A megtorpanásokról

megtorpanásokrólMegint többeknél találkoztam valamivel, ami pont engem is a napokban foglalkoztatott, ezért úgy gondoltam írok kicsit arról a helyzetről, amikor „kifogy az üzemanyag” és alábbhagy a lendület.
Mindannyian, akik felfedezzük, hogy életünket mi teremtjük, valószínűleg belefutunk a „problémába”, hogy a pozitív gondolkodás és egy viszonylag jó szint után, (néha) szinte minden ok nélkül nehezebb lesz. Beköszönt egy, netán több, jóval alacsonyabb rezgésszintű nap. Van, aki ettől megijed és úgy érzi, akkor most mindennek vége. Akkor most kezdheti az egészet elölről, akkor most elejtette a gyeplőt, kicsúszott kezeiből az irányítás és vajon hogyan szerezhetné vissza…

Vegyük ezt végig, drágáim! A madarak rögtön tudnak repülni? Vagy nekik is meg kell tanulni, ha kinőnek a tollaik? Szárnyalási oktatás következik!

Készen áll egy teremtő "pilóta". Megkapta az instrukciókat, elméleti képzésben részesült. Tudja, hogy az életét ő teremti, tudja, ő felel a gondolataiért, a vágyaiért, az érzelmei kezeléséért, valamint mindezek polaritásáért. Tudja a negatív a számára rossz, a pozitív a számára jó. Pozitívval eljut a kijelölt célponthoz, negatívval lezuhan és elbukik. Ismeri a vihar fogalmát is, amit általában a félelem testesít meg. Tehát tisztába jön mindazon tényezőkkel, amik a repüléshez kellenek.
Nekiáll hát a gyakorlatban is kipróbálni. Nekiindul a kifutópályának, jó esetben elsőre sikerül felszállni, rosszabb esetben sokadszorra, de előbb utóbb mindenki elrugaszkodik a földtől. Ám mivel kezdettől oktató és szimulátoros gyakorlás nélkül, pusztán elméleti oktatással repülünk, mindenki elérkezik előbb, utóbb a ponthoz, amit úgy hívnak: előre nem várt helyzet.
Ahhoz, amikor egyszerűen hiba csúszik a gépezetbe. Mit csinál ilyenkor egy magunkfajta amatőr teremtő?
Megijed. „Na, most mi van? Mi tévő legyek? Itt vagyok fent magasan és hirtelen itt egy probléma! Valami meghibásodott, pedig eddig olyna jól ment minden. Jaj, ha lezuhanok, kezdhetek mindent elölről. Talán nem is lesz a zuhanás után újra erőm felszállni. Talán már soha többé nem jutok már ilyen magasra. Talán most mindennek vége, ha rosszul esek… Kételyek, aggodalmak...”

Bevallom nektek én az első ilyen helyzeteket nagyon rosszul kezeltem. Sokadjára tanultam csak meg mi tévő legyek. Kezdetben annyira megijedtem, hogy általában rögtön lezuhantam. Aztán pedig abban hibáztam utána elég sokszor, hogy harcként tekintettem rá. Először remekül éreztem magam, boldog voltam, a másik pillanatban, pedig minden sötét lett körülöttem, beborult, esett, dörgött és villámlott. A küzdelmeim és görcsös fent maradni akarásom is ugyanúgy zuhanáshoz vezetett. És valljuk be! Ki akar egy zuhanás után repülni? Ráadásul a sokadik ilyen manőver után ki akar? Amikor előzőleg össze-vissza törte magát! Én bizony nem akartam. (Bárki elolvashatja itt „ Boksz az univerzummal” címen)
Szóval, amikor legutoljára elrugaszkodtam megfogadtam magamnak: én bizony fent maradok!

De mivel én sem vagyok se több, se kevesebb, mint bárki, nekem is elérkezett az újabb vihar. Már éreztem, amikor közeledett, igyekeztem kivédeni, már majdnem azt hittem, elkerültem. De, mégis lecsapott rám. Újra zuhanni kezdtem, újra rám tört a félelem. Megint! Újra ugyanaz, pedig megígértem! Megígértem, hogy most nem! Megint hazudok magamnak? Megint cserbenhagyom magam? Megint fejes egy gödörbe? Hát jó ez nekem? Fel-le, mint a hullámvasúton? Már kavarog ettől a gyomrom. Egy nagy fenét!

Összegeztem mindent, amit eddig megtanultam és az újabb krízishez érve, ahogy már rántott lefelé az örvény, hirtelen azt mondtam magamban: „állj”! Ami most zajlik és, ahogy reagálok épp, már ezerszer lejátszódtak korábban is és én mindig ugyanúgy bedőltem. Mi van, ha most nem hiszek nekik? Mi van, ha változtatok? Ha ezúttal azt mondom, a régi énem ugyan ilyen módon pánikolt volna, ahogy az előbb nekikezdtem, de ÉN MOST nem fogok. Hogy félek? Igen. De elfogadom. Félek a zuhanástól, de nem kezdem meggátolni. Talán ebből is tanulok valami újat. Most ilyen. Nem tudom megváltoztatni és nem is küzdök vele. Nem viaskodok, meg harcolok. Ez most egy ilyen helyzet. Nincs harc. Ha le kell zuhannom le fogok és eddig is megtörtént, eddig is mindig volt erőm előbb, utóbb újrakezdeni. Úgyhogy ÉN MOST elfogadom, hogy ez egy vihar. A viharok felett is mindig kék az ég és süt a nap. Ki fog derülni, csak ki kell várni. Szeretem magam? Szeretem. Az a jó nekem, ha szárnyalok, vagy az, ha egy gödör alján csüggedek? Hát persze, hogy a szárnyalás! Akkor most inkább nem keltem a saját negatív hangulatom és nem élem magam bele már előre, hogy milyen rossz lesz. Csak könnyedén elfogadok. Megvonom a vállam. Hogy leállt a motorom? Sebaj, a szél ott van, arra felfekhetek, az akár még tovább is repíthet innen. Nem baj, ha közben lejjebb ereszkedek. Semmi baj. Minden rendben van és minden jól van így. És lássatok csodát! Nem zuhantam le. :) Túl voltam két gyengébb napom és aztán a harmadikon megint jó kedvűen, szárnyalóan ébredtem. :)

Arra gondoltam, hogy talán egy vizsga volt. Hiszen minden tanulási folyamat végén van egy vizsga.

Amikor elkezdtek pozitívan gondolkodni, tudatosan teremteni, akkor kaptok egy vizsgát, egy olyan helyzetet, amiben kiderül, hogy csak optimális helyzetben (kék égen) tudtok csak helytállni (repülni), vagy viszontagságosabb helyzetben (vihar) is képesek vagytok-e megtartani a hitet (folytatni a repülést). Észreveszitek? Vagy bedőltök?
Ha egy ilyen helyzetet (akadályt, ha úgy tetszik) nem úgy néztek, hogy gátol, pusztán próbára tesz és nem úgy tekintitek, hogy sorsdöntő, csupán, egy kis megállás, egy piros lámpa egy kereszteződés előtt, akkor sokkal könnyebb túljutni rajta.
Nem kell véglegesnek tekinteni sem a tartósságát, sem pedig megijedni, hogy, most akkor mindent újra kell kezdeni és mindent elvesztettél, amit eddig tanultál. Miért kellene? Egyszerűen csak folytatni kell és megtartani a hitedet. A látszat sokszor csal és a leglehetetlenebbnek tűnő szituációk vezetnek a legnagyobb lehetőségekhez.

Mindenkinek szeretettel kívánom a legjobbakat! :)

Hozzászólások



Szia Nadin!

Nem tudod a megoldást. Nem is kell tudnod. A megoldás keresés sohasem célravezető, ugyanis megoldást egy problémára keresel. Na, akkor hova irányítod az energiát? A problémára. Akármennyire is meg akarod oldani. A megoldás tehát elfogadni a problémát és a meglétét. Nem kell megoldást keresni, mert a megoldás talál Rád a kellő időben. De se nem előbb, se nem később. Ezt körülbelül úgy tudnám leírni Neked, mintha egy pillangót kergetnél folyton, ami elreppen előled és nem tudod elkapni. Viszont, ha legyintesz és azt mondod, pillangó szabad vagy repülj és leülsz és elfogadod, hogy neki ilyen a természete. Akkor odarepül a kezedre. :)

Érted, de nem fogod fel... Ez az ego és a tudatalatti küzdelme. Az ego görcsösen érteni akar, a tudatalatti meg tartalmazza az infót (vagyis az már eleve a tiéd csak nem jutsz hozzá saját magadtól), de megintcsak, mint a pillangónál, a számodra megfelelő időben, amikor az ego végre elengedi az irányító szerepet, akkor bukik csak felszínre. Az ego elnémítja a tudatalatti hangját, a belső hangot. Egyszerűen nem hallod a zajától.

Szerintem. :) De ez megintcsak egy vélemény, ahogy ezt már korábban is tisztáztuk.
A legeslegjobbakat Neked!



Szia Zsul!

:) Akkor köszönöm és puszi! :)



Szia Lolli!

Igen, ezt én is így tapasztaltam. Bár azt is észrevettem, hogy, ha a jelenben ér egy probléma, akkor néha visszajönnek régi események a múltból és olyankor arra gondolok, hogy, amit felismertem a múltban, azt letesztelik a mostban, hogy csak megláttam, vagy magévá is tettem-e a tapasztalatot... Ugyanakkor igen, a kellemes meglepetések is érik egymást és ez mindig még több erőt és löketet ad és arra tanít, hogy a jelenben létezzünk.
A "közbe jön valami" érzést viszont így nem egészen értem, legalábbis azt, hogy Te mit értesz alatta.



Drága Gyöngyi!

Jaj, ne haragudj, nem feltételeztem, hogy a biológiai értelmet nem tudod. :) Ez meg sem fordult, hülye módon én ezt az egészet magamban valahogy lelki értelemmel kötöm. Na sebaj. Nem voltam érthető. Előfordul. Nem sikerült átadnom a gondolataimat. :)
Bevallom, hogy tényleg nem gondolkodtam ezen. Valószínűleg azért sem, mert egész egyszerűen nem látom problémának, ezért nem látok benne megoldandó feladatot sem, ezért nem keresek neki értelmet.
Most, hogy így gondolkodtam rajta, egyfelől igazad lehet. Megtisztulás, igen, lehetséges. Talán valamilyen formában a szülés fájdalmai kicsiben. A hormoningadozás okozta rosszkedv, sírógörcs, dühroham azért nem mindenkit jellemez... Ez azért nagyban általánosítás. De, ha úgy vesszük, hogy mindenkinél van kicsiben vagy nagyban, akkor ezek mind szintén olyan érzelmek, amik azért az utódgondozás során előkerülnek. Felkészülés akkor az anyaságra ez is?
Ugyanakkor Tollénak van egy teóriája arról, hogy a nők a fájdalmat és magát a világ fájdalmát, az emberiség fájdalmait is jobban átélik, mélyebben és ez "azokban" a napokban különösen jellemző. Tehát ennek alapján felmerült bennem egy olyan, hogy a nők talán a gyerekszülés fájdalma (és azért kicsit terhe) mellett még pluszban így csökkentenék a világ fájdalmát a közös tudatalattin keresztül minden hónapban? Hiszen genetikai adottságainkat tekintve valamilyen szinten ellenállóbbak vagyunk a férfiaknál. Talán nincs ez máshogy mentális szinten sem. Talán itt is nagyobb terhek elviselésére és hordozására vagyunk alkalmasabbak és kitalálva...
Nem tudom. :)



Ritocska!

Ma elolvastam megint. Már tudatosan kerestem meg.Most nagy szükségem van az ilyenekre. De vhogy mégsem tudom a megoldást. Mintha érteném én, csak nem fognám fel. És már napok óta tart..



Nini, Lollinak új emblémája

Nini, Lollinak új emblémája van!:)

Drága Ritocska: naná h jó értelemben értettem.:)



Szia Ritocska!

Azt vettem észre, hogy ezek a megtorpanások egyre kisebbek lesznek, ha a jelenbe helyezem magam.
Más szóval csak az van ami épp most van. És jönnek a kellemes meglepetések.
Mostanában azt érzem, hogy "közbe jön valami". De ezt örömmel élem meg belül. És így sokkal energikusabb vagyok.



Drága Ritocska!

Természetesen a biológia részét értem én, sőt azt is,hogy miért nem a férfiak szülnek ;) Itt jegyeznék meg egy kis kedves történetet: Hallgató koromban volt szerencsém több szülést is látni, na és hogy-hogyhogy nem, apás szülést is. Egy ilyen alkalommal, egy vajúdó kismamánál a férj éppen az ágy végéből szurkolt az anyukának, aki perze hatalmas fájdalmak közepette próbálta világra hozni gyermekét. Azért gondolom nem kell ecsetelni , hogy azért ez a valóságban nem igazán úgy történik, mint a filmekben , hogy megszületik egy baba, aki "megfürödve" indul neki a világnak - hanem ott bizony van vér jócskán. És ekkor a legfelemelőbb pillanatban, az édesanya legnagyobb fájdalma közepette ,oldalra néz a kispapára és izzadságtól csuromvizes arccal , mérhetetlenül fáradtan a 12 órás vajúdás után, megkérdezi a férjét: Minden rendben van?? Nem vagy rosszul??
Ekkor azért felmerült bennem a kérdés, hogy nem talán fordítva kellett volna megkérdezni? Dehát ilyenek vagyunk mi nők, szeretünk anyáskodni nemcsak a gyermek felett..
Szóval a biológiai részt értem a havi dolgunknak, csak a mentális részét nem.... Mit akart ezzel az evulúció, a Jóisten???Az értelmetlen rosszkedvvel , a sírógörccsel, a dührohammal.. Erről talán a férfiak is tudnának mesélni... :) Az ókorban ilyenkor a nőt tisztátalannak tekintették és külön sátorba vonult arra az időszakra. Vagy ez pont a megtisztulás időszaka??? Ez egy kegy, hogy magadba nézhess, elvonultan , magányra vágyva,külső befolyásoltság nélkül???
Szóval Ritocska én érre gondoltam.... Kíváncsi lennék a véleményedre és természetesen mindenki máséra is...
Mert így nőnap közeledtével úgy érzem, jó Nőnek lenni és nem utolsó sorban kihívás.... :)) Akár az havonta egyszer van ,akár naponta...
Szeretettel: Gyöngyi



Drága Gyöngyi!

Én köszönöm az újabb olvasást. Nagyon sokat ad nekem az, hogy ilyen pozitív visszajelzéseket írtok. A Tiéd is mindig külön, kiemelten. Köszönöm.
Havi hülyeség. Tudod, én sohasem kérdőjeleztem meg, valahogy mindig elfogadtam. Hozzátenném, nem is okoz soha igazából gondot. Én "zizi" vagyok ettől teljesen függetlenül is. :D
A "ne dőlj be!" nagyon helytálló és találó. Én ma dőltem be majdnem. Olyan kis ravasz tud lenni az Univerzum (Isten), néha kis csalafinta. De míg máskor napokig ettem magam valamiért, most 10 perc is elég volt, hogy teljesen túltegyem magam. :D Ezt már haladásnak könyvelem el.

Komolyan válaszolva, meglátásom szerint az evolúciós értelme a dolognak az a gyerekszülés. Ez egy amolyan szükséges hozzá és azért nem a férfiaknál szükséges, mert ők mentális erejüket tekintve nem lennének képesek a gyerekszülésre. Elnézést minden férfitól az általánosításért. Alapvetően nem szeretek, de (tisztelet a kivételnek) az általános reakcióikat elnézve, a gyereket vagy meg sem szülnék (csak azért is bent maradsz!), vagy elfelejtenék (jaaaaa, ez az enyém???) vagy legalábbis megetetni (ennek enni is kell adni?) vagy másikét vennék el (add már ide! ez az enyém, Te!) vagy egyszerűen csak elájulnának szülésnél... :D Na, most csak mókáztam. Nem tudom. Mert így lettünk kitalálva. És nekem spec. jó így. Szeretek nő lenni, el nem cserélném semmiért! :D
Szeretettel ölellek! :)



Drága Zsűl!

Semmi sem butaság, amit leírsz. :) Azt meg csak remélni tudom, hogy jó értelemben írtad. :)) Nagy szeretettel puszillak. :)



Kedves Ritocska!

Nagyon szépet alkottál megint,.köszönöm szépen.
Nekem meg az jutott eszembe, merthát semmi sincs véletlenül, többek között az sem, hogy ebben a lelkiállapotban olvastam az írásod-,hogy nekünk nőknek még ráadásul a hormonok által diktál "hullámvasútas" hangulatingadozásokkal is meg kell birkózni... Ugye mindnyájan tudjuk, hogy miről beszélek kedves nőtársaim??:)) Ezért aztán, amikor jönnek a negatív , elbizonytalanodó gondolatok, melyek szöges ellentétben állnak az előző napok építő gondolataimmal, - mindig megkérdezem: Ajaj, honnét fúj a szél? Ahogy téged idézzelek Kedves Ritocska: Szárnyalásomban segít vagy őrvénybe sodor. ??
Szóval ezeket az alattomos, hormon által diktált gondolatokat felismerve magamon és barátnőimen,kifejlesztettük erre egy mindent eláruló és segítő mondatot: NE DŐLJ BE: NE DŐLJ BE!!! (Bár ma bedőltem és ma még nem figyelmeztetett rá senki, úgyhogy köszönöm Neked Ritocska, hogy Te megtetted..)

Azért egy dolog érdekelne,vajon miért mi nők kaptuk ezt a "havi hangulatingadozást"?Mi lehet ennek az evolúciós értelme?Hova befolyásolja ez a kapcsolatokat??
Köszönettel és szeretettel: Gyöngyi



kérdés

Butaság azt leírni, hogy nem találok szavakat?!:)



Ohhh Te jó ég! Köszönöm!

Hát komolyan ülök és pislogok és nem jutok szóhoz. Nagyon köszönöm Mindőtöknek a sorait. Tudjátok érdekes, hogy ma kaptam, mert bár nem megtorpanásom van. De pont az írással kapcsolatban kerültem nehezebb helyzetbe. Minden, amit most itt írtatok erőt adott ahhoz, hogy igenis tovább csináljam és most jó úton járok. Köszönöm Nektek, hogy olvastok és nagyon örülök, amikor segíthetek bárkinek. Nagy szeretettel és örömmel teszem mindig! :)

Drága Melcsi!
Nagyon örülök, hogy sikerül, ez volt a cél. Én is köszönöm Neked és hagy viszonozzam baráti ölelésed!

Drága Kreátor!
Tudod a dicséret bár mindig nagyon jól esik, de, ha egy olyan valakitől hallom, mint Te akkor külön extrán jól esik. A Te írásaid is nagyon szépek és nagyon sokat adnak mindenki számára. Köszönöm, hogy ezt írtad, mert végtelenül jól esett. Szeretettel kívánom a legjobbakat Neked!

Drága Gattina!
Köszönöm. Remélem a picurka jobban van! A többit MSN. Puszi! ;)

Drága Ágica!
Nagyon köszönöm a gratulációt és az olvasást is. :) Igyekszem minél többet írni ide Nektek (és magamnak is, hiszen minden írás nekem is szól). Szeretettel kívánom a legjobbakat Neked!



Drága Ritocska!

Köszönöm írásod ,sokat adsz nekünk.Minden bejegyzésed egy -egy tanulság lehet számunkra.
Gratulálok Neked!
Szeretettel ölel:Ágica



Kreátor,

ott a pont! :)
Nagyon jól fogalmaztál, és köszönöm Neked. Ritocska nagyon jól látja és szemlélteti a dolgokat.
És különben is imádom a pilótákat :) és az irányítótorony képe mindig jó érzéssel töltött el, valahogy biztonságot adott (mert valójában repülőgéppel repülni eléggé para volt számomra, de mindig arra gondoltam, hogy amikor én repülök, nem tévedhetnek :) )

minden nap többször is benézek, és olvasgatok. Ma is kétszer sikerült jobban felhúzni magam a kelleténél, de eztán gyorsan visszakerültem a nyugalmi állapotba.
Egy barátnőm fogalmazta meg jól az előbb az alapigazságot: mindig úgy érezd magad, ahogyan szeretnéd érezni magad holnap. Ezzel megalkotod a holnapi valódat. :)

Öleléseim Nektek :)



Nagyon jó írás!

a lényegről szól.
"elméleti képzés" " Tudja, hogy az életét ő teremti, tudja, ő felel a gondolataiért, a vágyaiért, az érzelmei kezeléséért, valamint mindezek polaritásáért. Tudja a negatív a számára rossz, a pozitív a számára jó. Pozitívval eljut a kijelölt célponthoz, negatívval lezuhan és elbukik. Ismeri a vihar fogalmát is, amit általában a félelem testesít meg. Tehát tisztába jön mindazon tényezőkkel, amik a repüléshez kellenek.
Nekiáll hát a gyakorlatban is kipróbálni."
Én azt látom, hogy a leggyakoribb hiba: egyedül maradni a problémával.
Rángatod a karokat, cibálod a bigyókat, és egyre nagyobb a bizonytalanság, a félsz, kisebb a hit, és alkalmasint beüt a pánik. És még ott a szégyen is: legjobb egyedül maradni.
Ha segítségért kiabálsz, már gyakran későn teszed: lezuhantam, jaj, miért történt ez velem.
a pilótáknak van rádiókapcsolatuk a toronnyal, alkalmasint egymással is. még repülés közben tanácsot, segítséget, irányítást kérhetnek.
Nekünk is van lehetőségünk rá.
Te is egy ilyen segélyállomás vagy Ritocska.



Köszönöm:)

Köszönöm Ritocska!Nagyon nagy szükség van ezekre a "tanításokra".Néha hajlamos vagyok csüggedni...és akkor Hopp!!!Jön egy ilyen írás...és visszazökkent a helyes útra!Mégegyszer:Köszönöm:)Baráti ölelésem!:)



Köszönöm, hogy

Köszönöm, hogy olvashattam

Köszönöm, nagy szükségem volt most erre az irásra. Most érzem úgy, hogy megtorpantam, pedig azt is tudom, hogy nem kéne mert semmi okom rá. És mégis. Három napja diplomáztam le és két hónap telt el ebből az évből és ez alatt a két hónap alatt álmok váltak valóra, siker jött sikerre. Úgy érzem kimerültem, az elmúlt egy hónapot a diplomamunkám megirásával töltöttem, nagyon keveset aludtam, munkamániás vagyok, pláne ha olyan munkáról van szó, amit imádok csinálni. Abban a szerencsében részesültem, hogy egy évvel ezelőtt sikerült kipróbálnom magam a szakmámban, és akkor rájöttem, hogy én a jövőben tényleg ezt akarom csinálni, a főnököm mindig dicsért és azt mondta, tudja, hogy sikeres leszek ebben a szakmában, az egyetemi tanárom is mindig ezt hajogatta...mikor elvégeztem az egyetemet, a volt főnököm kérte, hogy maradjak abban a városban és dolgozzak ott tovább, nem tudtam megszokni a várost ezért nemet mondtam. Lemondtam a biztos sikerről csak azért mert én egy más városba vágyom, egy számomra teljesen idegen városba, talán háromsor jártam ott, de megszerettem és eldöntöttem, hogy ott szeretnék dolgozni és tudom, hogy igy lesz, mert igy kell lennie...még nincs munkám, sőt kilátás sincs munkára de nem adom fel, ott akarok élni...csak kicsit megtorpantam, nem tudom hogyan tovább és kimerült vagyok, most nem érzem magam annyira erősnek, hogy alkotni tudjak, hogy lépni tudjak. Akkora űr van bennem és ezért haragszom is magamra, de most elő jött a depis énem...pedig tudom, hogy előttem áll az élet és sok jó dolog, de most ez sem vigasztal. Mi történik velem?



Kedves Nettike!

Én köszönöm, hogy olvastad. :) A legjobbakat Neked! :)



hú:)

Köszönöm, hogy megírtad:))



Kedves Nadin! :)

Örülök, hogy tetszett. :) (Most kiemelten figyeltem, mivel előtted Gattina írt és neki is válaszoltam, de ez most Neked szól. :D)
További jó szárnyalást kívánok Neked és nagyon örülök, hogy tetszett az írás. Köszönöm, hogy elolvastad. :)
A legeslegjobbakat Neked! :)



Drága Gattina!

Pihenj nagyon jót és egy gyönyörű szép, új hétre ébredsz majd! :)



Szia!

Hazajöttem, és az írásod megragadott.. Köszi, naon tetszik,és a madaras példa is találó.
Nadin.



:)

Lányok,

én jókedvűen megyek pihenni most, hogy ezeket a sorokat elolvastam, pedig pocsék egy nap volt a mai, teljesen kifáradtam.
De amit itt írtatok, az szuper volt!!! Megyek az eredeti terv szerint tovább. (egyébként ma is tettem érte lépéseket, de nem akkora lendülettel)

Holnap új nap, új lendület.:)

Szép estét Nektek



Szia Shakti!

Én is erre jöttem rá, igaz ezúttal épp könyvek nélkül. De mindenkit másfelé vezet az útja a megtapasztalások és tanulás felé és ez így van jól.

Bár szerintem, ha feketét kapsz, azt is te hívtad azzal, hogy taszítottad. Az is energiairányítás elvégre. Csak az "nem" előjelű kívánság. De egy olyan Istennél (Univerzumnál), aki "nem"-et nem ismer a kívánság az kívánság. :)

Köszönöm a gondolataidat. A legjobbakat kívánom Neked! :)



A megtorpanás - jó hír.

Nagyon akartam tudni én is a napokban, hogy miért torpanunk meg, és ilyenkor miért találkozunk éppen a vágyunkkal ellentétes dolgokkal. Aztán a kezembe akadt egy könyv (Jack Canfield a sikerről írt könyve, a címe most nem jut eszembe), aztán egy másik, ami most végre megjelent magyarul is, Neal Donald Walsh: Istennél is boldogabban, ahol megtaláltam rá a választ, és mondhatom, nagyon fellelkesített:

Ha találkozunk azzal, amit nem akarunk, ne csüggesszen el bennünket, mert az csak azt jelenti, hogy az Ellentétek Törvénye alapján megkapjuk azt is. De csak azért, hogy még jobban megerősíthessük magunkat abban az elhatározásunkban, amit akarunk.
Ha fehéret kívánsz, elindul a teremtésed. Aztán kapsz egy kis feketét, hogy tudd, na, ezt nem akarom, hanem én bizony a fehéret akarom. És ha a fekete megjelent a tapasztalatomban, akkor már tart felém az én fehérem. A megtorpanás egy igazán biztos jele a kívánságunk teljesülésének. Tessék fókuszálni az eredeti terve tovább. Megtorpanni ér, de elcsüggedni és legfőképpen feladni: TILOS!