Secret Filmklub

Mindenkit szeretettel várunk a "Beszélgetések Istennel" c. filmre, és az azt követő beszélgetésre a Harmónia Műhelybe (VI. Csengery utca 59.)
Belépő 700 Ft.

Címkék:

Hozzászólások



Kedves Angelgirl!

Jaj, de aranyos vagy, hogy így belelkesedtél a Zeitgeist c. filmtől. :) Igen, olyannyira ismerem ezt a filmet, hogy az első részéhez magam is készítettem feliratot, amikor még nem volt az elérhető a neten. Azóta több felirat is készült hozzá, de be kell valljam, az én feliratom sokkal részletesebb, szóval elég jó lett. A második- és harmadik rész feliratát már inkább megvártam, hogy feltegye más, ahhoz nem volt már időm.
A film valóban érdekes, de inkább indulatokat gerjeszt, mintsem örömet. Nagy "rajongója" vagyok David Icke-nak is (Ejtsd: Dévid Ájk), aki szintén hozzátett a film születéséhez, neki is több könyvét olvastam, sajnos csak angolul hozzáférhetőek. Egyik könyve kimondottan a 9:11 eseményeket vizsgálja ki részletekbe menően. S bár Icke is ismerője a Titoknak és írt is sokat a Vonzás Törvényéről (Gregg Bradennek, a "Tudatos Teremtés" c könyv szerzőjének közeli jóbarátja), mégis "tanai" nem valók mindenkinek. Nem mindenki képes ezeket az információkat a helyükön kezelni.
Szóval ismerem a Korszellem (Zeitgeist) c. filmet azóta, mióta először megjelent a neten, többször láttam is, egyet is értek a benne elhangzottak nagy részével, mégis úgy érzem, nem vezet magasabb rezgésállapotba. Sokakban ugyanis inkább indulatot vált ki. Az ember - főleg ha kereső - könnyen csapdába eshet, ha elragadják az összeesküvés-elméletek, még ha azok éppen tényeken alapulnak is. A Zeitgeist mondanivalója inkább az, ami NEM AKARUNK, azaz, amitől el akarunk rugaszkodni a jobb rezgésállapot felé. Jó filmnek tartom és a téma iránt érdeklődőknek még ajánlottam is itt a Secret oldalon több mint egy éve már, de akkor is hozzátettem: nem mindenkinek való. Tudod, olyan ez, mint a sebészet: hasznos és jó dolog a maga helyén és idejében alkalmazva, de nem mindenki képes rá még azok közül sem, akik anatómiai zsenik, ugyanis elájulnak a vér látványától. :)
Nem kizárt, hogy egyszer műsorra tűzzük, de inkább egy külön alkalom keretében.
A Zeitgeist is elmondja a kiutat a világ "börtönéből", hasonlóan, ahogyan a Secret, de csak a végén és eléggé szőrmentén. A film a hangsúlyt inkább a világi anomáliák leleplezésére fekteti. Tisztában vagyok a világban végbemenő negatív dolgokkal, de mégsem ezekre figyelek, hanem a jó dolgokra és ez nem struccpolitika, hiszen ismerem az "erő sötét oldalát" is. De a dolgom, hogy a fénnyel foglalkozzam, erre már rájöttem, miután azt vettem észre, hogy minél többet foglalkozom a Zeitgeist témájával, annál kellemetlenebbül érzem magam.
Magam is úgy látom utólag, hogy a 300 kissé erős volt, bár rengeteg a pozitív, erősítő mondanivaló benne. De ezentúl inkább szelídebb filmeket választok, olyanokat, amik után kifejezetten jól érzik magukat azok, akik megnézik. De nagyon köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet a Zeitgeist-ra. :)
Várlak Téged is csütörtökön, majd beszélünk a dologról élő szóban is. :)
-Fóka-



Drága Fóka!

Köszönöm az őszinte gondolatokat, és véleményed!
Azt hiszem igazat kell adnom neked:)
Igazad van, nem mindenkire hatnak ugyanúgy a dolgok, és ez így van jól!
Köszönöm

Igyekszem 18-ra ott lenni:)

Ange



Én is jövök 03.26-án!

Sziasztok!

Terveim szerint ott leszek holnapután!

Öbike!
Szerinted akkor csak olyan filmet szabad megnézni, amiben csak pozitív dolgok vannak? Az előző film a 300 volt, amiből én csak egy részletet láttam, de az épp nem tűnt túl pozitívnak, mert nagy gyilkolászások voltak benne, és sok-sok vér folyt. Gondolom azért lehetett benne pozitívum is, ha Fóka ezt választotta, de ilyen alapon lehet, hogy az Angelgirl által javasolt film is műsorra kerülhetne.

Szép napot!
Ildikó

"Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen." /Mark Twain/



Drága Ange :)

Nekem a Secret azt monta, hogy azzal foglalkozzál amitől JÓL ÉRZED MAGAD. Ezért 2 éve nem is nézek már tévét.
Miért nézzem meg azt a filmet, amitől pedig rosszul fogom érezni magam, hiszen bemutatnak ebből az illuzió világunkból egy olyan varriációt, amiről én nem tudok. Jobb lesz ettől nekem szerinted?
Szeretettel: Öbike :)
A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



Öbike:)

Attól még, hogy nem fordítunk figyelmet bizonyos dolgokra, attól azért azok még igen is léteznek...
A film egyébként nem csak lehullajtja szemünkről a "szürke hályogot", hanem megoldást is javasol.
A film alkotói egy olyan világot szeretnének létrehozni, ahol a kedvezőtlen alapokat szüntetik meg, mint pl a pénz, és az ezzel igen szoros összefüggésben álló bűnözés, vagy virágnyelven: a sok negatív indulatból keletkező bármilyen cselekedet!
A film arra próbál rávilágítani (mint a secret is), hogy ne hagyjuk magunkat befolyásolni, megvezetni! Ne higgyünk abban, hogy nincs elég mennyiség bármiből is, amire szükségünk van, mert igen is van!
Van elég víz, tiszta oxigén, sőt, egyre több olyan energiaforrásunk van, amiből nem is használunk semmit, pedig értünk van, emberekért...
Azért benzinnel megy az autónk, és nem napenergiával, mert a napért nem fizet senki sem... Az van, ingyen! Ellenben az olajért igen súlyos pénzeket fizetnek a nagyhatalmak....

Állítólag a déli órákban 1 órán keresztül olyan erős a napenergia, mint a világ egy teljes évi energiafelhasználása... Ez azért több, mint durva... akkor miért is nem ezt forszírozzák a nagyhatalmak? Nagyon csúnyán meg vagyunk vezetve... És ez csak egy elenyésző szösszenet, amit kiragadtam a filmből...

Másképp is lehetne...

Ha mindenből több van, mint elég, akkor miért nem használjuk ki?
Miért hagyjuk, hogy minket használjanak ki bizonyos emberek, akik saját önös érdekeiket tartják szem előtt?
Ahogy a Secret c. film elején is van... Miért van az, hogy a világon egy maroknyi kis százalék birtokolja az összvagyon egészét, a többiek pedig gyakorlatilag csak vegetálnak?
Szerintem elgondolkodtató...

Kizsákmányolnak, anélkül, h észrevennénk... Sőt, az ilyen filmek hatására, mint a Secret nem is akarunk tudni róla...
Szerintem nem kéne ennyire elvakultan csak a secret-et látni... Globálisan kéne látnunk... Mindenhol ott van a rossz, ahogy a jó is... Te döntöd el, hogy melyiket mire használod... De honnan tudod, hogy mi a rossz? Onnan, h ismered!
Ha valamit nem ismersz, nem tudsz, attól annak hiánya még nem lesz jó!
Akkor tudsz belőle pozitív dolgot csinálni, ha felismered a negatív oldalát...

A Secret című film is csak egy film, ahogy a Korszellem is... De minél több ismeretünk van bármiről is, annál jobban kiigazodunk a saját kis valóságunkban...
Egyébként meg furcsa, hogy az ember segíteni akar, azzal, hogy felnyissa a másik szemét, de ő közli, hogy bocs, de nekem jó így vakon... Remekül érzem magam köszi, bár nem látok de nem is akarok... Jó így nekem, hagyjál köszi... Különben is, miért lássam azt a sok rosszat, amit Te?
Azért mert a sok rossz közt ismered fel igazán a jót!
Egy boldog, kiegyensúlyozott világban nem tudod értékelni a jót... Sőt még csak azt sem tudod mi az, hiszen benne élsz! Ez a természetes... Nincs összehasonlítási alapod! Ha a rossz világban élsz tudod értékelni a jót, hisz kevés van belőle, vagy egyáltalán nincs!
Az igazi boldogság nem az, hogy hátat fordítunk a rossznak...
Hanem, hogy felismerjük, kiismerjük azt, együtt tudunk élni vele, úgy, hogy közben fölé emelkedünk, nincs rajtunk hatalma... (megértjük, hogy mi miért történik)

Amit mi csinálunk, akkor mikor elfordítjuk a fejünket, és nem akarunk szembenézni a "szerintünk rosszal" nem más, mint ékes bizonyítéka saját félelmünknek!
Félünk, hogy kiderül mégsem vagyunk boldogok...
Mégsem mi irányítunk mindent!
Sőt...Lehet, h minket irányítanak...
Hm... Igazad van Öbike, ez borzalmas lenne, ha kiderülne...
Pedig azzal, hogy felkészülünk valamire, már kezelni is tudjuk azt!

Bocsánat mindenkitől, akit most kiábrándítottam, csak szeretném, ha nem lennénk olyanok, akik szeretetről, békéről papolnak, elnyomva érzéseiket csak hogy ki ne derüljön, amit még önmaguknak sem mernek beismerni, hogy; mindeközben a lelkük mélyén rettegnek...

Elnézést kérek, nem áll szándékomban senkit sem megbántani... (Öbike téged pláne nem, Ölellek:)

Csak nem értem, ha valamire feltudunk készülni, miért nem vagyunk hajlandóak legalább az információt meghallgatni...
Itt ez lenne az első lépés...

Köszönöm



Drága Ange :)

Én értelek :) Ez a Te választásod :) Azt mondod hogy szembe kell menni a rosszal. Ez most meglepett. Én viszont felülírom. Azt mondod hogy nem tudom mi a rossz. Ha így lenne, akkor honnan tudnám hogy mi a jó :)
A film célja nagyon tetszik, de az nem, hogy a FÉLELMET választja teremtésnek. Legalábbis pár mondatod erre utalt...
Bocsáss meg, én maradok a Secret alapgondolatánál: ÉREZD JÓL MAGAD :)
És csütörtökön pedig, amiről ez a blog is szól, megnézem Fóka filmklubjában a Beszélgetések Istennel, amely filmből azt az üzenetet kaptam másfél évvel ezelőtt, hogy akkor tudunk segíteni embereknek, és változtatni a világunkban, ha mi magunk teljesen RENDBEN vagyunk. Ha a BÉKÉT és a SZERETETET látjuk csak meg magunk körül. Amikor rájöttem, hogy ha bármiben rosszat és hibát látok, azt saját magam vetítem ki, akkor esett le a papírtantusz, hogy igazából ki is vagyok. Hogy én vagyok a saját életemben az isten, én teremtem a világomat. Én abban próbálok segíteni másoknak, hogy megismerjék magukat, ezáltal változzon a világ körülöttük. Csak így lehet a világot jobbá és szebbé tenni, ha belülről indulunk kifelé. Mindenki önmagából kifelé vetit:)
Szeretlek: Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



Drága Fóka!

Szívesen elmegyek, bár már láttam a filmet, de nagyon nagy hatással volt rám, így megnézem még egyszer!
Viszont tegnap láttam egy filmet, amit úgy érzem MINDENKINEK látnia kell, mert olyan horderejű, mint a Secret, ha nem nagyobb!!!
A film címe: Korszellem, feliratos, 2 órás, van egy második része is, ami szintén 2 órás, de ez tényleg világrengető leleplezés, arról, h mi folyik itt a világban! A pénzügyi rendszer elképesztő leleplezése, valamint a világhatalmak világuralomra törekvéseinek korrupt módszerei, melynek sajnos mindig mi kisemberek isszuk meg a levét!
A film ráébreszt /bizonyítékokkal alátámasztva/, hogy az I.-II. világháború is csak egy megrendezett színjáték volt csupán, ahogy a 9/11 (a 2001.09.11-én történt terrortámadás) is. Nagyon komoly dolgok kerültek napvilágra, amiket már nem lehet eltussolni! Arról nem is beszélve, hogy a MÉDIA nem más, mint ezeknek a megrendezett színjátékoknak szerves része!!!
Nagyon durva a film, és ha valaki szeretné tudni mi is folyik itt a nagyvilágban, mikor azt hazudják pl, hogy terrortámadás történt, vagy épp háború van, érdemes megnéznie, hogy végre tisztán lásson!
Elferdítették az igazságot a vallással, a politikával, az oktatással, és persze a MÉDIA-val! A lényeg, hogy az átlagember ne gondolkozzon, rabszolgává (birkává) váljon, így könnyen befolyásolhatóvá, irányíthatóvá válik!
Érdemes elgondolkodni azon, hogy miért nyomnak ennyi szórakoztató műsort a tévében...
Azért, h lefárasszák az agyad, nehogy véletlenül átláss bármin is, nehogy véletlenül rágyere, hogy mi is folyik itt a színfalak mögött!!!
Szerintem érdemes lenne levetíteni a következő filmklubban...
Utána aztán lenne miről beszélgetni sztem:)
Fóka, mit szólsz hozzá?

Ange



"Beszélgetések Istennel"??? Hümmmm:-)

76. P-DOX;
Thomas Szász magyar származású amerikai pszichiáter írta:
Ha te szólsz Istenhez, imádkozol; ha Isten szól hozzád; skizofrén vagy.

Tehát egy egyoldalú beszélgetés lesz:-)

A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!
http://p-dox.hu/