konkrét személy bevonzása

Sziasztok! A véleményeteket szeretném kérni arról, hogy ha konkrét személyt szeretnél bevonzani, úgy, hogy a lehető legpozitívabban gondolkodsz róla, és az esetek többségében valóban el is hiszed, sőt tudod, hogy az illető a tiéd, akkor miért történhet meg az, hogy ez az illető mégis elzárkózik előled, és burkoltan kifejezésre is juttatja, hogy sok vagy neki, és őt zavarja, hogy úgy viselkedsz vele, mintha Ő hozzád tartozna, és ezért bármivel is tartozna neked?
És ezt ne úgy képzeljétek el, hogy én erre a bizonyos személyre annyira nyomultam volna. A találkozásaink többségében nagyon jól elbeszélgetünk, igaz, nem kezdeményezett semmilyen privát találkozót. most hétvégén volt egy buli, ahol én elég sokat ittam, és táncoltam vele, meg megsimogattam a hátát, de ennél intimebb dolog nem történt. Volt ott egy lány, akivel ő beszélgetésbe elegyedett, majd később ölelkeztek is, holott aznap este ismerték meg egymást. én ezen sajnos eléggé kiborultam, amit ő látott, bár a kiborulásom okát nem mondtam meg neki. Aztán tegnap, amikor ismét találkoztunk, elmondta, hogy én tolakodó voltam, és úgy viselkedtem, mintha ő hozzám tartozna, holott ő erre nem adott semmilyen indokot. röviden ennyi a történet.
Azért vagyok nagyon elkeseredve, mert úgy érzem, hogy fél éve, amióta ismerem, tudom hogy ő nekem van rendelve, és ő pontosan olyan, mint amilyennek leírtam az ideális társamat. ha ez valóban így van, akkor hogyan lehetséges az, hogy ennyire zavarja a közeledésem? holott először fordult elő a fél év alatt, hogy kifejeztem volna neki konkrétan, hogy fontos nekem, és közeledtem volna felé fizikai értelemben is. egészen szombat estig úgy éreztem hogy szépen alakulnak köztünk a dolgok, be tudtam vonzani pl olyat, hogy írjon smst, vagy hívjon fel telefonon, anélkül hogy bármi előzmény lenne :). néha éreztem is a bizsergést kettőnk között, ahogy rám nézett, mosolygott. aztán szombat este amikor azzal a lánnyal két óra beszélgetés után ölelkeztek, rájöttem, hogy ha akar valamit, annak egyértelműen jelét adja.
abban kérem a segítségeteket, hogy mondjátok el a véleményeteket arról, hogy ha egyértelműen azt mondja a kiszemelt, hogy nem akar tőled semmit, akkor van-e értelme a további pozitív gondolatoknak, az irányába? illetve, hogyan lehetséges az, hogy ha az ember olyan rezgésszinten van, ami az adott személlyel kapcsolatosan a lehető legpozitívabb, mégis olyan negatív behatásokat kap, amire abszolút nem számított? mit lehet ilyenkor tenni?

köszönöm mindenkinek, aki elolvasta.

Z

Címkék:

Hozzászólások



Kedves Dorcsi28!

A lenti százalékos számításaim, amiket hosszú esztendőkkel ezelőtt adtam közre, sajnos még mindig időtállóak és megcáfolhatatlanok, de ... (...) ... és most jön a lényeg: NÉHA LÉTEZNEK CSODÁK!



Köszönöm a válaszod!

Külsőmön változtattam, Viselkedésemen is, persze még mindig van mit mert egyszerűen lefagyok és karót nyelek ha a közelemben van. Pár hónapja sikerült a lazaság mellette megis volt az eredménye rögtön olyan volt mintha együtt lettünk volna majd gyorsan el is szúrtam . :(
Sajnos nem tudok más felé nyitni akármennyire is próbálom, Mindenkiben őt keresem.
Így inkább arra jutottam, hogy megpróbálnám mégegyszer ezt a egészet másképpen.
valószínű az lehet a baj hogy nagyon érzi rajtam a görcsösséget hogy őt akarom de vhogy mindig visszajukadok a görcsösségre ha éppen sikerült ellazulnom és "elengednem"
Emellett az önbizalmam még mindig nem az igazi és a kisugárzásom sem.
Másokkal szemben nagyon is megy a lazaság vidámság amire ő nagyon is oda figyel és mintha féltékeny lenne, de vel szemben sajnos nem megy. :(

HA VAN MÁR VALAKIJE HOGY TUDOM VISSZAVONZANI?
HOGYAN ENGEDJEM EL HOGY VISSZA JÖJJÖN?



Biztosan lehet enyhíteni ezen

Biztosan lehet enyhíteni ezen a távolságtartáson. Türelemmel és magabiztossággal. Arra utalok, hogy ne loholj utána... ne éreztesd, hogy mit is akarsz valójában. Ha fel akarod magara hívni a figyelmét, változtass a külsődön, esetleg az eddigi viselkedéseden is. Úgy tudod bevonzani, hogy sokat elképzeled azt a jelenetet, hogy Ő megy oda hozzád. Mit mond,... és te hogyan reagálsz.

Más kérdés, hogy ennek van -e valami értelme? Talán az, hogy valaki más felfigyel rád. Szerintem, egy új kapcsolatra van szükséged. Ez csak egy vélemény. Talán jelentkeznek más hozzászólók is.



Nekem is segítség kéne

Sziasztok!
Szeretnék segítséget kérni, vagy kissebb útmutatást.
Röviden a lényeg: Szeretném bevonzani az exem mert nagyon szeretem és úgy gondolom ő az igazi.
Akkor is be lehet ha mondjuk tényleg kiszeretett belőlem?
Nem tudom hogy valójában így van-e mert nagyon jól titkolja. 1 éve nem vagyunk már együtt de kollégák vagyunk szóval nem egyszerű a helyzet sem a kezelhetőség. Sajnos nem is beszélünk egymással. Számomra értelmezhetetlen a viselkedése( néha kedves de nagyon sokszor épp ellenkezőleg. bokzsáknak érzem magam. ) Nem nagyon tudom megbeszélni vele ezt az egészet mert nem hajlandó. Viszont akárhányszor elengedi magát akkor már úgy tesz mintha akarna vagy lennének érzései felém. Egyszer nagyon csúnyán összevesztünk majd közöltem vele jólvan felejtsük el egymást és minden cuccomat kérem vissza mert nem akarom hogy ott legyen vagy hogy kidobjad és ne kedveskedjél ne becézgessél ha valóban nem akarsz semmit. Azóta annyi változás történt hogy mégjobban távolság tartó de nem hozta a cuccomat és mikor éppen milyen hangulatban van számomra félre érthetően kedveskedik.
Nem azt szeretném hogy értelmezzük a viselkedését mert szerintem nem lehet hanem azt hogy be lehet-e vonzani egy személyt aki látszólag nem akar már többet velem lenni.
olvastam korábbi hozzászólásokban hogy valószínű ilyenkor mi magunk rontunk el valamit vagyis legmélyebb bugyrainkban kívánjuk hogy megtörténjen a baj. Valóban ezt kívánhattam hogy ennyire szétválljunk? Mi a megoldás ellene?

Köszönöm a segítséget! :)



Nézz magadba

Kedves Zita!

Elolvastam a történeted és talán tudok neked egy másik megvilágítást is adni.

Minden, ami körülöttünk történik, az bennünk zajló emlékek, programok, megérzések kivetülése. Ez a tudatalattiban zajlik, logikus ésszel nem tudjuk megmagyarázni. Lehet, hogy erős lesz ez a mondat, csak arra kérlek legyél nyitott, hogy elgondolkozol rajta: valahol legbelül ezt akartad, hogy történjen .... :( Persze nem a tudatos lényed, hiszen az vágyik erre a személyre, de a tudatalattid "tett valamit", hogy a dolgok így történjenek...

Ismered a ho'oponopono technikát? Ezzel a rossz érzéssel a szívedben mondd magadban, hogy "sajnálom, kérlek bocsáss meg, mert nem tudom mit tettem... köszönöm, szeretlek!" és mindezt gondolatban mondd Istennek, Univerzumnak, a világmindenségnek, aki irányít, vezérel téged és addig ismételd magadban amíg ez a rossz érzés megszűnik benned. Ha jobban meg akarod érteni, hogy ez hogyan és miért működik, akkor keress rá (itt az oldalon is találsz, a neten pedig nagyon sok anyag van erről a témáról).

Ismerősnek tűnik az eseted, mert én is hasonlóképpen bevonzottam valakit az életembe viszont történt egy kis hiba, mert nem figyeltem a részletekre (erről lehet egyszer majd írok én is). Magunkban kell keresni a hibát, magunkban kell megoldani az ún. "ellen szándékot", erre az említett technika nagyon jó segítség.

Remélem segít :)

István

"Azzá válsz, amire gondolsz!"

www.fiatalongazdagon.blogspot.com



Megfelelő pillanat

Örülök, az egyetértéseteknek.

És kedves drgzita!
Ne feledd, hogy minden a maga idejében történik. Hidd el érdemes kivárni a megfelelő pillanatot. Akkor gyümölcsöző.



Köszönöm a bíztató

Köszönöm a bíztató szavakat mindnyájatoknak, sokat segítetek! :-) megpróbálom elengedni, megpróbálok felülemelkedni a megbántottságomon, és valahogy összeragasztani az összetört szív-darabkákat, nehogy túl sokáig legyek negatív energiamezőn :-) Tudod mi az érdekes Öbike? hogy pontosan azt csináltam tavaly ősszel, amit javasoltál: megfogalmaztam hogy milyen társat szeretnék, milyen az a pasi, aki számomra a legjobb. és utána találkoztam Vele. valahogy ösztönösen, rögtön éreztem, hogy Ő az. hihetetlen pillanat volt, ezért hiszek benne, hogy valóban Ő az. Akkor is ha még nem ismerem. és mert véletlenek nincsenek. :-)



...

Rózsafával teljesen egyetértek ...

olyasféle rokonságban amilyenben csak egy rózsafa és egy androméda ligeti magányos tölgy lehet
:)



'

én is nagyon szkeptikusan állok a vonzás törvényéhez .... nem ... inkább a "gyakorlóihoz" :)

ha már valamit vagy valakit be kell vonzani ott baj van

ha valamit adottnak érzel ... azt nem kell keresned ... és azzal sem kell törődnöd mikor lesz meg, mert te valóságnak érzed ... nem hiszed hogy szükség lehet rá hisz tudod hogy a tied ... erről miért vársz visszaigazolást? ... mit adhatna az a másik neked? ... önmagát, régen már odafentről elkérted ... és lépéseidben magaddal is viszed mindenhová
ezt az érzést nem kell akarattal hordanod ... az Ő! felelőssége hogy egyszer a szíved felől hallja meg: mellettem van otthonod ... kialakult helye van melletted ... azért hogy ezt megérezze ... neked semmit sem kell tenned ... nothing :))

hiszem hogy így van, én is hasonló cipőben jártam, járok ... bár ma már nem érdekel velem van vagy sem
... mindenki arra vágyik hogy önmaga lehessen ... ő is ... addig míg máshol leli magát ... nem állapodhat meg mellettem

... te sem azt az embert szereted aki rád vágyik hanem aki nem :) ő is így van ezzel ... ha már valaki közelít ... ahhoz nem én megyek ... de ha valakit csak magamhoz engedek ahhoz én is odamegyek

többen képesek őhozzá idomulni ... szépen ... és csendben ... én magam pedig kínok közt kiáltok ... hogyan láthatna meg abban a közegben amiben ők is csak barátok

Jézus mellett minkdenki úgy érezte hogy amaz csak őt szereti ... noha láthatta az aki hozzáment hogy ezzel mások is ugyanígy lesznek ... engedjünk meg mi is másoknak mindent ... hosszú éveket ... távol töltött perceket ...

végeredményben én bennem már kialakult az érzelem ... most ha el is vesztettem, ha igaz volt, visszanyerem és belőle majd neki is adhatok ... arról meg hogy találkozunk e vagy sem; nem tudhatok ... de tényleg :) ... lehet találkozok vele lehet hogy nem ... miért kutatnám a szerelmet mikor ITT érzem.

a vonzás törvénye végül is ez: csak az történik meg amiért nem kell küzdenem

(bocs hogy verselésbe kezdtem :)) .... valahogy most így volt kedvem :))



Hozzá akartam szólni

de Rózsafa pontosan úgy írta le, ahogy én is gondolom. Többen belefutottak abba a csapdába, hogy konkrét személyt akartak bevonzani, de az csak úgy megy, ha az Ő akarata egyezik a Tiéddel. Én azt mondom, hogy gondolj szeretettel erre a fiúra, mert nagyon tisztességes volt, és nem használta ki az érzelmeidet. Sokkal jobban jártál most, hogy így alakult, mintha elfogadta volna a közeledésedet és utána dobott volna. Úgyhogy örülj annak, hogy tisztelt és megbecsült, mert ő is becsületes volt Veled szemben.
Én azt mondom Neked, hogy tedd fel magadnak azt a kérést, hogy legyen olyan partnered vagy társad, aki számodra a legjobb. Tudod az Uni mindig tudja hogy Neked ki a legjobb, és azt küldi. Valószinű hogy az IGAZI már vár Téged, és ezért nem tudtál összejönni a kiszemelt sráccal.
A boldogság pedig nem partnerfüggő. Ha megtalálod a boldogságot önmagadban, akkor olyan kisugárzásod lesz, amikor már az Igazi el tud indulni feléd.
És még egy gondolat :) A IGAZI pasik nem szeretik a kezdeményezést, elég ha jelzést adunk nekik, hogy legyen meg az az örömük, ők választottak bennünket :) Ha nem veszik a jelzést, akkor bármennyit harcolunk értük, inkább eltoljuk magunktól őket, úgyhogy akkor hagyni kell az egészet.
Szeretettel: Öbike :)

A szeretet mindent áthat.....
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Köszönöm!
Mosolyogj Magyarország :)



:)

Szerintem az a baj, hogy görcsösen akarod. Nincs meg még nálad az elengedés, amit ír Rózsafa is. Amint úgy állsz hozzá, hogy szeretsz Vele lenni, és ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat együtt, nem kell fizikai kontaktus, de ha van, az csak pluszban jó, máris el kezded vonzani magadhoz. Mert nem fogja érezni, hogy mindenáron őt akarod. Mert azzal taszítasz, nem pedig vonzol. Szerintem. Csak lazán.



Talán ott a bibi, hogy

Talán ott a bibi, hogy akarással és elvárásokkal teszed ezt. Én nem hiszek abban, hogy egy konkrét személyt ilyen formában magunkhoz ölelhetjük. Van a szabad akarata. De ha konkrét személyt szeretnél szerintem elég lenne annyi, hogy szelíden és szeretetteljesen csak arra gondolsz, hogy ha van dolgunk egymással akkor találkozzunk. Aztán a többi megy magától. Lehet befolyásolni dolgokat de erőszakkal nem érdemes.
Erőlködésnek beszarás a vége.
Energetikailag belemászol az intim szférájába. Ha ezt megérzi valaki, általában fel veszi a nyúlcipőt. Csak szeretettel és elvárások nélkül lehet haladni. Ezt tapasztalatból mondom már.

Ha még nem láttad vagy olvastad a "Mennyei próféciát" érdemes, mert erről is van benne szó.

Remélem segíthettem.



Miki, a világ legnagyobb

Miki, a világ legnagyobb vesztese. Én személy szerint humbugnak tartom. Ha hiszel benne,az a te magánügyed. Én úgy vélem,ez kb olyan,mint a placebó:reményt csepegtetnek ezzel az emberbe. Ha működne,sikerült volna nekem. De nem sikerült,úgyhogy ha engem kérdezel,a vonzás törvénye NEM LÉTEZIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!