Segíteni, kérve, de kéretlenül - hogyan kell?

Segíteni kérve, de kéretlenül – hogyan kell?

A napokban hozzám fordult egy közeli rokonom telefonon, egy fájdalommal teli délelőtt után.
Igazi fizikai fájdalomról volt szó.
Igazán nem tudom mit akart hallani tőlem. Kért, de nem kérve, a szavakat ki nem mondva, hogy segíts!
Nem tudtam, hogy mondjam, kár volt indulnod még bárhova.
Egy célom lehetett csak, megnyugtatni valahogy.
Ő elmondta mi bántja, magára minden becsmérlő kifejezést, „hogy én milyen ostoba, szerencsétlen idióta,… vagyok”.
Ilyenkor az ember nem helyeselhet, legalább valami megnyugtató kell válaszolni, amit meg is tettem, de mégis…
Amikor letettük a telefont akkor jutott eszembe, hogy nem szokott panaszkodni, nem szokott így beszélni, becsmérelni magát…
Leültem és elgondolkodtam rajta, hogy tudnék én segíteni neki úgy, hogy ne vegye észre a segítséget. Vagy legalábbis a szándékot, mert azt tudom, hogy a legritkább esetben kér segítséget, a sírás pedig végképp nem az ő műfaja.
Tudom, hogy ez egy jelzés lehetett, és azt is, hogy pár óra múlva, amire esetleg találkoznánk, letagadna mindent.
Egy nagyon sebezhető pillanatában hívott fel. Csak én voltam akkor „a” segítség.
Nem adtam a megnyugtatáson kívül semmit neki, pedig kellene, de nem tudom hogyan.

Tanácstalan vagyok.
Azóta már eltelt két nap, találkoztunk, és úgy tesz, mintha nem történt volna semmi.
Nem sikerül beszélnem vele, erről az esetről. Bezárkózik, mint csiga a házába.

Pedig szívesen hallanám megint tőle - „szép vagyok, okos vagyok,…én egy zseni vagyok!”

Talán van rá esély, mint elmondta – persze csak „véletlenül” – bejelentkezett egy ismerőshöz, aki a lelki bajok szakértője. Soha nem volt ez rá jellemző, vagy tényleg el akar indulni egy más irányba, és egy független szakértő véleményére kíváncsi. – Nem tudom.

Nekem az is jó, ha ő segít neki, csak újra legyen vidám, békés, nyugodt, elégedett.

Segítenék én is, de nem tudok. Vagy tudnék, csak nem akarok?

Valahol olvastam vagy hallottam, hogy a maga pofonjait mindenkinek meg kell kapnia.
Lehet, hogy most ez a helyzet is egy pofon volt az élettől neki, és ami nem öl meg az erősít?

Vagy akkor teszek most a legtöbbet, ha nem teszek semmit?

Azt tudom csak, hogy ha hasonló helyzetben vagyok, akkor nekem mi a jó. Ha ebből indulok ki, akkor békén hagyom, mert nekem olyankor a csend kell, a béke a nyugalom.
Olyankor átgondolom, többször átértékelem a tetteim, elgondolásaim, és végül megtalálom a nekem legjobban tetsző megoldást az éppen aktuális bajra.
Van úgy hogy ez gyorsan megy, van, hogy nagyon hosszú idő.

Hozzászólások



Köszönöm Katis...

...néha nagyon el tudok bizonytalanodni.
Éppen ez jutott nekem is eszemben, tanulja meg a gondokat megoldani, akkor jobban meg is becsüli amit elért. Abban pedig biztos vagyok, el akarja érni a céljait.
Ma már igen jó kedve van egyébbként, és úgy érzem közelít a problámája megoldásához.

Üdv.:Susanna



Susanna,

Vannak közhelyek,mint az is,hogy utólag könnyű okosnak lenni.
Amit szerintem abban a helyzetben adni tudtál,az éppen az volt,hogy akkor ott voltál,hogy elérjen Téged.
Lehet,elég volt neki hallani a hangodat.
Nem tudhatod nem e mondtál vagy nem mondtál olyasvalamit amire szüksége volt.
Szerintem,ha úgy alakulna,bátran fordulna újra hozzád,mert Abban a bizonyos pillanatban számíthatott a jelenlétedre,Jelenlétedre.
Ha a helyzeteket nem Akarjuk megoldani,akkor is megoldódnak.
Minden úgy történik,ahogy neki szüksége van rá.Nyugtasson meg ez.Járja az útját.
Akárcsak Te,vagy én,és mint mindenki más.
A Rend mindig ott van:)

Katis