2007. december 9. vasárnap - 01:14 | beküldő: Secret Admin
Igen, így van: kétféle "A Titok" DVD is piacon van, illetve már csak egy. A korábbi verziót megvágták, és elég fontos részek maradtak ki a most kapható változatból. A boltokban kapható könyv már az új változat szerinti szöveget tartalmazza.
Aki látta a filmet, most valószínű azt kérdezi magában: én melyik változatot láttam? A válasz egyszerű: amelyikben szerepel a Hicks házaspár, az az eredeti. És hogy miért történt mindez? A Hicks házaspár hivatalos weboldalán lévő sajtóközlemény szerint van erre is magyarázat. Az ott olvasható történet a következő.
A TITOK c. film
Jerry és Esther Hicks
Kedves Barátaink!
Majdnem két évvel ezelőtt, a Mexikói Riviéra egyik luxushajóján, a Prime Time filmstúdió készített egy interjút Jerry-vel és velem, és Abraham-mal, annak a jól megszerkesztett szerződésnek megfelelően, ami egy Ausztráliában, "A Titok" címmel adásba kerülő tévéshow elkészítése volt a célja. Nekünk azt mondták, hogy "A Titok" c. film a mi munkánkon alapulna, és még keresni fognak más, a mi munkánkkal összhangban lévő tanítókat is hozzá. Előtte megnéztünk DVD-n két másik munkát is, melyet a filmstúdió készített, és úgy véltük, hogy ezek igényesen elkészített, jó érzést adó filmek.
Mivel Jerry és én még soha nem léptünk ebben a formában a nyilvánosság elé az Abraham-ről szóló tanítással, követtük a kiadónk tanácsát, aki összehozott minket egy szellemi (szerzői) jogokkal foglalkozó ügyvéddel, aki segített nekünk a projekttel kapcsolatos szerződés tervezetét elkészíteni. Elmagyarázta nekünk, hogy annak ellenére, hogy szerződés szerint kapnunk kell egy bizonyos csekély részesedést a nettó nyereségből, és 10%-ot a videó eladásokból, nagyon kevés esély van arra (az ő tapasztalata szerint) hogy bármiféle nagyobb összeget kapnánk a filmben való szereplésért. Mégsem voltunk elégedetlenek. Döntésünket nem a pénzcsinálás ötlete motiválta, hanem a film csodálatos producerének őszinte lelkesedése. Amikor találkoztunk vele, és a csodás stábbal, egyszerűen beléjük szerettünk.
Ahogy telt az idő, nyilvánvalóvá vált, hogy a TV csatorna, amely műsorra tűzte volna a Titkot, mégsem fogja, vagy legalábbis egyelőre nem. A produkciós cég elkezdett más módot keresni arra, hogy a terméket piacra dobja, hogy az addigra elég nagy befektetés valahogy megtérülhessen. Ekkor már, Jerry és én is elég kellemetlenül éreztük magunkat a szerintünk túlságosan agresszív marketing kampány miatt (semmi baj vele, csak nem a mi stílusunk) de többnyire saját mindennapjainkkal voltunk elfoglalva, és nagyon keveset tudtunk arról, hogy közben mi történik a Titok c. film körül.
Végül kaptunk egy emailt a film producerétől, melyben kedvesen elmagyarázta (nem kaptunk mást, csak rettentő kedves leveleket a hölgytől) hogy a szerződés, amiben megegyeztünk, és amit aláírtunk, a továbbiakban már nem elégséges ahhoz, hogy terjesszék a filmet, legalábbis azon a módon, ahogy a továbbiakban szeretnék terjeszteni. Emiatt szükséges lenne számunkra (Jerry és Esther számára) hogy örökre lemondjunk a szellemi (szerzői) jogainkról erre vonatkozóan, és átírjuk a szerződést, vagy ha nem fogadjuk el, akkor nagy sajnálattal, de ki kell hogy vágjanak minket. Teljesen egyértelmű volt a kedvesen megírt emailből, hogy ők nem akartak kivágni minket a filmből, de azután hogy tanácskoztunk a kiadónkkal, majd az ügyvéddel, és végül Abrahammal is, a filmből való kivágás tűnt a legkevesebb súrlódással járó megoldásnak. Abraham szavai teljesen egyértelműek és érthetőek voltak: "Amikor kapsz egy ultimátumot, ami azt mondja, hogy 'ha nem teszed meg, akkor ezt és ezt kell tennünk' mindig a legjobb megoldás, hogy hagyod, és továbblépsz. Más esetben mindig jönni fog a következő, aztán az újabb, és megint újabb ultimátum".
Most úgy tűnik, elég nagy kavarodást idézett elő a Titok-ból való ki-vonódásunk. Rengeteg erre vonatkozó e-mailt, levelet és személyes kérdést kapunk csalódott emberektől, emiatt szeretnénk, ha értenétek, hogy mi mit érzünk ezzel kapcsolatban.
Úgy gondoljuk, hogy a Titok tisztán és csodálatosan mutatja be a Vonzás törvényét, ráadásul úgy, hogy könnyű megérteni. Tele van csodás emberekkel, pompás szépséggel, akik közül sokan személyes jó barátaink. Szeretjük azt, ahogy a Titok megindít bennünket, és boldogság önti el a szívünket minden alkalommal, amikor megnézzük. Érezzük az csodálatos erejét, és a világosságot, ami árad belőle, egyszóval szeretjük a Titok c. filmet.
Azt kívánjuk, hogy ahelyett, hogy azon keseregnétek, hogy a mi részeinket a Titok c. film a továbbiakban kiadásra kerülő példányaiból kivágták, inkább élvezzétek az eredeti Abraham verziót, úgy, ahogy van, most, és azokra a hihetelen dolgokra koncentráljatok, amit ezek a tehetséges emberek adhatnak nektek. Ezek az emberek azok, akik valóban törődnek a világgal, akik az értékeket keresik, és akik, a mi véleményünk szerint, félelmetesen értékesek is.
Pénzügyi szempontból nézve, nagyon jól megfizettek minket a Titok-ban való részvételünkért, ez megdöbbentő mennyiségű pénzhez juttatott minket. És ha a pénz lett volna a legfontosabb tényező, biztosítunk titeket, hogy lett volna lehetőség arra, hogy továbbra is benne maradjunk a filmben.
Itt vagyunk, tesszük a dolgunkat, élvezzük Abraham üzenetérnek hihetetlen terjedését, és roppantul várjuk azokat a csodás dolgokat, amit még a jövő tartogat nekünk. Abraham azt mondja nekünk és nektek:
"Az a vágyunk, hogy vegyétek mindezt könnyedén. Nincs semmi ebben, ami félresiklott volna. Minden a legnagyobb összahngban van. Az univerzum a felemelő utak állandó áramlását biztosítja mindannyiunk számára.
Óriási szeretet van számotokra itt."
Szeretettel,
Jerry és Esther
Akit jobban érdekel a téma, miért vágták ki a "lényeget" a TITOK c. filmből nézze meg ezt is (angol nyelvű):
http://www.youtube.com/watch?v=CFp-iPSPplE





Hozzászólások
Kedves Evelion!
Február 24-én megjelent a következő kötet: "Sara és az ezerszavú beszélő bagoly" címmel.
Estherék az én kedvenceim is, imádom a könyveiket! Remélem egyszer hozzánk is ellátogatnak!
Igazán csodálatos a gyógyulásod! Louise L. Hay könyvét (Éld az életed!) nem olvastad?
Nagyon tudom ajánlani!
Hogy sikerült Estherrel megismerkedned, mesélnél róla 1-2 mondatban? Nagyon érdekel. Köszönöm.
Szép napot!
Lényeg...
...sok lényegtelenségben számomra, hogy a filmen kívül is meg tudtam ismerkedni Esther Hicks-el, akitől már korábban olvastam olyan könyveket, amikből rengeteget tanultam, amik hatására megtanultam kigyógyulni az orvosok által gyógyíthatatlannak mondott betegségből:)))) Nekem ezt adta Esther, teljesen mindegy számomra mit tesz velük a marketing...drága gyermekemnek olvasom a gyermekeknek írott könyvét, amiben Ábrahám helyett Salamonnak nevezett bagoly tanítja a felnövekvő nemzedéket a Vonzás Törvényére:)))
És ezek a tiszta lelkű lurkók nagyon is tudják működtetni, jobban, mint mi, nagyon okos és csavaros eszű felnőttek!!! Bálintom és én izgatottan várjuk Esther 2008-ban megjelenő, gyermekeknek íródott harmadik kötetét:))) A filmem igaz feliratos, de az eredeti változat:)))
Evelyn:)
:)
Ugyan:) Hogy lehetne már őket kivágni a filmből, amikor az én példányomban is ott vannak? :) Voltaképpen legendákat csináltak belőlük:) Ügyes:)
"Minden mondat, amit mondunk, magunknak mondjuk" - Molnár Attila - Kötél
"Az erőszakot nem megszüntetném, hanem tompítanám." - Pusztai Gábor - Pussie
Örülök, hogy
Örülök, hogy "tisztáztad" a kérdést. Ha nem is volt húsbavágó, azért megnyugtató tudni...
"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor
Köszönöm én is!
Hát igen... legyen világosság! Köszönöm!:)))
Az üzlethez és a marketinghez keveset (vagyishogy inkább semmit) konyítok. Ilyenkor még örülök is, hogy nem mozgok ilyen magas üzleti körökben!:))) Lehet, hogy nem tudnék minden üzleti megfontolást ilyen szeretettel kezelni. Mindenesetre örülök, hogy nekem az eredeti verzió van meg, hiszen emlékszem, mikor egy balatoni nyaraláson egyik este megmutattam ezt a filmet a barátainknak, pont az a rész ragadt meg bennük leginkább, amit kivágtak. Szóval én is maradok az eredetinél.
Drága Apánk :)
Köszi ezt a cikket, sok mindenre választ ad :) Hálás vagyok az Uninak, hogy az eredeti változatot láthattam kb. 20x :))))
Szerető öleléssel: öbike
Drága Belladona!
Ezen a linken érhető el a filmhez a torrent:
http://harmadikszem.hu/e107_plugins/tracker_menu/torrinfo.php?torr_id=488
A szinkronhang integrálva van a fájlba, tehát, ha letöltöd, annak ott kell lennie, nem kell külön hozzátenni. :)
Szeretettel,
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
http://thesecret.alomkereso.info/Almok_keresese_thesecretSE.exe
https://www.plimus.com/jsp/buynow.jsp?contractId=1719430
Kedves Brigus!
Bomonde mindent megválaszolt! :)
Szeretettel,
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
http://thesecret.alomkereso.info/Almok_keresese_thesecretSE.exe
https://www.plimus.com/jsp/buynow.jsp?contractId=1719430
Drága Álomkereső :)
Kérlek segíts nekem is.Több próbálkozás után sem sikerült letölteni,pedig követtük az "utasításokat" a regisztráció után.
Egyszerűen csak a filmet töltötte le,a szinkronhang lemaradt.
Megköszönöm,ha emilben elküldöd nekem a javaslataid a további próbálkozásra. :)
Előre is köszönöm.
szeretettel ölel:belladonna
Szia Brigus!
Nincs semmilyen jelszó, csak regisztráltatni kell magad. Néha a rendszer megtréfál, és kétszer kell belépni. És ha belépsz, akkor olvasd el középen a letöltési infót. Ha nem értesz valamit, akkor szivesen segítek
Kedves Álomkereső
Hogy lehet letölteni,ha valaki nem tud belépni?van vmi közös jelszó,avagy csak annak aki kap tőled valamit:):) ?Köszönöm a segítséget,üdv
Csodadoktor!
A szinkronos film letölthető innen:
http://www.harmadikszem.hu
Szeretettel,
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
http://thesecret.alomkereso.info/Almok_keresese_thesecretSE.exe
https://www.plimus.com/jsp/buynow.jsp?contractId=1719430
Drága Imrém!
Köszönöm ezt a tisztázó cikket! :)
Ölellek:
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
http://thesecret.alomkereso.info/Almok_keresese_thesecretSE.exe
https://www.plimus.com/jsp/buynow.jsp?contractId=1719430
Mindenkihez !
Akinek meg van " A Titok" című film eredeti változata magyarul, kérem jelezze!!!
köszönöm : csodadoktor