Reptér és ....

Lehet, hogy már ismeritek, de nagyon jó....

Egy fiatal nö várakozott egy nagy repülötéren,hogy fel-szálhasson a repülögépre...
Mivel több órát kellet várnia,eldön-tötte,hgy vásárol egy jó könyvet.
A könyv mellé vásárolt egy csomag süteményt is.
Leült a váróteremben egy padra,pihenni és olvasni kezdett.
A pad másik oldalán, ahol a süteményes csomag volt,egy férfi kezdte az újságját olvasni.
Ahogy a hölgy elvette az elsö sütit, ugyanazt csinálta a férfi is.
A hölgyet nagyon ingerelte ez a magatartás, de nem szólt, csak gondolta:
“Milyen pofátlanság, kedvemre pofon ütném!”
Minden elvett süti után, a férfi is elvett egyet. Ez nagyon dühbe hozta,de nem akart jelenetet csinálni.
Az utólsó sütinél ezt gondolta: “Na most mit csinál ez a pofátlan élösködö?”
A férfi megfogta az utolsó sütit,kettétörte, és odanyújtotta a felét neki.
Ah, a jóból is megárt a sok ! Magán kivül volt a hölgy! Villámgyorsan fogta a könyvét,a csomagját és
kirohant,a felszállópálya felé. Ahogy leült a repülögépen a helyére,kinyította a kézitáskáját,hogy kivegye az olvasószemüvegét-és legnagyobb meglepetésére akkor veszi észre a süteményes tasakját egészben és érintetlenül.
Egyszerüen “POCSÉKUL” érezte magát.
Rájött a tévedésére. Teljesen elfelejtette,hogy a süteményes tasakját a kézitáskájába tette.
A férfi megosztotta vele a süteményét minden
félelem, és minden roszérzés, rosszindulat nélkül.
...lesokkolva emlékezett,hogy miket gondolt,hogyan nem osztotta volna meg a süteményét az ismeretlennel... És most már nincs alkalma,hogy tisztázza a helyzetet,hogy bocsánatot kérjen...

LÉTEZIK 4 DOLOG,AMELYEKET NEM VAGYUNK KÉPESEK VISSZAHOZNI...
A KÖ NYOMÁT......MIUTÁN ELDOBTUK .
A SZÓT... ...MIUTÁN KIMONDTUK !
Az alkalmat ... miután elszalasztottuk !
Az időt... ami már elmúlt !

Szeretettel!

Címkék:

Hozzászólások



Kedves Olinagy !

"A KÖ NYOMÁT......MIUTÁN ELDOBTUK ."
.........................

Hogy én sokszor elgondolkoztam azon, amikor egy követ felvettem vagy fel akartam venni, hogy akkor mi lesz az üresen maradt hellyel ? Miért is dobnám el a követ, vagy miért is venném a tulajdonomba, amiért megtetszett, hisz ott lesz, ameddig útban nem fog állni valakinek, s bármikor megcsodálhatom.Olyankor arra gondolok, hogy ezt mások nem így látják ? Én vagyok a hülye, hogy ilyeneken gondolkodom ? Amíg nem értem meg arra, hogy bevállaljam érzéseimet mások előtt, addig szinte lelkiismeretfurdalásom volt az ilyen gondolatokért. Azonban jó pár éve rájöttem, hogy akár tetszik sz emberiségnek, akár nem én kimondom, amikor kell, az igazat, ha kérik elmondom a véleményemet s nem fogok mások után menni, ha nem látom azt, hogy jó célt szolgál.

Szeretettel,
Ktiro



Magtaláltam a szalontüdőt:-))))

Olvassátok szeretettel.Hálásan köszönöm,hogy eszembe juttattad Olinagy!!:-))

szalontüdő
Pesten történt, amit most hallotok. Akkoriban még voltak gyorsbüfék, ahonnan a lecsúszottakat sem nézték ki, sőt, léket kapott hajóikról ott ereszthették le hányatott életük vasmacskáját, beleszagolva a kikötő babgulyás, brassói és szalontüdő illatát árasztó levegőjébe.
Melegséget árasztó oázisok voltak ezek, a nagyváros kutya hideg, dermesztő sivatagában, a nyomor és a gyomor találkahelyei.
Történetünk főhőse egy jó ötvenes, közel kétméteres, őszbe hajló, barázdált arcú, ápolatlan szakállú egykori pécsi bányász, mellesleg a sakk elismert tudora.
Történt pedig, hogy pesti dolgait elintézvén a Délihez buszozott. Odaérve örömmel konstatálta, hogy maradt még egy szűk félórája, bekaphatna valamit, s orrában máris ott érezte a szomszédos gyorsbüfé többször kipróbált szalontüdőjének illatát.
Pár perc múlva ott állt a pult előtt a hosszú sorban. Még egy-két perc és máris mélyet szippanthatott a szalontüdőbe, szinte kiszívva az étel ízeit. Tányérját az egyik talponállóra tette, majd – mivel elfelejtett hozni – visszaállt italért a sorba.
Pár perc alatt fordult, végzett, s a szalontüdőhöz lépett. Illetve lépett volna!… Ugyanis a tányér mellett egy lepusztult, hajléktalanforma férfi állt, és egyenletes tempóban kanalazta a főhősünk számára imént még elérhető közelségben lévő finomságot.
Főhősünknek földbe gyökerezett a lába. Döbbenten bámulta, méregette ezt a szerencsétlen fickót, ahogy cseppet sem mohón, sőt, inkább nyugodtan, ízlelgetve, a falatokat alaposan megrágva, veszélyt nem ismerve emelgette szájához a gőzölgő szalontüdőt.
Egy pillanatra elbizonytalanodott. Agyában, akár a sakkban, már a következő lépések sorjáztak. Órájára pillantva állapította meg, egy új adagért már nem állhat vissza a sorba, lekésné a vonatot.
Ezt a szerencsétlen fickót se küldheti el – bár egy pillanatra ez is megfordult a fejében –, de látta, úgy eszik, mint aki napok óta nem is látott főtt ételt.
Döntő lépésre szánta el magát. Szembe állt vele, s a fel-felnéző szerencsétlenre megértő pillantásokat vetve belekezdett a szalontüdő hozzá közelebb eső részébe.
Néha el-elkapták egymás tekintetét, de egyikük sem szólt, csak ettek, nyugodtan, valami emberhez méltó békében, szem előtt tartva a „jut is, marad is” örök érvényű igazságát.
Nem siettek. Mozdulataikban ott rejtőzött az egymás iránti mélységes megértés. Tudták, egyikük sem lakhat jól, de legalább elmondhatják, hogy ettek, ráadásul szalontüdőt, amit jobbára az ízek harmóniájáért fogyaszt az ínyenc.
Főhősünk már megbékélt a „megfeleztük” állapottal, a helyzetet is érdekesnek találta, titokban már be is írt magának egy piros pontot, és közben a kritikus ponthoz érkeztek. Mintegy kirajzolódott a demarkációs vonal, a tányér közepe, a szalontüdő egyenlítője, az a pont, ahol valóban vizsgázni kényszerül az emberség.
Főhősünk némi makacsságot mutatott, szemével jelezte az idegennek, hogy a szalontüdő innenső felére igényt tart, így aztán az idegen abbahagyta az evést, kanalát a tányér mellé tette és szó nélkül kiballagott a büféből.
Magára maradt hősünk bekanalazta a maradékot, a szaftot kitunkolgatta, száját, szakállát megtörölte, s mielőtt kiment volna, óvatosan körülnézett: vajon figyelte-e őket valaki?
És ekkor, abban a pillanatban, amint hátrafordult, szinte összerogyott a látványtól. Úgy állt ott, arcára kövült döbbenettel, kipirult arccal, mint egy leforrázott rák.
A szomszédos asztalon ugyanis megpillantotta a pár perce odatett saját szalontüdőjét…



Drága Olinagy:-))

Köszönöm szépen,létezik ennek egy magyar paródiája,Nagy Bandó András meséli,és a címe szalontüdő:-)))
Hihetetlen jó:-))
Köszönöm,szeretettel: Ercsike



Drága Olinagy!

Én még nem ismertem és örülök, hogy olvashattam, mert nagyon tetszik!
Köszönöm szépen!
Szeretettel: Ery



Kedves Olinagy!

Tanulságos.Köszönjük.
További szép napot.

celebre



Kedves olinagy!

Köszönöm jót csemegéztem!:))))

"Nem elég tudni, hogy mi a helyes. Fontos, hogy próbáljuk azt életünke beilleszteni."
Sant Darshan Singh Ji Maharaj



Olinagy

Húúú

Szép,köszönöm:)

A Fény,a Minden,Egy,annyit jelent: Tudatosság.Kicsit mellőzd a rutint,Figyelj!
szerintem.