Emlékezzünk Michael Jacksonra!

michael jacksonEmlékezzünk együtt Michael Jacksonra. Nekem nagy kedvencem közé tartozott. A zene, tánc és pop területén utolérhetetlen volt. Még most is emlékszem amikor a magyarországi koncertje volt, sajnos nem tudtam elmenni. Több okból, is ami most talán bagatellnek tűnik, hiszen a lányom szülőértekezletére kellett mennem, másrészt a jegyek is drágák voltak, így nem jutottam el. Azt gondoltam, majd legközelebb, ha bár éreztem, hogy nem biztos, hogy lesz legközelebb. Most már biztos nem. Az emléke azt hiszem sokunk szívébe tovább él, hát emlékezünk Rá!

Nyugodj békében Jacko!

Szeretettel: Leila

Ha valaki tud tegye fel legjobb számainak a linkjét, és egy képet róla. Bocs Én nem értek ehhez. / Köszönöm. /

CsatolmányMéret
michael_jackson_1.jpg11.41 KB
michael_jackson_4.jpg7.03 KB
michael_jackson_2.jpg12.03 KB
michael_jackson_3.jpg11.11 KB

Hozzászólások



Köszönjük Michael!

Nemrég kezdtem el foglalkozni zenével, és Michael Jackson természetesen nagyon nagy hatással volt rám. Amikor gyűjtögettem számokat még kamaszként, és mindenfélét hallgattam, ő fogott meg egyből, vmi teljesen újjat tudott nyújtani, semmi sablon semmi monotonitás, és ezt briliáns tehetséggel. Ha zenéhez fogott az arannyá változott, igen ez benne volt a sorsában is a sok lehetőség, és ő élt ezekkel. Sokan mondják hogy azt csináljuk amit szeretünk és minden bizonnyal az eredmény sem marad el, ő azt csinálta és valóban utolérhetetlenül a legjobb lett! ez nem vitás.
Az is benne volt valószínű a sorsában hogy így kelett meghalnia és betegeskednie, hisz mi oka lett volna erre amikor annyi pénze volt mint a tenger és népszerű is!? valószínű beteljesítette a sorsát, zeneileg mindent elért, de emelett lelki és fizikai önsanyargatásra is volt valamielyen indittatása.

Nyugodj békében!

"Lemond az igazságról, aki megnyugszik abban, amelyikben él."



Mindig szeretni fogjuk őt

MJ művészetében minden téren maximálisat nyújtott. Ő volt a legnagyobb !

Michael Jackson egyik legszebb dala a Free Willy c. filmből:

http://www.youtube.com/watch?v=_x3PQ5QhMJs

R.I.P.
Hono_Lulu



Bárhogy is történt az

Bárhogy is történt az igaz hogy a zene ipar egy fantasztikus tehetséggel lett szegényebb.
Én megnézem a filmet jövő héten és kiváncsi leszek rá,de egy biztos,nagyon bűzlik ez a dolog MJ halálával kapcsolatban

Egy honlap ami probálja a filmet másképpen beállítani.

http://www.this-is-not-it.com/hu

Számomra azért is furcsa a dolog,mert ha "természetes" halállal halt volna meg akkor nem 2 hétig vetítenék a filmet és nem 15 világvárosban adnák csak le (beleértve Budapestet).
Így szerintem még nyereségesebb üzlet nekik mintha a szerencsétlen ember 50 koncertet adott volna le(London o2 Arena)..több emberhez jut el így és anyagilag jobban járnak.

Ráadásként

http://www.youtube.com/watch?v=Lf5v5OhgbOQ

" Az igazi szeretet az idő múlásával átalakul, növekszik, és mindig másban nyilvánul meg."



Még mindig van belőlük

Michael Jackson legjobb videoklipjeiből:

REMEMBER THE TIME – A Dangerous című album nagy slágere volt. A klipben újra világsztárokat láthattunk: Eddie Murphy a féltékeny fáraó szerepében, Iman, a felesége, és a kosaras Magic Johnson mint palotaőr. A kisfilm Egyiptomban játszódik, az unatkozó uralkodópárt próbálja szórakoztatni néhány mutatványos, de Jackson táncán megakad a királynő szeme. Statiszták tömege, csodálatos jelmezek és díszletek tették elképesztővé a közel tízperces szösszenetet.

http://www.youtube.com/watch?v=xWPmOdjEtxs

Hono_Lulu



Gyerekkorom óta...

...tiszteltem Őt s tisztelem a mai napig.

Számomra Ő mindig élni fog a zenéje által.
Példakép nekem,mert a semmiből felépített valamit.
Álmodott egy világot magának és azt létre is hozta.

A TITOK,a változtatás...
www.radohajnal.tk



Jacko születésnapjára - R.I.P.

Ma emlékezik a világ zeneszerető közönsége Michael Jackson születésnapjáról - 51 éves lenne. Káprázatos tánctudása, gyönyörű hangja és egyéni előadásmódja milliókat nyűgözött le. A hetvenes évek elején ismertem meg a Jackson Five slágereit és a kazettaborítón láttam a gyerekkorú előadócsapatot. Táncolni előszőr az Óz-ban láttam. A teljes életútját az interneten ismertem meg, itt már mindenki halhatatlanná válik. Engem most is bármikor elbűvöl a zenéje és a tánca.
Michael nyugodjon békében, szeretetünk örökre elkíséri őt.

http://www.youtube.com/watch?v=HrPTDU40hO4

Hono_Lulu



We are the world

Hatalmas szám !

1985-ben Lionel Richivel közösen megírta a "We Are The World" című dalt, amelyet a kor legnagyobb popsztárjaival együtt énekeltek lemezre egyetlen éjszaka alatt. A bevételeket afrikai országok megsegítésére használták fel.

http://www.youtube.com/watch?v=WmxT21uFRwM

Nyugodj békében, Jacko !
Hono_Lulu



Michael Jackson legjobb videoklipjeiből

YOU ARE NOT ALONE – Igazán szexi klipet akart Jacko, ezért mindent bedobott. Hosszú fürtjeit rövidre vágatta, és pucéran, angyalszárnyakkal pancsolt egy tóban. Az erotikus hatás kedvéért még Lisa Marie Presley-t is bedobta egy félmeztelen ölelkezés erejéig, ám ezek a képsorok inkább megmosolyogtatták a nézőket. A dal nem lett átütő sláger, és Michael is tanult a hibából, nem forgatott több hasonló jellegű kisfilmet. Az In the Closet című alkotásában Naomi Campbellel táncolt, ám azzal sokkal szexibb hatást sikerült elérnie.

http://www.youtube.com/watch?v=CtmbZbzr680

http://www.youtube.com/watch?v=ifMdYzvZc4w

Gyönyörű dal !
Hono_Lulu



Nyugodj békében kis herceg

"A gyerekek játékos mosolyukban megmutatják nekem a mindenkiben lakozó Istent. Ezek a gyerekek emlékeztetnek az élet értékeire, különösen a fiatalok, akiket még nem érintett meg a gyûlölet, az elõitélet, és a kapzsiság. Ma, amikor a világ ennyire zavaros, és a gondjai ennyire bonyolultak, a gyererekekre jobban szükségünk van, mint valaha. A Heal the World missziója, az én küldetésem. Tisztán és egyszerûen gyógyít. Ahhoz, hogy meggyógyítsuk a világot, elõször a gyermekeinket kell meggyógyítani. Ha velük vagyunk, az összeköt minket az élet mély bölcsességeivel. Ez az egyszerû jóság egyenesen a szívükbõl árad. Meg kell gyógyítanunk a megsebezett bolygónkat. Ezt a dalt minden embernek írtam, hogy elõsegítek egy globális harmóniát."
Michael Jackson

Gyógyítsd meg a világot

Találj egy kis helyet
És tedd azt jobbá...
Gyógyítsd meg a világot
Tedd egy jobb hellyé
Magadnak, nekem
És az egész emberiségnek.
Emberek halnak meg
De ha tiszteled az Életet
A világot jobb hellyé teheted
Magadnak és nekem

A szeretet képtelen hazudni.
A szeretet erõs
Csak az a dolga, hogy örömöt nyújtson.
Ha megpróbáljuk, megláthatjuk,
A szeretet boldogságában
Nem érzünk félelmet vagy rettegést.
Nem csak létezünk, elkezdünk élni.
Akkor úgy érezzük,
A szeretet elég ahhoz, hogy felnõjünk
Teremtsünk hát egy jobb világot
Tegyük jobbá a világot...

Gyógyítsd meg a világot
Tedd egy jobb hellyé
Magadnak, nekem
És az egész emberiségnek.
Emberek halnak meg
De ha tiszteled az Életet
A világot jobb hellyé teheted
Magadnak és nekem

És az álom, amiben megfogantunk,
Feltárja örömteli arcát
És a világot, amelyben hittünk
Újra a kegyelet fénye hatja át
Miért élünk hát ilyen furcsa életet?
Megsebezzük a Földet, keresztre feszítjük lelkét
Hiszen láthatnánk,
Ez a világ mennyei
Legyünk Isten fényei
Oly magasan tudnánk szállni



WE ARE THE WORLD – ezt a dalt tartják a Föld himnuszának

WE ARE THE WORLD
1985-ben Lionel Richivel közösen megírta a "We Are The World" című dalt, amelyet egyetlen éjszaka alatt Jacko az akkori legnagyobb sztárokkal énekelt együtt az afrikai gyerekek megmentéséért. Diana Ross, Tina Turner, Cindy Lauper, Bette Midler, Bruce Springsteen, Stevie Wonder, Paul Simon, Lionel Richie is azonnal igent mondott a felkérésre. A legegyszerűbb klip, mellőzve mindenféle trükköt és felhajtást. Csak az énekesek és a hangok adták el a produkciót.

Pavarotti és a barátai éneklik:
http://www.youtube.com/watch?v=Wb1NHZ-euAc

Magyar előadók éneklik:
http://www.youtube.com/watch?v=GlwmnsCFnCs

Szöveggel:
http://www.youtube.com/watch?v=3dtZtHB61Gs

R.I.P. Michael !
Hono_Lulu



Mi vagyunk a világ - We are the world

Michael Jackson - Lionel Richie
We are the world
------------------------
Mi vagyunk a világ

Eljön az idő
Amikor mindenki szembesül vele
Amikor a világnak együtt kell lépnie
Hisz emberek halnak meg
Itt az idő hogy kezet nyújtsunk
Mert ez a legnagyobb ajándékunk

Nem folytathatjuk
A napról napra élést
Hogy majd valaki, valamikor változtat
Mi mindannyian Isten
Nagy családjába tartozunk
És a szeretet minden, amire szükségünk van.

Mi vagyunk a világ
Mi vagyunk a gyerekek
Mi tehetjük szebbé a holnapot
Kezdjünk el adni
Vannak lehetőségeink
Mi megmentjük a mi életünket
És igaz, hogy mi tesszük jobbá a világot
Csak te és én

Küldd el nekik a szívedet
Tudni fogják, hogy van aki törődik velük
És az életük szabad és erősebb lesz
Mint Isten, aki a követ kenyérré változtatta
Nekünk csak segítő kezet kell nyújtanunk

Mi vagyunk a világ
Mi vagyunk a gyerekek
Mi tehetjük szebbé a holnapot
Kezdjünk el adni
Vannak lehetőségeink
Mi megmentjük a mi életünket
És igaz, hogy mi tesszük jobbá a világot
Csak te és én

Küldd el nekik a szívedet
Tudni fogják, hogy van, aki törődik velük
És az életük szabad és erősebb lesz
Mint Isten, aki a követ kenyérré változtatta
Nekünk csak segítő kezet kell nyújtanunk

Mi vagyunk a világ



MJ legjobb albumaiból

LIBERIAN GIRL – Fergeteges komédiázás, Hollywood legnagyobb sztárjaival. Whoopi Goldberg, Dan Aykroyd, Olivia Newton-John, John Travolta, Paula Abdul – hogy csak néhány nevet említsünk a szereplők közül. A történet szerint Jackson forgatásra invitálja neves barátait, ám őt hiába keresik, majd a végén egy kamera mögött tűnik fel. Frappáns megoldás volt arra, hogy a lassú szerelmes dalt hogyan tudja a lemezkiadó befogadhatóvá és érdekessé tenni.

http://www.youtube.com/watch?v=3ethtD4R1kk

http://www.youtube.com/watch?v=IlIWtjjda9g

Nyugodjál békében, Michael !
Hono_Lulu



Memento ........

Amit Jacko élete során tett és elért a zene, a tánc, területén minden elismerést megérdemel.
S azt hiszem meg kell látnunk az EMBERT is zsenialitása, és tettei mögött, Aki nagyon tudta szeretni az embereket,
a gyerekeket, s ezt mindenféle felhang nélkül gondolom. Általa egy nagyszerű embert vesztettünk el.

Béke legyen Veled !

Szeretettel: Leila



MJ legjobb albumaiból

LEAVE ME ALONE – Az 1988-as Moonwalker című mozifilm promóciós klipje, mely az első kockától az utolsóig számítógépen készült. A PC-játékhoz hasonlító kisfilmben fontos szerepet kapott a sztár kedvenc csimpánza, Bubbles is. Ma már viccesnek és giccsesnek tűnik a mű, de a 80-as évek végén mindenki felkapta a fejét Jacko álomszerű, utópisztikus hatású produkciója láttán.

http://www.youtube.com/watch?v=pLzalseE2mo

R.I.P. Jacko
Hono_Lulu



Nem halt meg

Én az éjjel is láttam a Moonwalker-ben.

Három nagy férfi énekest tartottam nyilván ifjú koromban. Már csak Bruce Dickinson él fizikálisan. Freddy Mercury és Michael Jackson a szívben élnek tovább. Az enyémben mindenképpen.

Békében nyugszanak.



MJ albumaiból

BLACK OR WHITE – A John Landis által rendezett kisfilm valósággal hemzsegett a számítógépes trükköktől. Jackson a világ minden táján táncol benne, de ezeket a felvételeket egy stúdióban rögzítették, s csak később dobták fel a jeleneteket vizuális eszközökkel. A klip végén látható összemosódó arcok is újításnak számítottak akkoriban. A több millió dolláros költségvetésű produkciót hónapokon át nem lehetett leszorítani a slágerlisták éléről.

http://www.youtube.com/watch?v=zjZwi_PJiio

http://www.youtube.com/watch?v=OK8SO0lT8U0

Hono_Lulu



Michael

A feledhetetlen slágereken kívül többtucatnyi elképesztő videoklipet is hagyott ránk a popzene királya, Michael Jackson. Bátran kijelenthetjük, hogy történelmet csinált a dalok képi megjelenítésével.

THRILLER – Az 1984-ben készült, óriási költségvetésű produkció inkább nevezhető minifilmnek, mint videoklipnek. A brutális jelmezek és maszkok miatt a gyerekek csak a takaró alól merték bámulni, fél szemmel, amint Michael élőhalottként ijesztget az utcán. A mára klasszikussá vált koreográfia azóta több filmben is visszaköszönt, és a szalagavatók elmaradhatatlan eleme szerte a világban.

http://www.youtube.com/watch?v=9Xs9OQHpwDE

http://www.youtube.com/watch?v=CCqHOt3Lu68

Rest in peace, Michael !
Hono_Lulu



Emlékezzünk Michael Jacksonra

Mindenki másképp gondol rá, és ez azt hiszem igy természetes. Én soha nem bántanám, és soha nem ítélkeznék felette. Azt hiszem, hogy a zenéje beszél helyette, nem a pletykák, és rágalmak. Én inkább a zenéjét hallgatom, és adózom művészetének. Ő sikeres volt, egy sztár. És valószínű sokan irigyelték, és ezért vádaskodtak ellene. Ez szomorú. Hisz nem irigyelni kell elismerni. Ő is egy teremtő emberke volt, aki bizonyára ismerte a Titkot. De ahogy én sokszor megfigyeltem egy egy szereplésekor, ő nem volt igazán boldog. Ő annyit adott nekünk, mindenkinek, és ő viszont nem kapta meg azt az egyet, amit kisfiú korában elvettek tőle a sikerért. Boldogságot. Én csak szeretettel tudok rá gondolni. Az én szívemben mindig ott lesz, ha meghallom a zenéjét.
Ő már jó helyen van, nem ér hozzá fájdalom, és bánat. Már áthaladt a Fény Kapuján, de hamarosan újra találkozunk majd vele. Visszatér hozzánk, és újra nekünk adja hangját. Csak megpihen egy kicsit, és az Anygyalok karában énekel majd.

Nyugodj Békében Jacko

Kettocska



:)

:) Itt egy szép szám egy harmadik zsenitől:

http://www.youtube.com/watch?v=-ZVQmLWS5ls

"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"



Szia Dns! :)

Szerintem már találkoztak,de egyenlőre nem énekelnek együtt az égi zenekarban,mert Jacko előbb játszik kicsit.
Rongylabdát rugdos a többi gyerekkel... sárkányt ereget...
aztán majd... egyszer... :)
Üdv:Julcsi



Secret Admin :)

Én másra gondoltam :)

"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"



A Jackson család sikerei folytatódtak

Jackson's family

Az igazi szerencse 1969-ben érte a csapatot, amikor a Motown, Amerika akkori legnagyobb "fekete" lemezkiadójának egyik embere felfigyelt a kis családi vállalkozásra. Természetesen egyből szerződtették az akkorra már szinte profivá érett gyerekeket, s a továbbiakban, mint a Motown első számú sztárjait szerepeltették őket. Michael ekkor mindössze 11 éves volt.

Az átütő sikert az 1970-ben megjelent "ABC" című album jelentette, amely Diana Ross segítségével egy csapásra a nagy sztárok közé emelte a Jackson 5-ot. Több híres műsorban szerepeltek, saját szombat reggeli rajzfilmjük lett a TV-ben, sikeresebbnél sikeresebb koncerteket tartottak, s lassan egész Amerika a Jacksonoktól zengett.

Mindez együtt járt a sztárság elviselésével, az állandó elzártsággal, a rajongók eszement támadásaival is, amit Michael minden testvérnél nehezebben viselt. Zárkózott lett, interjút szinte soha nem adott, a nyílvánosság elől a munkába menekült. Ezek a gyerekkori élmények egy életre meghatározták Michael személyiségét.

A gyerekek már ekkor tagjai voltak a "halhatatlan szórakoztatók nagy közösségének", gyakran léptek fel Elvis Presleyvel és Sammy Davis Jr.-al egy műsorban, a közelükben lakott Fred Astaire és Frank Sinatra is. Az újabb nagy sikerű lemezek után első tengerentúli koncertjük alkalmával hatalmas tömegek özönlöttek a koncerthelyszínekre, a Jackson 5 megdöntötte a Beatles együttes több rekordját is. Angliában egy akkor még ismeretlen fiatal zenész, Elton John volt a csapat előzenekara, aki késöbb Michael jóbarátja lett.

The Jacksons

Megannyi siker után a 70-es évek közepén úgy tűnt, hogy a Jacksonok más sikeres csapathoz hasonlóan a feledés homályába merülnek. Ám ekkor jött a nagy váltás: átigazoltak az Epichez, valamint nevet váltottak. Ők lettek a "The Jacksons". Ettől kezdve már Jackie is a fiúkkal tartott, ellenben Jermaine maradt a Motownnál és elvette a cég vezetőjének, Berry Gordynak a lányát. Az akkor még kis kiadónak számító Epicnél mindenben a fiúk kedvére tettek, nagyobb volt a művészi szabadságuk és természetesen a gázsijuk is.

A The Jacksons több sikeres lemezt is kiadott és nem csak sikerült elérni korábbi sikereiket, hanem meg is fejelték azokat. Az igazi aduászt koncertjeik jelentették, amelyeken élőben is bizonyíthatták tehetségüket. Ezekre hosszú időn keresztül volt lehetőségül saját varieté műsorukban, ami "The Jacksons Show" címen futott a 70-es években.

Michael ebben az időben hihetetlen változásokon ment keresztül. Nemhogy nem foglalkozott az akkoriban a zenészek között általánosnak számító kábítószerezéssel, de tartva magát vallásához, alkoholt sem fogyaztott és vegetáriánus lett. Ettől teljesen lefogyott, arcvonásai megváltoztak. Hátrahagyva az afrofrizurát, rövidre vágatta a haját és egy új stílus megteremtésébe kezdett.

http://www.youtube.com/watch?v=W9e_4A7EKoA

http://www.youtube.com/watch?v=tICestGPPbs

http://www.youtube.com/watch?v=lD2OsUcgb00

Csodálatosan táncoltak ! !

Hono_Lulu



Bizony.bizony... :)

http://www.youtube.com/watch?v=j7hrUU-UeHk

http://www.youtube.com/watch?v=o9_BwMtPeWU

Én ezt a kettőt találtam tőlük pár napja. :)
Freddie és a Queen volt a zene nekem... Jacko pedig a másik kedvenc!

Szép hétvégét mindenkinek! :)



utánanéztem neten, három

utánanéztem neten, három közös dalt rögzített 1985 körül michael jackson és a queen énekese, freddie mercury. de ezek sosem jelentek meg lemezen, pedig freddie szerette volna... az egyik dal végül michael jackson mick jagger duettként jelent meg.

http://www.mommo.hu/media/Freddie_Mercury_talks_about_Michael_Jackson



FM és MJ :)

kedves dns, persze hogy találkoztak van több közös számuk is, pl. a more to life than this vagy a state of shock

s itt egy közös fotó róluk:
http://www.queen-world.net/galeria/data/media/2/Freddie_Mercury_John_Dea...

vagy másra gondoltál? :))



Ő is nyugodjon

Ő is nyugodjon békében.
Ezek az emberek soha-soha nem halnak meg,mert olyat nyújtottak az emberiségnek ami utánozhatatlan és jobbá,gazdagabbá válik általuk az életünk.Bennünk fognak tovább élni és abban amit létrehoztak a világnak.
Nem vitatkozni kell arról,hogy ők milyen emberek voltak,mert semmi közünk hozzá,azt kell élvezni amit nekünk szántak,mert a szavak könnyen kicsúsznak de a tettekben van az erő,és amit ők tettek abban ott van az élet,a szépség,a tudás,az érték,mert ők nem szövegeltek hanem tették a dolgukat azt amire a jó Isten teremtette őket és,hogy egy ilyen kimagasló életútnak mi volt az árnyoldala arról nem tisztünk ítéletet hirdetni,főleg nem harmad szájról mert ezekkel az emberekkel kapcsolatban egyetlen személyes élményünk lehet amit ítélhetünk és az az amit tapasztalunk tőlük,az pedig a produktumuk,nem pedig a zsurnaliszták tollából születő szubjektív vélemények,elferdített,koholt vagy valós tények.

http://www.youtube.com/watch?v=9BdFUrCwhqc&feature=related

"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"



?????????

Szerintetek már találkoztak???
http://www.youtube.com/watch?v=8kj2DK7BbZ4&feature=PlayList&p=82D3BD88E8...
"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"



Jackson

nyugodjon békében.

És akkor álljon itt a kedvencem tőle:

http://www.youtube.com/watch?v=75sx7U6dAB4

"Azt a változást, amit a világban szeretnél látni, először magadban kell létrehoznod!"



I'm sad

Szomorú vagyok.
Édesanyám is gyógyszermérgezésben halt meg.
Jacko is.
http://tinyurl.com/mhdwtt

Vélemény.
Szédületesen nagy táncos volt.
Ennyi.
Szerintem egyetlen jó száma:
http://www.youtube.com/watch?v=vjW1iq4IO2k
(Nincs ezzel semmi gond, a Beatlesek is írtak több, mint 200 számot, ebből remekmű
szerintem kábé 60. Vagy annyi sem.)

Nem függök előadóktól. Én a jó zenét szeretem.
És a "Blame it on the boogie" Jó Zene!

http://rockxy.extra.hu/?q=slagerlista
Most élsz. Most vigyázz, hogy jól csináld.



Egy mosoly tőle

Az ő fantasztikus hangja kifejezi valódi érzéseit ebben a dalban :

Smile
http://www.youtube.com/watch?v=2HsJ7CgmIVM

Hono_Lulu



MJ

Gyermekkor

Michael Jackson 1958. augusztus 29-én született Indiana állam Gary városában. Kilenc gyermek közül a hetedikként látta meg a napvilágot. Előtte született Maureen, Jackie, Tito, Jermaine, LaToya és Marlon, utána pedig Randy és Janet. Édesapjuk, Joe Arkansasból származott, míg édesanyjuk Katherine Scruse Alabamában született.

A család akkoriban szinte napról-napra élt, Joe acélmunkásként dolgozott, és Katherine sem keresett jól, mint az egyik helyi áruház eladója. Ezzel ellentétben otthon mindig jó volt a hangulat, a család sokat zenélt, s a kis Michaelt is mindig esti éneklés mellett altatták el.

A legendák szerint Joe egyik nap rajtakapta a gyerekeket, amint éppen a hangszereivel játszanak. Joe a barátaiból álló csapatot, a "The Falcons"-t vezette, és nem szerette volna, ha a gyerekek tönreteszik a drága eszközöket. Azon a napon viszont egyenesen ráparancsolt gyermekeire: ha egyszer már elővették a hangszereket, akkor mutassák is meg, hogy mit tudnak! Ő maga lepődött meg a legjobban, amikor saját gyermekeiben az ösztönös tehetség jeleit látta meg. Ekkor vette a fejébe, hogy sztárt farag a kölykökből, kerüljön az bármibe is. Semmilyen eszköztől nem riadt vissza, állítólag gyakran néhány pofonnal marasztalta a gyerekeket a próbákon.

Jackson 5
1963-tól tudunk arról, hogy a család folyamatosan próbált betörni a zenei életbe, először "The Jackson Family" néven, később pedig az 5 testvér (Michael, Jackie, Tito, Marlon és Jermaine) "Jackson 5" néven.
A sztárrá válás rögös útja eleinte véget nem érő próbákról szólt. Majd több sikeresen lezajlott tehetségkutató verseny után a környék nagyobb városainak klubjaiban léptek fel. Első lemezszerződésüket egy helyi kiadótól, a Steeltown Recordstól kapták 1968-ban, ahol végre bakelitlemezen is megjelenhetett a csapat első dala, a "Big Boy".

http://www.youtube.com/watch?v=4-mqVVj0PyU

Fantasztikus tehetség volt !
Milliók szerették művészetét !
Nyugodj békében, Jacko !

Hono_Lulu



Erth sound....

Ez is egy nem mindennapi szám és klipp.
http://www.youtube.com/watch?v=HmZkPEcYkVY&feature=related

Szeretettel : Leila



Ítélkezzünk. Ne ítélkezzünk. Miért? Sokat gondolkodtam...



Aki kiírta magából a

Aki kiírta magából a véleményét, elengedte őt, vajon aki nem írt semmit, elengedte?
Vannak olyan emberek, akiket nem ismerünk, mégis közel érzünk, közel engedünk. Kicsit utánaolvasva, néha örülünk, néha sírunk. Így van ez jól. MJ vegyes érzelmeket keltett. De közömbös senki sem maradt.

Akiben van exhibicionizmus, annak kell a szeretet, mert soha nem kapta meg talán, vagy talán túl elkényeztetett.

Aki csendben van, nem jobb vagy rosszabb ember, csak a téma nem hatja meg.
Attól még nem bölcs. :-)
AHHOZ AZÉRT TÖBB KELL :-)

Különbözőekvagyunk. Mégis egyformán ítélkezünk.
Ne ítéljünk.

Ez olyan nehéz?



Nem butaság .. -Leila

Nem butaság .. -Leila hozzászólásához picit kapcsolódva szeretném a figyelmetekbe ajánlani Dan Millman: Erre születtél c. könyvét, amiben a számok tükrében találhat mindenki magáról információt.
Én ledöbbentem, mennyire találó volt a leírásom. Jacko, és a szent munkálkodása iránt érzett tiszteletemre hivatkozva büszkén jelentem, hogy a 11esben hasonlítunk: amely a duplázott kreativitást, motivációt, akaraterőt jelzi. Én 38/11es vagyok, a párom 28/10es.
A 8 pedig ugye szintén nem egy rossz szám..
Egy napon még hallotok rólunk ;) :P Ha nem is a pop szakmában utaznánk, akkor is.. :P
:)

..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..



Köszi Origami,

persze hogy annyi, javítom az elírást -a könyvben ilyen fejezet nem is létezhetne .. :P
Belejöttem az egyesekbe :D
..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..



És élőről? Mi a különbség? Hogy a lélek még a testben ...

van? Nem értem. :-)))
Engedjétek már el szegényt! :-))
Nem is ismertétek.
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8



Kedves Júlia !

Köszönöm !
Igazad van halottról jót, vagy semmit !

Szeretettel: Leila



Nyugodj békében Jacko! :)

Halottról vagy jót,vagy semmit!
Amíg élt... csak a botrányokról beszélt a média...
a jó tettei elfelejtődtek...
Jackó nem most halt meg...
a molesztálási vádak már végeztek vele.
Az igazság relatív... ki mit hisz.
Mindenesetre,azt nem tudom elképzelni,hogyha az én gyerekem molesztálná valaki,
azt meg lehetne váltani pénzzel!
Itt már bukott is a vád számomra!
A másodiknál fel is mentették...
de ezt már nem tudta feldolgozni.
Igazi gyermeklelkű nagyság volt.
Videóiban az álmait váltotta valóra...
az életben ő volt a legmagányosabb.
A koncert sorozat?
Nem is értem,hogy akarták végigcsinálni a szervezők egy beteg emberrel!
Egy egészséges embernek is sok lenne félévig heti két koncert..
Elment...
Talán itt volt az ideje...
Ha a koncerten bukik meg,az egész élete munkája ment volna semmibe..
Tudjátok...
van egy ábrám...
azt szoktam használni sors és kapcsolat elemzésnél...
belerajzoltam Jacko születési dátumát.. és a halála dátumát...
a két vonal pedig egy fejre állított csillagot rajzol ki...
majd ha sikerül gépbevinnem,megmutatom...
Nagyon sajnáltam,hogy elment.
Először nem is értettem kiről beszélnek a tévében.
Tudom ki Michael Jackson. A zenéjén nőttem fel...
de mikor elkaptam azt a mondatfoszlányt,hogy:
"...Michael Jackson halála..."
az agyam nem rakta hozzá Jacko arcát,hanem kereste a képet,hogy kiről is beszélnek.
Furcsa érzés volt.
Aztán megtaláltam a neten a hírt,hogy meghalt... akkor hittem el.
Most már ott van,Sohaországban... ahol lehet igazi gyerek...
igazi ember... igaz barátokkal...
testőrök nélküli emberi kapcsolatokkal.
Nyugodj békében Jacko!

http://www.youtube.com/watch?v=3rTnuNRh6_k



Kedves Unique !

Köszönöm !

Leila



Kedves Leila! Te meg miért félsz a haláltól? .-))

Nekem nem okoz lelki törést egy olyan ember halála, akit előzőleg személyesen nem ismertem. Miért hiányozna?
A számait, ha szeretem, akármikor hallgathatom.
Ha ismerted volna Jacksont, lehet, hogy utáltad volna, ki tudja?
Az sem tör meg túlzottan, ha valaki a szeretteim közül elmegy. Ha megtörne, önző lennék, mert nehezíteném számára az átkelést.
Persze, ebben az esetben már hiányzik az illető, de tudom, hogy jó helyre megy. :-))
A gyász számomra önzés.
Én így gondolom.
Te nem.
Sajna, a mai társadalmakban nem fogadják el, hogy születünk és maghalunk. És nem is egyszer! :-))
Egyáltalán nem tört meg Jacko halála, és furának találom, hogy miért nem emlékezel meg minden tök ismeretlenről, ha Téged ez annyira elszomorít.
Én attól még, mert naponta jó sokan elhaláloznak, jól érzem magam. :-))
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8



Szia Origami !

Olvasd el címét a fenti írásnak. Oké ! "Emlékezünk !"
S nem kellene egy EMBER halálán gúnyolódni. Kérlek tartsd ezt tiszteletben !

Leila



A felelősség, mi szülők

A felelősség, mi szülők részéről igen nagy, hogy ne vegyük el gyermekünktől az őt megillető gyermekkort, ne a saját álmainkba helyezzük őt bele, és hagyjuk élni, nagy a felelősségünk... kétségtelenül.

Tehetsége messze felülmúlta extravagáns és furcsa viselkedését, a gyermekek pártfogója és segítője volt, a botrány alól felmentették, de megtörte, természetesen.

Örök jóhiszemű volt. Magyar gyermeken is segített.

Ronald Reagen-től megkapta az elismerést azért a kiemelkedő példamutatásáért, amit Amerika és a világ fiatalságának nyújtott.

We are the world, Earth song...

Idézek egy könyvből:

"Gyakran találkoztam Michaellel, de valójában csak egyszer láttam boldognak, a hatvanas évek végén..." (Diana Ross)

"Annyira egyedi és ritka, mintha nem is erről a világról lenne." (Liz Taylor)

Legenda. Élni fog. Soha ilyenünk nem lesz még egy.

Hiúsága és tépett gyermekkora sérülései végeztek vele. A túlzott szülői elvárás. A mindenkinek megfelelés mindenáron.
A szeretet ás áldás ereje legyen vele utolsó utáni napján.
Erre az egyre kell törekedni, annyiszor rájöttem már.
Meghalt.
Jacko.
Béke lelkére.
Sírok érte.

Semmiféle emberi gyengeség nem árnyékolja zenei pályáját. A pedofília? Amerikában ez könnyen megy, csak simogass meg egy gyereket és már rád sütik... meg aztán ama tény felett sem kéne elsikkadni, hogy 22 milliót kaptak a megrontott gyermek szülei...
hát igen, akitől van lenyúlni...
az orvosai is ezt tették...
talán megint csak nézzünk mögé, csak egy kicsit....
a google is megbénult, akkora az adatforgalom őt illetően...

Dirty Diana, Stranger in Moskow - jutub



2+8 az nem 10? :-)))

Nekem a sorsom meg a szülinapom is 11-es, meghalt Jacko, mielőtt férjhez mehettem volna hozzá.
Ezt a pechet! :-))))))
http://www.youtube.com/watch?v=vn9XJiYYq-8



Egy kis érdekesség ..... Jacko a számok tükrében !

S egy kis érdekesség. Michael Jakson 1958 08 29 született . Hatos volt a sorsmissziószáma.
Neki az volt sorsa, hogy a harmónia, a szépség, és szeretet megteremtése , jó művészi érzék.
A születésnapi száma egy 11-s mesterszám, s mivel Ő már gyerekkorában is kitűnt tehetségével ,így
Nála jól érvényesült ennek a számnak a kétszeres hatása, dupla kreativitás, erő, akarat.
Sajnos a születésnapi számában benne van az átlagon felüli érzékenység is, ami sokban befolyásolta, meghatározta az életét. A 8.havi születési hónap, biztosította számára azt a nagy energiát, amire szüksége volt ehhez az intenzív zenei karrierhez. Nem utolsósorban az 5-s születésévi szám hozta neki a jó lehetőségeket.
Sajnos a számaiban benne van a nem jó gyerekkor, a gyerekkori sérelmek, mint már írtam az átlagon felüli érzékenység,
S hogy ez ellentétben áll, a sikeres zenei karrierrel. Ezért is érték vádaskodások, amit az Ő érzékeny személyisége nehezen tudott tolerálni, s ez aláásta az egészségét.
A neve is olyan számokból áll ami hozzák számára a népszerűséget, a kreativitást a mozgékonyságot.
Névszám, egy céltudatos embert takar. S a nevében is van egy mesterszám a 22-s, ami lehetővé teszi azt,
hogy bármilyen környezetből ki tud emelkedni. Benne voltak a számaiban a jó lehetőségek, viszont nem kevés buktató is.
Ennyit Jacko-ról a számok tükrében. Nem véletlen ,hogy az volt Aki, a POPKIRÁLY.

Szeretettel: Leila



Kedves Miki! Veled meg az a baj, hogy egyszer még ...

régebben elhitted valakinek, hogy problémás vagy. Vagy lehet, hogy most is állandóan ezt hallod.
Nem vagy problémás! Pontosan ugyanolyan tiszteletre méltó ember vagy, mint bárki más!
Minden rendben van Veled, ne higgy senkinek, aki nem ezt mondja, és igenis mindig mond ki a véleményed!
Légy végre büszkén önmagad! :-))
Meglátod, minden megoldódik magától! :-))
Ugyanezt üzenem a Mikit nem elfogadóknak is! :-))
Szeretettel, elfogadással...
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



Nem értem még mindig, miért baj, ha valakinek más...

a véleménye. :-) Valaki mondja meg, kíváncsi lennék! :-))
Én sem gyászolom Jacko-t, mert nem ismertem személyesen. Akkor meg miért fájna a halála?
Akkor hallgatom a számait, amikor akarom, már ha szeretném őket, hallgatnám is. :-)
Mindenki meghal egyszer, ez természetes.
Nálam még a szeretteim halála is az. Nem hozok ki belőle túl sokat, hiszen ez önzés.
Rossz a léleknek, ha nem engedem elmenni. :-))
http://www.youtube.com/watch?v=YYWUW1Jqik4&feature=related



.

szegény szegény mikee:(:(



Már kerestem fel szakembert

Már kerestem fel szakembert pár éve,de nem segített. Annyit ért,mint halottnak a csók. Másrészt:nem tanulok mert énekelni,mert nem adatott me nekem az énekhang. Ergo:csak beszélni tudok. Egy rádióba műsorvezetőnek jó leszek(mivel elárulom,az akarok lenni).



Miféle önismereti

Miféle önismereti könyvet?Meg minek az?

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges