A Gitár

A Gitár
-Minden hangszernek lelke van. Az enyém egy karakán kis nő, nem hagyja magát. A tiéd az olyan csendes. Szereti mikor játszol rajta. Egy igazi jóbarát. – mondta belerévülve a gitárokba.
-Játszok? Hiszen még csak most tanulom az akkordokat. – nevettem.
-Igen. Most ismerkedtek. – magyarázta komolyan. És egy pillanatra, egyetlen pillanatra megláttam a szellemét. Tudom, ő is a barátom… valahonnan régről…
-Nem tetszett az a két srác, akik tegnap odaültek az asztalhoz. – vallottam be őszintén. – Nem tisztelték a Természetet… Az sem amelyikkel játszottál.
-A gitárját sem… - vonta össze szemöldökét. – Pedig klassz kis hangszer. Várja és imádja, ha játszanak rajta. Mindegy hogyan és mit… Ritka az ilyen. – törölte át a fémhúros testét. Nem… Nem törölte. Megsimogatta. És akkor… akkor láttam a Szeretetet. S eszembe jutott az én gitárom. Amikor gyakorlok rajta. Nem! Amikor megérintem és ő is viszont. Visszagondolva: ahányszor pendítem a húrt, azaz hogy amikor pendítem a húrokat beszélgetünk. Rezgünk és eggyé válunk egyetlen dallamban. Én és a hangszer. Aztán még nevetünk, boldogok vagyunk. És nem is ebben a világban… Helyes ez így? Nem, nem. Másik dimenzióban, ahol tudom, nem csak mi, ketten vagyunk, hanem sokan. Valakivel. Látni Festőt, az ecsettel és Vásznával… Fiút lánnyal beszélgetni, Barátokat épp’ az új cd-t hallgatják, Szakácsot fakanállal és fazékkal, Cukrászt, embert kutyájával… Borászt, Kőművest, Asztalost… Igen! Ez az! A Mennyország! Itt van! Amikor csak szeretünk… talán.. talán átrezgünk a Mennyországba… És talán akkor ilyen… mintha egy másik dimenzióba repülnénk…
Mindig van egy valami, ami arra való, hogy kapcsolatba kerüljek valakivel: a kéz, a húrok, a fakanál, az ecset, a zene… Mindig van egy „eszköz”, ami segít eggyé válni azzal, amivel akarok. Mint Anya és Gyermeke közt a köldökzsinór. Vajon egy ilyen eszköz nélkül is menne?... Vagy ment már? Nem tudom… Nem emlékszem… „Egyedül” is átrezeghetnék oda? Vagy mindig „kell” egy másik… egy másik Szellem, aki kihozza belőlem ezt a fajta rezgést? Egy ember, egy hangszer vagy egy jószág? Vagy bármi, ami képes így felfokozni a Szeretetet? Ezek szerint nem szeretem eléggé önmagam?...
És beúszik számtalan emlékkép: mikor néztem a csillagos eget, mikor abban az évben először léptem a Dunába, mikor egy buliból mentem haza és elrévedtem, mikor csak bámészkodtam… mindig ott voltam én, a MAG- om és a Szeretet. Akkor is jártam a Mennyországban, s akkor is láttam őket: a Festőt a Vászonnal, a Barátokat, a Szeretőket…

CsatolmányMéret
zene-gitar.jpg70.07 KB

Hozzászólások



Szia Fóka! Te vagy "A"

Szia Fóka!
Te vagy "A" karikatúrás Fóka??? =)) Családi köreimben híres ember vagyol. :D Köszönöm a hozzászólásod! :) Tetszik az oldalad. Főleg a "Miért adom ingyen?" alatti gondolatok... :)
Neked is szép napot! :)



Bizony, a gitár...

...az egy bűvös hangszer! (akár a többi:))) Magunkhoz öleljük, amikor játszunk rajta, együtt rezgünk vele, s egy kis gyakorlással a lelkünket rezgi ki dallamok formájában a hat húron. De hogy bebizonyítsam, hogy nem csak okoskodom, hanem gyakorlati dologról beszélek, íme a legfrissebb videóm, egy saját szerzeménnyel:
http://fokatv.blogspot.com/2010/07/play-song-again-egy-ujabb-foka-dal.html
Szép napot!
-Fóka :)