2007. december 29. szombat - 21:15 | beküldő: domcsi7
Sziasztok!
Képzeljétek, ezt meg kell, hogy osszam veletek. Tudjátok, nem is olyan rég teljesen magamalatt voltam, mert úgy éreztem, hogy a gyerekeim hiányt szenvednek. Főleg az anyagiakban (jó négy gyerek mellett a GYED az nulla, tudja mindenki) És most jön a számomra siker, mások számára csak valami. Karácsony szent este előtti napokban azon morfodíroztam, hogy honnan szerzek pénzt ahhoz, hogy karácsonyi menüt tudjak gyártani. Még banktól is akartam kölcsönkéri, de elutasítottak a lakáshitelem miatt. Itt feladtam. Kértem az Univerzumot, hogy próbálja megoldani valahogy a problémámat, mert ez nem megy és meditáltam és igyekeztem elengedni magam mellől a negatív gondolatokat. Másnap jött egy jólelkű barátom és ezt mondta: "Többet kerestem ebben a hónapban, mint számítottam rá, ezért adok belőle, ha elfogadod. Majd akkor add meg, ha már gazdag vagy, mert azt leszel. Nagyon gazdag." És nagyon sok pénzt hagyott nekünk. Aztán másnap becsöngetett a postás, aki ismét pénzt hozott teljesen váratlanul. Aztán az Önkormányzat is utalt ki karácsonyi segélyt. Kifizettem minden számlámat, bevásároltunk a karácsonyi vacsorához, és még maradt a számlámom. Bevonzottam? Remélem, hogy mindenki válasza az, hogy IGEN KISLÁNY EZT TE CSINÁLTAD.....
Köszönöm





Hozzászólások
Bevált megélhetési módszerek otthonról
NETPENNYSTOCKS Befektetés és Garancia Portfolio
Ez a cég 2008-ban jött létre segítségül a válság ellen .
Akár egyszeri 1,95 $ AP befektetéssel is elkezdhető , emberek beszervezése nélkül is kereshetsz vele !
Többféle befektetési terv létezik. Pl.: Bulk 25 befektetésnél $ 48.75t kell befektetni és $ 118 a várható heti hozam .
Ha meghivsz másokat is az elérhető összegek:
1 befektetéssel elérhető– Ár $1,95: Ön keres US $ 101,970.75
5 befektetéssel elérhető – Ár $ 9,75: Ön keres US $ 509,853.75
15 befektetéssel elérhető Ár 29,25 $: Ön keres US $ 1,529,561.75
Hetente tudod felvenni a jutalékokat 1,25dollártól. (vasárnap-hétfő)
Regisztráció után töltsd fel a fiókodat, 3$ a minimális összeg:
Manage Your Funds » menüpontnál kiválasztod a ADD FU
Regisztráció: http://netpennystocks.com/112573-atomizer-2
Bövebb infok:
http://netkereset.ning.com/group/NetPenz
Sprint Wealth - A "pénzgyár"
Egyszeri 29$ belépési dij
Hozz 2 munkatársat !
Igy napi 1x forog ki a mátrixod, tehát 20$/nap (600$/hó)
Ha napi 5x forogsz ki (kb 4-5 munkatársal) akkor 5x 20$= 100$/nap (3000$/hó)
A regisztrációval a következőket kapod:
-örökös tagság
-oktató anyagok, elektronikus könyvek, szoftverek
-ezek továbbértékesítési joga és
-ami a legfontosabb,lehetőséget a pénzkeresésre
Regisztráció:
http://www.SprintWealth.com/?id=10332
Bövebb infok:
http://netkereset.ning.com/group/NetPenz
PeopleString
Egy új közösségi oldal, amely fizeti felhasználóit ! Hasonló a Facebookhoz, annyi különbséggel, hogy itt pénz kapsz, ha használod . Ha levelezel, játszol, hirdetést olvasol vagy használod a google keresőt pontokat ir a számládra, amelyet havonta egyszer átvált dollárba. 25 Dollártól lehet kivenni a jutalékokat, nekem az elsö 6 nap alatt 2900pont gyült össze, csak az oldal használatával emberek beszervezése nélkül. Természetesen meghívhatod barátaidat más közösségi oldalakról, azért is jutalmaznak !
Bővebb infók:
http://netkereset.ning.com/group/NetPenz
Regisztrálni itt tudsz :
http://www.peoplestring.com/?u=atomizer
Hahó Domcsikánk:) Merre jársz éppen, amikor nem vagy itt?
http://www.thesecret.hu/penzgyar
Itt is voltam, és most hozzád estem be:) Áldás életetekre:)
IGEN!
iGEN KISLÁNY,EZT TE CSINÁLTAD!Gratulálok!
GPS és Telefon! :D
Úgy alakult, hogy elromlott a GPS-em a nyáron. Már nagyon hiányzott. Éreztem, hogy egyre jobban vágyom rá, hogy visszakaphassam. Végre rászántam magamat, hogy elvigyem szerelőhöz, s mondtam a Páromnak, hogy ne is vegyen nekem Karácsonyra ajándékot, hanem a javítási költségeket fizesse ki, mert ha visszakapom az én kis készülékemet, az olyan, mintha újat kaptam volna. Nos, ma hívott a szerelő, hogy a készüléket ők nem tudják megjavítani. Valószínűleg valami alaplap problémája lehet, és nagyon sokban lenne a javítás, szerintük nem érdemes vele foglalkozni. Míg telefonon beszéltem velük, belépett a műhelybe a Párom egyik barátja, és végighallgatta a beszélgetésemet a szerelővel. El is sírtam magamat a végére, mert nagyon a szívemhez nőtt ez a kis szerkezet, és rendesen megsirattam. Azért a végén mondták még, hogy ne dobjam el, a cég visszatér Magyarországra és akkor majd biztosan megjavítható lesz, vagy alkatrészbe beveszik. Na bumm, ettől még nem lesz GPS-em. Mire a végére értem, a Kedvesem barátja már hívta is az ő emberét, és még magamhoz sem tértem, már nekem szegezte a kérdést: 25 ezerért van vadiúj GPS, olyan 60 ezret ér, de a forgalmazó a barátom, kell? Hát, kb. 5 másodpercem volt dönteni (Gyors döntés, siker). Egy fillér sem volt a zsebemben, de rávágtam, hogy igen. Kiderült, hogy egy sokkal jobb minőségű készülékről van szó, mint ami eddig volt, már csak az a kérdés, honnan jön össze rá a pénz. A párom előrukkolt azzal, hogy úgy is Karácsonyra ígérte nekem a javítást, ennyiért ő szívesen megveszi. Nagyon örültem neki, de egy kicsit lelkiismeretfurdalásom volt, hogy talán ennyit nem szánt volna rá, és milyen rendes, hogy mégis kifizeti, hogy boldognak lásson. Így lett ajándékba egy sokkal jobb masinám, mint eddig. Az ajándék azonban csak most következik. Csörgött a Párom telefonja. Hívták az egyik telefontársaságtól, hogy összegyűlt olyan sok pontja, hogy ajándékba kap egy érintőképernyős telefont. Kedden ki is szállítják. A telefon 80 ezer Ft-ot ér!!! Szóval kapott az Univerzumtól egy ajándékot ezért a kedves felajánlásért. De neki nem kell ez a telefon. Úgyhogy 50 ezerért keresünk rá vevőt. Biztos vagyok benne, hogy két napon belül megveszik ennyiért, hisz vadi új. Valaki biztosan jól jár vele, ráadásul ő is örvendezhet, hogy az Univerzum dobott neki egy ilyen klassz telcsit ennyiért, garanciával, meg minden. Így a 25 ezer Ft-os GPS-en felül még kap a Párom + 25 ezer Ft-ot. Pont annyit, amennyivel jótékonykodott a javamra. Most mondjátok, hát nem csodálatos ez a Vonzás Törvénye?! IMÁDOM! :D
Shakti
sziasztok..
uj vagyok az oldalon..de ugy érzem nem kezdő a témában...valamiért le töltöttem a secret cimü filmet..megnéztem..és rá kellett jönnöm,amiota csak magam vagyok az életemben e szerint a dolog szerint élek...megdöbbentem...hiszen nem kevéls a felelőség mi rajtam van az életben..én valamikor egy buta kis amerikai vigjátékbol indulktam ki ,amelyben a főhősnőt hazugnak titulálják és még egy pasas agyára is megy ,miközben társadalmi életében feleségének tituláltatja magát...aztán megfogalmazza..hogy aki álmodni sem mer az mit akar az élettől..és addig addig álmodja és éli az ő álom világát amig n em minden ugy is történik..na szóval vannak emberek akik az optimista hozzá állásom miatt sokszor abszurd hanyagnak titulálnak..de nem..én élek ahogy akarok..ahogy akarom az életet...hiszen ugy még nem volt hogy ne legyen sehogy..és szeretem annyira önmagam hogy ezt m eg is adjam a lelkemnek...
Drága Domcsi! Előkerült ez a blogod és épp ma....
Ma, amikor másról és még is hasonlóról beszéltünk, leveleztünk. Ma, amikor már szerencsére a blogban leírtak csak emlékek még is nagyon jó felidézni, hogy ilyen is volt és jött a megoldás, hisz jött a barátod, TE pedig teremtettél és minden jóra fordult.
Tudod, az jutott eszembe, hogy jó volt az is, nagyon jó, hogy le merted írni. Azt is, hogy nincs és azt is, hogy hogyan lett. Nekünk leírtad, megtiszteltél vele bennünket, hogy velünk osztod meg a féltett titkodat. Megnyíltál és ezzel jót tettél magaddal is, hiszen nem magadba folytva, őrlődtél a problémáddal, hanem kinyilvánítottad. A mai napig megszólítassz vele embereket, akik mernek kívánni és utána merik örömmel megosztani a vonzásaikat, mint Máté a motorját.
Igen, ezt adta nekem is - többek között - a thesecret oldal, hogy olyan dolgokat osztok meg Veletek, amit egyébként nem szoktam még magamnak sem nyíltan bevallani. Oldott bennem sok problémámat és sokkal kézenfekvőbbek lettek ezáltal a megoldások, amik aztán már jöttek is, hiszen megteremtődtek.
"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery
www.lyoness.hu
motor
Sziasztok!
Ugyebár én már rég láttam a titok című dokumentumfilmet ezért egy pár hete újra elővettem, mert nem árt ha újra megnézem. Tegnap anyának a fülét azzal rágtam, hogy anya anya kell nekem egy motor mert már mióta megvan a jogsim és nem tudok motorozni. Erre este kaptam egy SMS-t a régi kedvelt barátnőmtől, hogy "lenne egy jó ajánlatom számodra hívj fel ha ráérsz". Minek késlekedjek egyből nyúltam a telefon után és a vonzás törvénye megint csak dolgozott mert azt mondta, hogy van egy motorjuk amit már két éve nem használnak és ingyen és bérmentve elhozhatom tőlük annyi időre amíg kedvem tartja. A motor kitűnő állapotú és Hálás vagyok neki h rám gondolt.
Ez volt az én kis történetem.
Sziasztok!
Neked is nagyon köszönöm
Neked is nagyon köszönöm a biztatást, nagyon jól esik, és feltölt lelkesedéssel.
Köszike
Köszi a biztatást és
Köszi a biztatást és megfogadom a tanácsodat, hogy ne szorjam szét magamat több fele, koncentráljak csak egy dologra. Bizom benne hogy sikerülni fog.
Köszi
Cira
kedves cira!
kedves cira! :-)
válaszoltam már neked egy másik fórumban, de most kiegészíteném :-) gondold végig azt is, hogy miért tetted fel ugyanezt a kérdést itt az oldalon több helyen... nem lehet hogy az életben is szétforgácsolod magad? szerintem koncentrálj egy dologra, de arra nagyon :-) a teremtés legnagyobb akadálya, amikor csapongunk egyik gondolatból a másikba... túl sokat akarunk, vagy nem is tudjuk igazán mit akarunk... remélem sikerül megtalálnod amit szeretnél!
szeretettel, admin
Drága Cira :)
Én csak a saját tapasztalatomat tudom Neked leírni, hiszen ahány ember, annyi felfogás. Az én cégem is az ősszel elég kemény helyzetbe került, melyet még mindig érzek, viszont elindult nálam most egy változás, mégpedig felfelé irányba. Pedig a média és az újságok a válságról beszélnek, nálam ez mégis másképp hat. A legfontosabb volt számomra, hogy lépjek túl rajta. Ne a keserűség és a pánik uralkodjon rajtam, hanem kitűztem a célt és csak arra fókuszáltam. Hazudnék ha azt mondanám hogy ez milyen nagyon könnyű dolog, hiszen a levelek és felszólítások folyamatosan jöttek. Viszont nem engedtem be az érzelmeimbe a kétségbeesést és folyamatosan arra fókuszáltam, amit elérni szeretnék. Volt olyan péntek dél hogy 400 forint volt a kasszámban. Rátettem a kezem és azt mondtam neki, hogy töltődj. Persze fontos hogy higgyem el hogy ez meg is történhet. Záráskor 50 ezer forint volt benne, pedig ez ha jól belegondolok, akkor lehetetlen lett volna. De nem gondoltam bele, mert aki a tudatosság útján van, az tudja, hogy minden lehetséges, minden amit elképzelünk, az megvalósul.
Erről lehetne írni egy egész tudományos cikket is, de való igaz, amit el tudsz képzelni, és el is hiszed hogy valóra válhat az életedben, az elindul feléd. De azt is tudnod kell, hogy a teremtéshez tér kell. Előbb ki kell üríteni gondolatainkat, a félelmeinket és aggódásainkat jól be kell csomagolni és kidobni a francba. Szóval tűzd ki a célodat, mit szeretnél, és végezd a dolgodat folyamatosan. Én például azt csinálom, hogy amikor jön a pénz hozzám, akkor gyorsan tovább is küldöm, hogy ami még jönni akar hozzám, teret és helyet adjak neki :) Igy szépen fizetem azt, ami miatt majdnem padlót fogtam :)
Egyébként én arra is rájöttem, hogy azért kopogtatott nálam az Uni, hogy vegyem észre, már nem ezt a munkát akarom igazán végezni, úgyhogy dolgozzak az ügyön, hogy ezt le tudjam tenni.
Mert nem elég csak várni, hanem amikor ott a lehetőség, akkor tenni is kell érte. Mert a jeleket folyamatosan kapjuk.
Kívánom Neked, hogy 3 hónap múlva olyan sikeres felfelé ívelésről számolj be, amilyet igazán szeretnél magadnak.
Fontos a Türelem és az Elfogadás is :)
Szeretettel: Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)
Sziasztok! Én még új
Sziasztok!
Én még új vagyok ezen a forumon, most kezdem tanulni a titkot, kérlek adjatok hogyan vonzam be, és csináljam pld. a gazdagságot.
Most nagyon rossz az anyagi helyzetem egyik hitel a másik után, azt sem tudom, hogy tömjem be az egyiket a másikkal, most jutottam el oda hogy csődöt mondtam - mint az állam - teljesen ki vagyok.
Szerintetek mit csináljak? Hogyan javítsam a helyzetemet, mit tudok nekem tanácsolni javasolni? Bármilyen megoldás érdekel. Probálom bevonzani a jót, az energiát. Lehet hogy valamit rosszl csinálok? Nem jól alkalmazom a titkot? Lehet hogy a sok gond miatt inkább a rosszat vonzom mint a jót?
Adjatok tanácsot és tipet.
Köszi
Cira
Drága Evol!
Igen, volt már másfajta karácsonyom is. De minden jó, ha a vége jó, tartja a mondás és a mese. Úgyhogy én most ehhez tartom - vagy igyekszem tartani - magam, tudatosan, és néha egy kicsit félresikerülve is. Igyekszem megtalálni a megfelelő frekvenciát az élet minden területén.
Köszönöm a bíztatást, nagyon rám fért.
Ölellek
Drága Heidi!
Köszönöm neked ezeket a kedves szavakat.
Domcsi
Ez csodálatos! Gratulálok!
Ezt tényleg te vonzottad be! Csak így tovább!!!
Nagyon örülök neki!!!:-)
És ma ez az első dolog, aminek tényleg nagyon örülök!
Köszönöm neked!
Naná!
Bizonyára volt más karácsonyod is, amikor egész másképp gondolkodtál és egészen más történt. Másképp foglalkoztatott a pénz dolog és másképp is történt. Neked kellet befizetni, és csak gyűltek a sárga hosszú alakú papírok.
Szóval nanaá hogy te csináltad. Más frekvencia, más eredmény! :)
Csak így tovább! Életed végéig tartó bőséget és boldogságot kívánok!
36? :-)) Hm
Igazából 35 és feles, de az már annyira kicsi, hogy inkább 36-osat mondtam. :-D
Shakti, szenzációs csaj vagy!:) És hogy 36-os lábon élsz?
Bocsika! ez a rész csak poén, de oylan jó, ki nem hagynám!
És most rötyögök, csak rötyögök...
"Merjünk élni, merjünk remélni, szeretni, s könnyeket is hullatni, ha kell. A dal dalol, az élet virágzik a kegyelem által, s a végtelen szeretet, ha engedjük oly lágyan karol át.
Szia Evelyn! Én magam is
Szia Evelyn! Én magam is jót rötyögtem, hogy az Univerzum milyen jó fej tud lenni! Zseniális, egyszerű, érthető! :-)
Másik kicsi lány:))))))))))))
Shakti Te drága!!!!!!!!!!!!! Ez olyan hatalmas ez a történet, hogy a végét szinte nevetve-sírva olvastam!!!!!!!!!!!! Köszönöm, hogy megosztottad ezt velünk...csak így tovább:))))))))))))
Evelyn:)
Bizony Te, kislány....
...ez nem kérdés:)))))))))))))))))))))))))
Csak így tovább!!!!! Hálát adni és teremteni:))))))))))))))))
Evelyn:)
Gini
Drága, drága Gini! Remélem, Te ügyesebb vagy nálam és megtalálod a hozzászólásomat! Olvastam a mailedet, és ma este megválaszolom. Olyan körülmények között dolgoztam (4 fok volt a műhely azon részében, ahol a számítógép van), hogy egy mondat begépelése után feladtam, és visszarohantam az egyetlen helyiségbe, ahol meleg van. De sebaj, mert már épül az új - amit jól lealkudtam - úgyhogy hamarosan emberi körülmények között fogunk dolgozni/létezni! Gini, annyira aranyos levelet írtál, majdnem elsírtam magamat miatta. Régen jártam erre, mert sokat dolgozom. Persze ez nem panasz, mert imádom amit csinálok. Válaszolok ma, mert van mit mondanom! :-) Ja, és a legjobb - ha már it vagyok ebben a fórumban - a hótaposóm története. Ebből is látszik, hogy Barbel Mohrnak mennyire igaza van (Rendeld meg az Univerzumtól). A kis, hipp-hopp elejtett kívánságok teljesülési ideje és valószínűsége sokkal nagyobb, mintha görcsölnénk. A sztori a követkző. Villányban (Palkonyán) töltöttük a Szilvesztert a Párommal. Óriási hó esett le pár nap alatt, majd' 40 centiméter. Nekem csak egy vászon edzőcipőm volt, ígyhát 2 zoknival felszerelve indultunk meg a hegyre! Bár nem fáztam, de szóba került a csajok között, milyen jó lenne egy hótaposó. Este bementünk a Tescóba, mert ott mindig lehet olcsón beszerezni amolyan "eldobhatós" dolgokat. De nem találtunk semmiféle alkalmas csizmát, ami megfizethető lett volna. Eltelt a Szilveszter, hazajöttünk. Tegnap elmentünk a Párommal - szintén a Tescóba - kutya-, macska eleséget venni, és betértünk a Humanicba. A párom akart magának egy bakancsot, s amíg válogatott, elmentem körülnézni. És mit láttam? A világ leggyönyörűbb hótaposó csizmáját. Beige színű, szőrös, norvégmintás, amolyan nagyon vicces, de igazi egyéniségemhez illő darabot. Azonnal szerelmes lettem belé, és arra gondoltam, nem érdekel, mibe kerül, de ő az enyém akar lenni. :-) Képzeljétek egyetlen pár volt már csak belőle, egy 36-os (ez a lábméretem). Az örömöm ekkor még nagyobb lett. Az ára 15.990.- Ft. :-( És itt jött az Univerzum zsenialitása!) Mivel utolsó darab volt és kifutó modell, így nem fogjátok elhinni, mennyiért adták oda. Meg se kíséreljétek kitalálni, úgysem menne!!!!
1.990.- Ft-ért!!!!!!!! Gondolhatjátok, tegnap óta le sem vettem. Na jó, az ágyban nem kellett, de ma elsőként jelentkeztem kutyasétáltatásra! :-))))
Deni
Köszönöm, elég a kétszerese is.
Shakti kedves!
Én nem gondolom, hogy negatív lennék, de nem is vagyok állandóan pozitív ez tény. Aki személyesen is ismer, sokan azt mondják, már összeroppantak volna, akkor amikor én még mindig mosolygok. Az én életem még nem habostorta, de ennek megteremtése már folyamatban van. Remélem, hogy nem állok meg, sőt tudom, hogy nem állok meg, mégha néha meg is torpanok.
Puszillak
Domcsi:)
Bármikor kérsz az univerzumtól, te az ötszörösét kapod:) Ha én lennék az univerzum, én a tízszeresét adnám néked.
Áldott vagy:)
Namaste - Egyek vagyunk
'Ez, az én életem...'
Hűűűűűű Shakti ebben a
Hűűűűűű Shakti ebben a pillanatban irtam Neked email-t... hiányoztál!
Meg ne állj!
Domcsi! Sokszor olvastalak, és nem is vagy te olyan negatív, mint ahogy én azt éreztem. Fantasztikus dolgokat teremtettél, most már meg ne állj! :-)
Drága domcsi7! GRATULÁLOK!
Zsuzsuka
Nagyon nagy örömet szerzett nekem a sikeres TEREMTÉSED!
Biztos vagyok benne, hogy nagy-nagy hittel kértél, azért kaptad meg a segítséget.
Csodálatos dolog, hogy ennyire működik.
Ha ilyen jó vagy a Teremtésben, akkor ne hagyd abba, folytasd, folytasd!
Még nagyon sok sikeres Teremtést kívánok!
Legyen a 2008-as év eddigi életed legboldogabb, legsikeresebb, legörömtelibb, legnagyobb bőségben, egészségben, szeretetben teli éve!
Megérdemled!
Szeretettel ölellek Zsuzsuka
A névtelen angyal Nem
A névtelen angyal
Nem tündökölsz az égi seregek
Angyalainak kilenc kórusában,
Hasztalan keresem a Bibliában,
Emberi nyelven nincs is tán neved.
Nem a nagyokat, nem a szenteket
Kíséred át az Isten Államába:
Kisemberek utolsó állomása,
A kis halál, ez a te őrhelyed.
Mikor jössz hozzám? Lesz nekem szavad,
Szabadítóbb a földi fájdalomnál?
Lesz-e, hogy neveden szólítalak?
Ó bár te hívnál, angyali Ajak,
A néven, mely a túli tájakon vár,
Amikor majd onnan szólítanak.
Sík Sándor verse.
"Merjünk élni, merjünk remélni, szeretni, s könnyeket is hullatni, ha kell. A dal dalol, az élet virágzik a kegyelem által, s a végtelen szeretet, ha engedjük oly lágyan karol majd át életünk minden egyes szakaszán átsegítve."
Sziasztok!
Köszönöm, köszönöm ezt a sok szépet.
Most ezzel épp egy szebb napot vonzottam magamhoz. Bár tanulnom kell, de most lebegek egy picit a föld fölött nektek köszönhetően.
Puszillak titeket
Látod, drága!
Minden ami van, az van! :)
„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu
Ilyen egyszerű
És nagyszerű! Nagyon örülök neki :))) Csak így tovább. Ha jól csinálod, akkor olyan leszel mint Ludas Matyi, és úgy megtollasodsz, hogy háromszor fizeted vissza, amit a barátodtól kaptál :)) Minden lehetőség nyitott, ha meglátod, és élsz vele. Hajrá :)))
;-) Titkon Neked szorítok a
;-)
Titkon Neked szorítok a legjobban Domcsi, mert tudom mennyire nagy szükséged van a támogatásra, az Univerzum visszhangjára. Rendkivül nagy élmény lehetett, hogy sikerült:-)
Nagyon örülök neki, és olvasni szeretném a következő teremtésedet minél előbb:-D
Ölellek: Gini
"Amit most az elmédben látsz, azt hamarosan a kezedben is tartod."
Bob Proctor
Domcsi Kislány!:)))
Ez így van.És pont...
Igen valóban Te csináltad" kislány"!!:))
Nagyon örülök így ismeretlenül is Neked és a Teremtésednek!!
Ügyes vagy nagyon!!Vigyázz!!Ez még csak a kezdet!!!:)
Tanultam most Tőled,bár nekem csak 2 gyerkőcöm van..:)
Szeretem a Te írásaidat is olvasni,csak így tovább,hajrá!:)
Szeretettel:
Dindus
Drága Domcsi :)
Ez szuuuuuper :))) Látod hogy müködik :)))
Hát igen!!!! KISLÁNY EZT TE CSINÁLTAD :)))))
Mosolyogj Magyarország :)
Hűű Domcsi ez már igen!:))))))
Flow IGEN KISLÁNY EZT TE CSINÁLTAD..:))))))Csak igy tovább ezerel!:))))))
IGEN KISLÁNY, EZT TE CSINÁLTAD!
Drága Domcsi! Szívből örülök, Te nagyon-nagyon klassz ember vagy! Már korábban is le akartam Neked ezt írni.
Valahol felfigyeltem az egyik válaszodra és megnéztem az adataidat. Láttam, hogy mennyire sokoldalú vagy és
ezen felül a gyerekeid....Gratulálok hozzájuk és biztosan tudom, hogy nagyon jó helyre születtek! Átsüt a sorokon,
hogy mindenek felett ők Neked az elsők. Te is az a típus vagy, akinek - hiába érdekes és sokoldalú - kell még neki
(nem 1-2) NÉGY gyerek, mert így teljes az élete! Biztosan nagyon jókor jött a segítség, de előidézted, megteremtetted!
Jönni fog a többi is! Akkor, amikor éppen kell és annyi, amennyire nem is gondolnál. Később több és mégtöbb, majd
folyamatosan és ezáltal megszűnnek a gondjaid. Aztán egyszer csak a gyerekeid elkezdenek kényeztetni! A saját
kis eszközeikkel! Na, az aztán az igazi öröm! Mert - ha nem is mondod nekik a problémáitokat - érzik és érzékelik a kis csápjaikkal, drukkolnak, szorítanak Neked, mint ahogy én is és még sokan mások, akik ismernek, vagy olvasnak itt.
Írjál máskor is! Szeretettel: Ery