2009. június 29. hétfő - 22:19 | beküldő: Lángvirág
Gyerekkorom óta álmokon, látomásokon, gyakorlatokon és különféle módszereken keresztül kommunikálnak velem...Ősök, Istennők, Tündérek, Angyalok... én csak fogom a kezüket. Otthonosan mozgom csodás világukban. Ez a mi világunk is, itt a Földön, Itt élnek velünk, közöttünk, bennünk, és egy csendes pillanatra várnak, hogy végre meghalljuk a hangukat.
Már régóta él bennem látomások, üzenetek formájában a Spiráltánc Dobogókőn, eleinte alig akartam elhinni, de mostanra már olyan intenzitással ég bennem, hogy a fénye már fizikailag valósítja meg önmagát...
A Hármasspirál tánc a KULCS, mely az energiablokkot feloldja és a Magyarország szívcsakrájának energiáját felszabadítja, mert a hármasspirál közepében az Isten/Istennő energiája megjelenik. Mágikus szertartás, melynek maradványait még megtalálhatjuk kultúránkban /tekeredik a kígyó, rétes akar lenni.../. Egy ritmus, Egy lélekzet, egy mozdulat, egy forma, az Univerzum mozgásának szent spirálja.
Sok ember lélekzetének egy ritmusra hangolása már önmagában is olyan energiákat képes aktiválni, amit köznapi nyelven egyszerűen csak Mágiának hívunk, tulajdonképpen az is, az energia mozgatásának a tudománya. Adjuk még hozzá az egységes közösségi tudat , az összehangolt mozdulat és ritmus erejét az univerzum végtelen mozgásának formájával, és kérem, el lehet képzelni mi fog történni.
A Hármasspirál szent szimbóluma azt is megmagyarázza, miért vezetett az utam Írországba, minden, amit itt tanultam rokon-kultúránkból, varázslatos tündéreinktől, s megmagyarázza azt is, miért és hogyan vezet engem vissza, ahol Földanyánk szíve dobog, mert egy vagyok azzal szívvel, amely engem önmagába hazahív.
http://tunderorszag.ning.com/
Ez a közössségi oldal a Magyarság felébredéséért jött létre. Hogy emlékezzünk. Mindannyiunk érdeke Földanyánk szívcsakrájának megnyitása. Az egész folyamat arról szól, amiről mindig is szólt: Egységben az erő. Ezt a Táncot együtt járjuk, Mindannyian. Aki velem járja, idevárom!
Hogy mikor pontosan , még nem tudom.
Július 25-e tízmilliószoros nap. Nagyon közel van! Szerintetek meg tudjuk csinálni?
Majd kiderül!






Hozzászólások
Köszönöm, Admin, hogy kitetted a címlapra
Már eldöntöttem rég, most nézem...A Teremtő Naptáramba már egy hónapja beírtam : AUGUSZTUS 20: Pilis Spiráltánc!
Tétova kérdésemre a dátummal kapcsolatban azt az üzenetet kaptam, hogy Augusztus 2o, mert nemcsakhogy Újhold Ünnepe, mikor a fátyol a spirituális és fizikai világ közt oly vékony, egy új korszak kezdete, hanem ez az a nap, mikor a Magyarok Szíve mondhatni Egyként dobban, vagyis, feldereng a nagy ősök emléke, amit az év többi napján minden más megelőz fontosságban...
TEHÁT AUGUSZTUS 20-án SPIRÁLTÁNC!
Aki szeretne részt venni ezen az eseményen, kérem itt jelezze:
http://tunderorszag.ning.com/events/spiraltanc-dobogokon
Javaslatokat és mindenfajta segítséget szívesn fogadok! Végtelen szeretettel! Egymásért, hazánkért!
Lángvirág, csodás az
Lángvirág, csodás az oldalad! Már írtam is bele meg regisztráltam! Itt üvöltetem a "Magyarország" c. számot és még a szemem is könnybe lábadt...köszönöm, hogy ajánlottad az oldalt!
Puszi!
Megcsináljuk :)
Készülj :)
Szeretlek :)
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)
És azt hogyan kell
És azt hogyan kell csinálni? Hány ember kell? Én nem értek a szent táncokhoz, de érzek egy energiát a leveledben, amit nem tudok nem észrevenni. Én hívnám az angyalokat, akikkel hosszú évek óta dolgozom és kérném a szükséges tisztítást. De ezek szerint ezt csak mi, emberek tudjuk megtisztítani?
Érdekel a dolog, írsz róla még kicsit, meg a feladatotdról is? Ja, privátban is jó!
Puszi!!!