A régi szerelmed, aki mégis ÚJ... avagy Micsoda nő a valóságban :) NEGYEDIK RÉSZ

Miután a Nagy Ő-m, nem tudott eljönni a megbeszélt újra-első találkozónkra, lebetegedett. Így sajnos egész héten nem tudtuk azt bepótolni.
Én eljutottam arra a szintre, hogy imádom az e-mailjeit, sms-eit... de már nem emlékszem a hangjára, az érintésére, a csókjára, az ölelésére és, ami a számomra a legfontosabb... az illatára...
Kezdek átlépni egy illúzió világba... és én kezdtem ezzel beérni...

Azonban... nem tudom Kedves Hölgytársaim ki hogy van vele, de én az ominózus piros napok előtt (közvetlenül előtte) elég erőteljese HP vagyok :)
Egy hétfői napra esett a hormonjaim idegesítő túltengése... Megkérdeztem tőle, hogy mikorra tervezi a találkozónkat, és tegye meg, hogy a dolgaimat elhozza... Éreztem a válaszából, hogy "bepánikolt", mert azt írta, hogy nem szívesen, mert az azt jelenti, hogy vége van... Nagyon rideg voltam vele, de találkozót végül még aznapra mondtam, hogy ejtsük meg...
Úgy voltam vele, hogy ha a betervezett találkozó nem jön össze, akkor legye spontán...
Rohantam lefürdeni, és kitalálni, hogy mégis mit vegyek fel, illetve jesszusom, mit vegyek fel? :)))
Persze nem segített az idegállapotomon az, hogy az "ilyen napokon" semmi se jó :)
Felhívtam egy férfi jóbarátomat és tanácsot kértem tőle, leginkább azzal kapcsolatosan, hogy mégis hogyan viselkedjek vele. Szeretem a férfiak véleményét kikérni, tanácsát, ugyanis ők tudják, hogy nekik mi teszi a nőt gyémánttá, vagy szimpla kaviccsá... Én nemcsak gyémánt, de mondjuk úgy, mandarin gránát szerettem volna lenni :)
A tanács amit kaptam a következő volt: jó üzletasszony vagy, kezeld úgy, mint egy tárgyalást, egy ügyfelet... Nha jó... de mégis mi az alku tárgya? Hát Te, úgyhogy strófold fel az árat, de rendesen :)))

Ennek köszönhetően lehiggadtam és üzletasszonyként öltöztem fel... :)
Értem jött és a szokásos éttermünkbe vitt...
Amennyire ijedt és zavart voltam, olyan szinten tudta átvenni a kislány helyét a józanul gondolkodó üzletasszony... És ennek nagyon örültem, mert láttam, hogy Őt viszont nagyon leuralták az érzelmei...
Sikerült Vele sokmindent tisztázni...
Azon a héten még többször is találkoztunk. Mindig szigorúan távolságot tartva, köszönésnél puszikkal... Bár tegyük hozzá, hogyha már ismeritek egymást kívülről belülről... Nos... nehéz, hiszen ösztönös mozdulatok vannak a másik felé... Amit zavartan félbeszakítasz. Ez vice verza jellemző volt...

Jhaj Istenem! Férfiak! Ők felvesznek egy öltönyt és máris szinte mindenhová jól öltözöttek... Ámde egy nő? Másképp kell felöltözni egy színházba, partira, bálba, fogadásra stb... És nálunk mindegyik benne volt a pakliban. Hiába kértem Tőle telefonos segítséget :)
Ehhez tartozik egy édes sztori. Ugyanis nagyon nagy mellénnyel mondta, hogy nem fogom kitalálni, hogy mi a meglepetésem. Mondtam, hogy képes vagyok rá, viszont konkrétan NEM AKAROM kitalálni. Kötöttünk egy fogadást, ő azt mondta, hogy bár úriember biztosra nem fogad, mégis, ha nem sikerül kitalálnom, legyen a fogadás tárgya az, hogy a meglepetés után nála alszom... Jaj, annyira imádom azt a csibészes, széles mosolyt... amit ilyenkor tud vágni... :)
Tudja jól, hogy intelligens vagyok, de a gyakorlatban mindig meglepődik... :)
Belementem és megkérdeztem, hogy mi legyen, ha esetleg mégis kitalálom... Kegyesen rámbízta a döntést... Mivel már ráztuk egymás kezét így azt mondtam, Rendben... Ha kitalálom, akkor a meglepetés után nemcsak nálad alszom, de még szeretkezni is fogunk.. :)
Hölgyeim! Látnotok kellett volna azt, ahogy hátra csúszott a homloka, hiszen az "alvást" ő úgy értette... :))

Az első dolgom az volt, hogy megpróbáltam kideríteni, de nem túl nagy lelkesedéssel, mert nem akartam sem az ő örömét, se a sajátomat elrontani... Mondanom se kell, hogy nem sikerült megtalálnom... Utólag tudom most már miért nem is sikerülhetett volna :)
Bár azért írtam neki, hogy tegyük félre a fogadást, így is úgy is nála fogok aludni, de ne rontsuk el az örömünket...

Az első találkozónk hétfőre esett, a meglepetésem (amivel ígérte, hogy kiengesztelt), pedig vasárnapra. Vasárnap volt november másodika... (utalandó a jelekre). :)
Annyit mondott, hogy öltözzek elegánsan, csinosan.
Végül sikerült megoldanom nagy nehezen a problémát, de ÉN, aki amúgy szinte soha nem csinál ebből problémát, mert benyúlok a szekrénybe és felöltözöm, ezen a napon kezdtem pánikba esni :)))

Beültem az autóba és elindultunk. Mondta, hogy úgy készüljek, hogy délben találkozunk, de éjfél lesz, mire hazaérünk... Méginkább feladta a leckét...
Az autóban odafelé annyira jó volt ismét vele lenni, csak úgy, mint nyáron, amikor 16 órát utaztunk a nyaralásunkon egy irányba. :)
Persze az ösztönös mozdulatok... ilyen pl. hogy vezetés közben mindig rátette a kezét a lábamra... most is így tett, de azonnal elkapta...

Sajnos, elég nagy hiányosságaim vannak földrajz ismeretekből és így amikor már 10 perc volt hátra ahhoz, hogy kiderüljön hová megyünk... Nos.. megkérdezte, hogy még mindig nem is sejtem? Mondtam, hogyha ő most körbe körbe utaztatna, azt se venném észre :)

Hát igen... egy határhoz közeledtünk. Elvitt Ausztriába... Megdöbbenésemben áthajoltam hozzá és adtam egy hatalmas cuppanós puszit... és közben hebegtem... Na de mégis... A válasz: Egyszer azt mondtad, hogy még nem voltál Ausztriában, gondoltad elfelejtem? Nehéz volt a meghatottságtól megszólalni... :)

Grácba mentünk... Amikor megérkeztünk, megbeszéltük, hogy sétálunk és beülünk valahová vacsorázni, mert a programunk 7-kor kezdődik és még van időnk. Bátortalanul megfogta a kezemet... Én pedig megszorítottam :)
A vacsoránál csak ültünk, beszélgettünk és ittuk egymás látványát... Annyira romantikus volt az, hogy átruccantunk Ausztriába, sétálgattunk és egy eldugott kis vendéglőbe beültünk enni...
Nehéz volt ráismernem... Ez nem az az ember, akit én megismertem... Tényleg képes volt miattam ennyit változni?

Aztán fél hétkor, amikor "elsunnyogott" jegyekért, már nem bírtam tovább és az összes női fortélyomat bevetettem, hogy kiszedjem belőle, hová megyünk... A kezembe adta. Verdi darab: Messe de requiem... Csak pislogtam... Aztán a nyakába ugrottam és megcsókoltam...
No.. hát erre ő nem számított...
Ott álltunk Ausztria egy csendes utcáján, összeölelkezve, szorosan a másikhoz simulva és belül ujjongtunk: VÉGRE VÉGRE!...
Aztán azt mondta nekem, Te megkönnyezted? Tény... könnyeztem... de nem csak Ausztria, Verdi csaltak könnyeket a szemembe, hanem az Ő igyekezete, hogy nekem örömet okozzon...
Ez volt számomra az igazi ajándék... :)

Azóta sem szűnik meg érzékeltetni velem a szerelmét, hogy odafigyel rám és változatlanul romantikus...
A szerelmünk az újrakezdés előtt is szép volt, de most csodálatos...
Amennyiben, mi együtt maradunk, azt hiszem lesz mit mesélnem a gyerekeknek az apjukról... :)))

Szeretettel:

Pszichogirl

Hozzászólások



Kedves Pszihogirl!

Ez csodaszép történet.
És nagyon szép gesztus ez a férfi részéről.....
Én ilyet még senkitől sem kaptam.........:( de nem is várom el)
Jó hogy te boldog vagy:)
És jó hogy le írtad:))



:)

Feltöltött a történeted, köszönöm! Sok boldogságot!:)



Kedves Pszichogirl!

Ez nagyon szép! Szívből kívánom mindig ilyen is maradjon! Követtem az elejétől eseményeid, és tényleg mesebeli, de igaz! Maradj nagyon boldog Vele!
Kellemes és mosollyal teli napokat!

„Azért szeretni, hogy szeressenek, emberi dolog,
de, aki magáért a szeretetért szeret, angyallal ér fel.”

Erika



:)

Kedves Witch,

én büszkeség helyett igyekszem inkább hálát adni és megköszönni... :)
Mert az ellenkezője ugyanúgy megvalósulhatott volna... Én feltettem mindent vagy semmi alapra MINDEN-t!... És bejött...

Vigyázok Rá el ne veszítsem... Ő szintúgy :D
És ez nagyon jó érzés...

Mindenesetre nagyon köszönöm a kedves szavaid!

Pszichogirl



:)

Ez igazi "mesebeli" történet és attól még igaz. Ügyes voltál és legyetek nagyon boldogok! :) Végülis te érted el nála ezeket a dolgokat és légy erre nagyon büszke.

Légy olyan, hogy minden megérintsen!