ScienNet - inkább hittek benne

""Inkább hittek benne, mint értették", így fogalmazott Fröhlich Zsolt ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnokságának parancsnokhelyettese azzal kapcsolatban, hogy vajon a beszervezett sciennet tagok megismerték-e a rendszert, mielőtt beléptek, értették-e azt. Azonnal szöget ütött a fejembe, hogy az egyik bajom éppen ez, és éppen erre kellene a belépni vágyó emberek figyelmét a leginkább felhívni. Nemrég ugyanis az ismeretségi körömben is előfordult, hogy ész nélkül belevágtak az mlm-be, 3k kezdővel, és amikor a barátom megkérdezte őket, hogy egyáltalán utánaszámoltak-e, azt felelték, hogy felesleges, mert ott voltak a színpadon a gazdagok, nyilván meg lehet élni belőle. Mikor el lett magyarázva, hogy hogy is működik, kerek szemmel néztek, és másnap elkezdték intézni a termékek leadását. Azt gondolom nem véletlenül mondjuk azt, hogy hinni a templomban kell. Lassan meg kellene fogadni." forrás: http://antimlm.hu/node/217

Nos ez a hit és a hitetlenség ereje közti különbség. A hittel valóban hegynyi embertömeget lehet hülyeként mozgatni:-) Az értelmesek persze maradtak a helyükön és nem hittek ilyen szélhámosságban. Nos ki járt jobban most is?

Kicsit bővebben ide kattintva a cikkemben is olvasható

Hozzászólások



ügyvéd keresés sciennet károsultak

Sciennet kicsalt pénz visszaszerzése

Egy jó ügyvédet kellene szereznünk ,vagyunk hatan , ki csatlakozik hozzánk ?



Eltűnt a ScienNet-ügyfelek foglalója

Eltűnt a ScienNet-ügyfelek foglalója

A „felsőbb szinteken” osztották szét a százmilliókat
Csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság a Scien-Net-ügyben adócsalással gyanúsított Leinemann Zsolttal szemben. Az ügyész előzetes letartóztatásra tett indítványt. A ScienNet törzsvásárlói hálózat azonban aligha folytathatja működését. A tagok többmilliárdos befizetéseinek nyoma sincs a virtuális számlákon...

http://nol.hu/gazdasag/20100421-eltunt_a_sciennet-ugyfelek_foglaloja



Huuuuu, de ment itt a behülyítés:

"Igaz, hogy a ScienNet rendszere a vásárlásról szól, de ha 10.000,- forinttal ezt a vásárlást előre lefoglalózzuk, akkor a bináris rendszer kb. 1-12 hónap alatt /ezt az időt nem lehet előre tudni/ termeli ki a 131.600,- forintot, amely 1316% "kamatot" jelent, amely nem egy elhanyagolható tényező!

Ebbe csak a Scien jutalék van benne, a többi nem! Akár úgy is meg lehet közelíteni a foglalózást, mintha egy lekötött betétben tartanánk a bankban a pénzünket, és "X" idő alatt a fenti hihetetlen hozamot biztosítja. Ha ezt a pénzt valóban bankba tennénk 10%-os kamatos kamatra, akkor 27 év alatt lenne belőle ugyanennyi pénz. / 30%-os kamatos kamattal számolva közel 10 év /."

forrás: http://sciennet.blog.hu/



kedves unique

Amint látod a tudásaink és tapasztalatink átadásával mi magunk, de ezen lap is alakul. Amint többen megjegyezték, nagyon eltűntek a a palimadár üzletfélre vadászók itt. Ez pedig szerintem így helyes.



Csak ártatlanul érdeklődöm, IGe:

A Lyoness rajongókkal mi történhetett vajon?
Nektek nem hiányoznak?
Olyan fura, hogy már nem népszerűsítik itt a "zseniális rendszert".
Csak ezért kérdezem. :D



Melyik a hibás? Aki átver?

Melyik a hibás? Aki átver? Akit átvernek?

Találtam teljesen független, gondolkozni tudó, az érzéseit nem kihasználni engedő blogokat... közösségi témákkal, mint népátverés, lehúzás, objektíven, nem bántva más hitét, vallását, politikai nézetét, egyszerűen csak leleplezi az okoskodó, más hátán felmászni akaró és másból megélni akaró "kreatívokat", zseniális szélhámosságaikat, akik bizony nem restek kiismerni az emberi nem gyengéit... a pénz iránti mohóságot használják ki, jogosan, hisz a pénz világában élünk, ITT és MOST, mindenkinek itt és most pénz kell, hiába vágyunk optimistán és idealistán a hatalom és a pénz emberségére... az áramszámlát fizetni kell (többek közt...)

Hiába reménykedünk a szeretet erejében, sokszor fanatikus hívő vallásosok, álszeretetet hirdető ezoterikus mesterek, angyalok közé jutunk megrekedt magánéletünk helyrehozásán fáradva, és elfelejtjük közösségi szintre vonszolni az édes kis szellemünk... mondjuk addig nem is érdemes, míg magunkról sem tudjuk kicsoda... de még borzasztóbb, ha nem is akarjuk megismerni...

Jó lenne tudni, hogy miért nem működik a szeretet kicsit nagyobb közösségi szinten ... mármint tudjuk, a pénz és a szeretet édes duója még MLM-renszereken belül sem működik, nemhogy országirányítási szinten...

BAJ, hogy nemcsak magán, de közösségi szinten megrekedünk!!!!!!!!! (Ami ugye nem csoda, ha magánszinten is csak akaratosak és önzők és pénzsóvárok és soha semmivel sem elégedett emberek maradunk...) De vajon ha ezt meggyógyítanák az emberek, jobb lenne az ország? Elég lenne a pénz a kisembereknek is? Van erre esély?

Akarnak az emberek változtatást, de önmagukat nem változtatva... valami nagy világégés kell nekünk, hogy képesek legyünk megbocsátani és valódi szeretetet, felelősséget érezni... hogy ne a BKV vezetői tegyék el az irdatlan pénzt... hogy csak maradjak az aktuális példánál..

Idealista-optimista harcos maradok... a reményhal meg utoljára alapon, és a szemnyitogatás elvén ...

Melyik a hibás? Aki átver? Akit átvernek? Akit ki lehet használni, átverni, azt át kell! Ez is hibás szemlélet! DE! Aki észreveszi, és hagyja, hát már ő a hibás...

Szóval mi a megoldás? Maradunk vagy lépünk valamit? Puffogunk, morgunk, nyafogunk, igazságosztunk, .... vagy ... olvasunk, szűrűnk, beszélgetünk nyitottan.. aztán kialakul...



....

Addig kell írni ugyanarról, de másképp, amíg csak van rá igényed és másokat is érdekelhet... mindenki megtalálja a saját tanítóit, sosem tudod, melyik új vagy már százszor leírt szavad nyit ki kaput valaki szívében, fejében.

Itt életutak sorjáznak, ki hogyan eszmélt dolgokra, senki nem indult itt hatalmas tapasztalatokkal, sőt, többnyire szeretetéhesen, naivan kezdtük... Többnyire. Mert azért volt olyan, aki egyből meg akarta mutatni, hogy ő milyen nagy ember.
Nem is értettük akkor még az igazi nagyokat, kerestünk, mert akinek kell a fény, keresse meg!!!
Csendben olvastunk, máshol is körbejártuk a témát, és szűrtünk. Mi igaz ránk, mit tapasztaltunk ebből meg.

És akkor írtunk, hogy hol tartunk. Különböző lelki fejlettségi szinten állunk, van, aki a párkapcsolatával és önmagával küzd még, van, aki munkában szeretné használni itt szerzett tudását, van, aki személyiségfejlesztésre is kész már, van, aki könyvet ír, van, aki online olvasótermeket nyitott, de általában itt mindenki segíteni akar a másiknak. Néha nem jól sül el, valóban. A mondás, miszerint a pokol felé vezető út is jó szándékkal van kirakva, itt eléggé megmagyarázódott. Nem mindig tudjuk, mi az igazi segítség. De írunk. Hátha épp az. Aztán beszélgetünk a szomszéd nénivel, sütit sütünk a gyerekeknek, belemosolygunk egy idegen szemébe, megsimogatjuk egy gyermek fejét... próbáljuk a világot szabad ember szemével nézni. Persze van, aki sosem akar tanulni... szeret benn ülni az önsajnálat pocsolyájában, vagy haragját önti ide. Mi pedig látjuk, hogyan küzdi le.

Ez egy nyitott közösség. Érvekkel, gondolkozva, szívvel, tovább akar lépni. Kivétel nélkül mindenki. Bízva önmagában és a világban.

Minden fórumnak, írásnak helye van. Utunk, állomásaink, kétségeink, tévhitek, téveszmék, hitek, eszmék. Minden. Ebből fejlődünk, nemcsak a buksi/léleksimogatásból.

Sok helyre repítettük és repítették írásainkat, és ez így van jól. Várjuk azokat, akik tapasztalataikkal vagy bármilyen úton, de tanulni és átadni szeretnének. Itt rengeteg az érdeklődő ember, a segítő, a másikra odafigyelő. A vonzás törvénye, vagyis az elfogadás művészete. Jerry Hicks és felesége írta a Vonzás törvénye c. könyvet, amelynek ez volt az eredeti címe: Az elfogadás művészete. Ez az oldal az elfogadásról szól, és annak határairól, határtalanságairól. A hiszékenység, naiv vagy tapadó szeretetet nem előny, érteni és érezni is kell a világot. Mármint aki tényleg tanulni akarja a világot. És átadja másnak, nem birtokolja.
Most sem mondtam mindenkinek újat, mégis ide tartozott.
Nem felelhetünk meg mindenkinek.
És nem szerethet minket mindenki.
És nem hihetek el elsőre, gyanútlanul mindenben.
Minden lehet igaz, és annak ellenkezője is.
Ezért nemcsak egy oldalról kell nézni a dolgokat. Minden éremnek két oldala van.

Mióta ezeket tudom, elégedett vagyok. Pedig nem dúskálok a földi jóban és nem is vagyok szép virágszál.

De már minden rendben van az én kis világomban. Szájönettel vagy anélkül. Csinálja, aki akarja, de utána ne sírjon.
Itt csak szemnyitogatás folyik, és a másik hasonló nevű fórumon. Aztán mindenki dönt. És annyi.

De szélhámosoknak itt helye nincs. Az élettől mindig visszakapják, amit adtak. Kikopnak maguktól. Erős közösség ez.

Itt a helye minden ismételt mondandójú vagy új írásnak, ha a cél, hogy közelebb kerülhessenek az emberek egymáshoz...



Jajj kedves Ditta45!:)

Mi itt egy nagy család vagyunk sok-sok színes egyéniséggel. Valahol mind egyformák de ugyanakkor nagyon különbözőek. Most már te is tagja vagy (remélem tegezhetlek) és én nagyon örülök ennek. A témához nem tudok hozzászólni mert nem ismerem a rendszert , csak üdvözölni szerettelek volna itt Secretfalván!:)

Csodás szép vasárnapot mindenkinek!:)))



Kérdés

Olyanok,mint te?



Ditta45

unique is és én is ugyan azt javasoltuk neked. Írj, ha úgy gondolod, hogy itt bárkinek bármit át tudsz adni ilyen formában, ami a hasznára lehet. Valóban jobb lenne valamennyire összeszedetten. Mondjuk írhatnál egy blog bejegyzést. (egyébként szerintem unique sem tudsz semmi újat írni, de hát sokan vagyunk még itt kettőnkön kívül)



Köszönöm....unique

És még egyszer köszönöm az építő kritikát.

Hiszen aki két éve és 13 hete van ezen az oldalon nyilván sok mindent megért már.
Egyszer te is voltál új? Nem?

Sok érdekes dolog van, ebben egyet értünk. És mivel a Titok oldalán vagyunk,ami ugyi maga a vonzás törvénye,
amit mindannyian, akiket komolyan érdekel, még csak most tanulunk,akkor hagyjuk egymást tanulni.

Köszönöm a szabad emberi akarat nevében!



Nem talált...ez sem

Nem vagyok ScienNet-es, csak vonzódom a zseniális emberekhez és dolgokhoz.

És mielőtt véleményt alkotok valamiről szeretek a lehető legtöbbet megtudni róla.

Egyébként ha lennél szives visszaolvasni annak a bejegyzésnek a legelejét, amivel ezt a fórumot indítottad!!!

"Inkább hittek benne, mint értették......"



Lehetne valami olyat, hogy

Lehetne valami olyat, hogy összességében elolvassuk el, ami erről szól, kedves Ditta? a secret oldal (is) ezzel van tele... van itt minden, mi szem-szájnak ingere, jó és még jobb és fura és még furább...

itt a háttérben más dolgok is vannak, aki mostanában regisztrált ... nem látja át a dolgokat...

Minden jót, mutass új utat, köszi!



Kérdés....

Melyik az a vallás,ami tiltja?



Visszatérve.....

A rendszer csúnya szóval élve : hibrid

Igazából nem lehet besorolni sehová. Ki kell találni egy új marketing és közgazdasági fogalmat rá.

Talán az ügyvéd úrnak is épp ezért "adták a szájába" az MLM fogalmat.



Ditta45 elkönyveltelek fundamentalista SienNetesnek

Olvasd el az adott Szkeptikus fórumot, ott a link és ott volt a kivétel módja is, ami elvileg lehetséges, csak hát nem éri meg. Egyébként hülyeséget minek tanulni??? Eléggé ismerem az MLM rendszert, tudom, hogy aki jót akar magának kerülje nagy ívben. Nekem például a vallásom is tiltja az ilyenben való részvételt és bárminemű segítséget.

De ha akarsz, írj akkor itt róla. Nem hiszem, hogy nekem bármi újat tudnál írni, de talán másoknak, akik itt olvasnak, hasznos lehet.



Vega is tanulhatott volna.....

Kíváncsi lennék, hogy mennyi időt és energiát fordított "vega" arra,hogy megtanulja használni a rendszert?
Egyébként a jogokban lévő pénz "kivehető"-egyetlen módon, ha valóban érdekelte volna, hogy hogyan,akkor ezt tudná.



Ditta45

Nem MLM hát ez nagyon érdekes, mert a KAMU állítólagos érdekvédelmi szövetség Magyar György ügyvéd szájába, akkor miért adta azt, hogy ez egy legális MLM rendszer???? Ennyire hülyék lennének, hogy nem is MLM, de még is azzal védekeznek???

A piramis rendszert meg nemsorára hallani fogod a rendőrségi, ügyészségi, vagy nemzeti nyomozóiroda, vagy szervezett bűnözés elleni akármilyen csoport nyilvános sajtótájékoztatójában az ügyről. 1-2 hónap max szerintem és lezárják a nyomozást.



Rosszul súlyoztad a dolgot....

A ScienNet sem nem piramis ,sem nem MLM. Ha tanultál volna és tapasztaltál volna lehetnél szakember ebben a témában.
De nem vagy!



Sciennet = undorító piramisjáték

"vega válasza vega (17:55) hozzászólására előzmény | 2009.12.01. 18:02 | (#57590)
Március:
veszteség 214. 2009-03-23 13:36

Comboy én fél évig voltam tag, nálamnál jobban nem ismered a rendszert. Fogd fel, hogy az a virtuális pénz ami jogokban van, nem kivehető.

Se én, se az ismerőseim nem tudják a pénzüket kivenni!

Csak úgy kereshetsz pénzt, ha a barátaidat rábeszéled, hogy tegyenek be pénzt ők is jogokba, és te megkapod az ő pénzük egy résztét.

Amikor a becsapott barátaid észreveszik, hogy nem tudják kivenni a pénzüket, akkor felfognak jelenteni, vagy talán lesz olyan is, aki elvágja a torkodat.

előzmény: comboy (212) 2009-03-23 12:49 "

http://www.szkeptikustarsasag.hu/forum/sciennet/8



Ditta45

Ezt írtad:"A ScienNet annyira új, minden ízében,hogy egyetlen olyan terület van, ahol szakemberek dönthetnek ezzel kapcsolatban: az pedig a törvényesség. Miden egyéb területen kikezdhetetlen a rendszer."

Értelmezve: Új???!!! Na ne kábíts, mert a piramis rendszer és az MLM egy elégé régi találmány. Lehet, hogy más az elnevezése, de a módszertan azonos. Matematika versenyen nyertem még gyerekkoromban egy könyvet és már abban is úgy írtak róla, mint történelem. Ja és azt írtad, ha figyelsz, hogy a törvényesség szintjén kikezdhető a rendszer , ebben szerinted szakemberek döntenek, és minden egyéb területen szerinted nem. Nos közerkölcsi és közetikai és közbizalmi szintem már elbukott.

Ez a lényeg. Innét már nem tud felkelni, még ha mankókat, meg sztárügyvédeket raknak a hóna alá, akkor sem.

Paulinyit hagyjuk, mert elég jól ismertük egymást, de hányingerkeltő az az ember.



Nem talált...

Sem az egyik sem a másik! nem olvastad el elég figyelmesen,amit írtam:én hasonló gondolkodású embereket kerestem és a googleba
a secret szót ütöttem be. Én is meglepődtem,amikor megláttam a ScienNet nevet!!!! Ennyi az egész.
Nem lett oda a pénzem és nem ebből éltem.
És..meg van a saját, tapasztalatokon alapuló véleményem. A tudás nem az, amit az iskolapadban ülve tanítanak,ez az egész iskolarendszer
csak arra jó, hogy engedelmességre tanítsa az embereket. Amikor egy ember átél és megtapasztal valamit: az az IGAZI TUDÁS
Internetes viták a ScienNet-ről?...hm....
Én az ilyen szakbarbár stílusban előadott vitákban csak a sztereotípiákat látom. A ScienNet annyira új,minden ízében,hogy egyetlen olyan terület van,ahol szakemberek dönthetnek ezzel kapcsolatban: az pedig a törvényesség. Miden egyéb területen kikezdhetetlen a rendszer.

Mit jelent az, hogy valaki szakember? Tanul és tapasztal. Ebben szerintem egyet értünk....
Tanulás=elméleti elsajátítás
Tapasztalás=az elmélet gyakorlatban való kipróbálása
Nos?
.................
Paulinyi Tamás is ismer téged?



Én ebből csak annyit látok,

hogy a beírások az Egyént minősítik.

És itt az oldalon vannak beírások bőven...........



Ditta45

Fura, hogy egyből ezt és itt lelted meg. Hol kerested? A googlében? Én is ott keresgéltem és nagyon sok értelmes vitát olvastam. Talán neked is el kellene olvasnod őket. Tehát javaslom folytasd az olvasást a témában.

A magyar bíróságok:-) Kac-kac hahahhahahahaha tények..... na jó, Nőj fel fiam, vagy lányom, mert naív vagy. Ebben az országban minden a pénzről és érdekekről szól azon a szinten is. A SienNet sorsa már most eldőlt. Mit gondolsz mit lehet még újraindítani 5-6-10 év múlva, mire itt egy ilyen per esetleg átlagosan lezárul???

Paulinyi, háááát mint írtam neked túl jól ismerem személyesen is. Jómagam az viszonylag közepesen, vagy enyhén veszélyes szélhámos, beszívott hippi kategóriába sorolom. Ha neked ő a mérce, háááát megérdemled a SienNettel együtt:-) Ha nagyon veszélyesnek tartottam volna, akkor már régen nem tudná azt csinálni, amit csinál.

Persze én inkább azt mondom, GONDOLKOZZ!!!! A szerződés, amit annyira ajánlottál, hogy olvassam el egy lótúró.... miért.... mert szerződés létrejön szóban írásban és ráutaló magatartással és ha az írottak nem fedik a gyakorlatot, akkor kenheted a papírt a hajadra.

Na de még mindig nem bökted ki az igazat, hogy mi a manóért is van ez a nagy ScinNet érdeklődésed. Bepaliztak, oda a pénzed??? Mennyi? Te akartál bepalizni embereket és oda a jövedelemforrásod??? Na elő a farbával!!!!



válaszka...

Információt kerestem. Azért kattintottam rá a névre,hátha valaki olvasott esetleg hiteles információt valahol. Engem a tények érdekelnek ebben az esetben,ahogy a bíróságot is., hiszen ez ott fog eldőlni a ScienNet kontra Magyar Állam perben. És védőügyvéd sem vagyok
csak tényeket közöltem a rendszer működéséről, az emberekre és a gazdaságra gyakorolt hatásáról.

Paulinyi Tamást én egy nagyon szerény, mosolygós embernek ismertem meg,aki rendszeresen publikál és újság rovatokat vezet.

Azt megköszönöm neked,ha idézel másoktól,akik hasonlóan gondolkodnak,mint én. Pont őket keresem!

Az, hogy valaki számára mi a szimpatikus és mi nem, az mindig őt,mint személyiséget, mint embert minősíti,hiszen ezek a kivetülések a tükrei
mindenkinek. Akár tud róla,akár nem. Az önelemzés hasznos lehet ebben az esetben, már ha valaki számára fontos,hogy fejlődjön
a személyisége.

Ignatyenko tábornokról mit is írhatnék.......? Parafenomén....hm...
Erről az aura látás jut eszembe. Megnézném az auráját szivesen...a Kirlián fényképezés is orosz találmány.
A mai világban még könnyen vissza lehet élni az ilyen képességekkel.Annyit tudok a témáról,hogy mindkét nagyhatalom folytatott
titkos katonai kísérleteket a gondolat átvitel és a távolba látás képességével,de nyilvánosságra nem sokat hoztak belőle.

Daszkale, a ciprusi mágus a róla írt könyvben szintén érdekes részleteket árul el a saját képességeiről és arról, hogy mire használja.

Az emberi AURA látása és elemzése már sokkal kézzelfoghatóbb téma a mai ember számára. Ez sokkal szélesebb tömegekhez érhet el,
mint egy parafenomén képességeinek vizsgálata. Az aura látása sokkal több ember életminőségén javítana.

Minden mindennel összefügg - ezt csak az elkülönültség állapotában és világában élők nem látják meg.
Ditta



válaszka...

Információt kerestem. Azért kattintottam rá a névre,hátha valaki olvasott esetleg hiteles információt valahol. Engem a tények érdekelnek ebben az esetben,ahogy a bíróságot is., hiszen ez ott fog eldőlni a ScienNet kontra Magyar Állam perben. És védőügyvéd sem vagyok
csak tényeket közöltem a rendszer működéséről, az emberekre és a gazdaságra gyakorolt hatásáról.

Paulinyi Tamást én egy nagyon szerény, mosolygós embernek ismertem meg,aki rendszeresen publikál és újság rovatokat vezet.

Azt megköszönöm neked,ha idézel másoktól,akik hasonlóan gondolkodnak,mint én. Pont őket keresem!

Az, hogy valaki számára mi a szimpatikus és mi nem, az mindig őt,mint személyiséget, mint embert minősíti,hiszen ezek a kivetülések a tükrei
mindenkinek. Akár tud róla,akár nem. Az önelemzés hasznos lehet ebben az esetben, már ha valaki számára fontos,hogy fejlődjön
a személyisége.

Ignatyenko tábornokról mit is írhatnék.......? Parafenomén....hm...
Erről az aura látás jut eszembe. Megnézném az auráját szivesen...a Kirlián fényképezés is orosz találmány.
A mai világban még könnyen vissza lehet élni az ilyen képességekkel.Annyit tudok a témáról,hogy mindkét nagyhatalom folytatott
titkos katonai kísérleteket a gondolat átvitel és a távolba látás képességével,de nyilvánosságra nem sokat hoztak belőle.

Daszkale, a ciprusi mágus a róla írt könyvben szintén érdekes részleteket árul el a saját képességeiről és arról, hogy mire használja.

Az emberi AURA látása és elemzése már sokkal kézzelfoghatóbb téma a mai ember számára. Ez sokkal szélesebb tömegekhez érhet el,
mint egy parafenomén képességeinek vizsgálata. Az aura látása sokkal több ember életminőségén javítana.

Minden mindennel összefügg - ezt csak az elkülönültség állapotában és világában élők nem látják meg.
Ditta



Ditta45

Nos ezek szerint te védeni szeretnéd a SienNetet és azt elérni, hogy újraindulhasson. Nos szerintem nem fog újraindulni. Nagyon sok munkám van ebben a határozott álláspontomban és prognózisomban, mert nagyon alaposan elemeztem ezt az egészet. Gyakorlatilag több száz ember véleményét olvastam, vagy hallgattam meg.

A részletekbe mint írtam nem látom értelmét belemenni vitákba, mert megtették már mások szerte a neten. Keress és találsz.

A vonzás meg fura, mert itt azért egy jó nagy szélhámosságba vonzották be az embereket. Egyébként magában már ezek a pozitív gondolkozás erejére és ráhúzott üzleti jellegű újra feldolgozások sem túl szimpatikusak nekem. A "titok" féle meg főként. Nem titkolom, hogy a tiszta és eredendő alapokat kedvelem ebben a témában.

Majd hozok neked néhány idézetet, arról, amit te ne gondolsz, hogy mások nem gondolhatták úgy.



Nem..kedves IGe.....

Korábban nem jártam ezen az oldalon. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem volt netem.

Még akkor sem, ha ismerősnek tűnnek a gondolataim számodra. Ezek a saját gondolataim.Sőt azt is elárulom neked,hogy
sokat közülük most írtam le először.

A vonzás törvényét alkalmazva átfutott az agyamon, hogy jó lenne találni egy olyan közösségi oldalt,ahol a Titokra nyitott emberek
véleményét és tapasztalatait ismerhetném meg. És itt vagyok: ez a vonzás törvénye.
Nem tagadom, hogy a ScienNet is foglalkoztat, hiszen két hónapomba telt,mire átrágtam magam az üzletszabályzaton és megértettem,
hogy hogyan működik ez a kétrétegű rendszer. Egy bizonyos: a szoftver mp. pontossággal,emberi beavatkozás nélkül működött.
Másképp képtelenség lett volna napi több százezer információt feldolgozni.
Elárulom neked, hogy pl.a magyarországi Valdorf iskolák, óvodák,különböző alapítványok is tagjai a rendszernek,és nem kevés
bevételük volt a sciennetnek köszönhetően, méghozzá úgy, hogy nonprofit szervezetek lévén ők gazdasági bevételszerző tevékenységet nem
végezhetnek. És a tagságuk teljesen megfelelt a törvényi előírásoknak.
Itt nem a vásárlóközösséggel és nem a rendszerrel,nem a szoftverrel van a probléma.Sőt, még csak nem is sikkasztásról szóltak
a hírek,hiszen lefoglaltak 1,7 milliárd forintot a bankszámlákon. A hírek az adótörvények megsértéséről szóltak. A problema az, hogy
a ScienNet ciprusi cégként devizakülföldinek számít,mivel Ciprus nem EU-s tagállam, és mint devizakülföldi más adójogszabályok vonatkoznak
rá. De ettől többet én sem tudok.Ezért kattintok rá,ha valahol meglátom a cég nevét.
A PSZÁF semmi elmarasztalót nem talált amikor átvizsgálta a rendszert: az állásfoglalásukat te is olvastad. Nekem is jön a hírlevelük.
Amiről pedig te írtál,hogy munka nélkül lehet sok pénzt keresni vele,nos ilyen kijelentés a Leinemann Zsolt száját soha nem hagyta el.
A PSZÁF is úgy találta, hogy a ScienNet nem végez sem befektetési és pénzgyűjtő tevékenységet. A foglalók összege pedig a Volksbankban
egy elkülönített letéti számlára megy automatikusan abban a pillanatban, amikor a törzsvásárló a bankfiókban saját kezűleg befizeti
a pénztárban. A letéti számlát ügyvédek használják, onnan csak egyetlen, előre meghatározott céllal lehet pénzt levenni. Ez a ScienNet-nél is.
Józan gondolkodású ember el sem hitte, hogy ezzel munka nélkül lehet meggazdagodni.

Ditta
így működött.



Kedves 79865!

Igazad van, hiszen sok olyan ismeretterjesztő film van,ahol bemutatják,hogy az ember mi mindent tanult meg a természet és az állat-
világ megfigyeléséből. Emlékezz csak Leonardo daVincire: szárnyakat épített,hogy repülhessen, tanulmányokat készített a madarak
mozgásáról.És....a madaraknak "köszönhetjük" a repülőgépet. No és persze az emberi tudásszomjnak.
A multilevermarketing ereje a csapatmunkában rejlik és lényege a "másolódás", ami egyszersmind a sikeres MLM munka záloga is.
És a Titok lényegéhez ez szervesen kapcsolódik. Ez is a vonzástörvényen alapul. Ez egy olyan energia, amit áthat mindent és talán
minden eddig ismert energiánál erősebb, mindenhol jelen van./Már Einstein is keresett egy általa gravitációs állandónak nevezett,
és a mezőelmélet alapját adó univerzális alkotóelemet/

Kicsit elkalandoztam. Ne haragudj.

Szóval...igen, úgy gondolom, hogy helyesen látod a piramis dolgot: a piramisokban mindig azok az emberek vannak legfelül,akik velük született természetességgel alkalmazzák a vonzás törvényét. Talán nincsenek is tudatában mindennek.
De ahogy a Titok című filmben és a könyvben is láthatjuk ez most változni látszik,hiszen egyre több ember elégedetlen az életével,
a sorsával, és egyre többen ébrednek rá Önmagukra,arra a tényre, hogy ez egyedül rajtuk múlik, és arra, hogy ahogyan Bob Proctor mondja a filmben:Nincs az égben egy tábla, amire föl lenne írva a nevünk és előre a sorsunk. Csak a jelen valóságos, a jövő mindig mozgásban van!
/Ezt már Yoda is mondta a "Csillagok háborúja" c. filmben./

Ditta



Ditta45

Háááát Pulinyi nálam nagyon rossz referenciának számít, aki őt kedveli.

Nagyon úgy néz ki, hogy te vagy egy itteni tag vagy új néven, hogy ne lehessen azonosítani, vagy direkt a SienNet miatt, tehát ezen cikkem miatt jöttél ide. Ehhez nem kel Dalai lámaság sem:-)

Jobb lenne mielőbb kiböknéd a valódi szándékod és célod, mert felesleges kerülgetni.



:)

Nem vettem zokon IGe "letorkolását" az ő baja :) Ismerem a hálózat építés rejtelmeit jó ideig foglalkoztam vele. Mondhatjuk azt is értem el benne sikereket. De ez most nem számít. A lényeg a "PIRAMIS"elv. Csak arra hívtam fel a figyelmet hogy ahol egy nagy rendszer jelen van ott mindig a"piramis" rendszere van jelen. Vagyis aki legfelül van az irányít vagy nála csapódik le a haszon stb.Nincs a természetben sem olyan hogy mindenki egyformán uralkodik mindig van egy valaki aki a képzeletbeli csúcson helyezkedik el. Farkasoknál "alfa hím" vagy vezérbika vagy méh királynő stb.Ezek alatt helyezkednek el a dolgozók ,katonák stb.A megfelelő rangsorban. Az embereknél ha egy céget nézünk ott is ugyan ez az elv van jelen.De nézheted a vallást is ott is mindig egy vezető van, alatta pedig a "papok" megfelelő rangsorban. Csak ennyit gondoltam leírni remélem kielégítő volt:) További kellemes napot mindenkinek:)



Háát....

Elismerésem az eredményeidért és ezt szívből írom!

Ami a tegeződést illeti,most már részemről is mehet. Nálam a magázódás a tisztelet jele,ami részemről minden
embert megillet.Az azonnali tegeződést van,aki lekezelőnek tartja. És sokszor van is ebben valami.
Szóval, ha már kialakult bennem egy kép a másik emberről, akkor semmi akadálya .
Igazad van! Téged nyugodtan letegezhettelek volna. A piszkálódásaid leperegnek rólam!

Hogy mit keresek itt? Tudod a Dalai láma már gyerekként tudta, hogy ő kicsoda, és ebben az sem befolyásolta,
hogy a tanítói mind sokkal tapasztaltabbak és idősebbek voltak nála! Erről ennyit!

Bár a tűzön nem járnék,de neked gratulálok, hogy ekkora koncentrációra vagy képes, és hogy felismerted és fejleszted
a veled született képességeidet. Silva munkásságát én is tanulmányoztam,sőt alkalmaztam a módszereit is,ahogy a parakutatást is. Erről nekem
Paulinyi Tamás jut az eszembe, szívesen olvasom a cikkeit, a könyveit. /Szintézis Szabadegyetem kontra Paulinyi Tamás/
Ha már a paraképességeknél tartunk, mit szólsz ahhoz a képességhez, amikor valaki megérzi mások gondolatait?

Ami a vallást illeti én nem vagyok vallásos. Olvastam a világ vallásairól, mert érdekeltek a tanításaik, hiszen minden vallásnak
van egy vezérfonala, egy alaptézise,egy fő tanítása, ami az egész emberiség számára fontos lehet. Engem az
érdekelt, hogy hogyan lehet szintézisbe hozni ezeket a tanításokat ahhoz,
hogy végül kialakuljon egy holisztikus világkép.

Ennek a holisztikus világképnek a központi eleme AZ EMBER. Mindig is érdekelt, hogy hová tart az emberiség fejlődése?
Mire vagyunk képesek,mint emberek? Milyen rejtett képességeink vannak,amiket csak azért nem használunk, mert nem vagyunk
tudatában mindennek.
Ezek nyitott kérdések és nagyon jók!

Igaz én......, hogy Einsteint idézzem: "Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.!"...,de azért
én így érzem jól magam.Az én képességem arra ösztönöz,hogy igyekezzek a világot holisztikusan szemlélni és megpróbálni
szintézisbe hozni mindazt, ami látszólag ellent mond egymásnak.

Hiszen már Buddha is azt tanította,Hogy "Ha a húr túl feszes, akkor elpattan, ha túl laza, akkor nem lehet játszani rajta:a megoldás
a középút"
Ditta



Ditta45 szerintem inkább neked nem lenne itt KERESNI VALÓD:-)

Itt mindenki tegezi egymást, veled sem teszek kivételt. Főként nem a (20 órányi itteni regisztrációdra való tekintettel) 1-2 éve Vágó István is jött ezzel a fura magázással egy netes vitánkban, de itt neki és neked kell igazodnod a szokásokhoz. Itt a tegezés a természetes.

13-as a tagszámom és több évtizede a Magyar Para-Kutatási Tudományos Társaságban
Tevékenykedtem az AION alapítványban is, amely az emberi pszichikum képességeit kutatja
Optimista, pacifista, tolerancia stb. klubok tagja vagyok
Tűzönjárást és ilyesmit még akkor elvégeztem, amikor még itthon csak filmeken látták
José Szilvával, az agykontrol alapítójával és világhíres parafenoménokkal stb személyesen találkoztam, némélyiküket laborba vizsgáltuk is. pölö Albert Ignatyenkót
Számos vallást és egyházat alapítottam és jelenleg is alapítanak az ötleteim alapján és a segítségemmel

ne fárasztom magam a felsorolással
Tehát te is írj legalább ennyit



Kedves 79865......

........kifejtené bővebben,hogy mire gondolt, amikor azt írta, hogy a természetben mindenhol
"piramisra" bukkanunk? Ne hallgass IGe-re,ő letorkol mindenkit,de engem érdekel mirre gondoltál?!



Nos..kedves IGe!

Innentől fogva egyetlen kérdésem maradt csupán: Mit keres Ön itt,ezen a honlapon?

Olvasta Ön a The Secret című Könyvet?
Látta netán a filmet?
Olvasta a Titok szerzőinek könyveit? - mondjuk Dr. Joe Vitale metafizikus élettapasztalatszagú remekeit bármelyiket is?
Érdeklik Önt egyáltalán az emberek? Hiszen mi- Ön is alakítja -a mindennapi valóságunkat,akár tudunk róla, akár nem!
Látja engem nő létemre nagyon érdekel a kvantumfizika,a húrelméletek,a szinkronicitás,az emberi psziché.A körülöttünk lévő
világ,az atomoktól kezdve a csillagokig, egységes egész,ahol minden mindennel összefügg.
Szóval mit keres Ön itt a Titok magyar nyelvű honlapján?
Kételkedőként van jelen itt is?
Ha Ön nem megalapozottan szkeptikus,mert nem az, hiszen nem ássa bele magát a kritizált témába,hogy legyen
valós alapja is annak amit ír,akkor......Ön csupán figyelemre vágyik.

Summa summárum:ezek szerint Ön egy tipikus "vallató"- redfieldi értelemben-,aki mindent és mindenkit kritizál,hogy ezáltal
a figyelem energiáját maga felé irányítsa,mert attól érzi jól magát. Így kapja meg mások energiáját,amire azért van szüksége
mert a saját belső energiaforrásával elveszítette a kapcsolatot. És amint a mások Ön felé irányuló figyelme lankad, Önnek
csökken az energia szintje,mivel nem tud belülről feltöltődni, keresnie kell valamit vagy valakit,amit kritizálhat,hogy újra
magára irányítsa mások figyelmét. Ez egy ördögi kör, amit valószínű,nem tudatosan csinál. Egyszerűen csak azt teszi,amitől
erősebbnek érzi magát,amitől feldobódik.
A vonzás törvénye értelmében pedig Ön mindig talál kritizálni valót, hiszen e körül forognak a gondolatai.

Hogy is írta föntebb Homálykának? "Az okos ember más kárából tanul,a hülye meg a sajátjából:vagy még abból sem,
mert belemegy újra és újra ugyan abba a hiszékenységi csapdába." Ezek az Ön gondolatai-ugye tudja mit jelent
az a szó, hogy projekció? Önkivetítés-t!

Tudom,Ön nem kérte, hogy analizáljam,de én hiszem,hogy a kettőnk közti párbeszédnek van jelentősége az én számomra is.
Elgondolkodtató, hogy miért pont Önbe botlottam az interneten.

El is gondolkodom rajta!!
Üdv: Ditta



79865 ha nem tudod mi az MLM és a piramisjáték

akkor inkább ne írj butaságokat.



:)

Egy dolgot minden képen érdemes szem előtt tartani: minden üzlet minden vállalkozás minden mlm és egyéb hálózat építő rendszer PIRAMIS elven működik. Ezt lehet félre magyarázni megtévesztő ábrákkal és félre vezető információval elpalástolni. Attól még a piramis ,piramis marad. Ezt akár tetszik akár nem de el kell fogadni. És ha bele pillantunk a természetbe ott is ebbe a rendszerbe ütközünk minden hol. Szép napot mindenkinek:)



Ditta45 Ön teszi a dolgát és én is az enyémet

Tehát ha ismerne engem, akkor tudná, hogy személyem annyira kételkedő, hogy a Szkeptikusok Társaságát is nevetségessé tudtam tenni több esetben a jogos kételkedéseimmel. A P-DOX Semmiben Sem Hívő vallás alapítója vagyok. Továbbá a Valláskritika Virtus főszerkesztője. (ezek persze a kedvteléseim csak)

Nos itt egyértelmű, hogy a SienNetet a legtöbb ember hittel és nem ésszel és gondolkozva kezdte el. Ezen a lapon is egyértelmű, amelyet ember és palimadár vadászatra használtak itt eddig nagyon töményen és nagyon sokan. Elég régen itt vagyok láttam, olvastam. Jómagam ezt a hit és a hitetlenség erősebb és hatékonyabb-e témát dolgoztam fel a cikkemben és ebben a fórumban is. Nem is nagyon kívánok másfelé, tehát például szociológiai, büntetőügyi, jogi, közgazdasági, matematikai stb témákba jobban belemerítkezni éppen ezért. (megjegyzem értek hozzá, de nem érdekel ezen oldala az ügynek, így szerződés sem)

Az érdekel főként és ebben érez, vagy vél kárörvendést, hogy ezt a dolgot itt megjósoltam, megjövendöltem és be is következett. Bevallom engem roppant bosszant, amikor pimaszul igazam van. Mert hiába próbáltam régebben az itteni ilyen szerintem negatív folyamatokat jó irányba terelni, nem hallgattak rám.

Most viszont megint adtam tanácsot. Aki vissza akarja kapni a pénzét, vagy annak egy részét, csak úgy kaphatja vissza, ha bejelentést és igényt tesz rá vonatkozóan a hatóságoknál. Nem kell rám hallgatni, de utólag ne jöjjön megint senki sem, hogy elvesztette a pénzét, közben meg azt nyilatkozta, hogy őt semmiféle kár nem érte. A kettő nem megy egyszerre.



BOCS...

KEDVES JÁNOS!

ELNÉZÉST,HA FIGYELMETLEN VOLTAM!

ÜDV: DITTA45



Köszönöm,hogy válaszolt......

........de véleményem szerint egyoldalúan szemléli a dolgot. Őszintén szólva még egy kis kárörömöt is kiérzek a soraiból és elfogultságot.

Ha Ön netán döntéshozó személy,akkor nem objektív.

Ja, még egy apróság: ha "járt" volna valaha a sciennet honlapján észre kellett volna vennie, hogy a Coop csak 1 db termékpartner.
A termékpartnerek 80%-a
magasabb kedvezményeket ad, mint 1 % .És ezek nem egyszeri akciók, hanem állandó kedvezmények.Jogot pedig nem csak
foglalózással lehet szerezni,hanem ezekből az állandó vásárlási kedvezményekből is. Ált.Szerz.Feltételek!!! Olvassa el!
A foglalózás csak egy lehetőség. Senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez,hogy foglalózzon. Az 500 ezer csak példa volt és arról szólt,
hogy ha az Ön pénze lenne, Ön nem lenne kíváncsi,hogy mi lesz a pénzével? Ez elég nagy ostobaság.Aki csak 10 ezerért is foglalózott,
tuti,hogy végig kellett hallgatnia egy prezentációt,abból pedig egyértelműen kiderül,hogy senkit nem csaptak be,legalábbis nem
a sciennet. Ezt Önnekis tanácsolnám: mármint azt,hogy ha tud szerezzen egy prezentációt és nézze,hallgassa meg.

Tudja én igenis kerestem azokat a boltokat és szolgáltatókat, akik 5-6% kedvezményt adtak,pl: tüzépet,élelmiszer boltot,patikát,húsüzletet,
háztartási boltot,festékboltot, nyilászáró üzletet,autómosót,fogorvost,nőgyógyászt sőt,nagykereskedőket,mert ők is egyre többen voltak már a rendszerben,
viszonteladóként tőlük vásároltam. És ezek nem párszáz forintos tételek voltak. És mindezek a vásárlások tiszták voltak,a kreskedőknek a sciennet erről mindig számlát adott,ergo fehérítette a gazdaságot.
És én láttam kisnyugdíjas arcán az örömöt, amikor azt mondhattam neki,hogy ha akarja, most 5000 ft értékű árut vihet el és nem kell érte csak 2400 ft-ot fizetnie.
Egy olyan embert, aki valóban használta a rendszert és segített a saját barátainak,ismerőseinek, a családjának,hogy ők is megtanulják,
szóval egy ilyen embert Ön soha nem fog tudni meggyőzni. Egész egyszerűen azért,mert Ön nem egy közülünk. Egy ilyen ember soha nem fog feljelentést tenni, mert nincs alapja és mert miért.

Az életben csalódott emberek tollából olvastam én már gúnyolódó szavakat a rendezvényekről is.

Az én véleményem az,hogy egy hatóságnak nem tiszte az ilyesfajta szubjektív vélemény nyilvánítás, egy hatóságnak a törvényesség
vizsgálata a dolga.
Elnézést,ha vulgáris leszek?de találkoztam én már olyan apeh ellenőrrel,aki úgy viselkedett, mint egy rossz kurva,ezen túlmenően lekezelő volt s bunkó./ennyire azért nem kellett volna álcáznia magát/. Nem ez a dolga,bár IQ tesztjének az eredményét nem láttam

Én tudom és hiszem,hogy a sciennet rendszere egy zseniális ötlet és jó dolog, és ez a jövő!!!
Hát..a mai viszonyok közözz még az ilyen zseniális és jó dolgokat a rádiókhoz hasonlóan "divat" lehúzni és eltörölni.

ÉN OLVASTAM JULIS ANDAN: A VILÁG A SZÍNFALAK MÖGÖTT CÍMŰ KÖNYVÉT.
TALÁN ÖNNEK IS MEGÉRNE EGY ESTÉT.



Kedves Ditta45 :)

A lenti kérdésére válaszolva, az idézett idézet (amit macskakörömmel jeleztem is) IGe-től van egy előző hsz.-éből.. sze, 01/13/2010 - 10:40 — IGe.... de ő már válaszolt is rá..

Úgy hogy legyen kedves vele értekezni a témában..

Sok sikert :)))



van válasz.....kedves IGe

Olvasta Ön a ScienNet Általános Szerződési Feltételeit?

Azt nem kérdezem, hogy használta-e a sciennet rendszerét,mert olvasva a hozzászólásait ez számomra evidens: NEM

Megtenné, hogy válaszol a fenti kérdésemre?



van válasz.....kedves IGe

Olvasta Ön a ScienNet Általános Szerződési Feltételeit?

Azt nem kérdezem, hogy használta-e a sciennet rendszerét,mert olvasva a hozzászólásait ez számomra evidens: NEM

Megtenné, hogy válaszol a fenti kérdésemre?



Jani

Tasnádi azért csücsült jó pár évet és Kulcsár sem tudott új és hasonló szélhámosságot szervezni már. Ez itt már előtte is csinált két balhét és megcsinálhatta harmadszorra is. Tehát ő eddig megúszta, de szerintem ez ennyi és nem tovább. Meglátjuk melyikünknek lesz igaza. Szerintem kimutatják, hogy ez azért piramisjáték volt (még ha nem is pont így szó szerint) és abban a fickó első, vagy második ember a csúcson.



Bruttó 146 ft/hó

"Az mfor.hu nyári kalkuláció szerint havi 146 forintot kereshet maximum egy átlagos ScienNet-tag, ha csak a közösségi vásárlás adta mennyiségi kedvezményekből befolyó bevételekkel kalkulálunk."

http://www.mfor.hu/cikkek/A_ScienNet_egyik_vezetojet_vehettek_orizetbe.html



Ditta45

Megértem, hogy roppant kíváncsi, de ilyenkor biztosan tudja mi szokott lenni a hivatalos válasz: A nyomozás eredményessége érdekében további részleteket nem árulhatunk el:-)

Leinemann Zsoltnak volt már több hasonló biznisze előtte. A gyémánt kavarás talán ezek közül a legismerősebb.

Nos és hova tette az a felesleges ötszázezer forintját?? Csak nem elkótyavetyélte a ScienNetbe? Részvétem. A rádiókat ne keverjük ide, mert az úgy nevezik, hogy csalfa érvelés.



Észrevétel Boldog János és IGe tegnapi csevegéséhez

Kedves Boldog János!
Ön honnan tudja, hogy a "főmufti" hasonló szélhámosságokat szervezett előtte? Netán személyesen is ismeri őt?
Vagy netán Ön is részese volt valamelyiknek csak megúszta? Ez így túl általános és nagyon pletyka szaga van.
Ön semmi konkrétumot nem ír.HITELTELEN a hozzászólása!!!

És Kedves IGe!

Ön szintén nagyon jól informált ebben az ügyben - ilyen kifejezéseket használ:
"állítólag" - ki állít és mit?
"nagyon sok forrás szerint" - milyen források ezek konkrétan?
"a széleskörű vizsgálatok azt állapították meg" - kik és mit vizsgáltak?Ön netán részt vett ezekben a vizsgálatokban?

Én nem voltam rest és elolvastam a cikkét - tudja az a piramis az ábrán elmenne esetleg Egyiptomban, de nem
a ScienNet-ben!! És ha hitelesen akar nyilatkozni ebben a témában olvassa el a ScienNet Általános Szerződési Feltételeit.
E nélkül az Ön cikke talán a bulvársajtóban jelenhetne meg,vagy még ott sem. HITELTELEN!!

Ja még egy apróság:ha önöknek lenne fölösleges 500 ezer forintjuk nem járnának utána pontosan, hogy hová teszik és mi
lesz később a pénzükkel? Én megtettem!!!

És mit szólnak ahhoz, amit a Danubius és a Sláger rádiókkal csináltak? Hm....nem furcsa, hogy eltüntették őket az éterből?
Pedig az ország két leghallgatottabb rádiója volt, jól ment!???
Ha akarnak párhuzamot is vonhatnak.



A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálta a ScienNetet

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálta a ScienNet-Rendszer elnevezésű törzsvásárlói rendszert. A felügyelet a feltárt kockázatok nyomán nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy:

Sem a ScienNet-Rendszer, sem az azt működtető gazdasági társaságok tevékenysége nem a PSZÁF által felügyelt tevékenység,
*

Bármilyen céllal (vásárlás, jogszerzés) történő vásárlási utalvány foglalózás során befizetett (átutalt) összeg nem igényelhető vissza, azt csak a teljes vételárra, többszörösen kiegészítve levásárolni lehet.
*

A ScienNet-Utalvány a kiállításától számítva három évig hatályos, a hatályossági idő lejárta után automatikusan, minden külön jogcselekmény nélkül érvényét veszti. A hatályossági idő lejárta után a fel nem használt utalvánnyal kapcsolatban a törzsvásárló a ScienNet cégcsoport társaságaival szemben semmilyen igénnyel nem léphet fel.
*

A ScienNet-Rendszer, illetve a működtető gazdasági társaságok nem tagjai az Országos Betétbiztosítási Alapnak,
*

a ScienNet-Rendszer, illetve a működtető gazdasági társaságok nem tagjai a Befektetővédelmi Alapnak,
*

fentiekre tekintettel a ScienNet-Rendszer törzsvásárlói vagy termékpartnerei kártérítési igénnyel ezeknél az alapoknál nem léphetnek fel.
*

A ScienNet-Rendszerben regisztrált törzsvásárlók, és termékpartnerek a ScienNet International LLC-vel állnak szerződéses jogviszonyban, így bármiféle esetleges jogvitájukat ezzel a társasággal szemben kell megindítani, ugyanakkor a ScienNet-Rendszer működtetésének joga a Cipruson bejegyzett ScienNet Holding Ltd. tulajdonában van, a ScienNet Holding Ltd. szerződés keretében biztosítja az Egyesült Államokban, Washington D.C.-ben postafiók székhellyel bejegyzett ScienNet International LLC-nek a ScienNet-Rendszer magyarországi működtetésének lehetőségét. A Headmin Marketing és Adminisztrációs Kft., melynek tulajdonosa a ciprusi ScienNet Holding Ltd., a ScienNet International LLC-vel kötött megbízási szerződés alapján adminisztratív jellegű szolgáltatást nyújt.
*

A törzsvásárlói jutalék- és karrierrendszerben különösen hangsúlyos az új törzsvásárlók beléptetése és az általuk történő azonnali utalvány foglalózása.

2009. november 25.

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

További információ:
Binder István szóvivő, PSZÁF
T: 489-9235, e-posta:
sajto@pszaf.hu



Hogy én is stílszerű legyek..

NeMá

nem vagy te véletlenül Arató János?? ha már így változtatod itt a családi nevedet?



Hogy stílszerű legyek..

ÁMEN..

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges