Önismeret vagy mégsem?

Gyakran olvasom és hallom mostanában másoktól, ezt a típusú feljajdulást:
Hogyan is ismerhetném én a másikat, ha még magamat sem ismerem?!?!

Na, én ezt őszintén szólva nem értem!! Mi az, hogy nem ismerem saját magam??? Akkor ki ismerhet engem, ha nem én magam?!?!

Tudom, hogy az önismeret egy nagyon is összetett dolog.
Tudom, nem csupán annyiból áll, hogy az epres vagy a csokis fagyit szeretem e jobban. (Ha már egyszer nyár van...) :)
Tudom, hogy egész életünkben "tanuljuk" saját magunkat, hiszen mindig adódnak újabbnál újabb helyzetek, megoldandó dolgok, amire tegnap még nem tudtam, hogyan reagálnék, de ma már igen, hiszen a részese lettem.

De mégis, miért hangoztatjuk oly könnyedén, hogy én bizony nem ismerem magam?!?!
Egy legalább átlagosan szocializált, ép tudatú és gondolkodású embernek, korának megfelelően igen is ismernie kell önmagát!!
Hiszen:
Tudom, mi az, ami engem boldoggá tesz.
Tudom, mi az, elszomorít.
Ismerem a reakcióimat bizonyos helyzetekben.
Tudom, mi az, amit még tolerálni tudok, és mi az, amit már nem.
Ismerem a saját korlátaimat.
Csak én érthetem, mit, miért teszek. (Na jó, ez a mechanizmus néha kikapcsol...) :D
Csak én ismerhetem a legtitkosabb álmaimat.
Tudom, hogy a cukrászdában a somlói galuskát vagy a fekete erdő tortát fogom e választani.
Miután pedig megettem, csak én tudom, hogy lesz e lelkiismeret furdalásom az újabb plusz fél kiló miatt, avagy sem.
És a sort még hosszan folytathatnám...

A lényeg, hogy igen is sokat tudunk magunkról!! Senki más nem tud rólunk annyit, mint MI MAGUNK!!!
Ne bújjunk tehát családi vagy párkapcsolati kudarcaink esetén a "Nem ismerem magam!" álca mögé!
Hisz nem csupán azért nem értjük (meg) gyermekeinket, párjainkat, mert nem értjük önmagunkat!!

Természetesen folyton fejlődünk, mind többet és többet tudunk meg a legbelső Énünkről, de már így is, a leélt éveid alapján, tudnod kell, ha más nem, legalább körvonalaiban, hogy ki is vagy!
Igaz, gyakorta álarcot viselünk, mindig kiválasztva a megfelelőt a megfelelő helyzetben a megfelelő személynek.
De, amikor tőlem egyszer azt kérdezte egy kedves barátom, hogy én melyik énemet tartom az igazinak, akkor én csak annyit feleltem: A belső hangot. A gondolataimmal összekapcsolt érzéseimet.
Nekem ez a belső hang. Ő sohasem téved (!), legfeljebb csak én nem hallgatok rá (azaz magamra):), nem akarom meghallani, amit súg nekem, mert hát az EGO, az nagy úr... :)

Hogy kinek mi a belső hang, melyik arca az igazi, melyiket szeretné, hogy az legyen, azt csakis saját maga döntheti el. Talán, már rég eldöntötte, csak még nem ismerte fel...

Üdv
Bogica

Hozzászólások



Az emberek félnek? És a külvilágot ki teremti, SanTa?

Ki is fél akkor valójában?
És vajon mitől?



Igaz...

A legtöbben tényleg félnek felismerni a félelmeiket, csak ezzel az a bibi, hogy amíg nem merik kinyitni a szemüket, addig le sem fogják tudni győzni azokat. És sokan inkább életük végéig csukott szemmel járnak, minthogy...



Most, így munkaidőben csak

Most, így munkaidőben csak gyorsan:
Az emberek félnek ismerni önmagukat. Félnek szembenézni gyengeségeikkel, vagy épp fordítva, túl kishitűek ahhoz, hogy istenségükkel megbírkózzanak. Nem ismerik magukat, mert nem ismerik saját félelmeiket. Egy, generális maszk mögé bújtatják az összes félelmet, ez a "nem ismerem magam".