdhessek úgy élni, ahogy nekem a legjobb.

Február 21.
A JELENBEN ÉLNI
Csak a jelen a miénk. Vannak céljaink és terveink, van elképzelésünk a jövőről. De csak a jelen van birtokunkban. És ez elég.
Megtisztíthatjuk magunkat a tegnap hordalékától, megtisztíthatjuk a jövővel kapcsolatos félelmeinktől is. De a legfontosabb, hogy megnyíljunk a mának. A jövő teljességét csak akkor kaphatjuk meg, ha most minden porcikánkkal jelen vagyunk.
Gyermekem ne félj! – súgja egy hang. Ne sajnálj semmit! Ereszd szélnek nehezteléseidet! Add le fájdalmaidat! A jelen a tiéd! Legyél itt, és légy nyugodt! Bizakodj!
Ma tudatosítom magamban, hogy ha minden rendben van bennem belül, rendben van körülöttem is.

Február 22.
A PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA
„A Te segítséged kérem, hogy áthághassam magam minden problémámon, s ezzel is Téged dicsérjelek.”
(Névtelen Alkoholisták)
Sokan éltünk át olyan helyzeteket, amikor nem tartották helyesnek, ha bármilyen problémánk van, s azzal azonosulunk, vagy egyáltalán beszélünk róla. A problémák tagadása életstratégiánk részévé vált: így küzdöttünk meg velük.
Gyógyulásunk során is előfordulhat, hogy félünk a problémáktól. Esetenként több időt tölthetünk egy-egy probléma lereagálásával, mint a megoldásával. Kicsúszik kezünkből a lényeg: elveszítjük a tanulságát, s ezzel a benne rejlő ajándékot. A problémák életünk részei; azok a megoldások is.
Egy probléma megléte nem jelenti azt, hogy az élet szörnyű és csupa negatívum. Ha valamilyen problémánk támad, attól még nem vagyunk defektesek. Mindenkinek vannak megoldásra váró problémái.
A gyógyulási folyamatban megtanulunk a megoldásra összpontosítani. Először meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az adott probléma a miénk-e. Ha kiderül, hogy nem, valójában az a gond, hogy nem őriztük jól a határainkat. Ezután kell megkeresnünk a legjobb megoldást. Ez lehet valamilyen cél kitűzése, segítségkérés, információk gyűjtése, aktív cselekvés. Vagy éppen az elengedés.
A gyógyulás nem tesz immúnissá a problémákkal szemben. Nem is ment meg tőlük. De megtanulunk szembenézni velük és megoldani őket. Bízhatunk problémamegoldó képességünkben, ugyanakkor tudhatjuk, hogy nem vagyunk teljesen magunkra utalva. A problémák nem azt jelentik, hogy Felsőbb Erőnk „pikkel ránk”. Bizonyos problémák az élet szerves részei, másokhoz csak nekünk van szerencsénk, és megoldásuk közben előbbre lépünk.
Nézz szembe a ma aktuális problémáival és oldd meg őket!
Ne aggódj fölöslegesen a holnapiak miatt; idejében meglesznek azok megoldásának eszközei is.
A problémáinkkal való szembenézés és Felsőbb Erőnk segítségével való megoldásuk azt jelzi, hogy élünk, fejlődünk és élvezhetjük e fejlődés hasznát.
Istenem, segíts, hogy szembenézhessek mai problémáimmal, és megoldhassam őket. Segíts megtennem, ami rám vár, a többit pedig segítsd elengednem.

Február 23.
ERŐ
Nem kell mindig erősnek lennünk ahhoz, hogy erősek legyünk. Néha erőnket épp az fejezi ki, hogy sebezhetők vagyunk. Máskor pedig apró darabokra kell hullanunk, hogy aztán új egységbe rendeződhessünk.
Mindenkinek vannak olyan napjai, amikor egyszerűen nem bír el többet, nem tud megszabadulni kételyeitől, képtelen erősnek mutatkozni.
Vannak napok, amikor nem tudunk felelősségünkre összpontosítani. Sőt fel se akarunk kelni az ágyból. Néha könnyekre fakadunk mások jelenlétében. És nem rejtjük véka alá, hogy fáradtak, idegesek, dühösek vagyunk.
Sebaj! Ezek a napok ilyenek.
Önmagunk megóvásához hozzátartozik, hogy megengedjük magunknak darabokra hullani, ha éppen erre van szükségünk. Nem muszáj életünk minden percében az erőnket fitogtatni. Már bizonyítottuk, hogy erősek vagyunk. Akkor is azok vagyunk, ha van bennünk bátorság ahhoz, hogy néha megijedjünk, és gyengének mutatkozzunk.
Istenem, segíts, hogy tudjam: megengedhetem magamnak, hogy ember legyek. Segíts, hogy ne érezzem bűnösnek, és ne büntessem magam, ha arra van szükségem, hogy apró darabokra hulljak.

Február 24.
ÉRZELMEINK FELISMERÉSE
Érzelmeink átélése nagy kihívás lehet, ha nincsenek erről korábbi tapasztalataink. Megtanulhatjuk azonosítani őket, ám nem egyik pillanatról a másikra. Nem is muszáj tökélyre fejlesztenünk.
Néhány ötlet, amely segíthet, miközben azt tanuljuk, hogyan ismerhetjük fel érzelmeinket, és hogyan kezelhetjük őket.
Végy egy darab papírt. Írd fel felül: „Ha helyénvaló, hogy bármit érezhetek, és ezt nem ítélné se rossznak, se jónak senki, mit éreznék most?” Ezután sorold fel. Másik kedvelt eszköz: feljegyzések, naplók érzelmein kezeléséről. Írhatunk leveleket, melyeket nem küldünk el, vagy egyszerűen papírra vethetjük, ami éppen eszünkbe jut.
Úgy figyeld magad, ahogyan egy kívülálló tenné. Figyeld a hangodat és a szavaidat. Mit hallasz ki belőlük? Szomorúságot? Félelmet? Dühöt? Boldogságot?
Mit árul el a tested? Feszült és merev lesz a dühtől? Végigfut rajta a félelem? Elnehezíti a szomorúság? Örömödben táncra perdülnél?
Az is jó, ha más gyógyulófélben lévőkkel beszélgetünk. A csoportfoglalkozások is segíthetnek. Ha biztonságban érezzük magunkat, nyitottabbak leszünk, és könnyebben tudjuk kezelni érzelmeinket.
Gyógyulásunk folytonos kincsvadászat. Az egyik ilyen kincs énünk érző része. De ezt sem kell tökélyre fejlesztenünk. Elég, ha becsületesek vagyunk magunkkal szemben és nyitottak az újra.
Ma fokozottan figyelem magam. Nem ítélem el az érzelmeimet; elfogadom magam mindazzal együtt, amit érzek.

Február 25.
TÖKÉLETLENSÉGÜNK ELFOGADÁSA
„Miért teszek ilyet magammal? – kérdezte egy asszony, aki le akart fogyni. – A csoportfoglalkozásokra úgy mentem el, hogy szörnyű bűntudatom volt, szégyelltem magam, ha megettem egy fél süteményt, s ezzel megsértettem a diétámat. Azután rájöttem, hogy mindenki csal egy kicsit, egyesek pedig sokat. Annyira szégyelltem magam a csoport előtt, mintha egyedül én volnék az, aki nem tartotta volna be az utolsó betűig az előírt étrendet. Most már tudom, hogy legalább annyira betartom, mint a legtöbben, néhány fogyókúrás társamnál pedig sokkal jobban.”
Miért is teszünk ilyet magunkkal? És most nem csak a fogyókúráról beszélek, hanem egész életünkről. Miért büntetjük magunkat azzal, hogy azt hisszük, hitványak vagyunk, mások pedig tökéletesek, legyen szó akár kapcsolatainkról, gyógyulásunkról vagy valamilyen sajátos célról?
Akár magunk, akár mások felett ítélkezünk, ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó.
Sokkal pontosabb és jótékonyabb hatású, ha azt mondjuk magunkról, hogy nincs velünk semmi baj. Ez nem egyenlő azzal, hogy nem követünk el hibákat, melyeket majd ki kell javítani, sem azzal, hogy nem térünk le időről időre a helyes ösvényről, sem pedig azzal, hogy képtelenek vagyunk a fejlődésre. Mindössze azt jelenti, hogy összes vargabetűnkkel együtt nagyjából megmaradunk a helyes úton. Ha ezt fölismerjük, és biztatjuk is magunkat, segítjük a továbbhaladásunkat.
Ma szeretni és bátorítani fogom magam. Azt mondom magamnak, hogy amit teszek, jó, és örülni fogok ennek a tudatnak.

Február 26.
A TIZENKÉT LÉPÉSES PROGRAM
„Majd szétvetett a méreg, amikor először mentem el a Névtelen Alkoholisták gyűlésére. Annyira igazságtalannak láttam, hogy neki van problémája, mégis nekem kellett elmennem erre a gyűlésre. De addigra már nem volt hová fordulnom ezzel a fájdalommal. Most hálás vagyok a csoportnak, mert kigyógyultam a kapcsolati függőségből.
A csoport most is segít, hogy megmaradjak a helyes úton, a gyógyulás pedig új élettel ajándékozott meg.
(Név nélkül)
A függőségből gyógyulni vágyók számára kidolgozott Tizenkét Lépéses programok témája nem az, hogyan segíthetünk másokon, hanem az, hogyan segíthetjük elő saját fejlődésünket és átalakulásunkat. Abban segítenek, hogy felismerjük, hogyan hat ránk a kapcsolati függőség, és ha kell, megoldhassuk ezt a problémát. Abban segítenek, hogy visszataláljunk a helyes útra.
Varázslatosan működnek ezek a programok. Gyógyító ereje van annak, ha rendszeresen találkozunk más, hozzánk hasonló cipőben járó emberekkel. Ez a gyógyító erő akkor hat igazán, ha magunk is megtesszük ezeket a lépéseket, ha hagyjuk, hogy hassanak ránk.
Meddig kell eljárnunk ilyen összejövetelekre? Addig, amíg nem válik vérünkké a program. Azután mehetünk tovább egyedül, ha úgy tetszik.
Ha kiválasztunk egy ilyen csoportot és rendszeresen el is járunk a találkozókra, megtettük az első lépést afelé, hogy önállóan is megtanuljunk vigyázni magunkra.
Nyitott vagyok a Tizenkét Lépéses program vagy más, a gyógyulásomat elősegítő program befogadására.

Február 27.
A MÁS KEDVÉT KERESŐK
Láttak már olyan embert, aki folyton más kedvét keresi? Meglehetősen kellemetlen benyomást kelt ugye? Többnyire bosszantó és idegesítő az olyan ember társasága, aki a bőréből is kibújik, hogy másoknak tessék.
Mások kedvének keresése arra jó lehetett, hogy túléljük a gyermekkorunkat. Talán nem kaptuk meg a megérdemelt szeretetet és odafigyelést. Nem engedték meg, hogy bizonyos dolgokban a saját kedvünk szerint járjunk el, hogy olyan cselekvésmódot válasszunk, amely önbizalmunkat demonstrálja.
Mások kedvének keresése megnyilvánulhat nyíltan, de rejtőzködve is. Folyton a másik körül sündörgünk, s be nem áll a szánk, holott igazából csak ennyit mondunk: „Remélem, tetszem neked!” De tehetjük ezt rejtve is: csendben éljük az életünket, ám legfontosabb döntéseinket mások kedvét keresve hozzuk meg.
Minden emberi kapcsolat fontos része mások vágyainak és szükségleteinek figyelembevétele. Tudnunk kell másokat szeretni és törődni velük. De visszaüt, ha állandóan mások kedvét keressük. Ezzel nem csak őket bosszanthatjuk, hanem mi is elkedvetlenedünk, ha igyekezetünk nem vezet a kívánt eredményre. Olyan emberek környezetében érezzük magunkat igazán jól, akik törődnek másokkal, de végső soron a saját igényeik szerint élnek.
Istenem, segíts, hogy leküzdjem félelmeimet, és a saját igényeimnek megfelelően éljek.

Február 28.
A TAGADÁS ELENGEDÉSE
„Nehezen hisszük el azt, ami – ha elhinnénk – bántaná érzelmeinket.”
(Ovidius)
Gyógyulásunk alatt sokan folyamodnak bizonyos dolgok létezésének tagadásához.
Tagadhatunk múltbeli eseményeket vagy érzelmeket. De tagadhatjuk más emberek problémáit, vagy akár a magunkét.
Letagadhatjuk gondolatainkat, vágyainkat, szükségleteinket.
Tagadjuk az igazságot.
Ez azt jelenti, hogy nem merünk szembenézni a valósággal. Mégpedig azért, mert a valóság esetleg fáj. Valamit elvesztünk általa: bizalmat, szeretetet, családot, esetleg házasságot, barátságot, vagy akár csak egy álmot. És ha elveszítünk valamit, az fáj.
A tagadás a lélek lengéscsillapítója. Megakadályozza, hogy tudomásul vegyük a valóságot addig, amíg nem gyűjtünk elég erőt ahhoz, hogy megbirkózzunk vele. Arcunkba vághatják, akár ordíthatják is az igazságot – addig biztos nem látjuk, nem halljuk meg, amíg fel nem készülünk rá.
Kemény, mégis törékeny lények vagyunk. Idő kell a felkészülésre, hogy birokra kelhessünk a gondokkal. Úgy nem tudunk megszabadulni tagadási szükségletünktől, ha foggal, körömmel erőltetjük a valóság elfogadását: csak úgy szabadulhatunk meg tőle, ha hagyjuk, hogy megerősödjünk és jó eséllyel vállaljuk a tusát.
Vállaljuk is, ha itt az ideje.
Nem kell megbüntetnünk magunkat, azért, hogy tagadjuk a valóságot. Szeressük magunkat annyira, hogy napról, napra készüljünk a vele való szembenézésre. Észre fogjuk venni, és megbirkózunk vele a saját időzítésünk szerint, és amikor Felsőbb Erőnk is elérkezettnek látja. Emiatt, az időzítés miatt pedig nem figyeljünk oda senki vádaskodására, és magunkat se vádoljuk érte.
Amikor eljön az ideje, tudni fogjuk, mi a teendőnk.
Ma arra összpontosítok, hogy biztonságban érezzem és bízzam magamban. Akkor érzékeljem tudatosan a dolgokat, amikor belső időzítésem engedi.

Február 29.
MÉLTÓ VAGY A SZERETETRE
„Megyünk vissza… még jobban… és még jobban… áthatolunk a félelem, a szégyen, a düh, a sértődöttség és minden más negatívum mélyrétegein, amíg fel nem fedezzük azt a minden tehertől mentes, boldog és szeretetre méltó gyermeket, aki lényünk mélyén élt és él most is.”
(Lépj ki s társfüggőségből!”)
Méltó vagy a szeretetre. Igen, te.
Lehet, hogy egyesek nem hagyták, hogy úgy szeresd őket, ahogy szeretted volna: lehet, hogy mások nem szerettek úgy, ahogy szeretted volna; lehet, hogy bizonyos kapcsolataid elromlottak vagy tönkrementek. Mindez nem jelenti azt, hogy nem vagy méltó a szeretetre.
Bizonyos dolgokat el kell fogadni. Ez néha fájdalommal jár. Engedd el a fájdalmat. Nyisd meg szíved a szeretet előtt. Méltó vagy a szeretetre.
Szeretnek.
Ma elmondom magamnak, hogy méltó vagyok a szeretetre. Addig mondogatom, amíg elhiszem