Megkértem Istent...

Ezt a héten hallottam előszőr, majd tegnap megkaptam emailben is...

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet, de ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a büszkeséget nem ő veszi el, hanem nekem kell feladnom azt.
Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges, de ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a lelke egészséges, a teste csak átmenet.
Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet, de ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke nem kapni, megszerezni kell.
Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot, de ő azt mondta: nem.
Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.
Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól, de „ő azt mondta: nem.
A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.
Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést, de „ő azt mondta: nem.
Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom, de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.
Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni, úgy, ahogyan Ő szeret engem.
Erre azt felelte: látom már kezded érteni.
Kértem erőt...
És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.
Kértem bölcsességet...
És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.
Kértem bátorságot,
És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.
Kértem adjon szeretetet...
És Isten adott gondterhelt embereket,
hogy segítsek rajtuk.
Kértem kegyelmeket...
És Isten adott lehetőségeket.
Semmit sem kaptam, amit akartam.
Megkaptam mindent, amire szükségem volt.
És imáim meghallgatásra leltek.

Hozzászólások



Szép szívem! :)

Kijutott nekem is a jóból, ha vígasztal, bár tudom nem örülsz neki:)

Azt kapjuk, amiből tanulnunk kell, ugyanakkor zavar is kicsit az emberi ego kielégíthetetlensége... Ha van egy listád mit vársz, vannak elvárásaid is. Ha véletlen az elvárásaid teljesültek, bővíted a listát, egy örök kielégíthetetlenséget keresve... erre csak az egonak van szüksége...
Tehát miért is kapjuk a "jót"? Hogy tanuljunk belőle. Miért is kapjuk a "rosszat"? Hogy tudjuk mi a jó:) de ha egyszerűen csak elfogadva szeretnénk, örök alázattal elveszne minden, mit falaknak hittünk, és ragyoghatnánk tovább az örök EGYben!

Tudod, ha harmónia van belül, érzik kívül. Ha harmónia van két ember közt, akkor nincs szeretetlenség, hisz közelítünk az Egyhez:)

Nehéz, hogy most épp az az oldal jutott, melyben tétlen személőként kell közreműködnöm... nekem ebből a türelmet kell tanulnom, és az odafigyelést...

Szeretettel ölellek:
Tahmi

"Te magad változz,hogy a titok örök fénye felragyogjon benned és felébredjél végre.Légy a csend mestere ,bird tudatodat szóra,és a legmerészebb álmaid válnak valóra." (Müller Péter)

www.tahmina.hu



Drága Thami!:)))

Flow Ezek szerint én is megkaptam mindent amit kértem, bőségesen!:)Neal D W jut eszembe mikkor megkérdezte Istent:
"Akkor hadd kérdezzem meg - legalább könnyebb lesz majd ?
Ó, drága barátom... Annyival könnyebb számodra most, mint három életeddel ezelőtt, hogy azt el sem tudom mondani.
Igen, igen - egyre könnyebb lesz. Minél többre emlékszel, annál inkább képes vagy tapasztalni, és annál inkább képes vagy tudni, hogy úgy mondjam. És minél többet tudsz, annál többre emlékszel. Bezárul a kör. A kígyó a farkába harap. Igen, egyre könnyebb, egyre jobb, és egyre örömtelibb lesz.
És ne feledd, mindebben nincs semmi verejtékszagú gürcölés ! Hiszen szereted mindezt. Minden egyes pillanatot ! Olyan pompás, olyan magával ragadó, olyan lenyűgöző, olyan felülmúlhatatlan, amit életnek hívnak ! Micsoda tapasztalat, nem igaz ?
Igen, azt hiszem...
Azt hiszed ? ! Mi különbet tehetnél ? Hát nincs lehetőséged, hogy mindent megtapasztalj ? A könnyeket, az örömöt, a boldogságot, a fájdalmat, az elragadtatást, a levertséget, a győzelmet, a veszteséget, a vonzalmat ! Mit akarsz még ?
Talán valamivel kevesebb fájdalmat...
A kevesebb fájdalom több bölcseség nélkül meghiúsítja a célodat; nem hagyja, hogy megtapasztald a végeérhetetlen örömöt - Engem."



Kincseim! Nem találok szebb szót!:)

Bennem hasonló képp változnak, alakulnak ezek a dolgok... Olyan jó érezni, hogy másnak is segített! Én köszönöm Nektek!!!!!!

szeretettel ölellek Benneteket!
Ildikó

"Te magad változz,hogy a titok örök fénye felragyogjon benned és felébredjél végre.Légy a csend mestere ,bird tudatodat szóra,és a legmerészebb álmaid válnak valóra." (Müller Péter)

www.tahmina.hu



Drága Tahmina, köszönöm!

Amíg kértem, én is annyit kaptam, amennyire szükségem volt!
Most, hogy hiszek benne, hogy ad.....adja!:))))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Jaj..fájdalmasan..igaz

Gyönyörü, mindent mit irtál..és annyira jó. Gondterhelt lelkemmnek válasza jött rajtad keresztűl :)
Könnyes szemmel köszönöm...ez nagyon tanulságos dolog volt számomra :)



Tahmina

Köszönöm ,neked ...én is kértem Istent , de nem kaptam meg , nem tudtam miért , de adott nehézséget , problémát, veszélyt, gondterhet..de mindent megkaptam amire szükségem van , amit meg nem azt nekem kell megszerezni...ölelés Márta



KÖSZÖNÖM..:)

Azt hiszem most szíven ütött minden szó..,szeretettel..,édesen és fájón..:)
Hát ez van..:)
Vagy ezek mennek..:)
És mégegyszer köszönöm...

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges