újra együtt... azaz a régi szerelmed, de mégis új... ELSŐ RÉSZ...

Régóta nem írtam a blogomba...
Az az igazság, hogy annyira felgyorsultak körülöttem az események, hogy eszembe se jutott ez az oldal... a blogom...
El voltam keseredve, ugyanakkor mégsem...

A párommal még szeptember végén szakítottam. Az az érdekes, hogy a kapcsolatunk majd 9 hónapja alatt rengetegszer láttam azt, hogy kibékülünk... És közben vertem a fejem a falba és igyekeztem a gondolatokat elhessenteni. Hiszen ahhoz szakítani is kell! És ki tudja az mennyi idő... És én szeretem... Nem... szó sem lehet arról, hogy elveszítsem...
Mégis megtörtént...
Hogyan? Hogy történhetett meg, azok után, amiket leírtam... amiket megosztottam a blogomban... a filmbe illő szülinapi ajándék után? Stb.
A válasz egyszerű: én fejeztem be...

Gondolom, most egy páran rácsodálkoznak... ha ennyire nem akartam, miért tettem meg?

Nagyon kevés és ritka az a pillanat, amikor őszinték merünk lenni saját magunkhoz. Általában azt szoktuk mondani utólag (!), hogy, a szívem mélyén tudtam… És amikor mégis felüti fejét, akkor, mint egy gazt igyekszünk gyökeresen kitépni és helyére „virágként” az általunk kreált képet tenni.
Nem tudom megmondani miért, de úgy döntöttem akkor, hogy nem fordulok el, hanem kinyitom az ajtót és beengedem, még ha fáj, akkor is. Hiszen az ábrándjaink a gyerekeink, melyeket dédelgetünk, és nem akarjuk bántani. Főleg, ha kihúzzuk a fejünket a homokból és végre, nem strucc módjára viselkedünk.
Feltettem magamnak kérdéseket, melyekre őszintén válaszoltam. Fáj(t), nagyon fáj(t). Sírtam… sokat…
Ahogy az embereknek elvárásai vannak a másikkal szemben, ahogy meg tudod mondani azt, miért szereted, illetve mik azok a dolgok, amik miatt szereted, ott már nem stimmel valami. Minél több érvet tudsz felsorakoztatni valaki mellett, hogy miért igen, annál inkább elfogadod, hogy kemény csiszolással, de összeillik a két fél… sorjázás helyett…

„Amikor valamit érted teszek, azt magamért teszem, innentől számítunk MI-nek, mert megszűnik a Te és Én. Viszont ha az egyik fél önző, a másik meg önfeláldozó, nem létezik a MI”.
Rengeteg kérdést tettem fel magunkkal kapcsolatban. Mi igazából soha nem alkottunk egy párt, egymás mellett léteztünk. Mások voltak az „elvárásaink”. És innentől kezdve megöltük mielőtt megszülethetett volna valami szép, jó, és örömteli. Nem voltunk MI. Csak Te és Én.

A kérdések sorra jöttek... És igen.. őszintén válaszoltam az összesre... Nagyon rosszul éreztem magam, ugyanakkor megkönnyebbültem. Megkönnyebültem az őszinteség miatt... Hogy be merem vallani, hogy valami nem stimmel..
És tiszta szívemből szerettem, szeretem, szeretni fogom...

A kapcsolatunkat nem úgy fejeztem be, hogy az érzelmek elmúltak, elhidegültünk egymástól, vagy bármi hasonló.
Nem... pont azt nem akartam megvárni... A józan eszemnek engedtem, hogy irányítson és fejezzem be, még mielőbb több bánat ér...

Hogy kapcsolódik mindez a Titokhoz?
A párom és én ismét együtt vagyunk... na de az út eddig... Hát igen... ebből simán lehetne filmet készíteni...
De ez a következő rész tartalma.. .mert most már rohannom kell...

Annyi biztos... megható és romantikus és minden és elmondhatom, hogy MI vagyunk, nem pedig TE és ÉN...

:)

Pszichogirl...

Hozzászólások



Én is csatlakoznék Pszichogirl hozzászólásához

Nálam is bejött már többször is sőt én nálam vannak dolgok amiket előre "látok" és aztán úgy is alakul. De nincsenek kétségeim, nem tudom hogy csinálom de működik. Sőt ez néha már tudat alatt is működik. Mondjuk én eléggé hiperérzékeny vagyok és talán emiatt is működik. A pozitív dolgok nagyon tudnak ám működni :)

Légy olyan, hogy minden megérintsen!



Kedves Jázmin és Eternity

Annyit mondhatok nektek, hogy használjátok a Titkot. Ha valaki elméletben ismeri, és bár tudom, hogy a gyakorlatba átültetni nagyon nehéz. De én valahogy úgy oldottam meg, illetve igyekszem. Hogy azt, amit szeretnék, azt nem óhajnak fogom fel, hanem ténynek. Valahol itt van a kulcs... TÉNYként kell kezelni azt, amire vágysz... Tényként fogod fel, hogy ez lesz. És onnantól kezdve belép az életedbe a nyugalom, a kételyek helyett...
Shakespeare szavait idézve: "A kétségeink árulók. Akadályoznak minket abban, hogy bizonyos dolgokat megkíséreljünk és ezáltal olykor is vesztessé válunk, amikor győzni is tudnánk."

Szóval bízz magadban, és hidd el, hogy képes vagy rá... Amint felmerül benned egy mustármagnyi kétely, onnantól kezdve megölted. Ha egy mustármagnyi reményed és hited van önmagadban, hegyeket tudsz megmozgatni....

Pszichogirl



Kedves Pszichogirl! Azt

Kedves Pszichogirl!

Azt hiszen, én is csatlakoznék az előttem szólóhoz.
Szeretném én is, ha elmesélnéd, miképpen kerültetek ismét egymás mellé azok után, hogy már úgy láttad, lezártad a kapcsolatotokat a sok fájdalmas rádöbbenés után.
Én is válaszokat keresek a saját történetemmel kapcsolatban és egyenlőre nem tudom, milyen úton induljak el, hogy a vágyaim beteljesüljenek...... :))))



:)

Kedves Pszichogirl,
nagyon kedves a történeted, és talán azért írok mert valami megfogott benne vagy egyszerűen bennem is létezik már ez a történet:)
Vajon mikor jön el az a Pillanat amikor végleg elszakad két lélek egymástól meddig van még a Lehet. és van Remény. Vajon lelkünk mélyén minden maszkot levéve pontossan ismerjük a legmélyebb Igazságot? Miért Ő kell még mindig mikor már feladni kéne? És miért lépünk olyat amit valójában nem akarunk és fáj?
Szóval ezek általános kérdések de most pont ezek foglalkoztatnak vagy fogalmazódtak meg bennem.
Nagyon érdekelne a történeted hogy hogy kerültetek újra egymás mellé...hátha találok benne válaszokat akár magam számára is....:)