Óriási felfedezést tettem a negatív gondolatok és érzések pozitív teremtő erejéről!!!

Hát, drága teremtőtársak!

Olyan tantuszcsörgés történt nálam a napokban, hogy kénytelen vagyok megírni most, azonnal, amíg friss a felismerés.

Lehet, hogy már volt ez téma itt a secret oldalon, hiszen itt TI valamennyien olyan emberek vagytok, akik nap mint nap - velem együtt- tanuljátok a tudatos teremtés lépéseit, a pozitív vonzást.

Sokat törtem a kobakomat, hogy is történehett, hogy az én kedvesem, az IGAZI, A TÁRS, A MINDENEM ÉS EGYETLENEM BETOPPANT AZ ÉLETEMBE, MIKÖZBEN ÉN EGYÁLTALÁN NEM AKARTAM PÁRKAPCSOLATOT, MÉG VÉLETLENÜL SEM!

Hosszú évek keserves boldogtalanságában végig szorongott életemet sikerült sínre tennem módszeremmel, az 5ről6rával, ennek már négy éve. Eszem ágában sem volt ezt a végre tudatosan megteremtett harmóniát, békességet megzavarni bármivel vagy bárkivel is.

És erre lám! Mégis itt van az igazi! És tudjátok, mire jöttem rá?

Óriási felfedezésre tettem szert, amit ezek után egészen biztosan tanítani is fogok!
Azt már tudjuk, hogy a gondolat a teremtő energia, az apa, és az érzelem a formaadó, az anya.

Igenám, de mi van akkor, amikor valamit nagyon nem akarunk?

Mint azt már ezen az oldalon számtalanszor olvashattuk, minél inkább nem akarunk valamit, annál inkább be fogjuk vonzani és a nem, ne szócskákat nem ismeri a tudatalatti.

Tehát mit kell tennünk, hogyha valamire vágyunk, de nem merjük kitűzni és pozitívan vonzani?

Mondjuk meg a tudatalattinknak, hogy nem akarjuk és vigyünk bele jó sok érzelmet!

Pl: Nem akarok egy csodálatosan intelligens, pontosan hozzám passzoló, fantasztikus igaz társat!
Nem akarok egy csodálatos házat, kocsit, munkát, stb... stb...

Nekem működött! Én annyira nem akartam senkit, hogy megkaptam a világ legnagyszerűbb pasiját, aki ráadásul lélektársam is!

Ugyan, mit veszíthetünk, ha teszünk egy próbát? ;)



Drága Witch! Csatlakozom nyuszihoz!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Nyuszika, szívből örülök és köszönöm Neked!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Hát tudod, Jani, majdnem igazad van...

Csakhogy még sincs!
Vegyünk pl azt a példát, amikor valaki félelmében kijelenti: Jaj, csak nehogy jöjjön az ellenőr!
És az ellenőr már ott is van!
Vagy jaj, csak nehogy igazoltsson a rendőr! - És a rendőr már int is a szép fehér kerek lámpájával az M3 szlén, stb..

Ne mondd azt nekem Janikám, hogy lelkileg IGENT mondunk, amikor nem akarunk a hatóságokkal konfrontálódni...

Van éppen elég élettapasztalatom, és ezért tudom, mire alapozom azt, amit mondok.

A vita pedig jó dolog! Ez viszi előre a világot. A Vita maga az élet!
Üdv Csilla

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Kedves Nyuszika!

Nagyon szépen köszönöm a történeted meg is hatódtam rajta :) és örülök neki hogy neked sikerült nekem is kell hogy sikerüljön :)!Ez most hogy elolvastam sok erőt adott!

Légy olyan, hogy minden megérintsen!



kedves Witch!

Olvasd el az itt található írásomat:http://www.thesecret.hu/node/5426?page=5
Meglátod,ha eljön az ideje a Te igazi társad is megjön!

"A múltban elkövetett hiba a jövő bölcsessége!"



Drága Csillair!

Nagyön örülök a boldogságodnak.Ha valaki ezt megérti Én igen.Hála Istennek ennyi év után Én is megtudtam mi az az igazi boldogság.Amikor minden harmónikusan működik egy kapcsolatban.Nagyon sokáig éltem egyedűl és azt hittem én már nem fogok tudni alkalmazkodni senkihez,de bebizonyosodott,ha a megfelelő társ van melletted minden természetes és semmi sem gond,mert együtt mindere képesek vagyunk.
"Ő pedig annak örül, hogy nem veszekszünk a távirányítón, és nem ragaszkodom a sorozatokhoz, meg a véres krimikhez, mint az exe. Sőt!"
Sose gondoltam volna,hogy a már hozzám nőtt távírányítót ki engedem a kezemből.Igaz 2 tévé van a lakásban,de én megnézem vele a sportot pedig nem szeretem,Ő megnézi a sorozataimat amit nem szeret.Mindig be tudjuk osztani ki mit szeretne nézni.Soha nem volt vita belőle.Megtehetnénk,hogy külön nézzük a TV-t,de sajnálnánk azt az időt amit külön töltenénk.Inkább alkalmazkodunk egymáshoz.
Úgy vagyunk,mint Ti.Sok a közös bennünk,de amiben külömbözünk abból is megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni.
Kívánom,hogy ez a boldogság örökké tartson Nálatok és nálunk is!
Kívánom,hogy mindenki így találja meg a párját mint MI!
Szeretettel ölellek!

"A múltban elkövetett hiba a jövő bölcsessége!"



Kedves Csillair :)Eszemben

Kedves Csillair :)
Eszemben sincs vitatkozni.. NEM vita.. eszmecsere :))))
Ha te úgy érzed, hogy te teremtetted akkor érezd úgy.. nagyon is így van :)

Deeee NEM hiszek abban, hogy a tudat alatti NEM ismeri a NEMet.. különben NEM használnánk :)))

Abszolút NEM értek egyet ezzel a magyarázattal és NEM tudom ki találta ki, de szívesen megkérdezném mire alapozza :DDD
Ez szerintem csak káoszt okoz az emberek gondolkodásában.. a tiszta elme, tiszta gondolat, rendezett gondolkodás, nagyon fontos ahhoz, hogy irányítani tudjuk az életünket, gondolatainkat..
Az ember, a lélek, a szellem nagyon is jól tudja mi az a NEM.. ha tőlem azt kérdezik akarok dohányozni.. azt mondom NEM és NEM is teszem.. hiszen azt a szót is ismerjük hogy IGEN.. aminek ellentéte a NEM..
Ezzel az erővel azt is mondhatanád, hogy tök mindegy IGEN-re vagy NEM-re gondolsz (de szerintem NEM mindegy) :DDD
A NEM egy állapot.. próbáld elvenni egy beszélni nem tudó kisgyermektől a játékát.. minden porcikájával jelezni fogja, hogy NEM..
Az hogy a kimondott NEM és a lelki IGEN nincs összhangban, pont az ilyen félremagyarázások miatt van..(szerintem)
Te a száddal NEMet mondtál, de a lelkedel IGENT..
Nem az alényeg, hogy ne mondjunk NEMet, hanem az, hogy a kimondott NEM és lelki NEM összhangban álljon.. és az hogy a kimondott IGEN és a lelki IGEN összhangban álljon..

GÁL JANI.. :DDDDDD



:) Drága GjanI!

Ezen még elvitázhatunk, de értem, amit mondasz, mindenesetre kellett egy gondolat (teremtő apa) és egy hatalmas érzelem (formaadó anya).

Mivel a tudatalatti nem értelmezi a NEM-et, ezért pozitív vágyként, célként fogja fel nemekkel, tagadásokkal tarkított mondatainkat.
Pl:
Nem akarok társat! = Akarok egy társat!

Egyébként igazad van, A Jó Isten áldása nélkül nem igazán történhetett volna meg ez a csoda velünk.

Szívből jövő hálával köszönöm Neked a jó kívánságokat!

Most éppen annak örülök, hogy mindent megdícsér, amit főzök és sütök neki. Ez apróságnak tűnik, de nekem nagyon fontos. És nem csak dícséri, hanem ízlik is neki... ;)
Lesi minden rezdülésemet, és amit gondolok, mondok, azt Ő azonnal a helyére teszi. Nem gondol mögé semmit, mert tud a sorok között olvasni. És ez olyan jó! Tudja, mit miért teszek, vagy mondok és nincs szükség hosszas magyarázkodásokra, és nincsenek félreértések. Ha pedig látja rajtam, hogy valamit nem úgy értek, ahogy Ő gondolja, akkor addig beszélget velem, amíg minden a helyére a kerül. Semmit sem söprünk a szőnyeg alá.
Ez egy tartós kapcsolat alapfeltétele.

Annyira más egy spirituális párkapcsolat, mint egy közönséges földi emberi. Annyira más és bensőséges. A Végtelen Intellingencia nélkül sohasem lehet teljes megértés és összetartozás még egy azonos hullámhosszon lévő lélekpár között sem.

Végre Nőnek és Asszonynak érezhetem magam egy nagyszerű Férfi és egy Nagybetűs Ember mellett.

Óriási felfedezés számomra, hogy létezik ilyen Ember a világon!
Nem is értem, hogy hogy lehet az, hogy egy ilyen értékes kincset nem becsült meg az, akihez korábban tartozott?

Istenem! Hogyan tudjam neked meghálálni ezt a kegyelmet annyi könnyekkel végig szorongott év után? Hiszen Ő az én legszebb ajándékom az életemben, amit illetve AKIT csak kaptam valaha is Tőled!

Jani drága, kívánom Neked az ÉG minden áldását!
Boldog vagyok. Boldogok vagyunk!
Kívánom, hogy mindenki legyen az! Tiszta szívből!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Drága Witch!

Tedd úgy, ahogy Öbike mondta!
Kérd az unit, hogy azt a férfit küldje el neked, aki a legmegfelelőbb hozzád minden szempontból.
Ne szűkítsd a kört egy bizonyos személyre, ezt secretadmin nagyon jól elmagyarázta a fúziós rádiós beszélgetős műsorban,hogy miért nem érdemes a lehetőségeinket beszűkíteni. Korlátot állítunk magunknak és frusztráljuk magunkat, pedig nem ez a cél! Ugye?

Az én kedvesem és én rengeteg mindenben passzolunk, amiben pedig nem, abban tökéletesen kiegészítjük egymást.

Például hagy engem érvényesülni a konyhában és nem zavarja, hogy merkúr uránuszomnak megfelelően állandóan új dolgokat főzök, mert nem szeretem az egyhangúságot. Minden ízlik neki, mindent megdícsér, ami nekem felettébb jól esik. Ő pedig annak örül, hogy nem veszekszünk a távirányítón, és nem ragaszkodom a sorozatokhoz, meg a véres krimikhez, mint az exe. Sőt!
Ezek apróságok, de olyan sok van belőlük, és annyira jól jönnek ki, hogy napról-napra JOBBAN SZERETJÜK EGYMÁST.

És a közös munka! Istenem! Érti, amit mondok, és én is értem minden szavát. A módszere zseniális! Most éppen azon dolgozunk, hogy az enyémet és az övét egy praktikusan alkalmazható egységgé hangoljuk össze. A MI módszerünket.

Én írok, Ő pedig amellett, hogy szintén író, zseniális grafikus és festő, eszméletlen intelligens, okos, gyöngéd, kedves, olykor munkamániás, de ez egy férfinál szerintem erény, és engem mulattat, amikor keresi az igazságokat minden jelben.
Ő egy igazi Polihisztor. Ezért is felnézek rá sok minden más mellett.

Drága Witch! Hiszem! Tudom, hogy Számodra is létezik az IGAZI, és ha valóban nincs benned szorongás amiatt, hogy eljön-e Hozzád, és hogy megérdemled-e, akkor egyszercsak egy nem várt pillanatban be fog kopogtatni a szíved ajtaján és azt fogod hinni, hogy álmodsz, pont úgy, mint én, és akkor többé sohasem fogod elengedni azt a kellemes, megnyugtató, bizotnságot nyújtó, határozott kezet, amit a Teremtő, vagy az UNI Ő általa nyújt Neked!
Kívánom Neked az ÉG minden áldását, drága Witch!

És Helen Hadsell útmutató gondolatait - aki a Nyerhetsz című bestseller agykontroll könyv írója, és aki arról híres, hogy tudatos programozás által mindent megnyer, amit csak lehetséges - most különösen ajánlom figyelmedbe:
„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Kedves Csillair :)

Van is igazad meg nincs is :DDDDDDDD
Te azt írod, a negatív gondolataid teremtették a dolgot...
Ha nem az történt, amit kívántál akkor nem te teremtetted, ha meg ez volt amit kívántál akkor meg nem negatív gondolat.. hiszen boldog vagy tőle..
Remélem érthető.. kapísi??
Persze attól még lehet, hogy nincs igazam.. vagy mégis.???. :)))))
Gratulálok a bodogságodhoz.. :)))))
Ha boldog vagy, mindegy honnan jött élvezd :DDD

GÁL JANI.. :DDDDDD



Kedves Csillair!

Most kicsit össze vagyok egy ideje zavarodva. Volt ez a bizonyos Férfi akit említettem és most nem igazán tudom, hogy jó-e nekem ha újra vonzom. Abban én is hiszek, hogy kell hogy legyen számomra egy nagy Ő aki hozzám tartozik. Az a baj ez a bizonyos Férfi nagyon nagy űrt hagyott maga után. Hiszek magamban és szeretnék újra hinni mert tudom ez az egyetlen kiút számomra. Leginkább az kéne kérnem, hogy az IGAZI-t vonzzam magamhoz. Remélem sikerül. Mindenem megvan csodás állás, szerető család de a Társ hiányzik!

Légy olyan, hogy minden megérintsen!



Kedves Jani, van is igazad, meg nincs is...

Szerintem az, hogy kijelentettem azt, hogy nekem senkire sincs szükségem, ez egy negatív gondolat volt, nem is akármilyen.

Az pedig, hogy hatalmas érzelmi energiák is kapcsolódtak ehhez a gondolathoz, az azért volt, mert aki folyton belém akarta szugerálni, hogy mégis csak kellene nekem valaki, jól felbosszantott, és dühös lettem, de ki a csoda gondolta volna, hogy ez éppen akkora érzelmi töltést fog felszabadítani bennem, ami elég ahhoz, hogy létrejöjjön életemben ez a csodálatos, napról-napra szebb és édesebb párkapcsolat?!

Azért az is hozzá tartozik, hogy a kedvesem talált rám, és mehetnék a sóhivatalba az összes gondolataimmal és érzelmeimmel, hogyha nem egy szuper ember, nagyszerű társ, hihetetlenül fejlett spirituális lélek, intelligens szellem, stb.stb.. lenne az én kincsem.
Ő pont olyan férfi, aki nekem való minden szinten.
Szeretem őt. Ő is szeret engem.

SZERETJÜK EGYMÁST, NAPRÓL NAPRA JOBBAN. éS NEM ÁLMODOM!!!
Kaptam már tőle egy kedves puszit, hogy felfogjam, Ő valóság és nem álom. Annyira aranyos! ;)

Azért bele írtam az írásom címébe az érzéseket is, mert ami igaz, az igaz!

Szóval, Jani, köszönöm az észrevételt.

Mindannyiótoknak csodás további fórumozást kívánok és sok-sok boldogságot!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Drága Witsch!

Nehogy azt hidd, hogy Neked nem működik!

Mindenkinek működik, hiszen a VT univerzális törvény, és ezért mindenütt mindenkinek működik!

Személyes tapasztalat, hogy addig, amíg kétségek vannak, akár önmagunkban, akár abban, hogy léteznek jó társak és jó kapcsolatok, addig nem fog kialakulni jó partner kapcsolat. És ahogy említettem már, a www.sziakademia.hu oldalon ajánlott módszer nélkül nem sikerült volna magamnak sem letenni egyszer s mindenkorra az édesapámmal kapcsolatos sérelmeimet, és addig nem is tudott bekopogtatni az életembe az igazi.

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Köszönöm drága Vibrocil, Ragyogás és Moncsi!

Igaz barátok és teremtőtársak vagytok! ;)

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Szia :)Szerintem kevered a

Szia :)
Szerintem kevered a negatív gondolatokat a negatív érzelmekkel :)))
Ma néztem, egy színdarabot, egy gyermek előadást, amiben a mesehősnek minden dühében kimondott szava valóra vált.. mivel elég haragos tipus volt, de a szeretteit szerette.. csupa jókívánságot mondott nekik dühében..
Így működhet, sőt szerintem így működik a negatív érzelemmel való programozás, gondoljunk csak arra, amikor bánatunkban istenhez könyörgünk, hogy enyhítse szenvedésünket (utalnék a tegnapi együtt nézett filmre, Beszélgetések Istennel:)

Tehát nem negatív szavakkal, hanem negatív érzelemben.

Ennek alapján meg lehet érteni, ami a Bibliában áll arról, hogy kősziklára építsük a házunkat, ne futóhomokra..
Ugyan is a szándék a kőszikla, a sziklaszilárd akarat.. a cél a ház, hogy felépüljön és szolgáljon bennünket..
A sziklaszilárd szándék, ami akkor is kitart, ha vihar van (harag) vagy fagy (félelem) esetleg szomorkás az idő (egy kicsit szomorkás a hangulatom máma :))
A szándék nem változik..

GÁL JANI.. :DDDDDD



Bárcsak nekem is működne!

Nekem is volt valaki az életemben akivel már legalább négyszer ötször szakítottam legutoljára a múlt héten is és nagyon fáj. Nem tudom hogyan tovább. Nem tudom akarom-e őt vonzani. Tele vagyok kétségekkel és annyira szeretnék én is valakit magam mellé. Nem tudom mit kéne tennem. Örülök, hogy másnak viszont működik.

Légy olyan, hogy minden megérintsen!



Kedves Csillair!

Valószínűleg igazad lehet, bár szerintem tudat alatt, ahogy Te is írtad: "Mindenki boldogságra és szeretetre van teremtve ezen kicsi Földtekén. Mindenki. Együtt élni egy olyan emberrel, aki teljesen passzol mindenben."
Te is vágytál arra, hogy megtapasztald azt, amit most érzel...:)
Nem lehet másképp:)

Érdekes, én nagyon gyakran azt tapasztaltam mikor elmentem egy állásinterjúra, azt éreztem, hogy nem akarok ott dolgozni, és láss csodát fel sem hívtak:)
Pedig az állásinterjún minden 100 %-os volt... Később gondolkoztam, hogy én nem is akarok oda menni!
Csak egyfajta "kötelességből", kíváncsiságból mentem el, ha már behívtak, de a végén mindig azt éreztem én nem akarok itt dolgozni!!!
És valahogy ezekről a helyekről soha nem is hívtak fel:)))

Szerintem az lehet a Titok nyitja, hogy úgy kell viselkednünk mintha egyáltalán nem lenne szükségünk dolgokra, sem párkapcsolatra, no akkor vonzzuk be maguknak a legideálisabb dolgokat, ill. társat!
Sztem veled is ez történhetett!
Kívánom, hogy: NAGYON BOLDOG LÉGY ÉS HASZNÁLJ KI MINDEN EGYES PERCET, MERT EZEK AZ IGAZÁN FONTOS, ÉS EMLÉKEZETES PILLANATOK!!!

LÉGY BOLDOG!!!

Sok Sikert!

Puszi

Moncsi



Ime ismét, ahol a fény, ott megjelenik az árnyék is.

Köszönjük, hogy van, mert a rossz oldal megélése által jobbnak értékeljük a jót. Jobban értékeljük.

Igen. Igen. Igen. Élni jó:) És én IGENT mondok életemre.



Mi mindannyian az örömért

Mi mindannyian az örömért és a sok sok pompás és kedves, kalandos tapasztalatokért szándékoztunk idejönni a földre. (fizikai dimkenzióba)

Az, hogy vannak botlásaink, vannak dolgok amik még nem tiszták nagyon is rendjén van, ezért azt javaslom, ne piszkáljátok más ember szeméből a szálkát, ha a tietekben meg gerenda van.

Sokkal felemelőbb, ha másokban nem a hibákat keresed, mert ezt olyan könnyű.
Lásd ebben a helyzetben is, hogy Csillánk éppen ezzel jött arra rá, hogy milyen a számára helyesebb és hasznosabb gondolkodás, akár mások számára is.

Kellemes emberek vannak itt, csak látni is tudni kell ezt. Saját tapasztalataimból beszélek.
Én is átmentem ezen elhiszitek?

Kellemes napot mindenkinek

Ja és mindenkinek igaza van mindenben amit mond.



"Nagyon mély trauma volt ez"

"2009!!! januárjában az apámmal kapcsolatos traumámat véglegesen fel nem dolgoztam Szabó Ilona www.sziakademia.hu módszerével és Pataki Erzsike életvezetési tréningje segítségével.
Nagyon mély trauma volt ez"

Tehát "vakként" és betegként próbáltál meg másoknak pénzért "segíteni" :-)
Ezt már eléggé sok helyen leírtam és ebbben is igazam volt.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!



Szia Csillair!

Van ezzel kapcsolatban egy tapasztalatom:
Szüleim gondolkodtak azon hogy el kéne költöznünk egy másik helyre. Én nagyon nem akartam és sokat sírtam emiatt, mindig azt mondtam hogy nem akarok elköltözni, stb ... 2 és fél éve már itt lakunk az új helyen (aminek nagyon nem örülök) :(

Lehet hogy müködik egyébként, nem tudom ...



És még azt is szeretném hozzáfűzni...

Mindenki boldogságra és szeretetre van teremtve ezen kicsi Földtekén. Mindenki. Együtt élni egy olyan emberrel, aki teljesen passzol mindenben. Köszönöm Uram,hogy megtapasztalhatom ezt a különleges égi ajándékot! Hálásan köszönöm!

„Semmi sem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, semmi sem túl csodálatos ahhoz, hogy megtörténjen, és semmi sem túl jó ahhoz, hogy örökké tartson, ha a terád váró jóhoz pozitívan állsz hozzá!” Helen Hadsell * www.5rol6ra.hu



Talán próbálj meg önmagadnak és nekünk sem hazudni! :-)

Kedves Csilla!!!

Hazudozással nem lehet egyről a kettőre sem lépni és te hazudsz. Számtalan más blogbejegyzésedben bevallod, hogy milyen betegségek és traumák gyötörtek, amiből szerinted, csak most 1-2 hónapja tudtál kigyógyulni és vele ellentétben meg 4 éve harmóniába élést emlegetsz. A kettő üti egymást. Tehát le a nyereségérdekelt marketing szöveggel és légy összhangban legalább a dolgaiddal.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A nevetés a legfőbb szentség.
Micimackó sokkal jobban szeret téged!