A KIVÁLASZTOTT, avagy ezo barangolások a szekták berkeiben

Ha az ember érdeklődni kezd a spiritualitás iránt, hajlamos azt gondolni, hogy azok a tanítók, akik pozitív színben tüntetik fel magukat, és ráadásul még negédesen kedvesek is, biztosan nagy mesterek, és valódi tudással rendelkeznek.
Ha azonban elindul az „úton”, ráébred arra, hogy akinek nimbusza van, az biztosan szektavezér. Hangsúlyozom, nimbusza van, és nem szimplán tisztelet veszi körül.
Intő jelek, útleágazások:
1. A csoport a kiválasztottság tudatra épül:
Ez alakítja a közösség szerveződését.
Ma Magyarországon szinte csak kiválasztottak „iskoláival” találkozhatunk, csak nagyon kevés olyan intézmény van, amelyben valóban folyik oktatás (is). Ez a kiválasztott személy lehet a szektavezető, de általában a szekta tagjai is kiválasztottak Isten, az Univerzum, a Nagy Istennő, Bubu a földönkívüli, vagy esetleg egy még kacifántosabb nevű entitás által.
Rengeteg színes változatban létezik a kiválasztottság „intézménye”. Szinte az összes entitás és auraszín megjelenik a palettán. Angyalok, indigók, istennők, tündérek, ufók, névtelenek álnéven, talán még durrfarkú szurcsókok is, bár ez utóbbiakban még csak a Harry Potter című regényben találkoztam, de gondoljunk csak Verne Gyulára és a tengeralattjáróra, ami késik, nem múlik.
Divatos kiválasztott AZ ANGYAL, jobb esetben arkangyal, de lehet fényangyal is. Itt nem a hajdan népszerű Simon Templar kaladjai következnek, bár sok a hasonlóság. Legalábbis látszólag. A legtöbb modern angyal ugyanis szintén rendelkezik bizonyos sármmal a női ezósok körében, és szintén bőszen mentik az áldozatokat a gonosztól. Viszont, ha jobban mögénézünk átütő vakító fényüknek, szinte mindig kisebbrendűségi érzést takarnak angyalságuk fitogtatásával. Általában ezek az angyalok sikertelenek vagy a magánéletükben vagy a hivatásukban, és lusták arra, hogy változtassanak. Valaki elmondja nekik jó pénzért, hogy ők tulajdonképpen meg nem értett arkangyalok, és máris van értelme az életüknek. Sőt, küldetésük lesz azon nyomban! Eddig nem láttak mások számára láthatatlan lényeket, de hirtelen még a gyermekkoruk is más fényben tűnik fel. Mintha már akkor is meg nem értett zsenik lettek volna!
Ugyanúgy, ahogy az INDIGÓK népes tábora. Ha nem egy angyalos csoportba keveredik el az ember először, akkor előbb-utóbb a kezébe kerül Dorten Arkue indigókról szóló magasröptű, nyáltól csöpögő alkotása. És azonnal rájön, hogy ő is……INDIGÓ!!! Nem értették meg gyermekkora óta szintúgy, mint az angyalokat, és most, hogy rájön végre arra, hogy ez nem azért lehetett, mert tapló bunkó volt az osztálytársaival, hanem azért, mert magasabb tudatosságú létező, …magára talál! A szektavezetőnek kicsenget legalább kilencvenezret félévente, és boldog attól, hogy mindenki issza a „bölcsességeit”. Drága ez a kiválasztottság, hiába! Még szerencse, hogy már a sárga alapszín is indigó! Ezt nem igazán lehet ésszel felfogni, de jobb is, mert ha az ember gondolkodna, nem fizetne azért, hogy hízelegjenek neki. Legalábbis nem pénzzel. SZEXUÁL MÁGUSÉKNÁL például nem kell fizetni, legalábbis nem a mostanában általánosan elfogadott fizetőeszközzel. Inkább a természetbeni juttatás a divat. Meg kell mondjam, még a szexi magic a legszimpatikusabb egy olyan ember számára, aki még tud ezek után választani a bő és zavarosan egyforma kínálatból, hiszen ebben több az élvezet, mint az arkangyalságban, és legalább ingyen van. Fényangyalék néha még cölibátust is fogadnak kompenzálandó szexuális deficitjüket, és ezért még borsos árat is képesek fizetni, ahelyett, hogy vennének a széles körben alkalmazott lényegesen olcsóbb kék tablettából, és még jól is érezhetnék magukat. Bár, talán nekik elég a lelki egyesülés is, ki tudja, majd talán ezt a fajta pozitúrát is kipróbálom.
Ufókkal még nem találkoztam eddig, de ez is érdekes lehet, és a durrfarkú szurcsókok is jobban vonzanak a lagymatag szárnyasoknál.
Nagyon markáns KÖZÖS VONÁSA tehát a kiválasztottaknak a meg nem értettség, a társadalmi kitaszítottság, és a harc a gonosz ellen.
A gonosz pedig mindenki, aki nem azonos elveket vall azokkal, akiknek pedig sokat köszönhet(ne), ha nem lenne annyira negatív, sötét lélek, és megértené, hogy minden csak őérte van. A kiválasztottat nem értékelni ezért a legnagyobb bűn. Azt az áldozatot, amit szegény szerencsétlen átlagos halandókért, emberekért tesz, KÖTELEZŐ értékelni.
Ha ez nem történik meg, akkor a gonosz, fekete, lehúzó, vacak, szánalmas kis emberi lény lesüllyed a mocsokba, és menthetetlenné válik. Ilyenkor jobb nem foglalkozni vele, hátha fertőz a mocsoksága.
Meg egyébként sem érti!
(Folytatása következik.)
http://www.youtube.com/watch?v=DP4z8v2F9O4

Címkék:

Hozzászólások



Egy szektavezér akkor is kapós, ha 80 éves? :)

2014-ben megnősült az amerikai szektavezér, Charles Manson. Egy 26 éves rajongója addig látogatta a 80 éves elítéltet a börtönben, amíg kialakult közöttük a románc. Ej, a lányok még manapság is szeretik a rossz fiúkat…

A románc részletei: http://velvet.hu/elet/2014/11/18/charles_manson_megnosul/

Az én ideálom nem szektavezér, nem 80 éves, de vezér!