Az életem története röviden

Nos, lássuk csak, hogy is kezdjem el? Áh, megvan....
....Már kiskoromtól kezdve éreztem, hogy én valahogy más vagyok, mint a többi ember illetve gyerek.
Mindig is arról álmodoztam, hogy mi lenne ha rendelkeznék valamilyen természetfeletti erővel, kisgyerekként soha nem kedveltem azokat a játékokat, amiket a velem egykorú gyerekek játszottak. Mindig is csendes, visszahúzódó voltam/ vagyok, csak 1-2 barátom volt, de ők is inkább voltak haverok mint igazi barátok. Tinédzserként sem voltam/vagyok átlagos, már jónéhány éve ún. fura dolgok történnek velem. Már lassan egy éve annak, hogy a neten keresztül megismerkedtem egy MO-i 1 évvel idősebb lánnyal, ahogy egyre többet chateltünk egymással, úgy tűntek fel kettőnk között a hasonlóságok, egy kis idő után már szinte ijesztőnek is hihettem volna a rengeteg hasonlóságot, de ez még semmi, mert kiderült, hogy Ő és az én arcom bámulatosan hasonlít + Ő sem egy átlagos tini - mindkettőnknek vannak bizonyos mondhatni terészetfeletti képességei - , a rengeteg beszélgetés során megállapítottuk, hogy mi ketten valamilyen úton-módon testvérek vagyunk, tudunk a gondolatainkkal kommunikálni egymással, érzi ha például hirtelen megváltozik a hangulatom stb . Körül-belül ugyanannyi éves korunk óta tudjuk, hogy nem vagyunk olyanok mint a többi ember. Amióta ismerjük egymást, szinte 180 fokos fordulatot vett az életünk, majdnem minden nap chatelünk egymással. Nemrégiben egyszer a kedvenc zenekarom dalait hallgattam az mp3 lejátszómon és hagytam, hogy hasson rám a zene - kipróbáltam, hogy milyen képet fogok úgy rajzolni - lerajzoltam egy kastély egyik szobájának az egyik falát. Amikor készen lett a kép, amint ránéztem, olyan volt mintha a régi lakhelyem egy része lett volna. Mikor legközelebb beszélgettünk, átküldtem neki a képet és 1-2 nappal később azt mondta, hogy neki is ismerős a hely, mondanom sem kell, hogy mennyire ledöbbentem. Mi más lehetne ez minthogy tényleg már az előző életünkből ismerjük egymást?!!!!!!

CsatolmányMéret
love3_ojqbu8tz.gif38.63 KB

Hozzászólások



meadc

Jewelry Armoire - Official
Zales Jewelry
fake sunglasses
chrome store
prada wallet men
ray ban clubmaster sunglasses
ray ban sunglasses outlet
pandora charms
oakley sunglasses
Kate Spade - Online Sale
puma sneakers
Nike Air Max 1
Salomon Speedcross Shoes
under armour shoes
Prada Outlet
coach sale
official coach outlet site
yeezy shoes
Jordan Fusion Femme
coach outlet store
burberry scarf
ray ban online
under armour
pandora bracelets charms
moncler jacket
moncler sale
hermes bag
michael kors bags
sunglasses
Air Max 90
Nike Air Jordan Enfants
ray ban outlet
Air Jordan 10
burberry purse
Air Jordan Homme
pandora jewelry
ugg boots
payless shoes
citizen watches
prada online
puma outlet
trazodone100mg
Nike Air Max Femme
puma suede
top sunglasses
coach outlet online
Nike Air Jordan
puma outlet online
kate spade handbags
prada outlet bags
snow boots uk
coach outlet
michael kors watches
Diamond Rings - Official
Coach outlet online
coach outlet
prada outlet
nbastore
Air Max Enfants
basketball jerseys
michael kors outlet online
pandora rings
birkenstock uk
chanel bag
puma sneakers online
kate spade outlet
Pandora Bracelet - Official
rayban sunglasses
Prada Shoes - Official
homepage keywords
Nike Air Max Enfant
prada sunglasses
piumini moncler replica
michael kors
pandora.com
Nike Hyperdunk Shoes
Nike Boots
michael kors us
Adidas Outlet
Online Oyun
coach outlet online
Nike Air Force 1 Homme
michele watch
birkenstock canada
poly sunglasses
coach outlet online
pandora rings
Dreamland Jewelry - Official
birkenstock
ray ban uk
pandora uk
baseball jerseys
puma outlet
Air Jordan Fly 23
pandora charms sale clearance
Nike Air Max
Air Jordan Retro 3
kate spade outlet online
ugg uk
kate spade bags
shop mlb
michael kors uk online
handbags online sale
ray ban shop
louis vuitton
Nike Air Jordan Enfants
Jimmy Choo Shoes
pandora charms sale
payless shoes
birkenstock sandals
michael kors bags
Nike Air Max 90 pas cher france
Oakley Sunglasses
spendless shoes
birkenstock outlet
moncler outlet
ray-ban aviator
pandora sale
birkenstock sandals
The Retail Compliance Association
michael kors australia official
coach tennis shoes
chrome store
michael kors purses
Cartier Watches
discount oakley sunglasses
Nike Air Max Enfant
Nike Air Max 90
kate spade
puma outlet
michael kors outlet online
prada online
Longchamp tote
Prada bags
puma shoes
yeezy boost 350
nike running shoes
official chrome hearts
nike shox
prada outlet woodbury
pandora rings
coach usa online
birkenstock
Jordan Flight 45 Femme
ray ban sunglasses sale
nike shox
pandora uk
birkenstock sandals
ray ban frames
louis vuitton purse
Doxycycline
michael kors outlet online
burberry australia
michael kors outlet online
Nike Air Max 90
basketball jerseys
oakley holbrook.
coach carter
Sunglasses outlet sale
tracking ups
kate spade outlet
Oakley Sunglasses
Nike Free
ray ban sunglasses
prada us
michael kors
omega watches
louis vuitton outlet online
puma outlet
gucci watches
Air Max 95
ẩm thực
moncler outlet
canada goose sale online
pandora deutschland
Air Max Enfants
Lisinopril 10mg Us
polo outlet online
Nike Air Jordan Enfants
outlet sale
ray ban outlet
michael kors outlet
Nike Air Max 1
baseball jerseys
kate spade purses
hot dor
kate spade outlet
michael kors outlet online
nike air max 95
moncler us
pandora uk
Brighton Jewelry - Official
Wave Prophecy 2 Shoes
ray ban outlet
nflshop com
Wedding Rings- Official
Nike Free
michael kors outlet online
Nike Shox R3
mcm outlet online
Nike Free Run
Nike Free
Nike Air Max
sunglasses outlet
Nike Air Jordan Homme
rolex watch
yeezy boost 350 white
birkenstock gizeh
nike running
Nike Air Max 2017
Nike Air Max 2017
Air Max 180
coach outlet us
coach factory outlet
pandora rings
hermes belt
Nike Air Max 2017
puma shoes
Nike Dunk SB Low
louboutin shoes
Nike Schuhe Herren
yeezy boost 350 shoes
burberry outlet online
prada outlet online
ray-ban eyeglasses
Nike Air Max Chase
Nike Air Max 90 Mes
louis vuitton outlet
Wholesale Outlet Sale
yeezy boost 350 shoes
michael kors outlet
Prada Sunglasses - Official
BURBERRYburberry australia
michael kors outlet
ray-ban glasses
Prada Bags
nike jordan shoes
canada goose sale
michael kors outlet
burberry australia
tiffany co
celine outlet online
Burberry Shirt - Official
pandora charms
skechers shoes
snow boots
sunglasses sm
Nike Air Jordan Enfants
coach outlet
ray ban sunglasses
pandora uk
Jared Jewelry - Official
michael kors outlet online
chrome store
Nike KD 8
ray-ban sunglasses
kate spade outlet
louis vuitton australia
sunglasses
puma suede outlet
pandora jewelry uk
hermes bag
Nike Zoom
Nike Air Jordan Enfants
ugg uk
oakley frogskins sunglasses
coach outlet online
spades uk
breitling watches
kate spade
hockey jerseys
Pharmacy Discount Network
Kay Jewelers - Official
timberland boots
coach bags
prada outlet online
timberland outlet
pandora jewelry sale
birkenstock outlet
Nike Free Run
ralph lauren sale
kate spade outlet store
ray ban polarized sunglasses
pandora jewelry
puma sneakers
louis vuitton bags
clb shoes sale
rayban prescription glasses
burberry outlet
coach australia
burberry outlet online
Michael Kors Outlet
Prada Sunglasses - Official
hermes belt
Jared Jewelry - Official
ralph lauren polo
sunglasses hut
burberry outlet
under armour stock
Nike Free
abercrombie canada
burberry scarf
casio watches
Promise Rings - Official
Nike Schuhe Damen
wayfarer sunglasses
pandora charms
Wave Prophecy 2 Shoes
Air Max 90 Femme
pandora uk
Premier Jewelry. - Official
puma oulet sale
ray ban justin
ray-Ban sunglasses
coach outlet online
boulder shoes sew repair
KRUZ-GRAPHIX,wordpress
michael kors outlet
nike outlet shoes
Nike Air Max 2017
Abercrombie Fitch
yeezy shoes
Air Max 180
mens sunglasses
Celine Outlet Sale
kanye west shoes
michael kors bags
ua shoes
ray ban erika
prada handbags
payless shoes online
official kate spade website
coach outlet online
pandora rings
pandoracharms
pandora rings uk
Coach Sunglasses Outlet
balenciaga outlet
Engagement Rings - Official
Nike Air Max 180
official michael kors
Ray Ban sunglasses
shoes sale
Nike Air Max
Air Max 180
burberry outlet
Dreamland Jewelry - Official
birkenstock sandals
birkenstock
Nike Air Max Couple
coach outlet online
prada outlet online
louis vuitton outlet online
Nike Air Jordan
gel kayano
official michael kors
michael kors outlet bags
Hugo Boss Store
payless shoes
Premier Jewelry - Official
ray ban outlet
Coach Handbags
pandora sale
coach watches
nike store
football jerseys
louis vuitton outlet online
coach outlet online sale
Add Your Link Free
backlink
louis vuitton us
michael kors
Nike Air Jordan Enfants
michael kors
Michael Kors Handbags Outlet Sale
kate spade outlet online
Green Cleaned
ugg boots
sunglasses
Nike Blazer Femmes
evbid
Wine
coach outlet
birkenstock outlet
Burberry Australia
payless near me
Chanel Outlet
north face sale
Nike Air Max
Prada Shoes - Official
michael kors outlet
ray ban wayfarer sunglasses
Oakley Sunglasses
puma sneakers outlet
payless shoes
nike free shoes
diesel watches
burberry outlet canada
prada sale
puma sneakers sale
louis vuitton outlet
Air Max 180 Homme
Jewelry Armoire - Official
coach handbags sale
Hermes Outlet
timberland shoes
Nike Air Max 2017
coachs outlet
louis vuitton outlet online
Nike Jordans
football jerseys
burberry outlet sale
Nike Free 3.0
michael kors outlet online
ray ban wayfarer
ray ban sunglasses
Rolex Watch
michael kors
michael kors
nike huarache shoes
ray ban sale
Adamson
pandora necklaces
kate spade italy
coach australia
pandora uk
pandora uk
swatch watch
michael kors watches
michael kors
rayban prescription sunglasses
Brighton Jewelry - Official
prada outlet online
Nike Air Force
michael kors outlet
fulam shoes
softball jerseys
Nike Air Max
balenciaga us
Air Max 1 Homme
michael kors
Watches
Air Jordan Enfant
chrome store canada
sunglasses store
coach outlet
michael kors outlet
Nike Free Run
mk outlet online
michael kors outlet
the beat
seiko watches
michael kors
Lifestyle
Air Max 90 Femme
hermes outlet
Nike Air Jordan enfants
hermes outlet
prada purses
kate spade outlet
nike jordan shoes
salomon sneakers
yeezy boots 350
ray ban sunglasses
kate spade handbags
prada outlet sale
Air Jordan 11 Femme
80's Fashion
Air Jordan Femme
birkenstock sandals
kate spade wallet outlet
articles
kate spade outlet
tiffany co
myhermes parcel shop
burberry outlet
Longchamp outlet
nike shoes
under armour outlet
ray ban shop
me adc8.5



válasz

Kedves Anna!
Az itteni nevem nagyrészt a misztikumokért való rajongásom jele, másrészt pedig egy kicsit úgy érzem, hogy én is valami olyasmi vagyok, mint a nevem. De nyugi, nem vagyok gonosz vagy valami olyasmi. Jó látni illetve olvasni, hogy Te is különleges vagy. Ha a kapcsolatfelvételen az e-mailezést meg ilyesmit értesz, - akkor nyugodtan írj egy üzenetet nekem - nagyon szívesen megismerkednék veled.
Szia és további szép napot!
Dark_Angel



én hiszek ebben

Kedves Dark Angel!
Először is, én hiszek abban, amit írsz!
Mondd csak. honnan a neved?
Kicsit félelmetes! Legalábbis számomra.
Nekem is voltak, és most is vannak fura dolgaim, amiket nem tudok megmagyarázni.
Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül.
Én ezekről a dolgokról soha senkinek nem beszéltem, mert féltem, hogy hülyének néznek.
Az én gyerekkorom nagy része is azzal telt, hogy szinte imádkoztam azért, hogy hadd legyek különleges!
Mert mindig kilógtam a sorból, nem barátkoztak velem.
Szenvedtem emiatt, és volt, hogy elég nagy hülyeségeket csináltam azért, hogy bevegyenek egy-egy klikkbe.
de egy idő után rájöttem, nem baj, hogy más vagyok.
Sőt!
Én MÁR különleges vagyok, és ezért hálás vagyok!
Vannak fura álmaim.
Egyre gyakrabban.
Sokszor álmodok pl. angolul, pedig csak egy évig tanultam, és álmomban megértem és beszélem is.
Van valaki, aki gyakran megjelenik az álmaimban.
Valaki, akit ebben az életemben nem ismerek, de az álmaimban ő egy számomra nagyon fontos ember.
Nem értem ezt az egészet.
Fogalmam sincs, hogy ez vajon a vágyaim kivetítése-e, vagy mi, úgy mégis...
Sokat agyalok rajta.
De néha határozottan azt érzem, hogy az ő és az én útjaim találkozni fognak és itt, ebben az életben is ő lesz a társam.
Egyre több jelet vélek felfedezni, mintha mutatná, hogy merre menjek.
Hogy hova menjek azért, hogy együtt lehessünk.
Elég fura ez az egész, így visszaolvasva tuti páran zizinek fognak nézni!
De nem érdekel, már megszoktam!
Mindig is furának tartottak az emberek- anélkül is, hogy bármit tudnának ezekről a dolgaimról!
Szívesen felvenném veled a kapcsolatot, ha te is akarod!
Szia és szép napot!
Anna



Kedves humorgumo : ez nem

Kedves humorgumo : ez nem love story, az a csaj nem a szerelmem és különben is én egy csaj vagyok, és ha figyelmesen végig olvastad, akkor láttad, hogy mi ketten TESÓK vagyunk valamilyen szellemi úton-módon.



Tiszta Love story csak

Tiszta Love story csak 2008-ban:)

Szedd fel a csajt aztán repüljetek el..ez a királyság:):)YOOOO:D

" Boldogság = Állapot > ÁLLAPOT=Pillanat "