thesecret.hu

Nekem ez év januárjában ment el apukám. Előtte kb. egy hónappal olvastam Dr. Michael Newton: Lelkünk útja I. - Létünk titkai c. könyvét, most már tudom, hiszem, hogy nem véletlenül. Rengeteget segített feldolgozni apum elvesztését. Most már tudom, hogy jó helyen van...

Jucus

Ne tegyél semmit.
Megrekedt a feldolgozásnál a harag állapotában, és a dühét próbálja levezetni a környezetén. Még nem sírta ki a saját bánatát. Ez nagyon fontos, hogy érzelmileg tovább lépjen.
Ez a hibáztatás nem helyénvaló - sem az ön, sem pedig mások hibáztatása.. Egy ideig ugyan áldozatnak érzi magát, de ez nem tart örökké.
Lehet fél valamitől. Fontos lenne, hogy átélje a szomorúságot, bánatot, és a sajnálatot az együtt töltött szép időkre emlékezve.
Egy nyugodt pillanatban nézegessetek fényképeket ketten, és elevenítsetek fel történeteket, amik veletek történtek meg.
Ha vádaskodni kezd, akkor hagyd ott, és látni fogja, hogy nincs vevő a viselkedésére.

" Elengedni valakit , nem azt jelenti, hogy elfelejtem, és többé nem szeretem, hanem azt, hogy elengedek minden olyan káprázatot, mely bennünket - őt, aki elment, s engem, aki itt mradtam- ehhez a romlandó, mulandó, földi káprázat-világhoz kötött. És inkább őt választom, aki átlépett az örökbe, s vitte magával a szeretetünket - mint ezt a homokvárat.
Nem "őt" engedem el, hanem az anyagvilágba való belefeledkezésemet. Azt a rögeszmés szenvedélyemet, mely ideköt ehhez a halandó, omlatag, por-sár-húsvilághoz. Az ember, amikor képtelen veszíteni, amikor úgy érzi, mintha a szívéből és az agyából tépődne ki az, akit nagyon szeret, rádöbben arra, hogy nem az van bajban, aki kilépett innen, és elment - hanem én, aki ittmaradtam! És nem őt kell elengednem, hanem azt a rögeszmés hiedelmemet, mely ehhez a szenvedésekkel és mániákkal teli földi dimenzióhoz kötött.
A szeretet megmarad...."

*******************

Nekem tavaly ment el az édesapám,ugyan ilyen hirtelen mint,a húgod párja.Délután még beszélgettünk is,jó kedve volt és este rosszul lett.Kihívtuk a mentőt,reménykedtünk de,másfél nap múlva elment.Nem is tudtunk vele beszélni.Még a mai napig bennem van ahogy próbáltunk neki segíteni de,nem ment.Iszonyú érzés volt és nagyon nehezen tudtam feldolgozni.Teljesen összekavarodott körülöttem minden.
Édesanyám teljesen összeomlott hiszen élete párját veszítette el.Neki sem könnyű,képzelem milyen lehet egy fiatal lánynak.Elveszítette a párját akit nem tud visszakapni és még előtte az egész élet.Vannak nagyon nehéz pillanatok,ünnepek amikor,nagyon hiányzik és olyankor nem tudunk mit csinálni csak ott lenni anyu mellett és vele lenni,vigasztalni,feledtetni vele.Olyankor gyertyát gyújtunk,mert olyan mintha ott lenne velünk.
A húgodnak még nagyon közeli a gyász,ezért legyél vele sokat,próbáld elfoglalni, vagy csak beszélgetni vele,ha kiönti a szívét hallgasd meg,ha kell sírjatok együtt.Ilyenkor sajnos semmi más nem segít,semmilyen tanács,mert ő most keresi a magyarázatot, próbálja felfogni mi történt.Nem tudja,hogy most mit kezdjen,egyedül a párja nélkül.Én tudom,mert láttam és halottam,ahogy anyu szenvedett.Akármit mondtunk vagy tanácsoltunk nem fogadta el.
Idő... A gyászhoz idő kell és erő...és ebből sok.Nekem az apukám ment el és még csak most kezdek erőre kapni.Nekik akik a párjukat veszítik el ebből sokkal sokkal több kell.

Hát nem tudom,hogy segítek-e valamit,csak olvasva az írásodat,gondoltam leírom a saját tapasztaltaimat.Remélem azért ért valamit.

Millió ölelés!!

kedves felebarat, teljesen igazad van. azért kezdtem úgy a mondatot, ahogy kezdtem, mert tudom hogy ez ebben a helyzetben nem sok segítség. de úgy éreztem hogy most ezt kell leírnom. és remélem hogy az idő gyorsan be fogja gyógyítani a sebeket...

Ne haragudj,de muszaly reagalnom, az elso bekezdesedre.
En pontosan ertem,mirol beszeltel,de az iras szerzoje alt. irt szemely,ebbe a helyzetbe , amibe van, aligha fogja megerteni. Ez a te lelki fejlettsegi szintednek megfelo tanulsag,ami nem adhato at ,leg. igy, ebbe a formaban ill. ebbe a helyzetben nem,szerintem. Tudom,hogy joszandekkal irtad, megis ovaintenelek,ha megengeded,mert lehet,hogy tobbet art,mint segit. Elnezest,de el kellett mondanom.
(Nem hiszem,hogy torolni kene a hsz-t,csak ne jusson el a gyaszolohoz. Meg ne!)

Szeretettel,
felebarat

Kedves Monn light !

Megértem húgod fájdalmát, főleg akkor nehéz, ha ilyen fiatalon veszítünk el valakit. Tudom sovány vigasz hogy kegyes volt hozzá a halál, hiszen álmában vitte el. Én a szüleimet veszítettem el, tragikus körülmények között. Édesapámat, még 22 éves koromban éppen elvégeztem az iskolát, és dolgozni kezdtem. De már a férjemet nem ismerhette meg és az unokáit sem. Pedig biztosan nagyon örült volna, nekik.
De az ő halálát , mégis könnyebb volt elfogadni, mivel ő betegségben halt meg igaz rövid idő alatt, de mégsem ért teljesen váratlanul.
Viszont Édesanyám tragikus körülmények közt halt meg lassan négy éve s ez sokkolóan hatot rám, először el sem tudtam hinni. Jó egy
évnek el kellett telnie mire valamihez tudtam kezdeni magammal, azon felül hogy dolgoztam egy-két hét kieséssel, és elláttam a családom,
megpróbáltam figyelni a gyerekeimre, de másra már nem nagyon maradt erőm. Szerencsémre volt aki segített, olyan lehetőséget mutatott
számomra, ami egyrészt elfoglaltságot adott, elterelte a figyelmem, másrészt valamilyen szinten magyarázatot adott a számomra megmagyarázhatatlan dolgokra. Így fordultam a spirituális dolgok felé ami először, csak menekülésnek tűnt, mostanra kedvenc elfoglaltságommá vált . Talán próbáld a húgodat ha már eltelik egy kis idő mondjuk egy év, olyan irányba terelni, ami érdekli, szeret
csinálni. Az valamilyen szinten segíteni fog, Nekem segített. s ajánlanék egy könyvet " Judith Viorst : Szükséges veszteségeink
Ebben van egy fejezet a "szeretet és gyász címmel" ott leírja a gyász fázisait, s ez is lehet hogy segít Nekedis és Neki is.
/De előbb Te olvasd el, s döntsd el hogy már elolvashatja-e vagy még várjál vele egy darabig./

Szeretettel: Leila

meg kell adni az időt mindenre, a gyászra, a fájdalmakra, a félelmekre, a haragra,

a tagadás után jön a harag, az alkudozás, a depresszió ... ha ezeken átmész, jön az elfogadás

sajnos idő kell, és egyedül tudja csak megváltani magát...

Te pedig végig higgy és bízz benne, hogy feldolgozza, megoldja, tavaszra könnyebb lesz a lelke... kicsinykét a kelő nappal...

Neked van nehezebb dolgod, szemed láttára történik ez vele, légy vele, de néha azért hagyd magára... szüksége van erre is, ilyenkor csak messziről figyeld, hogy ne lássa... csak a háttérből vigyázz rá...

Nagy nagy kitartást kívánok, nektek, mást sem tehetek

Itt a lapon rengeteg jó írás van, biztos találsz olyat, ami téged is segít, hogy erőssé tedd húgod is...

próbáljatok nem negatív események és pozitív érzésű és hozzáállású emberek közé kerülni, amennyire lehet...

és persze türelem és idő... ez van...

:-(

:-)))

Unique**

Megpróbálom a általam átélt veszteséget röviden leírni.
Először is, én is Felebaráttal értek egyet. Légy mellette, legyél a támasza, mást most nem tehetsz.
Neki saját magának kell átélnie, és feldolgoznia ezt a gyászt. Csak támasza lehetsz.

Nekem adott a sors 26 évet az első igazi szerelememmel, de nem többet. Ebből 25 év házasság volt.
Váratlanul egy 24 óra alatt vitte el egy váratlan előre nem látható rosszullét, amelynek nem voltak igazán előjelei.
Én is magamon kívül voltam a fájdalomtól, de mellette mutatni akartam, hogy jól vagyok, egyedül is elboldogulok ezzel a helyzettel is, és nekem még ott volt a két gyerekem is.
Két hónapig tartott a "jól vagyok" állapot, majd összeomlottam. Voltak mellettem, nem voltam egyedül, és orvosi segítséget is kaptam, igénybe is vettem, de ezzel nem lett vége a fájdalomnak.

Voltak időszakok amikor jobban voltam, volt időszak amit, "csak" átéltem valahogy.
Telt az idő. és kb. nyolc hónap után jelent meg álmomban, és beszélt hozzám.
Nem búcsúzott, mosolyogva annyit mondott: - Ne félj én mindig veled vagyok, és segítek amikor kell!
Nem volt több, de erőt adott, mintha álomból ébredtem volna, találtam egy utat magamnak amit jónak tartottam, és elindultam rajta.
Időnként nagyon jól vagyok, minden rendben van körülöttem, majd megint elővesz valami csüggedés.

Ez nálunk három és fél éve történt, és nincs vége. Néha úgy érzem részemre nem is lesz.
Már belenyugodtam, és elfogadtam, és elfogadták a gyerekeim is.
Átéltük, túl éltük, de hiányzik a mai napig.

Megtanultunk nélküle is élni.
Mert be kellett látni, hogy nélküle is forog a föld, telnek a napok, hetek, hónapok, és most már az évek.

Az egyik gyerekem az első időben nem szeretett beszélni róla, még velem sem. Akkora volt a fájdalma. Ő az idősebb. A fiatalabbik pedig szívesen beszélt "Apuról". Nem vagyunk egyformák. Nekem mind a kettőjük kívánságát tiszteletben kellett tartani.
Már túl a három éven, tudunk beszélni róla együtt is. Már mosolyogni, sőt nevetni is tudunk együtt átélt eseményeken, amiben "Apának" is része volt.

Soha nem lesz könnyű, de minden megoldódik.
Nálunk én voltam a beteges, első perctől kezdve, de ő ment el.
Nyilván nekem még feladatom van. Azért is jó nekem itt az oldalon is, mert amikor éppen rossz időszakomat érem mindig kapok egy kis segítséget, pár jó szót, biztatást.

Mostanában nem sokat látogattam az oldalt 2-3 hónapig éppen gondjaim voltak egészséggel, és más egyéb, de most kezdek jobb formába lenni, volt egy nagyon szép karácsonyunk is, és bizakodva várom az új évet.
/ Az utóbbi három évben nem nagyon találtuk fel magunkat karácsonykor. Nekem a házassági évfordulómat is jelentette, és a férjem névnapját is./
Most majd a gyerekem névnapja lesz karácsonykor tartva, hiszen csak utána 5 nappal van később eredetileg.
A családom eddig megértette, hogy nálunk három éve nem volt vendégség, de eldöntöttem jövőre már lesz.
A nagylányomnak karácsonykor itthon volt a barátnője aki Franciaországban ment férjhez, és nálunk voltak látogatóban.
Hozták a fényképeket is. Azt hittem megszakad a szívem amikor megláttam menyasszonyként az édesapja karján a templom előtt, nálunk ez már nem adatik meg. Pedig a férjem sokszor megtervezte a nagylánya esküvőjét. Kibírtam sírás nélkül, de sajnáltam, hogy nekünk ebben nem lehet részünk.
Így lehet élni fájdalommal, és belenyugvással.

Nem tudom tudtam-e ezekkel a sorokkal egy kis segítséget nyújtani, de teljesen átérzem gyászotok, és a legjobbat kívánom.
Csak legyetek mellette!!!! Ne akarjátok olyanra rávenni amit Ő nem akar. Az idő majd segít, hogy mennyi az idő? Mindenkinél más!

Üdv. szeretettel: Susanna

Felebarát tanácsa fontos... a fájdalomnak idő kell!
És nem baj,ha nehezen nyugszik meg... adja ki magából!
Aztán ha a fájdalom kitombolta magát,utána lehet,hogy külső személy sem kell. Biztos vagyok benne,hogy a párja jelentkezni fog álmában! és szépen elbúcsúzik,és nyugtat és békét hoz!
Velem is ez történt,mikor anyukám elment!
De előbb... a fájdalom... aminek időt kell hagyni,úgy hogy közben te mindig a hugod mellett állj!
Ne sürgesd,csak értsd meg és szeresd!
Mást nem is tudsz tenni!
Közhelyeket nem szeretnék írni a részvétem kinyílvánítására... csak ölellek együttérző szeretettel!
Julcsi

"A folyamat első szakasza általában a sokk, a bénultság, a hitetlenkedés, majd a tagadás. Sokan nem is tudnak sírni ilyenkor, a döbbenet, a felfoghatatlanság tölti be a tudatot

Többször hallottuk már azt a közhelyet, hogy "az élet megy tovább". Ez ilyenkor kegyetlennek, érthetetlennek tűnik, hiszen számunkra mintha megállt volna az idő. Cselekedni kell, végezni az ilyenkor "előírt" teendőket. A régi szokások szerint otthon felravatalozták az elhunytat, megállították az órát, letakarták a tükröt, siratóasszonyok jöttek, és a család, a rokonság, a barátok, a szomszédok mind sorban elbúcsúzott a halottól. Egész éjszaka virrasztottak. Ez az időszak segítette a gyászoló családot abban, hogy szerettüket elengedjék. Ma már nem így teszünk, mintha erre sem lenne elegendő idő. Talán ezért nehezebb. Ha az, akit elveszítettünk, idős és beteg volt, várható volt a halála, eleinte ezt is nehéz elfogadni, pedig akkor az ember megtapasztalhatott egy "előkészítő gyász"-nak nevezett folyamatot. Még ha az eszünk el is fogadja a halál tényét, a szívünk akkor is tiltakozik, tagad. A gyász ezen rövidebb szakasza után egy hosszabb, súlyos pszichés fájdalom következik. Érzelmi hangulatváltozások, sírás, panaszkodás, jajgatás, levertség, kiszolgáltatottság, egy "segíts rajtam" állapot. Félelem az elszakadástól, a hogyan tovább, a tehetetlenség, a reménytelen kétségbeesés és a düh időszaka ez. Gyűlöljük a világot, az okot ami elszakította tőlünk, Istent, a családtagunkat, amiért miatta élnünk kell tovább. Ez a düh a gyász elkerülhetetlen része. Ez az érzés valójában a halott iránt is szólhat, de nem engedjük meg magunknak. Időnként azonban megfogalmazódik: "hogy tehetted ezt velem, miért hagytál itt, hogy merted megtenni velem?" Majd bűntudatot érzünk a saját dühünk, gyűlöletünk miatt. Magunkat kezdjük vádolni, mit tettünk, illetve nem tettünk meg szerettünkért. Ezek mind "normális" érzések, és tudom, ez is közhely, de az idő gyógyít. Nem véletlen a meghatározott egy év gyászidő sem.
Természetesen az emlék megmarad, mindig a szívünkben "él" majd tovább szerettünk. A helyzetünket az teheti elviselhetőbbé, ha sok-sok szeretettel gondolunk rá és arra a sok jóra és szépre emlékezünk, amit együtt éltünk át. Tegyen boldoggá a tudat, hogy ismerhettük, és vele tölthettük életünk egy részét. Jogunk van szomorúnak lenni, sírni ha fáj, és érezni a hiányát, hogy nincs velünk. A gyászunkban ha elfogadjuk a fájdalmas változást, amelyet a veszteség okozott, csak az után tud csillapodni, "kihűlni" égő fájdalmunk, és lassan-lassan magunkra találunk megint. "
Forrás:http://kineziologialap.hu/olvasnivalo.html
Szeretni, elveszíteni, elhagyni, elengedni. Veszteségeink."
És két blog ami talán még segíthet:
http://www.thesecret.hu/megvan_az_ideje_gyasz#comments
http://www.thesecret.hu/node/5861#comments

csenge333
szakaszai, amelyen végig kell menni, másként nehéz lesz.../A tagadástól el kell jutni az elfogadásig./Egy "nem hívő ember számára" bizony nehezebb feldolgozni, míg a hívőknek vannak kapaszkodóik.Az a legrosszabb, amikor az ember az égieket okolja.Nem láthatjuk át az egészet, hogy minek miért kellett történnie, de valamiért neki ennyi volt.Lehet, pont azért, mert ezt a lányt a szerelme halála fogja nyitogatni spriuálisan, aki"őt fentről" joban tudja majd segíteni...Egy pár életének alakulása sok más "lélektől" is függ.Ki tudja, miért és hogyan "írták" át az ő terveiket odaát vagy át sem írták, a fiúnak eddig kellett benne lennie a lány életében./Tudom, most könyen beszélek, még én sem dolgoznék fel egy ilyen esetet könnyen, de egy valamit megtapasztaltam:nagyon nehéz pillanatokban annyi erőt tudnak nekem adni az angyalok, hogy egy szerűen "kívűlről" tudok rátekinteni a fájdalmamra, mintha nem is az enyém lenne, mintha "kikapcsolták volna" a fájdamat bennem.Ott van és mégis nyugodt tudok maradni...NEM VAGYUNK EGYEDÜL!!!/Néha megérint annak a szele, hogy bizonyos emberek hogyan tudnak szörnyűségeket átélni.HÁT ÍGY!!! Amikor belekerülsz, olyan szinten kapsz vigaszt, hogy csak ámulsz...Pár hónapja elvesztetettem egy közeli hozzátartozómat és bár nem könnyű, "ahhoz képest" mégis./Nem beszélve arról, hogy végig "itt volt" velünk karácsonykor is..A másik közeli hozzátartozómat én nyitogattam mindig spirituálisan és amióta ez a haláleset megtörtént, könyvet lehetne írni az ezzel kapcsolatos misztikus élményeiről.../Szóval, nem biztos,hogy a fiú halála rosszabb "verzió" volt, mint az élete, de lehet, hogy ezt most sokan nem fogják rteni.A nagy egészet tekintve biztos vagyok benne, hogy CÉLLAL történt...Ha a lány, nyílni kezd"felefelé", sok mindent megérthet és ki tudja, még tapasztalatai is lehetnek ezzel kapcsolatban...