Láttál már IGAZ embert?

vizesésMi emberek roppant ellentmondásos lények vagyunk. Mind az állítjuk, vágyunk az őszinteségre, a "tisztaságra", arra, hogy a másikban - barát, társ, gyermek, szülő, egyre megy - maradéktalanul megbízhassunk. Egy ábrázolás jut erről eszembe. Két szkíta harcos, amint hátukat egymásnak vetve szállnak szembe az ellenséggel. Hátuk védve van, s ezt ők nagyon is jól tudják, kétségük sincs felőle, fel sem villan bennük a gondolat, hogy hátrafelé fgigyeljenek, ügyeljenek, hisz arra ott az a MÁSIK.
De tudjuk-e vajon mi is?
Mind ezt az érzést keressük. Azt, amikor legalább egyetlen embernek hátat fordíthatunk anélkül, hogy félnünk kellene, figyelnünk kellene hátrafelé. Tudni, hogy ott van Ő, és figyel helyettünk, óvja a hátunkat, óv minket, akár az élete árán is. És hogy épp tőle lenne félnivalónk? Á, olyan nincs! Szóval, ezt az érzést szomjazzuk.
Ám amikor eljön Ő, aki a szíve legmélyéről jövő szeretettel, őszinteséggel, bizalommal, "tisztasággal" közeledik, nem tudunk hinni benne, nem tudunk hinni neki. Miért? Mert még sosem láttunk hozzá hasonlót. Nincs tapasztalatunk, illetve ami van, az ebben a rendkívüli helyzetben nem használható. Olyan nincs, hogy valaki sosem hazudik, sosem tesz semmit egyedül a maga kedvére és érdekében, soha nincs hátsó szándéka, gondolata, egyszóval TISZTA, a szó legnemesebb értelmében. Itt van, de nem akarjuk látni, nem akarjuk felismerni, megismerni, mert egy világ dőlne össze bennünk, hisz Ő valami egész más. Képtelenek vagyunk hinni neki, bízni benne, s ezzel elrontunk mindent. Elrontjuk azt, amit pedig egy életen át vártunk, reméltünk. Egyszer végre megadja a Sors, s mi ellépünk mellette, mert gyávák vagyunk hinni a saját szemünknek, gyávák vagyunk megtapasztalni valami újat, valami rendkívülit, gyávák vagyunk...
Vagy inkább hazugok??
Hisz azt mondják, mindenki magából indul ki. Csak azt feltételezem a másik emberről, amit magam is megtennék. Amit sosem tennék, az meg sem fordul a fejemben, másokkal kapcsolatban sem. Tehát??? Láttatok már "TISZTA" embert?

Hozzászólások



Kedves Artemisia!

Ezt a legutóbbi hozzászólásodat igazán szívből köszönöm. :)))

Szeretettel:
L.A.



Drága Artemisia!

Vannak rendszeres összejövetelek és szintén itt az oldalakon olvastam az ott előforduló energiákról.
Én még nem voltam egy találkozón sem, pedig már beterveztem legalább 2x, de mindig közbejött valami,
gondolom ez sem véletlen. Most a héten megyek a Csengerybe egy előadásra, Te budapesti vagy,
Vidéki találkozókról is olvastam, sőt országosak is vannak.
Mindent, mi teremtünk, ami eljut hozzánk és minden minket illet még akkor is, ha nem egyformán kellemesek
a hozzánk jutó teremtéseink. Ezeket kell észrevenni és kiiktatni azon eszközökkel, amikből szintén itt bőven
olvashatunk.
"Az élet titok - fejtsd meg!"
Szeretettel: Ery



Kedves Keisla!

Én is hirtelen vagyok és szókimondó-tehát nem vagy te mafla akkor-attól nem kell félni-ha azért akarsz ezen változtatni,nehogy megbánts másokat,akkor megint nem önmagad lennél.Attól,hogy kimondod azt, amit érzel nem vagy se jobb,se rosszabb-csak te vagy abban az adott pillanatban-de ha már totálisan elfogadod magad és másokat ,akkor szerintem ez a hirtelenség is eltűnik majd-magamon tapasztalom.

Szeretettel,Artemisia



Drága Ery!

Ez nagyon jól esett-köszönöm.Arra gondoltam,hogyha mindannyian összejönnénk egyszer,akik idetaláltunk,mekkora energiamező alakulna ki körülöttünk és mire lennénk képesek.A másik,ami eszembe jutott,hogy végül is ,ha minden ember felébredne többezer éves álmából és csak azt kívánná,hogy az jusson el hozzá,ami igazán őt illeti talán az lenne az igazi...

Szeretettel,Artemisia



Drága Juditmama!

Persze, hogy érzem, hisz nem győzöm újra és újra elmondani, mennyire örülök, micsoda áldásnak tartom, hogy végre idetaláltam Közétek. Nálam a folyamat nem most kezdődött, de ez most egy hatalmas lökést ad pozitív irányba, azt az első pillanattól fogva tudom.
És köszönöm Nektek. :))

Szeretettel:
L.A.



Kedves Artemisia!

Hidd el, hogy ezeken az oldalakon természetes, hogy épp akkor, épp ott és épp azt olvasod, amire szükséged van.
Én sem akartam elhinni. De az elején, amikor le mertem már írni egy-két mondatot, kaptam olyan hozzászólásokat,
amiken el kellett gondolkodnom, rákérdeztek ismeretlenül arra, amit még magamnak sem mertem bevallani, versek
íródtak, amik megvigasztaltak, blogok születtek, amik épp az én problémámat boncolták. Ez benne a szép! igen, ez
egy kiapadhatatlan energiaforrás, amit mi táplálunk, TE IS! :)

"Az élet titok - fejtsd meg!"
Szeretettel: Ery



Drága Judit! Hosszú út vezetett eddig, de megérte!

Volt olyan időszakom, amikor nagyon tisztának és becsületesnek éreztem magam, ugyanakkor az élet nagyon
megkeményített. Akkor kerültem az érzelmi megnyilvánulásokat, ill. nem is tudtam fogadni a szeretetet. Egyszer
emlékszem, hogy kolléganőimtől kaptam egy csokor virágot névnapomra és szinte fuldokló sírásba törtem ki,
mert nem voltam hozzászokva a kedvességhez, gyengédséghez, csak adtam és adtam.
Aztán a mai Párom mellett megfordult minden. Ő évekig csak babusgatott, szeretett, óvott, nekem Őt az Isten küldte.
Most már elérkeztem oda, hogy teljes emberként úgy élehetek, ahogy mindig is szerettem volna. Megtanultam fogadni
is a szeretetet és ezzel együtt szeretni önmagam. Nagyon hasonló, amit írunk magunkról, mert Te is azt írod, hogy egy
ember vette észre az igazi énedet és attól kezdve vonzod be a jó embereket. Én ugyanezt érzem, mert nagyon értékes
barátaim vannak, különböző korúak és férfiak, nők vegyesen. Jól megtalálom a hangot a környezetemmel, ami persze
azzal is jár, hogy nem kell mindenkit egyformán szeretni és engem kell, hogy mindenki egyformán szeressen. Most már
van annyi realitásérzékem, hogy megérzem a jószándékot, merek kezdeményezni és ezáltal kiragadom, bevonzom a
hozzám hasonlókat. Örülök, hogy "találkoztunk"!
"Az élet titok - fejtsd meg!"
Szeretettel: Ery



Drága Artemisia, Keisla!

Köszönöm soraitokat! Én már megtanultam csendes szóval képviselni az érdekeimet, és el tudom magam határolni mások piszkálódásaitól! Mert már tudom, hogy jó uton járok! És bizony azt vettem észre, hogy minden felém irányuló rosszindulattól megerősödöm. Mert ezt programoztam magamnak! És mióta hiszek magamban, vonzom magamhoz azokat az embereket aki értékelik, tisztelik az én másságomat sőt látom, hogy változnak Ők is. Az, hogy itt vagytok közöttünk, az már a Ti teremtésetek! Elindult valami érzitek? Csak így tovább!Szeressétek magatokat! Nagyon! szeretettel: Judit



Amit kifelejtettem...

...kedves Juditmama! Az önbecsülésemmel nekem is baj van, az állandó negatív kritikák miatt, hisz sosem arra vágyom, amire 100 emberből 99, sosem úgy teszek, ahogyan 100 emberből 99 adott helyzetben tenne, satöbbi, satöbbi, és vagy nem értenek, vagy egyszerűen hülyének néznek, s olykor ezt már én is elhiszem magamról, ha egyszer annyian mondják. De kifordulni önmagamból nem tudok, és nem is akarok. Ezért jut időről-időre eszembe, hogy legjobb a magány, egy bizonyos távolság a világtól. Akkor nem kritizál senki, és úgy érezhetem, jó vagyok olyannak, amilyen vagyok. Persze az igazi álmom találni egy társat, aki ugyanolyan, mint én, s pontosan látja, mikor mi vezérel, és főleg, hogy soha nem rosszindulat, vagy számítás. Na, ez még a jövő zenéje. :)

Szeretettel:
L.A.



Kedves Artemisia!

Pontosan így vagyok ezzel én is. Épp jókor, épp jó helyre kerülök, vagy épp jó olvasmány kerül a kezembe, de a kérdéseimre a válasz mindig megérkezik. Gondos őrangyalaim vannak.))) A harag, ami talán nem is harag, inkább mérhetetlen fájdalom, amikor az ember igzaságtalannak érzi a vele való bánásmódot, bennem is feltámad olykor, és az igazat megvallva elég nehezen kezelem, alapjában véve rettentő heves természetű vagyok, nemigen tudom tikolni a nyersen őszinte véleményemet, ha indulat van bennem. Igyekszem, nagyon igyekszem ezen változtatni, mert bajom egyedül nekem magamnak származik belőle, már megtanultam ezt is. De rengeteget tanulok itt köztetek. :))

Szeretettel:
L.A.



Kedves Juditmama!

Magam is olvastam már, több helyen arról, hogy az emberek öntudatlanul is reagálnak egymásra, egymás rezgéseire, amit a másikból kiáradni éreznek. És bizony sokszor épp az a gond, hogy valahol a lelkük mélyén rosszabbnak érzik magukat a másik embernél, valahogy különbnek érzik maguknál azt a másikat, de nem értik, mi okozza ezt az érzést, s ez így összességében iszonyatos dühöt, agresszivitást tud előhozni egyes emberekből. Persze akad olyan is, aki képes uralkodni rajta, viszont akkor is távolságtartó marad.
Büszkén, emelt fővel megyek mindenhová, nincs miért szégyenkeznem, de közben félek. Az újabb és újabb lelki sebektől félek, melyek ellen védekezni nem könnyű. Akiről tudván-tudom, hogy nem kedvel, sőt, talán egyenesen ki nem állhat, azzal sem vagyok undok, agresszív, vagy hasonló, a maximum nálam az, hogy egyszerűen nem szólok hozzá, ha nem muszáj. Ez viszont egyenesen hozza magával, hogy hülyének néznek. Olyannak, akivel bármit meg lehet tenni. És valóban hülye is lehetek, mert én meg hagyom. Persze csak egy határig, de a határ a csillagos ég. Százszor inkább hagyom megbántani magam, mint hogy én bántsak meg bárkit. Ez sem jó.

Szeretettel:
L.A.



Kedves Ery,kedves

Kedves Ery,kedves Juditmama!

Ez a két hozzászólás,mintha nekem szólna-így vagyok ezzel a fórummal,ahogy felmerül bennem egy kérdés rögtön megtalálom rá a választ,de nem a régi beírások,hanem pont a frissek között-ugye ez sem lehet véletlen.Nagyon szeretlek benneteket,pedig nem is ismerjük egymást-olyan mint egy láthatatlan,kiapadhatatlan energiaforrás és még jobb,hogy jó tudni,hogy más is érzi azt ,amit én....

Drága Keisla-engem nagyon mélyen megérintett az amit írsz-tudom miről beszélsz...egyik nap el kellett mennem valahova és találkoznom olyan emberekkel,akiktől tartottam,hogy valamilyen módon meg fognak bántani-átgondoltam a lehetőségeket-rájöttem,hogy semmi végzetes nem történhet..megnyugodtam és úgy indultam el,hogy tessék itt vagyok-lehet az összes kést belém szúrni,dobáljatok meg, meg amit akartok-úgyse tudjátok kitépni a lelkemet...teljesen átadtam magam a sorsnak ha úgy tetszik,de óriási tisztaságot éreztem-bizsergett a testem,szinte már vártam a találkozást-és csodák csodája a legjobban alakultak az események.Persze nekem sem megy könnyen elhatárolnom magam a gyűlölettől,harag stb.,amit mások éreznek,de a legegyszerűbb,hogy ne vegyél részt benne.
Merd bevállalni magad,mindent merj határtalanul és nem marad el az eredmény sem!

Szeretettel Artemisia



Igen, szerintem is!

Szerencsés ember vagy Erykém! Nekem valahogy nem jött össze. Sajnos több olyan emberrel hozott össze a sors, akik nem tudtak - tudnak - mit kezdeni az én szelid jóindulatommal, tisztaságommal. Sokszor váltottam már ki dühöt, haragot, utálatot embertásaimból csak mert nem szeretek bírálni, kritizálni másokat, nem háborgok mindenen, nem szidom a kormányt, nem teszem a törvényt mások életében stb. És bizony, volt egy olyan időszaka az életemnek, amikor én is elkezdtem kételkedni saját magamban. A sok kritika hatására elkezdtem magamat gyávának, gyengének látni.... stb. És szinte a 24. órában, amikor már az önbecsülésem a béka .... alá kezdett süllyedni, na akkor hozott össze a sors először csak egy olyan emberrel, aki végre észrevette, hogy nem gyávaság ez. Aztán szép lassan visszatért az önmagamba vetett hitem, s ezzel együtt vonzottam magamhoz azokat az embereket, akik nem néznek hülyének csak azért, mert nincs bennem harag mások iránt, nem gyülölködöm stb. Mostmár elfogadom, nem fáj, hogy nem mindenki olyan mint én, és egyre kevesebb kritikát kapok, mert megtanultam kezelni a helyzetet. Egy ismerősöm egyszer elmondta, hogy azért váltok ki belőle dühöt, mert irritálja a kettőnk közti különbség, "szemétnek" érzi magát mellettem. Hát, ez ellen ugye neki kellene tennie valamit! Nagyon jó érzés, hogy tudom, hogy jó uton járok. Én sem vagyok hibátlan, de folyamatosan fejlődök, formálom magam. szeretettel: Judit



Igen Kedves Keisla, én szerencsés ember vagyok,

főképp azért, mert én magam is annak tartom magamat. A legalapvetőbb számomra, hogy mindig önmagamat adtam és
adom. Közben ezt a tevékenységemet egyre nagyobb örömmel csináltam és egyre jobban meg is szerettem ezt az énemet,
ezt a tisztát, ÖNMAGAMAT. Van olyan helyzet persze, ami nem rólam szól, nem nyilvánulok meg benne, de tudom, hogy mit tennék,
és csak is azt tenném, hiszen az vagyok én, ha még is kinyilvánítanám önmagam.
Nem kell páncél, el sem bírnám viselni. Tudod mi kell? Az, hogy fejleszd magadat belülről, erősítsd úgy, hogy közben mindig maradj
tiszta, vagy ha úgy tetszik önmagad.
A lelked is azért magányos, mert becsapva érzi magát, egyedül van, hiszen, aki képviselhetné, akiben él, az nem mer megnyilvánulni, páncélt visel. Hagyd hogy örüljön a lelked kedves Keisla, dobd el a páncélt, vállald fel önmagad!

"Az élet titok - fejtsd meg!"
Szeretettel: Ery



Kedves Ery!

Akkor Te nagyon szerencsés ember vagy. Én magam is így gondolkodtam, senkiről nem feltételeztem rosszat soha, ám egy idő után az ember megtanulja védeni önmagát. Megtanulja, hogy páncélt kénytelen viselni, máskülönben elveszett. Az emberi viselkedés olyan, mint a dominók. Az egyik kihatással van a másikra. Vagy nem lehetsz önmagad, mert valamiképp mégis reagálni vagy kénytelen a többi emberre, vagy önmagad leszel, de elzártan a világtól, magányosan. Én egyelőre úgy látom, egyéb út nem létezik. Egyfajta nemtörődömséggel, távolról kell szemlélned a világot, mintha Te magad nem is tartoznál oda, amennyiben önmagad vágyol lenni. Olykor persze megengedheted Magadnak, hogy a világ része légy, de több, mint valószínű, hogy minden ilyen alkalommal újabb és újabb sebeket szerzel, amiket aztán hónapokon keresztül tart begyógyítanod. Bennem az az iszonyú ellentét kelt vihart, hogy csakis magányosan lehetek önmagam, ám az egyetlen, amitől rettegek, az a magány. A lelkem magányossága. Valami olyasmi ez, mint az: Adjatok egy biztos pontot a földön kívül, s én kimozdítom sarkaiból a világot! Egy, csak egy ember legyen, aki mellettem van, aki hozzám tartozik, s máris önmagam tudok lenni. De nem találom. Azt hiszem, évezredek óta keresem, s mire megtaláltam, eltévedt. Vagy én tévedtem, de nagyot. Ezen még gondolkodom.:)

Szeretettel:
L.A.



Kedves Keisla!

Én minden embert tiszta embernek tartok és úgy is közelítek feléjük.
Amit én sugallok, legtöbbször azt kapom vissza!

"Az élet titok - fejtsd meg!"
Szeretettel: Ery



Kedves ElvenSpirit!

Bár írásomból ez nem derül ki, sőt, épp az ellenkezője látszik igaznak lenni, pontosan ugyanez a helyzet velem is. Hajszálpontosan!! Épp arra lettem volna kíváncsi, vajon mi okozza, okozhatja, hogy az ember a lehető legőszintébben közeledik valakihez, mégis érzi, hogy szinte kézzelfoghatóan ott feszül közöttük a másikból áradó bizalmatlanság. S minél inkább próbáltam meggyőzni, hogy nincs oka gyanakodni rám, annál inkább gyanakodott. Végül magam is arra a megállapításra jutottam, hogy azért gyanakszik, mert magából indul ki, amiket teszek, csak azt tudja, Ő miért tenné, milyen céllal, miféle szándékkal, miféle megfontolások alapján, de hogy miért tettem én, azt egyszerűen nem értette. Más magyarázat erre már nem létezhet.
Én pedig mostanra felhagytam a győzködéssel, felhagytam az egésszel, ahogy volt. Főleg, ami óta idetaláltam közétek. Én vagyok én, én tudom, ki vagyok, s hogy mások tudják-e, látják-e - megjegyzem, azért akad nem egy, aki igenis tisztán látja -, az ő bajuk. Hisz azt látjuk másokban, amik mi magunk vagyunk. Ezért bíztam én annyira Őbenne, ezért nem is jutott eszembe soha gyanakodni, bizalmatlannak lenni, mert magamat véltem Benne felfedezni, s azért látta Ő épp az ellenkezőjét bennem, mert Önmagát látta. Hát ez ez van.

Szeretettel:
L.A.



Én voltam

Én saját magam voltam már ilyen, "tiszta" ember. Ezt maga az exem is megfogalmazta, majdnem ugyanígy. Látszólag ez nagyon megfogta, értékelte, élvezte, hogy ilyen társa van.
Mivel mindenki magából indul ki, én ugyanezt a tisztaságot, nyíltságot, őszinteséget feltételeztem róla, és ezért volt földbedöngölő, porig alázó, amikor hátbaszúrt.
Mivel mindenki magából indul ki, és őt korábban szinte mindenki átejtette (nem is csoda, hiszen ő is elkövetett dolgokat), folyton gyanakodott, jeleket keresett arra, hogy már nem szeretem, megcsalom, elhagyom. Nem talált azonban semmit, így inkább megtiport és ő ment el, mert nem tudott ezzel a tisztasággal mit kezdeni.



Örülök..

..Kedves,remélem hamarosan nem fogsz tartani a választól:-)))

Szeretettel: Ercsike



Kedves Ercsike!

Épp ugyanezt kérdeztem én is, erre várok választ. :)) De kérdésedben benne van, s attól tartok, ugyanígy gondolom én is. :)

Szeretettel:
L.A.



Keisla:-)

Benne nem bízunk,és hiszünk,vagy inkább magunkban????????????????
Üdv: Ercsike