A boldogság forrása

roller bicikliEgyik reggel a táskámba csúsztattam Efraim testvér: Kései esők című könyvét. Amikor sírhatnékom van, akkor újra és újra átolvasom. Megrendítő írás. Számomra az. Este a játszótéren belelapozgattam. A könnyeimmel küszködtem. Egy pillanatra talán még a fizikai valóságból is kiszakadtam. A szomszéd padon fiatal anyukák csacsogtak. Szégyenkezve rejtettem fátyolos tekintetemet egy illatos papírzsebkendő mögé. Közben a gyerekeket fürkésztem. Visszahuppantam a Földre. A szent és a profán találkozási pontján hirtelen kijózanodtam. A roller és a bicikli került újra a középpontba. Ez az igazi lelkigyakorlat.

Egy mondat nagyon mellbe vágott. „Isten szenvedést küld azoknak, akiket szeret.” Először felháborított ez a kijelentés. Már máskor is olvastam. Most azonban új szemszögből kezdem látni az értelmét. Sokáig azt hittem, hogy a szenvedés Isten távollétének a biztos jele. Ezt gondoltam magamról is. Odáig már eljutottam, hogy a szenvedés tisztító hatását el tudom fogadni. Sajnos az a fajta vagyok, aki az élet viharait az átlagosnál nehezebben viseli. Márpedig mostanában kijutott nekem. Isten nagyon szeret engem!

Az éjszaka halál közeli élményeket olvasgattam. Számomra ezek a Biblia tanítását és a keresztény misztikus tapasztalatokat is alátámasztják. Megerősödött lélekkel, reménnyel telve, békés, kisimult gondolatokkal aludtam el. Hajnalban arra ébredtem, hogy Illés simogatja a fülemet. Átjött hozzám. Újra elaludtunk. Reggel kicsit belehúztunk a lustálkodásba. Ennyi jár nekünk. Szerencsére nem kellett korán kelni.

Néhány napja furcsa nyugalom van bennem. Nem tudom minek, vagy kinek köszönhetem. A sok ima megtette a hatását. „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Filippi 4,6-7)

Napközben azon gondolkodtam, hogy egyáltalán miért aggódok? Isten soha nem hagy cserben senkit. Elképzelhetetlen. Ennek ellenére mégis pörög az agyam. Generációs átok? Egy biztos: jelenleg megoldatlan és emberileg nézve megoldhatatlan problémák tornyosulnak előttem. „Isten szenvedést küld azoknak, akiket szeret.” Isten nagyon szeret engem! Ha komolyan venném és szó szerint magamra vonatkoztatnám az Igét, akkor szerte foszlana minden aggodalmam és félelmem. A sok nehézség a hit próbája. Figyelik, hogy hogyan viselkedek ezekben a helyzetekben. Elveszítem a fejem, vagy minden látszat ellenére rendületlen maradok a hitben, reményben, szeretetben. Ilyen egyszerű.

Délután megint rollerezni fogunk. Aztán mesenézés, vacsora, fürdés. Ha még lesz időm és energiám, virrasztani is fogok egy jó könyv és a Biblia társaságában. Ez az elmélkedés és ima ideje. Máskor nincs időm. Így szoktam elaludni. Ezért vannak szép álmaim. Az utolsó gondolatokat magammal viszem. Egyik éjszaka azt láttam, hogy a lakásunk tele van rózsaszirommal. Bokáig jártunk benne. Persze ennek volt némi előzménye is. Talán egyszer elmesélem. Lényeg az, hogy nem véletlen volt az álom. Kíváncsian várom a folytatást. Hajnalban megint fülsimogatásra fogok ébredni. Ez a boldogság forrása.

Forrás: http://somafoto.freeblog.hu

Hozzászólások



"Éntőlem lett e dolog..."

"Életed csalódásai tulajdonképpen az én szeretetem jelei. Üzenetem van számodra ma, gyermekem; ezt akarom elmondani nekedm azért, hogy bearanyozza a viharfelhőket, amelyek életed fölött tornyosulnak, és hogy tompává tegye a tüskéket, amelyeken járnod kell..."

Kedves Soma!

Nekem nagyon sokat adott ez a szöveg anno.
A teljes szöveget megtalálod a blogomban, a http://www.thesecret.hu/node/4391 bejegyzés alján.
Remélem, könnyít a lelkeden kissé Neked is.

Szeretettel:
Dia

..
Maradok továbbra is Csillagokkal Álmodó..



Köszönöm!

Köszönöm a hozzászólásokat! Megerősítenek. De, tényleg!:-)

Üdv': Soma



Kedves Soma!

Szeretem olvasni az írásaidat, mert sokat hordoznak magukban, és az írások mögött nagyon bölcs ember leledzik.
Tudod, én is hallottam már, hogy Isten azt terheli, akit nagyon szeret, mert fel akarja emelni. Meg azt is, hogy teher alatt nő a pálma. De már nem szeretnék nőni, mert elég magas vagyok.))))))
Istent pedig néha könyörögve kérem, hogy ne szeressen ennyire, mert sokszor úgy érzem, hogy beleroppanok a szeretetébe.
Egyébként jól érzem magam, de az életemben sok olyan dolog volt, ami másnak több életen keresztül nem jut.
A boldogság forrása pedig tényleg a gyermekek szeretete, mosolya, amivel hála a jó égnek, engem is nap mint nap elkényeztet a négy kölyök.



Egyszer találtam a

Egyszer találtam a bibliában egy mondatot...
/Példabeszédek 16/3/
3. Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek.
Épp most nem találom a bibliámat, amit apum kötött be bőrbe, abban sokkal szebben van megfogalmazva...
Mostanában az elengedést gyakorlom... nem erőltetek semmit, hogy hogyan kellene alakulniuk a dolgoknak, így sokkal terészetesebb.
A rózsaszirom amiben térdig gázolsz.... pehelykönnyű akadály.
lollipop



Az almok ...

...uzenetet hordoznak.Valaszt a kerdesre,utmutatast ,ha elakadtal.
Szeretettel,
felebarat