kész vagyok az indulásra

Mikor néhány hete bejelentkeztem az oldalra megdöbbentem, mert az utolsó bejegyezésem szinte napra pontosan 2 évvel azelőtt született. Elgondolkodtam, miért is kerültem el a titkot 2 évig. Pedig úgy éreztem akkor, hogy jó úton haladok, megvan mit akarok és el is érem. Mára rájöttem, jó kis színházat játszottam el a családomnak és magamnak is.
Mostanra ráébredtem, hogy akkor még nem érhettem el a célom, egyszerü oknál fogva, nem is volt. Nem voltam önmagam és mások által nekem elképzelt utat akartam bejárni. Akkor ijesztőnek tünt még amit a titokról szóló könyvben olvastam, arra a részre gondolok, hogy minden visszahúzó tényezőtől szabaduljunk meg, ha a párunk az, akkor adott esetben tőle is. A tudatalattim tudhatta már akkor is, hogy itt a gond, de én még nem voltam felkészülve, inkább a titkot tettem félre és vállaltam egy olyan életet, ahol én játszottam a mártír szerepét.
Bebizonyosodott, hogy ez nem az én utam. Mély depresszió, magány, önbizalomhiány után kaptam még egy esélyt, nem is tudom mivel érdemeltem ki.
Sikerült kikaparnom magam az álarc mögül. Segítséggel ugyan, de felismertem saját értékeimet. Már tudom, hogy nekem is van utam és célom ebben az életben. Tudom mit akarok elérni és mit várjak el a körülöttem élőktől. És azt is tudom mit tudok megadni az engem szeretni képes embereknek.
Ha megvan az út és megtettem az első lépést, a többi már könnyebben megy, remélem. Azt hiszem kész vagyok az indulásra!!!!!!!!!

Címkék:

Hozzászólások



köszi Keisla!!!!!! Kívánok

köszi Keisla!!!!!!
Kívánok neked legalább ennyi, sőt meg több örömöt!!!!!!!!!!!!!!



Kedves Sterkeni!:)

Annyira átjön, sugárzik az írásodból az öröm, a boldogság, a tettrekészség, és annyira jó érzés, annyira jó örülni annak, hogy vannak még boldog, optimista emberek is a világon:))) Épp ma kifogásoltam, hogy sokkal többen érzik szükségét a negatív érzéseiket levezetni, megosztani másokkal, mint amennyien az örömüket.

Szóval én nagyon, nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a boldogságot, és kívánok Neked nagyon-nagyon sok sikert, kívánom, hogy mindig legyen okod az örömre:))

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges