Idő - Én 1:1

Idő – Én 1:1
„Újabb volt iskolatársam fog férjhez menni.” – gondoltam ismét képekre, amiket küldtek nekem. Közben gondosan választottam ki ruhámat a buliba és a hozzá illő sminket.
Nem vagyok szingli. Egy hónapja kábé, hogy elhagytak. Szar érzés. Most nem kell pasi. Nem kell senki. „Akkor miért is megyek el?” – kérdeztem magamtól amikor csengettek. Leila az, a barátnőm. Az egyik. Nekem nincsenek legjobbak… Bár tény, hogy a lányok közül benne bízom meg annyira, hogy az érzéseimről beszéljek neki. Azt hiszem ezzel ő is így van, viszont.
-Na, mehetünk? – rontott be szexi mosollyal, dögös ruhában. Szerette, ha a mellei háromnegyedét nem fedi ruha. Szokta is mondani, hogy úgy öltözik, mint egy prosti. De nem volt és nem is az. Messze nem. Lehet tálcán kínálgatja magát a srácoknak, mégis: [rendbe van].
-Igen. – szedtem össze magam és a kis divatos táskám. Zárult az ajtó, kattant a zár és már mentünk is keresni valami jó bulit. Nevetgéltünk, hülyéskedtünk.
Az egyik szórakozóhely felé vettük az irányt. Arra az út viszonylag csendes. Ilyenkor valamiért mi is befogjuk. A vége beszűkült. Leila előre ment. Váratlanul hangos sírásba törtem ki. Leguggoltam és üvöltöttem.
-Most meg mi bajod?! – fordult vissza a barátném.
-Nem megyek férjhez és még gyerekem se lesz! – bömböltem.
-MI?! – döbbent meg. Leguggolt mellém. – Hé, csaj… - szólt halkan, de csak sírtam- ríttam. – Nincs semmi baj. Sírd csak ki magad. – nyugtatott, simogatta karom, majd átölelt.
Jó negyedóra után abba hagytam hisztit. Nagyokat szipogtam törölgettem szemem, arcom, orrom.
-Mi a baj? – kérdezett ismét.
-Egy volt oszt. társam férjhez megy. Megint. Mindegyiküknek van valakije, férje meg gyereke… - hullottak ismét a könnyek a szememből. – De nekem… - elkeseredetten haraptam be az alsó ajkam és megráztam a fejem.
-Ugyan már! Te legalább magadra költheted a pénzed. Nem kell pelenkát meg ilyenek venned. Elmehetsz bulizni is…
-Az Anyák önzetlenek a gyerekükkel szemben. – szakítottam félbe. „Már amelyik.” – tettem hozzá magamban.
-Ez igaz… - lépett elém. – Neked is izgalmas életed van. Gitározol, énekelsz, festesz, alkotsz kedvedre és másokéra. Miért akarsz mindent hirtelen feladni? – nézett mélyen a szemembe. – Neked is lesz családod. De… - fogta meg kezeimet. – Mindennek meg van a maga ideje. Neked még így kell dolgokat megtanulnod, másnak úgy hogy férjhez megy és gyereket szül és nevel. Te a barátaidról gondoskodsz, és ötleteid születnek zenében, a vásznon. Egy ilyen csajszi, mint te tuti nem marad pasi nélkül. – őszinte volt. Tudtam. Nem csak meg akart nyugtatni azt’ menjünk bulizni. És egy újabb oldalát ismertem meg nyolc év után. – Mehetünk? – kérdezte vidáman. Bólintottam.
Megérkeztünk a discoba is. Táncoltunk, nevettünk, pezsgőztünk, beszélgettünk, ismerkedtünk új arcokkal. Közben mégis Leila szavaira gondoltam. Igaza van. Minden rendben halad. A jelenben kell maradnom és átélnem minden egyes rezdülését. És persze az Élet minden egyes pillanatában majd eszerint cselekednem. (Nem maradhatok le Életem nagy napjairól . ^-^)
Így hát kezet ráztunk az Idővel és együtt léptünk előre, a jelenekbe.

CsatolmányMéret
eye.jpg115.52 KB
Címkék:

Hozzászólások



segitség

sziasztok én a segitségeteket szeretném kérni hogy a neten hol találm meg azt az oldalt ahol természetgyogyászati képzés vagy tanfolyam van nekemegy 2 napos kellene de sehol nem találtam vagy megint rossz helyen kerestem aki tud valamit szépen kérem irja meg nekem nagyon hálás leszek érte szép vidám napot mindenkinek sziasztok gyöngyi



Köszi az ötletet! :D Ez jó,

Köszi az ötletet! :D Ez jó, ezt kipróbálom. He-he... :)



Kedves Lebeke!

Ha egyszerűen le akarod építeni őket,mondj nekik valami egyszerűt amibe nem tudnak belekötni.Mondjuk azt,hogy sose akarsz gyereket,de már jársz ez ügyben terápiára és azt mondta a dokid,hogy ne beszélgess a témáról egyenlőre:) Tuti békén hagynak majd:)



Sziasztok!

Köszönöm Mindenkinek! :) Hát... egy híján 25 vagyok és az Anyám korú nők megállás nélkül mondogatják: "Ennyi idősen már ennyi és ennyi gyereket már megszültem!" A másik adag volt oszt. társaktól jön (többnyire a lányoktól): "Nekem már ennyi gyerekem van. Te már szültél?" Ilyenkor csak az jár a fejemben, hogy vajon még éretlen vagyok a dologhoz??? Nem merem bevallani, hogy egyenlőre a művészetek kötnek le annyira, hogy nem is jutott eszembe ilyen: gyerek szülés. o.O Édesanyám is elszokta mesélni, hogy annak idején 18 évesen ment férjhez, s akkor már vénlánynak számított. (Ezzel nem segít.-.-")
Szeretem az életem jelenlegi formáját is, s alapjában véve jó kedélyű, optimista vagyok. De igen: elvárás. És elszomorodom, amikor szembe kerülök vele, mert az emberek nem hagynak kitérőt ez elől a téma elől. Hogy nekem még miért nincs? Mikor elmondom a válaszuk csak ennyi: ez kifogás. Hogy lehet többre tartani például a zenét egy emberi életnél? - kérdezik. Pedig erről szó nem volt. :)



köszönöm :)

Hozzád és Curlyhez hasonlóan én is ebben a cipőben járok...
Nekem is nagyon tetszett az írásod, megmelengette a lelkem :)
Köszönöm!
Jamy, nem tudom, de bennünk van a görcs, pedig ez tényleg csak 1 hülye "társadalmi elvárás", mégis meg akarsz neki felelni :(



Köszi, Lebeke,

ez most kellett nekem... Azt nem mondhatom, hogy egy cipőben járunk, mert én már hosszú ideje egyedül vagyok, bár valószínűleg lehetne pasim, de valahogy nem találom azt a bizonyos igazit. Épp ezért maga az érzés, amit itt ilyen szépen leírtál, nagyon ismerős. Bár tudom, hogy mindent a maga idejében kap meg az ember, de ha néhanapján beszólogatnak, hogy "húzzá bele", vagy "na te aztán nem sieted el"-, na ilyenkor a sírógörcs kerülget... mint most... pont ezért jókor jött az írásod! :D



Szia Lebeke!

Nagyon köszönöm az írásod, feldobta a kedvem. :) Nagyon szépen, fogalmaztál.



Ja! Egyetértek Jamyval!

Nagyon jó írás, gördülékeny.
Amúgy én menyasszonyi csokrokat készítek, és gondolj bele ha neki állnék sírni, nem volna kedvem dolgozni. :D
Néha azt hisszük, hogy hiányosak vagyunk, ha nincs másik felünk. Vagy hibásak...
És rengeteg lekorlátozó hiedelemmel találtam szembe magam az utóbbi időben ami közszájon forog. Az ember hajlamos ezeknek az általánosításoknak hinni, miközben a saját élete egyszeri és megmásíthatatlan, egyedi példa.
Ő hozzá fogható nincs.



Tök jó

a stílusod és a téma is:)
Miért van benne a még nem családos emberekbe az a para,hogy rosszul csinálnak valamit?