Diszlexia? Egy szülő szemével.

Vannak akik diszlexiásnak,mások idigóknak nevezik ezeket a gyerekeket,igazából nem áll még rendelkezésre elegendő információ.Legfőképpen arról hogyan bánjunk velük.

Még az ovodában kezdődött. Három évesen tűnt fel a gyermekem teljesen másként fejezte ki magát. Annyi energia volt,és van a mai napig is benne.Örökmozgó.Az óvodában felöltöztették télen,és kitették az udvarra,hogy szaladgáljon egyet levezesse a sok energiát.Nem szeretett aludni, és piszkálta a többieket,hogy ők se aludjanak, és ezért ágyastól betették a szertárba a játékok közé.Eddig még ezek a dolgok nem voltak olyan nehézséggel teliek.

Hamar beszélt,hamar lett szobatiszta, semmi gond nem volt vele.Szóltam az ovónőnek,nem diszlexiás?Azt mondta nem,csak későn érő.Első osztályban jöttek a gondok.Összekeverte a magán és mássalhangzókat.A tanítónő azt mondta meg fogja buktatni,ez volt márciusban.Szóltam neki is,szerintem diszlexiás,de nem küldött sehova el bennünket.Sokat tanultam vele, és első évvégre megfelelt lett.Második év elején elküldött bennünket a humán fejlesztő központba, és kiderült általános zavara van.Több baleset is érte"figyelemzavara" miatt,és elvittem pszichológushoz.Azt mondta nincsen semmi baja.Sok könyvet olvastam,és állandóan kutatok utána hogy kell bánni ezekkel a gyerekekkel,de csak azt találom mik a jelei az indigóságnak.Ezt már én is tapasztalom.Sokáig egy erős hármas tanuló volt.Felsőben jöttek a gondok.Az angol nyelv abszolút nem ment,és ma sem.Nincsen sikerélménye,egyre csak feszültebb és feszültebb.Annyira félt az angoltól,hogy reggelente rosszullét,hányinger stb. vette elő.Hetedikes jelenleg.Átírattam másik iskolába az orvos és mások javaslatára.Lázadó és nyughatatlan,mindenről saját véleménye van.

A tanulás ma sem tartozik a kedvenc időtöltése közé,mivel ezek a gyerekek másabbak,a nevelők tisztelet a kivételnek leírják őket "buta,bunkó" gyerekeknek.Látom,hiszem ő a legkisebb fiam, sok figyelmet igényel de tanít is engem.Igen, az oktatási rendszerrel nagy a baj.Nem gyerekcentrikusak,nem a gyerekek értékeit akarják felszínre hozni,hanem "idomítanak" mindenkit egyformának akarnak tudni.

A másik két gyermekem jó tanuló,de ők sem szeretnek iskolába járni.Annyi felesleges dolgot tudnak tanítani, de azt nem tudják hogyan kell felszínre hozni a tehetséget a gyerekekből.Sok szülővel beszélgettem, és ők is azon mennek keresztül mint mi.Egyik iskolából a másikba íratják a gyerekeiket.Annyira új még ez a dolog,hogy nem tudják hogy kezeljék,talán majd pár év múlva.Annyi biztos, hogy ezek a gyerekek több figyelmet és szeretetet igényelnek,és nem szabad őket nagyon szigorúan kezelni,mert akkor el folytják az érzelmeiket,és kirobban belőlük.Annak nagyon rossz következményei lehetnek.Most akkor indigók? Vagy diszlexiásak ezek a gyerekek? Vagy talán mindkettő?
Szeretettel:Évi

http://g-portal.hu/portal/shaumbraszerviz
http://vagyokakivagyok.atw.hu/



Intelligensek és tehetségesek, de ...

A diszlexiás gyerekek gyakran átlagon felül intelligensek vagy különösen tehetségesek reál tárgyakból.
Éppen ezért fogadják el a szülők igencsak nehezen, hogy például tollbamondás után, a gyerekük alig- alig tud helyesen írni, főleg az alsó tagozat kezdő szakaszában. Nekik szánom ezt vigasztalásul:

"A diszlexiás személyek másokhoz hasonlóan fontos sikereket érhetnek el az élet számos területén. Íme néhány olyan diszlexiás személyiség, aki a munkássága során maradandót alkotott:

tudomány: Albert Einstein, Thomas Edison, Alexander Graham Bell, Michael Faraday, Louis Pasteur, Pierre Curie, Ann Bancroft, stb.

politika: Winston Churchill, Benjamin Franklin, George Patton, George Washington, Nelson Rockefeller, John F. Kennedy, George Bush, Julius Caesar, Napoleon Bonaparte, stb."

Elkeseredésre tehát semmi ok, ... de mindenhez idő kell! A szakszerűen tervezett rehabilitációs órák, és a legkiválóbb pedagógusok sem tudnak néhány hónap alatt csodákat művelni!



...

Képzeljetek el egy múlt századi tanyasi iskolát, ahol 40 gyerek ülj együtt egy vegyes életkorú osztályban.
Akkor még nem léteztek ezek a cifra, szuper vizsgálatok, tesztek.
Aki kicsit különbözött a többiektől, az sem kapott „bélyeget”, a tanító egyszerűen csak másképp figyelt rá.
Higgyétek el egy igazi szakember mindenféle szakvélemény nélkül is tudta, mi a dolga.

Gondoljátok, hogy akkoriban nem voltak disz- esek? Dehogynem, csak nem volt ekkora felhajtás körülöttük.
A gyerekkel nem tudatosították, hogy te más vagy, mint a többiek, hanem engedték a saját ütemében fejlődni.

Végigolvastam a hozzászólásokat és azt vettem észre, hogy néhány dologgal igencsak nincsenek tisztában a szülők.
Mégsem érzem feladatomnak, hogy felvilágosítást adjak arról, mi a különbség a Nevelési Tanácsadó és a Képességvizsgáló Bizottságok által kiadott szakvélemények között.

Sok olyan weblap van, ahol erről tájékozódni lehet.
Minden gyerek kincs, ... és higgyétek el, ezt a legtöbb pedagógus is tudja.



Uh,az rossz lehet. Csóró

Uh,az rossz lehet. Légy pozitív,hátha megkönyörül rajta az univerzumnak nevezett csődtömeg.



Kedves Hirrenath Hard!

Szóval, nehogy azt hidd, hogy más emberben nincsenek kétségek és ott legbelül nincsenek rossz gondolatai önmagáról, pl. az, hogy elégedetlen! Szerintem az elégedetlenség nem egy rossz tulajdonság, csak nem kell túlzásba vinni a dolgot. Ha Te úgy vagy elégedetlen, hogy az a javadat szolgálja, akkor még előnyödre is van, csak egy kicsit fárasztó ez a dolog. Tapasztalatból mondom, mert én is nagyon-nagyon hajlamos vagyok a magammal szembeni elégedetlenségre. Mondhatnám azt is, hogy állandóan bizonyosságra van szükségem, mert különben képes vagyok magamat agyon hajtani.
Amikor ide feljöttem az oldalra több mint egy éve, akkor nagyon kedves és jó emberek rávilágítottak engem arra, hogy én csodálatos vagyok. A magam formájában a legcsodálatosabb, legszebb, legjobb, higgyem el. Először azt gondoltam, hogy na persze, jó, jó! Aztán elmentem néhány tréningre, de már a legelső is arról szólt, hogy az egész Titok és Vonzás Törvénye az én csodálatosságomra, egyediségemre, szeretetemre (stb.) épül. Csak akkor működik minden körülöttem úgy, ahogy szeretném, ha először én szeretem magam annak, aki vagyok és olyannak, amilyen vagyok. Mit is értünk ezen hétköznapi nyelven? Azt, hogy ha én elégedetlen vagyok magammal, rossz a kedvem, vagy háborgok, akkor kivetítem a környezetemre és azt kapom vissza és az bizony rosszul fog esni és keresem az okát. Pedig az ok én vagyok és a kulcs is én vagyok.
Az a kulcs, hogy meg kell látni mindenben a jót, magamban is. El kell fogadni mindenki olyannak, amilyen még akkor is, ha én másképp szeretném látni. Ha úgy szeretném, akkor valószínű úgy is lesz, de majd csak a számára alkalmas időben válik olyanná, én nem erőltethetem, elfogadom és szeretettel veszem körül.
A gyermek. Én nem vagyok szakember, ezért csak is a saját példáimat tudom Neked elmondani. Szeresd Őt is, nagyon-nagyon! Ez a legfontosabb! Azért is fontos, hogy magadat szeresd, mert ő érzi a kis csápjaival, hogy valami nincs Veled sem rendben, ezért még talán okolja is magát időnként. Ne hagyd, hogy ez történjen. Ha hárman is vannak, mindig, mindegyikre szánj időt, amikor csak kettesben vagy vele, akkor fogd meg, nézzetek egymás szemébe, simogasd meg és beszéljetek egymáshoz, csak Ti ketten.
Az enyém is később barátkozott, először figyelt, de amikor megtalálta a barátját, vagy barátnőjét, az …., szóval ezek a barátságai a mai napig tartanak. Mindig, mindenben sokkal több időt kellett rá fordítanom. Mindig, mindent meg kellett vele beszélnem, mert nem szerette a meglepetéseket. Még a legörömtelibb dolgokra is rosszul reagált, ha azok váratlanul érték, egyébként pedig mindent megbeszélhettem vele. Később az osztálytársak is észreveszik, hogy mennyire értékes és sok barátja lesz, de mivel ő előttük jár mindenben, ezért még erre várnia kell. Addig is Te pótolhatod neki a társaságot, ami nem fog nehezedre esni, hiszen ők nagyon okosak. Lehet, hogy nem egy helyben ülve fogtok beszélgetni, hanem focizás, vagy távolugrás közben, erre készülj fel, nálunk legalább is így történt, mert így a mozgásigényét is kielégítette. Persze, ha elviszed szakemberhez és beszélgetnek, az is nagyon jó dolog, jót tesz vele a gyermeknek, de gondold el, ha mindent Neked mond el, mert tudja, hogy Tőled választ kap? Annál aztán nincs is szebb dolog! Köztünk még mindig működik, csak hát nem verjük nagy dobra. Mondom, néha még fárasztó is, de aztán jönnek a sikerek és látni, érezni fogod, sőt Benned is változásokat idézhetnek elő, hiszen teljesíted azt a fajta anyai kötelezettségedet, amit a Fiadban fogsz látni megvalósulni.
Sok sikert hozzá és mondom, mindent szeretettel!:)))

Szeretettel: E R Y
Élj a Szíved Erejével!



Kedves Ery

Nem kifejezetten a hozzászólásodra válaszolnék, inkább azért írok neked, mert látom, hogy aktívan részt veszel a csevegésben és sok okos dolgot írtál már eddig is és tanácsra lenne szükségem. A fiamról írnék és lenne kérdésem is, illetve megerősítésre, v. cáfolásra számítok.
A fiammal az oviban is gondok voltak, folyamatosan harcoltak vele az óvónők, vagy inkább fordítva. Nehezen szokja meg az új embereket, akik vele foglalkoznak és csak akkor hallgat rájuk, vagy fogad szót, ha már megszerette, vagy tiszteli őket, de akkor is inkább megy a maga feje után, de az ész érveket már elfogadja. A szabályok betartásával sok gondunk van. Sokszor vetődött fel a hiperaktivitás és sokszor akartak elküldeni pszihológushoz vele, de mindig annyiban maradt. A gyerek nem hiperaktív, mert meg tud ülni a fenekén, ha érdekli az amit csinálni kell. Tud elmélyülten játszani. Most első osztályos és már az első héten az osztályfőnök azzal keresett meg, hogy a gyereket kollektíve kiközösítették az osztálytársai. Nagyon megijedtem, mert én tudom milyen borzalmas amikor nem fogadnak el. Egyből felvettem a kapcsolatot a Nev. Tan.-nal, csütörtökön megyünk, segítünk a gyereknek beilleszkedni, habár néhány gyerek már elfogadja. Kíváncsi vagyok az eredményekre, mivel eddig bárhol voltunk a fiam mindig mindenkivel szóba áll és beszélget és csak mondja és kérdez és kérdez és mesél. Persze többnyire idősebbekkel szeret játszani, vagy felnőttekkel beszélget. Múlt hét pénteken az egyik kísérő pedagógusával beszélgettem aki reikizik és jógázik, és nagyon megdöbbentette a gyerek az érett gondolataival és a témák amik foglalkoztatják. Felvetette, hogy nem indigó-e a gyerek, vagy tudom-e mit jelent. Tudtam, mert egyszer régebben már belebotlottam a témába, de akkor még kicsi volt.
Most ismét beleástam magam a témába és az interneten fellelhető összes írás, jellemző és teszt azt mondja, hogy ő bizony indigó, de nem tudom elhinni, mert ellenőrzés végett elvégeztem én is a teszteket, ami szerint én is indigó vagyok. 3 fiam van, Gábor a legidősebb és csak rá és rám illik az indigó jellemzés. A páromra sem illik és ahogy végigvettem a környezetemben lévő olyan embereket, akiket ismerek annyira, hogy a teszteket rájuk vetítsem, ők sem tűnnek indigónak.
Tehát vegyük úgy, hogy a fiam indigó és vegyük úgy, hogy én is az vagyok... csak az úgynevezett "boldogtalan indigó". Találtam egy ilyen jellemzést is és iszonyúan meglepődtem, mert ahogy végigveszem az egész életem a gyerekkoromtól kezdve, azt kell mondjam, hogy nem lehetetlen. Nekem nem lenne szabad boldogtalannak lennem, hiszen van 3 gyönyörű fiam, egy párom aki még mindig szerelmes belém és mindent megtesz a családunkért, egy családi házban lakunk nagy kerttel és csak ki kell mondanom, hogy mp3 lejátszó és másnap megkapom, de mégis. Valami nincs rendben, valami nem jó és folyton elégedetlen vagyok. Furcsa érzés, mert a realitás azt követelné, hogy legyek boldog és én igyekszem, de tényleg, miközben tudom, hogy valamit kéne csinálnom, de nem csinálom, mert nem tudom mi az. Nem tudok rájönni és hiányzik. Megtanultam elnyomni magamban mindent és beleélem magam, hogy egy vagyok a sok közül, és látom közben a fiam... látom az érzéseit, ha valaki durva, vagy igazságtalan vele, néha én magam is, mert az a normális... bah. De közben amikor a szemébe nézek én is érzem amit ő, látom és tapasztaltam is. Tudom, amit ő tud, de engem már nem érdekel, vagyis érdekel, de annyit hallottam, hogy hülyeségeken töröm a fejem, hogy magam is elhittem. Az a baj, hogy tudom, valami dolgom van és még nem halhatok meg, pedig párszor már voltam olyan nagyon mélyponton, amikor elgondolkodtam a lehetőségen, de azokból a mély lelkiválságokból, amikor már megszűnt az értelmes gondolkodásom, akkor a belsőmből valahonnan szinte hallottam a NEM-et. Azt, hogy nem lehet, mert még dolgom van. Iszonyúan bután hangzik ez igaz? Most szerencsére nem vagyok mélyponton.
Mit kéne csinálnom, hogy a gyerekemből ne neveljek hozzám hasonló boldogtalan embert? Én nem tudom, de tényleg nem, mert örülök, ha jelenleg saját magam fent tudom tartani. Mármint lelkileg. Tény, hogy a párom, a fiam apja, nem épp egy lelkizős fajta... sokszor kapom meg tőle én is, hogy hisztizek, nyafogok és sértődős vagyok és hogy mindig az van amit én akarok, pedig tényleg nem vagyok valami anyagias.
Tudom, hogy az MP3 lejátszós sztori ennek az ellenkezőjét mutatja, de évek óta ez az első ilyesmi amit "kaptam", mert nem teljesen az enyém, a párom is igényt tart rá, tkp. közös.
Ó igen, a depresszióval voltam pszihológusnál, de hamar rájöttem, hogy nem tud segíteni, mert nem az a fajta segítség amire szükségem van. Fura, de a megoldás a fantázia világa.
HH



csenge333

csenge333



Én csak leírom az érzéseim egyszerűen. :)

Sokszor elkeseredek, amikor nem értik, mit szeretnék, nem értik, mit miért teszek. Okot keresnek, ahol nincs ok, csak szeretet van. Ez fura. Annak, aki jobban nem ismer még. A főnököm teljesen más, mint én. Ő ezt nagyon helyesen így fogalmazta: "Mi ketten egy másik dimenzióban élünk."
Én pedig azt válaszoltam: Igen. De attól még szerethetjük egymást.
És ez így van. Eleinte sokat harcoltunk, de már tudom, hogy akkor is szeret, ha éppen felhúzza magát a sokak számára szokatlan dolgaimon.
Ez az egyetlen kulcs, nincs semmi más...
Csenge, kérlek, gyere vissza a pályára, ha van hozzá kedved! Szerintem kár volt abbahagynod.



Ez igen!

Nagyon tetszett Csenge körképe! Sajnos itt is arról van szó, hogy van egy "nem létező kéz" ami minden közösségi területen rombolást végez, mert a mindenkori hatalomnak boldogtalan, testi-lelki gondokkal hemzsegő szolgákra van szüksége, nem pedig tudatos, szerelemtől duzzadó életet habzsoló önálló entitázsokra. Én édesanyám is tanár, s az ő látószögén keresztül volt módomban bekukkantani a vizuális nevelés és oktatásban végzett rombolásba, amit végeztek. Természetesen a legjobb és legmagasabb poszton levő embert kicsinálták, félretették, majd jött Mr. Tingli-tangli.:) A módszeres cselekedeteket a társadalom ellen csak az nem látja, aki tényleg saját elhatározásából lesz vak. Ez nem rossz, ez is csak egy állapot... Visszakanyarodva a témához: mivel ilyen a rendszer, ilyen rendszerkeretek között nehezebb a jó ügy érdekében tenni. A jó ügy pedig tényleg az lenne, hogy mindenki képességeihez mérten elkezdhessen kibontakozni egy kellemes közösségi keret közepette. A jelenlegi rendszer vizont abban érdekelt, hogy a túlságosan allúlmaradott nebulók lehúzzák azokat is, akik önnön képességükből fakadóan jók lehetnének... aztán ha emiatt esetleg egyéb villongásokra is sor kerülhet, az a hatalomnak plusz élvezet.:) Fontosnak tartom a személyes párbeszédet, s hogy próbáljon mindenki találkozni az EMBER-rel... túllátni az iztézményen, betöltött pozición, azon, hogy ő most ott milyen munkát végez (a munka, mint szociálpszihológiai szerep), s meglátni a szívét... az úgy is mindent elárul.:)



csenge333

csenge333



kedves origami!

csenge333
Valóban még vannak új energiás gyerekek és valóban sok mindenkire ráhúzzák azt a szót, hogy indigó...Sokféle tévekygés még ezen a téren...



Hát, igen.

Jó lenne, ha kevesebben lehetnének egy osztályban és minden gyerekre jutna elég figyelem.
Ezt vonzzátok közösen!:)
Mit szóltok hozzá?



Csenge tanítónéninek:)))

Áldásos lenne, ha olyan tanítók lennének, akik tudnák kezelni a helyzetet...de sajnos nem így van...

Nagyfiam, aki még a '90-es évek elején volt kisdiák, már akkor is kilógott a sorból, ő is 5 éves korára tudott olvasni, már könyvtárakba jártam vele, mert nem volt az érdeklődésének megfelelő könyvem itthon. Az órán nem volt rossz, csak csendben bámulta a háta mögött levő térképet, persze nehezen tűrte a tanító néni és bácsi, hogy nem őket bambulja. Órai munkája ettől értékelhetetlen volt, mert amit már tudott, azt unta gyakorolni. Dolgozatai mind 5-re sikerültek!!! Direkt Zsolnai módszert választottam neki, mert az arról volt híres, hogy egyéni tempoban haladhat a gyerek és differenciálnak. Mikor rákérdeztem, vele miért nem haladnak az ő tempojában, akkor odavágták, hogy mit gondolok én, ekkora osztálylétszám mellett ez a program nem megvalósítható!!! Kerestem még alsóban neki másik iskolát...hogy mit okoztak neki lélekben, mekkora sérüléseket a 3 év alatt, most nem mennék bele...csupán annyit, hogy pszichológushoz kerültünk, mert mélyre zuhant még az önbecsülése is. Kiderült, hogy 150 IQ-ja van!!!! A tanárbácsi közölte, hogy ő hány ettől, utálja az IQ tesztet...mi meg a tanárbácsitól, szóval az új suliban nagyon gyerekközpontú tanítónénit fogtunk ki:)))

Legkisebbem pedig megelőzte bátyját is, már 4 és fél éves korában könyvet olvasott!!! Tehát nem csak betűket ismert fel és nem csak szavakat olvasott. Mindkét fiam magától kezdett olvasgatni!!!! Néha rákérdeztek egy-egy betűre, de semmi egyéb! Örökmozgómat amikor megkérdeztem, hogy honnan tud ennyire jól olvasni, idegesen válaszolta, hogy "hát tudok anyuuuuu"!!! Szövegértése is kiváló volt már akkor is. Az ovi még csak-csak eltelt, de már az első év első pár hetében kiérdemelte a szamárpadot...megkérdeztem, mi az oka? No ő nem csendes szemlélődő volt, hanem az izgő-mozgó, folyton beszélő fajta. Egszer azért zavarták ki a teremből, mert volt egy könyv, amit év eleje óta már annyira várt, hogy mikor fognak benne dolgozni és feljajdult órán, hogy "jajjj, de jó, már úgy vártam", de ezzel a tanító néni idegeire ment és kizavarta, hogy órán nem beszélünk!!! Ahelyett, hogy vele örült volna...na mindegy! Forr a vérem...persze iskolát váltottunk, vele is jártunk még a szakértői bizottság elé is mentünk. Ott rátették a papírt és most 2 főnek számít, mint hiperaktív, figyelemkoncentrációs zavarokkal küzdő. Természetesen kerestem neki egy alapítványi iskolát, ahol csak 10-en tanulnak az osztályban, így több figyelem esik rá egy órán és itt nem tilos megmoccanni és megszólalni. Itt nem robotokat nevelnek...

Egyébként pedagógus vagyok jómagam is:)))))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Ery!

Nagyon rendes vagy! A jóvoltodból ma ragyogtam! :)



Igen, Csenge, vannak.

Ki mondta, hogy nincsenek? Én például jóbaráti viszonyban voltam több tanárommal is. Többel meg nem. Az olvasást szerintem egy motivált gyereknek meg lehet tanítani előbb. Emlékszem, annak köszönhetem, hogy megtanultam nyitott szemmel meditálni, hogy ott kellett ülnöm olvasás órákon. Karácsonykor regényt olvastam, anyámnak pedig sokáig nem tudtam elfeledni, hogy 4 éves korom óta könyörögtem 6-ig, és ennek ellenére nem tanított meg olvasni. Így is unatkoztam ugyanis! :-)
Viszont vannak új energiás létezők, akik NEM indigók. Ezt próbálom már mondani egy ideje, ugyanis zavar a szűkítő kategória. :-)



Mezo Evi

Mellebeszelsz. Ugye tudod?
Nem veletlen irtam,hogy nem varok valaszt.
Nezz korul akkortalyt megegyszer,tedd fol magadnak a kerdeseket es engedj utat a valaszoknak.
Szeretettel,
felebarat

Csak magadnak valaszolj!



Kedves Ery!Mint tanító is egyben, azt

csenge333
mondom,nem szabad erőltetni, hogy a gyerek úgy menjen iskolába, hogy már tudjon olvasni, ugyanakkor vannak olyan gyerekek, akik maguktól igénylik ezt és akkor segíteni kell nekik ebben...Én nem úgy mentem az iskolába,hogy tudtam olvasni, viszont egy hónapon belül "lehagytam" azt, aki úgy jött, hogy folyékonyan olvasott, szóval nem ezen múlnak a dolgok.../Aki viszont már olvas, annak nagyon fontos, hogy a pedagógus olyan feladatot adjon, hogy ne unja magát...



Kedves Origami! Vannak olyan indigó

csenge333
gyerekek, akik kifejezetten jól tanulnak, nekem elhiheted..../Sokféle indigó van.../



Tudom, hogy nem halogathatom

csenge333
sokáig, csak jelen pillanatban több munkakört látok el és így is szükségem lenne egy kis szabadságra.../Egy-két hónapon belül meglépem, amit meg kell, csak most minden a feje tetején áll az életemben...



Szívesen Origami!

Értelek, megéltem a problémád, ez az egyik legnehezebb és meg akartam mutatni, hogy van kiút.
Az, hogy tudod, mi a probléma, már félig meg is oldotta! Az hogy leírod és közre is adod, már a másik nagy lépés a cél felé.
Örülök, további sikereket kívánok Neked!:))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Köszi, Ery!

Érdekes, nekem is voltak ilyen álmaim. És igen, magamat kéne szeretni, de nem tudom, hogyan. Azt hittem, már túljutottam ezeken a kérdéseken, de mostanában látom, hogy mégsem. Na, mindegy, majd csak lesz valahogy.
Azért sokat segítettél azzal, hogy legalább értesz. :)



Először magadat kell jobban, nagyon szeretned Origami!

Nekem is volt ilyen problémám. Egy dolgot éreztem mindig, a bizonyításvágyat. Mindig, mindenhol, mindenből nekem, önmagamnak szükségem volt a bizonyítékra. Aztán lettek bizonyítékaim, a környezetem elkezdett engem szeretni, de én még mindig nem hittem el. Aztán lett egy olyan férjem, aki szintén szeretett, irigyelték tőlem sokan. Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy ha ez az ember szeret, mások szeretnek, akkor tényleg igaz lenne? Én tényleg egy szerethető, netán szép(?) ember vagyok? Még nem tudtam eldönteni.
Aztán jöttek a gyerekeim, három, fiúk, okosak, szépek, szerettek, dédelgettek, az apjukkal együtt, láttam (fényképen) magunkat, néha már magamnak is tetszettem, de még mindig nem volt az igazi a saját eredményem, önmagam szeretete.
Aztán jöttek olyan emberek, akik tudtomra adták, hogy szép, okos, szerethető vagyok, a bizonyítékokat tálcán rakták elém, zavarban voltam tőle.
Egyedül a munkában hittem el a szerethetőségemet, amikor bebizonyosodott többször is, hogy nem diplomafüggő az, hogy valaki emberekkel el tudjon sikereket érni. Többször segítségére siettem olyan vezetőimnek a munkában, akik megrekedtek, mert nem tudtak u.m. az emberekkel bánni. És egyszer jött valaki, aki megfogalmazta, hogy "de igen is, én látom, hogy neked gyermekkorordban beléd nevelték, hogy csúnya vagy és nem vagy képes dolgokra. Ha Te nem lennél, akkor az olyan lenne, mintha elveszíteném az egyik kezem. Ennek a munkának Te vagy a legjobb ismerője, nyugodtan foglalj állást, döntsél és tájékoztass engem. Nem küldelek szaktanfolyamra, mert ott ezeket tanítják, amik neked a véredben vannak és ösztönösen csinálod." Ilyeneket hallottam és hasonlókat és mivel ott voltak a kézzelfogható eredmények is, most már a munkában elhittem.
De ott volt még a magánélet. Ami kevés önbizalmat összeszedtem, azt le is rombolta a hozzám legközelebb álló ember. Az eredmény magáért beszélt, nem magamért, hanem a gyermekeimért éltem és tettem mindent, ami nagyon megkeményített. Voltak azonban megint körülöttem olyan emberek, akik bombáztak a szeretetükkel, de nem voltam fogadóképes, de voltak szép álmaim. Ezek az álmok zömében arról szóltak, aki megcsalt és elhagyott és sírással ébredtem fel. Aztán jöttek más álmok, ahol gyönyörű érzéseket éltem át, de nem volt ott az előidézőjük, csak vágytam ezekre az érzésekre. Aztán bármilyen hihetetlen jöttek olyan álmok, amikor megálmodtam az előidézőjüket is és felébredve észrevettem, hogy ott vannak körülöttem, csak nem vettem őket észre. Az álmaim rájuk irányították a figyelmemet és azóta is hiszek az álmaimban. Sőt azóta már hiszek önmagamban is és szeretem is önmagamat.
Origami kedves! Amit a pedagógusi munkáról írsz, azzal teljes mértékben egyetértek, biztosan nagyon nehéz, de az érzelem szerepe itt is nagyon fontos, bárki bármit is mond. Ha Te így érzed, ne engedd magad eltántorítani ettől, majd az idő bizonyít a javadra. Tudom, nehéz kivárni, de amilyen szeretettel írsz az egészről, biztosan "meg fogja érni", biztosan Neked lesz igazad.
Szeresd magad! Nem tudom, mennyit hámozol ki ebből a sokmindenből, amit írtam, de megszaladt a "ceruzám", szeretettel ajánlom figyelmedbe a saját megélésemet!:)))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Kicsibé:))))

Kis Angyalkám, aki teljes körű tagja Secretfalvának, nos ő sem véletlenül kapta meg itt az Örökmozgó nevet:))))

Nomen est omen....:))))))))))))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Igen, én szeretem, csak mostanában jöttem rá arra, ...

...hogy nem hiszem magam szerethetőnek emiatt. Tehát nem hiszem el, hogy engem lehet igazán szeretni. Nem tudom, mit tegyek, hogy ez változzon. Szerinted, Ery?



Tudom, Humorgumo, mire értetted, az indigó színt.

Nem volt nehéz kitalálni már az első megnyilvánulásaidból. Szerinted én mire értettem a többi színt?



Origami! Biztosan szeret az Édesapád is,

de nem tudja kimutatni a szeretetét. Ha pedig nem értett meg, akkor a saját belső problémáját ismerte fel benned és ez esett neki rosszul. A nők csápjai - főleg, ha a gyerekükről van szó - nem ismer tréfát. A papákból már nem mindegyik tartja azt fontosnak, hogy lélekben is azonosuljon a gyermekével és megértse. Szeresd TE őt nagyon, ez a legjobb módszer.
Engem az anyám sem szeretett igazán, mindig éreztem, de most már tudom is. Viszont azt is tudom, hogy ebből neki nagyon sok problémája volt, hiszen szembesült vele, szembesítettem vele. Nem tudott rajta változtatni, magát sem szerette.
Voltak, akik engem szerettek és gyerekfejjel is tudtam, hogy olyan akarok lenni, mint ők. Olyan lettem....azt hiszen....remélem....

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Van úgy, hogy sírva ébredek, mert nem tudom elérni,...

...hogy mindenki jól érezze magát. Az erőszakosságot pedig már kezdem egyáltalán nem bírni. Nehéz dolog ez, persze nem minden csoportban, de egy negatív tanulócsoport is sokat ront a hangulatomon. Kinevettek, nem értették, amikor az érzelmekről kezdtem beszélni.
És én már nem tudok büntetéssel és szigorral élni. Fáj nekem. Nagyon nehéz ilyenkor az átmenet alatt.



Tudod Évi, az a baj, hogy mellettük ott vannak az ...

...idomítást kifejezetten igénylő gyerekek is. Ez az ellentét egyre élesebb. Nagyon nehéz ma tanítani, nehezebb, mint bármikor valaha.
Persze a másik oldala az, hogy így az ember sokat tanulhat maga is. És ez jó, de nem könnyű, ne ítélkezz olyanok felett, akik ezt a nehéz feladatot vállalták, és naponta élik.



Nagy szerencse, hogy az én anyám is ilyen, mint Te,...

...drága Ery! Sajnos, apám már nem tudott megérteni. De ez sem baj, ebből is sokat tanultunk mindketten. Nagyon szeretem őt is, remélem már ő is engem.



Felebarát!

Hogy miért ilyen a legkisebbik fiam? A terhességem alatt nem történt semmi különös, sőt annyira boldog voltam hogy ott volt a hasamban, imádtam már a kezdetektől fogva.Sok érdekes hozzászólást olvashattam, és az egyikben le lett írva őt nem érdekli a tananyag, mert már eleve olyan tudattal született le a földre, őt az élet érdekli, imád élni élvezni az életet.Nagyon sokat tanultam már eddig is tőle. Ez az oktatási rendszer összeomlik hamarosan. Teljesen meg fog változni. Tudod itt csak bábukat nevelnek ki, nem egyedi emberkéket.Mindenki csodás személyiség aki a földön él. Ő így tökéletes ahogy van, egy csodás gyermek, csak a társadalom a tömeg tudat különíti el őket ezeket a gyerekeket, mert nem idomíthatóak.Szeretettel:Évi



Drága Humorgumó!

Utoljára, amikor bosszantott, talán 3-4 éves lehetett. Kis maszatka volt még és mivel második, az elsővel nem voltak ilyen tapasztalataim, néha gondolkodtam, hogy ugyan miért nyúz engem ez a gyerek állandóan. Követett, vitatkozott, nem nyugodott, amíg nem csikart belőlem ki olyan választ, ami neki tetszik. Volt olyan nap vége, hogy azt mondtam neki, hogy ma már többet erről nem beszélünk és holnap sem! Láttam fortyog, morog, majd egy hét múlva újra elkezdte. Nem akartam elhinni, ámultam, de éreztem, hogy válasz kell neki, hagytam, hogy nyúzzon tovább.
Aztán ment óvodába és ott néha alig találtuk meg. Kint egy barátjával (aki feleakkora volt, mint ő) elbújtak egy bokorban és beszélgettek. Azt mondta az óvónő, hogy csak ritkán jönnek elő. Ez évekig tartott.
Aztán egyedül tanult meg olvasni. Akkor épp eldöntetlen volt a pedagógiában, hogy jó-e vagy nem jó, ha a gyerek olvasástudománnyal meg az iskolába, ezért én nem támogattam. De ő a Boci csoki papírjával kezdte, hogy ha ez -b-, o, c, i betű, akkor keresett leírva olyan szavakat, amikben ezek a betűk benne voltak és még más is persze, akkor a többit is megjegyezte, leírta, így írt nekem anyák napjára egy levelet, őrzöm. Öt évesen ő olvasta a többieknek a mesét.
Ekkor én már nagyon büszke voltam rá és később is! De én még ekkor nem tudtam, hogy spirituálisan magasabb szinten van.
Aztán, amikor nagyobb lett mesélt olyan dolgokat, amitől én is ledöbbentem, de nem zavart, inkább féltettem.
Éreztem, hogy nagyon érzékeny és féltettem a fejlődése gyorsaságától, akartam vele haladni, hogy támasza lehessek, ha kell.
Most már a támasza vagyok, de csak ritkán kér segítséget. Viszont, amikre kérés nélkül is felhívom a figyelmét, azok általában jókör jönnek.

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery