A megszabadulásról

Ajánlottam egy előző bejegyzésben Gangát, aki májusban érkezik ismét Magyarországra. A volt férje, Papaji hatalmas hatású tanító volt, és a még ismertebb Ramana Maharsi tanítványa. Az ő tanításuk nem arról szól, hogy hogyan éld simábban az életed, hanem arról, hogy ébredj már fel hiteid illúziójából. Ébren lenni jobb, vagy jót álmodni? Az analógia csak annyiban sántít, hogy nem egy rettenetes valóságra ébredünk (mint a mátrix filmben),amiből jobb az álomba menekülni, hanem egy végtelen csodára.
Legalábbis így mesélik. Az össze advaita tanító, Eckhart Tolle, Hawkins, Buddha. Mindent megtanultam róla, de még mindig alszom, ahogy a többiek is körülöttem. Mert a végső megértést nem ésszel, hanem szívvel tesszük?
Több helyen felmerült a hitelesség és megélés kérdése. Milyen az élete, annak, aki másokat tanít? Azt írtam rá válaszként, hogy bár osztom az észt, az én életem sem tökéletes. Sőt, David, a tanítóm szerint pont az a kihívás, hogy saját és tanítóink neurózisa ellenére elérjük a megvilágosodást.
Hogy jön ez ide?
Pénteken pályafutásom második elme-leállásának katalizátora lehettem. Az első sok-sok évvel ezelőtt történt egy thai étterem kiülő részén a Váci utcában. Papaji egyik tanítványa (Eli Jaxon Bear) által tartott egyhetes táborból jöttem épp haza, és meséltem Zsuzsinak az élményt. Próbálta megérteni, amit nekem is csak az eszemmel sikerült. Valahogy jó szavakat találtam, vagy mi történt, de hirtelen egy nagy energiát éreztünk, ő az egész testében, én csak a lábaimban (az orgazmus sehol nincs ehhez képest!), és ő elnevette magát. Leállt az elméje. Hatalmas belső csöndet tapasztalt. Olyan, amiben még képes funkcionálni, de megszűnt minden elmefecsegés. Két héten át élte zavartalanul ezt az állapotot, úgy hogy dolgozott, ellátta a családot, és csendes eksztatikus örömöt élt meg. Aztán nem tudom miért, de kilépett ebből az állapotból, valószínűleg még ezt is el kell engedni, hogy megmaradjon. Rég nem találkoztunk sajnos, de gyanítom, hogy azóta újra megvan neki.
Most pénteken két kliensem volt. Az egyikük meglehetősen zavart állapotban, nem igazán akarva felelősséget vállalni az életéért. Azért jutottunk valamire, de nem a kedvenc leosztásom. Azt szeretem, ha nincs eget verő rezgéstávolság. A kedvenc klienseim tanítványaim elég jó szinten vannak már ahhoz, hogy hamar értsenek, és játék legyen az egész. A második ember, aki jött, ilyen volt. Nyitott, rácsodálkozó, és nagyszívű. A konfliktusával már eljutott egy olyan szintre, hogy nem azon szenvedett közvetlenül, hogy miért nem szeretik őt, hanem felismerte azt, hogy azért rossz neki, mert nem tudja ő szeretni azt, aki ellenséges vele. Az elengedés módszerét pillanatok alatt megértette és képes volt a szívével, az érzéseivel megtenni ezt. Rá is csodálkozott, hogy milyen egyszerű, és nem kell hozzá semmi agyazás. Aztán kicsit tovább léptünk, megemlítettem neki Ganga érkezését, és szóba került a tanítás. Kérdeztem kettőt, és megcsinálta. Leállt az elméje, és nevetett. Tágra nyílt szemmel nézte a falat, és azt mondta: na ezt én most látom először. Úgy lát mindent, közvetlenül, ahogy van, azt, ami ott van, és nem gondol róla semmit. Minden csodálatos, és órákig tudná nézni a repedést a falon. Belül megszűnt a sok egymással ellentétes gondolat, ám tud gondolkodni simán, az nem zavarja meg a csendet. Hihetetlen örömet éltem meg én is.

De én, a „tanító”, itt maradtam az elmém fecsegésével. Van egy gyakorlat az ellen, hogy túlzottan elszálljon az ember egója. Gondold azt, hogy már mindenki megvilágosodott körülötted, mindenki Buddha, csak te vagy az utolsó hülye. A többiek pedig érted játsszák a szerepüket, hogy végre te is felébredj.

Skacok, lehet, hogy így van? Ti mind Buddhák vagytok?

Hozzászólások



kedves András, írásod

kedves András, írásod olvasva, én most annak örülök, hogy nálam nincsenek repedések a falon... :-DD úgyhogy nem lehetek buddha!



:D Ha mindegy lenne, minek kellene itt lennünk?

És tenni a dolgunk.
Mindegy az, hogy az tanítás, vagy bármi más? :D
Hát, igen is, meg nem is. :D :D :D



:)

Nagyon helyes post:)
_az a jó, ha igazi ember vagy, nem kell túl magasra tenni saját lécedet:)Aki igazi mester már nem nagyon tanít, mert minek, meg úgyis mindegy:)
Nem igaz?:)



:)))

Ez aranyos!:))
Kedves András!

Óriási érdeklődéssel, és élvezettel olvasom az írásaidat. :)
Az jutott itt most eszembe, hogy a katalizátor önmagát mégsem katalizálhatja:DDDDD
Ez a katalizátor tragédiája, de!
Egyszer majd Te nézed a repedést, a másik meg önmagától kérdi, most akkor ő Buddha, vagy csak buta.:))



András:))))))))))))))) Mindenki Buddha, csak én vagyok: buta:)

És igaz a mondás, megértettem írásodból, amit tanítasz az a gyenge pontod.
Köszönöm!