Neal Donald Walsch a Beszélgetések Istennel című könyv (részlet..)

- 3 -

Nos, száz kérdésem támadt. Ezer. Millió. Nem is tudom, hol kezdjem.

Csak sorold a kérdéseket. Kezdd, ahol akarod, vagy ahol sikerül. Készíts egy listát a benned felmerülő kérdésekről.

Rendben. Némelyik egészen egyszerűnek látszik, egyenesen alantasnak.

Hagyd már abba az ítélkezést önmagad fölött. Csak sorold.

]ó. Nézzünk hát néhányat.
1/ Mikor lódul meg végre az életem? Mikor érek el akár csak egy egészen kicsinyke sikert is? Véget ér-e valaha a küszködés?
2/ Mikor tanulok annyit a kapcsolatokról, hogy képes legyek zökkenő mentesen működtetni őket? Egyáltalán, van-e valamilyen módja annak, hogy az ember boldog legyen a kapcsolataiban? Muszáj-e örökös kihívásoknak lenniük?
3/ Miért nem jutok elegendő pénzhez? Az a végzetem, hogy egész életemben egyre csak húzzam a nadrágszíjat? Mi akadályoz meg abban, hogy e tekintetben maradéktalanul sikerüljön kiaknáznom a lehetőségeimet?
4/ Miért nem kezdhetem azt az életemmel, amit valóban akarok, úgy, hogy ugyanakkor megkeressem a mindennapi betevőt is?
5/ Hogyan oldhatnám meg azokat az egészségügyi nehézségeket, amelyekkel szembekerülök? Már egész életemre elegendő rémes nyavalya áldozata voltam. Miért kell így történnie?
6/ Milyen karmikus leckét kell elsajátítanom ebben az életemben? Mi az, amit tökéletesen meg kell tanulnom?
7/ Létezik-e egyáltalán reinkarnáció? Hány elmúlt életem volt? Azokban vajon mi voltam? Valóságos-e a "karmikus adósság" fogalma?
8/ Olykor úgy érzem, mintha médiumi képességeim lennének. Lehetséges ez? Létezik ilyesmi? És ha igen, akkor én például médium vagyok? Egyesek szerint médiumnak lenni annyi, mint az ördöggel cimborálni. Így van ez?
9/ Rendjén való-e pénzt kapni a jó cselekedetért? Ha úgy döntök, hogy valamilyen üdvözítő munkát végzek a világban - Isten munkáját -, megtehetem-e, és meggazdagodhatok-e egyúttal? Avagy ez a kettő kölcsönösen kizárja egymást?
10/ Hát a szex rendjén való-e? Ki vele, mi rejlik ezen emberi tapasztalat mögött? Kizárólag a szaporodást szolgálja-e a szex, ahogy némely vallás állítja? Létezik-e valódi szentség vagy megvilágosodás, mely a szexuális energia elvetése vagy átalakítása révén érhető el? Rendjén van-e szerelem nélkül szerelmeskedni? Avagy elegendő ok maga a fizikai érzékiség?
1l/ Miért tetted olyan jó, olyan vonzó, olyan erőteljes emberi tapasztalattá a szexet, ha mindazok a célok, melyekért itt vagyunk, távol tartanak tőle, olyan mértékben, amennyire meg akarunk felelni ezeknek a céloknak? Egyébként is, miért van az, hogy minden, ami kellemes, az "erkölcstelen, törvénytelen vagy hizlaló"?
12/ Van-e élet más bolygókon? Látogattak-e már meg minket ilyen idegenek? Esetleg most is megfigyelés alatt tartanak? Lesz-e bizonyíték - kétségbevonhatatlan és megdönthetetlen bizonyíték - a földönkívüli életre még a mi életünkben? Vajon minden életformának megvan a saját Istene? Vagy te mindenek Istene vagy?
13/ Elérkezik-e valaha az utópia a Földre? Megmutatkozik-e valaha Isten a Föld embereinek, mint ígérte? Lesz-e Második Eljövetel? Véget ér-e valaha a világ? Lesz-e apokalipszis, amint azt a Bibliában megjövendölték? Van-e egyetlen igaz vallás, és ha igen, akkor melyik az?
Íme, néhány a kérdéseim közül. Amint mondtam, százával sorjáznak bennem. Némelyik kifejezetten kínosan érint, olyan sekélyes, de kérlek, válaszolj rájuk, és beszélgessünk róluk.

Jó. Lássunk hozzá. És ne mentegetőzz a kérdéseid miatt. Ezeket a kérdéseket férfiak és asszonyok sokasága tette fel az évszázadok, évezredek során. Ha olyan csacska kérdések volnának, akkor nem tennék fel újra és újra az egymást követő nemzedékek, úgyhogy nézzük meg egyenként.
Megalkottam a világmindenség Törvényeit, melyek lehetővé teszik számotokra, hogy pontosan az álljon a rendelkezésetekre - hogy megteremtsétek azt, amit választotok. Ezeket a Törvényeket nem lehet megsérteni, vagy figyelmen kívül hagyni. E pillanatban is követitek a Törvényeket, amikor ezeket a sorokat olvassátok. Nem tudjátok nem követni a Törvényeket, mert általuk működik minden. Nem tudtok félreállni előlük; és nem is befolyásolhatjátok őket kívülről.
Megszabják életed minden percének kereteit, és rajtuk keresztül teremtesz meg mindent, amit megtapasztalsz.
lsten szövetségese vagy. Örökkévaló szövetség fűz össze minket. Az Én ígéretem, hogy mindig megadom azt, amit kérsz. A te ígéreted, hogy kérsz; hogy megérted a kérdések és a válaszok folyamatát. Már elmagyaráztam ezt a folyamatot, és ismét megteszem.
Háromszoros lény vagy. Testből, szellemből és lélekből állsz. Nevezheted ezeket az alkotókat fizikainak, nem-fizikainak és metafizikainak is. Ez a Szentháromság, melyet számtalan néven ismertek és ismernek.
Ami te vagy, az vagyok Én. Megvalósulok, mint a Három Az Egyben.
Egynémely teológusotok ezt nevezte az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységének.
A pszichiátereitek is fel ismerték ezt a hármasságot, és tudatosnak tudattalannak, és tudatfelettinek nevezték el.
A filozófusaitok idként, egóként, és felettes énként határozzák meg. A tudósok energiának, anyagnak és antianyagnak mondják.
A költők szellemről, szívről és lélekről beszélnek.
A New Age gondolkodók testre, szellemre, és lélekre hivatkoznak.
Múltra, jelenre és jövőre osztható az időtök. Hát nem ugyanaz ez mint a tudattalan, a tudatos és a tudatfeletti?
Hasonlóképpen három részre oszlik a tér is: itt, ott, és a kettő között feszülő tér.
Ez az, amit "köztes tér" -ként írnak le, ezt kétségkívül nem könnyű felfogni. Abban a pillanatban, hogy elkezded meghatározni a teret, nyomban "itt"-té vagy "ott"-tá válik. És mégis tudjuk, hogy létezik ez a "köztes tér". Hiszen ez ad azonosságot az "itt"-nek, és az "ott"-nak ugyanúgy, ahogy az örökös most ad azonosságot az "azelőtt"-nek és az "azután"-nak.
Ez a háromféle oldalad valójában három energia. Nevezheted gondolatnak, szónak és tettnek. Mindhárom együttvéve hozza azt az eredményt, amelyet az értelmezésetekben érzésnek vagy tapasztalatnak hívtok.
A lelketek (tudattalan, id, lélek, múlt stb.) mindama érzések összessége, amellyel valaha is rendelkeztél (amit megteremtettél). A tudomásodat ezek némelyikéről nevezitek emlékezetnek. Amikor emlékezel, olyankor újra összerakod a részeket. És ha újra valamennyi részt összerakod magadból, akkor fogsz igazán emlékezni arra, Aki Valójában Vagy.
A gondolattal indul a teremtés folyamata - egy ötlet, egy fogalom, egy elképzelés. Minden, amit látsz, valamikor, valakinek a gondolata volt. Semmi nem létezik a világotokban, ami ne színtiszta gondolatként létezett volna először.
Ez természetesen a Mindenségre is igaz.
A gondolat a teremtés első szintje. Ezután következik a szó. Minden, amit kimondasz, egy-egy gondolat kifejezése. Alkotó erejű, és a Mindenségbe küldi az alkotó energiát. A szavak erőteljesebbek (ilyenformán, mondhatni, alkotóbbak) mint a gondolat, mert a szavak másik rezgésszintet jelentenek. Nagyobb hatással rendezik az Univerzumot (változtatják, módosítják, hatnak rá).
A szó a teremtés második szintje.
Azután következik a tett.
A tettek végső soron mozgásba lendült szavak. A szó a gondolat kifejezése. A gondolat megformált elképzelés. Az elképzelés összegyűlt energia. Az energia a felszabadult erő. Az erő a létezés alapeleme. Az elem lsten részecskéje, minden részecskéje, minden anyaga.
lsten a kezdet. A tett a vég. A tett a teremtő lsten - avagy a megtapasztalt lsten.
Neked az a gondolatod önmagadról, hogy nem vagy elég jó, elég nagyszerű, elég bűntelen ahhoz, hogy lsten része, lsten szövetségese légy. Oly sokáig elfordultál attól, Aki Vagy, hogy elfelejtetted, Ki Vagy.
Nem véletlenül történt így; nem egyszerűen így alakult. Mindez az isteni terv része, mert nem jelenthetnéd ki, nem teremthetnéd meg, nem tapasztalhatnád meg azt, Aki Vagy - ha már az volnál. Először fel kellett számolnod (elvetned és elfelejtened) a Hozzám fűződő kapcsolatodat, hogy aztán teljes megteremtésével - felidézésével - egészen megtapasztalhasd. Mert a legmagasztosabb vágyad - egyúttal az Én legmagasztosabb vágyam - az, hogy az Én részemként tapasztald meg önmagad. Ilyenformán te abban a folyamatban vagy, melynek során önmagad megteremtésével, minden egyes pillanatban megújulva, megtapasztalod önmagad. Akárcsak Én. Rajtad keresztül. Érted a kapcsolatot? Felfogad a következményeit? Szent együttműködés ez - valójában szent egyesülés.
Akkor "lódul meg" az életed, ha már kiválasztottad a módját. Mind eddig nem tetted meg. Halogattad, késleltetted, húztad-halasztottad, kifogásokat kerestél. Most eljött az ideje, hogy érvényesítsd és létrehozd a néked tett ígéretet. Ehhez persze hinned kell az ígéretben, és élni vele.. Élned kell lsten ígéretével.
lsten ígérete pedig úgy szól, hogy az Ő fia vagy. A sarja. A képmása. Hogy egyenlő vagy vele.
Ohó... itt tartunk, ahol elakadtál. Elfogadod, hogy lsten "fia", "sarja", "képmása" vagy, de visszahőkölsz attól, hogy egyenlőnek nevezzenek Vele. Túlságosan sok ahhoz, hogy elfogadd. Túlságosan sok a nagyságból, túlságosan sok a csodálatosságból - túlságosan sok a felelősségből. Mert ha egyenlő vagy Istennel, az annyit jelent, hogy semmi sem neked készült - hanem mindent te teremtettél. Nincs több áldozat és nincs több gazember, csak a gondolkozásod következményei.
Bizony mondom: mindaz, amit a világodban látsz, a róla alkotott elképzelésed végeredménye.
Valóban akarod, hogy "meglóduljon" az életed? Akkor változtasd meg a róla alkotott elképzelésedet! A magadról alkotott elképzelésedet. Gondolkodj, beszélj és cselekedj, mint az lsten, aki vagy. Ez természetesen sok - a legtöbb - embertársadtól el fog szigetelni. Őrültnek fognak nevezni. Istenkáromlónak fognak kikiáltani. Végső soron pedig elegük lesz belőled, és megkísérelnek keresztre feszíteni.
Nem azért fogják megtenni, mert azt hiszik, hogy a saját világod álomképében élsz (a legtöbb ember van olyan elnéző, hogy ne szóljon bele a személyes mulatságaidba), hanem azért, mert előbb vagy utóbb mások is vonzódni fognak az Igazságodhoz - a remény miatt, amit számukra jelent. És ezen a ponton lépnek majd közbe embertársaid - mert ez az a pont, ahol fenyegetést jelentesz számukra. Mert a te egyszerű igazságod több szépséget, kényelmet, békét, örömöt, és szeretetet kínál nekik, mint amennyit evilági embertársaid képesek lennének felfogni. És ha mégis elfogadnák ezt az igazságot, akkor véget érne a gyűlölet és a félelem, a vakbuzgóság és a háború. Véget érnének a kárhoztatások és a gyilkosságok, melyeket az Én nevemben követnek és követtek el. Megszűnne, hogy mindig az erősebbnek legyen igaza. Megszűnne a félelemmel kikényszerített hűség és hódolat. Véget érne a világ abban a formában, amilyennek ismered. És ahogy ez idáig megteremtetted.
Állj hát készen, drága lélek, mert pocskondiázni fognak és leköpnek, elmondanak mindennek, és végül megvádolnak; meggyötörnek és elmarasztalnak - a maguk módján -, attól a pillanattól, hogy elfogadod és alkalmazod a szent indítékodat: az Éned megvalósítását.
Hogy akkor miért tegyed meg mégis?
Mert többé nem érdekel, elfogad-e a világ, és jóváhagyja-e a tetteidet. Többé nem elégedsz meg azzal, amit számodra hozhat. Többé nem elégedsz meg azzal, amit másoknak kínál. Véget akarsz vetni a fájdalomnak, a szenvedésnek, a káprázatnak. Eleged van a világ jelenlegi állapotából. Egy újabb világ felé törekszel.
Ne törekedj többé. Idézd fel.

Tudsz segíteni, hogy jobban megértsem, mi a teendőm?

Hát persze. Mindenekelőtt folyamodj az önmagadról alkotott Legmagasztosabb Gondolatodhoz. Képzeld el, milyen lennél ha ennek megfelelően élnél. Képzeld el, mit gondolnál, tennél, mondanál, és hogyan válaszolnál arra, amit mások tesznek és mondanak.
Látsz valamilyen különbséget az elképzelés és a jelenlegi gondolkozásod, beszéded és tetteid között?

Nem is kicsit!

Helyes. Így is kell lennie, hiszen mindketten tudjuk, hogy e pillanatban nem önmagad legmagasztosabb látomásának megfelelően élsz. És most, látván a különbségeket a között, ahol vagy, és a között, ahol akarsz lenni, kezdd tudatosan megváltoztatni a gondolataidat, a szavaidat, a tetteidet a legnagyszerűbb látomásod alapján. Ez kétségkívül rettenetes lelki és fizikai erőfeszítést igényel. Azzal jár együtt, hogy pillanatról pillanatra ügyelned kell minden gondolatodra, szavadra és tettedre. Szüntelenül tudatos döntéseket kell hoznod. Maga ez az egész folyamat nem más, mint elszánt menetelés a tudatosságba. Ha megbirkózol ezzel a kihívással, rá fogsz jönni, hogy tudattalanul töltötted az életed felét. Tudatos szinten nem vagy a tudatában annak, hogy te választasz a gondolatok, a szavak és a tettek útján, amíg meg nem tapasztalod a következményeit. Aztán, amikor megtapasztalod a következményeket, elhárítod, hogy a te gondolataidnak, szavaidnak és tetteidnek bármi köze is lehetne hozzájuk.
Vess véget a tudattalanságodnak. Az az a kihívás, melyre a lelked az idők kezdete óta szólít.

Szörnyen kimerítő lehet ez a fajta folyamatos lelki készenlét...

Csak addig, amíg nem válik a második természeteddé. Valójában máris a második természeted. A feltétel nélküli szeretet az első természeted. A második természeted az, hogy tudatosan megválaszd az első, az igazi természeted kifejezési formáját.

Már megbocsáss, de nem tenne a szavaim örökös felügyelete és aggályos szerkesztgetése afféle dögunalmas fickóvá?

Soha. Különbözővé igen. Unalmassá nem. Jézus unalmas volt? Nem hiszem. Buddha untatta a környezetét? Sereglettek hozzá az emberek, és könyörögtek, hogy a közelében lehessenek! Senki nem unalmas, aki elérte a tökéletességet. Talán más, mint a többiek... talán szokatlan másoknak, de unalmasnak soha nem unalmas.
Nos - akarod, hogy "meglóduljon" az életed? Hát kezdd elképzelni olyannak, amilyennek óhajtod, és költözz bele. Ellenőrizz minden gondolatot, szót és tettet, ami nincs tökéletes összhangban ezzel a képpel, ezzel az új világgal - és szabadulj meg tőlük.
Ha olyan gondolatod támad, amelyik nincs összhangban a legmagasztosabb látomásoddal, válts új gondolatra, akkor és ott. Ha olyasmit mondasz, ami kívül esik a legnagyszerűbb elképzeléseden, akkor ügyelj rá, nehogy ismét ilyet mondj. Ha olyasmit teszel, ami nem felel meg a legnemesebb szándékodnak, határozd el, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy megtetted. És ha mód nyílik rá, tedd jóvá, amennyiben érintett valakit.

Ezt már ezelőtt is hallottam, és már akkor is tisztességtelennek látszott. Úgy értem, ha beteg vagy, mint egy kutya, akkor elvárják, hogy ne ismerd be, ha le vagy égve, mint egy koldus, akkor elvárják, hogy ne valld be. Ha fel vagy dúlva mint a pokol, akkor elvárják, hogy ne mutasd ki. Ez emlékez&172;tet a viccre a három emberrő1, akiket a pokolra küldtek: egy katolikus, egy zsidó, és egy New Age-es. Az ördög megbökte a katolikust: "Na, tetszik a hőség?" "Legyen meg Isten akarata" - szipogta a katolikus. Az ördög aztán megkérdezte a zsidót: "Na és te mit szólsz a hőséghez?". A zsidó így felelt: "A pokoltól azért többet vártam volna". Az ördög végül a New Age-eshez fordult. "Hőség? - kérdezte izzadva a pasas. - Miféle hőség?"

Érzékletes vicc. De én nem arról beszéltem, hogy ne vegyük figyelembe a nehézséget, vagy tegyünk úgy, mintha egyáltalán nem is létezne. Arról beszéltem, hogy figyeld meg a helyzetet, azután mondd el róla a legfennköltebb igazságodat.
Ha le vagy égve, akkor le vagy égve. Teljesen céltalan hazudni róla, és fölöslegesen kimerítő kísérlet összeeszkábálni egy történetet, ahelyett, hogy beismernéd. Ám te a következőképp gondolkozol felőle: "a leégés rossz", "ez rettenetes", "rossz ember vagyok, mert azok a jó emberek, akik keményen dolgoznak, és minden erejükkel megpróbálnak nem leégni" stb.; és a gondolkozásod szabályozza, hogy miként éled meg a leégést. A saját szavaid - "Ie vagyok égve", "nincs egy vasam sem", "nincs pénzem" - azok, amelyek meghatározzák, milyen hosszú ideig maradsz leégve. És az ebből fakadó tetteid - az önsajnálat érzése, vagy hogy csak csüggedten ülsz, és nem próbálsz kivezető utat találni - teremtik meg a tartós valóságodat.
A világegyetemről mindenekelőtt azt kell megérteni, hogy számára egyetlen feltétel, körülmény vagy állapot sem "jó" vagy "rossz". Csak van. Úgyhogy hagyj fel az értékítéletekkel A második, amit tudni kell, hogy minden állapot csak átmeneti. Semmi nem marad ugyanaz, semmi nem marad változatlan. És hogy milyen módon változik meg valami, az csakis tőled függ.

Bocsáss meg, de ismét félbe kell szakítsalak. Mi a véleményed arról az emberrő1, aki beteg, de akkora a hite, hogy hegyeket mozgathat meg, és azt gondolja, mondja és hiszi, hogy jobban lesz... csak éppen hat hét múl&172;va meghal. Az ő esete hogyan illik a pozitív gondolkozáshoz, és az igenlő tettekhez?

Ez jó. Okos kérdéseket teszel fel. Nagyon jó. Nem egyszerűen csak elfogadod a szavaimat. Van egy olyan pont, ahol majd el kell fogadnod, amit mondok - mert úgy fogod találni, hogy örökké tárgyalhatjuk ezt a témát, míg végül úgysem marad más, csak kipróbálni vagy elvetni. De még nem érkeztünk el ehhez a ponthoz. Úgyhogy folytassuk a beszélgetést.
Az az ember, akinek a hite hegyeket mozgat meg, és hat hét múlva meghal, az hat héten át mozgathatta a hegyeket. És nyilvánvalóan elegendő volt számára ennyi. Az utolsó nap, utolsó órájában elhatározhatta: "Rendben van, elég volt. Készen állok egy újabb tapasztalatra." Te persze mit sem tudhattál erről az elhatározásról, mivel nem mondta el. Az az igazság, hogy már korábban meghozta ezt a döntést - napokkal, hetekkel korábban -, és nem mondta el neked; nem mondta el senkinek.
Olyan társadalmat teremtettetek, melyben rendellenesnek számít, ha valaki meg akar halni - rendellenesnek számít jóban lenni a halállal. És mert te nem akarsz meghalni, el sem tudod képzelni, hogy másnak esetleg szándékában áll - nem számít, milyenek a körülményei, milyen az állapota.
Akadnak azonban helyzetek, melyekben a halál kedvezőbb lehet az életnél - biztos vagyok benne, hogy te is el tudsz képzelni ilyet, ha elgondolkozol rajta. Ezek az igazságok azonban nem tárulnak fel előtted - hiszen nem magától értetődőek -, amikor olyan emberrel találkozol, aki a halált választja. És a halálra készülő ember pontosan tudja ezt. Érzi a döntésére vonatkozó jóváhagyás szintjét a szobájában.
Megfigyelted-e, hány ember várja ki, amíg kiürül a szobája, mielőtt meghal? Egyesek még biztatják is a szeretteiket: "Nem, menjetek csak. Egyetek egy harapást". Vagy: "Menjetek, aludjatok egy kicsit. Jól vagyok. Reggel majd látjuk egymást". És amikor a hűséges őr magára hagyja, ugyanígy tesz a lélek is a testtel, melyben lakozott.
Ha ellenben elmondaná a rokonainak és a barátainak: "Meg akarok halni", akkor így válaszolnának: "Ó, nem, biztosan nem úgy érted"; vagy: "Ugyan, ugyan, ne beszélj így"; vagy: "Ne hagyj el, kérlek".
Az egész orvosi szakma azon fáradozik, hogy életben tartson embereket, ahelyett, hogy megadná nekik a méltóságteljes halál lehetőségét.
Az orvosnak, vagy az ápolónőnek kudarc a halál. Egy barátnak vagy egy rokonnak katasztrófa. Csak a lélek számára megkönnyebbülés - megszabadulás.
A legnagyobb ajándék, amit a haldoklónak adhatsz, hogy hagyod békében meghalni - és nem gondolod, hogy feltétlenül "ki kell tartania", vagy tovább kell szenvednie, vagy egyenesen veled törődnie élete legválságosabb pillanataiban. Gyakran előfordul, hogy valaki azt mondja, élni akar, azt hiszi, hogy élni akar, sőt, még imádkozik is azért, hogy élhessen; lelki szintjén azonban már megváltoztatta a döntését.
Márpedig akkor eljött az ideje, hogy levessük a testet, és más célok érdekében megszabadítsuk a lelket. Ha a lélek így dönt, a test mit sem tud változtatni rajta. Az elme gondolatai sem tudják módosítani. A halál pillanatában tanuljuk meg, hogy a test-szellem-lélek hármasságból melyik vezérli a dolgokat.
Egész életedben úgy véled, hogy azonos vagy a testeddel. Olykor megfordul a fejedben, hogy talán az elméd jelent téged magadat, és csak a halálod pillanatában jössz rá, Ki Vagy Valójában.
Vannak olyan idők is, amikor a test és az elme nem figyel a lélekre. Ez is létrehozza az általad - a lényed, az életed által - íródó forgatókönyvet. Az emberek számára többnyire az bizonyul a legnehezebbnek, hogy meghallják a saját lelküket (figyeld csak meg, milyen keveseknek sikerül).
Gyakran történik az, hogy a lélek meghozza a döntését, mely szerint itt az ideje elhagyni a testet. A test és az elme - a lélek örök szolgái meghallják, és elkezdődik a távozás folyamata. Az elme (ego) azonban nem akarja elfogadni. Végtére is ez a létezésének a végét jelenti. Utasítja tehát a testet, hogy álljon ellen a halálnak. A test boldogan engedelmeskedik, minthogy szintén nem áll szándékában meghalni. A test és az elme (ego) jelentős ösztönzést és bátorítást kap a külvilágból - a saját teremtése világából; így megszilárdul a tervük.
Ezen a ponton minden attól függ, hogy mennyire ragaszkodik a lélek a távozáshoz. Ha nem olyan kényszerítő erejű ez a vágy, akkor a lélek így szólhat: "Rendben van, győztetek. Kicsit még elidőzöm itt." De ha a lélek egészen pontosan tudja, hogy a további itt-tartózkodása nem szolgálja magasabb céljait, hogy már nem fejlődik tovább ennek a testnek a révén - akkor a lélek eltökélten eltávozik, és semmi nem állíthatja meg; és nem is kellene megpróbálkozni vele.
A lélek tisztában van vele, hogy a fejlődés a célja. Ez az egyetlen cél - az egyetlen lelki cél. Ez nem függ össze a test teljesítményével, vagy az elme fejlődésével. A lélek számára ezek mind mellékesek.
A lélek azt is pontosan tudja, hogy a test elhagyásában nincs semmi tragikus. Meg kell tehát értened, hogy a lélek mindent egészen másként lát. Természetesen ezt az egész "élet-ügyletet" is másként látja - és ez a mérhetetlen elégedetlenség és nyugtalanság forrása, amit az emberek az életük során éreznek. Abból fakad az elégedetlenség és a nyugtalanság, hogy az emberek nem figyelnek a lelkükre.

Hogyan tudnék minél jobban figyelni a lelkemre? Ha valóban a lélek a főnök, miként bizonyosodhatnék meg róla, hogy a legfelső hivataltól kapom a feljegyzéseket?

Mindenekelőtt tisztában kell lenned a lélek szándékával - és ne ítélkezz többé fölötte.

Én ítélkezem a saját lelkem fölött?

Egyfolytában. Megmutattam, hogyan ítélitek meg magatokat, mert meg akartok halni. Elítélitek magatokat akkor is, ha élni akartok - igazán élni. Bizony, megítéled magad, ha nevetni, sírni, győzni, veszíteni akarsz - ha át akarod élni az örömöt és a szeretetet; ez utóbbiért különösen szigorúan ítéled meg magad.

Én?!

Valahol felszedted azt az elképzelést, hogy istenes cselekedet elvetni magatoktól az örömöt - és mennyei dicsőség nem ünnepelni az életet. Az elutasítás, mondogatod magadnak, mint tanultad: jó.

Azt mondod, hogy rossz?

Nem jó, és nem rossz. Az elutasítás egyszerűen csak elutasítás. Ha jól érzed magad azután, hogy elutasítod magad, akkor - a te szóhasználatoddal élve - jó. Ha rosszul érzed magad, akkor rossz. Többnyire nemigen tudod eldönteni. Elveted magadtól ezt vagy azt, mert azt mondod, hogy ezt várják tőled. Azután kijelented, hogy helyesen cselekedtél - csak éppen nem érted, miért nem érzed jól magad.
Tehát először fel kell hagynod ezekkel az ítélkezésekkel önmagad fölött. Tanuld meg, mi a lélek kívánsága, és ahhoz tartsd magad. Tarts a lélekkel.
Mire vágyik a lélek? A szeretet legnagyszerűbb, legteljesebb érzésére, amit csak el tudsz képzelni. Ez a lélek vágya. Ez a lélek célja. Erre az érzésre áhítozik. Nem a tudására, hanem az érzésére. A tudása megvolt, a tudás azonban fogalmi, az érzés viszont tapasztalati. A lélek a saját tapasztalatán keresztül érezni, ekképp megismerni akarja önmagát. A legmagasabb fokú érzés az egység megtapasztalása a Mindenekkel. Ez a visszatérés az Igazsághoz, melyre a lélek sóvárog. Ez a tökéletes szeretet érzése.
A tökéletes szeretet olyan az érzések között, mint amilyen a tökéletes fehér a színek között. Sokan azt hiszik, hogy a fehér a szín hiánya. Ez azonban nem így van. A fehér valamennyi színt tartalmazza. A fehérben egyesül az összes többi szín.
Ugyanígy a szeretet nem az érzelmek (gyűlölet, harag, bujaság, féltékenység) hiánya, hanem valamennyi érzés összessége. A teljesség.
Hogy tehát a lélek megtapasztalhassa a tökéletes szeretetet, ahhoz minden emberi érzést meg kell tapasztalnia.
Hogyan is érezhetnék szenvedélyt valami iránt, amit nem értek? Hogyan bocsáthatnék meg bármit is, amit még nem tapasztaltam meg Önmagamban? Ilyen a lélek útjának végtelen egyszerűsége és rettenetes bonyolultsága. És végül megértjük, hogy mi a lényege.
Az emberi lélek célja megtapasztalni önmaga teljességét - ez az egyetlen, amit tehet.
Hogyan is lehetne fönt, ha sohasem volt lenn; balra, ha sohasem volt jobbra? Hogyan is lehetne forró, ha nem ismeri a hideget, vagy jó, ha elveti a gonoszt? A lélek nyilvánvalóan nem tudja eldönteni, mi legyen, ha nincs semmi, amiből választhatna. Mert hogy a lélek megtapasztal&172;hassa a nagyszerűségét, feltétlenül tudnia kell, hogy mi a nagyszerűség. Ám ha nincs semmi más, csak a nagyszerűség, erre sincs módja. A lélek végül rádöbben, hogy a nagyszerűség a nem nagyszerűség terében létezik. A lélek ilyenformán soha nem marasztalja el, ami nem nagyszerű, hanem áldja - önmaga részének tekinti, melynek léteznie kell ahhoz, hogy megvalósíthassa önmaga másik részét.
A lélek feladata természetesen az, hogy a nagyszerűség választására indítson minket - hogy a legjobbat válaszd ki abból, Aki Vagy -, anélkül, hogy kárhoztatnád mindazt, amit nem választottál.
Mérhetetlenül nagy feladat ez, sok-sok életnyi időtartamot vesz igénybe, így ne siesd el az ítélkezést azzal, hogy egyes dolgokat hibásnak, rossznak, míg másokat nem elégségesnek kiáltasz ki, ahelyett hogy áldanád mindazt, amit nem választasz.
Valójában rosszabbat teszel, mint az elmarasztalás - keresed a módját, hogyan árthatnál annak, amit nem választasz. Meg akarod semmisíteni. Ha van olyan személy, hely, vagy dolog, amivel nem értesz egyet, akkor támadod. Ha van olyan vallás, amely ellentmond a tiédnek, akkor tévesnek nevezed. Ha van olyan gondolat, mely szemben áll a tiéddel, akkor nevetségesnek bélyegzed. Ha van a tiédtől eltérő elképzelés, akkor habozás nélkül elveted. Bizony, tévedésbe esel, mert így csak a felét tudod megteremteni a mindenségnek. És ha egyszer teljesen elvetetted a másik feledet, még csak meg sem értheted a választott oldaladat.

Mindez roppant lenyűgöző - köszönet érte Neked. Soha senki nem tárta fel előttem ezeket az igazságokat. Legalábbis nem ilyen egyszerűen és egyértelműen. Megpróbálom felfogni. Igazán megpróbálom. Csakhogy akad egy kis nehézségem. Mintha az következne a magyarázatodból, hogy például szeretnünk kellene a "helytelen"-t is, azért hogy megismerhessük a "helyes"-t. Azt mondod tehát, hogy úgyszólván keblünkre kell ölelnünk az ördögöt?

Hogy tudnál másképp segíteni rajta? Igazi ördög természetesen nem létezik. De az általad választott formában válaszolok.
Az üdvözülés annak a folyamata, hogy mindent elfogadunk, aztán kiválasztjuk a legjobbat. Érted? Nem választhatod, hogy lsten legyél, ha nincs semmi más, amit választhatsz.

Álljunk csak meg egy szóra! Istennek lenni? Esett már szó errő1?

A szeretet a legmagasabb fokú érzés, ugye?

Igen.

És tudsz-e jobb leírást Istenre?

Nem.

Nos, a lelked a legmagasabb fokú érzést keresi. Keresi a megtapasztalást, azaz az azonosulást a legmagasabb fokú szeretettel.
Ez a tökéletes szeretet; a lélek pontosan tudja ezt, ám többre vágyik annál, hogy csak tudja. A megtapasztalásával maga is azzá akar válni.
Igen, természetesen arra törekszel, és nem is törekedhetsz másra, mint hogy lsten legyél! Mit képzeltél, mi mást kellene tenned?

Nem tudom... nem vagyok biztos benne. Azt hiszem, ilyen formában még nem is gondoltam rá. És borzasztóan istenkáromlónak is tűnik!

Igazán érdekes, hogy semmi istenkáromlót nem találsz abban, ha arra törekszel, hogy olyan legyél mint az ördög, az azonban visszarettent, hogy olyan legyél, mint lsten...

Na várjunk csak egy kicsit! Ki törekszik arra, hogy olyan legyen mint az ördög?

Te! Ti mindannyian! Még vallásokat is teremtettetek, amelyek azt mondják, hogy bűnben születtetek - hogy ti a születésetektől fogva bűnösök vagytok; csak azért, hogy meggyőzzétek magatokat a saját gonoszságotoktól. Ám ha azt mondanám nektek, hogy ti Istennek születtetek; hogy születésetektől fogva mindannyian színtiszta istenek és istennők vagytok (a tiszta szeretet), arról bezzeg hallani sem akarnál.
Azzal töltöd az egész életedet, hogy meggyőzd magad, milyen szörnyen rossz is vagy; és nem csak a saját rosszaságodról, hanem arról is, hogy azok a dolgok rosszak, melyekre vágysz. Rossz a szex, rossz a pénz, rossz az öröm, rossz a hatalom, és még hosszan tudnám sorolni a sokféle rosszat; egynémely vallásotok szerint a tánc is rossz, a zene is rossz, az életöröm is rossz. Nem sok kell hozzá, hogy rossz legyen a mosoly is, a nevetés is, a szeretet is.
Nem, nem, kedves barátom, igen sok mindennel nem vagy tisztában, egyről azonban mélységesen meg vagy győződve, mégpedig arról, hogy te és a vágyaid többsége: rossz. Megalkotod ezt az ítéleted önmagadról, és elhatározod, hogy meg kell javulnod.
Hát nem különös? Minden eseménynek ugyanaz a célja - csak éppen van gyorsabb mód, rövidebb ösvény, egyenesebb út.

Melyik az?

Hogy ebben a pillanatban elfogadod azt, Aki és Ami Vagy - és ki is fejezed.
Ezt tette Jézus. Ez Buddha ösvénye, Krisna útja, mindazon Mesterek útja, aki valaha is tapodták ezt a bolygót.
És minden Mesternek ugyanúgy hangzott az üzenete: Ami én vagyok, az vagy te. Amit én megtehetek, azt megteheted te is.
Ám nem figyeltél. Inkább egy sokkal rögösebb, keservesebb utat választottál, annak az útját, aki azt gondolja, hogy ő az ördög; azét, aki gonosznak képzeli magát.
Azt állítod, hogy nehéz Krisztus útját járni, követni Buddha tanításait, megőrizni Krisna fényét - hogy nehéz Mesternek lenni. Bizony mondom: sokkal nehezebb elutasítani azt, Aki Vagy, mint elfogadni.
Te vagy a jóság, a könyörület, a megértés. Te vagy a béke, az öröm és a fény. Te vagy a megbocsátás és a türelem, az erő és a merészség, te vagy a barát a bajban, a vigasz a bánatban, a gyógyír a betegségben, az útmutató a zűrzavarban. Te vagy a legmélyebb igazság és a legmagasabb bölcsesség; a legnagyobb béke és a legfennköltebb szeretet, és életed egynémely pillanatában már megismerhetted magad ilyennek.
Dönts úgy, hogy mindig csak ilyennek ismered magad.

/Forrás:Internet../