A fájdalomról

A fájdalomrólFájdalom!
Oly gyakran használjuk ezt a szót! És oly gyakran vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a fájdalmat is meg kell élni, meg kell tapasztalni. Meg hogy nem lehet mindig csak örülni, néha fájnia is kell valaminek.
De mi is okozza valójában a fájdalmat? Okozza-e egyáltalán valami, vagy csak úgy jön a semmiből, álnokul, hogy felemésszen minket, szerencsétlen áldozatokat?
Jelenlegi életem eddigi megtapasztalásai során már számtalanszor éreztem fájdalmat. Kisebbet-nagyobbat! Volt időszak, amikor még azon is elmerengtem, hogy a fájdalom lehet-e egyáltalán kisebb. Mert én még olyan kisebbet nem éreztem, csakis a nagyobbat.
Valahányszor elöntött a fájdalom, mindannyiszor csak vártam. Vártam, hogy majd egyszer biztosan elmúlik, és közben borzasztóan sajnáltam magam, hogy milyen nagyon rossz nekem. És milyen elviselhetetlenül fáj az a valami, ami éppen gyötör.
Többször találkoztam már azzal a kérdéssel, hogy mi az, ami ilyenkor segít felállni a gödörből. Segít "elviselni" a fájdalmat, segít túllépni a fájdalmon.
Én nem tudom, kinek mi segíthet. Azt tudom, hogy nekem mi segített és segít manapság is nehezebb napjaimon.
Egy biztos: az önsajnálat nem! Nekem nem jött be. Pedig éveken át kitartóan próbálkoztam vele. Újra meg újra, na majd most... Hát, nem!
Minnál inkább sajnáltam magam, annál pocsékabbul lettem, annál jobban fájt. Lehet, hogy erre valaki azt mondaná: "ez így van jól, el kell merülni a fájdalomban, meg kell élni, át kell érezni". Csakhogy a fájdalomban való elmerülés, a fájdalom valódi, tudatos megélése nem tart tovább egyetlen pillnatnál, mint ahogy az öröm megélése sem. Éppen ezért az önsajnálat, véleményem szerint, meglehetősen hatástalan módja a fájdalom megélésének, és a fájdalomból való elmozdulásnak.
Ami nekem az önsajnálattal szemben segített - MINDEN ESETBEN - az a mély önvizsgálat, az önmagamban való elmerülés, elmélyülés. Amikor beletúrva lelkem bugyraiba ráébredtem arra, hogy mindenért, ami velem és körülöttem történik, csakis én vagyok a felelős. Mindent, ami jelenleg körülvesz én vonzottam az életembe, és nem okolhatok érte senki és semmi mást.
Vagyis sajnálhatom továbbra is magam, amiért áldozatul estem önmagamnak, de dicsőíthetem is magam, amiért elejtettem önmagamat.
Most akkor mi is vagyok? Tettes vagy áldozat?
És ez a második igen hatástalan eszköz, amire nagyon figyelni kell: az önvád! Vádolhatod magad azért, hogy milyen helyzetbe hoztad magad, de én személy szerint ettől sem éreztem magam soha sem jobban. Pedig ezzel is próbálkoztam nem egyszer!
Nos, akkor hogyan tovább? Most is csak azt tudom mondani: mély önvizsgálat.
Mert éppen úgy, ahogy felelős vagy azért, amilyen helyzetbe kerültél , ugyanúgy szabadságodban és hatalmadban áll az is, hogy kikecmeregj belőle.
A kulcs a gondolataidban van! Egész pontosan a gondolatnélküliségedben!
Én a fájdalomból csak úgy tudtam kimászni minden alkalommal, hogy kiürítettem magamból minden gondolatot! Nem gondoltam arra, amivel kapcsolatban fájdalmat éreztem, és nem gondoltam arra sem, amit a végső kívánt állapotnak véltem.
Egyszerűen csak mély meditációba merültem, és engedtem, hogy minden gondolatom csak úgy érkezzen, majd távozzon. Egyetlen dolgot döntöttem el előtte: jobban akartam érezni magam! Nem jól! Csak jobban!
Aztán elmerültem és figyeltem a csendet! A csendet és a csendbe érkező lágy neszeket, hangokat.
Hallgasd a csendet, hallgasd minden apró zaj mögött a csendet, amibő a zaj fakad.
Hallgasd a lehulló falevelek neszét, hallgasd a lágy őszi szellő fütty-szavát, hallgasd a patak lágy csobogását. Engedd, hogy az érzékelésed kitáguljon, ki a végtelenbe, és figyeld, ahogy a csendet megtöri a hang és ahogy a hangot megtöri a csend. Egyik sem tart egy pillanatnál tovább.
Vajon mi a csend és a hang valójában? A csend vajon a hang hiánya? Vagy a hang a csend hánya?
Vajon melyik jótékonyabb? A Csend vagy a Hang?
Vajon mi a fájdalom valójában? A szeretet hiánya? Vagy éppenséggel a szeretet a fájdalom hiánya?
Vajon melyik jótékonyabb? A Szeretet vagy a Fájdalom?
Vajon létezhetnének-e egymás nélkül?
Vajon észrevennéd-e a csendet, ha nem volna hang és fordítva?
Vajon észrevennéd-e a fájdalmat, ha nem volna szeretet és fordítva?
Vajon tart-e bármelyik is egy pillanatnál tovább?

Miért ragaszkodsz bármelyikhez is?

CsatolmányMéret
tearing eye.jpg19.67 KB
leve.jpg185.98 KB

Hozzászólások



Drága Hankara!

Szerintem is! :)))
De hiszem, hogy a polaritás csapdájából ki is tudunk törni! :)))

Szeretettel:
Álomkereső



Álomkeresőnek

Az emberiség a polaritás csapdájában él. Ha tetszik, ha nem, mindkét pólus létezik, és egyik nem értelmezhető a másik nélkül. Nincs olyan, hogy jótékonyabb, Mindkettő megszántja a maga barázdáját lelkünkben. - Szerintem.
Varázslatosan szép és hálával telt, fénnyel áldott pillanatokat, s hozzá gyermeki szemet, hogy észrevedd, és rácsodálkozhass.



Kedvesem!

Fájóan szeretlek.És ez jóóó!
Attól függ,hogyan élem meg.
Köszönöm Neked.
Szeretet fájdalom nélkül? Vagy fordítva?
Nem létezik.És ez jóóóó.
Ezért szeretlek...és még másért...
Magamért...Egymásért...



Tömören...

... de velősen! :)))

Én is szeretlek, Drága Fergecske! :)
Álomkereső



Fájdalom-szeretet.

Szerintem aki nem fájt még nagyon mélyen, mély szeretetet sem képes érezni.
És fordítva.
Nagyon tömören írtam.
Szeretlek



Figyeld a falevelek

Figyeld a falevelek táncát!
A fájdalom olyan, mint az őszi szélben táncoló falavelek. Egyszer lehull, egyszer rátaposol, de a következő lépésednél már magad mögött hagyod.
Menj ki a természetbe, tárd szét karjaid és repülj. A falevelekkel együtt táncolva. Együtt a fájadlommal és szeretettel.