MOMOMO Közgyűlés

Kedves Mosolyogj Mozgalom Tagok! :)
Szeretettel várunk Benneteket
2008. szeptember 6-án 15 órakor
az első KÖZGYÜLÉSÜNKRE.

Helyszín: a Harmónia Műhely

Napirendi pontok:

1. Új tisztségviselők megválasztása
2. Szavazás a „Mosolyogj” lógó levédetésérről
3. Szavazás a „Mosolyogj Magyarország” védjegy megvásárlásáról
4. Beszámoló az Összhang-konferencia alakulásáról
5. Egyebek

A közgyűlés akkor határozatképes, ha a tagság teljes létszámának 50 % -a + 1 fő, azaz legalább 39-en jelen vagyunk, ezért kérjük visszajelzéseteket, hogy ki tud eljönni.
Minden tagot kérünk, hogy jelezze felénk a jelenlétét.

Szeretettel várunk Benneteket:

Szilágyi Imre, Koródi Sándor, Örökös Bea

Címkék:

Hozzászólások



Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?

Admin 2008-ban ezt írta: "... én meg mondom már egy ideje hogy Debrecenbe kéne menni, pulykakakakast kéne venni". És írt még más olyan dolgokat is, amik később az én életemben is jelentőséget kaptak.

Néha azt gondolom, hogy a itt írták azt a forgatókönyvet, ami alapján a valóságban eljátszottam azt, amit a forgatókönyvírók kitaláltak, vagyis én egy tudati programozás áldozata vagyok! :)



Ez mindenkinek mániája?

"Debrecenbe kéne menni, pulykakakakast kéne venni".
Szilágyi Imrének: https://www.youtube.com/watch?v=-ciZi0SZrSc

Indulj el Pestről, én meg innen és találkozzunk a Nagytemplom előtt!



A MOMOMO Közgyűlés

Ó, ezek rendkívül fontos dolgok: törvényesség, a jegyzőkönyvek és a szabályok betartása! Tudnotok kell, hogy én mindenkire pikkelek, aki ezeket figyelmen kívül hagyja- mosolyjel nélkül - és azokra is, akik nem az én eszem szerint végzik a feladataikat.

Megállapítom, hogy a MOMOMO Közgyűlés rendkívül precízen, körültekintően, szabályszerűen működik, ezért a vezetőséget dicséretben részesítem.



Drágák!

Nagy dolog az, hogy nem csak fizikai szinten vagyunk együtt, ha együtt vagyunk...
s bár most erről lemaradtam, úgy érzem még sem kimaradtam...írjatok meg mindent mi volt, hogy volt, ha nem is mindig fizikai szinten, de benne vagyok mindenben!

Szeretettel:
Szildi



Drágáim :)

Amikor belenéztem a szemetekbe, és átöleltük egymást, akkor mérhetetlen GAZDAGNAK éreztem magam. Hiszen olyan csodálatos lényekkel hozott össze a jósorsom, akikkel közösen gondolkozhatok, érezhetek, élhetek. Mikor körbeültünk 16-an, akkor átfutott rajtam, hogy Te jó ég, még hány társunk van ITT velünk, akik valamilyen más elfoglaltság miatt nem tudnak most köztünk lenni. Köszönöm NEKTEK, hogy veletek EGYütt tehetem szebbé, mosolygóssá a saját világomat.
Be kell vallanom valamit… mikor elindult bennem tavaly az első margitszigeti találkozón, hogy egy ilyen csodás társasággal talán el tudnánk valamit indítani, ami jobbá tenné életemet. A SAJÁTOMÉT :))) Hiszen mindent, amit csinálok Veletek, azt saját magamért teszem. Hiszen én vagyok saját életem teremtője. Más életében nem tudok teremteni, csak a sajátoméban. Azzal, hogy benneteket látlak, ölelhetlek, mosolygok rátok, mosolyogtok rám, szeretlek benneteket és szerettek, ez mind mind a saját BOLDOGSÁGOMAT fokozza.
Ezért önző :))) módon én nagyon sokat szeretnék VELETEK lenni újra és újra, és még több társunkat is szeretném önző :))) módon megismerni és megszeretni. Mert ez nekem NAGYON-NAGYON-NAGYON JÓ :)
Imádlak Benneteket :)
Deni megkérdezte tőlem, hogy szerelmes vagyok? Hát igen lehet hogy szerelmes vagyok Belétek és a Világba :)))
Végtelen szeretettel: Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Drága Erykém és Mindenki!

Nagyon örülök a nagyszerü beszámolónak! Úgyérzem, mintha én is ott lettem volna köztetek olyan szépen írtál róla Erykém! Gondolatban persze Veletek voltam, sokat gondoltam Rátok. Most úgy adódott, hogy más feladatok vártak rám, aminek nagyrészén már túl vagyok. Tegnap különösen tele voltam energiával, nagyon sokat teljesítettem. Ugye Nektek is köszönhetem?? Millió puszi és ölelés mindenkinek aki ott volt, és mindenkinek aki nem. Szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



Nagyszerű:))))

Ery olyan gyönyörűen leírtál mindent, hogy érzem, nem maradtunk ki semmiből:)))) Nyugi, máskor ott leszek, nem mindig találkozom az osztállyal...majd csak 2 év múlva:))))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Mind csodálatosak vagytok!

Elkezdődött.



Már alig vártam...

a beszámolóitokat. Köszönöm mindenkinek Erykém Neked is, hogy ilyen részletesen leírtad. És DENI is ott volt? Bárcsak.....na , de majd...találkozunk! Szeretettel ölellek benneteket : ágica



Drágáim!

Könnyes szemmel olvastam a beszámolót.Lélekben és álmomban veletek voltam. Leirtam mi tőrtént.
Ha kiváncsiak vagytok rá olvassátok el. Köszönök mindent.

Szerető öleléssel : Tike

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!



Kedveseim:-)

Deninket Kedvesem éppen most tette fel a vonatra:-))
Szuper volt a tegnapi nap veletek!!!!
Ery Kedves Te sokkal szebben leírtad,mint én tudnám,tehát csak annyit mondok,
hogy köszönöm Mindőtöknek,hihetetlenek vagytok!Szeretlek Titeket,a képek önmagukért beszélnek.
Már feltettem őket:-))
Drága Anyukám,Apukám!!
Többször elmondtam Mindenkinek,hogy millió puszit küldtök!!!
Ott voltatok velünk!Tudom,Éreztem!!!

Szeretettel mindenkinek: Ercsike



Sziasztok!

Azzal kezdődött, hogy beértem a Csengery utcába és leparkoltam valahová. Kiszálltam a kocsiból és messziről integetett nekem Klári és Katka. Megörültem, hogy Klári is feljött Orosházáról és Katkának, akivel már régi ismerősöknek számítunk. Elkezdtünk beszélgetni az utcán, egyszer mondom nekik, hogy nem megyünk még be, nincs nyitva? Mondják, hogy nem ez a szép bejárat a klub, hanem az a piros rácsos.....
.....ahol épp volt egy parkolóhely és beparkoltam az autómmal.
Aztán jöttek a többiek, DENI! Neki én annyira megörültem, hogy szinte lerohantam, hagyta, hogy ölelgessem aztán kinyögtem, hogy Ery vagyok, elmosolyodott és visszaölelt, sokáig megőrzöm ezt az ölelést, régen vártam rá és nagyon jól esett, sok szeretetet kaptam vele.
DENI! Úgy sugárzol a szerelemtől, boldogságtól, ahogy kell. Te pont olyan vagy, mint amilyennek én elképzeltelek. Hiába csipkelődsz néha, hiába dobod föl a magas labdákat, egy mindenhájjal megkent....nőt nem tudsz becsapni. Millió puszi Neked innen is és a Drága Feleségednek. Gyertek el a 20-i bulira hozzánk! Na.....lécci!!!!
Ercsike, Álom és az Angyalkák....drágák, mint mindig. Csendesek, meghatározó már a jelenlétük is, Imádom őket.
Jutka, Gabcili, Zoli, Mato, Macsesz, Őszinteség....jó volt Veletek újra! Szeretlek Benneteket!
Majd megérkezett Örökös Boldogság és Secret Admin! Hoztak nekünk vizet, sütit, gondoskodtak rólunk. Öbikém a mosolyod egyre szebb! Egyre csinibb vagy és úgy vonzod magadhoz az embert, mint egy mágnes. Úgy sugárzol és annyi jóság van benned, hogy én elolvadok Tőled. Imi, Drága Imi! Olyan jó, hogy van lelke ennek az egésznek és Te vagy az egyik meghatározója, mozgatója. Te vagy a szívem egyik csücske. És igazad van Tike és Jani végig köztünk volt és természetesen azok is, akiket kihagytam a felsorolásból.
Gondoltunk nagyon sok emberre, név szerint is megemlítettünk Benneteket. Az energia áramlás köztünk olyan volt, hogy én a végére, teljesen felforrósodtam. Az idő elröpült, Klárinak indult a vonata és búcsúzott. Öbi megölelte, mi pedig mindannyian átöleltük őket.
Ezt a képet őrízni fogom, amíg élek, ilyen velem most fordul elő először! Mindenkinek azt üzenem, hogy aki csak teheti teremtse meg, hogy ott legyen a megmozdulásokon, rendezvényeken, mert nagy-nagy erőt fog kapni a hétköznapjaira. Csodás vasárnapot Mindannyiunknak!:))))

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Köszi Admin:)))

Itt moziztam a fejemben ahogy olvastalak és elképzeltem mindent:)))

Nagyon kettéváltam volna, mert mindkét esemény kihagyhatatlan volt számomra. Mégis az érettségiző osztályomat választottam, mert 8 éve nem láttuk egymást...és mint kiderült, két lány már majdnem eltávozott közülünk, mert olyan betegségeik voltak. Igazából felgyógyulásuk örömére hívták össze ezt a rendkívüli talit, hiszen 2 év múlva leszünk 30 évesek:)))
Meséltem rólatok, hogy veletek szerettem volna lenni...némelyek lelkesen mosolyogtak, meg mondták, hallottak az ölelésnapokról is:) Volt, aki elszégyellte magát, mert úgy érezte, hogy ő semmi ilyesmivel nem foglalkozik és még nagyon távol áll tőle ez az egész. Sebaj! Én megfertőztem őket:)))) Annak hangot is adtak, hogy míg sokan panaszkodtak is, vagy közölték, hogy semmi különös nem történt velük az elmúlt 8 évben, vagy bevallották, hogy boldogtalan párkapcsolatban élnek, szóval faggattak, hogy én mitől vagyok ennyire sugárzó, honnan veszem az energiát?
Ti, tudjátok a válaszom:))))
Várom a beszámolót és további infokat!!!

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



szuper volt, mint minden

szuper volt, mint minden találkozó. bár ez most sok sok teremtésről szólt, én nagyon élveztem ahogy az áramlásban az ötleteket ontottuk :-) szépen szerveződik a kis egyesületünk, mindenki hozzáteszi amit gondol. én úgy érzem hogy egy új világot építünk magunknak. lesz benne egy kis ez egy kis az... csupa csudijó dolog ;-)

nagyon jól volt ott lenni, megölegetni mindenkit újra. különösen akik vidékről feljöttek, ideértve Tike és Jani, akik megint útra keltek miattunk és bár fizikailag nem érkeztek meg, de én éreztem hogy velünk voltak, mert annyira szerettek volna ott lenni. Amikor mindenki egy nagy körben ölelte egymást ők is velünk voltak, ez biztos. És Deni, aki feljött hozzánk Debrecenből, én meg mondom már egy ideje hogy Debrecenbe kéne menni, pulykakakakast kéne venni..... :DDD

Lesz majd beszámoló is, ha elkészül a jegyzőkönyv, feltesszük. És készül már a MoMoMo weboldal is, hogy az őszi rendezvényekre már elérhető legyen... köszönöm nektek akik ott voltatok hogy ilyen jó buli volt ez is :-)

Szép nap volt... nagyon emlékeztetes lesz nekem ez is, annyira jó energiák áramlanak ilyenkor, imádom :))))))))))))))



Kérlek szépen benneteket!!!

Drága egybegyűltek, akik ma ott tudtatok lenni, írjatok ide beszámolót a mai napról léccciiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii:)))))))))))))

Az osztálytalálkozónk nagyon jól sikerült...nálam volt a kis sárga kitűzőnk és meséltem rólatok:))))))))))))))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Háááát......

ember tervez.....Isten végez....

Szeretettel:
Szildi



Drágáim!

Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott. A Uni vagy nem tudom ki eléggé megtráfált bennünket.
Ha megnyugszom egy kicsit , akkor talán kiirom magamból.

Szerető öleléssel : Tike

Elérhető minden álom, ne add fel semmi áron.
Egyszer úgyis valóra válik, ha akarod , hogy valóra váljon !!!



Ki nem hagyhatom..:)

Pusszantok Mindenkit addig is..:)
Ölelés:
Gabcili.



Édes Ery:)))

Neked is nyugodalmas jó éjszakát és csodás hétvégét kívánok:))))

Kicsit kihajtottam magamat...és még nincs vége...de sebaj!!!! Majd nálad Erykém kipihenem:)))))

Köszönöm a gondolataitokat, nagyon veletek leszek!!!!

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Köszönjük, megyünk, sokan leszünk!

Aki nem jön, az is ott lesz velünk, gondolunk Rátok!
Öbikém, Evelyn aludjatok jól!

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



kettő kéne belőlem...

...de lehet, hogy néha az egy is sok:))))

Sajnálom, akkor mínusz egy fő szombaton...

Ölelem a jelenlevőket!!!!!!!!!!!

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Holnap MOMOMO nap :)

Szeretettel várunk BENNETEKET :)

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Drága Evelinem :)

Már kimentek az irásos meghívók is :)

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)



Öbike!!!!!!!!!

Semmiképpen nem lehet átrakni a kezdést 14:00 órára?????????????????????

Mert máskülönben nem tudok ott lenni:))))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Tünetmentes:))))

Köszönjük, aki gondolt rá, Örökmozgó Angyalkámra, mert reggel tünetmentes volt a kórházban, így hazaengedték!!! További diétára van szüksége egy hétig, de ettől még mehet iskolába szerencsére:) Néhány hét múlva, ha kimegy belőle a kapott szteroid, csinálunk egy további vizsgálatot, hogy megtudjuk mi okozhatta???

Még egyszer köszönöm:))))

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Kedvesek természetesen jövök!

Naná, hogy ott leszek!

Szeretettel:
Szildi



Drága Evelin!

Küldöm! szeretettel: Judit

"Csak egy helyen szeretnék élni, és ez az a hely, ahol a szeretet örökké uralkodik."



Ott leszek

én is :o)



Örökmozgóm kórházban:((((

Most ide írom, lehet még máshova is...kérlek gondoljatok Bálintra, küldjetek neki gyógyító energiát!!! Elöntötte az egész testét az Ulticaria (csalánkiütés), csütörtökön alig maradt olyan testrésze, ahol ne lettek volna tenyérnyi hatalmas foltok!!! Szerencsére időben vittem be őt és még nem ment a torkára, sajnos ez a kór fulladással is jár...én mindig ott vagyok vele, aludni jöttem csak haza.

Mindenkinek köszönöm!!!

''A mosoly az a fény, mely az arc ablakán világít, s jelzi, hogy a szív otthon van.''
Evelyn:)



Sziasztok Drága MOMOMO társaim :)

Elküldtük mailben a meghívókat, és akinek a címét tudjuk, annak elküldjük postán is, mert ez a törvény :)
Kérlek Benneteket, akik nem kaptak mailben értesítést, jelezzék felénk a momomo@thesecret.hu címen.
És kérlek Benneteket, hogy erre a mailre a postacímeteket, a pontos neveteket és a felhasználó neveteket is írjátok meg. Ez MINDENKINEK szól :)))

Ja és lesz egy meglepi ÖTLET is, nagyon KIRÁLY :))))))

Gyertek el mindannyian ha tehetitek, mert nagyon érdekes beszélgetések lesznek :)

Szeretettel: Öbike :)

Ui: A bankszámlaszámot a Tagdíj linknél már megtaláljátok :)

A szeretet mindent áthat.....
Mosolyogj Drága Magyarország :)