Karma, teremtés

karma, teremtésAz itt leírtakat, akárcsak bármit, amit írok nem kell elfogadni, csak egy vélemény, egy nézőpont. De érdemes megfontolni, és végiggondolni, hogy pontosan mit is hiszel! A bejegyzést az előző Megérdemled? írásomra jött kommentek ihlették.

Szóval mit is jelent az, hogy karma? A szó szanszkrit eredetű, és tettet, cselekvés jelent. Az első szentirati említése a Védákban jelenik meg. Itt a papok által végzet rituálét értették alatta, amivel az isteneket rávették bizonyos cselekedetek megtételére. Később főképp Buddha adott neki más jelentéstartalmat. Számára ez egyszerűen a cselekedeteidre való visszahatást jelentette. Newton harmadik törvénye: a hatás-ellenhatás. Ha nekimész a falnak, az pontosan akkorát üt vissza, amekkora erővel tetted. A karma ennyi, nem több és nem is kevesebb. Amit teszel, azt kapod. Ha tudni akarod, eddig mit tettél, nézz körül! A karma a teremtő erőnk. A vonzás törvényének leánykori neve. Semmi esetre sem egy meghatározott, kötelezően végigvitt feladat, amit valami felsőbb lény testált rád! Ez egész egyszerűen egy jellegzetes torzítása a kifejezés keresztény kultúrkörbe való átvételének.
Az egyik tipikus magyarázat, hogy azért kéne valamit megtapasztalni, hogy megtanuljunk valamit általa. Mit? Szőni, fonni, beszélni, autót vezetni? Ezek átmeneti képességek, melyek hasznosak lehetnek, de aztán úgyis vége és értelmetlen beléjük kapaszkodni! Valami misztikus képességet, gyógyítást, auralátást, levitációt? Ez ugyanaz a tészta! Attól, hogy misztikus, még nincs köze semmi végső dologhoz! Akkor toleranciát, szeretetet, azt, hogy kevésbé legyél egoista? Ebben már van valami, csakhogy ehhez nem tanulni kell, hanem felejteni! Nincs az a kombinációja az életeseményeknek, ami hozzá tudna adni ahhoz a teljességhez, ami vagy. Legfeljebb a nagy erőlködésben elvenni lehet belőle.
Az elképzelés, hogy Gizivel megbeszéltem a köztes létben, hogy majd találkozunk, egymásba szeretünk, és összeveszünk, nem kicsit naiv. A "nem véletlenül születtél a szüleidhez" is! Persze, hogy nem véletlenül, Te teremtetted (lásd: karma=teremtő erő), csak az a kérdés, hogy mennyire voltál tudatos benne? Gyanítom, hogy a legtöbb ember csak annyira, mit az egész életével egyébként! Vagyis közel nulla! Egyszerűen az indulatok, érzelmek, kötődések, ellenszenvek vittek bennünket, ahogy most is teszik. Egyfajta lény van, aki tudatosabban választ,és ténylegesen teremti, kvázi „megtervezi” a születését, ez a félig-meddig felébredett bodhiszattva. Minél tudatosabb, annál több dolgot képes kontrollálni. A tizedik bodhiszattva szinten már elképesztő képességekkel bír, és több testben is képes megnyilvánulni. A bodhiszattvasághoz nem szükséges buddhistának lenni, vagy tudni magáról az illetőnek, hogy ő az. Annyiról lehet felismerni, hogy van némi kapacitása másokra, különösebb kötődések nélkül. Általában ő sem úgy tervezi meg az életét, hogy minden ki van dolgozva: megyek és tanítom Gizit. Inkább így: vajon hol lehetek legjobban hasznára a többieknek? De ezt sem valami felsőbb lény diktálja neki, hanem ő választotta.
Persze vannak olyan dolgok, amik eléggé meghatározóak abból, amit idáig összehoztunk. Például, ha már kialakult a nemünk, akkor azon nehezen változtatunk, és akkor sem megy teljes körűen. :-) De a legtöbb dolog igenis változtatható. Ha szembenézel azzal, amit eddig teremtettél, és elvállalod érte a felelősséget, akkor megy csak. Amíg bármire is azt mondod, ez nem te voltál, addig azon a területen nincs erőd, és a világ fog uralkodni rajtad. A buddhista dzogchen tanításokban a gyakorló lépésről lépésre felszámolja az illúzióját, és „kiteremti” magát a mátrixból. Halálakor fénnyé válik. Szivárványtest a folyamat neve. Kicsit úgy, ahogy a képcsöves tévé, ha kikapcsolod, a végén látszik három színes folt egy darabig. Lester is ezt tanította: nem tudsz nem teremteni. Amíg elméd van, addig teremtesz, ezt hívják karmának. Ha meghaladod az elmét, akkor meghaladod a teremtést is, ezzel a karma fölé kerülsz. Ez a nirvána, az ellobbanás.

No, de addig is: teremtsünk!

Mó az előző írásra adott egyik kommentjében felhozott egypár nagyon fontos dolgot!

Aki nem milliomos, az már nem is ember! Valóban van egy csöppnyi ezo- bio- öko- teremtő fasizmus. Nem lehetsz beteg, jól kell csinálnod mindent! Ez hülyeség! Egyrészt nem láthatod át, hogy a másiknak mi a jó, és nem ítélheted meg, hogy honnan jön, hova megy. A boldogság nem külsődleges dolgokon múlik. Lehetek koldusként is boldog. Senkinek nincs köze ahhoz, hogy ki, mit akar teremteni. Az a szerencse, hogy mindannyian mást akarunk! Ám azt is meg kell gondolni, hogy ez az elvárás miért is idegesít valakit? Azért mert tulajdonképp szeretne milliomos lenni ő is, vagy azért mert megfelelési vággyal küszködik? A világ tükör…

A másik dolog, ami előjött a kommentben, hogy nem lehet, hogy mindent én teremtsek, mert az nagyon fárasztó, és állandó mániás ellenőrzést igényel! Ez pontosan az, amit az egó hisz,és amilyen lökött meg is próbálja! Az enyém legalábbis igen! :-) Nem így működik a teremtés! A figyelmeddel, fókuszoddal! Egy autóban neked a kormánnyal, a pedálokkal van dolgod. Nem kell benzinnek lenned, sem karburátornak, sem kerekeknek! Ha víz kell, a csapot nyitod meg, és meg kell tudnod a felszíni szűk kis tudatosságoddal a vízkiemelőről, tisztítóról, vízvezeték hálózatról. A tudatosságodban tartott laza fókusz, és energia az, ami mindent teremt. Az álmodban sem kell minden szereplőt külön megkoreografálni, pedig hozzád tartoznak, benned vannak. Az álom és a valóság nem különbözik oly nagyon.

Végül:

Amerikában sokan kikeltek a pszichológusok közül a Titok ellen, mert bűntudatot okozott sok embernél, hogy nem megy nekik a dolog. Ja kérem, az önismeret nem árt! És a sokakat kiakasztó első bejegyzésemben pont ezt kifogásoltam! Mélyebbre kell menni, mint ameddig a film és a könyv eljutott! Aki addig jut az önismerettel és a dolgok átlátásával, mint a Megasztár selejtező Bikicsunáj szintű versenyzői, annak kell még egy-két kört futni.
http://www.youtube.com/watch?v=b8GHiCGqnFo

A bűntudat egy olyan bejelentkező érzelem, amit elengedve felszabadulhat egy csomó eddig megtagadott felelősségvállalás. Teremteni nem nehéz! Könnyű! Minden nap, minden percében teszed! Szerezd vissza a tudatosságod a dolgokhoz! Győztesnek születtél! Teremtsd azt, amit akarsz! (Kevesen akarnak igazán milliókat!Ha elengeded a megfelelést, a biztonságra törekvést és a kontrollt, akkor mi lennél?)

Szabad akarat ügyében pedig annyit: vagy szabad vagy, vagy akarsz! :-)

Hozzászólások



egy kis kiegészítés, mert

egy kis kiegészítés, mert visszaolvasva látom, hogy mi lett kétértelmű...természetesen az egymás segítése, szurkolás és tanítás eddig is megvolt, de ez olyan valami amihez mindketten konyítunk valamit, nem olyan "háttérből segítek a munkádban és szorítok , hogy meg tudd csinálni ", amihez egyébként nem értek. Hanem ez egy igazi közös dolog.



utolsó gondolat a pókerezésről...

Ígérerm többet nem borzolom a kedélyeket ezzel a "szerencsejátékkal"...
Azthiszem , hogykezdem érteni, amit András írt, hogy nem az alényeg, hogy mit csinálsz, hanem hogyan és azt vállald fel...nem is megértem, hanem érzem, lehet nem konkrétan az alábbira gondoltál, de amit átéltem az utolsó héten a póker által az számomra túlmutat azon a kérdésen, hogy bűn-e a póker....
Először is, önbizalmat adott, aminek híján voltam és ettől szebbnek látom a napokat, van célom, ami hajt előre és mikor kevébé jó dolgok történnek azt is pozitívnak tudom látni, mert van valami amiből töltekezhetek.
Rengeteg negatív tulajdonságom került előtérbe , amiket felismertem és a póker által rá vagyok kényszerítve, hogy ezeken csiszoljak...megláttam sok új jó tulajdonságomat...és végül visszakaptam a hitemet abban, hogy az én életemnek is van célja ( emberi, egoista célja ), amiért érdemes küzdeni, amiért tenni kell ( olvasni, edzeni, és ÁLLHATATOSNAK MARADNI ( ez utóbbi nálam nem működött, hobbik és célok jöttek - mentek és kíváncsian várom, hogy lesz-e elég hitem ) A póker által megtanultam elfogadni, hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak ahogy tervezzük, van valami nagyobb dolog, aki felrakja az i-re a pontot.
Ami feleségként, társként és emberként vágyam lehet, hogy az eddig is szeretetben és humorban telt közös órákat a férjemmel újabb tartalommal töltöttük meg, ami az egymás segítésében, tanításában és az egymásnak való szurkolásban nyilvánul meg, sok nevetéssel karöltve, ezen kívűl együtt igyekszünk gyarapítani családunk vagyonát, amiből lehet a gyereknek plusz órát fizetni. És egy percre sem kockáztattuk még a házunkat, sem a megélhetésünket, tudunk megálljt parancsolni, a pókereteremtől kapott kezdő pénzzel gazdálkodunk. EZek után én azt gondolom, hogy az én életemben semmi rosszat nem hozott a póker, bár kétségtelen , hogy észnél kell lenni ...
Köszönök minden egyes hozzászólást, mert úgy érzem, hogy nélkületek ezek a felismerések csak sejtések maradtak volna, nem kerek egész gondolatok, hova tovább leírt mondatok.
Soha senkivel "bűnösebb" dolog ne történjen mint velem....



még az jutott eszembe...

Azon gondolkodom, hogy ha folytatom az "egoizmus analógiát", akkor ilyen alapon gyakorlatilag mindenféle verseny ( még az olimpia is ) , a foci, egy verseny a munkaerőpiacon mind mind egoista dolog...valakit le akarunk győzni, sikerért, pénzért vagy akár presztizsből...ilyen szinten bármiféle versengés rossz, aminek pénzdíja és/vagy nevezési díja van az is mind csak az egónk kielégülését szolgálja...mellesleg inkább indulok egy 1 dolláros versenyen, minthogy mondjuk focista legyek, aki huszonéves korára széthajtja magát és mindenféle doppingszereket szed, hogy még jobb legyen és elviszi egy infarktus....és nekem ne mondja senki, hogy ott nem a kisemmizés a lényeg....ők ugyan nem egyéneket, hanem a világot semmizik, annyira hihetetlenhatalmas pénzeket kapnak....a legjobb magyar havi 50 millát...mennyit gürizünk mi azért a pénzért? Félreértés ne essék, nem sajnálom tőle, ő vállalja be érte az áldozatot....hányan totóznak vagy mennek meccsre az utolsó fillérjükből....szóval csak arra akartam rávilágítani, hogy ilyen szempontból minden fekete lenne, de gyanítom , illetve sejtem, hogy semmi sem ilyen egyszerű, mint ahogy elgondoljuk és minden egyes hozzászólásnak az író szemszögéből ugyanannyi igazsága van a témával kapcsolatban , mint a másiknak...pl a vonzás törvényénél is, miért nem világbékét kívánunk , miért nem a szomszéd alkoholistának megvilágosodást? magunkna párt, nyaralást, jobb munkát, munkahelyi sikereket....ha a pókert így el lehet ítélni, akkor szerintem minden más elítélendő...hozzáteszem, lehet hogy így van, tehát nem a pókert akarom én megvédeni, csak az analógiát követve nem érzem a pókert semmivel sem rosszabbnak, mint bármi mást aminek célja van az egyén/ego szempontjából....Hozzáteszem, ha mindannyian le tudnánk küzdeni egónk kívánságait, akkor már nem is kéne fejlődünk és akkor már meg sem születtünk volna újra...az én olvasatomban az ember , ha már megszületik, akkor próbáljon az emberi korlátai közé szorítva fejlődni és fogadja el, hogy nem egyszer hibázik ...de például ha valaki önként zárdába vonul az sem feltétlen jó, hiszen azért vonul oda, mert hiszi , hogy az az útja az üdvösséghez...tehát igazából mindenkit aki hisz egy dolog vezérel, a mennyországba jutni és akkor ez mi, ha nem önös érdekünk szemelőtt tartása???
bocsánat, ha félreérthető voltam, szerintem ilyen témáról nehéz is emberi nyelven megfogalmazni azt amit igazán érzünk, de talán sikerült valamit átadnom eszmefuttatásom alap gondolatából.
szép napot nektek



Miért nem lehet

pozitívan közeledni másokhoz?Miért kell cinikusnak lenni?Miért kell mások életét eldönteni a megismerés helyett?Miért jó másba belerúgni?Az élet nem arról szól,hogy segítsünk másoknak ahol csak tudunk,mert attól lesz jobb a világ?Annyira elszomorító ami itt megy most.Aki nem akar egy Új világot felépíteni,mert jó neki ez is,minek jár ide?Ennek mi az értelme?Semmi,nem?Nehéz elviselni,hogy vannak olyan emberek akik harmóniában élnek önmagukkal,vagy legalábbis megpróbálják,hogy így legyen?Ez provokáló?Tönkre kell tenni?Nem lehetne esetleg szépen békében megférni más emberekkel és békén hagyni őket?Miért kell mindent negatív irányba elforgatni még a segítséget is?Ez annyira torz így.Nem szeretem ha úgy érzem,mintha valakik el akarnák venni a hitemet.Konkrétan személyes sértésnek veszem.Pedig tudom,hogy nem ellenem vagy mások ellen megy,valaki egyszerűen ilyen mindenkivel.

"Addig mondják, hogy ostoba vagyok, míg kezdem nem érteni a leckét; addig mondják, hogy gyáva vagyok, míg valóban félni kezdek; addig mondják, hogy bűnös vagyok, míg kezdem fölfedezni magamban a "bűnös gondolatokat" - sőt néha már piszkos kis tettekre is elszánom magamat. Megállítani pedig ezt a torzító folyamatot igen nehéz, mert ha elhatározom, hogy egy rosszindulatú kritika ne hasson rám, a puszta önvédelem is rengeteg energiát emészt föl, arról nem is szólva, hogy aki túlságosan el van foglalva önmaga megvédésével, az nem képes igazi önismerettel foglalkozni - nem tud saját magának igazságos bírája lenni. Ha mások bántanak, nem marad erőm benső háborúm megvívásához. Az ártatlan áldozat szerepébe merevedek, és természetesen visszagyűlölök. Vagyis gyűlölködő leszek magam is."
Müller Péter
Sajnálom,szeretlek,bocsáss meg,köszönöm.



Kedves Placskó Bandi!

Mi az, hogy nem lehet írni? Szerintem a hozzászólásokhoz mindenkinek joga van, véleményét szabadon kifejtheti. Ha meg annyira bántja az érzékeny kis jógi lelked, akkor nem kötelező figyelembe venni és válaszolni rá. De hát az üzletet rontja és a hívek is rájönnek, hogy ez a jógi egy szélhámos. És mi az, hogy a bazár bezár? Többé már nem árulsz semmit? A világnak csak jót tenne.



figyu!

Empátiából zéró! :-(

A trollt tovább nem etetjük, a bazár bezár!



Kedves Jamyka és Bandus! :-)

Ugye, milyen nehéz kicsinek lenni? :-)
Pedig jó is lehet. :-)
Bandus, aki így szólított Téged utoljára, ugye, nagyon szeretett? :-)
Rosszindulatú volt? :-)
Nem hinném. :-)
Üdv. :-)
Ori



Origami!

Bandusnak egy ember szólított, és ő már a boldogabb vadászmezőkön lakozik! Megtartanám a bizalmaskodás e szintjét neki, ha még visszatérne hozzám valami módon!

Te pedig menj innen, írja saját blogot, a rosszindulatodra nem vagyok kíváncsi! Ha egy kicsit is magadba nézel nem a segítség szándéka vezet, hanem a kötekedésé, és azt nem tűröm!



Kedves Origami!

Életemben nem pókereztem és más szerencsejátékhoz se volt közöm soha,tehát pénzbe sose játszottam,mert valahogy nem érdekel a dolog.Valaki feldobta a témát,hogy bűn-e pókerezni,erre reagáltam,hogy szerintem nem bűn,szerintem nem erkölcstelen.Számomra furcsa,hogy szerinted vagy egy olyan ember valaki,aki sajnálja azt,hogy a másik elveszti a pénzét kártyán,vagy egy olyan,aki mástól nyer kártyán. Vagyis a te szemedben vagy egy ember vagyok aki egyetért az áldozatszereppel,vagy egy ember aki mást "kihasznál".
Szerintem meg élni és élni hagyni, akkor én se csinálok magamból áldozatot és én se "áldozok" be mást,még ha hagyná,akkor se.
Kiszállok a további veled való beszégetésből,mert a kölcsönös tisztelet ezúttal egyoldalúra sikeredett,ami negatív hatással van a rezgésszámomra,pont a dimenzióváltás előtt ez nem tesz jót.
Minden jót Neked a jövőben!



Na, végre, Jégcsapretek! :-)

Nem követed az önámító "szektatagok" példáját, és egyszerűen csak bevallottad magadnak, hogy egoista döntést hoztál.
Jó játékot! :-)
Különben rájöttem most általatok egy fontos tanulságra, köszönöm.
A jógiknak szüksége van a tanítványaikra a megélhetés miatt, ez tiszta sor.
Viszont a tanítványoknak is szüksége van a mesterekre.
Olyan dolgokat mondanak, amelyek jó magyarázatok lehetnek arra, miért hozunk kicsinyes és önző döntéseket. :-)
Így fel vagyunk mentve a felelősség alól, hiszen a mester is azt tenné, amit mi teszünk. :-)
Csak azt felejtjük el, hogy a mester is csak egy ember. :-)
Ugyanolyan ember, mint bárki más. :-)
Pl. :
"Azt tanítom neked, hogy ismerd meg a lét csodáját és misztériumát - ne elemezgesd, csak élvezd; ne elméletet, hanem táncot alkoss belőle. Az egész létezés táncol, kivéve az embert. Az emberiség egyetlen nagy temetővé változott. Hívlak titeket, hogy jöjjetek elő a sírjaitokból! Nem, ez nem erkölcstelen. Minden vallás azt mondja, de minden vallás téved! Akárki is mondja, hogy erkölcstelen, az az emberiség ellen van, a létezés ellen, az öröm, az üdvösség ellen, és minden ellen, ami az istenihez vezet. Én mindezek mellett vagyok." (Osho)
Jó kis duma, igaz? :D
Minden tettet igazol.
A kérdésedre a válasz:
Mindig csak egy-egy konkrét adott döntésre lehet kimondani, hogy egoista-e, vagy nem. Rengeteg mindentől függ egy döntés. Mindezek ismeretében lehet csak eldönteni, hogy az egó önző és másokat ezzel megrövidítő vágyából fakadnak-e.
Ez a véleményem. :-)
Mindenféle irónia nélkül. :-)
Tehát a póker önmagában még nem egoista játék szerintem. :-)



szíved joga!

SZíved joga így látni engem, és lehet hogy igazad is van, csak az egom nem hagyja hogy ezt észrevegyem...ha mást nem a "végelszámolásnál" kiderül....
Hozzáteszem nem én leszek az, aki más vagyonát elszerzi, ugyanis ahhoz, hogy más vagyonának elszerzésére esélyem legyen, úgy az én vagyonomat is kockáztatnom kéne. Én rendes versenyeken indulok, aminek nevezési díja van és nem veszíthetsz sem többet sem kevesebbet, mint a nevezési díj...Ha jól tudom más szellemi sportban is vannak nevezési díjas versenyek és ott is van akit legyőznek...
De nem is magyarázom tovább a bizonyítványom, ugyanis semmi értelme...
de egyébként érdekelne, mindenféle gúnytól mentesen, hogy szerinted mi nem egoista döntés?
szép napot



Így van, Jégcsapretek. :-)

Az ég is azt mondja, hogy egy helyes egoista döntést hozzál. :-)
A többieket meg szard le nagy ívben!
Kit érdekelnek mások? :D
Csak a SAJÁT érdekeidet tartsd szem előtt! :-)
Osho is ezt mondta. :-)



én már döntöttem...

Kedves András ( elsősorban :) )
Már aznap döntöttem, mikor először szóba került a téma...Hétvégén sikerült két versenyen másodiknak lennem. Nem a pénz volt a lényeg ( illetve csak annyiban, hogy legyen annyim, amit nagyobb versenyekre fordíthatok ) Tegnap délután piszok rosszul ment, nem kaptam lapot, ha jót kaptam is lejavulták, vagy rosszul , nagyon rosszul játszottam meg...de így is eljutottam a döntő asztalig...AZtán az ég tudja miért, úgy döntöttem, hogy soha többé nem ülök le, de nem voltam ettől a gondolattól nyugodt és visszakapcsoltam a gépet...második lettem...ez nekem egy jel volt, hogy folytassam....
Kisemmizni valakit??? SZerintem ha valaki szerencsejátékként űzi és elmegy és gondolkodás nélkül játszik, az bukhat nagyot...aki komolyan pókerezik, annak komolyan figyelnie kell a bankrollját és megvannak azok a támpontok, hogy mikor mit lehet x pénzzel játszani....Ezen kívűl , mint azt már említettem a pókerrel olyan tulajdonságaimat tudom erősíteni, amik igazán erősítésre szorulnak...(pl: türelem, kitartás , emberismeret ). Csinálom amíg lesz rá lehetőségem és közben úgy is figyelem a saját jeleimet...azt hiszem nincs szükségem arra, hogy egy életem végéig tartó döntést most meghozzak, ha úgy tartja kedvem, majd abbahagyom:)))



Ja, ja, Jamyka. :-)

Menjen csak a hülye pelusos segítségért oda, ahová csak akar.
Csak lehetőleg ne hozzád menjen, aki inkább elnyered minden pénzét. :-)
Igazad van Neked is, így aztán valóban nem kell vállalni a felelősséget a tettért:
Tönkretetted. :D



Neked van igazad, Bandus. :-)

A jógiság tényleg jobban fizet, mint a póker. :-)
Csak az a gond ezekkel a szektavezérekkel, hogy valóban csak az önállótlan embereket tudják megvezetni.
Mert egymásnak ellentmondó dolgokat írnak, mondanak.
Én ide írtam le ERRŐL a beszélgetésről a véleményemet.
A SAJÁT önálló véleményemet.
És megkérdeztem a Tiéteket, ahogy mindenkié érdekel.
Sade-é, Oshoé, és a Tiéd is.
Nem ítéllek el egyikőtöket sem, mások vagytok, másképp gondolkoztok, mint én.
Ennyi az egész.
Miért zavar ez Téged? :-)



Én úgy élek,hogy magamért

vállalok felelőséget.Másokat kisemmizni nem szoktam,áldozatot is én hozok a saját dolgaimért,nem másokat áldozok be értük.Bár megtehetném,ahogy bárki megteheti,csak nem ez a szintem:)Szektavezérkedésen még nem gondolkodtam,de köszi az ötletet.Bár úgy érzem,hogy gyes után inkább kozmetikusnak megyek vissza,mert azt szeretem csinálni.A kifogás szerintem az,ha valaki másra hárítja a felelőséget,nem az,ha vállalja.Pénzét elvesztő ember nincs leszarva,de segítségre van szüksége,ha a pelusvétel helyett pókerre teszi fel a pénzét.Ezért írtam,hogy menjen segítségért.Szegénynek viszont nem tartom,tehát nem sajnálom,a sajnálatban sok negatív energia van és semmit sem ér,csak felbuzdítja az illetőt, hogy így tovább,mások tehetnek az ő helyzetéről.Inkább arra bátorítanám,hogy lássa be, hogy beteg,vállaljon érte felelőséget,merjen segítséget kérni....akkor meggyógyulhat. Sajnálattal és önsajnálattal marad a negatív spirálban.Mindenki maga dönt.



szintek és egyebek

Lehet, hogy most megsértek valakit, de mint jógi vállalom. :-)

Akinek meg kell kérdeznie, az inkább ragaszkodjon a szabályokhoz. Ez a honlap és gondolati kör azoknak szól, akik elég önállóak és tudnak dönteni, vállalva a következményeket.
Ha nem tudsz egyedül dönteni az életed felől, akkor igazítsd valaki szabályaihoz! Ha nem egyértelmű, hogy ne ölj, ne lopj, akkor kövesd a tízparancsolatot!

Ha van saját véleményed, írd meg a SAJÁT blogodban!

Az utolsó szó jogán, mint blog gazda:
Ha a póker alatt maffiás-behajtós dolgot értesz, akkor gáz, ha versenyt, felelős emberekkel, akkor ha tetszik csináld!
Oshot nem tudom megítélni, de nem is akarom. Rengeteg dolog utal rá, hogy valószínűleg a világ legnagyobb demagógjainak egyike volt.
Minden szektavezér az önállótlan embereket tudta csak megvezetni.
Halászni taníts, ne halat adj! Ahogy egy szintén ellentmondásos tanítóm mondja, spirituális tanítást attól vegyél, akitől használtautót is vennél ránézésre!

jécsapretek! Ne pókerezz inkább, ha nem tudsz dönteni! Csak azért mert én nem látok benne kivetni valót, ha nem vagy képes önállóan dönteni az értékrended felől, akkor inkább játssz otthon a családdal!
Sajnálom



Előre tudta a párom, hogy valaki válasza ez lesz:

Mindenki maga dönt arról, hogy felteszi-e az egész vagyonát.
Hát, igen, kedvesem most nevetve megjegyezte, hogy kifogásokban ő is jó. :D Onnan tudta. :D
Osho, Sade márki, Sai Baba és minden modernkori erénytelen, másokat kihasználó szektavezér is csak kifogásokat gyártott annak érdekében, hogy csak magukkal törődhessenek, másokat meg leszarjanak.
Szegény "gyerekcipős" pénzét elveszítő ember tehát le van szarva.
Értem már. :D
Senki sem felelős a másik ember kisemmizéséért, csak ő maga.
Jó magyarázat ez is.
Nem gondoltál még arra, hogy lehetnél esetleg szektavezér is?
Oshót elnézve, jobban fizet, mint a póker, és tehetséged is lenne hozzá. :-)



Osho

témával kapcsolatban nekem nincs véleményem,egy könyvet kezdtem el olvasni tőle anno és már az se tetszett,nekem az egész stílusa nem szimpatikus,így nem tudok mit hozzáfűzni.
Pókertéma:Olyan van,hogy nyerünk a pókeren.Olyan viszont nincs,hogy ezzel "földönfutóvá teszünk" valakit.Például engem nem tudna senki földönfutóvá tenni pókerrel,mert nem tenném fel mindenemet.Aki felteszi mindenét,ráadásul úgy,hogy családja is van,az talán vállalja érte a felelőséget,hogy mi lesz,ha veszít.Tehát nem hiszem,hogy annak kéne felelőséget vállalnia a másik földönfutó családjáért,aki nyer.Úgyhogy erkölcstelent ebben én nem látok.De a felnőtt családos ember aki mindenét felteszi egy lapra MÉG gyerekcipőben jár felelőség téren.Hogy erkölcstelen-e azt nem tudom.Mindenesetre játékszenvedélybeteg, járhat terápiára,ha meg akar gyógyulni.A családja az áldozatszerepet kapja,amiből szintén ki lehet jönni.Én már csak tudom,apámnak voltak hasonló dolgai,csak alkohollal.Sokat lehet a gyerekkori áldozatszerepből tanulni,én javamra fordítottam.



Akkor még azt az egyet mondjátok meg nekem, hogy ...

Osho MÉG nem volt erkölcsös vagy MÁR nem? :D

"A nagyapja többször mondta neki: „Tudom, hogy jól csinálod. Sokan mondhatják, hogy ez nem így van, de senki nincs a te helyzetedben. Csak te dönthetsz a te helyedben. Csinálj bármit, amiről úgy érzed, hogy jó. Én támogatlak, mert szeretlek és tisztellek téged.”
Az egyetemről, ahol Rajneesh (Osho) Indiában tanított, csakhamar kitiltották a jóga-foglalkozásai kapcsán napvilágra került szexuális visszaélések, kábítószer-terjesztés és bírósági perek miatt (a hívek befolyásolására, hogy nagyobb adományokat csaljon ki tőlük, Extasyt, MDMA-t használt).
Ekkor tanítványai segítségével önálló vallási szervezet kialakításába fogott. Lakshmi megtervezte a hivatalos öltözetet, és állandó lakást szerzett az összejövetelek részére, valamint Rajneesh állandó lakás-gondjának a megoldására. Népszerűsítő könyvet írt a „megvilágosodott mesterről”, amellyel kiadóknál házalt. Ekkoriban változtatta meg Rajneesh az Acarya (acsarja: professzor) rangot Bhagwanra. Eredetileg ugyan a Maharishit (Nagy Látó) szerette volna használni, de az akkoriban már foglalt volt (Maharisi Mahes jógi). Természetesen az indiaiaknak nem szívesen akaródzott Rajneesht Bhagwanként elfogadni, mert az túlságosan is tiszteletreméltó cím volt az „önmagát előléptető”, akkor már „szex-guruként” ismert tanítóhoz. Hogy hírnevét táplálja, Bhagwan hatalmas mennyiségű, gondosan megvilágított műtermi fényképet készíttetett magáról, drámai beállításokkal bemutatva az átszellemült és megvilágosodott spirituális tanítót.

Amerikában a vagina gurujának hívták. Ő volt a szabad szerelem guruja, akinek a hatalma és mérhetetlen gazdagsága csúcsán 93 Rolls-Royce állt a rendelkezésére, karjait gyémántokkal kirakott színarany karórák borították, s aki arra biztatta híveit, hogy a legvadabb nemi kicsapongások segítségével keressék a megvilágosodást.
Rajneeshpuram néven egy hatalmas város felépítésébe kezdett az USA-ban, mely a felekezetének adott volna otthont. A Rajneesh-vállakozások több mint 100 millió dollárt halmoztak fel, s tanai, uralkodásának tíz éve alatt meghódították a világot. Szavain királyi hercegek, művészek, zenészek és filmsztárok csüngtek. Szemben azzal, mikor hívei Indiában még a tisztaság narancsszínű leplét viselték, az Amerikai Egyesült Államokban az elkeseredett hatalmi harcoktól a zsarolásokig, mérgezésekig, gyilkossági kísérletekig, nemi betegségekig és a közösség széthullásáig mindenben része lehetett.
Négy év megfeszített rendőrségi nyomozás és több kötetnyi nyomozati anyag eredményeképpen, 1985. október 26-án az USA-beli Charlotte-ban tartóztatták le, amikor éppen menekülni próbált Amerikából. Pár órával később, Németországban letartóztatták Ma Anand Sílát, a Rajneesh-szervezet elnökét, gyilkossági kísérlet és gyilkosság céljából történő összeesküvés vádjával.
Bhagwant 1985. november 15-én Portlandban, tízévi felfüggesztett börtönbüntetésre és 400 000 dollár pénzbüntetésre ítélték embercsempészet és ál-házasságkötések, valamint további harmincféle, bizonyított bűncselekmény vádjával.
Számtalan tanítványa hagyta ott a mozgalmat, s Bhagwan, miután rádöbbent, hogy szépen felépített mesés gazdagságú birodalma összeomlóban van, a következő szavakkal fenyegette a távozókat: „Ha elhagytok, örökre kísérteni foglak benneteket, soha nem lesz tőlem békességetek”.

Ja, igen, eszembe jutott még egy, amit még nem értek.
Ha pókerben elnyerjük egy másik ember egész vagyonát, ezzel földönfutóvá téve az egész családját is, az MÉG nem erkölcsös, vagy MÁR nem erkölcsös dolog?
Köszönöm, hogy foglalkoztok eme emelkedett dolgokkal, és válaszoltok. :-)



Kiegészítem:

Jógi a belső énje által kontrollálja a cselekedeteit,Sade csak az egója által.
Póker?Szerintem minden szinten lehet pókerezni,miért ne lehetne?Csak más az indíttatása mondjuk Sade-nek és egy jóginak a pókerhez.
Valaki már írt erről a póker témáról,hogy bűn-e.Miért lenne bűn valami aki senkinek se árt?Szerintem bűn nincs,élettapasztalat és lelkifejlődés van.Egyáltalán ki találta ki azt a szót,hogy bűn?



Én úgy értelmeztem amit Palacskó András írt,

hogy lelkifejlődési szint.Minél alacsonyabb szinten van egy ember,annál több szabályra támaszkodik,annál több szüksége van a társadalmi konvenkciókra.Kivéve a legalsó szinteket,lásd szociopaták,pszichopaták,szadisták tehát a legegoistább emberek,mert szabályok nem kellenek nekik se (egoistát nem a mai laza értelmezéssel értem,hanem úgy,hogy csak az egója van,minden mást nem vesz észre se magában,se másban,ezért számon kérni se lehet tetteit,mert nem érti mi a baj velük).Minél magasabb szinten van valaki,annál önállóbb a gondolkodása.Tehát a legalsó és legfelső szinteken elhelyezkedő embereket érdeklik legkevésbé a szabályok.
Sade márkinak se kellettek szabályok,maga alkotta őket a saját gondolkodásmódjához.
Különbség jógi és Sade közt:Jógi felépített magának egy saját erkölcsrendszert a hite alapján amivel sekinek se árt,hiszen épp az egyesülés a mindenséggel a célja.Jóginak alig van egója és a maradékot is próbálja minimalizálni,hogy elérje a fényt és ne szülessen többé ujjá.Minden döntését ehhez a saját tiszta erkölcshöz igazítja,ami harmóniában van a belső fénnyel.
Sade egy egoista,szadista ember volt,aki lázadt a társadalmi erkölcs ellen,de nem a belső énje,hanem az egója irányította.
Tehát jógi ezért tagadja felülről,Sade meg alulról az erkölcsöt.Sade márkinak MÉG nincs erkölcse,jóginak meg MÁR nincs.



Osztom nézeteidet, kedves Jégcsapretek. :-)

Én sem értem, mi az a szint.
Ezért kérdeztem Andrástól, mert az előző beírásában éppen a szinteket fejtegeti.



Szia, Sajnos nem tudok a

Szia,
Sajnos nem tudok a kérdésedre válaszolni, mert nem tudom, hogy mit értesz azon, hogy "szint"....



Kérdésekkel válaszolok.

A póker milyen "szinthez" tartozik?
És ki itt a jógi, akinek mindent szabad, mert olyan "szinten" van, hogy mindig az élet védelmében tesz?
Vannak igazából szintek?



sajátos!

Az erkölcsöt én is elvetem, ha van jobb.Ha valakinek kell az erkölcs, vagy etika, mert magától nem boldogul, hát jobb ha ragaszkodik hozzá!Az egyik előző beírásom kapcsán már említettem a Tao-szeretet-erkölcs-törvény züllési útvonalat. Ennek mélypontja, hogy t. politikusaink közül néhány azt mondja, hogy nem etikus, de törvényes.
A buddhizmusban a tanítások "alacsonyabb" szintjén több, mint 300 szabály alakítja a szerzetes, vagy apáca életét, mivel egyedül boldogulni képtelen. Vegetáriánus, szigorúan.
Kicsit feljebb már nem csak tiltások vannak, de "javasolt viselkedés" is. Már ne csak ne lopj, de próbálj adni is. És szeress! A vegaság rád van bízva.
Még feljebb a jógi szintjén nincs semmi szabály, mert élet van. Még ölhet is a védelmében. Egyes gyakorlatoknál kötelező alkohol- és húsfogyasztás a rituálé részeként.
Hogy melyik szinten vagy, azt te tudod, vagy hazudod magadnak.

Sade márki alulról tagadja az erkölcsöt. A jógi meghaladja azt. A Kalijuga sajátsága, hogy képtelenek az emberek megkülönböztetni a kettőt egymástól. Azért azt nem igazán értem, hogy a fenébe jutottunk idáig ezzel a blogbejegyzéssel?!?



Igazatok van, vessük el az erkölcsöt teljesen! :D

"...a kegyetlenség nemhogy nem bűn, olyan alapérzés, amit a természet elsőként olt belénk. A gyermek széttöri csörgőjét, beleharap szoptatós dajkája csecsébe, kitekeri a kismadara nyakát, még jóval azelőtt, hogy értelme nyiladozni kezdene. A kegyetlenség nem más, mint az embernek a civilizáció által még meg nem rontott életereje, vagyis ERÉNY, nem pedig BŰN. (...)
Dolmancé: Micsoda? Ez a némber még nem tért magához? Vesszőt nekem, vesszőt hozzatok! ... Augustin, szaladj ki a kertbe, hozz egy marék tüskét! (Közben pofozza és gyötri Mistrivalnét.) Esküszöm, tartok tőle, hogy meghalt, semmi nem használ!
Eugenie (rosszkedvűen): Meghalt, meghalt! Még a végén gyászba öltözhetem nyárra, pedig milyen szép ruhákat csináltattam magamnak!
Madame de Saint-Ange (fölkacag): Igazi kis szörnyeteg!"
/De Sade Márki: Filozófia a budoárban/
Eme részletekben kiderül, mit gondol Márki De Sade (a szadizmus atyja) a bűnről és erényről. Az ő filozófiája szerint a bűn erény, mert természetes. :-)
Eme filozófia nyomán ölik meg a könyvben közösen "társaival" Eugenie, egy 15 éves éppen csak szűztelenített lány édesanyját.
Mivel már láttam itt a 'pina' kifejezést , elmondom azt is, hogy a filozófiai eszmefuttatásokkal kísért mű legvégén az anyuka ezen testrészét a saját édeslánya varrja be tűvel, miközben kínzásoknak vetik alá és halálosan megfertőzik az erényesen élő anyát.
De Sade filozófiája ezt mondja, mert így tudta igazolni a perverzióit.
Az én filozófiám nem ezt mondja, de az övét is elfogadom. Sade nem én vagyok, és végülis érdekes vélekedés ez is a bűn és erény fogalmáról.
Tiétek is érdekes. :D



azért gondolom, hogy menni

azért gondolom, hogy menni fog, mert játszani akarsz :-)

A videón Darren sztorija van a nénivel, akit a semmiből egy hét alatt versenyig vitt, és ott csak annyin múlott az első helye, hogy egy all in helyzetben az ellenfélnek bejött egy kilences, ami az egyetlen esélye volt.

Az NLP jelentése: Neuro Lingvisztikus Programozás, és egy zseniális rendszer. Két dolgot lehet tőle tanulni: egyrészt a szemmozgások (Joseph O'Connor és John Seymour: NLP, 54.oldal) és egyéb jelek alapján "gondolatot olvasni", látni, hogy ki blöfföl éppen. Másrészt belső mentális stratégiákat kialakítani. Például nagy nyomás alatti döntéshozatal, intuitív stratégiák, stb. Nagyon ajánlott: Richard Bandler: Elmés változások és Békából királyfi című könyvei. Többen tanítják a rendszert, jó drágán, de igazi profi oktatót nem ismerek Magyarországon. Én Richardhoz tervezek menni tanulni valamikor. Illetve van jó sok filmem és hanganyagom angolul. http://nlp.blogter.hu/
Ettől függetlenül, amit ténylegesen ajánlanék, az Elengedés megtanulása. Mivel egyszerű, menet közben művelhető, és előhozza az intuíciót és a szerencsét is.



sajna itt nincs youtube

Ne haragudj, mi van a filmecskén? minek a rövidítése az NLP és miért van a szerencse idézőjelben...gondolom a filmből kiderül, de sajna nem tudom megnézni.
Miből gondolod, hogy menni fog ez nekem???
Igzából amit tettem érte az az, hogy :
- tanulom az írásos tananyagot
- játszom amennyit csak időm engedi a gyakorlás miatt
- ha érzem, hgoy rágörcsölök, inkább felállok és lenyugtatom magam...hogy nyugi, mindig lesz elég tőkéd, hogy fejlődj és a legjobbak is sok versenyből estek már ki stb stb
- vizualizáltam a győzelmemet, sőt hova tovább az interjúmat is elkészítettem magammal és látom az online pókerszámlám mint gyarapszik...és ma megtanultam még egy fontos dolgot...azt hiszem hogy mindezt most el is engedem és ha eszembe jut, csak mosolygok egyet, és látom a sport géza cikkét, hogy jégcsapretek nyert:)))
és jó érzés mikor ezt átélem gondolatban...



keresztben írtunk

menni fog ez neked! :-)



nem bonyolítani akarom :-)

és nem is kérdezett senki,de gondoltam, ha már fel van adva a labda:

Pókerezni szeretsz, vagy nyerni akarsz? esetleg mindkettő?
Belül megengeded-e magadnak, hogy játszva juss pénzhez?

A póker amúgy is zseniális:
Az összes belső stratégiádat leleplezi magad előtt. Tudsz-e elengedni? Kockáztatni? Mekkora tétet vagy képes elviselni?
Ha úgy tudsz a legnagyobb tétre is ránézni, mintha 5forintos alapon menne a dolog, nyertél! Ha láttátok a gettómilliomost, a srác, miután megtudta, hogy a fő célja, a lány megtalálása sikerült, egyszerűen bemond egy választ, anélkül, hogy érdekelné, hogy jó-e! Kicsit kifacsarva ez olyan, mint a karmajóga: nem a célért, hanem a cselekvésért csinálom, nem kötődve az eredményhez.
A másik, hogy tudd, a másik nem az ellenfeled, akit le kell győznöd, hanem valaki, aki segít neked, hogy megmutasd, mit tudsz! Hangyányi a különbség, de belül teljesen más ráhangolódást hozol létre. Amíg a másik legyőzését, vesztését forgatod a fejedben, magadat is gyengíted.

Az igazi profizmushoz érdemes egy kis NLP-t tanulni! Darren Brown (akiről mintázták a Mentalista krimisorozat figuráját) egy mamit rövid idő alatt felkészített nulláról. Végül a legnagyobb versenyzők között második lett, de csak a "szerencsén" múlott.
http://www.youtube.com/watch?v=OtsOb6p-rLQ&feature=PlayList&p=1F914A4E1D...



és igazából azóta hajt, hgy

és igazából azóta hajt, hgy jó legyek benne, mióta kiderült, hgoy ez nem szerencsejáték, tehát igen is kell az agyad hozzá...biztos vagyok benne, hogy valamiben én is lehetek jó, és ez most úgy jöttmint derült égből a villámcsapás, nem is gondoltam rá, de ha már jött, akkor miért ne legyek benne a legjobb, hova tovább, miért ne élhetnék ebből?:)



szia, Online pókerezek és

szia,

Online pókerezek és nema nagyok között, még ahhoz kicsi vagyok, de meg sem állok egy nagy torna megnyeréséig:)
Regisztráltam két három online klubba és kaptam ajándék dollárokat és abból garázdálkodom. Élő versenyen még csak kétszer voltam, de nagyon jól érzem magam...és érzem, hogy megvan bennem a képesség, hogy nagyon jó legyek...főleg az emberismeret az amit még nagyon kell fejlesztenem. A férjem is ugyanilyen álmokat kerget, de én ugyan nem bánom, majd családi döntő lesz:))))
Tegnap jól játszottam, pedig lapot is alig kaptam, végül az AK-mat elgyepálta egy AJ , mert a riveren esett a szín...így vége lett a mókának:))
és most folyamatosan teremtem a kis forintocskákat, hogy legyen tőkém a hobbinkhoz:)



Hol pókerezel?

Örültem, hogy jól kibeszéltétek a pénz témát, mert ettől bepörögnek azok akiknek gondjuk van vele.
András cikkével teljes mértékben egyetértek, azt hiszem nem lehet elégszer felhozni ezt a témát, mert zavar van a fejekben ez ügyben.

Szóval örülnék Jégcsapretek, ha írnál nekem a kapcsolatban a póker miatt, mert sosem játszottam még pénzzel/pénzért, de megy olyan jól, hogy megpróbálnám magam a nagyok közt:-)
Köszi



köszi:))

Na azt hiszem én most már fel vagyok vértezve annyi számomra fontos információval, hogy most el is engedem gyorsan őket, hogy végre megérthessem:)))
ja, és persez kicsit melózom is, hogy aztán a fizetésemből benevezhessek a jól megérdemelt póker versenyemre:)))))
szép napot mindenkinek



nem banális

Régóta vitatkoznak ezeken a kérdéseken! :-)

Amennyire én látom a vágyak beteljesülése újabb vágyakat szül. Ez tartja pörgésben a rendszert. Ezzel nincs semmi baj, kivéve, ha megunod, és kiszállnál abból, hogy állandóan vágyakozol, állandóan kielégítetlen vagy. Van, aki szerint ebben van a dolog szépsége, hogy soha nincs vége. Ábrahám például ezt tanítja.
Buddha ezzel szemben le szeretné állítani a pörgést, és megnyugodni végre. Elhagyva az álladó kielégítetlen vágyhajszolást, felfedezni azt, hogy a teljességért egy mozdulatot sem kell tenned, sőt minden mozdulat távol visz tőle.

Én azért szeretem a Elengedés módszerét, mert a kettőt egyesíti. Lester, a megalkotója elérte a teljes megvilágosodást, Buddha lett. De közben milliomos is, és azt mondta, ha már kell valami az életből, akkor a legjobbat vedd belőle. Miközben elengeded a vágyakhoz, ellenszenvekhez való kötődésedet, két folyamat zajlik: egyrészt megvalósulnak, másrészt egyre kevésbé fog érdekelni. Ez nem közönyt jelent, hanem egy belülről fakadó megelégedettséget, aminek tényleg nincs szüksége semmire, mert lenni jobb, mint tenni és birtokolni. De ezt nem lehet erővel magunkra kényszeríteni, mert elfojtásokhoz vezet. Ide csak az elménk darabkáinak elengedése visz el.

A pókert Isten találta fel! :-)
Tényleg hagyjuk már abba ezt a jó-rossz, megfelelünk vagy sem marhaságot!

Amikor eltűnik a Tao, az emberek a szeretetről kezdenek beszélni. Amikor eltűnik a szeretet, akkor erkölcsről. Amikor eltűnik az erkölcs, akkor törvényekről beszélnek.
Lássuk meg, hogy hol vagyunk, és másszunk már vissza a Tao-hoz.



...

András, szerinted Isten szemében bűn a póker?



hmmm:))

lehet kicsit zavarosan fogalmaztam, de most aztán meg már tényleg elvesztem:)))
ugyanis most meg már azt sem értem, hogy te mit értettél a szavaimból és mit jelent amit te írtál:)))
Na mindegy, egyszer majdcsak megértem.....
bizonyítani, magamnak akarok....mégpedig azt, hogy bizonyos dolgokat csak elképzelek magamról, vagy tényleg úgy van, ezek a dolgok pedig szerintem egy tehetősebb embernél felszínre kerülhetnek...az ítélkezés szó használata részemről túlzó volt, hisz nem ítélkezem, a helyes az, hogy értetlenül állok előtte és úgy érzem, hgoy én másképp csinálnám.
Na most akkor mi a helyzet a pénzzel???
ha lehet menjünk vissza akályhához, kérlek. Szóval a lentebbi hsz-k alapján, az jött le nekem, hogy semmi sem fontos amit mi most itt emberként akarunk, siker, karrier pénz, mert hogy ez úgy sem számít , hiszen ha végigérünk az úton, akkor ott ahová érkezünk, nem lesznek fontosak ezek a dolgok.
Itt a fórumon mégis egy csomó sikersztori van, egy csomó beteljesült vágy. És azt nem értem, hgoy akkor mondjuk, ha én sikeres akarok lenni valamiben akkor az baj vagy nem. HIsz a siker lelki és anyagi biztonságérzetetet is adhat, de kell ez egyáltalán?
Lehet hogy olyanoknak akik már jóval előttem járnak ezek a kérdések banálisnak és hülyeségnek tűnnek, de "próbáld meg egyszer és az én szememmel láss..."
köszönöm a megtisztelő figyelmet, hogy foglalkoztok velem



hmm

például ott olvashattad, hogy szeretném bebizonyítani, hogy lehetek olyan, aki jó ember és van pénze. Miért kell ezt bizonyítani?
meg ott, hogy nem akarok ítélkezni azon, hogy miért nem segít, ha tehetné. Miért ítélkezik eddig, és miért gondolja, hogy nem segít?
meg ott,hogy összeférhet-e Istennel a dolog.....
Az a két dolog, hogy erkölcsi milyenség és pénz, illetve, hogy Isten és pénz.

Vagy tényleg csak csúnyán belelátom? Nem érzem magam értetlen hülyének... Általában azzal foglalkozok, hogy az emberek szövegéből kihámozom, hogy min akadnak fenn. Persze ez írásban nehezebb, korlátozottabb, sarkosabb.

Persze ez a vicc is áll:

A pszichológus asszociációs gyakorlatban háromszöget mutat a páciensének, mire ő kivágja: pina. Majd egy négyzetet, mire: pina, aztán egy körrel is ugyanez történik.
Megvan a diagnózis: Uram, ön szexmániás!
Miért? Maga mutogat nekem pinákat!



Ja, tényleg fogalmakat keverünk. :D

Én például sehol sem olvastam Jégcsapretek hozzászólásában a nyilatkozatot, amit a szegénységi fogadalmáról írt.
Vajon MIÉRT jutunk vissza mindig ugyanide? :D
Minden energia.
A pénz is.
Lehet pozitív és negatív is, attól függ, mire HASZNÁLJUK, ahogy ez minden energiára igaz.
Ez a használat szerintem nem pozitív:
http://divany.hu/Spirit/csak-ovatosan-szektasodj
És utólag minden (szándékos) félreértés elkerülése végett még azért közlöm:
SZERETEM A PÉNZT. :D



fogalmakat keverünk

A szegénység nem tesz nemesebbé
A gazdagság nem tesz gonosszá, kizsákmányolóvá
Ezek a sztereotípiák bennünk élnek! Túl sok irodalmi alkotás, film szól a gazdagság ellen. Dickenstől a Luthor művekig( Superman) mindenhol azt látni, hogy a gazdagság aberrál. Ez hülyeség!
A hiányra figyelő ember teremti a hiányt. Aki azért akar gazdag lenni, mert fél attól, hogy neki nem lesz, az kivágja az őserdőt is, és felzabálja a jövőt. Aki azért nem mer gazdag lenni, pedig titkon szeretne, az nem ad magának, de nem ad a közösségnek sem, így szintén a hiányt teremti. És nem jobb a mohó, habzsoló gazdagnál! Amit teremtesz, azt mindenkinek teremted, amit elveszel, azt mindenkitől elveszed! Amikor tiszta szívvel előre lépsz és teremtesz valamit, akkor a világ több lesz általa. Amikor félelemmel telve lemondasz, de belül rossz érzéseket élsz, akkor kevesebb.

A spirituális kiteljesedésnek meg semmi köze a gazdagsághoz, szegénységhez! Kedvenc példám Ráma Krisna, aki szegénységi fogadalmat tett és álmában sem tudtak pénzt érinteni a kezéhez. Ugyan olyan tanítást adott, mint Rames Balszekár, aki pedig az Indiai Nemzeti Bank elnöke volt. Ez itt egy álom. Azt álmodsz, amit akarsz: gazdagságot, szegénységet mindegy! Isten a felébredés. De nem büntet meg, ha tovább akarsz álmodni! A legtutibb a felébredett teremtés. Ezért szeretem az elengedés gyakorlatát, mert közel visz mindkettőhöz!



...

és azért is szeretnék pénzt, hogy bebizonyítsam magamnak azt , hogy igen is "ember " tudnék maradni több pénzzel a zsebemben is, vagy hogy megtapasztaljam mit tesz a pénz és ne ítélkezzek és ne kérdezzem többé: hogy de olyan gazdag, miért nem segít???



...

sziasztok,
ebből az egész gondolatmenetből nekem csak az jött le, hogy zavartabb vagyok, mint előtte....
Elvileg ugye azért születtünk, hogy jól éljünk és a Titok hozzásegít minket, hogy megteremtsük magunknak a jó dolgokat Isten akaratából ( na jó ez csak dióhéjban , mert nem itt a bibi :) ), deeee
aztán jön egy másik gondolat, hogy a lényeg mégis az öröklét, mennyország, 10. élet vagy akárminek nevezzem....amihez is nem fontos más, csak azok a belső tulajdonságok , amiket fejlesztve el tudunk jutni oda...és egyáltalán minek akarunk magunknak pénzt, sikert és szerelmet és orgazmust és bármit, merthogy nem ez a cél???
De akkor mivégre vagyok ember??? akkor valami hatalmas nagytudású szellemként segítenék valakinek, ha mindezek nem lennének fontosak, hiszen mindezek jelen korunk és életünk részei, amiken keresztül tapasztalásokat gyűtjünk...soha nem vágytam arra, hogy milliomos legyek, ha szigorúan veszem már most is megvan mindenem, hogy boldog életet éljek, de nekem még kell pénz, mert passzív házat szeretnék, környezetbarát autót és adakozni szeretnék egy beteg gyereknek a műtétjére és munkhalyet akarok teremteni, hogy bebizonyítsam emberségesen is lehet főnöknek lenni és igen szeretném ha örökreérezném a szerelmet amit most és igen tök jó szerelmeskedni és bár még csak dereng bennem az önismeret , mégis szeretnék valamiben sikeres lenni, nem a mások, hanem a magam elismerésére, hogy igen én ezért küzdöttem, hittem Istenben, magamban , kitartottam és sikerült...na de ha mindez felesleges, akkor mit kéne tenni, elvonulni éhezni egy erdőbe és imádkozni, vagy egész nap kenyeret osztogatni a szegényeknek? ( na ahhoz meg pénz kell ) szóval ez a kis eszmecsere itt engem most összezavart...

és megosztanék veletek egy gyöngyszemet , ami egy a Mozart című musical egyik dalának szövege....( nagyo sok jót lehet bennük találni )
És minden megy tovább,
mintha mi sem történt volna!
Az árvaság vak rémület,
büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én,
egymagam?
Egy láthatatlan villanás,
nem vezet már kézen fogva, az éj sötét
és félelmes ölén
Most hogy nőjek föl én?
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
És felnőtt máris hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
A szép üveggömb összetört,
nem véd többé gyermekálom,
És száz cserép közt sebzett szívvel állsz,
tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ,
hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz,
senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lépjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember,
ha földre rántja önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
Félelem, mely fojtogat.
Árnyak: /Veled él ez a démon!
Súlytól görnyed vállam. /Veled él ez a gyermek!
Faggatózó csend gyötör, /Egyedül neki szolgálsz,
és nincsen válasz arra, hogy miért? /Szabadon sosem enged. Egyedül csak őmiatta élsz! Veled él ez a démon.
Rejtőzködő szemek,
de mégis tudom, követ. /Veled él ez a gyermek.
Az árnyékom követ, és érzem,
hogy egy napon elpusztít még! /Éjjel-nappal hajszol már.
Árnyak: Az árnyékod hogy léped át?
A múlttól búcsút hogy veszel?
A lelkiismeret szavát
magadban hogyan fojtod el?
Wolfgang: Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell? /Kérdezni hogy kell annak, ki sejti önmagát?
Nézd, hogy lépjem át? /És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?
Az árnyékod hogy léped át?
Félek a sorstól! /A sorsod ellen mit tehetsz?
Miért lennék dróton rángó báb? /Hogy törhetsz szét egy glóriát, és másik ember hogy lehetsz?
Hogy éljek így? /Kérdezni hogy kell?
Hogyan éljek így? /Annak, ki sejti önmagát?
Nincs válasz: /És saját árnyát
Árnyékom hogyan lépjem át?! /Nem lépi át!



Nem biztos hogy a plakátolás

Nem biztos hogy a plakátolás a legjobb megoldás a karkötő gazdájának a megtalálására. Mindenesetre ne a fiókban tartogassátok, mert a karkötő is "élni" akar, és neki az a jó, ha hordják. Ha a lányod szívesen vállalja a feladatot, akkor ne add neki, csak kérd meg hogy mindig legyen rajta, hogy a régi tulajdonosa megláthassa, észrevehesse, így nagyobb eséllyel visszakerül hozzá. És addig is jó helyen lesz, lesz neki egy ideiglenes gazdája. Egyébként ez így van mindennel, minden amit csak birtoklunk, az ideiglenesen van nálunk. A tulajdonjogot csak az ember alkotta törvények ismerik, a jogszabályok plántálták a tudatunkba ezt a felfogást. Juthatna eszembe erről még számtalan szebbnél szebb gondolat, de az idő szalad úgyhogy inkább most Vitézt idézem: "Az enyém, a tied mennyi lármát szüle,
Mióta a miénk nevezet elüle..."



Úgy látom a rutinok működnek

Lehet, hogy az ezo-, öko-, biofasizmus kifejezés ösztönzött az írásokra.
Vajon miért azt a kérdést kapod meg, hogy aki nem milliomos az már nem is ember?

Tudatos vagyok. Nem aggódom a Földélrt, teremtem a Földet.
Tudatában vagyok, hogy a Föld minden egyes emberi lakója és az összes többi tudattal bíró lény egyenként és együttesen teremti a földi világot, mindenki a saját tudatosságának megfelelően. Sokan nem szándékosan termetik a szegénységet és mocskot, ami szennyezi a saját energiaterén kívül a világunkat, egyszerűen ez a napi rutin és nem veszik észre mit is csinálnak.

Sőt az energetikai világban sem engedem meg magamnak, hogy az üzenetekhez negatív energiatöltést fűzzek, ahogy már azt sem teszem, hogy hatványozva visszaküldjem és jókorát csapjon az illetőn, ha ilyet kapok, mert az is teremt és megvan a megfelelő visszahatás is.

Csak tudatosan!
:)



kedves hánytató dió!

Sikerült az indulatot előhozni. Ezt köszönöm, bocsáss meg, szeretlek!
Tényleg jó, hogy megmutattad, hogy mit kell elengednem! Igyekszem....

Ám még mindig nem értem, hogy mi a fenébe kötöttél bele abban, amit írtam?
Valaki elmagyarázná? Az ezo- bio- öko- fasizmus kifejezés akasztott ki? Még mindig nem sikerül leírnom, hogy mit értek alatta? Vagy csak túlzottan betalált?

Olasz milliomos kliensem, miután rendbe raktam a lelkét, eladta pazarló kocsiparkját, és vett egy kis gazdaságos autócskát. Évekig a Budapest Klub tagjaként mélységében vizsgáltunk ökológiai kérdéseket, amikből egy nagyon kedves barátom nagydoktorit írt, a fenntartható fejlődésről. László Ervin szerint zseniálisat. Mellesleg ő, mint a Római Klub jelentésének írója pont azt fogalmazta meg a 70es években, hogy korlátozni kéne a fogyasztást. Aztán a Budapest Klubnál már azt fogalmazta meg, hogy nem megy, csak a túlpörgetés, és átbillenés. Az egyik konferencián fogalmaztam meg, hogy az, hogy el akarunk venni az elvevőktől, még nem tesz meghagyókká. (Már ha ismerős a kifejezés az Izmael című könyvből!) Szóval nem kell a szüleimhez fordulnom, hogy öko és bio ügyekben tájékozódjam!

Amúgy pedig a félelem, ami táplálja a Földért való aggódást, az a legtöbbször a saját tyúkszaros élet és körülményeinek féltése. A Föld megvolt és meglesz nélkülünk is. Ha meg a teremtői mivoltunkat éljük akkor miből is fakad a hiányérzet? Ki tud beleteremteni a valóságunkba? Neked a környezetet rongálók, nekem pedig te? Sehol, csak ha belőlünk fakad! Én még néhány óra és túl jutok rajtad! És te? Tovább teremted a gonosz környezet pusztítókat, vagy feleszmélsz?
Ha gondolod válaszolj, én a magam részéről befejezettnek nyilvánítom ezt a társalgást, mert nem vezet sehova. Amennyiben úgy gondolod, hogy amit írok mindössze copy paste, akkor talán fordulj te is az eredeti forráshoz! Vagy még inkább: saját magadhoz!



Akiben az indulat munkál, az indulatot látja mindenben.

Igen, figyelek. A részletekre és az összefüggésekre is.

A magam részéről a hozzászólásom tárgyilagosnak érzem, kérdéseket tettem fel, kérdésekeket, indokoltakat, ám indulat nélkülieket.
Az agyadban a kérdéskörhöz kapcsolt rutin aktiválódott, a fixált indulatos elképzelések azonnal beleláttatják a helyzetbe a nem létező indulatokat is. Olvasd el a hozzászólásod és az érzelmi jeleket is benne. Akinek az indulataira figyelni kell, tartok tőle, nem én vagyok.

Vedd amolyan felhívásnak keringőre, szavaiddal élve - komfortzóna tágításra. Figyelmesen olvastam a pénzteremtésről, elengedésről a blogjaid. Hasznosak egyben tendenciózusak.
Csak csodálkozz rá, hogy milyen képet vázolsz fel a jólétről? Nézd meg mit hozol valójában létre, minek a megteremtésére biztatsz?
Csak azért, mert a "nagy öregek" valamit leírtak még nem jelenti azt, hogy Ctrl C, Ctrl V kell. Nem kell mindent bevenni.

:)



kedves!

Továbbra is csak annyit kérek, hogy figyelj az indulataidra, mert környezetszennyezőek és a szép gondolatok ellenére (amikkel egyetértek) nem sugallnak harmóniát! Egyáltalán elgondolkodtál azon, hogy hol az ellentmondás abban amit írtam és abban, amit te? szerintem sehol! :-)
Kis figyelmet, ha szabad kérnem!



Van választásunk, magunk teremtjük

Magyarországon ugyanannyiért lehet kapni kukoricapelenkát, mint Papmers vagy Libero pelenkát, a B minőségűt pedig a DM pelenkák árában. Mi a különbség a kettő között? A kukorica pelenka 80%-ban lebomlik a kommunális hulladékban, a Pampers és a Libero ezer év múlva is szennyez. Évente 70 ezer gyerkőc születik az országban és nagyon kevésre mosnak textil pelenkát. A pelenkagyárak veszélyes hulladékot állítanak elő, a kukoricából készülő viszont nem. Női intim betét is készül 100%-ban biológiailag lebomló összetevőkből, a gyártása töredék szennyezést okoz, mint az agyonreklámozott, még többe kerül, mint a szokvány, de már nem sokáig.
Miért ne kérdezhetném meg, hogy miért veszik a környezetkárosítót? Miért ne lehetne jelentős többletadóval terhelni a környezetkárosító termékeket a biológiailag újrahasznosulókhoz képest?

És miért ne kérdezhetném meg tőled, aki "a magad teremted a világodat" reklámozod, hogy miért a környezetszennyezővel reklámozod magad? Nem mondhatod, hogy nem jogos a kérdés, bár valóban elég kényelmetlen.

Egyszer tömeges méretekben fel kell tenni a kérdéseket, mert nincs válasz, hogy miért nem a környezetkímélőt választjuk.
Ha pedig valaki "a saját világodat teremted"-et hirdeti, az miért nem a környezettudatos teremtést reklámozza? Ha mi hozzuk létre a világunkat, akkor miért a saját pusztulásunkhoz vezetőt akarja megteremteni és miért erre bíztat másokat?
Különösen nagy felelősség a tudás. A magam részéről arra pályázom, hogy van választásunk, teremtsünk egészségeset. A teremtést a lelki és fizikai egészség szolgálatába kell állítani, méghozzá anélkül, hogy magunkat, másokat vagy a környezetet kizsigerelnénk.

A környezettudatosság nem azt jelenti, hogy innentől takarékosság, nadrágszíj meghúzás, vissza a középkorba van. Azt jelenti, hogy a lehető legkisebb energiaráfordítással és újrahasznosulót, újrahasznosíthatót használunk. Például nem utazom, csak akkor, ha muszáj, mert a leginkább környezetterhelő tevékenység. A turistáskodástban is csak akkor utazom nagyon messze, ha késztetésem van rá, ha dolgom van többezer kilométerre. A turizmusnál környezetszennyezőbb iparág nem olyan sok van.

A szüleid biogazdálkodást folytatnak. Kérdezd meg, hogy minek kell öt évig pihentetni a földet, mielőtt valaki biogazdálkodást folytathatna rajta, minek a pufferterület? Minek a rengeteg, drágán bevizsgált talajminta? Mert már nincs meg a talajban a szükséges tápanyag, a hagyományos mezőgazdaság csak a terméshozam biztosításához szükségeset pótolja, nem azt, amit kivett. Nincs teljes értékű élelmiszer már nálunk sem, pedig a talajszennyezés és fertőzöttség nincs olyan mértékű, mint a nyugat-európai országokban.

Nem tudom, hogy az akárkik miben haltak meg, csak azt tudom, hogy az ismerőseim közül ki miért lett rákos. Engem megtanítottak a nagy tanítók személyes leckéi, és, hogy azzal miként boldogultak, hogy ők is emberek voltak, akárcsak én. A tekintélytisztelet hibájába nem esem, a minden élő tiszteletének erényét próbálom gyakorlni.
Tőlem akárki akárkitől tanulhatott, a tanítója hírneve róla semmit nem mond el, nekem ő maga számít. A nagy tanítók tanításai pedig pontosan arra valók, ahogyan Osho tanította, semmit nem szabad készpénznek venni, ugyanakkor minden tiszteltem az övék mindazért, amit tanulhattam tőlük, amilyen felismerésekhez elvezettek engem. Örök hála érte. Mindezzel együtt ők is a maguk sorsát élték és a maguk világát teremtették, ahogy én is a magamét. És interakcióba kerültek sokakkal. Ahogy én is, bár jóval kevesebbekkel. Hatunk egymásra, bevonzuk egymást.

Miért nem képes az összes tanfolyami résztvevő milliárdokat teremteni két nap után? Minek? Mit hoznának vele le a Földre? Még tízmillió Ferrarit, huszonliter fogyasztásút? Még 6 millió négyzetméter épületet? Még több millió liter alkohol fogyasztást? Mit?

A kvantumugrás akkor következhet be a saját világunk teremtésében, ha a Földdel, önmagunkkal és másokkal harmóniában teremtünk.
Ha meggyógyítottuk a beteg lelkünket és nincs többé szükségünk pótszerekre, akármi is az. Az egészséges lélek egészséges világot teremt magának. Ez a kvantumugrás, ami a karmikus körök lezárásának feladata.



:-))))))))))))))))))))))))))

nos, a szüleim is bio termelést folytatnak, én is a takarékosságot vállalom inkább.

De! amikor mindezt mereve, sértődötten, a másképp döntőkre haragudva teszik, akkor az gáz! Szerintem a greenpeace-es ugyanúgy teremti a környezetszennyezést! Magamon is észrevettem, hogy teremtek magamnak "értetlen vitatkozókat", "bunkókat" és más hasonló népeket, mert olyan jó felháborodni és erővel megélni, hogy "igazam" van. :-)

Szóval mindazok, akik szerint csak a mindenki szerint tökéletes dolgokat kéne tenniük a tudatos lényeknek, miért van az, hogy Lester, Ramana, 16.Karmapa és Papaji rákban halt meg. Buddha és Milarepa mérget evett. (Egyesek szerint Osho is.) Jézus megfeszítették. Te mire pályázol? :-P

Ezo-, bio-, ökofasizmus alatt egy koncepció vezérelt merevséget értek. Bármely jó ötletből lehet szektát csinálni.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges