Újra találkoztam az egyik előző életemmel….

A pécsi találkozón, mikor vártuk a többieket hogy megérkezzenek, egyszercsak elment mellettem valaki. Már egyszer, az első találkozón megélt érzés futott át rajtam, hogy én őt ismerem. Felugrottam, és utána mentem, hogy „Szia Téged honnan ismerlek, honnan jöttél?” Nézett rám zavartan, mert olyan erővel közeledtem felé, mint akit biztos ismerek. Mondtam is neki, hogy valahonnan ismerem, aztán telt múlt az idő, egyszer odajött hozzám, hogy ő is érzi. Akkor már tudtam világosan, hogy előző életünkben találkoztunk. Mindketten elfogadtuk és folyamatosan ment közöttünk a vonzás. Aztán vasárnap utolsó programként volt az ajándékozás, és mit gondoltok kit húztam? Naná hogy őt. Ott a többiek előtt bevallottam hogy mi hogy ismerjük egymást, és odaadtam az ajándékomat. Látatlanban is tökéleteset csináltam, hiszen egy virágos keretbe foglalt Abraham tanításokat terveztem, és egy organza rózsával tekertem össze. Pont olyan volt a hangulata az ajándéknak, mint a Cilinek, és azt hiszem szüksége van ezekre a tanításokra. Az I-re a pontot az tette fel, hogy a nap végén odajött hozzám, és mintegy készült volna a velem történő találkozásra, ajándékot kaptam Tőle. Ezután egymást átölelve jól kibőgtük magunkat.
Tudom, hogy ez a felismerés elválaszthatatlanná tesz vele kapcsolatban is.
Szeretlek Cili.

CsatolmányMéret
duál pár.jpg35.74 KB

Hozzászólások



Drága Katám :)

Az első secret tali azt hiszem mindannyiunk életében meghatározó volt, hiszen mikor egymás szemébe néztünk sokan, otthon éreztük magunkat. A vonzódás azóta is megvan, hiszen a közös múlt, előző életek összekötnek. De látod mégis van mindig egy-egy kivételes élmény, mikor azt érzed, hogy ez még több, annál is több, sokkal több. Én ezt Pécsett már másodszor éltem át, igaz az első sokkal intenzivebb volt.

És még sokszor akarom átélni. Vágyom rá...

és arra is vágyom már nagyon, hogy találkozzunk :)))
szeretlek :) Boldogságod



Drága Öbike!

Én tudom, hogy mi ketten is ismerjük egymást már az Örörk Idők óta. Most amiért írok, az, hogy meg akartam osztani Veled, hogy egy hasonló egymásra találást éltem meg október 14-én a Kristálykoponya Konferencián egy angliában élő férfivel, és az összes előadóval. Ezzel a férfivel különösen szoros kapcsolat volt, és azóta is levelezünk. Úgyhogy ezerrel szótárazok, nyelvtant tanulok, angolul leveleket írok. :-)
Láttam a képeket, és átéltem a Váci utcai ölelkezéseinket. Szeretlek, és köszönöm az sms-eket. Minden ember összetartozik!
Varázslatosan szép és hálával telt, fénnyel áldott pillanatokat, s hozzá gyermeki szemet, hogy észrevedd, és rácsodálkozhass.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges