Értékes vagy! (A foltmanók története)

foltmanók történeteA foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsiny falujára. Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, a másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, másokpedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek.
Két dolog azonban közös volt bennük: ugyanaz a fafaragó készítette őket és ugyanabban a faluban laktak. A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricákkal és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut járták és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak. A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekeltek. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, mikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találtak ki, hogy ismét kiérdemeljék a csillagot. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.Pancsinelló is ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köréje gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testét. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet,biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idõ után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Félt, hogy valamitmegint elügyetlenkedik, például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sõt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztánazért,
mert látták, már úgyis olyan sok van rajta."Sok szürke pontot érdemel - mondogattákegymásnak.- Ő aztán tényleg nem jó foltmanó!" Egy idõ után maga Pancsinelló is elhitte ezt. "Nem vagyok jó foltmanó" - gondolta.
Amikor nagy ritkán kiment az utcára, csak olyan manókkal lófrált, akiken szintén sok szürke pont volt.
Köztükjobban érezte magát. Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag sem pont. Egyszerûen foltmanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Némely manó emiatt felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!
"Én is ilyen akarok lenni!- gondolta Pancsinelló.
-Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám!"
Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges, hogy neki nincs egyetlen matricája sem."Ó, nem nagy ügy! - válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak minden nap meglátogatom Élit. "Élit?"
"Igen, Élit a fafaragót. Jót ücsörgök a mûhelyében."
"De miért?"
"Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre!"
Ezzel a matrica nélküli manó megfordult és elment.
"Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem?" -
kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Így aztán Pancsinelló hazament. Leült az ablak elé és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a manók csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak. "Ez így nincs rendjén" - suttogta, és elhatározta, hogyelmegy Élihez. Felkapaszkodott a hegytetõre vezetõ keskeny ösvényen, és belépett a nagy mûhelybe. Szeme-szája elállt acsodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért.Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az õ karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. "Pancsinelló!" - hallatszott egy mély, erõs hang.Pancsinelló megállt. "Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyereközelebb,hadd nézlek meg!"Pancsinelló megfordult és ránézett a nagydarabszakállas mesterre. "Te tudod a nevemet?" - kérdezte a kis manó. "Persze, hogy tudom! Én alkottalak!" Éli lehajolt,felemelte és maga mellé ültette a padra. "Hm" - szólalt meg a mester elgondolkozva, miközben a szürke pontokat nézte. " Úgy látom gyûjtöttél néhány rosszpontot!""Nem akartam, Éli! Tényleg nagyon próbáltam jólenni!""Gyermekem, elõttem nem kell védekezned, én nem foglalkozom azzal, mit gondolnak rólad a foltmanók."
"Tényleg?" Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit õk gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló.
Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy!"Pancsinelló felnevetett. "Én értékes?! Ugyan mitõl?Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked?"Éli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt: "Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem." Pancsinellóra még soha senki nem nézett így -különösen nem az, aki alkotta õt. Nem is tudta, mit mondjon.
"Minden nap vártam, hogy eljössz!" - folytatta Éli."Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel,akin nem voltak matricák"- mondta Pancsinelló "Tudom. Mesélt rólad." "Rajta miért nem tapadnak meg a matricák?"
A fafaragó nagyon kedvesen beszélt:"Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod."
"Micsoda?"
"A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevésbé aggódsz a matricák miatt. Érted?"
"Hát, még nem nagyon..."
Éli elmosolyodott. "Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem."Éli letette Pancsinellót a földre."Ne felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé -,hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem
hibázom!"Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta:
"Azt hiszem, komolyan mondja!" És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

(Max Lucado: Értékes vagy)

Hozzászólások



"Semmi baj"

Ezt a napomat is könnyek áztatták, de mondogatom magamnak, hogy "semmi baj"!



***

Ma nagyon sokat sírtam. Miért?
Tegyük fel, hogy volt egy szép pillangóm, akivel naphosszat kergetőztem a kertben és a réten, de a Sors egy távoli mezőre röpítette és tudtomra adta, hogy nem láthatom többé.

Évekig szomorkodtam, de utána hajtogattam magamnak színes papírlapokból egy másik pillangót, ami a szélben még repülni is tudott, én meg boldogan szaladtam utána.

Meglátta a sors és kitépte a kezemből, mert még a valóság látszatát is irigyelte tőlem.

Persze a pillangó csak képes beszéd, mert azért sírtam, mert az angyalkámnak nincsen "arca", nincsen emberi "álarca", mert már képzelet szintjén sem tudom elhinni, hogy egy No 1-es pasi magához ölel.

*
Tudom, hogy sokan éheznek, nélkülöznek, betegek... stb. ... és az én bajom azokhoz képest semmi, úgyhogy nem is folytatom...

*
Kiegészítés:
Este végre mégiscsak odabújtam valakihez – persze csak képzeletben – és olyan jó volt!



*

Tegnap sírtam és ma is sírok azon, hogy az olyan törött "cserépedényt", mint amilyen én vagyok, valószínűleg nem is lehet szeretni, ezért balgaság volt, illetve balgaság minden ábrándom.



Több mint mese

„Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem. Ne felejtsd el, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom!”
Ha csak a fenti rövid idézetet olvasom valahol, kiszakítva az eredeti történetből, szentül meg lettem volna győződve arról, hogy azok Isten szavai, rólunk, emberekről.
Ha jobban belegondolok, a fafaragómester is felfogható jóságos teremtőként (atyakén), aki azontúl, hogy életet lehelt a fából faragott manóiba, a későbbiekben sem hagyta őket magukra.

Mi a helyzet emberi világunkban?
Az egyik nézet szerint „Isten megalkotta, majd magára hagyta a világot”, akár egy „nyugdíjas teremtő”.
A másik álláspont szerint az „alkotó Isten" a megteremtett világot és benne az embert soha nem hagyta magára”.
Nem filozofálgatok, egyik mellett sem teszem le a voksom, inkább gyorsan visszatérek a gyermekkönyvek világába.

Egyik kedvenc mesefigurám, Pinokkió, akit szintén fából faragtak ki. Az alkotó (Dzsepettó mester) és teremtménye közötti erős érzelmi kötelék, szinte már igazi szülő-gyermek kapcsolat van.
Remélem, nem bánjátok, ha egy megható, nagyon rövid részlet Carlo Collodi művéből beillesztek ide:

Dzsepettó eladja a zekéjét, hogy ábécéskönyvet vehessen Pinokkiónak:
„Kisvártatva visszatért, kezében egy ábécéskönyvvel, de zekéje nélkül. Szegény öreg ingujjban didergett, mert odakint épp havazni kezdett.
„És a zekéd hol van, apácskám?”
„Eladtam.”
„Miért adtad el?”
„Óóó…öööö…melegem volt benne.”
Pinocchio persze megértett, hogy ezúttal hazudott a jószívű öreg; nyakába ugrott hát, és csókjaival halmozta el Dzseppetto ráncos orcáját”. :)

Max Lucado: Értékes vagy című könyvét még nem ismerem, de Pinokkió kalandjait jószívvel ajánlom valamennyi gyermeket nevelő apukának, anyukának. Én pedig kikölcsönzöm a könyvtárból a számomra ismeretlent, ... a címet, szerzőt jegyeztem!

A szöveg videó-változatára viszont rátaláltam:

http://www.youtube.com/watch?v=NJ65VRFMgWY

A videó alatti hozzászólások egyik-másikja igen értékes, elgondolkodtató információkat tartalmaz, érdemes elolvasni őket!

Cheenska, köszönöm a manós történetet!
Értékes vagy!



Kedves cheenska! Ez nekem is

Kedves cheenska! Ez nekem is nagyon tetszik!:)) Ez egy könyv címe? Mert engem is nagyon érdekelne...Ha igen, akkor keresni fogom! köszi Szeretettel: anduska



Kedves Cheenska!

Ezt a könyvet keresem már több mint egy hónapja! :-)) Akkor ismertem meg ezt a történetet, és elhatároztam, hogy karácsonyi ajándéknak megveszem a családnak úgy, hogy felnőttek, gyerekek mindenki elolvassa, mert tanulságos, és szerintem minden egyes olvasásnál más és más ami megragad az emberben. Sajnos nem sikerült beszereznem, de nem adom fel csak max. nem karácsonyra kapják. Örülök, hogy feltetted ide ezt az ismertetőt, így azok is megismerhetik, akik eddig nem találkoztak még ezzel a könyvvel.
Köszönet Neked! Legyen mosollyal teli szép a napod!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



Hát ez nagyon nagyon jó!!!!

Nagyon tetszik!
Edit

“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek”
(Babits Mihály)



Nekem is nagyon tetszik:))))

Flow Más vélemenye tényleg nem számít ,én a félre sikerültnek tünő szobraimat is ugyanúgy szeretem,mint a mesterműnek tűnőt:))))Emberekkel is úgy vagyok,akiket szeretek, a tökéletlenségükkel együtt vagy épp azért szeretem őket:)))))