Boldogulhatunk munka nélkül?

álom állás"Ha rátalálsz a munkára amit szeretsz,egyetlen napot sem kell dolgoznod az életben"(Konfucius)

Mindenki pénzt akar. És csaknem mindenki azt gondolja, hogy a pénzszerzés legjobb módja, ha a pénzre koncentrálunk. Az emberek szinte bármit képesek megtenni, ha pénzt kapnak érte. Sajnos, ennek a hozzáállásnak az eredményeként kemény munkára ítélik magukat, amely mint már láttuk, soha nem fog sok pénzt hozni a konyhára.
A pénzre való koncentrálás minden bizonnyal a leginkább elmaradott válfaja azoknak a módszereknek, amelyekről a gazdaggá és sikeressé válás kapcsán valaha is hallottam.
De had fogalmazzak másképpen. Ha annak, amit munka címén jelenleg végzünk, fő oka a pénz, akkor valószínüleg soha nem fogunk tudni annyi pénzre szert tenni, amennyire akarunk, és így soha nem érjük el a nagyszerűséget sem abban, amit csinálunk.
Ha csak a pénzre fordítjuk a figyelmünket, akkor soha nem leszünk az életben boldogok és elégedettek. Miért nem? Mert soha nem tudunk elég pénzt keresni. És ez a szintiszta igazság.
A másik ok, amiért nem igazán szerencsés dolog a pénzre összpontosítani, az, hogy a pénz átkozottul bizonytalan dolog. Értéke állandóan változik, mert olyan dolgok rángatják ide-oda, amelyeket nincs módunk befolyásolni. A szerencse váltakozó, az infláció hol meglódul, hol lecsillapodik, a nemzetközi valuták csalfa jószágok, nem is beszélve a vagyont fenyegető milliónyi egyéb katasztrófáról. Semmi nem okozhat nagyobb csalódást és hátrányt, mint az, ha egy ilyen bizonytalan és megbízhatatlan dologra összpontosítjuk figyelmünket. Ha pénzre koncentrálunk délibábot kergetünk.

Tegyük a hangsúlyt a megfelelő szótagra!
Mivel gazdag sikeres és kiváló akarsz lenni, és mindezt erőfeszítés nélkül kívánod elérni (ami valójában az egyetlen lehetséges módszer), elsősorban arra kell figyelned, hogy olyan tevékenységet végezz, amely kielégíti az alábbi kritériumok valamelyikét:
- Szereted csinálni
- Megdobogtatja a szívedet
- Kreativitásod számára kihívást jelent
- Magával tud ragadni, fel tudja kelteni a szenvedélyedet és örömteli
- Oly erős késztetést érzel iránta, hogy akkor is azzal foglalkoznál, ha egy fillért sem keresnél vele

Ilyen egyszerű az egész. Ha a fentiek közül bármelyik jelenséget megtapasztalod, akkor az azt jelenti, hogy te szerelmes vagy abba, amit csinálsz. És ha már szerelmes vagy abba amivel foglalkozol, a siker is megjelenik, mert:
- Ha szereted azt, amivel foglalkozol, akkor az megszűnik munka lenni.
- Minél jobban szereted azt, amit csinálsz, annál inkább könnyedén, spontán tudod átadni magad annak a tevékenységnek.
- Minél nagyobb mértékben adod át magad a tevékenységnek, annál mélyebb tudásra teszel szert.
- Minél mélyebb, annál erősebb a tudásod.
- Minél erősebb a tudásod, annál könnyebb elérni a sikert, mivel az elmélyült, szilárd tudás jelenti a kulcsot az ihletett gondolkodáshoz, és problémák inteligens megoldásának megtalálásához.
- Az elmélyült tudás birtokában pedig gyorsan fel lehet ismerni a lehetőségeket, és le lehet csapni a legjobbakra.

De mindezek alapvető feltétele, hogy szeresd amit csinálsz!

Pénzügyi előnyök
Amikor szerelmesek vagyunk abba, amit csinálunk, a pénz csupán bőséggel megjelenő melléktermék lesz.
Srully Blotnick, miután 20 éven keresztül nagyszámú mintasokaságon statisztikai felmérést végzett a középosztálybeli dolgozók körében, megállapította, hogy a milliómossá vált személyek azért gazdagodhattak meg, mert teljesen feloldódtak abban a tevékenységben, amelyet végeztek. Teljesen felóldódni pedig csak abban lehet, amit az ember nagyon szeret.

Csináld tehát azt, amit igazán szeretsz, a pénz majd jön magától!

Hozzászólások



Szívemnek Kedvesei!

Köszönöm,hogy ennyien olvassátok az írásaimat!Köszönöm,hogy ennyien írtok hozzászólásokat!
És mindezt miért köszönöm?Mert én így tanulok tőletek.Sok okosságra világítotok rá,és remélem,hogy a hétvégén egy ujjabb blogban össze is tudom foglalni,hogy én mit tanulok azáltal,hogy a kommentárjaitokat olvasom.
Millió ölelés és hála mindnyájatoknak!

Tedd meg az első lépést hittel.
Nem kell látnod a lépcsősort.
Csak tedd meg az első lépést
anett



Kedves NewYork:)

Fantasztikus vagy!Amit csinálsz,az is:)
Köszönöm,hogy megosztottad.Mellesleg,egyántalán nem sikeredtél hosszúra,sőőőt...
Mesélj még:)
Kérlek.

Szép napot:)



Csenge?

???
:)))
Mi a kérdés?



Hű de egyedül

csenge333

Hű de egyedül és válasz nélkül maradtam...



Hála

Kedves Mindenki!
Elég régóta járok ide olvasni, többször gondoltam már hogy regisztrálni kéne, de Anett bejegyzése adta meg a végső lökést hogy megtegyem:) Mert megerősített abban, hogy jó úton járok.
Én mozaik készitéssel foglalkozom, évek óta, először csak hobbiként csináltam, de mostanra ez lett a fő tevékenységem. ( akit érdekel a blogomban megnézheti) Teljesen úgy van ahogy Anett írta, szerelem ez nekem nem munka. Az öt felsorolt pont mind igaz rám, nemhogy egy :) Ha olyan a szituáció ingyen is csinálom csak rakhassam egyik kockát a másik után...
Na a lényeg amiért írom ezt az egészet, hogy az utóbbi időben nagyon beindultak a dolgok...Talán azzal van ez összefüggésben, hogy el kezdtem a titokkal foglalkozni?;)) A könyvet konkrétan nem olvastam és a filmet is egyszer láttam. Azt sem tudom, hogy igazán gyakorlom-e a vonzást...mert hitetlen vagyok és nem tudok úgy gondolni dolgokra, hogy már az enyém ha még nem az enyém :) Pedig piszkosul nagy képzelőerőm van de ez nem megy:) amit viszont sűrűn csinálok helyette a pozitív megközelítések mellett (a negatívakat szinte 90 %-ban sikerült kiirtanom) újabban az hogy mindenért hálát adok magamban...és ez úgylátszik nagyon bejött. Hálás vagy? Akkor küldünk neked még!:)))
Először is ami nagyon fontos, hogy naponta hálát adok magamban a férjemnek aki szeret és lehetővé tette, hogy nem kell "rendes" munkahelyen egy irodában micsodálnom egész nap a rezet, (mert tőlem ezt szokták kérdezni: nincs rendes munkahelyed?):) és akkor is foglalkozhattam ezzel amikor még csak a zsebpénzre valót kerestem meg vele.
Hálát adok a megrendelőimnek, hogy hozzám fordultak és egyre több van belőlük...ha valami nem jön össze nem mérgelődöm rajta hanem arra gondolok, ennek meg volt az oka, nem lett volna jó nekem.
Most inditottam egy tanfolyamot, eredetileg 8 főt szerettem volna, mert pénzben ez lett volna az optimális...4 lett belőle...de egy percig sem esett ez rosszul, hálát adtam magamban annak a négynek, hogy megtisztelt azzal, hogy tőlem akar tanulni...
Bekerültem egy kreatív csapatba ami úgy indult, hogy csak cikkeket kell irnom egy weboldalra...néhány hónap múlva kiderült, hogy az oldal tulajdonosa olyan elkötelezetten tanulja és kezdte el művelni az internetmarketinget, hogy rengeteget tudok tőle tanulni tehát ez sem történt véletlenül és ezért is nagyon hálás vagyok:)
Szóval nálam így működik ez a dolog...bocsánat, hogy kicsit hosszú lettem még így sem irtam le mindent, de remélem valamennyire átjött, hogy mit akarok mondani :) Tudom, hogy ti megértitek:)

ez vagyok én
http://rakom.freeblog.hu/



:)

Közben eszembe jutott a nap folyamán ez a "témakör".S tulajdonképpen arra jöttem rá,hogy ez egészen rendben van és mondhatni,"nyilvánvaló",hogy azt érdemes igazán csinálni,azzal érdemes foglalkozni,ami szívőnket-lelkünket feltölti.
Nade,úgy vélem sokunknak éppen ez okoz nehézséget.Elkezdeni.Valahogyan nekifogni.Éppen az alább elmondott dolgok miatt.Persze,az elsőszámúak magunk vagyunk magunk számára,de ha "adjisten" nemvagyok az a mindenáron kiállok magamért típus,vagy nem akarok másnak magyarázkodni,de úgy érzem kellene..
Persze nem kell:)
Szóval,ha vesszük az összes lehetőséget..
Hogyan is kezdjük mi ezt el?
Tudom,kezdj neki.Ennyi.
Nademégis:))))
Nagyon sokmindent tudnék mondani most énis,hogy félelmeket legyőzni,meg hinni és bízni.Most legyünk kicsit átlagosan realisták:))
Szóval?



Drága Anett!

Bármilyen hihetetlen, de én ezt a munkát nem szerettem, pedig a mostani cégemnél dolgozom immár 20 éve, igaz, hogy mostanra
már a negyedik munkakörben. Annak idején én választottam ezt a céget, mert közel volt a lakhelyemhez és jól fizettek. A munka
száraz volt és rendszertelen. Egy idő után kezdtem átalakítani és kialakítani a saját munkamódszeremet, környezetemet, ezzel együtt
kezdtem megszeretni a munkámat és láss csodás....több lett a pénz is....sokkal több!!!!!
Mostanában gondolkodtam épp el ezekről a dolgokról, hiszen a húsz év alatt kicserélődtek a kollégák, most sok a fiatal, aki már csak
egy-egy munkámnak a mostani arcát ismeri, a régivel nem találkoztak. Viszont a mai napig szeretem a munkámat, szívesen dolgozom,
jól érzem magam a munkahelyemen, jó kollektíva vagyunk. Még mindig el tudjuk egymással fogadtatni a jó ötlegteinket, hiszen mindany-
nyian profitálhatunk belőle pontosan az előbb leírt tényezőkkel és nem utolsósorban a SOK PÉNZZEL! Köszönöm, hogy elmondhattam!

"Élj a Szíved Erejével!"
Szeretettel: Ery



Én is!

Megértésben én is jelentkeznék, habár sose voltam GYES-en, vagy GYED-en, mert nem is vagyok nő.:)
26 éves viszont vagyok.:D De komolyra fordítva: sokan megszokták, hogy az élet ebből áll: dolgozól.... ha nincs mondanivalónk egymásnak, akkor soxor előjön: mit dolgozól... mit csinálsz? S akkor jön a csodálkozás, ha jön a válasz, hogy: "épp semmit". Tudod, ha "A" ember gályázik egész nap, mint a barom, és csak pici szabadideje marad, akkor természetesnek veszi, hogy más is ezt csinálja, és lehet néha picit rossz érzéssel tölti el, ha mégse.:) Ez nem gonoszság, csak létező jelenség. Erre rá is szoktak játszani, amikor a társadalmat a munkanélküliek ellen hangolják... mintha ők okoznának problémát a társadalom pénzügyi ellátásában... holott... de mind1, nem bontom ki ezt a témát.:)



Szia! Én nagyon is meg

Szia!

Én nagyon is meg tudlak érteni,ezen én is keresztülmentem néhány éve.A gyes lejárta után semmi lehetőségem nem volt,hogy a 3 éves gyerek mellett eljárjak dolgozni,én is megkaptam amiket te,nem sorolom most itt fel.Akkor még nem tudtam a vonzásról,nem olvasgattam,amiket most és nagyon nehezen éltem meg azt az időszakot,szinte tönkre tettem magam,mások miatt.Tisztelem,hogy ennyi erőd van és így tovább,ne is foglalkozz senkivel,csak hogy neked és a családodnak jó legyen,aztán majd kialakítja az élet úgyis a dolgokat.
Nekem pl. kapott egy betegséget a gyerek és emiatt jó is volt,hogy itthon voltam vele,mert sajnos sokáig elhúzódott,aztán úgy éreztük szeretnénk egy kistesót,aztán jött is,ahogy elterveztük.Ezután a gyes után mihez kezdek,még nem tudom,de most sokkal bizakodóbb vagyok,mint akkor voltam,pedig kilátásban konkrétan még nincs semmi.Nagyszülőkre nem számíthatunk,de majd lesz valahogy.:-)

Hidd el,van aki megért,például én:-)

Evivi



köszönöm

Kedves Anett!
Köszönöm soraidat!
Tudod, én 26 éves vagyok, nemrég telt le a GYES, a kislányom pár hónapja jár oviba!
Életem legszebb 3 éve volt ez az idő, de most, hogy úgymond újra szabad vagyok, NAGYON ÉLVEZEM!
Főleg, mert az én kicsikém imádja az ovit, tudom, jó helyen van, én pedig csak VAGYOK.
Mást nem kapok a környezetemtől, mint:
-Mikor mész el dolgozni?
-Hogy hogy nem dolgozol?
-Miből élsz?
Csupa ilyet. Már nagyon elegem lett belőle.
Elmentem hát egy állásinterjúra, de mivel sugárzott rólam, hogy eszem ágában sincs ott dolgozni, persze nem vettek fel.
Most kicsit leszálltak rólam, bár tudom, ez átmeneti, nemsokára majd újra rákezdenek!
Eléggé idegesítőek tudnak lenni!
meg sem próbálom velük megértetni, hogy mit érzek, hogy miért jó ez nekem így.
Tudom, úgysem értenének!
Ezen kívül pedig van egy dolog, amit igazán szeretek csinálni, vagyis amit IMÁDOK csinálni és amivel -nem mellesleg- még jól is lehet keresni!
Csak egyenlőre még nem talált meg a lehetőség!
De csak mert még nem vagyok rá kész!
Amint kész leszek rá, tudom, jönni fog a lehetőség!
De egyenlőre jó nekem így!
Jó, nagyon jó, hogy végre azt csinálom, amit akarok!
Eszem ágában sincs elmenni dolgozni azért, hogy megfeleljek a környezetem elvárásainak!
Az egyetlen ember, akinek meg kell, hogy feleljek, az ÉN vagyok, és Én most elégedett vagyok!
Miért nem lehet ezt megérteni???????



CWG

A filmet még nem láttam:)



Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel

Azt megfilmesítve láttam!
A szerző életéről és a könyv születéseinek körülményeiről szól a film. Ahogy a könyv, úgy a film is szenzációs, noha a könyvet nem olvastam, dehát ugye nagyon sok gondolat megtalálható belőle - gondolom én - a filmben.



Kedves Anett:)

Köszönet a blogbejegyzésért. :)
Idekapcsolódónak ajánlom még szeretettel Neale Donald Walsch,Beszélgetések Istennel,Első könyv 11-12.fejezet.
Az elmúlt egy hétben olvastam,még nekem is friss,de az érzés jóóóóó :)

Szép estét nektek



a pénz természete

Igen-igen, de ez azért van, mert minden ember érzékeli a létbizonytalanság szagát. Ezt úgy érzi meg, hogy egyszerűen mérleget von: rengeteg kiadás, és alig marad valami... s akkor még nem is élt, csak a létezésének (kaja, pia, szállás) költségeiről van szó. A lényünknek lelki táplálékre is van szüksége, de ugye az is pénzbe kerül.:) Egyébként magamon is észrevettem, hogy amíg csak elvoltam, mint hal a vízben, addig olcsóbb voltam saját magamnak, de amint beindult az élet 2008-ban, kicsit drágább vagyok magam számára.:) No de vissza a lényegre: az emberek első reakciója erre a helyzetre: GYŰJTENI.
A pénz valódi természete, és igazi közgazdaságtani tulajdonságaira rávilágíthat Secret Admin, vagy egy olyan közgazdász, aki nem a rendszer szolgálatába van állítva.:) Azt hiszem vannak olyanok.:) Vagy bárki, aki érti, vagy olvasta ezt a gondolatot, miszerint egy egység pénz, annál értékesebb, mondhatni hasznosabb a társadalom számára, minél több kézen megfordul, hiszen annál több ember képes általa igazi értékhez jutni.:)



Gazdagodj és élj boldogan...

Ha lelked teszed egy ügyre fel, mit igazán szeretsz
és ha kell, hát ingyen végzed el, így gazdaggá lehetsz!
Mert belső lényed gazdagsága vonzza majd a pénzt,
de nem a pénzed dönti el, valóban mennyit érsz!

Kuszának látszó gondolat, de hidd el, hogy igaz.
Ha jó érzésed dominál, az nem sovány vigasz.
Hajtó erő, mely mágnesed így erősíti fel,
s amit te vársz az élettől, neked azt küldi el.

Munkád legyen hát kedvtelés, szeresd, amit csinálsz,
s nem dolgozol, mert élvezed és könnyű szívvel állsz
bárki elé és vállalod, mert tudod, hogy segít
és megbecsülnek ezután az embertársaid.

Ha jól csinálod, meglehet mindaz, amit remélsz:
szívet emelő gazdagság, nagy vagyon és a pénz.
Valóra válnak álmaid, társad is megleled.
Büszkén tekint rád és imád leendő gyermeked.

S attól ne félj, hogy másokét veszed magadnak el,
mert megkaphatja mindenki, aki csak hinni mer.
Bő kézzel oszd, amid csak van, s fogadd, mi jár neked!
Szeress, remélj és gazdagíts, éld így már életed.



Kiírtam a

Kiírtam a Konfucius-idézetet az íróasztalom fölé!



KÖSZÖNÖM Anett!

Ez nagyon rendben van. Ráadásul elsőre megértettem minden szavát :) :) :) Volt már olyan, amit sokadikra sem( mástól)
Igazán szép írás.

Baráti szeretettel.

zorba.



Kedves Anett!

IGEN! Jó, hogy ezeket leírtad! Én is írtam már itt hasonló témában.

Igen, az a jó, ha a pénz csak úgy, mellékesen jön.
Átélni munka közben a flow élményt, az örömöt, a belefeledkezést - ez a legfontosabb. Én már próbáltam másképp. Olyan munkákat csináltam, amiket csak a pénz miatt vállaltam el. Kényszerből. Ezentúl másképp akarom. Ezentúl ki akarok ebből törni, és abból élni meg (és jól!), amit szeretek! Igazán adni is csak azt tudja az ember, ami a lényéből fakad, amit szeret. Ha belegondolok, hogy még van előttem 50 év... 50 év kényszermunka, amiben nincs köszönet,- vagy 50 év örömteli tevékenység, amivel adni is tudok másoknak.. Kell, hogy sikerüljön!! Ki kell törni a kényszermunka ördögi köréből! El kell engedni a szegénységtől való félelmet és a kishitűséget! Kell, hogy az ember azzal foglalkozhasson, amiben motiválva van belülről!