thesecret.hu

Ezt ma találtam "véletlen" a neten:)))))

NEALE DONALD WALSCH
A gazdagságról

ÉLETVEZETÉSI TANÁCSOK

Emlékszem, néhány héttel ezelőtt sikerült elvonulnom Colorado gyönyörű hegyei közé. Az Estes Parkban ülök egy helyiségben, kicsit nagyobban, mint ez. És ott valaki a következővel fordult hozzám: - Bárcsak megtapasztalhatnám a gazdagságot! Tudod, engem nem vet fel a pénz. Épp annyim van, amennyiből eltengődöm valahogy. Minden pennyt az élére kellett raknom, hogy eljuthassak ide. - És így tovább. Aztán azt mondta: - Egész életemben azt a fajta gazdagságot akartam megtapasztalni, amit te - és rám mutatott - láthatóan megtapasztalsz.
  
  Így válaszoltam: - Nohát, ha igazán meg akarod tapasztalni a gazdagságot, miért nem töltöd azzal az ebédidődet, hogy bőségesen adakozol az adnivalódból?
  
  Elképedten rám nézett, és savanyúan megrázta a fejét: - Nincs semmi olyasmim, amit adhatnék.
  
  Komolyan gondolta - szó sincs róla, hogy bemesélte volna magának -, komolyan azt gondolta, hogy nincs semmije, amit adhatna. Így aztán ránéztem és kénytelen voltam kimondani, ami oly kézenfekvő. - Akad egy kis szereteted, amit adhatnál?
  
  - Ó - mondta, és meglehetősen zavartnak látszott. De csak el kellett ismernie a lényeget, hogy talán parázslik benne a szeretet egy szikrája, amiből tudna adni. Azt mondta. - Hát igen, gondolom, akad egy kis szeretetem, amit adhatnék.
  
  Mire én: - Hát egy kis részvéted van-e? Lakozik-e benned részvét valamilyen szinten?
  
  - Igen, nos... azt hiszem, van egy kis részvétem. Általában... jószívű pasasnak tartanak.
  
  Mellesleg, igencsak nehezére esett kimondania az ilyesmiket, mint "részvét", meg "jószívű" meg "szeretet", különösen olyan mondatokban, amelyekben az önnön személyével együtt kellett szerepeltetnie. De végső soron elismerte, hogy igen, talán mégis van annyija mindebből, hogy adni is tudjon.
  
  - És mi a helyzet a humorral?
  
  Megvakarta a fejét. - Hát... ha tréfálkozásról van szó, egész életemben nem fogynék ki belőle.
  
  Erre én: - Remek.
  
  Egész listát állítottunk össze mindazokból a dolgokból, amikben bővelkedett. Csak persze nem gondolta, hogy ezeknek bármi közük volna a gazdagsághoz, legalábbis úgy, ahogyan ő elképzelte. Azt mondtam: - Rendben, akkor egyetérthetünk abban, hogy nem értünk egyet a gazdagság meghatározásában. Abban viszont egyetérthetünk, hogy ezekben a dolgokban gazdag vagy. - Ebben aztán megállapodtunk.
  
  - Nagyszerű - mondtam. - Akkor most nézzük, mit kellene tenned. Ebédidőben adjál mindabból, amiben, mint magad is elismerted, gazdag vagy, azt ajándékozd bőkezűen. Tékozold! Adj többet, mint amennyit eddig adtál, adj mindenkinek, akinek az életét a következő kilencven percben megérinti az életed, amíg csak tart az ebédszünet. Ez a kihívásom számodra. - És ő felvette a kesztyűt.
  
  Mivel már csak néhány perc választotta el az ebédidőtől, elment és elkezdte árasztani, aminek bővében volt, árasztotta mindenkinek a YMCA szálláson (Keresztény Ifjak Szövetsége - A szerk.), ahol a lelkigyakorlatot tartottuk... nem csak a mi csoportunk volt jelen, más helyekről is érkeztek és béreltek bungalókat csoportok, összesen talán hatszázan lehettek a helyszínen; kétszázan a mi részlegünkben, négyszázan pedig szétszórtan a területen. Így rengeteg idegenbe lehetett botlani, akiknek fogalmuk sem volt róla, ki az a fickó és miben töri a fejét. Beballagott tehát a kávézóba. Úgy vonult be, mintha döntő csatára készülne. Olyan helyzetbe került, mintha az ismerősök tudják, hogy megjátssza az eszelőst, a többiek azonban azt hiszik, tényleg meghibbant.
  
  Bizony így van ez, a fél világ őrültnek tekint, ha bőségesen adtok magatokból. Azt mondják, biztos valami bajod esett. Normális emberek nem viselkednek így. Szóval, a barátunk odamegy a kávézóban lézengőkhöz és bőkezűen osztogatja, amije csak van. Megosztja a szeretetét, a jókedvét, a humorát. Vicceket mesél. Egyesek kacagnak. "Ha-ha-ha, roppant mulatságos!" És mások is nevetnek. "Ha-ha... Ki ez a pofa?" De senki nem tudta megállni, hogy legalább egy kicsit ne nevessen. És akik szerint olyan mulatságosak a viccei, kénytelenek rávigyorogni erre a csodálatos fickóra, erre a mesebeli Mikulásra, aki egyszer csak ott termett a kávézóban és erre a röpke időszakra beragyogja az életüket.
  
  És csak mondta a csodálatosnál csodálatosabb dolgokat. Az egyikük történetesen nem volt valami jó hangulatban, amivel lehetőséget kínált emberünknek, hogy a részvétét is megossza. És úgy mutatott részvétet, hogy nem mondott tovább vicceket. Úgy vélem, ha úgy hozza a helyzet, ez is irgalmas cselekedet lehet. Aztán leült az egyik jelenlévő mellé és azt mondta: - Nem ismerlek, de én ahhoz a másik csoporthoz tartozom, amelyik amott végzi a lelkigyakorlatát. Segíthetek valamiben? - Mielőtt rájött volna, máris javában beszélgetett Istennel. És sikerült kifejeznie önmagának ezt a részét. A fickó kilencven perc elteltével visszajött, és majd szétvetette az öröm. - El sem tudom mondani, mit érzek! - közölte.
  
  - Most már érzed a gazdagságot? - kérdeztem. Mire ő: - Igen. Mérhetetlenül gazdagnak érzem magam az énem sok nagyszerű részével, amelyeket eddig még nem hagytam kifejezésre jutni. Soha nem engedtem meg magamnak.
  
  Aztán jött az igazi csattanó, amit a csoport eszelt ki... Amíg ebédelt, valaki elvette a kalapját, és ebbe minden jelenlévő pénzt tett. Mire a barátunk visszatért, halomban állt a pénz a kalapban, mert a társaság be akarta mutatni neki, hogyan működik a jótett. Ilyen az igazság káprázatos, a pillanat töredéke alatt lejátszódó megnyilvánulása. Átéltétek már, amikor az igazság hirtelen megnyilatkozik? Csak mész, aztán egy villanás, és a homlokodra csapsz - mert olyan nyilvánvaló, olyan nyilvánvalóan jut kifejezésre!
  
  Miután tehát helyet foglalt és minderről beszámolt, a többiek átadták neki a pénzt. És csak ült ott a kalappal az ölében... és kicsordultak a könnyei. Közvetlen tapasztalatot szerzett a mindörökké érvényes törvényről: amit másnak adsz, azt magadnak adod. Adhatod az egyik formában és visszajön a másikban. De olyan nincs, hogy ne jöjjön vissza, mert mindannyian egyek vagyunk. A gazdagság igazi természetére való ráeszméléstől egy csapásra megváltozott az élete.
  
  Még a csöves is megteremtheti a maga gazdagságának tudatát, ha először is lehetővé teszi másoknak, hogy legyen az övék az, aminek a megtapasztalását ő maga választaná. Akármilyen kevesed is van, biztosan találsz valakit, akinek még annyija sincs.
  
  Eszembe jutott egy Joe nevű fickó története, aki a San Franciscó-i utcákon élt. És bár nemigen rendelkezett semmivel, minden nap keresett valakit, aki még kevesebbet mondhatott a magáénak. És ha sikerült összekéregetnie pár dollárt az utcán, két és félszer annyit adott egy nálánál is szűkölködőbbnek. Meg kell mondanom, nagyon gazdag ember volt; úgy is emlegették, mint az utcák királyát, azért, mert az utca többi hajléktalanjának ő jelentette a bőség forrását.
  
  A hajléktalanok akkor kezdik el megtapasztalni a jólétet, ha lehetővé teszik valaki másnak, akinek az életét megérinti az életük, hogy abban az adott pillanatban megtapasztalja a gazdagságot. Na persze, könnyű azt mondani - úgy értem, itt terpeszkedem a fényűzésben és efféle zengzetes kijelentéseket teszek. És a legkevésbé sem akarom, hogy sekélyesnek hangozzék, amit mondok. Sőt azt sem, hogy olcsónak. De én is éltem az utcán. Életem közel egy esztendejét az utcán töltöttem. És jól emlékszem, mi segített ki onnan.
  
  Az első tehát, amit meg akarok osztani veletek a gazdagságról, a következő: tisztázzuk, mi a gazdagság. Amikor úgy döntesz, hogy tékozlón osztogatod annak a legnagyszerűbb részét, aki vagy, mindenkinek, akinek az életét megérinti az életed; ha úgy döntesz, hogy így fogsz cselekedni, kilencven napon belül megváltozik az életed. Talán kilencven percen belül. Vigyázz! Mert az emberek hirtelen rá fognak jönni, ki vagy.
  
  Hadd magyarázzam el a különbséget. A ügyvéd és B ügyvéd között. Itt van tehát a két ügyvédünk, mindkettőnek ugyanabban a városban és ugyanabban a háztömbben van irodájuk. Mindketten kitűnő eredménnyel végezték ugyanazt az egyetemet. Felkészültségüket, képességeiket tekintve tehát azonos szinten állnak. A működésük földrajzi övezete is azonos. De mit tesz Isten, az egyik ügyvédnek, mondjuk A-nak, mesésen jól megy a sora. És B ügyvédnek, tőle alig néhány méterre, közel sem megy ilyen jól. Hogy lehet ez? Mi történt? Mi az oka annak, hogy az egyik ember olyan létet él, amit sikeresnek nevezünk, a másik pedig nem, noha minden egyéb tekintetben egyenlő szinten állnak? Csak a példa kedvéért.
  
  Nem arról van szó, hogy beleszületett a vagyonába; vagy eleve rendelkezett ezzel az előnnyel. Mit mond el két ember esete, ahol minden más tényező azonos? A ügyvéd nagyon tisztességes. A vízvezeték-szerelő is igen tisztességes. A orvos is tisztességes. Nem azon múlik, hogy mit csinálnak. A különbségnek semmi köze ehhez.
  
  Ne akadj el tehát annál a gondolatnál, hogy a gazdagságod (vagy amit esetleg sikernek neveznél az életedben), abból köszön rád, amit csinálsz. Szó sincs róla! És ha nem hiszed, majd megtanít rá az élet. Mert mindannyian ugyanazt csináljátok. Csináljátok ezt, csináljátok azt, ezt és amazt, ezt és amazt - vagyis ellep az a jókora halom csinálnivaló. És nem győztök csodálkozni: "Hogyan hoztam létre ezt a nagy halom csinálnivalót? Hiszen mindenben a lehető legjobban jártam el!"
  
  Aztán felsejlik benned: "Ó, már értem! Semmi köze ahhoz, amit csinálok! Nem ez az összefüggés. Nem ezen a módon fog áramlani hozzám az a sok jó, amit várok." Aztán látunk egy másik embert az utcán, aki látszólag semmit nem csinál. És csak úgy záporozik rá a bőség. Szétszórni sem tudja elég gyorsan. Nahát! Ez nem igazság!
  
  "Hogyan tett szert minderre? Hiszen nem is csinál semmit!" És természetesen éppen ebben áll a titok. Hogy nem csinál semmit. Egyetlen átkozott dolgot sem. Azt akarom mondani, és ezért nagyon gondosan válogatom meg a szavaimat, hogy egyetlen átkozott dolgot sem csinál, amíg a mi életünk mindezen átkozott dolog körül forog. Nem csinál - van. Létezik. Amikor megjelenik, valami egészen rendkívüli módon van, szeretetként, részvétként, bölcsességként, humorként, érzékenységként létezik. Örömként. Az Egyként. Ez a létezése legmagasabb szintje: az Egy.
  
  Tudjátok, amikor orvoshoz, ügyvédhez, vízvezeték-szerelőhöz, fogorvoshoz mentek, szóval olyasvalakikhez, akikhez az emberek el szoktak menni, a tisztviselő a postahivatalban most nem számít - szóval, amikor elmentek egy ilyen emberhez, akkor a szemébe néztek, és azt mondjátok magatokban: "Ez a szempár... megragad. Lát engem." Ez... - valamilyen értelemben, még ha nem is így fogalmazzátok meg: - "Ez a szempár olyan, mintha egy lenne velem." Aztán elmegyünk. "Milyen kedves fickó. Hát nem elragadó...?"
  
  Én mindig igyekszem ilyennél sorra kerülni. Ugye értitek, miről beszélek? Ti is voltatok már így vele? Amikor elmegyek a boltba, megpróbálok úgy sort választani a pénztárnál, hogy egy bizonyos hölgynél kerüljek sorra. Mert ő... csak egyfajta benyomásom van róla. Aztán nincs is tovább, csak ennyi - annál az adott személynél akarok sorra kerülni. Beállok abba a sorba, és egyszerre ráérzek arra a különleges, megnevezhetetlen valamire.
  
  Végül elvittem egy levelet a postára. Nem tudom, mit művel az a fickó az első ablaknál, de biztosan valamiféle varázslatot. Mindenkit elbűvöl a hivatalban. És az egész helyiségben öntudatlanul is mindenki feléje vonzódik.
  
  Megkérdeztem ezt a postai tisztviselőt, gazdagnak érzi-e magát. Tudom, hogy igen. És ennek semmi köze a fizetéséhez. Értitek? Szóval, ez a különbség. Ez a különbség A ügyvéd és B ügyvéd, A vízvezeték-szerelő és B vízvezeték-szerelő, A személy és B személy között ott az utcán. Csak azt kell eldöntenetek, B személy lesztek vagy A személy. Ha úgy döntötök, hogy A személy lesztek, és bőkezűen osztogatjátok a bennetek rejlő varázslatot, akkor hozzátok vonzódik a rajtatok kívül található varázslat, és annyira a részetekké válik, amennyire csak engeditek. Világos? Ennek a működésére hamarosan visszatérünk.
  
  Az a fontos tehát, hogy a helyes megélhetéshez ne azt keressük, mit csináljunk, hanem, hogy úgy mondjam, miként létezzünk. És hogy kapcsolatba kerüljünk azzal a mélyen bennünk lakozó részünkkel, amelyik tisztában van vele, kik vagyunk valójában. És vegyük észre, mire van szükség, hogy a létezés módjával előcsalogassuk.
  
  Nézzünk hát belülre! Mi az, amiért léteztek? Amikor valóban kiteljesedettnek érzem magam, és úgy hiszem, sikerült maradéktalanul kifejeznem magam? Miként létezek, amikor ez történik? Talán egy gyógyító a létem. Talán egy médium. Talán egy teremtő; netán van a létezésnek olyan szintje vagy állapota, amelyik egy-két szóban meghatározza a számotokra megmutatkozó lényeget, amelyik részetek igazán nagynak mutatkozik, és így találunk rá, hogy mit kell csinálnunk, mondhatni, a megcsinálásunkra. Vagyis akkor, ha a megcsinálásunk a létezésünkből fakad, nem pedig a cselekvésünk révén akarunk eljutni a létezésünk módjához.
  
  Mindezt bővebben is kifejtem, de mielőtt belevetnénk magunkat, mint egy perce mondtam, mielőtt belevetnénk magunkat a részletesebb magyarázatba, hadd vessek fel néhány gondolatot. Mindenekelőtt, azt, amelyik elzárja az embereket a gazdagság megtapasztalásából. És elzárt engem a gazdagság megtapasztalásától. És a gazdagságról most dollárok, forintok és mindenféle földi dolgok értelmében beszélek. Mellesleg teljesen rendjén való, ha ezt is gazdagságnak nevezzük.
  
  Értsétek meg, nem akarom azt a benyomást kelteni, mintha azt állítanám, hogy az nem gazdagság. Hogy csakis az a gazdagság, amiről az előbb beszéltünk. Az is nagyon rendjén van, hogy így hívjuk az egész fizikai hóbelevancot (csekkfüzet, készpénz, bankszámlák, a csodálatos porcelánok és a régiségek és az élet gyönyörű földi dolgai)... nos igen, ez is gazdagság. Szó sincs róla, hogy ki kellene küszöbölnünk annak a tapasztalatnak az osztályából, amit gazdagságnak hívunk. Mert pont ez az a másik, amit műveltem. Mármint bizonyos értelemben... persze gazdagságnak neveztem, de nem szerettem. Hadd magyarázzam meg, ha tudom.
  
  Sok ember véli úgy, hogy a pénz önmagában rossz. Nem tudom, ti mit tartotok felőle. És egyesek szinte tudattalanul vallják magukénak ezt a gondolatot. Ha közvetlenül rákérdeznék: "Az a tapasztalatod, hogy rossz a pénz? Az a gondolatod, hogy rossz a pénz?" Akkor azt válaszolnák: "Nem, a pénz jó." Sokan válaszolnak így. Mégis úgy csinálnak, mintha rossz lenne. Hadd mondjak rá példát. Ismertem egy hölgyet, aki soha nem vallotta be, hogy rossznak tartja a pénzt. Számára valójában jó a pénz. De amikor szívességet tesz neked, például elvisz autóval a repülőtérre, két óra oda-vissza Phoenixbe, majd amikor kiszállsz és azt mondod: "Hadd adjak pár dollárt a benzinköltségre", akkor rávágja: "Ó dehogy. Szó sem lehet róla!"
  
  Ismertetek olyan embereket, akik szívességet tettek nektek, és amikor fel akartok ajánlani nekik néhány pennyt, hogy legalább valamelyest ellensúlyozzuk a költségeiket, nem fogadják el? Mi erről a véleményetek? Boldogan beérik a köszöneteddel. Nem akarják elvenni a pénzedet, mert úgy érzik, a pénz, amit az érted tett jóért adnál, üzletté silányítaná a tettét. Értitek, olyan szintre zuhanna, ahol alapvetően hamisnak éreznék.
  
  Ami azt illeti, én sosem éreztem hamisnak azt a szintet. Ha valaki pénzt akar adni nekem, mert valami jót tettem érte; mondja csak meg, és én elfogadom. Ezt olykor nehéz kimondani, mert az emberek arra gondolnak: "Ó, a Neale annyira spirituális pasas!" Vagyis nem kellene ilyesmit mondania. De bizony, én pont ilyeneket akarok mondani.
  
  Ismertem valamikor egy pofát, Ike tiszteletest, aki azt szokta mondani: "szeretem a pénzt és a pénz szeret engem." Hát ez remek üzenet: szeretem a pénzt és a pénz szeret engem. Nem jelenthetem ki, hogy a világmindenségemben Isten minden - a pénzt kivéve. Csak azt jelenthetem ki, hogy Isten minden, többek között a pénz is; hogy a pénz csak annak az energiának egy másik formája, amit Istennek hívunk. Nem tudom, olvastátok-e a híreket a napokban, de mostanában jelent meg egy hatalmas sztori az egyik országos lapban a vörös Kínáról. Náluk mostanában megy végbe ez a hihetetlen tudatváltás, amelynek szellemében a pénzkeresés és -birtoklás erényéről és dicsőségéről beszélnek az emberek. El tudjátok képzelni? Mindez a vörös Kínában, amelyik - igazán mellesleg - azon huszonnégy ország sorába tartozik, ahol lefordították a Beszélgetések Istennel könyveket. Néhány hónapja rájöttünk, hogy annak rendje s módja szerint fizettek a fordításért. A Kínai Népi Demokratikus Köztársaság!
  
  Láthatjátok tehát, a világ máról holnapra megváltozik, minden területen. Ha tehát az emberek, a parasztok a vörös Kínában elkezdenek tisztába jönni a pénz dicsőségével, ha - hogy úgy mondjam - leesik nekik a tantusz a pénz helyénvalóságát illetően, nem gondoljátok, hogy nálunk is ideje lenne? Meg kell tehát szabadulnunk attól az elképzelésünktől, hogy a pénz valami módon rossz.