Siker :-)
2007. július 7. szombat - 11:54 | beküldő: Kadin
Én a gyermekemnek kerestem egy tanárt. Végiggondoltam, hogy olyan lenne jó, aki közel lakik, megfizethető, jól magyaráz és szót ért a gyermekkel is. Pár nap múlva az egyik szomszéd lányáról kiderült, hogy nagyon jó a kérdéses tantárgyban, elvállalta a gyermek korrepetálását megfizethető áron és jobban magyarázott, mint a tanár. Ráadásul jól össze is barátkoztak a gyerkőccel. :-)
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges





Hozzászólások
+ egy siker történet
Ezt még megosztanám veletek!
Régóta nyűglődöm, mert apukámmal lakom, szeretem nagyon őt, de nagyon nehéz természetű, rettentő magának való ember. De nem volt semmi kilátás, nem keresek annyit, hogy albérlet legyen stb. Csak rendszerint magamban nyafogtam, hogy el kéne költözni, valahova közelbe, neki is jó, mert közel vagyok, ha bármire szüksége van ott vagyok. Görcsösen akartam. Aztán egyszer csak lemondtam a dologról, majd csak lesz valahogy végül is nem tragédia az egész, elvagyok így is. És pikk-pakk, egyik közeli rokonomtól elköltöztek albérlők és kiadta nekem a lakást, ami persze közel van és persze nem kell fizetni albérleti díjat csak egy névleges összeget és még több szempontból is teljesült a kívánságom, megfelelő helyen van, csinosítgathatom stb. Egyszerűen amint abbahagytam a legyen már valami megrendelést és nem keserűen vettem ezt a témát az életemben, szimplán megoldódott:)). És még egy másik titkos kívánságom is teljesült a lakással együtt, de azt most nem írom le. MEGTÖRTÉNT!!
...
mert nem hiszel benne...es nem eleg egyszer kerni elmotyogni...,az egesz az eros hitrol szol,ha elolvastad vola a konyveket ertened....el kell hinned hogy sikerul elerned amit akarsz,es nem minden nap mast kerni elegedj meg eloszor ha egy dolog sikerul...de azt hetekig kell kerni es akarni....persze vannak emberek akik jobban ratudnak koncentralni..nem mindenki egyforma
"Haladj apró lépésekben"
Minden apró siker is: siker, ami arra ösztönöz, hogy még tudatosabb legyek, hogy észrevegyem a "véletleneket", és hálát adjak értük. S már be is zárul a kör. Vagy elkezd nőni a spirál, hiszen ha kicsit nagyobb sikert érek el, még jobban figyelek, még nagyobb a hálám...
Most épp annak örülök, hogy a kislányomnak szerettem volna Kisvakond meséket a hétvégére: 3 nap múlva vendégek érkeztek hozzánk, akik ajándékba hozták a filmeket! Ráadásul ők "csak" közvetítők voltak, egyikük testvére küldte el nekünk a meséket - csak úgy! (Korábban 3x ha találkoztunk velük rövid időre, vagyis nem tartunk velük kapcsolatot.)
Köszönöm:-) Nekem ez is siker!
Kaptam,mert kértem.-
Kaptam,mert kértem.- Mekkora hülyeség. Én mindennap kérek valamit,de semmi nem jön be.
Ez mindössze mázli.
Ez mindössze mázli. Véletlenül a szomszéd muffról kiderül,hogy tanárféleség. Na bumm! Ezért még nem kell hálálkodni. Ez csak véletlen.
neken sem sikerül bevonzani a jo dolgokat
Lelkesen olvasom sikertörténeteiket,és azon gondolkodom,hogy nekem miért nem sikerü.Egy éve a barátnöm megvette a könyvet alig vártam hogy elolvassam nagyon tetszett. Elhatároztam megfogom változtani az életem,volt olyan idöszak amikor nagyon jól kezdtek alakulni a dolgaim,boldog,elégedett voltam.Aztán amikor ugy éreztem,hogy egyenesbe kezdek jönni,akkor mindig valami nagyon rossz dolog történt velem.Teljessen magamba roskadtam és ugy éreztem már nem birom elölröl kezdeni az egészet.MOndjátok miért van az ,hogy amikor ugy érzed minden rendben van akkor jön egy olyan dolog.hogy ugy érzed feladsz mindent.Nagyon elvagyok keseredve,mert az egész életem megint romokban hever.A családom,az anyagiak,és én magam már ugy érezm hogy nem birom tovább ezt anyomorul életet.Kérlek segitsetek Köszönettel Edina
FÉLSIKER
köszönöm! nagyon nagyon nagyon köszönöm :) 2 ember segített hozzá ahhoz hogy eljussak erre az oldalra, és íme:) tetszik ez a TITOK felfogás:) Nagyon rossz passzban voltam mostanság de ma úgy érzem, hogy új erőre kaptam, és vissza tudom nyerni a régi énem, sőt még többet is.
Első változás: ha látok egy poharat amiben félig van víz, mostmár biztosan azt mondom; ez bizony félig tele van:)
Régebben ez nem így volt....
Köszönöm tényleg, remélem elérem a céljaimat:) És mindenkinek kívánom, hogy megértse, mi a lényeg...
Bízzatok magatokban és akkor más is bízik majd bennetek:)
Puszi
sziasztok én még uj vagyok
sziasztok én még uj vagyok itt és már látam a dvd-t kőszőntők mindenkit nagyon sok sikert és boldogságot kivánok mindenkinek gazdagságot!!!:):):)
Kaptam- mert kértem:) Teremtettem magamnak.
"Mutass ma egy jelet, hogy tényleg figyeltél arra, amit kreáltam, és úgy láttasd meg velem, ahogy nem is számítok rá. Hogy elképedjek, hogy ezt tényleg én élem át, és mindezt úgy tegyed, hogy egyértelmű legyen számomra, hogy Tőled jön a jel!"
Az a csodás tegnapi napom:)
Reggelem a boldogság és békességesség jegyében indult útjára. Megköszöntem hálás szívvel, tiszta érzéseim fényében a napot, mely új fejezetet nyit életemben. Éreztem a hálát kellőképpen, és az előző napi fáradságomat elfújta a szél. Friss, tettrekész voltam, hajnal fél6-kor. Csináltam egy finom fürdőt, amelyben belealudtam meditációs imádságomba. Kerek fél órát aludtam.
Kutyafuttában meglocsoltam csodaszép virágainkat az erkélyen, és a kiskertemben, ami az én " Tizedem" az Úrnak. Erről majd később:)
Majd annyira elszaladt az idő, s nekem 7 órára kell az új munkahelyemre beérnem, és a 62-es busz az egyedüli jó, és gyors közlekedő eszköz, hogy máris fél 7 lett. Nosza elindultam a buszmegálló felé.
Amikor a megállótól kb 25-30 méterre járhattam, elhúzott előttem a buszom. Az Én 62-es buszom, a következővel meg már elkések.....
Nosza, az 53 éves lábaimmal elkezdtem startolni, SPURI:))) Futás, és közben mindvégig teremtettem:
-1. piros lámpát kap a busz
-2. és megvár.
-3. elérem.
Elértem. Úgy lett. Kilihegtem kellőképp magamat, hálát adva közben a teremtésem sikeréért, mert ez fontos. Ám a hozzákapcsolódó érzés is, hiszen érzéseink és ezáltal megéléseink fényében változhatnak csak meg a körülöttünk levő dolgok:)) és ez így van. nos, amikor már a hálás szívem megtelt, akkor elkezdtem energiát küldeni azoknak az embereknek akik ezt kérték tőlem, s akiknek megígértem. Ez jóóóó. És már a Hitem izmosodott is hatalmasat, mert pozitív eredményt kaptam közvetve, de nagy siker. ( ezt is majd máskor:))
Elkezdődött a munka, a napom bent a boltban, ahol zöldség-gyümölcs árusítás van. Szívem csordultig teli szeretettel a munka, a munkatársak iránt, bár!!! az egyik eladó, aki nem mellesleg a főnökség lánya, a maga 18 évével, " csak" kiszolgálni hajlandó. / ezért gyakran felmerült bennem némi kis harag, mert az én koros fizikumommal cipekedek, töltöm fel a pultot áruval, ami a sokszor szűk helyen mondhatom nem leányálom, mert nem tudom meglendíteni az 5-10Kg-s rekeszeket....
És lássatok csodát. Pár ilyen negatív gondolatom után, megerősödtem belülről. - Hiszen NÉLKÜLEM nem lenne ilyen flott és gyors a kiszolgálás:) Én vagyok ennek a jó nagy forgalmú üzletnek a "Kulcsa".
Ez a felismerés elfeledtette velem haragomat, neheztelésemet, és elöntötte a boldogság szívemet, és lelkemet. Szó szerint értendő.
Olyan napfényes hálás boldogságot éreztem, amely kifényesítette arcomat, mert főnököm meg is jegyezte, milyen boldognak látszom:) Mert az is vagyok. Mondtam én neki. Ekkor már de 10 óra volt. 13 óráig van nyitva az üzlet, majd amikor bezártunk, fél 3-ig takarítottunk.
Gyerekek, Teremtő társak! Én egész nap ezt a boldogságot sugároztam. Este odahaza is végig.
/ itt megkívánom jegyezni, hogy 1 x azért kizökkentem ebből a boldog állapotomból egy pillanatra: kedves párom tett egy olyan cselekedetet, amiből baj is lehetett volna, és akkor kiabáltam vele. Amire megjegyezte, amit én szoktam neki mondani: Drágám, a halk szó jobban az égig hallattszik! / Igaza van.) Viszont úgy tűnik emberségemhez ez az állapot is hozzátartozik, hogy elveszítem türelmemet.
Visszatérve a tegnapi teremtéseimhez: 3 napja fogyóban a Pi vizem idehaza.
Van 3 ötliteres flakonom, amiben szoktam az Egészség patikájából ezt a vizet hordani, és kellett volna a CALLI teám főzéséhez. De már nem volt. Kissé neki búslakodtam, hiszen tudtam, a bolt 13 óráig tart csak nyitva szombaton, de nem engedtem elhatalmasodni a rossz érzést emiatt.
Fent tartottam a boldogság szintjén folyamatosan magamat.
Lementem a szemetet levittem a II. emeletről, ahol élek, és mit látok?
A Pi vizes bolt tulajdonosának autója ott áll a bolt előtt. Odasiettem, ajtó résnyire nyitva. Bekopogtam, mire odajött a tulaj, és megbeszéltem vele, hogy a 3 flakonomat megtölti Pi vízzel::: )))
Boldogságom hatalmassá dagadt.
Ezt meg kellett osztanom valakivel. Kit hívok fel?
Az én csodás lelkű Takács Erikámat, aki meg éppen maga alatt volt. Na, mondom, ezt a tésztát!
Mert neki éppen kellett a mentális segítség. Ő is teremtett magának. Kellőképpen felvérteztük egymást boldog, szeretetteljes szép szavakkal, érzésekkel.
Ezeknek a történéseknek jelentősége van számomra.
Megvilágítja azokat a dolgokat, amelyek fontosak életemben.
Visszataláltam az Én Istenemhez. Hálatelt szívembe újult erővel új remények költöztek, amelyeket én ezelőtt 3 éve feladtam, mert azt hittem, 50 évesen bezárultak lehetőségeim tárházának kapui.
És nem szégyellem bevallani eme tévedésemet. Tévedtem. Segítő kéz akadt máris. Segítő szándékú emberek vannak, és rám találtak. Kerestem a megoldást, akartam a kilábalást, és Istenem meg is kaptam. És kapom folyamatosan amit kérek. Köszönöm hatalmas Univerzum ! :))
Szeretettel: Anikó, a Ragyogás
Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.
Negativ Siker
Eloszor is elnezest kerek,de nincs ekezetem!Egyszer regen noveremmel beszelgettunk es en kijelentettem,hogy soha nem dolgoznek konyhan.Mondtam azt is,hogy nem szivesen dolgoznek ott,ahol o,mert volt mar egy ilyen allasom-egy cegnel dolgoztam vele es szornyen utaltam a az a legkort,ami ott volt-.
A "Siker".Kint vagyok Angliaba,egy etterembe dolozom konyhan,ahol a noverem pincerno es szornyen "imadom" a helyet.;)Ideje lesz arra gondolni,amit igazan szeretnek,ahelyett,amit nem.Ezert!Soha ne mond,hogy soha!Soha!;)Csak az jarjon a fejedbe,amit szeretnel.Tud,hogy mit nem szeretnel,de utana gondolj azonnal arra,amit szeretnel.A negativ teremtes is teremtes.Csak nem abba az iranyba mutat,ahova menni szeretnel.
Persze akad azert eleg sok mas pozitiv tortenetem is,de peldat akartam ideallitani,hogy a masik iranyba hogyan mukodik a dolog.Ezert!Igyekezzetek mindig jol erezni magatokat,meg akkor is,ha tortenik valami olyasmi,amit nem szerettek.Mindig tudjatok,hogy mit is akartok igazabol!Es arra figyeljetek!Mindig!
Fabol vaskarika,mert ez elmondtak mar elottem jo nehanyan.;)De lassatok engem es okuljatok!
;)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Adni és kapni
Egy hete figyelmes lettem egy kisebb csoportra a szomszéd lépcsőház előtt. A kis csapat tagja: 1 térdelő apuka, 2 ragyogóan boldog kislány és egy kócos kutya. Idáig is igen aranyos a történet, de ami meglepő, az, amit és ahogy csináltak. A kapu elé ki volt rakva pár zsák. Használt ruhák voltak benne. Apuka egyesével pakolta kifelé, a kislányok pedig úgy próbálgatták magukhoz, mint ha a legmenőbb butikban állnának a tükör előtt. Tudjátok, abban a pillanatban szinte láttam a teremtést, a vonzás törvényét működés közben. Új ruhákról, szép ruhákról, hitről, hogy lesz ez még szebb és jobb. Megkérdeztem, nem vennék-e tolakodásnak, ha a lányom kinőtt, megunt, soha fel nem vett, csak velem megvetetett ruháit odaadnám. Elfogadták. Teremtettek maguknak még! Nem az a lényeg, hogy én adtam, vagy, hogy ők elfogadták. Részese voltam két kislány teremtési folyamatának. Egy olyan dolgot éltem meg, ahol én voltam a nem várt tényező, mert az a boldogság, amit az Apuka, illetve a gyerkőcök arcán láttam próbálgatás közben, megteremtette számukra a ruhabőséget.
És az Univerzum grátisza! A testvérem összeköltözött a barátjával, szanált emiatt, és 1 óriási zsák jobbnál jobb ruhát, illetve 4 pár cipőt adott nekem és a lányomnak - szép párhuzam. :-)
A másik ilyen apró siker, és akkor is a megvalósulás pillanatát kaptam el, el is képedtem rendesen. Annyira elslapecult (értsd: tönkre ment) a fehérnemű állományom, hogy arra gondoltam reggel, jó volna hozzájutni valami kényelmes, de nem túl tundrajellegű és megfizethető alsóneműhöz. A testvéremmel egy fodrászatban találkoztam - meg nem beszélt találkozó volt. Spontán, a találkozás előtt 5 perccel, telefonon beszéltük meg, hol fussunk össze. Belépésemet követő 5 percen belül benyitott egy lány, hogy nem akarunk-e szép fehérneműket vásárolni! Annyira szépek és 100% pamutból voltak, hogy azonnal vettem 10 db-ot, összesen 2000 Ft-ért. Fantasztikus!
Arra gondoltam, itt még megosztom veletek a kedvenc idézetemet a "Mi a csudát tudunk a világról?" című filmből. Kiírtam otthon a falra, mint egy tacepaót, mert így mindig képben vagyok, mi jön éppen felém:
"Mutass ma egy jelet, hogy tényleg figyeltél arra, amit kreáltam, és úgy láttasd meg velem, ahogy nem is számítok rá. Hogy elképedjek, hogy ezt tényleg én élem át, és mindezt úgy tegyed, hogy egyértelmű legyen számomra, hogy Tőled jön a jel!"
Ámen!
Sikerek :)
Tegnapi napom nagyon jól sikerült, nem győztem kapkodni a fejem :) Az utóbbi időben sajnos nem igazán jutottunk el semmi családi programra, és múlthéten egész héten erre koncentráltam. És tegnapra összejött :)))))) Délelött kettecskén, délután a gyerekkel együtt. Manó időben felkelt magától, pont beértünk a filmre a moziba, nagyon szépen végigülte a filmet (ez becsületére legyen mondva, mert 3,5 éves). És ami számomra a legnagyobb "döbbenetet" okozta, az a párom :) Ő, aki minden ezotériával, "furcsasággal" (by ő) ellenérzést tápláláó ember, aki eddig diktatórikusan kivonult a szobából, ha bármi erre utaló tárgyat meglátott, tegnap meglepett 5, azaz öt csomag füstölővel, és 1 tartóval :DDDDDD És ő gyújtotta meg a füstölőt, és közölte, h "ez nem is rossz" :))))) Hát szedegettem az állam rendesen, azt hittem így 9 év után már nem tud meglepni :)
Más! Kb 3 hete kitaláltam, h szeretnék 1 csinos bőrdzsekit. Közöltem is a családdal, h megoldottam a szülinapi ajándékom kérdését, már csak meg kell találni az igazit. Tudtam, h karcsúsított legyen, és közepes hosszú. Azon viszont vaciláltam, h átmeneti, vagy téli :) Rá pár napra megjelent a sógornőm, és hozott 2 kabátot. Pont olyat amilyet szerettem volna. Az egyik átmeneti, a másik téli :))))) Alig tudtam megszólalni. Arról nem is beszélve, h kb 2 hete kajtattam már 1 kord csizmanadrágért, és az is volt a csomiban :))))
És ez csak folytatódni fog :))))
"Ha a miérted elég erős, a hogyan jön magától"
V.
"szerencse, véletlen" :-)
Nem tudtam pontosan, milyen címet adjak a következő sztorinak. Igazából úgy gondolom, megpróbálom a "teli pohár" effektust érvényre juttatni, hogy mindenkinek jól jöjjön le ez a történet. Vannak hibás teremtéseink, melyek olyan gondolatból erednek, amit nem kontorláltunk vagy egyszerűen csak, mint a mágnes, magunkhoz vonzottuk a látott dolgok alapján. Ezt azért írom, mert minden, ami velünk történik, a mi gondolataink eredménye, de... Amint el tudunk vonatkoztatni a bajoktól és keresni egy jó gondolatot, azonnal jóra fordulnak a dolgok.
Ezt leírtam, mielőtt belekezdtem volna a törénetbe, hogy értsétek, miért is sikertörténet ez az egész.
Szóval. Kocsiban ültünk a Kedvessel. Verőfényes napsütés, óriási forgalom. Sebaj, legalább lassan megyünk, vizslakutyánk tud nézelődni, élvezzük a napsütést. Épp jókor jött, tegnap igen borongós hangulatom volt. A Nap a lelkemben is kisüt, mikor szeptember végén ennyire melegít. Bevillant egy kép ebben a mosolygós állapotban. Jobbról belénk jönnek, ledarálnak! Nem tudtam hová tenni a gondolatot, de nem szóltam a páromnak. A világ legnagyobb szkeptikusa. De ez így van jól. :-) Kb. 4 percre rá jött egy ámokfutó francia, és indexelés nélkül úgy bevágott elénk, ha nincs a Kedvesemnek annyi lélekjelenléte, hogy elrántja a kormányt és satufékez, odaveszünk. Jobbról jött!!
Tehát azt gondolom, ha pozitívan állunk a dolgokhoz, a negatív teremtéseinkkel is kapcsolatba kerülünk, de el tudjuk kerülni őket. Kiváló figyelmeztető-rendszerünk van. A másik ilyen az álom. Álmunkban nem teremtünk - hála Istennek! :-) De sok olyan negatív dolgot voltam képes megfordítani, ami, ha nem jön a figyelmeztetés álomban, menthetetlenül keresztüldübörgött volna az életemen. Hát, ennyit szerettem volna elmondani! Szerintem ez igen is sikertörténet - kérdés, honnan nézzük! És ugye ez nem lehet kérdés?! :-)
Szép napot nektek!
Siker
Hosszú évekig albérletben éltünk,s ez már kezdett nyomasztóvá vállni.Teljesen reménytelennek tünt az,hogy valaha saját otthonunk legyen.Valami mégis arra indított,hogy megnézzek egy eladó lakást.Ekkor 900 ft-om volt mindössze .Ez négy hónapja történt,s most az othonunkból írok,ami a MIÉNK .
Most értettem meg,hogy hogyan sikerült mégis .Ezentúl tudatosan fogom használni amit tőlletek tanultam.
Sikert és boldogságot kívánok mindenkinek!:)
Az Univerzum szállít...
fáradhatatlanul. :) Tegnap ismét bebizonyosodott számomra: Egy rendezvényen akartam részt venni, de fogalmam sem volt róla, hogy miként jutok el oda, arról pedig végképp nem, hogyan kerülök haza. Nos, megoldódott: Még az indulás előtti napokban jelentkezett egy hölgy, hogy van hely a kocsijában. Elfogadtam azt a helyet, bár akkor a hazafelé útról még mindig nem volt szó. Aztán a rendezvény közben szólt, hogy ő jön aznap este vissza, jöhetek vele. :) Hazafelé jutott eszembe, a filmből az az idézet, hogy ,,amikor a boldogságod útját járod, az Univerzum ott is ajtókat nyit, ahol eddig falak voltak.'' Ez az összejövetel ugyanis életem egy nagyon fontos és örömet, boldogságot nyújtó részéhez tartozik. :)
Újabb siker...
Pár nappal ezelőtt kerestem valaminek a leírását. Meg is találtam, de az számomra használhatatlan volt. Egy ismerősöm felajánlotta, hogy segít keresgélni, de visszautasítottam, mondván: Hamarosan lesz olyan is, ami megfelel nekem. Ez a hamarosan ma volt. :-) Épp csak bekukkantottam valahová, és íme... :-) Ráadásul találtam mellette egy másik leírást, ami szintén nagyon fontos a számomra.
Siker!!!
Kiskamasz korom óta éreztem, hogy valami van...hogy a gondolatainknak teremtő ereje van. Később sokaknak mondtam, vigyázzanak mikre gondolnak, mert bevonzzák azt!!! És mit tettem én??? Hát persze, hogy negatív dolgok tömkelegét hoztam be az életembe...6 éve elváltam, jöttek sorra a munkanélküliség, a segélyekből "élés". Aztán mergszólított egy munka, sőt visszakerültem eredeti hivatásomba!!! Ennek ellenére az anyagi gondjaim nem javultak, sőt!!! Sajnos egy csaló áldozata is lettem...anyagilag még mélyebbre kerültem...és fogtam a fejem, hogy mi ez egész??? Míg nem, kaptam egy dvd-t egy kedves barátnőmtől és fogalmam sem volt mit nézek meg rajta!!! De beleborzongtam....
Időközben beiskoláztak, hogy a hivatásomban maradhassak...45 éves fejjel, munka mellett, 3 saját gyereket nevelve iszonyúan féltem ettől az egésztől! De a vizsga napjai ahogy közeledtek, láttam magamat ahogy boldogan veszem át a bizonyítványt...és éreztem azt a felszabadult boldog érzést, hogy igen! Megvan! Sikerült! Olyannyira, hogy mindenből jelest kaptam...mármint a valóságban:)))
Azóta sikerült másodállást is találnom, amit majd munkamellett is vígan el tudok végezni:))
És ezek még csak a kis kívánságok...majd most már merek én is nagyban is "álmodni":)))))
Siker
Régebbi tapsztalataim is igazolják, hogy a filmben elhangzottak működnek. Ha visszatekinte az utóbbi 2-3 évre számos olyan dolog történt velem, amit csak gomdolatban fogalmaztam meg magamnak. Egyszer csak azt vettem észre, hogy amiről álmodozom az megtörténik, valósággá változik. Először csak hitetlenkedve álltam azesemények előtt. Ma már nem csak hiszem, hanem tudom, hogy álmaim valóra válnak. Ez a film kellett ahoz, hogy felnyissa a szemem és tudatosan tegyem mindazt, amit eddig csak álmodozásnak hívtam.
Úgyhogy most már folyamatosan álmodozom.
Siker
Sziasztok!
Keményen 21 éves vagyok... :D Mióta láttam (immár 15x), beindult a vállalkozásom, kicseréltek, és nagyon jól érzem magam!!!! Súlyos de ezt mindannyian tudjuk, csak nem ennyire kereken, megfigyelés dolga! Mondjuk szerencsés vagyok mert engem pont erre neveletek.
Azt hiszem itt is gratula a szüleimnek!!!
:D