Zsuzsuka
Szeretettel kívánok Neked még nagyon sok boldog névnapot, sok-sok TEREMTÉST!
Kitartást, türelmet, lelki békét, bőséget, erőt, energiát, szeretetet!
KÖSZÖNÖM, hogy ismerhetlek.
Szeretettel ölellek Zsuzsa
Aranyos vagy, hogy ilyen gyorsan megírtad a többieknek az első talinkat. Nagyon jól éreztem magam veletek és alig várom a következő találkozót. Addig is sok csodás teremtést kivánok mindnyájunknak.
Sok puszi Marianna
Vasárnap délután sikerült találkoznunk egymással. Úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára haszhasznos és tanulságos volt az együtt eltöltött két óra.
A találkozás első percétől úgy éreztük, mintha mindíg is ismertük volna egymást. A következő találkozás időpontja december 9. vasárnap 15 óra
Addig is mindenkinek sok-sok sikeres VONZÁST!
Zsuzsuka
Vasárnap 15 órakor találkozzunk az Iparkamara bejáratánál az épületen belül és együtt megyünk fel fel hozzám.
Sajnos úgy látom, hogy csak hárman leszünk, de azért biztosan jól fogjuk magunkat érezni.
Szeretettel várlak benneteket Zsuzsa
Győr, Szent István u. 10/a
Zsuzsuka
Jelezzétek, hogy 18-án délelőtt vagy inkább délután lenne jó, ha találkoznánk?
Nekem a szombat jobb lenne, de mivel van akinek nem jó, ezért gondoltam a vasárnapra.
Várom szavazataitokat, hogy vasárnap délelőtt 10 óra vagy inkább délután 3 óra lenne inkább alkalmasabb és gondolom, ami a többségnek jó, azt fogjuk választani. Ez így demokratikus ugye?
Minden szépet és jót mindenkinek!
Nagyon várom a találkozást Veletek.
Szeretettel ölellek benneteket Zsuzsa
Köszönjük a lehetőséget, és szerintem, ha november közepéig nem lesz több érdeklődő a talira szívesen el is fogadjuk. November 17.-e nekem nem jó, de más időpont megfelel. A hétvége nekemis jobb. Margaretta november közepe neked is jó lenne? Alig várom, hogy találkozhassak veletek, addig is teremtsetek sok szépet. Ölellek benneteket: Marianna
Zsuzsuka
Kedves Marianna és minden győri és Győr környéként élő TITKOS!
Köszönöm a gyors válaszodat. Fel kellene mérni, hogy hányan vagyunk, nálam az irodában egyszerre 8-10 fő találkozása megoldható a belvárosban. Ha többen lennénk, ami persze jó lenne, akkor is találunk egészen biztosan lehetőséget. Most már csak november közepe lehetséges. Jelentkezzen mindenki, aki szeretne résztvenni egy ilyen találkozón és akkor biztosan megtaláljuk a helyet és az időpontot is. Nekem a hétvége (szombat, vasárnap lenne optimális).
Vidám, szép napokat mindenkinek. Izgatottan várom a találkozást Veletek.
Szeretettel öllellek Zsuzsa
Örülök, hogy te is itt vagy. Nem tudom mi a hétvégi programotok ( péntek, szombat), de ha van kedvetek találkozhatnánk valahol. Javasolhatnátok valami helyszínt, én is gondolkodok rajt. Sok szeretettel ölellek benneteket: Marianna
Örülök, hogy jelentkeztél. Nagyon jó lenne mielőbb találkozni és tapasztalatot cserélni ill. buzdíthatnánk egymást. Persze, ha van még itt győri Őt, Őket is szivesen látnánk. Ötleteket várok a találka helyére és időpontjára. Írhatsz, írhattok ide,vagy a marianna.odor@gmail.com címre. Sok szeretettel ölellek: Marianna
Zsuzsuka Szeretném felvenni a kapcsolatot a győri "A TITOK" rajongókkal. Én is győri vagyok és nagyon egyedül érzem magam. Jó lenne beszélgetni, találkozni, eszmét cserélni, tapasztalatokat átadni, motiválni egymást. Remélem, hogy megtaláljuk egymást. Szeretettel Zsuzsa
Kedves Csilla! Köszönöm a jókívánságaidat a győriek nevében és Budapesten találkozni fogunk. Szeretettel várok ide a klubba minden kedves győri secret rajongót.
Millió puszi Marianna
Hozzászólások
Győri tali
Kedves Zsuzsa!
Elvirával ott leszünk. Visszük az igért könyveket is. Jó lesz újra találkozni veletek. Millió puszi Marianna
2. TALÁLKOZÁS A GYŐRI TITKOSOKKAL
Zsuzsuka
VASÁRNAP délután 3 órakor újra találkozunk. Már nagyon várom.
Mosolygós, vidám szép napokat kívánok.
Szeretettel Zsuzsuka
HÉTVÉGE BUDAPEST
JÖN VALAKI GYŐRBŐL A HÉTVÉGÉN BUDAPESTRE A HARMÓNIA MŰHELYBE?
Köszönöm a jókivánságokat!
margaretta
Kedves Zsuzsa Marianna!
Nagyon nagyon kedvesek vagytok igazán jólesett nekem. Örülök a találkozásunknak hasznos volt számomra a tali. Az életet szeretem vidáman élni.
Szeretettel Erzsi
Kedves Erzsi! (margaretta)
Csatlakozom Zsuzsához, névnapod alkalmából sok szeretettel gratulálok és minden jót kivánok. Szeretettel Ölellek Marianna
BOLDOG NÉVNAPOT!
Zsuzsuka
Szeretettel kívánok Neked még nagyon sok boldog névnapot, sok-sok TEREMTÉST!
Kitartást, türelmet, lelki békét, bőséget, erőt, energiát, szeretetet!
KÖSZÖNÖM, hogy ismerhetlek.
Szeretettel ölellek Zsuzsa
Találkozásunk!
margaretta
Kedves Zsuzsa Marianna!
Köszönöm a gyors reakciótokat én is jól éreztem magamat veletek. Igen csak családiasra sikerült, mind a 4gy-en megnyíltunk egymásnak.
Maradjatok vidámak és szeressétek egymást.
Szeretettel: margaretta / Erzsi/
Kedves Zsuzsa!
Aranyos vagy, hogy ilyen gyorsan megírtad a többieknek az első talinkat. Nagyon jól éreztem magam veletek és alig várom a következő találkozót. Addig is sok csodás teremtést kivánok mindnyájunknak.
Sok puszi Marianna
ELSŐ TITKOS TALÁLKOZÁS A GYŐRI TITKOSOKKAL
Vasárnap délután sikerült találkoznunk egymással. Úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára haszhasznos és tanulságos volt az együtt eltöltött két óra.
A találkozás első percétől úgy éreztük, mintha mindíg is ismertük volna egymást. A következő találkozás időpontja december 9. vasárnap 15 óra
Addig is mindenkinek sok-sok sikeres VONZÁST!
válasz
én is ott leszek. marianna
Válasz!
margaretta
Szia Zsuzsi!
Akkor vasárnap tali várom, hogy megismerjelek benneteket. Három a Magyar igazság!
Puszi. margaretta
Vasárnapi találkozás
Zsuzsuka
Vasárnap 15 órakor találkozzunk az Iparkamara bejáratánál az épületen belül és együtt megyünk fel fel hozzám.
Sajnos úgy látom, hogy csak hárman leszünk, de azért biztosan jól fogjuk magunkat érezni.
Szeretettel várlak benneteket Zsuzsa
Győr, Szent István u. 10/a
Szia
margaretta
Kedves turul, zsuzsuka!
Akkor már csak a egyeztetnünk kéne. Hol ??? várom a leveleteket akár a saját cimemre esetleg telcsin :irjátok meg a számot.
Puszi: margaretta
Sziasztok!
Nekem is a délután lenne jó. Már alig várom, hogy találkozhassak veletek.
Szeretettel: Marianna
Szia!
margaretta
Kedves zsuzsuka!
Köszönöm a meghivás nekem inkább a du-3-óra lenne jó. Én is várom a talit.
puszi: margaretta
Találkozás
Zsuzsuka
Jelezzétek, hogy 18-án délelőtt vagy inkább délután lenne jó, ha találkoznánk?
Nekem a szombat jobb lenne, de mivel van akinek nem jó, ezért gondoltam a vasárnapra.
Várom szavazataitokat, hogy vasárnap délelőtt 10 óra vagy inkább délután 3 óra lenne inkább alkalmasabb és gondolom, ami a többségnek jó, azt fogjuk választani. Ez így demokratikus ugye?
Minden szépet és jót mindenkinek!
Nagyon várom a találkozást Veletek.
Szeretettel ölellek benneteket Zsuzsa
Kedves Zsuzsa, Marianna!
margaretta
Köszönöm,hogy gondoltok rám.Igen nekem is a november közepe megfelelne, időpontot kell még egyeztetnünk! Addig is kivánok minden jót.
Üdv.: margaretta
Kedves Zsuzsa!
Köszönjük a lehetőséget, és szerintem, ha november közepéig nem lesz több érdeklődő a talira szívesen el is fogadjuk. November 17.-e nekem nem jó, de más időpont megfelel. A hétvége nekemis jobb. Margaretta november közepe neked is jó lenne? Alig várom, hogy találkozhassak veletek, addig is teremtsetek sok szépet. Ölellek benneteket: Marianna
Kedves turul, zsuzsuka!
margaretta
Köszönöm a gyors választ: Sajnos a hétvég nem vagyok Győrben.
Azért kivánom,hogy érezzétek magatokat jól, gondolok rátok szeretettel: Üdv.: margaretta
Találkozó szervezés
Zsuzsuka
Kedves Marianna és minden győri és Győr környéként élő TITKOS!
Köszönöm a gyors válaszodat. Fel kellene mérni, hogy hányan vagyunk, nálam az irodában egyszerre 8-10 fő találkozása megoldható a belvárosban. Ha többen lennénk, ami persze jó lenne, akkor is találunk egészen biztosan lehetőséget. Most már csak november közepe lehetséges. Jelentkezzen mindenki, aki szeretne résztvenni egy ilyen találkozón és akkor biztosan megtaláljuk a helyet és az időpontot is. Nekem a hétvége (szombat, vasárnap lenne optimális).
Vidám, szép napokat mindenkinek. Izgatottan várom a találkozást Veletek.
Szeretettel öllellek Zsuzsa
Kedves margaretta!
Örülök, hogy te is itt vagy. Nem tudom mi a hétvégi programotok ( péntek, szombat), de ha van kedvetek találkozhatnánk valahol. Javasolhatnátok valami helyszínt, én is gondolkodok rajt. Sok szeretettel ölellek benneteket: Marianna
Kapcsolat!
margaretta
Kedves turul, zsuzsuka!
Én is Győri secret rajongó vagyok! Sokat foglalkozom a teremtés minden formájával olvasok ,a neten is minden infot begyüjtök.
Szeretettel: margaretta
Szia kedves Zsuzsa!
Örülök, hogy jelentkeztél. Nagyon jó lenne mielőbb találkozni és tapasztalatot cserélni ill. buzdíthatnánk egymást. Persze, ha van még itt győri Őt, Őket is szivesen látnánk. Ötleteket várok a találka helyére és időpontjára. Írhatsz, írhattok ide,vagy a marianna.odor@gmail.com címre. Sok szeretettel ölellek: Marianna
Hogy lehet felvenni a győriekkel a kapcsolatot?
Zsuzsuka Szeretném felvenni a kapcsolatot a győri "A TITOK" rajongókkal. Én is győri vagyok és nagyon egyedül érzem magam. Jó lenne beszélgetni, találkozni, eszmét cserélni, tapasztalatokat átadni, motiválni egymást. Remélem, hogy megtaláljuk egymást. Szeretettel Zsuzsa
Kedves Csilla! Köszönöm a