thesecret.hu

Ez a fórum útmutatásokat tartalmaz. Szándékom szerint abban segíthet, hogy az év minden napján emlékezz arra, amit már tudsz.
Hozzájárulhat ahhoz, hogy jól érezd magad gyógyulásodban és az önmagadról való gondoskodás folyamatában.

Boldog új évet mindenkinek!

Január 1.
AZ ÚJ ÉV
Fogalmazd meg céljaidat az újesztendőre. Áss lényed mélyére, és fedezd fel, mit szeretnél elérni ebben az évben.
Ez segíthet abban, az elhatározásodban, hogy teljes életet fogsz élni az eljövendő esztendőben.
A célok jelölik ki az irányt. Erőteljes energiákat hoznak működésbe az egyetemes, tudatos és tudattalan szinten.
A célok jelölik ki életünk irányát.
Mire vágysz ebben az évben? Mit szeretnél megtenni, véghezvinni? Mi jót szeretnél hozzátenni az életedhez? Milyen területeken szeretnél fejlődni? Miféle gátlásoktól, jellemhibáktól szeretnél megszabadulni?
Mit szeretnél megkapni? Mit akarsz elérni baráti, szerelmi kapcsolataidban, családi életedben? Ne feledd, hogy céljainkkal nem másokon akarunk uralkodni, csak saját életünknek próbálunk irányt szabni.
Milyen problémákat szeretnél megoldani? Milyen döntéseket hozni? Mit akarsz megvalósítani a munkádban?
Mit szeretnél megvalósítani önmagadban és magad körül?
Végy elő egy darab papírt, szánj rá néhány órát, s írd le, hogy ezzel is megerősítsd magad, életedet és választási képességedet. Azután engedd el az egészet.
Biztos, hogy lesznek olyan események, amelyeket nem tudunk irányítani. Olykor kellemes meglepetést okoznak, máskor nem. De mind hozzátartozik ahhoz a fejezethez, amely az idei életünket alkotja, s ezzel tovább szövi történetünket. Az újév itt van előttünk, akár egy könyv megírandó fejezete. A célok megfogalmazásával hozzájárulhatunk a történet megírásához.
Ma arra gondolok, hogy céljaim leírásával erőteljes energiákat mozgatok meg. Tehát megfogalmazom őket, és később is ezt teszem, valahányszor szükségét érzem. Nem azért, hogy mások fölé kerekedjem, hanem, hogy eleget tegyek a saját feladatomnak.

Január 2.
EGÉSZSÉGES HATÁROK
A határok életbevágóan fontosak gyógyulásunk szempontjából. A folyamat minden egyes szakaszában elengedhetetlen, hogy meghúzzuk az egészséges határokat; csak így növelhetjük önbecsülésünket, kezelhetjük az érzelmeinket, tanuljuk meg szeretni és értékelni önmagunkat.
A határok lényünk mélyéről jönnek. Ahhoz a folyamathoz kapcsolódnak, melynek során megszabadulunk a bűntudattól és a szégyentől, és megváltoztatjuk elképzeléseinket arról, hogy mi az, amit megérdemlünk.
A határok egy fensőbb időzítéshez is kapcsolódnak. Akkor fogjuk meghúzni őket, amikor felkészülünk rá, egy pillanattal sem előbb.
Van valami varázslatos abban, amikor ez az idő eljön. Tudjuk, hogy amit mondunk, komolyan gondoljuk, és mások is komolyan vesznek bennünket. A dolgok nem azért változtak meg, mert másokat irányítani akarunk, hanem azért, mert mi változtunk meg.
Ma bízom abban, hogy a saját tempómban fogok tanulni, fejlődni, és képes leszek kijelölni a határaimat is. Az időzítés pedig csak nekem szól.

Január 3.
AZ ÖNVÉDELEM KIFEJLESZTÉSE
„…a határok kijelöléséhez nincs semmilyen általános útmutató. Azt mindannyian magunkban hordozzuk. Ha szorgalmasan munkálkodunk gyógyulásunkon, a határok maguktól kialakulnak. Egészségesen és érzékenyen fognak működni. Énünk tudomásunkra hozza azt, amit tudnunk kell, és eléggé szeretni fogjuk magunkat ahhoz, hogy meghalljuk.
(Lépj ki a társfüggőségből!)
Mit kell tennünk ahhoz, hogy megvédjük magunkat?
Hallgass arra a belső hangra! Mi dühít fel? Mi az, amiből eleged van? Mi az, amiben nem bízol? Mit nem érzel helyénvalónak? Mi az, amit nem bírsz elviselni? Mi az, amitől kínosan érzed magad? Mit szeretnél? Mire van szükséged? Mit nem akarsz és mire nincs szükséged?
A gyógyulás során megtanuljuk, hogy az önvédelem arra az ösvényre terel, amelyet Isten szán és tervez nekünk. Az önvédelem sosem távolít el a legfőbb jótól, hanem éppen oda vezet.
Tanuld meg kifejleszteni belső hangodat. Bízhatsz magadban. Tudsz vigyázni magadra. Bölcsebb vagy, mint gondolnád. Vezetőd benned van, és szüntelenül figyel. Bízzál benne – ezzel is erősíted a hangját!
Ma tudatosítom magamban, hogy ajándék vagyok magamnak és az univerzumnak. Nem felejtem el, hogy ha vigyázok magamra, ez a legnagyobb ajándék, amit a világnak adhatok.

Január 4.
ELKÜLÖNÜLÉS A CSALÁDI PROBLÉMÁKTÓL
Vonalat húzhatunk magunk köré, kijelölhetjük az egészséges határt önmagunk és szűkebb családunk között. Ezzel elkülöníthetjük magunkat az ő problémáiktól.
Egyeseknek lehet olyan családtagja, aki alkoholista, vagy más szerektől függ. Másoknak lehet olyan közeli rokona, aki megoldatlan függőségben él. Van olyan, aki nem tud megszabadulni nyomorúságától, a szenvedésétől, az áldozat léttől.
Lehetnek családunkban olyanok, akiket sérelem ért, és sebeik még nem gyógyultak be, vagy egyéb megoldatlan problémáikkal küszködnek.
Lehetnek olyan közeli rokonaink, akiket örökös munkamánia gyötör, vagy kórosan sokat esznek, vagy a szex megszállottai. Az is elképzelhető, hogy családunk tagjai túl szorosan kötődnek egymáshoz, vagy éppen egyáltalán nem tartanak kapcsolatot egymással.
Nem tilos szeretni a családunkat. De önálló emberi lények vagyunk, személyes jogokkal és egyéni problémákkal. Egyik legfőbb jogunk, hogy meggyógyuljunk, akár ugyanezt az utat választják a többiek, akár nem.
Nem muszáj bűntudatot éreznünk azért, mert mi megtaláltuk a boldogságot, és életünk zökkenőmentesen zajlik. Nem kell magunkra vennünk családunk minden gondját-baját azért, hogy kimutassuk lojalitásunkat és szeretetünket.
Ha elkezdjük óvni magunkat, egyes családtagok esetleg úgy reagálnak erre, hogy -nyíltan vagy burkoltan- megpróbálnak visszaráncigálni bennünket a régi szerepekbe. Nem muszáj engednünk nekik. A próbálkozásaik az ő gondjaikat tükrözik. Ha óvjuk magunkat, egészségesebbek és derűsebbek leszünk, s ettől még szerethetjük őket.
Nem kell elítélnünk őket azért, mert problémáik vannak; de azt sem engedhetjük meg, hogy azt tegyenek velünk, amit akarnak csupán azért, mert egy családban tartozunk.
Szabadok vagyunk, jogunkban áll, hogy kordában tartsuk családi kapcsolatainkat. Nem kell megtagadnunk az ő problémáikat, csak udvariasan, de határozottan utaljuk vissza nekik, és a sajátjainkkal foglalkozzunk.
Ma elkülönítem magam családom tagjaitól. Önálló emberi lény vagyok, még ha egy családnak nevezett egységhez tartozom is. Jogom van a saját problémáimmal foglalkoznom. Családom tagjainak is joguk van ahhoz, hogy a maguk problémáival foglalkozzanak, és ők döntsék el, hol és hogyan kezelik őket. Megtanulhatom, hogyan helyezkedjem távolabbra családom tagjaitól, és az ő gondjaiktól úgy, hogy közben változatlanul szeretem őket.

Január 5.
A SEGÍTSÉG ELFOGADÁSA
Sokunkkal előfordult már, hogy annyira elidegenültnek érezte magát, hogy elfelejtette, nincs egyedül. Már azt hittük, egyedül kell végigcsinálnunk a dolgokat. Aztán vannak közöttünk olyanok, akiket elhagytak. Meg olyanok is, akik már megszokták, hogy szeretet nélkül élnek. Mások ahhoz szoktak hozzá, hogy soha nincs ott, akire igazán szükség lenne. Van, aki folyvást küszködik, és keményebbnél keményebb pofonokat kap az élettől.
Isten mindig itt van, mindig kész segíteni. És sok ember is segíthet. Megkaphatjuk tőlük a szükséges szeretetet és támogatást, a vigaszt és gondoskodást. Ha kérjük, nem tagadják meg a segítséget. Nyugodtan támaszkodhatunk a gyógyulásunkat segítő csoport erejére. És segítőkész jó barátok is jelentkeznek…
Nem vagyunk egyedül. És nem kell egyedül végigcsinálnunk a dolgokat. Szeretetből nem lesz hiány. Soha többé.
Istenem, add meg ma, hogy ne akarjak mindent egyedül csinálni és megszabaduljak attól a tévhittől, hogy egyedül vagyok. Nyisd meg szememet és szívemet, hogy láthassam a felém nyújtott szeretet, segítségét és támogatását. Segíts tudatosítanom, hogy szeretnek.

Január 6.
KAPCSOLATOK
„Ha kapcsolat nélkül boldogtalanok vagyunk, valószínűleg vele együtt is boldogtalanok leszünk. Egy kapcsolat nem jelenti azt, hogy most kezdődik az életünk; nem helyettesíti az életünket.
A kapcsolat az élet folytatása.”
(Lépj ki a társfüggőségből!)
Egy kapcsolat a gyógyulási folyamatban egyszerre lehet áldás és átok. Kapcsolatainkban gyógyulásunk mások szeme előtt zajlik. Minden áldott nap több kapcsolatban kell helytállnunk egyszerre. Néha magunk választjuk meg őket, néha nem. A választásunk főleg abban nyilvánul meg, hogyan viselkedünk. A társfüggőségből való kigyógyulásnak az a célja, hogy viselkedésünk a magunkért viselt felelősséget tükrözze.
Felismerjük, hogy kapcsolatainkban is hatalmunkban áll megóvni magunkat. Megtanuljuk, hogy akkor közeledjünk, amikor kell és lehet.
Van-e olyasvalaki életünkben, akitől nem árt egy kicsit eltávolodni, mert már-már rátelepszünk? Van-e olyan, akivel muszáj beszélnünk, még akkor is, ha mondanivalónk nem biztos, hogy kellemes neki? Van-e, akit azért kerülünk, mert úgy érezzük, óvakodnunk kell tőle? Van olyan, akihez közelednünk kellene, kimutatni az iránta érzett szeretetünket?
A gyógyulás nem a kapcsolatainktól különválasztva zajlik. A gyógyulás egyik eleme, hogy megtanuljuk birtokba venni saját erőnket és megóvni egyéniségünket a kapcsolatainkban is.
Kapcsolataimban ma legjobb képességeim szerint igyekszem cselekedni. Megnyílok azok előtt, akikben bízom, közel engedem őket magamhoz, hogy megoszthassák velem mindazt, amit meg akarnak osztani.
Nem félek kérni azt, amire szükségem van, és megadom nekik azt, amit helyénvalónak érzek.

Január 7.
FÁJDALMAS ÉRZELMEINK KEZELÉSE
A sértődöttség vagy a harag olyasmi, amivel nagyon nehéz szembenézni. Hiszen amikor felfedezzük magunkban, sebezhetőnek, rémültnek és gyengének hihetjük magunkat. Ráadásul ezek az érzelmek más, hasonló emlékeket aktivizálhatnak bennünk, s ettől újraéljük korábbi erőtlenségünket.
Előfordul, hogy úgy próbáljuk kézbevenni a dolgokat, hogy megbüntetjük a körülöttünk lévőket, akár őket okoljuk ezekért
Az érzésekért, akár ártatlan kívülállók. Megpróbáljuk „kiegyenlíteni a számlát”, vagy úgy manipulálni az embereket, hogy a helyzet urának higgyük magunkat.
Ezek a hadműveletek ideiglenesen kielégíthetnek, de csak elodázzuk a szembesülést fájdalmunkkal.
A sértődöttségtől nem kell olyan nagyon félnünk. Nem kell annyira erőlködnünk, hogy elkerüljük. Habár nem olyan kellemes, mint teszem azt, a boldogság, de érzelem ez is.
Átadhatjuk magunkat neki – azután továbbmehetünk.
Persze, nem kell folyton keresgélni magunkban, vagy túlságosan belelovallni magunkat. Üljünk le, érezzük át, gondolkodjunk el, hogy kell-e valamit tennünk azért, hogy a továbbiakban megóvhassuk magunkat tőle – aztán lépjünk tovább.
Nem kell elsietnünk a döntést. Nem kell másokat büntetnünk azért, hogy így tartsuk kordában a saját érzelmeinket. Kezdjük azzal, hogy megosztjuk őket másokkal. Ettől megkönnyebbülünk, és nem csak mi gyógyulhatunk meg, hanem ők is.
Végül megtanuljuk, hogy az igazi erő abban nyilvánul meg, hogy akár meg is sértődhetünk, ha úgy alakul, és ha tudjuk, hogy akkor is megóvhatjuk magunkat, ha fájó érzelmeket fedezünk fel magunkban. Az igazi erő jele, ha saját fájdalmunkért nem másokat hibáztatunk, és vállaljuk a felelősséget negatív érzelmeinkért is.
Ma akkor is átadom magam érzéseimnek, ha fájdalmasak. Ahelyett, hogy sietősen cselekednék vagy megpróbálnék valaki mást megbüntetni, vállalom a sebezhetőséget, hogy átérezzem érzelmeimet.

Január 8.
SEBEZHETŐSÉG
Lehet, hogy valamikor úgy döntöttünk, hogy minket aztán soha senki nem bánthat meg. Ha fájdalommal találkozunk, automatikusan átkapcsolunk az „érzések befagyasztva” üzemmódra. Vagy pedig az első alkalommal, amikor megbántanak, megszakítjuk a kapcsolatot.
Az élettől kapott sebek hozzátartoznak földi utunkhoz. Érthető, hogy nem kívánjuk a fájdalmat. Sokunknak bőven kijutott már belőle. Előfordulhattak olyan periódusok, amikor annyi rosszat éltünk át, hogy a fájdalom összetört, maga alá temetett, és nem engedett tovább. Nem volt honnan erőt merítenünk, hogy megbirkózzunk vele.
De ez tegnap volt. Ma már nem kell annyira megijednünk a fájdalomtól. Már elég erősek vagyunk ahhoz, hogy kezelni tudjuk. És nem kell mártírrá válnunk, azt hangoztatva, hogy nekünk nem jut más, csak a szenvedés.
Engedjük meg magunknak a sebezhetőség luxusát! Vegyük tudomásul, ha megbántanak, és keressük meg, mit kell tennünk, hogy ebben a helyzetben is megóvjuk magunkat. Lehet, hogy fájdalmunk azt jelzi, meg kell húznunk határainkat, vagy éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy nem jó irányban haladunk. Lehet, hogy gyógyító folyamatokat indít el bennünk egy mélyebb szinten.
Helyénvaló, ha néha megbántódunk, ha sírunk, és helyénvaló, ha továbblépünk a következő érzéshez, ha itt az ideje. Amilyen mértékben hajlandóak és képesek vagyunk megbántódni, ugyanolyan mértékben leszünk hajlandóak és képesek arra, hogy az örömöt is átérezzük.
A gyógyulás nem azt jelenti, hogy immuninsak leszünk a fájdalomra; azt jelenti, hogy megtanuljuk megóvni magunkat akkor is, ha fáj valami.
Ma nem támadok azokra, akik fájdalmat okoznak nekem. Átérzem az érzelmeimet, és felelősséget vállalok értük. Elfogadom a sértődöttséget, mert ez is hozzátartozik a kapcsolatokhoz. Megadom magam a fájdalomnak is, az örömnek is.

Január 9.
FELELŐSSÉG ÖNMAGUNKÉRT
„Ha valami rosszat tettünk, mindig jó okunk volt rá.”
(Ne függj többé senkitől!)
A túlzott törődés az, amikor másokért felelősséget vállalunk, miközben önmagunkat elhanyagoljuk. Ha ösztönösen felelősnek érezzük magunkat mások érzelmeiért, gondolataiért, választásaiért, problémáiért, akkor a gondoskodó típust képviseljük. Lehet, hogy tudat alatt úgy hisszük, mások felelősek a mi boldogságunkért, mi pedig az övékéért.
Másokkal törődő, szerető, másoknak adni tudó emberré válni tiszteletreméltó célkitűzés. De a róluk való gondoskodás közben olyannyira elhanyagoljuk magunkat, hogy óhatatlanul becsúszunk az áldozat szerepébe. Őket pedig meggátoljuk abban, hogy megtanuljanak felelősséget vállalni magukért.
A túlzott törődés sért másokat, és sért minket is. Az emberek rendszerint megharagszanak érte. Úgy érzik, kihasználjuk, és áldozattá tesszük őket. És mi is ezt érezzük.
A választható és legnagylelkűbb viselkedés, ha önmagunkért vállalunk felelősséget – a gondolatainkért, az érzelmeinkért, a vágyainkért, a szükségleteinkért. Az a legjótékonyabb cselekedet, ha hűek vagyunk magunkhoz, és hagyjuk, hogy mások is felelősséget vállalhassanak önmagukért.
Ma odafigyelek arra, hogy miben kell felelősséget vállalnom, s hagyom, hogy mások is ezt tegyék. Ha nem tudom eldönteni, hogy éppen most mit várnak el tőlem, alaposan megvizsgálom a dolgot.

Január 10.
FÉLELEM
„Ne légy gyáva és finnyás cselekedeteidben. Az élet egy nagy kísérlet. Minél többet kísérletezel, annál jobb. És mi van akkor, ha egy kicsit félresikerül a dolog, és bepiszkítod vagy elszakítod a kabátodat? Mi van, ha orra buksz, s olykor meghemperegsz a sárban? Állj talpra, és meglátod, ezután már nem félsz annyira az eleséstől.”
(Ralph Waldo Emerson)
A félelem a sebezhetőségtől, a kudarctól a hibák elkövetésétől, a mások véleményétől, a sikertől, sokunknak megálljt parancsol. Újra és újra átgondoljuk a következő lépést vagy szót, egészen addig, míg lebeszéljük magunkat az életben való aktív részvételről. „Már egyszer belebuktam!”, „Nem tudom elég jól csinálni!”, „Nézd mi történt legutóbb is!”, „Mi lesz akkor, ha…?” Az effajta kijelentések a félelmet próbálják leplezni. És a félelem néha a szégyent takarja.
Amikor elkészültem egyik könyvem első két fejezetével, elolvastam a leírtakat, és nem győztem fintorogni. Ez sehogy se jó, gondoltam. Nem tudom megcsinálni! Össze akartam tépni az egészet, és a kézirattal együtt írói pályafutásomat is kihajítani az ablakon. Egy íróbarátom felhívott. Elmondtam neki a gondomat. Meghallgatott és így szólt: „Nincs semmi baj azokkal a fejezetekkel. Hagyd abba a rémüldözést! Ne kritizáld folyton magad! Folytasd az írást!”
Megfogadtam a tanácsát, és a könyvem, amelyet majdnem a szemétbe dobtam, később felkerült a New York Times bestseller-listájára.
Lazíts! Ha megteszed, ami tőled telik, az épp elég. Sőt lehet, hogy több és jobb, mint gondolod. A kudarcainkról is kiderülhet később, hogy valami fontos tanulságot rejtenek magukban, és szükséges kitérőként vezetnek el a sikerhez.
Érezd át az ijedséget, azután engedd el! Ugorj fejest a dologba, bármi legyen is az. Az ösztöneid vezettek ide, és éppen ott vagy, ahol lenned kell.
Ma legjobb képességeim szerint veszek részt az életben. Az aktív részvétel az eredménytől függetlenül győztessé tesz.

Január 11.
A BŰNTUDAT ELENGEDÉSE
„Van egy jó kis trükk, amit az emberek a rossz kapcsolatokban szoktak bevetni – mondta egy gyógyulófélben lévő asszony. – A másik valami helytelen dolgot tesz, aztán addig áll ott azzal a szerencsétlen képével, amíg én érzem magam bűnösnek, és én kérek tőle bocsánatot.”
El kell engednünk végre a bűntudatot.
Legtöbbször nem is a mi problémánk az, ami bűntudatot ébreszt. Valaki más viselkedik helytelenül. Vagy áthágja a határainkat. Megkérdőjelezzük a viselkedését, mire ő dühbe gurul, és védekezni kezd. És már mi érzünk bűntudatot.
A bűntudat megakadályozhatja, hogy meghúzzuk azokat a határokat, amelyek a mi és mások valódi érdekeit képviselnék. A bűntudat meggátolhat abban, hogy megóvjuk integritásunkat.
Nem szabad, hogy mások arra számítsanak, mi mindig bűntudatot fogunk érezni. Nem szabad, hogy a bűntudat irányítson minket, akár van rá okunk, akár nincs. Át kell törnünk a bűntudat korlátain.
Menj ki! Törj át! Nem vagy hibás, se bolond, és helyesen gondolkozol. Jogod van a határok kijelöléséhez, és ragaszkodhatsz ahhoz, hogy mások tiszteletben tartsák. Saját problémáidat különválaszthatod másokéitől. Hagyd, hogy a másik megtapasztalja saját viselkedésének következményeit, beleértve a bűntudatot.
Ma elengedem kisebb-nagyobb bűntudataimat. A fény és a szeretet az én oldalamon áll.

Január 12.
AZ EGYENSÚLY MEGTALÁLÁSA
A gyógyulás célja az egyensúly – az a bizonyos értékes középarányos – megtalálása.
Sokan ingázunk a szélsőségek között: évekig félve óvunk másokat, azután csakis önnön szükségleteinkkel törődünk.
Esetleg évekig megtagadtuk, hogy vállaljuk érzéseinket, érezzük át és foglalkozzunk velük, majd teljesen elmerülünk bennük, és aprólékosan elemezgetjük a testünkön áthaladó emocionális energia legparányibb nyomait is.
Teljesen legyengülünk, tehetetlen áldozattá válunk, aztán átlendülünk a másik szélsőségbe, és agresszívan uralkodunk környezetünkön.
Meg lehet tanulni, hogyan adhatunk magunkból másoknak, miközben törődünk magunkkal is. Meg lehet tanulni odafigyelni testi, lelki és szellemi szükségleteinkre. Ki lehet fejleszteni magunkban azt a hitet, hogy tudunk élni saját erőnkkel, s kapcsolatainkban egyenrangú félként vehetünk részt.
A gyógyulás célja az egyensúly, de néha úgy jutunk el hozzá, hogy előbb megtapasztaljuk a szélsőségeket.
Ma jó leszek magamhoz, belátom, hogy az egyensúly eléréséhez szükségem van a csúcsok és völgyek felfedezésére. Néha csak úgy tudom kirántani magam a hullámvölgyből, ha felugrom a csúcsra, aztán szép lassan leereszkedem.

Január 13.
JÓ ÉRZÉSEK
Amikor érzésekről beszélünk a gyógyulás alatt, gyakran a bajhozó trióra – a fájdalomra, félelemre és haragra – összpontosítunk. De az érzelmek birodalmában másfajta érzések is léteznek: boldogság, öröm, béke, elégedettség, szeretet, meghittség, izgalom.
Ne tagadjuk meg magunktól a jó érzéseket; ne ijesszük el tőlük magunkat, ne szabotáljuk el a boldogságunkat. Mert bizony ezt tesszük olykor, mégpedig azért, hogy egy kevésbé örömteli, de jobban ismert területre jussunk vissza.
Ne tagadjuk meg magunktól a jót. Nem kell elemezni, elítélni vagy igazolást, keresni rá. Ne nyomjuk magunkat a víz alá, és ne hagyjuk, hogy mások nyomjanak le azzal, hogy negatívnak láthatják azt, ami pozitív.
Hadd érezzük jól magunkat!
Ma emlékeztetem magam arra, hogy jogomban áll jól érezni magam. Sok ilyen pillanatom lehet. Megkereshetem magamban azt az egyensúlyi pontot, ahol elégedett, békés és kellemes érzések töltenek el.

Január 14.
A HARAG ELFOGADÁSA
„A harag egyike ama erőteljes hatásoknak, melyekkel az élet szembesít bennünket. A harag érzelmeinknek egyike. Vagy átérezzük, vagy magunkba fojtjuk.”
(Ne függj többé senkitől!)
„Ha jó program alapján munkálkodnék, soha nem gurulnék dühbe… Ha jó keresztény lennék, sose lennék mérges… Ha csakugyan tudatosítanám magamban, milyen boldog vagyok, nem töltene el harag…” Régi üzenetek ezek, melyek arra akarnak rávenni, hogy ne engedjünk utat haragunknak. Pedig a harag az élet része. Nem kell elmerülnünk benne, vagy folyton okot keresni rá, de azt sem tehetjük, hogy sosem veszünk tudomást róla.
Gyógyulásunk során megtanuljuk, hogy szégyenérzet nélkül kiélhetjük érzelmünket, beleértve a haragot is. Ne hagyjuk, hogy a harag eluralkodjék rajtunk, márpedig ez történik, ha magunkba folytjuk.
Az egészséges, a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy sosem haragszunk; azt jelenti, hogy csak akkor vagyunk dühösek, ha éppen erre van szükségünk.
Ma hagyom, hogy dühös legyek, ha szükségét érzem. Nyugodtan szabadjára engedhetem érzéseimet, beleértve a haragot is. Hálás leszek a haragomért és azért, amit jelezni akar vele. Szégyenkezés nélkül elfogadhatom minden érzésemet.

Január 15.
ÁLLJUNK KI MAGUNKÉRT
„Megtanuljuk, hogy bizonyos viselkedésmintáknak vereség a következménye, míg mások jótékony hatással vannak ránk. Megtanuljuk, hogy választhatunk.”
(Lépj ki a társfüggőségből!)
Olyan könnyű másokat megvédeni! Annyira egyértelmű a helyzet, ha másokat kihasználnak, irányítanak, manipulálnak, bántanak. Olyan könnyű megvívni az ő csatáikat, felháborodni, harcba szállni értük, győzelemre sarkallni őket!
„Neked is vannak jogaid!” – mondjuk nekik – És valaki sárba tiporja őket. Állj ki magadért, és ne legyen bűntudatod!”
Miért olyan nehéz harcolni a saját érdekeinkért? Miért nem vesszük észre, amikor bennünket használnak ki, minket tesznek áldozattá, nekünk hazudnak, minket manipulálnak, bántanak, vagy másképp tesznek rajtunk erőszakot? Miért olyan nehéz kiállni a saját jogainkért?
Vannak életünkben olyan időszakok, amikor gyengédséggel és szeretettel övezett ösvényen járunk. De vannak olyanok is, amikor ki kell állnunk magunkért; amikor a gyengédség és szeretet azoknak szolgáltat ki, akik visszaélhetnek vele. Vannak napok, amikor ki kell jelölnünk és meg kell tartanunk határainkat. Máskor pedig harcolnunk kell a jogainkért.
Ma harcba szállok a jogaimért. Tudom, hogy helyes ezt tennem, Istenem, segíts, hogy ne váljak áldozattá! Segíts, hogy ki tudjak állni magamért!

Január 16.
IMA
„Valójában az ima az egyetlen igazi cselekvés a szó teljes értelmében, mert az ima az egyetlen, amely megváltoztatja a jellemet. Az igazi változás a jellem vagy a lélek változása.”
(Emmet Fox: Hegyi beszéd)
Erica Jong úgy fogalmaz, hogy spirituális lények vagyunk, akik történetesen emberek. Az ima és a meditáció a lelkünkkel való törődés eszköze. A Névtelen Alkoholisták és egyéb hasonló szervezetek Tizenkét Lépést tartalmazó gyógyulási programja, Tizenegyedik Lépésként az imát és a meditációt javasolja.
Az ima és a meditáció nem kapcsolódik feltétlenül szervezett valláshoz. Olyan módszerek, melyek segítségével javíthatjuk személyes kapcsolatunkat egy nálunk Magasabb Erővel – melyet jobb kifejezés híján Felsőbb Erőnek nevezünk ezután – s így jobbá tehetjük magunkat, az életünket, és elősegíthetjük fejlődésünket. Az imában Istennel érintkezünk. Nem muszájból tesszük, hanem azért, mert akarjuk. Lelkünket így kapcsoljuk össze forrásával.
Megtanulhatjuk, hogyan gondoskodjunk érzelmi, mentális és fizikai szükségleteinkről. Megtanulhatjuk, hogyan változtassunk magatartásunkon. De azt is, hogyan gondoskodjunk szellemünkről, lelkünkről, mert itt kezdődik minden igazi változás.
Valahányszor Istennel beszélgetünk, valami átalakul bennünk. Valahányszor Fesőbb Erőnkhöz kapcsolódunk, valaki meghallgat, megérint és megváltoztat, mégpedig javunkra.
Ma gyakorolni fogom az imát és a meditációt. Akár kétségbeesett leszek, kár nyugtalan vagy békés, kísérletet teszek arra, hogy Felsőbb Erőmhöz kapcsolódjam legalább egyetlen pillanatra.

Január 17.
TÉGY ÚGY, MINTHA…
Az a fajta viselkedés, amit így hívunk: „úgy teszek, mintha…”, hatásos eszköz lehet a gyógyulásban. Ha úgy teszek, mintha…, a pozitív hozzáállást gyakorlom. Ez a tettetés pozitív megjelenése. Kimozdíthatjuk vele magunkat, ha sarokba szorultunk.
Az „úgy teszek, mintha…” akkor segít, ha valamilyen érzés károsan eluralkodik rajtunk. Ilyenkor tudatosan úgy teszünk, mintha jól éreznénk magunkat, és egy idő múlva valóban jól fogjuk érezni magunkat.
Ha egy probléma nem hagy nyugodni, de „úgy teszünk, mintha…”, ez segíthet kilábalni a gondból. Úgy teszünk, mintha a probléma már megoldódott volna, tehát továbbléphetünk.
Gyakran megesik, hogy ha úgy teszünk, mintha elhatárolódnánk bizonyos dolgoktól, előkészítjük a talajt arra, hogy csakugyan el tudjunk határolódni. Sok olyan területe van az életnek, ahol ezzel az eszközzel - más, a gyógyulást elősegítő eszközökkel együtt – megteremtjük az alapot a vágyott valóság számára. Úgy teszünk, mintha szeretnénk magunkat, míg nem kezdünk el csakugyan törődni magunkkal. Úgy teszünk, mintha jogunk lenne nemet mondani, míg el is hisszük, hogy megtehetjük.
Természetesen nem teszünk úgy, mintha elég pénzünk lenne kifizetni valamit, ha éppen nincs. Nem állítjuk egy alkoholistáról, hogy nem iszik. A pozitív tettetést gyógyító eszközként alkalmazzuk, hogy alapot teremtsünk új viselkedésmintáink számára. Erőnek erejével rávesszük magunkat a pozitív viselkedésre – így elég időt adunk ahhoz, hogy érzéseink szinkronba kerüljenek a valósággal.
Az „úgy teszek, mintha…” jó eszköz félelmeink, kételyeink legyőzésére és elveszett önbecsülésünk visszaszerzésére. Nem hazudunk magunknak, nem vagyunk becstelenek. Csak megnyílunk a jövőben rejlő csodás lehetőségek előtt ahelyett, hogy ezt a jövőt mostani érzéseinkkel és körülményeinkkel korlátok közé szorítanánk.
Istenem, mutasd meg, életem mely területein segítene, ha „úgy tennék, mintha…”. Vezess, miközben ezt a gyógyító eszközt alkalmazom, hogy jobb életet és egészségesebb kapcsolatokat létesíthessek!

Január 18.
A HÁLA
Néha túl gyorsan történnek a dolgok életünkben. Alighogy megoldottunk egy problémát, máris nyakunkon van helyette két másik. Reggel pompásan érezzük magunkat, aztán mire leszáll az este, nyakig ülünk a boldogtalanságban.
Napról napra félbeszakítanak, késleltetnek, változásokkal és kihívásokkal szembesítenek. Személyes konfliktusok és csalódások várnak ránk. Gyakran érezzük úgy, hogy ez már tényleg sok, és nem vesszük észre, mi benne a tanulság. Egyetlen egyszerű gondolat segíthet át a legfrusztráltabb időszakokon is. Úgy hívják hála. Megtanuljuk, hogy azt mondjuk, köszönöm. Köszönöm, hogy éppen így állnak a dolgok. Nem igazán tetszik, mégis köszönöm.
Erőltesd a hálát, amíg szokásoddá nem válik. A hála abban segít, hogy ne akarjuk pontosan megszabni az eredményt. Ez az a kulcs, amely kinyitja az ajtót az érkező pozitív energiák előtt. Ezzel varázsolhatunk a gondokból áldást, a váratlan dolgokból ajándékot.
Ma hálás leszek. Elkezdem azt a folyamatot, melynek során a mai fájdalom a holnap örömévé alakul át.

Január 19.
ERŐNK BIRTOKBAVÉTELE
Van valami, amire különösen oda kell figyelnünk gyógyulásunk közben: az áldozattá válás. Ehhez az érzéshez soha nem szabad hozzászoknunk.
Mit érzünk pontosan az áldozat szerepében?
Tehetetlenséget. Dühöt. Erőtlenséget. Gátlásosságot. Frusztrációt.
Veszélyes áldozatnak érezni magunkat. Gyakran kényszeres viselkedésmódokra sarkall.
A gyógyulás közben megtanuljuk felismerni, mikor érezzük csak áldozatnak magunkat, és mikor válunk igazán azzá, és arra is rájövünk, miért. Azután megtanuljuk, hogyan óvjuk meg magunkat, és hogyan lépjünk ki az áldozat szerepéből.
Előfordul, hogy rájövünk, mi magunk tettük áldozattá magunkat, másoknak eszük ágában sincs bántani minket. Csak élik az életüket, és mi azért érezzük áldozatnak magunkat, mert megpróbáljuk irányítani a fejlődésüket. Akkor is áldozatnak érezhetjük magunkat, ha fennakadunk a kapcsolati függőség hálóján, úgymint: „Mások miatt van így… Boldogságom és sorsom kulcsa mások kezében van… Nem lehetek boldog, amíg ő nem viselkedik így vagy úgy… Amíg nem kerül sor egy bizonyos dologra…”
Máskor saját erőnk birtokbavétele arra ébreszt rá, hogy egy másik viselkedése változtat áldozattá: megsértette határainkat. Ilyenkor azt kell kiókumlálnunk, mit kell tennünk azért, hogy kiléphessünk az áldozat szerepéből. A válasz ez: Meg kell húznunk a határokat.
Néha csak a hozzáállásunkat kell megváltoztatni. Nem vagyunk áldozatok.
Szeretnénk megérteni azt, aki áldozattá tett, de tudnunk kell, hogy az együttérzés csak akkor jöhet, miután testünk, lelkünk, szellemünk kiszabadult az áldozatiságból. Sőt azt is tudnunk kell, hogy ha túlságosan megértők vagyunk, ez visszalökhet az áldozat szerepébe.
Válságainkat ne terheljük a másikra, ugyanakkor ne is mentsük fel viselkedésének logikus következményei alól.
Ha ezek létrejöttében nekünk is van szerepünk, éppolyan felelősségteljesen járjunk el magunkkal, mint a másikkal szemben.
Igyekezzünk rájönni, mit tettünk mi azért, hogy áldozatnak érezzük magunkat, ma a saját szerepünk ebben a rendszerben, és szüntessük meg. Nem irányíthatjuk a mások viselkedését, de hatalmunkban áll kilépni az áldozat szerepéből.
Ma felelősséget vállalok magamért, amit úgy mutatok ki, hogy nem hagyom magam áldozattá változtatni. A végeredményt nem tudom befolyásolni, de a saját viselkedésemet igen. Nem vagyok áldozat, nem azt érdemlem, hogy mások áldozattá tegyenek.

Január 20.
ÚJ KEZDETEK
A neheztelés olyan akadály, amely meggátolja, hogy magunkat és másokat szeressünk. Nem a másikat büntetjük vele, hanem magunkat. A neheztelésünk nem hagyja, hogy jól érezzük magunkat, és élvezzük az életet, hogy harmóniában éljünk a világgal. Megannyi megkeményedett dühgombóc szorítja a torkunkat. A megbocsátás és az elengedés fellazítja és szétoszlatja őket.
Ha elengedjük a neheztelést, ez nem jelenti azt, hogy megengedjük a másiknak, nyugodtan tegyen velünk bármit. Azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami a múltban történt, és kijelöljük a határokat a jövőre nézve.
Lássuk meg a jót a másikban, vagy azt a jót, ami végül abból sült ki, amiért neheztelünk rá.
Aztán pihentessük az egészet.
Segít, ha imádkozunk azért, akire neheztelünk. Segít, ha megkérjük Istent, hogy vegye el tőlünk a neheztelést. Van-e jobb módja annak, hogy nekivágjunk az újesztendőnek, mint az, hogy letöröljük a múlt palatábláját, és neheztelés nélkül kezdünk hozzá ehhez az évhez?
Felsőbb Erőm, kérlek, hozd felszínre a bennem megbúvó nehezteléseket, és segíts elhatároznom magam az elengedésükre. Azután abban segíts, hogy meg is tegyem.

Január 21.
VÁGYAINK ÉS SZÜKSÉGLETEINK
Az önmagunkért való felelősségvállalás része az is, hogy vállaljuk azt, amire vágyunk, és amire szükségünk van, s tudjuk, hogy helyesen tesszük.
Valóságos művészet megtanulnunk figyelni és ráhangolódni magunkra. Ezt sokat kell gyakorolni. Bevethetjük azt a már meglévő képességünket, hogy kitaláljuk, mit szeretnének mások, s ezt alkalmazhatjuk magunkra is.
Mit szeretnénk, és mire van szükségünk? Kitaláljuk-e, mitől éreznénk jobban magunkat? Mit árulnak el erről az érzéseink? Mit mond a testünk? Az elménk? Az intuíciónk?
Kérdezzük még és figyeljük a választ – biztos meg fogjuk hallani.
Bölcsebbek vagyunk, mint hinnénk, és bízhatunk magunkban.
Fontos, hogy mit szeretnénk, hogy mire van szükségünk. Helyes, ha megtanuljuk, hogyan vehetjük ki a részünket vágyaink és szükségleteink kielégítéséből.
Ma odafigyelek arra, mit szeretnék, és mire van szükségem. Nem megyek el vakon a vágyaim mellett.

Január 22.
MÚLTUNK ÉRTÉKELÉSE
Könnyű elítélni magunkat múltbeli tévedéseinkért és boldogtalanságunkért. De sokkal gyógyítóbb hatású, ha tapasztalatainkat és fejlődésünket szem előtt tartva, elfogadjuk magunkat és a múltunkat. A múlt olyan tanulságok sorozata, amelyek az élet és a szeretet magasabb szintjére emelnek.
Azok a kapcsolatok, melyeket megkötöttünk, egy ideig kitartottunk bennük, majd befejeztünk, fontos tanulságokkal szolgálnak. Némelyikünk úgy kerül ki legfájdalmasabb élményiből, hogy határozott véleményt alakít ki, kicsoda ő és mit szeretne elérni.
A tévedéseink? Ezekre is szükség volt. Szükség volt az útközben elkövetett baklövésekre, botlásokra. Pontosan azokra a tapasztalatokra tettünk szert általuk, amelyek kellettek.
Minden lépés előbbre visz.
Merő tévedés lenne a múlt? Nem. Csak akkor tévedünk, ha ezt hisszük igaznak.
Istenem, segíts elengednem azokat a negatív gondolatokat, melyek a múltamról és múltbéli kapcsolataimról élnek bennem. Hálával tekintek mindarra, ami eljuttatott a mai naphoz.

Január 23.
ÚJ ENERGIA ÉRKEZIK
„A mókából móka lesz, a szeretetből szeretet, és máris érdemes élni. És eltölt a hála.”
(Lépj ki a társfüggőségből!)
Életünkbe új energia, újfajta érzés érkezik. Már nem alapozhatjuk a jövőbeli érzéseinkkel kapcsolatos elvárásainkat arra, amit ebben a pillanatban érzünk.
Két egyforma pillanat nem létezik az időben. Gyógyulunk. Változunk. Változik az életünk is. Előfordult, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna. Le kell vonnunk a tanulságokat. A jövő nem lehet ugyanolyan, mint a múlt.
Az igazán nehéz idők nagyjából véget értek. Múlófélben a zavar, múlóban a legnagyobb kihívást képviselő tapasztalatok és a legkuszább érzelmek.
Ne korlátozd a múlttal a jövőt!
Gondolj arra, milyen volt gyógyulásod kezdete! Nem változott-e meg sok minden az eltelt időben? Gondolj arra, milyen voltál egy évvel ezelőtt! Nem változtál azóta? Nem változtak körülményeid?
Néha eltart egy ideig, amíg sikerül megküzdenünk problémáinkkal és érzelmeinkkel. Ezek átmeneti idők. A bizonytalanság, a megoldatlan problémákkal való együttélés periódusai nem tartanak örökké.
Ha folyton a múlthoz hasonlítgatjuk ezeket az időszakokat, kétszeresen megnehezítjük a dolgunkat. Minden helyzet és minden körülmény közrejátszott abban, hogy milyenné váltunk mára. Ne rémisztgessük magunkat azzal, hogy jelenünket és jövőnket örökké a fájdalmas múlttal vetjük össze, és főleg ne a gyógyulásunk kezdete előttivel.
Tudnunk kell, hogy a kínos, zavart állapot előbb-utóbb elmúlik. Ne akarjuk kitalálni, mit fogunk érezni a jövőben, vagy mikortól kezdjük magunkat másképp érezni. Inkább bizakodjunk! Fogadjuk el a jelent, de ez se korlátozzon!
Új energia érkezik. Újfajta érzéseik közelítenek. Azt, hogy milyenek, még nem tudjuk megjósolni. De nem munkálkodtunk, nem küzdöttünk hiába. Volt célja.
Jobb idők jönnek. Haladj tovább a bizakodás és az engedelmesség ösvényén! Nyílj meg az új előtt!
Istenem, segíts ma, hogy ne a múlt alapján ítéljem meg vagy korlátozzam a jövőt. Segíts, hogy nyitott lehessek a változás izgalmas lehetőségeire.

Január 24.
A TÁBLA LETÖRLÉSE
Az egyik legnagyobb ajándék, amit másoknak adhatunk, nyitott, szerető szívünk. És ezt az ajándékot leginkább az teheti tönkre, ha ragaszkodunk az előző kapcsolatainkból származó negatív érzéseinkhez. Legtöbbünknek vannak véget ért kapcsolatai. Vizsgáljuk meg ezeket. Őrzünk-e magunkban haragot vagy neheztelést? Még mindig áldozatnak érezzük magunkat? Vannak-e olyan önpusztító hiedelmeink, melyek ezekből a kapcsolatokból eredhetnek? „A nőkben nem lehet megbízni…A főnökök kihasználják az embert… Olyan, hogy jó kapcsolat, nem létezik…”
Ma engedj el mindent, ami mostani kapcsolataid működésében akadály lehet! Biztos lehetsz abban, hogy a régi érzelmek és önpusztító hiedelmek megakadályozzák, hogy szeretetet adhass és kaphass. Töröljük le a tábláról mindazt, amit a múlt írt rá. Ennek első lépése a tudatosság, becsületesség és nyitottság. A folyamat akkor teljesedik be, ha elfogadjuk a múltunkat, és megbékélünk vele, de meg is szabadulunk tőle.
Ma igyekszem elengedni minden, az előző kapcsolataimból itt maradt önpusztító érzést és hiedelmet. Letörlöm a belső táblát, hogy szabadon szerethessek és szerethessenek.

Január 25.
AZ ELSŐ LÉPÉS
„Belátjuk, hogy az alkohollal szemben erőtlenek vagyunk, hogy életünk irányítása kicsúszott a kezünkből.”
( A Névtelen Alkoholisták programjának Első Lépése)
A kapcsolati függőségből való kiszabadulás első lépésének sokféle változata van. Egyesek beismerik erőtlenségüket az alkohollal vagy a másik alkoholizmusával szemben. Mások bevallják, hogy bizonyos emberekkel szemben erőtlenek, vagy azzal nem tudnak megbirkózni, hogy alkoholista családban nőttek fel.
Az Első Lépés egyik kulcsszava a mi. Közös probléma miatt gyűltünk össze, közösen keressük a megoldást.
A Tizenkét Lépéses program résztvevőjeként sokan felismerik, hogy bár fájdalmukban teljesen egyedül érezték magukat, hasonló cipőben jártak. És most, a gyógyulás közös útján megfogják egymás kezét.
Mi – Ez nagyon fontos része a gyógyulásnak. A közösen megélt tapasztalat. A közösen kifejtett erő, mely nagyobb lesz attól, hogy közös. A közös remény, hogy életünk jobb lesz, és javulnak kapcsolataink.
Ma hálás leszek annak a sok-sok embernek, aki a kapcsolati függőségből való gyógyulás útján jár szerte a világon. Segíts, Istenem, hogy ne feledjem el: valahányszor valamelyikünk előbbre lép ezen az úton, az egész csoport haladását segíti.

Január 26.
KI A CSAPDÁBÓL
Meg lehet tanulni, hogyan ne essünk kapcsolatainkban egészségtelen, önpusztító viselkedésmódok csapdájába, úgymint: eltúlzott felelősségeket másokért, önmagunk elhanyagolása, mások hazugságainak elfogadása.
Meg lehet tanulni, hogy résen legyünk és rögtön észrevegyük a csapdákat. És nem muszáj beleesnünk.
Az emberek gyakran – öntudatlanul vagy meggondolatlanul – olyasmiket tesznek, amivel beindítják a kapcsolati függőségnek nevezett önpusztító viselkedést. Ámde ezek a csapdák többnyire majdhogynem szándékosan jönnek létre, s az eredményt előre meg lehet jósolni.
Megeshet, hogy beszélgető társunk sóhajtozni kezd, vagy csak utal valamilyen problémájára, miközben tudja vagy reméli, hogy ezzel a sóhajjal vagy utalással csapdába ejt, és átvállaljuk a probléma megoldását. Ez bizony manipuláció.
Ha valaki ott áll előttünk, és sóhajtozik, majd szemérmesen így szól: „Rá se ránts, igazán nem kell aggódnod miattam”, máris elkezdődött a játszma. Ha nem látunk át rajta, már kattan is a csapda ajtaja.
Melyek azok a szavak, jelek, pillantások, utalások, melyek előre láthatóan csapdába csalnak, sőt sokszor önpusztító viselkedésbe taszítanak bennünket? Mikor önt el az együttérzés? A bűntudat? A másik kedvéért való felelősség?
Az, hogy törődünk másokkal, erősségünk. Az viszont gyenge pontunk, hogy gyakran alábecsüljük azokat, akikkel dolgunk van. Ők tudják, mit tesznek. Ideje megszabadulnunk attól a naiv elképzeléstől, hogy az emberek nem saját jól felfogott érdekükben, hanem miértünk cselekszenek.
Ellenőrizzük magunkat is. Vajon pillantásainkkal, utalásainkkal, reményeinkkel nem állítunk-e mi is hasonló csapdákat másoknak? Egyenesen és becsületesen kell viselkednünk másokkal szemben.
Ha valaki akar tőlünk valamit, ragaszkodjunk ahhoz, hogy kérését köntörfalazás nélkül közölje. Követeljük meg ezt magunktól is!
Ha valaki csapdát állít nekünk, nem muszáj beleesnünk.
Ma megkeresem azokat a csapdákat, melyek arra késztetnének, hogy túlzott mértékben felelősnek érezzem magam másokért, s ez által áldozattá tesznek. Nem veszek tudomást azokról a pillantásokról, utalásokról és szavakról, melyek ilyen csapdába csalhatnak, és elvárom, hogy mások őszinték legyenek hozzám.

Január 27.
SZÜKSÉGÜNK VAN AZ EMBEREKRE
Megtalálhatjuk az egyensúlyt atekintetben is, hogy ne legyen túlságosan szükségünk másokra, ugyanakkor ne jussunk el oda, hogy senkire se legyen szükségünk.
Sokunknak vannak a múltból itt ragadt kielégítetlen függőségi igényei. És bár vágyunk rá, hogy mások feltétel nélkül szeressenek, lehet, hogy olyan embereket választottunk, akik nem tudnak, vagy nem igazán akarnak mellettünk állni. Egyeseket annyira bánt, hogy nem szeretik őket, hogy épp ezzel űzik el maguk mellől felebarátaikat.
A másik véglet, hogy valaki annyira megszokja, hogy soha senkire ne számítson, hogy ő küldi el azokat, akik segítenének. Túl önállóvá válik, s azt hiszi, senki másra sincs szüksége.
Akár az egyiket, akár a másikat választjuk, rosszul tesszük. Jobbat érdemlünk.
Fogadjuk el énünknek szeretethiánytól szenvedő részét!
Hagyjuk, hogy kigyógyulunk abból a fájdalomból, hogy múltbeli igényeinkre nem reagált senki. És ne hajtogassuk, hogy nem vagyunk méltók a szeretetre, mert nem úgy szerettek, ahogy mi akartuk, ahogy szükségünk lett volna rá.
Ha azt a részünket tartottuk hét lakat alatt, amelyiknek szüksége van másokra, nyíljunk meg, és hagyjuk, hogy szeressenek.
Meg fogjuk kapni a vágyott szeretetet, mihelyt elhisszük, hogy méltók vagyunk rá és hagyjuk, hogy megadják.
Ma meg fogom találni az egyensúlyt: nem leszek másokra túlságosan rászorulva, ugyanakkor nem zárkózom el a többiek segítsége és szeretete elől. Elfogadom azt a szeretetet, ami jár nekem.

Január 28.
MARADJUNK A JELENBEN
A legfőbb kérdés gyakran az, hogyan alakulnak a jövőben a kapcsolataink, munkahelyi dolgaink, gyógyulásunk – egész életünk. Így azonban könnyen belelovallhatjuk magunkat az örökös aggódásba. Ez pedig meggátolja, hogy megoldjuk a mai feladatunkat. Ha a jelenben maradunk, és teljes erővel részt veszünk a mában, nem kell mást tennünk, mint meggyőzni magunkat arról: a holnap is javunkra válik.
A jövővel kapcsolatos aggodalmaskodás negatív módon hat e jövő alakulására. A legtöbb és legjobb, amit tehetünk, hogy élünk, mégpedig „itt és most” nem csak a máért, hanem a holnapért is.
A dolgok maguktól kialakulnak, ha hagyjuk. A tervezésen kívül csak annyit kell tennünk, hogy hiszünk benne: a jövő jól fog alakulni.
Imádkozom azért, hogy elhiggyem: ha a jelent jól élem meg és béke tölt el, a jövőm is jól fog alakulni. Nem felejtem el, hogy a legtöbb, amit a jövőért tehetek, ha a jelent a maga teljességében élem meg. Arra figyelek, ami most történik, és nem aggódom a holnap miatt.

Január 29.
CSOPORTOS FOGLALKOZÁSOK
„Ma is meglep, pedig már jó néhány éve járom a gyógyulás útját, hogy milyen könnyen le tudom beszélni magam arról, hogy elmenjek a csoportfoglalkozásra. És az is meglep, milyen jól érzem magam, ha mégis elmegyek.”
(Név nélkül)
Nem kell belefulladni, saját bajainkba és nyomorúságunkba. Adva van egy lehetőség, amelytől nyomban jobban érezhetjük magunkat: menjünk el egy csoportos foglalkozásra, vegyünk részt egy Tizenkét Lépéses programban. Miért ellenkezünk olyasmivel, amitől jobban érezhetnénk magunkat? Miért csücsülünk depressziónk kellős közepén, kényszeres gondolatok között, amikor egy ilyen csoportfoglalkozástól rögtön jobb lenne a hangulatunk? Nem érünk rá?
Minden hét 168 órából áll. Ha hetente egy vagy két órát ilyen foglalkozásra szánunk, maximálisra növelhetjük a többi 166 óra által nyújtott lehetőségeket. Ha viszont beindul kényszeres gondolatlavinánk, éber óráink igen tetemes részében meddő gondolatok kergetőznek agyunkban, és nem teszünk semmit, csak fekszünk az ágyban, vagy éppen kényszeresen igyekszünk mások igényeit kielégíteni. Ha tehát elmulasztjuk azt a bizonyos két órát, elpazarolhatjuk a fennmaradó időt is.
Fáradtak vagyunk?
Semmi sem pezsdítőbb, mint ha visszatérünk a magunk útjára.
Ma arra gondolok, hogy a csoportfoglalkozásokon való részvétel segíthet.

Január 30.
VALLÁSSZABADSÁG
„Egy nálunk nagyobb erő… Isten, amilyennek látjuk” – ezek a szavak vezetik be a Tizenkét Lépéses programot. Ez az első két utalás Istenre, és nem ok nélkül. De mindenki úgy fogalmazhatja meg, és értelmezheti azt a bizonyos Felsőbb Erőt – Istent – ahogy neki tetszik.
Ez azt jelenti, hogy saját vallásos meggyőződésünket nem erőltetjük rá a gyógyulásunkat segítő csoportra; a saját vallási nézeteinket senki másra nem próbáljuk rátukmálni.
Nem arra használjuk ezeket az összejöveteleket, hogy híveket toborozzunk. Nem próbáljuk meg vallásos nézeteink egyes elemeit sem másokra erőltetni.
Megadjuk magunknak és mindenki másnak azt a jogot, hogy a maga módján értelmezze ezt a Felsőbb Erőt.
Ma tiszteletben tartom másoknak Istenről alkotott nézetét, ahogyan a sajátomat is. Nem hagyom, hogy másoknak az én hitemről kinyilvánított ítélete idegesítsen vagy lehangoljon. Igyekezni fogok, hogy megtaláljam spirituális gyógyulásom útját, de én döntöm el, hogy ezt egy bizonyos vallás vagy felekezet segítségével akarom-e elérni.

Január 31.
KÉRJÜK, AMIRE SZÜKSÉGÜNK VAN
Egyik este egyedül voltam, fáradtan és kimerülten. Sokat utaztam akkoriban, gyakran voltam távol barátaimtól és családomtól. Aznap estére hazajöttem, de mintha észre sem vette volna senki. Az emberek már hozzászoktak, hogy nem vagyok ott.
Késő éjszaka volt, és én vitatkozni kezdtem Istennel:
„Keményen dolgozom. Magányos vagyok. Tudnom kell, hogy van-e valaki, akinek fontos vagyok! Azt mondtad, szóljak, ha szükségem van valamire. Hát most, ma éjszaka, különösen szükségem van egy férfi jelenlétére. Kellene egy barát, akiben bízhatom, aki úgy törődik velem – nem szexuálisan – hogy nem használ ki. Szeretném, ha a karjában tartana valaki. Hol ez az ember?”
Lefeküdtem a díványra és behunytam a szemem. Csak arra voltam képes, hogy elengedjem magam. Pár perccel később megszólalt a telefon. Egy régi kollégám volt, akivel később is tartottam a barátságot. „Szia kölyök! – mondta. – Fáradt a hangod. Hátha szükséged van valakire. Maradj ott, ahol vagy. Átugrom hozzád, és megdörzsölöm a tappancsaidat. Szerintem pont ez kell most neked.”
Fél órával később kopogott. Hozott egy kis üvegcse olajat, gyengéden megmasszírozta a talpamat, elmondta, hogy sokat gondol rám, búcsúzóul megölelt és elment.
Elmosolyodtam. Pontosan azt kaptam, amit kértem.
Istenben mindig meg lehet bízni.
Ma észreveszem, hogy Isten törődik azzal, hogy mire van szükségem, különösen akkor; ha én is ezt teszem