Amíg Ti mosolyogtatok és ölelkeztetek

Annyira készültem a szerdára és a csütörtökre. Aztán jöttek az akadályok, de mi sem könnyebb....megszerveztem, ....átszerveztem, ....helyettesről gondoskodtam, ....mehetek, gondoltam én, semmi gond.
Aztán újabb és újabb bonyodalmak, majd még újabbak, mintha valami arra figyelmeztete, hogy ne menjek.
Tegnap délutánra már belefáradtam, feladtam, szerda este átadtam magam a betegségemnek, vagy is hát, kúráltam magam, ma pedig vártam a szerelőket, akik a karácsony előtt meghibásodott egyéves csoda tűzhelyemet - immár 3. alkalommal - most és csak a mai napon tudják megcsinálni. Közben tovább kúráltam magam csütörtökön is és filmeket néztem. Az egyik filmcsatornán volt egy jó kis romantikus film. No, ez pont nekem való, vagy megvigasztal, vagy még szomorúbb leszek, de legalább kibőgöm magam. Ez történt!
De a lényeg, hogy miről is szólt a film? A női főszereplő leukémia miatt haldoklik. A szerelme kitalálja, hogy elveszi feleségül, de a nő állapota egyre romlik, eljegyzi a halálos beteg, ágyban fekvő nőt.
A nő nagyon boldog és ezt mondja:
"Kislány koromban, amikor megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni, én azt mondtam; menyasszony! Nem feleség, menyasszony! Most teljesült az álmom, menyasszony vagyok." - majd nemsokára meghalt.
Lehet, hogy a film írója nem tudatosan adta a főszereplő szájába ezeket a sorokat, de mi tudjuk, hogy KÉRD ÉS MEGADATIK!
Mi nem mondunk ilyeneket, ugye? Mi ugye, figyelünk minden szavunkra? Figyeljünk!