Titkos tanítások (Müller Péter)

Müller Péter, titkos tanításokJó pár hónapja már, hogy egy valamit igazán, tiszta szívből szeretnék bevonzani. Kisebb nagyobb sikerrel ez sikerül is. Ez ügyben jósoltattam már nagyon régen egy kártya vetővel (eddig amit mondott minden bejött) ő akkor azt mondta, hogy igen létrejön, megvalósul az amit szeretnék, de ez egy nagyon hosszú és nagyon lassú folyamat lesz majd... Hát teltek, múltak a hetek hónapok... Volt hogy már azt hittem, "igen sikerült és előbb, mint ahogyan azt a jós mondta", de nem, igaza van, ez egy lassú folyamat... Hitemet mikor kezdem elveszíteni, akkor mindig hirtelen történik valami, valami olyan, amit magam se tudok meg magyarázni, hogy miért és hogyan. Ugyanis ilyenkor történik mindig valami olyan amit ki jelként, ki valami Isteni csodaként, angyali segítségként foghatna fel. A lényeg, hogy hirtelen újra, lesz "HITEM"! Hitem ahhoz, hogy ne adjam fel, hogy érezzem, nem reménytelen, nem egy álom... Most legutóbb Müller Péter könyve került a kezembe (Titkos tanítások). Egy teljes oldal megragadott. Annyira épp "hitembe illő" és arra "bíztat", hogy igenis tartasak ki amelett, amit szeretnék, mert ha feladom, és nem arra gondolok, hogy igen is lehetséges, akkor nem valósul meg. Amik igazán meg ragadtak a következő mondatok.

"AKI SORSÁNAK URÁVÁ AKAR VÁLNI, ANNAK MINDENNAP ÉS MINDEN ÓRÁBAN MEG KELL ERŐSÍTENIE A MOST MÁR TISZTÁN LÁTÓ BENSŐ CENTRUMÁT".

"VÉRRÉ, REFLEXÉ, ÖSZTÖNNÉ, JELLEMMÉ ÉS VÉGSŐ SORON SORSSÁ CSAK AZ LESZ, AMIT SOKSZOR ISMÉTLÜNK. HA VALAMIBEN NINCS HOSSZÚ IDŐN ÁT TARTÓ MUNKA: SOHASEM LESZ MIÉNK. EZÉRT A VALÓDI AKARAT NEM CSUPÁN AZ, AMI BENSŐ VEZÉRÜNKTŐL EREDŐEN VILLÁMKÉNT ÁTCIKÁZIK RAJTUNK, S BEVILÁGÍTJA LELKÜNK HOMÁLYOS TÁJAIT, HANEM AZ, AMIT SOKÁIG AKARUNK."

Ezek a mondatok megerősítettek abban, hogy igenis tartsak ki nem csak MA, henem MINDEN NAP amellett, amit VALÓBAN SZERETNÉK. Remélem, bennetek is ezek a mondatok hasonló gondolatokat, érzéseket índítanak el, mint bennem.

Szeretettel: Boldog

Hozzászólások



Ji King tapasztalatok

Sziasztok!

Már évek óta használom a Jóskönyvet. Szinte mindig megkaptam a választ. És tényleg arra válaszol, amit kérdezek. Az elején, mikor kezdtem használni, nem mindig tudtam értelmezni a kapott jelet. Érdemes szerintem lejegyzetelni a kérdést és a kapott jelet/jeleket.
Ha visszanézem amit régen nem értettem, most már tiszta a kép.
Gyakran előfordult pl. velem, hogy nem voltam hajlandó megérteni. Azt akartam kiérteni belőle, amit én szerettem volna válasznak. Pedig ott volt akkor is az intelem, most már látom. Akkor azzal a fránya egóval mást olvastam ki belőle.
Szerintem úgy kell nekiállni használni, hogy előtte meditál az ember és az akaratos ego a háttérbe vonul.
Ezek után valahogy a "forgószél közepéből" kell kérdezni és értelmezni. Szembe kell tudni nézni azzal is, hogy nem bíztat valamiben. Mert ha nem bíztatott, hát így utólag látom, igaza volt.

Ha valakinek van még tapasztalata, szívesen olvasnám...:)



Kedves boldog!

A te felvezető cikked nagyobb hatást tett rám, mint ez a pár sor... nagyon magamra ismertem... főként akkor hagy el a hitem, ha éppen összeborulnak a hullámok... és akkor elindúl a láncreakció... ezt már gyermekebb koromban felismertem magamban, akkor ez eképpen nézett ki:
"Fenébe, holnap úszásóra és az macerás, nem szeretem... - ja és emiatt eszembe jutott: csütörtökön zongoraóra, amit szintén nem... jaaaj de rossz" :D
Nah ez a mechanizmus kapcsol be akkor, ha valami miatt megszűnik a belső harmónia, és amolyan star wars-os fogalmazásban, "zavar támad az erőben".:)
Aztán persze helyrerázódom... de érdekes látni, hogy más is átéli ezt a jelenséget és tudja, hogy mit kell tennie. Müller Pétert én is szeretem, bár még egy előadását sem volt szerencsém hallgatni, könyvéhez sem volt szerencsém, de a Mesterkurzus kapcsán már láttam róla pár videót.
Szerintem a megingások nem rosszak... kellenek, az "építmény" részei... mint a kapcsolatban a szünetek.



Kedves Sziszka!

Köszönöm! További szép estét neked is!



Atinak!

Akkor itt az ideje:)

Szép estét Neked!:) és felismeréseket:)

„A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, nem abban, hogy ő szeret és képes a szeretetre.”
Sziszka



Akkor itt az ideje:) Szép

Akkor itt az ideje:)

Szép estét!:)

„A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, nem abban, hogy ő szeret és képes a szeretetre.”
Sziszka



Kedves Sziszka!

Sajnos még nem igazán van tapasztalatom ezekben a dolgokban. Bár történtek már velem furcsa dolgok. Nekem a válásom hozta elő újra az efféle dolgok iránti érdeklődésemet. Korábban már foglalkoztatott a főiskolai tanulmányaim alatt.
Szeretettel A!



Ati Kedves!

Nekem sem az egyedüli, de valahogy Ő volt az első, aki a gondolatai által igazán közel került hozzám, a JÓSkönyv pedig már évekkel ezelőtt utat mutatott nagyon sokszor, ezért visszatérően lapozom előszeretettel.

Te rendszeresen használod?
Vannak tapasztalataid, élményeid, ha kérdezhetek ilyet?

„A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, nem abban, hogy ő szeret és képes a szeretetre.”
Sziszka



Kedves Sziszka!

Örülök ha örömet okoztam! :) Müller Péter amúgy nem az egyedüli akit szeretek olvasni.
További szép estét A!



Kedves Sziszka!

Örülök ha örömet okoztam! :) Müller Péter amúgy nem az egyedüli akit szeretek olvasni.
További szép estét A!



Kedves Ati! Örömmel

Kedves Ati!

Örömmel olvasom, hogy más is használja a Jóskönyvet:)

„A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, nem abban, hogy ő szeret és képes a szeretetre.”
Sziszka



Hinni kell valóban,de.....

“Az igazság kibírja a kételyt - sőt fölfedezése igényli is. Vakhit csak olyasmihez kell - de ahhoz nagyon-, ami nem igaz.” (Müller Péter: Jóskönyv)



Kedves Boldog!

Bennem mindenképp...

Olyan gondolatok voltak ezek, amiket most nagyon jó volt olvasni, és nagyon mélyre hatoltak...
Nekem mindenképp...!

„A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, nem abban, hogy ő szeret és képes a szeretetre.”
Sziszka