A munka és a magánélet egyensúlya

egyensúlyVannak karrieristák, akik hatalmas elismerésre tesznek szert a munkahelyükön, önálló vállalkozásokat hoznak létre, meggazdagodnak, azonban az életük többi területére a kudarc jellemző. A házasságuk csődben van, a baráti kapcsolataik megromlottak, egészségük a romok alatt, állandó konfliktushelyzetbe kerülnek másokkal, és sorolhatnám tovább. Ezeket hallva, elgondolkodunk azon, hogy ez a nagybetűs siker ára? Akarunk mi egyáltalán sikeres karriert építeni, vagy inkább megmaradunk a jelen helyzetünkben, de legalább a családi békénk megmarad?

Valóban, ezek valós problémák, és sok “sikeres” ember életére is jellemzőek, azonban vegyük figyelembe, hogy vannak kivételek is. Vannak emberek akik életük minden területén sikeresek, a titkuk pedig az, hogy egyensúlyban tartják az életüket. Mit is jelent ez? Tudatosítják magukban azt, hogy az élet különböző aspektusokból épűl fel, és csak akkor lehet valaki elégedett az életével, ha egyensúlyban tartja ezeket.

Az a munkamániás aki csak a munkájában tud sikereket elérni, könnyen azon kapja magát, hogy egész napját azzal tölti, hogy a munkájába temetkezik. Ezzel kel, és ezzel fekszik. Mindemellett pedig elhanyagolja az egészségét, a családját, a hétköznapi élet eseményeit, és úgy tűnik, mint aki egy teljesen másik bolygón él. Az oka ennek nyílvánvaló: sikerélményeket akar, és lehetőleg minél többet. Ha ezt csak a munkájában tudja megélni, akkor ösztönösen minden idejét ennek próbálja szentelni.

Tehát ezek az emberek habár jól élnek, nem lehetnek igazán boldogok, mert életük többi része egy nagy rakás szemétdomb. A megoldás abban rejlik, hogy vállalj felelősséget az életedért, tudd, hogy te határozod meg, hogy mit kezdesz vele. Mindennapjaid során foglalkozz életed minden területével. A munkáddal, családoddal, egészséggel, szabadidő, barátok stb. Az ideális az lenne, ha egy sikeres munkanap után, egy egészséges, harmonikus családba érkeznél haza. Ezt csak akkor tudod elérni, ha energiát szentelsz annak, hogy fenntartsd a családi harmoniát. A munkamániásnak szinte rémálma hazamenni, hiszen otthon megoldatlan konfliktusok várják, és nagyon gyakran pont emiatt a túlórázást vállalják, csak hogy el tudjanak menekülni otthonról. Mindezek nem történnének meg, ha az egyensúlyt fenntartanák.

El kell kerülni a fásultságot, mert az érdektelenségbe torkollik, amikor egyáltalán nem érdekel bennünket, hogy mi van a körülöttünk levő emberekkel. Az egyensúly fenntartása azonban nem könnyü, de mindent meg kell tenni azért, hogy a lehető legjobban irányítsuk az életünket. Máskülönben az élet elszalad velünk, és rájövünk, hogy nem úgy éltünk, ahogyan szerettünk volna. És mindez miért? A saját fegyelmezetlenségünk, önzésünk, és lustaságunk miatt. Tehát mégegyszer: Törekedj az egyensúlyra!

Üdv, Shaumbra

További motivációs írásaim:

http://motivacioblog.hu

CsatolmányMéret
super-cheesey-work-life-balance-image.jpg200.33 KB