2009. február 10. kedd - 12:21 | beküldő: Csillagvirág
Joe Vitale (Ő is volt a Titok filmben) - Írása alapján
Két évvel ezelőtt hallottam egy hawaii-i terapeutáról, aki egy teljes osztálynyi közveszélyes őrültet gyógyított meg anélkül, hogy valaha találkozott volna bármelyikükkel. A pszichológus egy-egy beteg kórlapjának tanulmányozása után önmagában kereste, hogy hogyan teremtette annak a személynek a betegségét. Ahogy önmaga gyógyult, úgy gyógyult a beteg is.
Amikor először hallottam ezt a történetet, azt gondoltam, ez valami városi legenda. Hogy gyógyíthatna valaki embereket önmaga gyógyításával? Hogy lenne képes akár a legjobb öngyógyító mester közveszélyes őrülteken segíteni? Kellően értelmetlen és logikátlan volt, úgyhogy nem törődtem a sztorival.
Egy évvel később újra az utamba került a történet. Azt hallottam, hogy a terapeuta egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho'oponopono-t használja. Soha nem hallottam róla, mégsem tudtam kiverni a fejemből. Ha ez az egész történet igaz volt, mindent tudni akartam róla.
A teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős vagyok azért amit gondolok illetve teszek. Ami ezen túl van, azért nem felelek. - Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes felelősségről.
A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, nem azért, amit mások tesznek – de ez nem így van.
A hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len, aki azokat a szellemi fogyatékosokat meggyógyította egy egészen új perspektívából tanította meg látnom, mi is az a teljes felelősség. Az első telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem, mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét.
Elmagyarázta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át. Az osztály, ahol a közveszélyes őrülteket tartották, veszélyes hely volt: a pszichológusok havonta váltották egymást, az ápolók gyakran jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak. A dolgozók az osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem élni nem volt kellemes. Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott. Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is.
- Néhány hónap elteltével – mesélte Dr. Len – a korábban szigorúan lekötözött betegek szabadon sétálhattak; másoknak, akiket addig keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból, gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban szeretett ott dolgozni. A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a betegek hazamehettek, plusz mindenki bejárt dolgozni. Mára az osztályt bezárták.
Ez volt az a pillanat, amikor feltettem az egymillió dollárt érő kérdést:
- Mit csináltál magaddal, amitől ezek az emberek ennyire megváltoztak?
- Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette.
Nem értettem.
Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életemben minden – csupán mert az életemben jelen van – az én felelősségem. Tulajdonképpen az egész világom az én teremtményem.
Hát... Ez egy kicsit erős... Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy teszek, egy dolog. Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a környezetemben, az meg egy másik. De mégis, az igazság az, hogyha felvállalom a felelősséget az életemért, azaz mindenért amit látok, hallok, ízlelek, érintek, vagy bárhogyan megtapasztalok – az az ÉN felelősségem, mivel jelen van az életemben.
Ez azt jelenti, hogy a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalsz és esetleg nem tetszik – orvosolhatsz. Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán a te belső kivetítéseid. ??? -(Furcsán néztem rá, mikor ezt mondta)-
A probléma nem velük van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak, muszáj magadat megváltoztatnod!.
Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel így élni.Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész teljes felelősség dolog.
Ahogy Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem, hogy számára és a ho'oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást, mint önmagunk szeretetét.
- Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt.
Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta. -mondta.
Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta.
- Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy Bocsáss meg! és Szeretlek! – újra és újra.
- Ennyi?
- Ennyi.
Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is. Hadd magyarázzam el, hogy is működik ez: egy napon valaki küldött nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban, miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni azzal, a levél küldőjével.
Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét. Némán mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat, egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, amit ez a külső körülmény okozott.
Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot kért korábbi soraiért. Pedig nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte volna, még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt mondtam „Szeretlek!", valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt teremtette.
Később elmentem Dr. Len tréningjére. Ő most 70 éves, mondhatni egy visszavonult sámánnagyapa. Dicsérte az Attractor Factor (A figyelemfelhívó-faktor) című könyvemet, és azt mondta, ahogy én fejlődöm, a könyvem rezgése is nőni fog, és ezt mindenki érezni fogja olvasás közben. Röviden: ahogy én fejlődöm, úgy fejlődnek az olvasóim is.
- Mi van azokkal a könyvekkel, amik már kint a vannak boltokban, vagy eladtak? - kérdeztem.
- Azok nincsenek ott kint. - magyarázta, újra felvillantva misztikus bölcsességét - Azok most is benned vannak.
Magyarán, nincs olyan, hogy ott kint! Ennek a fejlett technikának az alapos bemutatása igazából egy könyvet érdemelne.
- Elég az hozzá, hogy ha bármit is javítani akarok az életemben, csupán egyetlen hely létezik, amit vizsgálnom érdemes: saját magam. És amikor befelé figyelek, azt fontos szeretettel tennem!
Úgy gondolom megéri a rászánt időt...






Hozzászólások
question
Kedves e.w.
Nagyon felkészültnek tünsz ho'op. témában.
Segíted az itt kérdezőket is.
Válaszaidból azt látom: nyomon követed Joe Vitale lépéseit is ebben a témában.
Tudnál esetleg több információt is közzé tenni ebben a témában? ( nem pusztán válaszok formájában, hanem összefoglalás, vagy esetleg fordítás formájában)
Miért szeressem önmagam?Hát azért, mert
NAGYON SZERETHETŐ VAGYOK...
:) :) :) Mennyire egyetértek mindannyiotokkal:)
Mert nem a hangszer vagy a muzsika számít, hanem a dallam, ami belőlünk jön, mert ha az megvan, akkorra lelkünk, szellemünk kommunikál egymással."
És ez a bűvös négy szó nagyon bejön. Nekem is bejött. Rengeteget ki old mindannyiunkból, magamon veszem észre a változást.
Érthetetlen volt mitől nem volt számomra egy-egy ember szimpatikus!
Ma már igyekszem a nemszimpátiáimat ezekkel a varázs szavakkal orvosolni:) Nagyon köszönöm drága Csillagunkvirágának, hogy elolvashattam!
Ne hagyd magad legyőzni!
Emelkedj sorsod fölé most, mert az élet, a kegyetlenségével csupán a megfelelő alkalmat jelenti, mutatja számodra, a MOST. -hoz. Hogy kiáramoltathasd magadból azt, aki vagy:)
Draga Zsul!
Csak meg ne lepodj!:O-O-O!:))):DDD
Szeretettel,
felebarat
Ez a cikk Szabó Ilonától származik...
És a gyakorlati segédlet is itt van http://www.sziakademia.eoldal.hu/oldal/tukor-gyakorlat-szemelyre-szi-aka...
Most
Nahát, okos lány vagyok!:)
Nahát, okos lány vagyok!:) Gyorsan levetkőzöm meztelenre és megnézem magam a tükőr előtt!:)
Felebarátnak
Hali!
Valahogy úgy lehet, ahogy Zsul írja... :)
Semmiképpen nem a beteg helyett mondja. A beteget csupán saját teremtményeként kezeli. Vagy mint egy testrészt... A beteg kórlapja azért kellett neki, hogy önmagában megtalálja azt a "betegséget", ami megteremtette az őrültet. És bár tudatosan sosem jött rá, hogy mivel is hozta létre az "őrültséget", mégis meg tudta szüntetni a saját valóságában. És ezáltal a miénkben is... :) Nem arról szólt, hogy azonosul a beteggel, ez biztos.
Fura fazon ez a doki. :) Amikor egy alkalommal előadást tartottak Joe Vitale-val közösen, mikor belépett a terembe, önmagában megkérte a termet, hogy engedélyezze az előadást nekik. És Joe-nak is beszélnie kellett a teremhez.
A Zero Lilimts audio változatában Dr. Len is beszél. Kicsit nehezebb érteni (nekem), mint Joe-t. Minden levelét, amit Joe-nak írt, így fejez be: "A béke velem kezdődik."
Kosz Zsul bacsi!
Most meg zavarosabb lett az egesz! De termeszetesen nem te vagy az oka,eddig is zavaros volt!Te most az okos lany voltal,aki hozott is meg nem is ajandekot,de koszonom az indulatot,hogy segiteni akartal!
Szeretettel,
felebarat
:)
Én ezt nem így érzékelem! Kicsit fura is a célirányos EGO-nak... az EGO ugye "azt fogja meg", amivel dolga van, s ez fura, hogy most nem azt kell. Tehát: a korlap egy jelkép, szimbólum, jelképezi az adott beteget. Lehet ez egyébként a Kedvesed is, vagy valamely szeretted, vagy ahogy itt a fórumon elhangzott, egy rosszcsont tanítvány... Nos, én maradok a Szerelmemnél. Fogom a fényképét, de NEM rá gondolok, hanem csakis magamra. A "Vali velem van" életérzés csak annyira köszön be, hogy tudatában vagyok annak, hogy az Ő képét ölelem magamhoz. Azonban most NEM gondolok erre, hanem csakis magammal vagyok elfoglalva, és azt mondom: Bocsáss meg! Szeretlek! Tehát a Gyula bocsásson meg, és Gyula szereti a Gyulát. (Márcsak azért is, mert milyen élményekhez juttattam már eddig magamat...) Fontos volt az is, hogy nem mérlegeltem ilyeneket, hogy: én hogy állok "A" tulajdonsággal, s akkor hogyan áll "A" tulajdonsággal Vali. Egyszerűen csak általánosan gyógyítottam eme szavakkal magam.
Hogy én mit éreztem egy kb. 10 perces ilyen gyakorlat után? Megkönnyebbülést!
e.w.
Igen, en se ugy gondoltam,hogy a beteghez szolt ez a 2-4 mondat,hanem XY beteg korlapjat olvasva,egyutt erezve ,aterezve a beteg szemelyet, helyette mondta el ezeket a mondatokat.Nem tudom mashogy leirni,mintha egyesult volna a beteggel es kozos erovel,megis a beteg helyett mondja ki.Aminek kovetkezteben a beteg is erzi a hatast,es meggyogyul-hat. Mit gondolsz?
(Kar,hogy ez a doki nem beszel magyarul,mert tole is megkerdeznem.)
Szeretettel,
felebarat
Felebarátnak
Hali!
Dr. Len nem a betegnek mondta a szavakat. Nem is lett volna értelme. A ho'oponopono szerint nincs rajtad kívül semmi. Tehát magadon kívül semmit nem tudsz meggyógyítani. Viszont önmagadban bármit.
Olyan ez, mintha fájna valamid. Nem a fájdalomnak mondod, hogy szereted, mert nem szereted. Önmagadnak mondod. Aztán elmondod mennyire sajnálod, ha megbántottad, akaratod ellenére. Majd arra kéred önnön magad, hogy bocsásson meg. És megköszönöd, mert szemernyi kétséged sincs abban, hogy megbocsát. Megbocsátasz... És amikor magadhoz beszélsz, lévén minden egy, a mindenséghez is beszélsz. Dr. Len ezt úgy hívja: DIVINE. Próbáltam rá magamnak megfelelő magyar szót találni, de még nem sikerült. :) Tehát a fájdalom megszűnik a procedúra után/alatt.
A betegek is meggyógyultak, mert Dr. Len önmagát gyógyította. Lelkének azon részét, ami megteremtette a betegeket saját kis valóságában.
És szerintem a két mondat is nagyszerűen működhet. :)
e.w.
A fenti tortenetben, ha jol ertettem,a korlap olvasasa kozben mondta az illeto,hogy SZERETLEK!BOCSASS MEG! Mintha arra a betegre gondolna,vele erezne es neki mondana,sugallna ezt a ket szot. Az altalad irt 4 szo,pedig sajatmagunkhoz intezzuk,vagy vmit felreertettem volna?!Kicsit zavaros!
Szeretettel,
felebarat
Napfénynek
Hali!
A négy mondat: Szeretlek. Sajnálom. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Nem tudom, hogy a történet miért csak kettőt említ belőle.
e.w-nek
Köszi a választ! Az jó, akkor csak mondogatom, majd mindig, ha eszembe jut egy-egy tanítványom...vagy bárki, aki nehézséget okoz.
De milyen 4 mondat?? Nem csak annyit kell ismételgetni, hogy "Szeretlek! Bocsáss meg!" ?
Napfénynek
Joe Vitale szerint nem "kell" érezned semmit miközben a négy mondatot mondogatod. Hagyd érzést, hogy magától találjon rád. :)
Utaztatás:)))
Én is végeztem utaztatóit:))))
Más egyéb problémákat is szívesen gyógyítok, kezelek, prananadival:))))
Szeretlek. Sajnálom. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Hatalmas ölelés:))))))))
"A mély barátság olyan, mint a szívárvány! Ha a boldogság és könny megfelelő arányban vegyül, az eredmény egy színes híd lesz két szív között:)))"
Evelyn:)
Kedves Felabarát!
Köszönöm, ha elküldenéd:) ;nekem nincs meg sajnos a könyv.
Jó 7végét:)
Napfeny
"...nehezen kezelheto" tanitvany ugyben, ajanlanek elolvasasra egy fel oldalt A mennyei profeciak c. konyvbol.Ha esetleg nehezen elerheto neked ,szolj, leirom privibe.Tehat 287. oldal kozeptajtol lapaljaig.
Szeretettel,
felebarat
A világ a mi hangulatunk kifejezése
Hogy mennyire egyetértek a fent leírtakkal....Köszönöm!!!!
"Hát ne fordulj vak hevedben a világ és rendje ellen,
úgy tekints az emberekre, hogy a Föld se jó, se ferde,
se gyönyör, se bú tanyája, csak magadnak képe, mása,
ki sóhajtoz, ki mulat, a világ csak hangulat" (Reviczky Gyula)
Kedves Deni!
Hát, remélem:) Köszi a bíztatást. Tudom, h tanítanom kell - és hát szeretnék jól tanítani...
Persze, ha érdekel, szívesen írok egy-két dolgot az "utazással" kapcsolatban. Én eddig 3x "utaztam", és hát döbbenet... Ha van vmi kérdésed, emailben is megírhatod, ha rákattintasz a nevemre.
Napfény:)
Biztosra veszem, hogy sikerrel jársz. Már csak azért is, mert igazán szeretnéd.
(Te napfény! Úgy szeretnék egy ilyen regressziós utazáson én is részt venni. Debreceni vagyok. Beszélgetnénk erről?)
Deni. Szeretlek!
Sajnálom!Kérlek bocsáss meg!
Köszönöm!
És ha tanár vagyok, és
És ha tanár vagyok, és van pár "nehezen kezelhető" tanítványom?
Vajon hányszor kell magamban ismételgetni, h "bocsáss meg! Szeretlek!"? És az arcukat idézzem magam elé, vagy hogyan?
És ha pl. átélés nélkül, csak "monoton" mondogatom, az is használ? Vagy csak ha érzelmeket is viszek bele?
Jó ez az írás. Azt hiszem tényleg ha elindulna bennem vmi változás (gyógyulás), ezekkel a gyerekekkel is tudnék szót érteni...
Meg mégegy dolog jutott eszembe. Részt vettem regressziós utazáson. Ott kiderült, hogy a jelen életemből vki, aki most jól "felbolygatta" az életem, a múltban már fontos szereplője volt az életemnek (ott a férjem volt). Az "utaztatóm" azt mondta, azzal h én most kioldottam az akkori dolgokat, nem csak magamban hoztam oldást, hanem - tudtán kívül - BENNE IS. Tehát az én gyógyulásom, "oldódásom" őt is oldotta.... Döbbenet. Az összefüggések.
Azt hiszem, egy családon belül is így működik. Ha az egyik elkezd gyógyulni, a többi tag is jobban lesz ezáltal...
:)
Egy újabb bizonyítéka annak, hogy egyek vagyunk:)
Deni
Szeretlek. Sajnálom. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mindent nagyon köszönök:))))
Nem is találok szavakat...köszönet és hála neked:)))))
"A mély barátság olyan, mint a szívárvány! Ha a boldogság és könny megfelelő arányban vegyül, az eredmény egy színes híd lesz két szív között:)))"
Evelyn:)
Zero Limits III
Joe Vitale azt írja mai hírlevelében, hogy még egyszer utoljára együtt tart előadást Dr. Ihaleakala Hew Lennel, április 17-19-én. Ez lesz a Zero Limits III. Csak száz ember fér be, és már alig van harminc hely. Szóval, ha valaki áprilisban Austinban jár, itt jelentkezhet: http://www.zerolimits3.com
Evelionnak
Kb. 10 éve beszéltem utoljára angolul. :) Amikor viszont hozzájutottam Joe Vitale hangoskönyveihez, csak azt tudtam, hogy meg akarom érteni. Kéznél volt a szótár, és az unokahúgom angoltanárnő... :) Mindenáron tudni akartam, hogy mi is ez a ho'oponopono. És ugyanaz jutott eszembe, mint Joe Vitale-nek: ha ezt tette az elmebetegekkel, akkor mire képes velem!
És igazából nem csinálok mást, mint "mantrázok" : Szeretlek. Sajnálom. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Magamnak mondom, magamhoz beszélek. Közben persze arra gondolok, amit "gyógyítani" akarok az életemben. De nem a "problémának" mondom, hanem magamnak.
Dr. Len azt mondja, hogy száz százalékos felelősséggel tartozunk mindenért, ami jelen van az életünkben. De nem tudhatjuk, hogy mindezt az emlékeink, a megélt dolgaink váltják-e ki belőlünk, vagy az inspiráció a mindenségből. Ezért aztán csak egy dolgunk van: tisztítani. És a tisztítással elérhetünk a zéró szintre, ahol nincsenek korlátaink többé. Mintha az első napot élnénk az életünkből... Kérdés persze, hogy volt-e valaha valaki, aki eljutott oda. :) Viszont minden gyógyítható. Minden. :)
Két nap alatt elmúlt az iszonyú hátfájásom. A lányom, aki négy napja még irtózott a bilitől, három napja gond nélkül használja... :) Nem is beszélve az emberi kapcsolataimról! :)
Édesanyámnak is felírtam a négy mondatot, és bár sosem hallotta magát az anyagot, sőt még a történetet sem olvasta, mégis működik neki. Naponta akár százszor elmondja... :)
De azért reménykedem abban, hogy hamarosan lefordítják a könyvet. :)
Üdv: E. Wanda
Evelion
Az irigyseg olykor (ritkan) nagyon kapora jon!
Egy ujabb cel lehetoseget villantja fel elottunk,ha motivaciova alakul.
Szeretettel,
felebarat
HU, EZ NAGYOT SZÓLT!!!!!!!!!!!!
DRÁGA CSILLAGVIRÁG!!!!!! MÉLYEN ÉRINTETT ÍRÁSOD...KÖSZÖNÖM!!!
Drága e.w.!!!! Irígyellek angol tudásod miatt.....ezáltal te már gyakorlatban is használhatod az itt olvasottakat...ez igen!!!! Jó neked:))))
"A mély barátság olyan, mint a szívárvány! Ha a boldogság és könny megfelelő arányban vegyül, az eredmény egy színes híd lesz két szív között:)))"
Evelyn:)
Kedves Csillagvirág!
Ez megint helyretett bennem sok apró részletet. Nagyon sokat tanultam belőle. Elmentettem a kedvencek közé...
Igazi útmutatás saját sorsunk teremtésében. Ma éppen válaszokat kértem, mert elakadtam törekvéseimmel. Ez az írás éppen olyan, mint egy válasz... Sosem tudhatjuk, milyen formában érkezik el hozzánk, kérdéseinkre a felelet...
Hálás Köszönetem Neked!
Meghajlok a Bennetek Élő Tudatosság Előtt!!!
Baráti Szeretettel.
zorba
http://www.lyoness.ws/
http://www.lyoness.ag/hu/
totzoli129@freemail.hu-ez a saját mail címem...ide bátran küldhetsz érdeklődő levelet...
-Ez a jövő, az egymásért tevékenykedők közössége
Csillagokviraga es e.w.
Koszonom a reszletet,es a kiegeszites,pontositast is.
Szeretettel,
felebarat
számomra legkedvesebb részlet
"- Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. ...
Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta.
- Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy Bocsáss meg! és Szeretlek! – újra és újra.
- Ennyi?
- Ennyi."
Szeretlek. Sajnálom. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Pár napja ugyanezt az írást akartam felrakni ide, de rákerestem, és Ragyogás már feltette egyszer, Egy édes ajándék nektek címmel. :)
Imádom ezt a történetet. És nemcsak azért, mert fellelkesít, hanem, mert nagyszerűen működik. Pedig nem gyógyítok elmebetegeket, csak a saját életem tisztítom vele. Utánajártam, és ez a drága Joe Vitale (egyszerűen csak dicsérni tudom, imádni való a pasas!), írt egy könyvet, Zero Limits címmel a ho'oponopono-ról, társszerzője Dr. Ihaleakala Hew Len. Nem tudom, készül-e belőle magyar változat, de angolul megrendelhető a bookline-on, 4533 Ft-ért. Létezik belőle egy audio-book is. Hat cédés, nekem abból az első hármat sikerült megszereznem, élvezet hallgatni! Persze az is angolul van.
Joe Vitale ugyanezt használta fel a Clearing Audio című anyagához is, ami ugyancsak angolul létezik, de hátborzongatóan jó! És az új könyve, a Missing Secrets audió változatában több mint fél órás ho'oponopono önmegerősítés van! Minden délután azt hallgatom, amikor altatom a lányom! És működik, és működik, és működik! :)
Egyébként a négy mondat, ami a sztoriban nem egészen így szerepel, ennyi: Szeretlek. Sajnálom. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Drága Csillagvirág!
Engem a blogod olvasása közben is átjárt az a bizonyos rezgés.
Van egy személyes tapasztalatom. Nem egy test gyógyításáról, hanem egy kapcsolat "gyógyításáról" szól a történetem.
A közvetlen kollégám - aki az évek alatt a közvetlen főnököm is lett - engem nagyon irritált, ha lehetett kerültem és elítéltem a magatartása miatt. Amikor láttam, hogy együtt kell hogy működjünk, rájöttem, hogy változtatni kellene a kapcsolatunkon. Mivel rá nem tudtam (akkor még) hatni, elkezdtem magamat trenírozni, hogy …jót akar nekem, szeret engem, én szeretem őt és sajnáltam is, hogy milyen kár egy ilyen értékes emberért, hogy árt magának!
Aztán eltelt egy időszak és minden megváltozott, közelebb kerültünk egymáshoz, őszintébb lett a kapcsolatunk, egy alkalommal bocsánatkérő sms-t kaptam tőle olyan dologért, amit korábban is rendszeresen elkövetett. Addigra az én gondolataim, érzéseim már rég megváltoztak irányába és pont az akkori tette miatt már nem is vettem zokon, szinte az sms-e figyelmeztetett a tényre, hogy…
…mik is voltak azok a szituációk, amik engem bántottak. Egyúttal észre kellett vennem, hogy mennyit fejlődtem és ez a fejlődésem őt is jó irányba megváltoztatta.
Nagyon jó érzés! Roppantul örülök neki!
És nagyon-nagyon köszönöm a blogodat, mert ezt felidézhettem és megfelelően megerősítettél a folytatásban.
"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery
Drága Öbike!
Örülök, ha segíthettem:)
Ölellek: Csillagok Virága
Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!
Drága Csillagvirágom :)
Hálásan köszi ezt az írást.
Tudod hogy a testvérem milyen állapotban van, és tisztában vagyok azzal hogy én is hozzájárultam ehhez a helyzethez a gondolataimmal és félelmeimmel. Már másfél éve keresem a választ hogyan tudnám helyrehozni és rendszeresen meditálok őérte és az egészségéért is. Ez a megoldás nem jutott eszembe, és most elkezdem gyógyítani azt a részemet, ami Ő.
Hálásan köszönöm :)
Szeretettel ölellek: Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)
Drága Jlia!
Örülök, ha egy egy mondattal vagy szóval segítséget tudok nyújtani:)
Ölellek: Csillagok Virága
Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!
Drága Csillagvirág!
Köszönöm ezt az írást!
Ugye,hogy ugye? :) Ha magunkon dolgozunk,másoknak is teremtünk.
Akit látunk,hallunk, akiről tudomást szerzünk... az máris mind,mind a mi világunk része! Ha örülünk neki,ha nem!
És hogy magunkat gyógyítva őket gyógyítjuk.... őket segítve magunknak segítünk... ez így van!
"Azt tanítod,amit neked is tanulnod kell! :)"
Kezdem megszeretni Joe Vitale-t!
Mégegyszer,köszike!
Julcsi
Szeresd magad,hogy mások is szerethessenek! :))