Pécsi teremtéseim

Egy nappal a találkozó előtt éppen azon gondolkoztam, hogy nagyon keveset mozgok. Eszembe jutott a dobogókői kirándulás, és elkezdtem vágyni a mozgás iránt. Szombat reggel siettem a buszhoz, hogy induljak Pécsre. Már majdnem odaértem, mikor eszembe jutott, hogy otthon hagytam egy fontosabb dolgot, melyre a találkozón nagy szükség van. Megnéztem az órám, 9 perc volt a busz érkezéséig. Rohantam cuccostól haza, végigrobogtam a házon, a családom csak nézett. Persze nem találtam meg, fogalmam sem volt hogy hol lehet :). Rohanás vissza. Közben a busz elkerült, pedig még kb. 500 méter volt az állomásig. Mivel már a nyelvem a térdemet verdeste, lelassítottam és elkezdtem „akarni”, hogy a busz megvárjon. Gyakorlatilag semmi esélye nem volt ennek, hiszen még nem vagyok gyorsfutó :) és ebben a korai órában és szombat reggel nincs sok felszálló. Én mégis akartam, és már nem rohantam. Mikor befordultam az állomáshoz, a busz éppen szembejött velem. Hát ezt megteremtettem. Aztán mikor már kinyúltam az ülésen, akkor felnevettem magamban. Hiszen tegnap pont ezt akartam. Egy jó nagyot mozogni. Hát megkaptam :). Persze a fontos dolog bent volt a táskámban :).

Vasárnap az utolsó program volt, hogy a saját készítésű ajándékokat annak adjuk, akinek a nevét kihúzzuk. Ez egy csoda volt, mert mindenki pont annak adta, akinek szüksége volt rá. Álomkeresőm közel ült hozzám, és mikor elővette az ajándékát, egy gesztenyelovat és a gesztenyehuszárját, akkor teljesen odavoltam érte, mert nagyon szerettem volna megkapni. Mikor kihúzta a nevet, akkor felkiáltott hogy „tudtam”, de nem nézett rám. Akkor elkönyveltem magamban, hogy sajnos nem én leszek az, mivel megfigyeltem magam, hogy amikor én húztam, ösztönösen ránéztem arra aki a papírra volt írva. Izgalommal figyeltem, hogy ki fog hozzám jönni. Mikor Álomkeresőmön volt a sor, akkor csinált egy huncut kanyart és elém toppant. Csak néztem, hogy ez nem lehet igaz. De mégis. Örömömben el is bőgtem magam, mert annyira boldog voltam, hogy pont Tőle, és pont azt és hogy a vágyaim teremtődnek.

Az én ajándékomat mikor készítettem, akkor arra vágytam, hogy egy nagyon különleges embernek adhassam. Éreztem, hogy nő lesz az illető, ezért olyan hangulatút alkottam. Azt is éreztem, hogy szüksége lesz tanításra, ezért Abraham tanításait írtam rá egy virágos tekercsre és organza virággal tekertem át. Mikor kihúztam a nevét, akkor nem csodálkoztam. Természetesnek vettem, hogy éppen őt ajándékozom meg. Hogy miért? Ennek történetét elolvashatjátok az „előző életek” című szobában:

És azt is elmesélem, hogy egy teremtésem még függőben van. A második országos találkozó után rájöttem valamire. Mindegyik találkozón teremtődött egy gyönyörű szerelem. Az elsőn Ercsike és Álomkereső talált egymásra, azóta is csodálatos szerelemben élnek. A második találkozón Adama és Seia, a két angyal találkozott először egymással, és azóta már ők is egy pár. Elkezdtem figyelni az oldalon az érzelmeket, kezdtem sejteni valamit, és nagyon erősen vágytam arra, hogy az új szerelmet megteremthessem, mint Örökös Boldogság :). Pécsen még nem jött össze, de drágáim nagyon drukkolok Nektek, hogy végre egymásra találjatok.
Higgyétek el, hogy együtt sokkal könnyebb lesz.

Köszönöm, hogy meghallgattatok :)
Szerető öleléssel: Örökös Boldogságotok :)

CsatolmányMéret
futás2.jpg116.35 KB
Címkék:


Apánknak :)

Akkor ezt is bevonzottam, mert tegnap pont ezt kivántam :)))))



Drága Bea!

Köszönet ezért a történetért, egy újabb bizonyíték a vonzásra :) De jó kedvem van ma :)))) Mindenkinek csodás napot!!



Drágáim!!!! Mail címeket kérek szépen!

A rendszerem hibája miatt, elvesztek a mail címek! Pár embernek akinek meg volt már elküldtem a riportot, de ha küldtök nekem egy privi üzit: szivarvanyprodukcio@axelero.hu-ra akkor akitől jön, mindenkinek küldöm is! Aztán kíváncsi vagyok a véleménytekre! Nekem teccik:)))

Csillagvirágos ölelgetésem

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!



Drága Tike... és Jani! :)

Még most is csak morzsolgatom a könnyeim! :)
Nem tudom szavakba önteni, amit érzek, érzünk mindketten irántatok! :)
Mi is imádunk Benneteket! :)
Köszönünk mindent! :)

Szeretettel ölelünk Benneteket:
Ercsike &
Álomkereső
http://www.alomkereso.com
http://www.thesecret.alomkereso.info/Almok_keresese_thesecretSE.exe
http://www.thesecret.hu/node/1232



Drágáim!

A pécsi teremtés ! Már előző nap elkezdődött.
Sokáig gondolkodtam , hogy mit is vihetnék ajándékba. Elsőnek arra gondoltam , hogy jó lenne mindenkit megajándékozni,igy jutot eszembe a "szivecske".
Utána eldöntöttem, hogy a másik megajándékozott az "ifju pár " valamelyike lesz! Ezért mindjárt két angyalkát készitettem , hogy mindegyiknek legyen. Amikor Álomkeresöt húztam , már nem is lepődtem meg, hiszen Nekik szántam az ajándékot.
Szivem teljes szeretetével gondolok Rátok!!!!!!!!
Imádlak Benneteket!!!!!!!!

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!
Szeretettel : Tike



Öbike!

Ez fantasztikus, így kell vonzani!
A harmadik szerelmes párnak én is drukkolok, bárki legyen is az.
Habár hozzád hasonlóan én is gondoltam valakire.
Remélem "bevonza" azt a kedves lelket aki számára a "legkedvesebb"!

Te meg egy CSODA vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Amint megláttam a fotót amit csatoltál, téged láttalak.
Nos, úgy mosolygok mint a kitűzönk :-)))))))))))))))))))

Szeretettel ölellek!!!!

Jutka :-)



Drága Öbike!

Vannak akik egymásra találtak Pécsett:))) uuuuuuuugye?:))

Csillagvirágos huncut ölelésem

Ha egy lépést teszel a kegyelem felé, az ezer lépést tesz Feléd!



Drága Álmom :)

Nagyon szeretlek :)
Boldogság



Drága Boldogságom! :)