Egy dollár tizenegy cent

Igaz történet Az eset
megtörtént. A világhálón kering ez a történet, amely egy valóban
megtörtént, tanulságos esetről ad hírt. Egy kislány bement a szobájába és
a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a
padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte . Háromszor is
megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem
hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe,
rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő
patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe
volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis
figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták
a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a
torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem
volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult
üvegét. Ez használt! - És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus
érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból,
akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ
sem vár a kérdésére . - Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni
veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém
nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki. - Tessék? - fordult
hozzá a patikus. - A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és
az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék
mondani, mennyibe kerül egy csoda? - Kislányom, mi nem árulunk csodákat.
Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült
tónusban. - Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne
elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül. A patikus testvére, akivel
eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt .Lehajolt a kislányhoz és
megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége? -
Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy
nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége De
Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet. -
Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi. - Egy dollár és tizenegy
cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok
többet is szerezni, ha kell. - Nahát, milyen csodálatos véletlen! -
mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos
összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára. Egyik kezébe tette a pénzt, a
másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném
látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy
olyan csoda, amit te szeretnél. A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong
volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen
elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét
otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az
esemény-láncolatról, ami idáig vezetett. - Ez a műtét egy igazi csoda
volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna? Tess mosolygott. Ő
pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe.
no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől
függ, hanem magasabb törvények működésétől.

Hozzászólások



Ez így van.Minden csoda a magasabb

csenge333 törvények működésétől függ.Szép ez a történet....

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges