A feleség, háziasszony, anya

Mivel ezen honlapot ismereteim szerint rengeteg ANYA, HÁZIASSZONY, FELESÉG olvassa, írja, szerkeszti , most hozzájuk fordulnék ezen írásommal, hiszen az anya, háziasszony szerepét jómagam is betöltöm itthon.

Mindenkinek van egy csodálatos példaképe otthon, a környezetében. A legtöbbünknek ez az édesanyja, nagymama vagy valamelyik ismertebb tanárnő, akit tudattalanul valamilyen szinten le szeretnék „utánozni”, olyan naggyá, kiemelkedővé szeretnénk kinőni magunkat, amilyen ő volt. Valamennyien ismerjük azt – bár, hogy ki írta, ki mondta, ezt nem tudom -, hogy „ A kéz, amely a bölcsőt ringtja a világot uralja”. Ehhez saját magamnak is hozzáteszem, hogy minden ami vagyok, vagy csak lenni szeretnék, azt anyámnak köszönhetem minden téren.

Ha valakinek azt mondjuk, hogy főállású anya vagyok, akkor rögtön arra gondolom, „Hú, de jó neked, otthon lehetsz egész nap és semmit nem csinálsz, csak istápolod a gyerekeket.” Ha a háziasszony elnevezést használjuk, akkor már egy komolyabb kép ugrik be, egy komolyabb asszony, aki egész nap takarít, mos, főz, otthon megállás nélkül robotol. Az ilyen benyomások következtében egy asszony megkérdőjelezi önmagát, feladatát, és tulajdonképpen egész életét. És sok asszony reménytelenül kiábrándul. Az ismeretségi körömben nagyon sok kisgyermekes anya van, akár a lakókörnyezetem, akár az óvodát veszem figyelembe. És elszomorít az a tény, hogy nagyon sokat úgy nyilatkoznak saját magukról, az életükről, amely elég lehangoló. Nem érzik fontosnak munkájukat, tevékenységüket, nem kapják meg a kellő odafigyelést, kedveskedést, nincs dicséret, ebben a közegben nincs előremenetel. A legtöbb férfi észre sem veszi, hogy az élet a nők nélkül nem is működne nagy valószínűség szerint. Itt nemcsak a gyermek születésére gondolok. Itt arra gondolok, hogy nem tűnik fel nekik, hogyha hazamennek meleg vacsora várja őket, szép rend a lakásban, tiszta mosott, vasalt ruha és még sorolhatnám. (Persze tiszteletemet fejezem ki a kivételnek, azoknak, akik segítenek a feleségüknek, akik kényeztetik őket még a napi munka után is.)

Sok anya nem látja magát örömben, mert gyermeket nevelhet, nem érzi fontosnak a „munkáját”. Hiszen ennél szebb munka nem is létezhet. Sokan úgy nyilatkoznak, hogy alig várják már az időt, hogy gyermekük iskolába kerüljön és végre valami hasznosat tehessen az életben, a társadalomért. De miért? Hiszen nem hasznos egy gyermek felnevelése? Hiszen nem hasznos az életben, hogy a gyerekekkel leüljünk tanulni, játszani? A gyerekek nem ebből fejlődnek felnőtté, JÓ felnőtté? Ha én otthon saját magamról azt a képet alakítom ki, hogy haszontalan a munkám, akkor az én lányaim nem így indulnak neki az életnek, hogy az ő munkájuk is haszontalan lesz? Hiszen számukra én vagyok a példakép. Feleségnek, édesanyának nem többet jelent-e, mint elrendezni a törölközőket, melyeket a férj rosszul hajtogatott össze, rendben tartani a család fehérneműjét, időben elvinni a gyerekeket különórákra, és a tinédzser évek káoszában valami békességet teremteni?

Én azt gondolom, hogy sokkal több rejlik az életben ezeknél a dolgoknál. Egy találékony feleség, édesanya, háziasszony több, mint egyszerűen egy kisegítő személyzet. Ő olyan NŐ, aki tudatosan választotta asszonyi, édesanyai hivatását, és elhatározta, hogy szerepének minden részfeladatát egyre jobban megtanulja, minden területen képezi magát, és olyan keményen dolgozik, mintha legalább egy nagy vállalat igazgatói posztjára pályázna.
Az tud az igazi segítőtárs magaslatán élni, aki a házasság minden területén hivatástudattal és szakértelmmel működik.

A Bibliában a Példabeszédek könyve ír a bölcs asszonyról:

"Derék asszonyt kicsoda találhat?
Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
Ura szívből bízik benne,
vagyona el nem fogy.

Egész életen át
javát munkálja urának, nem kárát.
Szerez gyapjút és lent,
és jókedvűen dolgozik kezével.

Hasonló a kereskedő hajóihoz:
távolbólis hoz eledelt.
Fölkel még éjjel,
ételt ad háza népének,
és rendelkezést szolgáinak.

.....
Érzi milyen hasznos tevékenysége,
éjjel sem alszik el mécsese....

Tenyere nyitva van a nyomorult előtt,
Kezét nyújtaj a szegénynek...."

Nos kedves feleségek, édesanyák, nagymamák. Tartsátok magatokat fontosnak, helyettesíthetetlennek, éljetek ennek szellemében. Hiszen a mindennapi teendők mellett mi még a munkában is igazán helyt tudunk állni.

Nos kedves apák, férjek, nagypapák. Hát kérlek benneteket, hogy ennek szellemében figyeljetek arra a csodálatos lényre, aki a mindennapjaitok szebbé varázsolja. Aki felkelt reggel titeket, aki kikészíti a ruhát, a reggelit, csomagolja a munkába az ennivalót, aki aztán mindezek után mosolyogva puszit nyom az arcotokra és tud szép napot kívánni nektek, aki hazavár kedvesen, mosolygósan titeket és elétek rakja a vacsorát, a távirányítót, majd a sört. Hát figyeljetek rájuk, hiszen az életetek kevesebb lenne nélkülük. Adjátok meg azt a szeretet, amelyet meg kell, hogy kapjanak, hogy ismét azt mondhassák magukról, „Én is fontos ember vagyok, nemcsak a munkahelyem ismernek el, hanem otthon is. És ettől több nem is kell számomra.” (Továbbra is elnézést kérek azon URAKtól, akik mindezt otthon megadják a feleségeiknek.)

És most ide csatlakoztatnám Gini írását a tükörről. Hát állj oda a tükör elé, és ne csak azt mond el, amelyet Gini írt, hogy Szeretlek, stb. Mondd hozzá azt is, hogy „Én vagyok a legtökéletesebb nő, a férjem engem imád, a gyerekeim engem imádnak és tekintenek példaképüknek.” Mert ez így van, és a férfiak is magukba néznek, akkor tudják, hogy ŐK ELVESZNÉNEK, HA NEM LÉTEZNÉNEK EZEK A CSODÁLATOS LÉNYEK, AMELYEKET ÚGY HÍVUNK, HOGY NŐK.

Köszönöm, hogy ismét figyelmet szenteltetek nekem.

Hozzászólások



Különkiadás Ágicának és Domcsinak!

Kedves Ágica és Domcsi!
Ágica, elsőként hozzád szolnék. Ha hitetlenkedve olvasod bárkinek az írásait, akkor ne töltsd ilyesmivel az idődet, az ilyesmihes inkább ajánlani tudnám neked a lányregényeket, azokban kételkedhetsz kedvedre!!!!!!
Domcsi! Le a nagykalappad előtted! Igazán elismerendő, hogy ennyire erős emberek is vannak a földön. Igaz Ágica? Látod milyen jó azt is megtudni, hogy nem csupán könnyen fáradó menyecskékből áll a világ!
Elkeserítő számomra, hogy még az olyan oldalakon is kikezdik az embert ahol a szeretetről, tiszteletről és egymás támogatásáról lenne szabad írni.
Végeztem némi magánnyomozást Domcsival kapcsolatban.:
4 fantasztikus gyermek édesnyja. A legkisebb másfél a legnagyobb 13 éves. Van 3 kutyája, Bp.-en főiskolára jár, Miskolcon pedig a jogot végzi. Van egy hatalmas kertes háza, amihez tartozik egy csodálatos kert. A gyermekei okosak, aranyosak, jolneveltek és vidámak.
Igen kedves Ágica, szerintem is fantasztikus, hogy Valaki egyedül képes ilyen kiemelkedő teljesítményre. Ja és ne feledjük, hogy mindennek ellenére, fantasztikus ember és egyáltalán nem felejtett el nőnek maradni. (Csinos és szép.)
Domcsi barátai boldogok lehetnek, hogy egy életerős, Tündér barátságát tudhatják a magukénak.
Ágica, ha a Te környezetedben nincsenek ilyen emberek, akkor ne irigykedj, hanem kerezsd a megoldást.
Domcsi, csak így tovább!!!
Fantasztikus vagy!!!
Üdv. mindenkinek és szép napot!
Ui.: remélem ilyen rosszintulat ritkán van ebben a társaságban.



Szívesen Domcsi, nem kell ezt nekünk újrafogalmazni,

megtették helyettünk az aranytollúak, akikből most az egyik eszembe jutott.
Ezt a szeretetet tényleg nem fogja tudni Neked egy férfi sem megadni, mint amit a gyerekeid adnak.
Azt a szeretetet, viszont amit csak egy férfi tud megadni és amire mindnyájunknak szüksége van.....de Te pontosan tudod a folytatást, hiszen átélted korábban, és most is már feléd tart, tudjuk!!!!

Szeretettel: Ery



Drága Ery, Kedves Takarító!

Azt gondolom, hogy Ery maximálisan jól összefoglalta a dolgokat. Köszönöm neked a segítséget Ery.

Az emberek akkor és ott találkoznak, ahol kell és annyi időt töltenek együtt, amennyit kell. Én azt gondolom, hogy nekem ennyi jutott, és én ezzel maximálisan elégedett vagyok. Hogy hogyan éltem meg? A házasságomat fantasztikusan, mert egy fantasztikusan jó ember volt a férjem. A szakítást? Hát rosszul. De őszintén? Ki ne élte volna meg rosszul, ha egy frissen született gyermek mellett hagyják egyedül? És itt mindegy, hogy egy-kettő-három-több gyerek van. Csodálatos életem volt a férjem mellett. Most már elmondhatom, hogy rendeződött bennem a dolog - sem harag, sem gyűlölet nincs bennem -, és ismét csodálatos életem van. Miért? Mert bár egyedül vagyok a gyerekeimmel, de azt a szeretet, amelyet ők adnak, egy férfi sem tudná nekem megadni. Amikor rám néznek, amikor hozzám bújnak, átölelik a nyakamat, amikor sírnak és én vigasztalom őket.....

Remélem, hogy kielégítő választ adtam.



Drága Domcsi, Kedves Takarító!

“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”
(Márai Sándor)

Szeetettel: Ery



hello domcsi

Oké tudom két emberen múlik ,de TE mit érzel ezzel kapcsolatba, hogyan élted meg.



Kedves Takarító!

Figyelj, igazából én azt gondolom, hogy erre a kérdésre talán az apuka tudnak neked megfelelő választ adni. Mondhatnám azt, hogy nem tudom, de nem mondom. Inkább csak nem értem, mint ahogy nem értették a családtagok sem. Más szebb és jobb volt és ennek így kellett lennie. Vagy nézhetjük úgy is, hogy másnál nem volt gyerek, ezért az élet ott könnyebb. Meg még sorolhatnék egy pár dolgot, de a valódi okot csak az apuka tudná neked megmondani.



domcsi szia.

csak 1 kérdésem van - Ha te e szerint a minta szerint éled az életed, akkor miért neveled a gyermekeid egyedül? miért nincs a gyerekek mellett APA?



Kedves Kázmér!

Ebben maximálisan igazad van, de ez szerintem annyira természetes volt számunkra - illetve nekem mindenképpen, Eni nevében nem nyilatkozhatom -, hogy azért nem is beszéltünk róla. Nyilván a gyerek abból tanul a legtöbbet, amit otthon lát. Ha otthon jó példával járnak előtte, akkor ő is úgy fog viselkedni nagykorában, felnőttként. Ha otthon rossz példát lát (pl. isznak a szülők), akkor ő kettő közül választhat, vagy abszolút nem iszik, illetve mértékkel, mert a rossz példa, a szülők viselkedése beleívódott a lelkébe, és tudja, hogy neki mi fáj, vagy a másik, hogy ő is alkoholistává válik.
Köszönöm az észrevételedet.



Kedves Domcsi és Eni!

Szerintem nem igazán azzal nevelünk, ha a gyerek felé véleményt nyílvánítunk, hanem azzal is ahogyan élünk és cselekszünk. Ez lesz neki a minta. Szerintem bárki visszanézi az életét akkor ezt felfedezheti.



Kedves Domcsi! Én nagyon

Kedves Domcsi!

Én nagyon szeretem olvasni az írásaidat, erőt merítek belőlük. Inkább csodálom ezt a rengeteg energiát, ami van benned.
KÖSZÖNÖM!



Kedves Ágica!

Igen, a TUDÁS nálam van. Én belelátok a Barbara mindennapjaiba. Van mikor nagyon lenn van, de van ereje talpra állni. Azt hiszem nem irigykedni kellene azért, hogy valaki ennyire talpraesett, hanem inkább támogatni, és nem lehúzni.
Lajos



Kedves Eni!

Azt gondolom, hogy neked és nekem is igazam van, ráadásul tényleg jó, hogy az emberek nem egyforma véleményen vannak mindenről, hiszen akkor nem is emberek lennénk. Még a fű sem egyforma, amely a kertben, parkban, utcán nő.
Szóval visszatérve a nevelésre. Kérdezlek téged: hogyha azt mondod a gyermekednek, hogy "Add át a néninek a helyet a buszon." de ő nem adja át, pusztán csak azért más a véleménye, akkor nem nevelted? Szerintem igen, hiszen próbáltad megtanítani neki, hogy egy öreg néninek, bácsinak, egy pici gyereknek, kismamának nagyobb szüksége van arra, hogy üljön a buszon. Ez is a te igazad, mégis más véleményen vagytok a gyerekkel. De szerintem igen is nevelted, és lehet, hogy legközelebb már magától átadja a helyét, nem kell érte szólni. Ugyanez szerintem a köszönés is. A legtöbb gyerek, közöttük az enyémek sem szeretnek idegen helyen köszönni, mondjuk egy boltban, mert ők úgy gondolják, hogy nem szükséges, hiszen nem ismerjük az ott dolgozókat. De valahol mégis az ember rászól, hogy köszönjön, mert úgy illik. Akkor most neveltem, vagy nem neveltem? Ha adsz nekik vacsorát, amit megköszönnek, mert tudják, hogy elvárod, akkor neveltél vagy nem neveltél?
Én azt hiszem, hogy egy gyermeket folyamatosan nevelget az anyja, még felnőtt korában is. Az más kérdés, hogy ezt hogyan tudod átadni, jól (szeretettel, kedveskedéssel) esetleg a rosszabb fajtája (ordítozással, veréssel).
Remélem, hogy érted, mit akartam kihozni ebből a pár sorból.
Puszillak



Látod Domcsika

ebben nem feltétlenül értünk egyet, mertha véleményt nyílvánítok arról, hogy mit hogyan kéne csinálni (szerintem), az csak az én meglátásom és azzal nem felttlenül nevelek, merthogy az csak az én igazam. Valóban hagyni kell a gyereket próbálja ki ő, tapasztalja meg. De tök jó, hogy lehet más véleményünk. Felfogás kérdése, kinek-kinek a maga igaza, merthogy minden igazság tartozik valakihez. Hozzám az enyém, hozzád meg a tied. Ugye milyen klassz?

Szeretettel Eni



Kedves Ery!

Köszönöm a szavaidat. Igazán jólestek. Tudod, hogy mást is lehet csinálni, bármennyire is egyedül van az ember, azért az élet nem áll meg, és te, én és mindenki követni fogja. Belekerül abba a bizonyos áramlásba. Mert ennek így kellett lennie.
Eni! Szerintem nincs olyan, hogy csak együtt éltek a gyerekekkel. Ha már azt mondod neki, hogy "Nézd drágám ezt nem így kellene csinálni, mert szerintem ez így jobb lenne." akkor már neveltél. Ha ott vagy, és azt mondod neki egy mese után, hogy szerinted mi volt a tanulság és mit értettél meg belőle, akkor ismét azt mondom, hogy neveltél. És szerintem jó irányba. Terelgeted a piciket még akkor is, ha valami miatt megszidod őket. Hiszen jó irányt mutatsz nekik, csak még ők nem tudják, mert addig amíg ki nem repülnek a fészekből, addig ők a GYEREKEK, akire oda kell figyelni, és addig amíg te élsz, addig te az ANYJUK maradsz, akire odafigyelnek, mégha ezt nem is mutatják mindig ki. Csak egyetlen példa: az én 10 éves lányom imád főzni, sütni. Néha kell neki egy kis segítség, de kell, hogy megtehesse, hogy tanuljon és alakuljon tőle. Pedig ilyenkor aztán még a szekrény tetejét is lehet lesuvickolni. De olyan boldogság tölti el, amikor dícsérjük amit csinált - teszem hozzá, mivel főzőtanfolyamra jár a suliban elég tehetséges kiscsajszi. Szerintem én ezzel is neveltem valamilyen szinten, hiszen hagytam, hogy tapasztalatot szerezzen, de azért odafigyeltem rá, hogy minden rendben legyen. Gyerekekkel nem lehet csak együtt élni, őket folyamatosan alakítod tudattalanul is.
Üdvözlettel



Kedves Ery

olyan jó dolgokat írsz a gyerekekkel kapcsolatban. Tudod én egészen kicsi (1,5 és 2,5 éves) koruk óta "nevelem" egyedül a gyerekeimet és nekem is hasonló emlékeim vannak. A kisfiam egyszer a felmosóvízzel és ronggyal mosta le a konyhaszekrényt, amíg én a szomszédnéninek felhoztam a kosarát a harmadikra. Azért írtam idézőjelben a nevelem szót, mert sokszor megkérdezték tőlem, hogy hogyan nevelem a gyerekeimet, hogy ilyenek. És én már nagyon sokat gvondolkoztam ezen a dolgon de akárhogy töprengek a válaszom mindigv az, hogy én sohasem neveltem őket, mi "csak" együtt éltünk és élünk. Igen a példa, a rengeteg beszélgetés és a rengetek közösen végzett dolog az mi szerintem irányt mutatott a gyerekeknek és irányt mutat még ma is. Domcsikát is teljes szívemből megértem, én is a két gyerek + két kutyus, meg a teknős, meg a papagáj, meg süni mellett, diplomáztam és nyelvvizsgáztam, meg igazgattam a cégemet, foglalkoztam a barátaimmal, hódoltam a hobbymnak stb., és bizony nagyon sok ember nem az energviát, a pörgős személyiségemet és a befektetett munkát látta hanem először csak sajnálni akartak, hogy jaj te szegény egyedül a két gyerekkel. Nevetséges, hogyan is lehetne az ember "egyedül" két gyerekkel. Aztán meg persze jött az irígység is, honnan telik mindig újabb és újabb autóra, nyaralásra, szép ruhára, a gyerekeknek különórákra meg egyebek, és egyáltalán micsoda dolog az, hogy az ember "egyedül" csak úgy optimistán, mosolyogva és jókedvűen tudja élni az életét, amikr ez olyan sok embvernek nem megy. Igven, igen oda kell figyelni azokra, akiknek ez a természetük és nem szégyen tanulni tőlük. Én mégv ma is tanulok nagyon sok embertől és azt sem érzem cikinek, ha az a másik fiatalabb. Jó lenne olyan világban élni, hogy ha valakinek valami nem megy, akkor ne azt bántsuk akinek igen, hanem merjük megkérdezni, mond hogy csinálod segíts nekem. Bocsika, csak alaptermészetem a szeretet, a zsigvereimbl jön és mindig kiakadok ha az ellenkezőjével találkozom.

Szeretettel Eni



Emlékeztetőül: Érzelmi hullámzás - alomkereso

Az, hogy érzelmeid hullámoznak, teljesen természetes!.............
A többiek energiaáramoltatását nem tudod uralni! Csakis a Tiédet!..........
Csendesedj le! Tudd azt mondani magadnak néha, hogy "Állj!"...........
.... ha folyton, a többiek áramoltatását akarod uralni és megváltoztatni, azzal elzárod a magadét!
Ez pedig senkinek nem jó, legfőképpen Neked!
Ragyogó Lény vagy, mindig is az leszel!...........

Szeretettel: Ery



Ö olyan....

Univerzális, hogy vizsgázik a blogjába, közben , velem is levelezik a múltheti napjait vissza lehet nézni.. Nem szeretem, ha valaki dorombol...... Vége.........



Lajos...

Köszönöm.... és léggyszi segits, hogy mindent megismerjek! A tudás nálad van!! ágica



Kedves Ágica!

Még mielőtt kritizálsz valakit, előbb jó lenne ha megismernéd az illetőt és a környezetet amiben él. Szerintem ezzel a hozzáállással nagyon lehúzod magad. Inkább véleményt mondj. Ha valami érthetetlen számodra, az nem biztos, hogy megvalósíthatatlan.
Lajos



Drága Domcsi!

Ha elolvasod az előbbi hozzászólásomat, akkor láthatod, hogy nekem lejöttek ezek az érzések a leveledből, amikre a hozzám írt válaszodban utalsz. Nekem most már szinten teljes a kép Veled kapcsolatban és nagyon szívesen figyelem a közlendőidet. Azt amit leírsz a gyerekeiddel, a rájuk irányított szeretettel, tanulásoddal kapcsolatban, maximálisan megértem. Ők is azért éltanulók, élsportolók, mert mi mások is lehetnének? Ezt látják Tőled, közben pedig érzik a rájuk ömlesztett szeretetedet. Biztosan Te is szoktál sírni örömödben, amikor látod őket, alvás közben, vagy amikor átveszik a jutalmaikat az eredményekért. Képzeld, az egyik gyerekem olyan volt, hogy lépten-nyomon megpuszilt, ahol ért és mondta, hogy szeretlek. Ezt egészen pici kora óta csinálta, utcán is, ahol a kezemre adott puszit, vagy játszótéren, ahol csak odaszaladt, nem várt rá választ, csak amikor szükségét érezte megtette önzetletnül. Sokszor elsírtam magam emiatt, boldogságomban. Aztán nagyfiú lett, morcos, tartózkodó, de most a barátnőjét is nagyon szépen szereti.
Egyszerűen Te ösztönösen úgy és azzal erősíted magad, hogy nagy és mégnagyobb feladatokat oldassz meg egyedül és ezzel/ettől tudod az egészet ilyen jól csinálni. Nem hagyod el magad, nem sajnáltatod magad, teljes életet élsz akkor is, ha épp most pár nélkül vagy. Ez csak átmeneti, mert feléd tart Ő is. Sok puszi Neked!

Szeretettel: Ery



Malevil!

Kedves Csaba!!!

Üdvözöllek, szeretettel itt nálunk :-)

Jól fogalmaztál Domcsi tükör, mindenkinek van egy tükre!!! Kinek nagyobb, kinek kissebb :-)))) Van aki látja magát benne és van aki nem :-(

Mindenkinek tanulnia kell ,azt hogy akar-e egyáltalán , az más kérdés. De szerintem a remény hal meg utoljára. ÉN személy szerint még reménykedek :-))))

A TÜKÖR TÖRVÉNYEI

1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, „én jobban csinálnám", megváltoztatnám, stb. AZ ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van.

2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni -, és ha ez engem sért, bánt, érint stb. –
AZ NINCS FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM . Ilyenkor az EGO sérül, mert az EGO-m erős.

3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem nem érint, AKKOR AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK , tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.

4. Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

És Domcsi csodálatosan veszi az akadályokat :-) És remek tartalmas írásai vannak :-)

Virtuális ölelés:

Jutka :-)



Szia Ágica!

Jó, hogy itt vagy újra köztünk!
Én azt mondanám a Domcsihoz intézett kérdésedre, hogy alkat kérdése is a dolog. Nekem ugyan csak három gyermekem van, de amikor otthon voltam velük akkor is mindenre volt időm és nem éreztem magam áldozatnak, sőt motivált, hogy mindenki minta-anya és feleségként tartott számon, hiszen másnak a fele dolog sem fért a napjába. Nem tudtam rá akkor sem a magyarázatot, de ma 52 évesen is lekörözök néhány fiatalabb kollégámat, mert nekem ez a tempóm, nekik pedig az, én így érzem magam jól, ők pedig úgy. Ezt így fogadtam el.
Írok nektek egy példát: az 1szem elsőszülöttem (mert van 1szem második és 1szem harmadik is) kb. kétévesen végigtakarította az egész lakást egy vízbe mártott konyharuhával és ezt mondta: Anci, most már én kitakarítottam, megyünk játszani! - és mentünk.
Ez megmaradt később is, mert tudták, hogy ha ki-ki a maga kis dolgával besegít, több időnk marad együtt játszani, olvasni, sétálni, úszni, stb. Tehát az egészben mindenkinek meg van a maga kis feladata a végső együttlét mielőbbi eléréséért.
Gyanítom, hogy Domcsiéknál sem úgy van ez, hogy Ő, mint mintaanyuka - áldozatnak érezve magát - mindent készen tálal a családja elé. Miért is tenné, miért is venné el a kreatív tevékenység okozta örömöt a gyerekeitől. Csak megfelelően szervezi a dolgokat, amibe belefér bizony még az internet és a tanulás is. Miért kellene lemondania ezekről? Amíg a gyerekeim úsztak, én a müv.ház másik végében angolt tanultam! Nem a gyerekek száma határozza meg azt, hogy legyen időnk magunkra, a kikapcsolódásra és a pihenésre, hanem az, hogy kézben tudjunk tartani a nagycsaládokon belül is egy olyan rendszert, ami működik és mindenkinek meg van benne a lehetősége a munkára, tanulásra, kikapcsolódásra, sőt még az egyedüllétre is, ha arra van szüksége. Én ezt vallom, nálunk ezek a mai napig így működnek, ezért is írtam az előző hozzászólásomban, hogy a fiatal anyukák csak olvassák jószívvel a Domcsi által leírtakat!
Szeretettel: Ery



tudom

én is:)



Ágica!

Szívesen látlak Etyeken a saját főzésű kosztommal, a saját házamban, a saját családomnál és a négy gyerek hidd el, hogy körbe fog téged ugrálni.



Drága Csaba!

Tudod, nagyon szeretlek.



Drága Ery!

Köszönöm az írásodat. Örülök, hogy érzitek mit akartam írni. Szeretem a gyerekeimet és mivel férjem az nincs, ezért az összes szeretetemet feléjük irányítom. Még én is tanulok, mert a két nagy kamaszodik - tőlük ezt a részét tanulom a dolgok, a két kicsivel pedig élvezkedem. De teszem hozzá, hogy sokat tanulok tőlük is, mert látom, hogy ők hogyan élik meg az életüket. Látom bennünk a saját gyerekkoromat, a lányom pontosan ugyanazokat a hibákat követi el, amit a hugom, őt még irányítgatni kell. A fiam az magam a tökély - 13 évesen kitűnő tanuló és élsportoló, a két kicsi pedig.... hát ők még élik a világukat és élvezkednek az általam, a két nagy tesó által nyújtott figyelemben. Bár a gyerekeim nem olvasgatják ezeket az írásokat, de a két nagynak köszönöm ezúton is, hogy besegítenek itthon.
És mivel az Univerzum már szállítja, tudom, hogy én is megtalálom a kedvesemet, akinek ezt a fajta szeretetet továbbadhatom.
Eryke köszönöm, hogy olvasol.
Ölellek



hhhhhhhh

Sziasztok! Ezt az oldalt számomra Domcsi ajánlotta pár hete. Sokáig csak olvasgattam, de aztán regisztráltam is (hogy tartozzak ide). Továbbra sem nagyon írok, inkább csak figyelgetek. Egyszer majd. Talán. Erről az írásáról is, én magánban írtam Domcsinak, mert személyeset írtam, az életemet, múltamat, jelenemet, azt, amit még félek ide kitenni. Tudjátok, nekem Domcsi sokat segített az elmúlt időszakban. Ő egy igen jó barát! Szóval, csak azt akarom mondani, hogy ő még attól is jobb lélek, mint ahogyan itt megjelenik. Lehet, hogy ez Ágicának hihetetlen, de mindaz igaz, amit magáról mondott eddig. Nekem évfolyamtársam a jogon -- de több, nagyon jó barátom is lett. Nem tudom, miért kell valakit, ismeretlenül támadni, bántani -- és az ítélet is támadás, bántás. Jól ítélj, hogy jól ítéltess! Mindegy is, ahogy láttam megszerettétek itt őt -- csak Ágica támadja folyton itt-ott, meg mindenütt. Persze én ezt is félve írom, mert nem tudom, Ágicában mi törött el, hogy őt mi bántja. Biztos nem Domcsi. Talán Domcsi csak tükör, talán csak emlékezteti egy másik fájdalmára. Ha pedig úgy lenne, akkor talán azt kellene kimondani, a mélyebb okot, a mélyebb lelki történést, azt amit a tükre mutat. Kimondva tisztulna a seb, gyógyulna -- és abban itt sokan tudnának is biztosan segíteni. Ágica, ne bántsd Domcsit! Nem érdemli meg! Egy őszinte remek csaj, teli szeretettel, mások iránti figyelemmel, segítséggel. Azt hiszem ezt akartam mondani. Csaba



Domcsi,,

3 menyem van, unokáim...... tudod, ha ök igy irnának , 2gyerek melett, mert állitólag neked 4 van nálad, hát, ez nekem egy nagy kérdőjel. olvastad ezt valahol? 2 férj, 4 gyerek 10 óra internetezés.
Hát tényleg nem semmi...... Etyeket megjegyeztem......... ágica



Drága Domcsi!

Írásod közben az volt az első gondolatom, hogy:
csak az az ember tudja leírni a gyermekeivel való játék igazi örömét, aki maga is műveli azt!
Csak az az anya értékeli a gyermekeivel való otthonlétet, aki pontosan tisztában van annak fontosságával, amit gyerekeink u.m. otthonról visznek már az óvodába, iskolába!
Csak az a feleség/kedves tud a szeretett párjának szenvedés-érzése nélkül otthon szerelmet, harmóniát biztosítani, aki maga is attól töltődik fel és tudja, hogy megtérül, hiszen Ő maga is abból építkezik nap mint nap!
Te ezeket Domcsi saját tapasztalatodból írtad és a saját magad megelégedésére gyakorlod nagyon klasszul, ösztönösen. Remélem nagyon sokáig még gyakorolni is fogod a szeretet minden fajtáját! Akiknél ez nem jön ösztönösen, azok most tanulhatnak írásodból.
Kedves fiatal mamák, kismamák! Olvassátok ki Domcsi leveléből azt a szeretetet, amit soha nem szabad sajnálni a hozzánk legközelebb állóktól, mert ez a szeretet belőlünk, nőkből, anyákból, feleségekből indul ki és ez tartja össze a családokat, a családi fészek melegét ez táplálja. Mi tanultuk ezt Anyáinktól, Nagyanyáinktól és Ti is tanítsátok erre gyermekeiteket, de ne sajnáljátok férjeitektől, kedveseitektől sem, mert (lehet, hogy már írtam) megtérül kamatostul!

Domcsika köszönjük!

Szeretettel: Ery

Ery



Drága Gini!

Köszönöm a véleményedet. Én nem vagyok feleség, csak anya és háziasszony, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy erről nyilatkozzam, elmondjam a gondolataimat. Igyekeztem saját érzéseimet szavakba önteni. Örülök, hogy van akinek tetszik, és ez mindig pozitív rezgéssel tölt fel.
Köszönöm