A ho'oponopono

ho’oponopono„Aki befelé néz, álmodik, aki kifelé, felébred.”

Dr. Ihaleakala Hew Len „meggyógyított” egy egész őrültek házát Hawaii-n, csupán azzal, hogy önmagát gyógyította. Hogy csinálta? Az Ön-Azonnosság ho’oponopono-val. Amikor dolgozni kezdett az intézetben, azt mondták neki, csináljon, amit akar. Ő pedig elvonult a szobájába, és csak tisztította, tisztította önmagát...
A ho’oponopono lényege, hogy önmagunk tisztításával a világot is megtisztítjuk. Miként működik a folyamat? Egyszerűen megkérjük az Istenséget, Mindenséget, Univerzumot, hogy törölje a nekünk nem tetsző dolgokat négy egyszerű mondattal: Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm!
Te teremted a valóságod. Így ha valaki megjelenik a valóságodban, nem lehetséges, hogy te teremted magát a személyt is?
Huh…
Éppen elég megemészteni, hogy felelősek vagyunk mindazért, amik vagyunk, és most jön dr. Len, és azt mondja, mindenért felelősek vagyunk. Mi segítünk létrehozni a másik embert. A világ, amit látunk, csak kivetítés. Illúzió. Te teremtesz mindent odakint, és ebben benne van a többi ember. Nem csupán, amit látsz, hiszel, akarsz, hanem magukat a helyzeteket is az emberekkel és az ő élményeiket is!
Huh…
Szóval ez az első szint a ho’oponopono-ban: vállald a felelősséget! Mit is jelent mindez? Mit is kellene tenni? Száz százalék felelősséggel tartozol mindenért a valóságodban. Mindent te hoztál létre! Mindent! Rajtad kívül semmi nem létezik…
A második pont pedig így hangzik: ha felfedezel valamit magadban, vagy egy másik emberben, ami nem tetszik (harag, düh, szomorúság vagy akár betegség), vidd el a Mindenséghez! És kérd meg segítse törölni ezeket a dolgokat. Mondd ezekkel a szavakkal: Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm. Ha dr. Len meggyógyította az elmebeteg bűnözőket, akkor mit tehet ez a módszer értem? És mit tehet érted?
Feloldhatod a magadban lévő gátakat. És más emberek gátjait. Hisz minden benned van! Ha megváltoztatod a belső világod, megváltozik a külső világ is! És a Vonzás Törvénye egyre tökéletesebben működik számodra.
Dr. Len szerint az egyetlen dolgunk a világban: tisztítani. Semmi más, csak tisztítani! Mindent, ami zavar minket! És tisztítani, tisztítani, tisztítani… nonstop.
Dr. Len úgy véli, nem mi irányítjuk az életünket. A hiedelmeink irányítanak. A tudatos elménken másodpercenként 7 bit információ halad át, míg a tudattalan elménket 55 billió bit! Nem irányíthatjuk a tudattalant, de kitisztíthatjuk. Irány a Mindenség! Töröljük a negatív programot! Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm! És a Mindenség törli neked.
Egészen egyszerű, nem? Bármikor. Bárhol. Könnyedén. Erőfeszítés nélkül.
Ha csupán annyit mondasz: szeretlek, és ezt ismételgeted a végtelenségig, megváltozik a pillanat, amiben létezel. Felejtsük el egy kicsit most a világot, a többieket, és gondolj csak arra, hogy mit tehet érted ebben a pillanatban a módszer. Most. Szeretlek.
Dr. Len megértette, hogy száz százalék felelősséggel tartozik az általa teremtett valóságért. Minden pillanatban. Amikor tisztítani kezdte önmagát, nem az embert, a helyet, vagy az eseményt tisztította, hanem a gondolatait ezekkel az emberekkel, helyekkel, vagy helyzetekkel kapcsolatban. És amikor a gondolatai megtisztultak, minden más megtisztult.
Az egyik szociális munkás, aki az intézetben dolgozott, azt mondta, dr. Len semmilyen hagyományos módszert nem csinált. Nem vezetett terápiákat, nem vizsgálta a betegeket, a konferenciákra sem járt el. Pár hónap múlva mégis látható volt az eredménye annak, amit csinált. Az egyik kezelt betegnek bíróság elé kellett állnia. Közveszélyes őrült volt. A bíróságon pedig felállt, a bírák felé fordult, és azt mondta: „Felelős vagyok a tettemért. Sajnálom!” Erre senki nem számított!
Sokan vannak, akik nem akarják azt a szó mondani, hogy sajnálom. Hiszen, ezáltal ők maguk szomorúnak érzik magukat. Pedig igazából arról van szó: sajnálom, nem tudtam, mit teszek, nem tudom, honnan jött mindez, nem tudom, mik a gátjaim. Egyszerűen csak sajnálom.
Mások azt mondják, nem tettem semmit, amit sajnálnom kellene! Pedig ha látsz valakit, aki elesik a biciklivel, odamész, felsegíted, és azt mondod: sajnálom. Nem te okoztad a balesetét, mégis azt mondod, sajnálom.
Ez egy egészen új látásmódhoz segít hozzá. Négy rövid mondat, ami segít kommunikálni a Mindenséggel. Nem kell, hogy vallásos légy. Csupán hidd el, hogy van valaki, egy erő, ami hatalmasabb nálad, aminek része vagy, s így nem vagy egyedül.
A mondatokat bármilyen sorrendben használhatod.
Sajnálom. Tudom, hogy ott az a valami, amit nem szeretek, ami nem tetszik. Önmagamba nézek.
Kérlek, bocsáss meg! Ezzel megkérem a Mindenséget, hogy törölje nekem, bármi legyen is az a gát, érzés… stb.
Köszönöm! Ez maga a hála. A hála felszabadító érzés. És a tudat, hogy a Mindenség meghallgat.
Szeretlek. Az egyetlen dolog, hogy felold a benned lévő blokkokat, hogy azt mondd: szeretlek.
Beszélj hát a Mindenséggel! Az életed a legnagyobb ajándék! Élj vele!
Ezt a négy mondatot nem azért kell elmondani, mert a Mindenség hallani akarja, hanem azért, mert te akarod mondani! Neked van szükséged rá, nem a Mindenségnek! Hiszen neked nem a Mindenséggel van dolgod, hanem saját magaddal. A Mindenség szeret téged, az maga a szeretet! Oldd hát fel magadban a gátakat ilyen egyszerűen: Kérlek, bocsáss meg!
Sokan azt mondják, akkor köszönöm meg, ha lesz mit. Akkor leszek boldog, ha ez vagy az összejön. Ez így nem működik! A boldogság független mindentől, amid van. Benned van. És amikor boldog vagy, mindened megvan. Köszönöm.
A „Szeretlek” megváltoztatja minden pillanatodat. Segít eltüntetni a kétkedést, a múlt programjait. Nem „kell” érezned, csak mondd! És ahogy mondod, elkezded érezni is! Hát mondd: Szeretlek! És egyre több dolgot kezdesz vonzani, amit szerethetsz.
Mi az a Zéró szint?
A ho’oponopono-val elkerüljük és eltávolítjuk a mérgező, nemkívánatos energiákat. Ez az a szint, ahova mindannyian el akarunk jutni. Ez az a szint, ahol nincsenek többé korlátok, emlékek. Egy vagy az Istennel, Mindenséggel, Univerzummal. Ahogy tetszik…
És amikor a zéró szinten vagy, nincsenek többé korlátok. Amit a Mindenség a füledbe súg, megteszed, és valósággá válik… Ez a hiányzó titok. Hiszen mindenkinek vannak korlátok az életében. A Vonzás Törvénye könnyebben dolgozik nekünk, ha nincsenek korlátaink.
A zéró szinten mindened lehet, minden lehetsz, bármit megtehetsz, amit csak akarsz!
Minden cselekedetünk, gondolatunk emlékekből vagy inspirációból származik. Az emlékek a múlt programjai, hiedelmeink. Az inspiráció a Mindenség sugallata. Tehát az emlékeinket kell megtisztítani. Ha kitisztultál, inspirációkat kapsz.
Valószínűleg még senki nem érte el a zéró szintet. Dr. Len sem. De amint ő közeledik hozzá, úgy leszünk mi is egyre közelebb.
Dr. Len azt mondja, nem az ember követte el a bűncselekményt, hanem a benne lévő program. Ő a programot tisztította nem az embert! Tehát tisztítsd a programot, közelebb kerülsz a zéró szinthez, közelebb kerülsz a Mindenséghez, inspirációkat kapsz. És ha az inspirációkat követed, az életed könnyűvé válik!
Hidd el, az inspirációkból akarsz élni! És mindez négy kis mondatot múlik!
Dr. Len úgy véli, ha azt gondolod, hogy van választásod, hogy kövesd, vagy ne kövesd az inspirációt, még nem vagy tiszta. Ha azon gondolkodsz, hogy tedd vagy ne tedd, még mindig van egy emlék vagy program, ami visszatart. Amikor tiszta vagy minden kétség nélkül cselekszel a sugallatra. Ha van választásod, még mindig van mit tisztítanod.
Hiszen az tesz boldoggá, amiért „jöttél”. Tegyük fel, hogy az élet egy zenekar. Te játszol a hegedűn, élvezed, jól csinálod. Kipróbálhatod a nagybőgőt, kevésbé tesz majd boldoggá, és a zenekar sem szól olyan szépen. És ezzel azt akarom mondani, hogy amit valójában szeretsz csinálni, hát azt kell tenned! Kövesd az inspirációd!
És mi az amit szeretsz csinálni? Egész egyszerűen kiderítheted. mit tennél, ha megnyernéd minden idők legnagyobb lottónyereményét? Oké, vennél dogokat, házat, autót, utazgatnál… De mit tennél utána? Mit csinálnál az időddel? Mik a valódi céljaid az életben? Írd csak le, olvasd vissza, és amit olvasol, az a te utad a siker felé! Légy őszinte magadhoz! Ne csak végy egy szelvényt, hanem dolgozz is rajta!
És megnyerheted! Akkor nyersz, ha tiszta vagy!
Tisztíts!
Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm!

Joe Vitale Missing Secret (A hiányzó titok) audio programja nyomán... :)

Hozzászólások



:)

Évek óta használom azt a négy kis mondatot. Szebbé tette az életem.
Elolvastam róla minden cikket.
Most pedig két nap alatt kiolvastam a könyvet.
Mindent megértettem,amit eddig is tudtam... mindent megértettem,ami történt velem...
és mindent megértettem,amit most tudtam meg... és azt is amit még nem tudok. :)))
Új, még szebb fejezet kezdődik innentől !!!
Hihetetlen érzés!
Szeretlek!
Sajnálom!
Kérlek bocsáss meg!
Köszönöm!
Szeretlek!
Julcsi



Köszönöm még1

Köszönöm még1 bizonyosság:)

Mindig is éreztem,a Titok azért működik gyorsan és pontosan velem mert tiszta vagyok.Természetesen minden relatív de nálam a tisztaság definíciója:úgy segíteni,hogy közben nem vársz vissza semmit.



Hoponopono könyv E-bookban

Aki kéri, írjon nekem.

ori.aniko@gmail.com

Kedves J! Ne csinálj túl nagy ügyet abból a " felcserélt" mondatból! Mindenki maga leszűri a tanulságát belőle.



Sziasztok! A legelső sorban

Sziasztok!

A legelső sorban találtam egy tárgyi tévedést, légyszi javítsátok ki.

„Aki befelé néz, álmodik, aki kifelé, felébred.”

Ez helyesen:

"Aki kifelé néz, álmodik; aki befelé tekint: felébred!"
(Az egész technika is pont erre épül...)

Köszönöm!
J



Sziasztok! A cikk elején

Sziasztok! A cikk elején található idézet hibásan szerepel, így pont a lényegét veszíti el, helyesen így hangzik:
" Aki KIfelé néz álmodik, aki BEfelé felébred."
Carl Jung
Lsd. Hoponoponó könyv 25. oldal



Hallgassátok ti is:

http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o
Sajnálom!
Bocsáss meg kérlek!
Szeretlek.
Köszönöm!



Kedves e.w.,

Nagyon köszönöm a cikkedet, sok erőt adott! :)
Csodákkal teli hetet!
Szeretettel:
Kingi



Jön Dr Len

Októberben Ausztriába, tanítani:
http://www.hooponopono-class.org/



Ho'oponopono

Kedves E.W.!

Nagyon tetszik a blog. Csak pár napja fedeztem fel, de azóta gyakran ellátogatok ide.
"Fiatalon-gazdagon"István említett egy 32 perces hanganyagot a Ho'oponopono-ról Joe előadásában.
Nagyon jó lenne ha valahogy hozzájuthatnék. Légyszíves írd meg,hol tölthetném le, vagy vásárolhatnám meg.
Jó lenne, ha meditálás közben hallgathatnám,mert tisztulni szeretnék.

Szeretlek, sajnálom, kérlek bocsáss meg,köszönöm! Manyi

 

SZERETLEK

Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!:-)



köszönet

Hálásan köszönöm az első üdvözletet. háp háp



Szia Kiskacsa!

Légy üdvözölve ezen az oldalon. Örülök, hogy itt vagy.:)))))
Szeretlek, sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm.:))))))))
E.



a négy GONDOLAT hatása

Nem tudom, mi történt! De ezek a gondolatok nem engednek szabadulni. Állandóan a fejemben kószálnak, mióta egy nagyon kedves barátomtól hallottam róluk. Még csak pár napja kezdtem olvasni-tanulni a dolgot, de ez már óriási hatással van rám. Sajnos két éve, jószerivel mással nem tudok foglalkozni, mint imádott hitvesem 33 év utáni elvesztésével. Talán ez a módszer végre segit!!! Sajnálom--hogy csak most hallottam róla, Köszönöm--barátomnak, hogy felhívta rá a figyelmem, Bocsáss meg kérlek--amiért még mindig nem tudtalak "elengedni",Szeretlek--szeretni is foglak, mígcsak élek.



Szerintem is nagyon is működő ez a technika!

Tüskéimet elhagyom sorra segítségével! És ettől a felismeréstől lelkem szárnyal:))))))))))))))))))
Óriási erő ez!

A Biblia is ír a megbocsátásról, és eddig azt éreztem nem kaptam belőle ekkora instrukciót, hogy a megbocsátás erényét nap sőt, percnyi szintemen így gyakorolhassam! Játszi könnyedséggel! Olyan ez, mintha pillangók repkednének bennem, gyomromban, képernyőmön, körülöttem:)
Csodás állapotot lehet segítségével elérni! Köszönöm Joe V.-nek, Zsulnak, Mindenkinek, hogy megosztotta velem, és köszönöm magamnak, hogy kíváncsiságom ide vezérelte lépteimet!
Sajnálom!
Bocsáss meg kérlek!
Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
Szeretlek.

nem a hangszer vagy a muzsika számít, hanem a dallam, ami belőlünk jön, mert ha az megvan..... a lelkünk, szellemünk kommunikál egymással.
Amit az emberi elme kigondol, azt meg is képes valósítani! Napoleon Hill.



én is

nagyon szeretem ezt a MEGOLDÁST :)
Szépen kisimulnak körülöttem a dolgok :)
Öbike
A szeretet mindent áthat.....
http://www.youtube.com/watch?v=ac5SGwRPv0o
Mosolyogj Magyarország :)



Udv. e.w.!

Ugy latszik,ez a tema orok!
Elotted is de meeginkabb utanad egyre tobb blog irodott ezzel a ho'opnoponoval!
Gratulalok,jo huzas volt reszedrol!:)))

Szeretettel,
felebarat



6324 olvasás mi történhetett itt?

Ráesett a szerző, vagy bárki más vibrátora az egér klikk gombjára és abban a helyzetben merültek le benne az elemek??? :-)

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
A szabad gondolkodás mindenkinek kijár, akárcsak a széles látókör.



Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!

Egyszerűen nagyszerűen működik!!!!!! :)
http://www.thesecret.hu/ird_felul_foka#comment-89065



---

Tisztítom magam!! :D És boldog vagyok!!!
Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Szeretlek! Köszönöm!!!!!!!!!!!!!



:)

Annyira jóleső érzés olvasni a pozitív visszajelzéseket erről az egyszerű mégis zseniális módszerről. Pár napja találtam rá erre a témára, olvastam utána és hallgattam végig Joe-t, amint ezt a felfedezését elmeséli. E.W. által említett hanganyagon van egy 32 perces rész, amelyben ő ismételgeti ezt a 4 szót különböző sorrendben lágy zenei aláfestéssel. Már 2 napja ezen alszom el és ajánlom mindenkinek, hogy készítsen egy saját hangfelvételt, amint ezt a 4 szót különböző sorrendben ismételgetni (hallgatás közben magunkban újra és újra megismételjük, ezáltal erősítjük), lágy zenei aláfestéssel és ezt hallgatva aludjon el. Gondoljuk végig, hogy ez milyen hatással tud lenni ránk, a környezetünkre pár nap, pár hét múlva. Én megfogadtam magamban, hogy ezt teszem :)

A "The missing secret" (hiányzó titok) hanganyag zseniális, akinek a vonzás törvénye nem működik, vagy nem úgy működik, ahogy elvárja (bármilyen okból kifolyólag), annak ajánlom, hogy hallgassa meg ezt a hanganyagot, végezze a ho'oponopono-t és figyelje a változásokat :)

István

"Azzá válsz, amire gondolsz!"

www.fiatalongazdagon.blogspot.com



Köszönöm!

Köszönöm annak aki ezt megírta! Nekem tetszik és alkalmazni is fogom!
Szeretlek, sajnálom, kérlek bocsáss meg, köszönöm!!

Üdv



OK Obi!

Mondjuk!!! Te meg kenceficeld szorgalmasan azt a lilas zseles tejszinhabot, egyenletesen mindenhova!:)Koszonom.:)
Sajnalom! Bocsass meg! Koszonom! Szeretlek!:)

Szeretettel,
felebarat



Ho'oponopono

Szeretettel kérek mindenkit, hogy az esti meditálásaink alkalmával mondjuk el a négy varázsos mondatot és a jelszavunkat Országunk JÓLÉTÉNEK érdekében. Tudom és hiszem, hogy gondolataink TEREMTENEK!

Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm! Mosolyogj Magyarország :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



nagyon jó módszer :)

egyre több sikerem van vele :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



...

Szívesen! :))

A képek ... a fejünkben ...
tényleg akkor lehet a másikra koncentrálni ha tökéletesen előítélet mentesen nézek rá ...
hogyha meg merem engedni magamnak azt hogy valamire rácsodálkozzak vele kapcsolatban ...



:D

:D



Andromed:)

Most

Ma ahogyan látom, az emberek nem a másik embert nem szeretik vagy szeretik, hanem a jelenben nyújtott, vagy várható értéket. A másikról kialakult képet nem szeretik vagy szeretik és nem a jelent. Ezért van az, hogy könnyebben elnézünk szeretteinknek dolgokat, és esélyt sem adunk - szélsőséges esetben - az ellenünk vétkezőknek. Nyilván, amint az elme kondicionált fogságára tudatosak leszünk, a köd vagy rózsaszín felhő elillan. sssssss... és nincs. És így a következő pillanat kitágul, a másik lény pedig teljes figyelmet tud kapni tőlem.
Elmondok egy példát. Ma történt velem. Olvastam egy kijelentést, amire bennem a Deni azonnal reagált, hogy jujj, ez így nem jó. Hagytam ezeket a gondolatokat elmenni. Elolvastam még egyszer, és nyugtáztam, hogy jól értelmeztem, de már nem ugyanazzal a lendülettel és belső hanggal, hanem sokkal szelídebbel. Elillant. Elolvastam harmadjára is, és azon kaptam magam rajta, hogy hasonló kijelentésem nekem is lehetett régebben, és akkor éppen milyen állapotban lehettem. Ezt is elengedtem. ssssssssss. Csendben ültem, megjelent a mosoly az arcomon, és kiemeltem azokat a szavakat, amelyek mindenképpen dicséretesek.
Ó Andromed meg annyit tudnék mesélni amit látok magamon... :)

Köszönöm a segítségedet Andromed:) Mert érzem ám, hogy nagyon jól esett segítened:)



Kedves e.w.!

Hiszek neked!:)))
Azt gondolom,ahany ember,annyi magyarazata, megoldasa, hasznalati utmutatoja van ennek a modszernek.
Valljek mindannyiunk egeszsegere!**

Szeretettel,
felebarat



Felebarátom!

:) Nem vagyok az a paprikás típus... :) Én olyan kedves lány vagyok... :)
Szerintem is van benne valami az imádságokból, de azt hiszem, ez így a jó. Úgy látszik, minden kultúra ismeri a módszert, csak mindenki másképp építette be (vagy félreértette). Most már csak meg kell keresni a nekünk megfelelőt... :)

Üdv: Wanda



Deni

Deni ... iszonyat egy szörnyszülemény volt az elfeledett elnyomott részem :D fúj ... de teljesen megenyhült még így segítő nélkül is ... a végén rá kellett döbbenjek mindig is szép teremtmény volt ő ... csak én láttam rondának ...

így vagyunk az unszimpatikus emberekkel is ... egyébként a legjobb barátaim mindig azok lettek akiket eleinte majdhogynem utáltam :D

mostanában csinálgattam én is ilyeneket ... saját agyszüleményeim segítségével ... leírtam egy történetet ahol találkozok az engem akadályozó démoni önmagammmal ... egy az egyben ... félelmetes és felemelő találkozás volt ... ő mondta ki helyettem az igazságot ... mint a matrixban neo-nak smith :D ... egy idő után félni kezdett ... és a hely amit teremtett, az enyém lett. Megszűnt, megszűnt belőlem ellenem létezni.

Szóval ez igen is működik. Nem is akárhogy.

Kreatívan ... ügyesen ... :)



Bond Admin!

Fantasztikus magyarazat!
Nagyon tetszik nekem!
Koszonom.

Szeretettel,
felebarat



Ori Bogi!

"...hogy elhittem,hogy o az.",koszonom a valaszt,ez nem is jutott eszembe,igy! De mostmar emlekszem.
Akkor most ez az AHA-elmeny, jol esett!
Szoval nem is beteg a tesod!

Szeretettel,
felebarat



Deni,ertelek!

Szeretnel megkerni,hogy ne tegyem probara az onfegyelmedet, onuralmadat ugye?!
Ez nem is az akart lenni,de mindegy!

Szeretettel,
felebarat



kedves nosygirl! ahogy e.w.

kedves nosygirl!

ahogy e.w. is írta, kérdésedben ott a válasz!
"tulajdonképpen magunkat gyógyítjuk és rajtunk keresztül gyógyulnak mások. Mert a körülöttünk lévő dolgokat mi teremtjük"

és ahogy írod:
"minden embernek külön élete van minden ember más szemszögből látja a dolgokat"

igen, épp ezért másokon nem tudsz változtatni. de ez nem is baj: miért akarnál másokon változtatni??? én nem akarok. mindenki legyen olyan, amilyen akar lenni. a lényeg hogy VELEM olyan legyen, amilyennek én akarom! :-DDDD

érted már?

amin tudsz és amin érdemes is változtatni, az a saját környezeted, ami a te rezgéseidre reagál. ha félsz, akkor a félelem "festi a falra" amit meg fogsz tapasztalni. ha bízol, akkor ezzel azt a rezgést adod ki hogy megbíznak benned is, és ez kölcsönös lesz. ha jókedvű vagy, és nem veszed át mások rezgését, akkor ők fognak HOZZÁD igazodni, és nem lesznek negatívak...

ha te magad meggyógyítod, és belülről fakadóan őszinte örömmel és boldogsággal éled az életed, akkor csak hasonló energiát fogsz vonzani. elkerülnek a rosszkedvű emberek, vagy ha találkoznak veled, akkor fel fognak vidulni, mert nem te veszed át az ő energiájukat hanem ők a tiedet.

erről szól a ho'opponopono!
parabara pa-pa-parara :-)

a.



Drága Felebarátom :)

Azáltal lett része a tapasztalásomnak, hogy elhittem hogy ő az. Sőt mindent megtettem, orvosokat és gyógyszereket kerestem hogy segíthessek rajta. Volt olyan ami látszólag segített, de ahogy jól lett tőle, rögtön abbahagyta. Most már több mint egy éve nem szedi és most ezzel a módszerrel próbálok segíteni.
Köszönöm kívánságodat :)
Szeretlek :)
Szeretettel: Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



Felebarát:)

Most

Légy tudatos a csendre, és elmúlik:)



Deni!

"Kicsit szomorkas a hangulatom maama!..."

Szeretettel,
felebarat



Egy kis segítség



Ori Bogi!

Halasan koszonom (talan mindenki neveben),hogy hsz-dal gazdagitod,elosegited a tema feltarasat!
Mit ertesz azon, hogy "en is reszese vagyok ennek a tapasztalasnak",ha nem tul indiszkret a kerdesem? Csak ,mert a tesod, vagy mert olyanokat tettel vele,ami besegitett,hogy idejusson? Ez az ,amit nem ertek, mint "resze a tapasztalasnak"!
Koszonom.

Szeretettel,
felebarat

Ugyes vagy,csak igy tovabb,had gyogyuljon meg a teso!



Draga e.w.!

Miert ne lehetnel paprikas?!
De igazad van,nem vettem eszre azokat a vigyorgo izeket!
Koszonom a fejtegetesed, kozben en is fejtegettem,ill. meghaamoztam ezt a fennti irast.Leszedtem rola a koritest,a tortenetet es csak a negy mondatot nezegettem ugy magaban.
Arra jutottam,hogy kisertetiesen hasonlit ez a modszer vmihez,amit nem szeretnek itt megnevezni,megcimkezni.Tehat csak korul irom.
Idezem (a zarojelben a sajat fejtegetesem irtam hozza):
"A mondatokat barmilyen sorrendbe hasznalhatod.
SAJNALOM. Tudom,hogy ott az a vmi,amit nem szeretek,ami nem tetszik. Onmagamba nezek.(onvizsgalatot,lelkiismeret vizsgalatot tartok)
KERLEK,BOCSASS MEG! Ezzel megkerem a Mindenseget(Istent), hogy torolje nekem, barmi legyen is az a gat(akadaly), erzes...stb(ami nem hagy nyugodni)
KOSZONOM! Ez maga a hala.(hala neked Istenem, koszonom a segitseged,kozbenjarasod) A hala felszabadito erzes.Es a tudat,hogy a Mindenseg(Isten) meghallgat(biztonsagot,melegseget,szeretetet nyujt)
SZERETLEK. Az egyetlen dolog,hogy feloldd benned levo blokkokat,hogy azt mondd: SZERETLEK." (vagyis szeretlek teged Istenem,es szeretem magam,mert igy leszek szabad a gondjaimtol es igy lehetek olyan szeretettel teljes,mint te Istenem,vagyis en es TE EGY hullamhosszon.)
Ez a folyamat nagyon hasonlit a templomokban (vagy akar otthon), pap segitsegevel vegzett ceremoniahoz,csak itt nincs 3-dik szemely.
Nekem ez jott le,de ez csak az en velemenyem.

Szeretettel,
felebarat

Ekezetfobiam van,ezert mellozom oket!:-O-O-O!:DDD



Én is dolgozok magamon :)

A testvéremet évekkel ezelőtt skrizoféniával diagnosztizálták, és most már tudom, hogy én is részese vagyok ennek a tapasztalásnak. Mióta Csillagvirág és Wanda feltette ezt a módszert, elkezdtem gyógyítani magamat, és magamon keresztül őt is. És elmondhatom hogy nagyon jó tapasztalataim vannak. Már felveszi a telefont, amikor hívom, és vannak megint jövő felé irányuló gondolatai.
Szuper :) Működik :)
Szeretettel: Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



e.w.!

Ez a vizcseppes megoldas is erdekes!
Koszonom!

Szeretettel,
felebarat



Vízcseppek

Az jutott eszembe tegnap este, hogy talán vízcseppek vagyunk egy hatalmas kristálytiszta óceánban. Mindannyian tele a fényenergiával, de mivel a fény minden cseppről visszatükröződik, hogy ne vakuljunk meg ebben a nagy fényben, csak a sajátunkat látjuk. Így aztán mindenkiből csak annyit érzékelünk, amit a mi fényünkből visszatükröz. Ha megváltoztatjuk a fényünket, megváltozik a fénytörés a többi vízcseppen is. Tulajdonképpen viszont az ő fényéhez hozzá sem nyúltunk. Hiszen azt nem is látjuk...



Nosygirl

Szerintem frankón megválaszoltad a kérdéseidet! :)Pl: "de a módszer alkalmazásával ezek szerint csak az én világnézetem változik meg a dolgokkal kapcsolatban." Valahogy így lehet.
A ho'oponopono szerint egyáltalán nincs semmi rajtad kívül. Minden belőled fakad. És semmi más dolgod nincs, mint ismételgetni a mondatokat, egészen addig, amíg valamiféle megkönnyebbülést érzel... Legalábbis én azt szoktam érezni.
Nem kell, hogy komolyabb kapcsolatod legyen valakivel. Bárki, aki belép az életedbe, a te "teremtésed". Szóval, ha ideges egy nő a hivatalban, pár pillanat alatt a tenyeredből ehet... :)

Üdv: Wanda



Felebarátom!

:) Miből gondolod, hogy paprikás vagyok? :D Tele volt kedvességgel, meg szmájlikkal, amit írtam! :)
Úgy tudom, dr. Len azért ment oda, mert felkérték gyógyítani. Annyira rossz volt már a helyzet, hogy azt mondták neki, azt csinál, amit csak akar. Szóval nem hinném, hogy járja a diliházakat szabadidejében. :)
Nyilvánvaló, hogy meggyógyítunk vele másokat. De ők csupán a mi valóságunkban betegek, és igazából miattunk.
Azon gondolkodom, hogy mennyire látnám másként a dolgokat, ha mondjuk egy kis időre más szemével láthatnám a világot. Lehet, hogy a szomszéd néni, aki az én valóságomban depressziós, máséban korántsem az. Tehát, ha én meggyógyítom a depresszióját, nem is őt gyógyítottam, csak úgy tűnik... Nem nyúlok bele az ő valóságába, sem a többiekébe. Mondjuk... Hmmm...
Vagy tegyük fel, hogy van egy tök jópofa ember, de valami miatt én csak azokat a pillanatait kapom el, amikor ordibál. Azt mondom, ez a fazon ordibálós. És aztán elkezdem "gyógyítani", amikor is rendbe jövök magammal, és most már sosem találkozom vele olyankor, amikor ordibál.
Szerintem szívbaj nélkül "gyógyíthatunk" vele boldog-boldogtalant. :) Aki a te valóságodban beteg, az lehet, hogy azért van ott, hogy segíts neki gyógyulni... Sőt, biztos. :)
Mondd csak, te miért nem használsz ékezeteket?

Üdv: Wanda



De hogyan?

Sziasztok!

Elolvastam ezt az igen fura nevű módszert :) és nekem is lenne pár kérdésem vele kapcsolatban. Azt mondja ennek a mondatnak ismételgetésével "Szeretlek.Sajnálom. Kérlek bocsáss meg.Köszönöm" tulajdonképpen magunkat gyógyítjuk és rajtunk keresztül gyógyulnak mások. Mert a körülöttünk lévő dolgokat mi teremtjük. Nos azért nem értem a dolgokat mert minden embernek külön élete van minden ember más szemszögből látja a dolgokat, de a módszer alkalmazásával ezek szerint csak az én világnézetem változik meg a dolgokkal kapcsolatban. Még egy kérdés , hogy hogyan segít ez másokon? Mit kell tennem azért magammal, hogy ezzel másokon segítsek? Csak ismételgetni ezt a mondatot? Szeretnék kicsit bővebb információt kapni erről :) Ezek szerint akkor minden belőlem fakad? Akik körülöttem vannak és akikkel komolyabb kapcsolatban állok értem ezt barátok, szerelmek stb... megváltoznak ha magamon változtatok? Tulajdonképpen ebben most teljesen elvesztem :S

Köszönök szépen válaszaitok!



Szia e.w.

Koszonom kerdesed,kicsit paprikas vagy,nem? De orulok,hogy itt vagy!
Tehat,dr. Len,miert ment abba a dilihazba,hiszen o nem volt beteg,vagy igen?
Idezek: "...ha felfedezel vmit magadban vagy masik emberben,ami nem tetszik(harag,duh,szomorusag,vagy akar betegseg), vidd el a Mindenseghez!Es kerd meg ,segitse torolni ezeket a dolgokat."- Ha jol ertem,akkor a doki azert ment abba az intezetbe,hogy toroltesse a Mindenseggel azt,ami nem tetszett neki,a betegsegeket. Nem az embereket gyogyitotta,csak a jelenseget, az elmezavart.
"Ha dr. Len meggyogyitotta az elmebeteg bunozoket,akkor mit tehet ez a modszer ertem? Es mit tehet erted?" -Vagyis ,szerintem,1. gyogyitani lehet masokat,hogy um. a mi kozbenjarasunkkal,es 2.gyogyitani lehet sajatmagunkat is, ugyanezzel a modszerrel.Es mindket valtozatnak fuggvenyekent tisztul az egesz vilag valamelyest.
Kerdesem pedig az volt,hogy kinek jarhat kozbe az ember,hogy gyogyulast kerjen a Mindensegtol, nem lesz-e ez beleavatkozas mas dolgaba? Mert arrol mar sok szo esett itt,hogy minden ami tortenik velunk,az azert,hogy azt megtapasztaljuk es tanuljunk belole. Ezt figyelembeveve kinek szabad belesegiteni a gyogyulasaba ?
Miert elmezavarban szenvedoket gyogyitotta es nem pl. egy zsarnok minisztert,vagy egy szennylap foszerkesztojet stb...? Vagy csak azoknak lehet gyogyitani a betegsegeit,akinek megismerhetjuk a korlapjat, akinek orvos/ok diagnosztizaltak,hogy mi a baja?
Koszonom ertekes,hasznos hsz-aidat kedves e.w.!

Szeretettel,
felebarat



Felebarátnak

Oké, nem értem, mit kérdezel. :) Mit kérdezel tulajdonképpen? :)

Üdv: Wanda



Igazad van!

Egyetértek. senkire sem kell ráerőltetni azt ami a tied. a legjobb beszélni róla, főleg arról amit nem értünk és az mindenkiben leszűrődik :D szivesen várom mások észrevételeit véleményeit is...mindig is kiváncsi voltam mások hogyan fognak fel dolgokat és örülök h itt hozzám hasonló emberekre találtam :D

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges