thesecret.hu

Sziasztok!
Igértem pár csodát. Több kincsem van. Hármat megosztok veletek, ha nem baj. :)
---
Néhány éve történt.
Nyaranta táborozáskor G-nél szállunk meg, mert van két kutyánk és visszük magunkkal. G minden nyáron befogadott minket. Őt nagyon érdekli az ezotéria. Kicsit más úton jár, mint én. Minden évben nagy érdeklődéssel nézegetem új dolgait, figyelemmel hallgatom felismeréseit. Mikor mesél, olyan szeretettel, áhítattal, és akkora bölcsességgel a szívében szól, hogy öröm számomra a hallgatása. A hangja is kifejezetten kedves.
Jóslásokkal is foglalkozik. Másoknak is csinál Tarot kártyákat. Nagyon ügyes.
Egy alkalommal Müller Péter Jóskönyve volt a konyha asztalánál. Én nem ismertem. Az első kiadás után elég sokára születtet meg a második, nekem teljesen elkerülte a figyelmemet. A Ji Chingről szól. A változások könyve.
G elkezdte dicsérni.
- Hatalmas bölcsesség van benne.
- Én nem szeretem a jóslásokat, mert nem konkrétak. – mondtam.
- Tudom. Próbáld ki!
- Próbáljuk ki. … Hogyan kell?- elmesélte a technikáját.
- Tegyél fel egy kérdést, és megkeressük a választ.
- Nincs semmi konkrétum.
- Semmi, ami foglalkoztat? –kérdezte.
- Hát egy van, ami mindennél jobban foglalkoztat.
- Mi az?
- Nem tudom megfogalmazni.
- Próbáld meg!
- … Szeret-e az Isten?
- Megnézzük Gábor!
Dobtam hatszor. (Gondoltam, biztos valami nesze semmi fogd meg jól cucc lesz a válasz.) Kijött egy hexagramm. A 11-es. Harmónia, vagy virágzás, valahol a béke hexagrammja. Müller Péter tolmácsolásában van benne egy sor: „Isten szeret, és odaadja, amire szükséged van.”.
Elég konkrét. Megdöbbentem. Annak esélye, hogy ez kijöjjön egy a hatvannégyhez volt. A többi hexagrammban nincs ez a mondat, és ezzel hasonló jelentésű sem.

Később megvettem a könyvet. Áttanulmányoztam. Zseniális könyv. Kiderült, hogy a 11-es a születési hexagrammom is.
---
Ez a történet is néhány éves.
M szilveszteri bulija tetszett nekem. Elmentem egy normál klub estére is. Jógával kezdődik, ami nagyon szuper. Majd meditáció, mantra, és tetszőleges partnerrel egy diád. Én egy teljesen ismeretlen csinos hölgyikével voltam. Az volt a kérdés –és mindig ez a kérdés-, mondd meg nekem ki vagy te? Két-három oda-vissza nekifutásra. Kezdetben, mint mindenki, csak felszínesen beszéltem magamról. Majd sokadikra elmeséltem, hogy úgy érzem, mintha egy erdei útról egy nagy völgybe értem volna. Ez a völgy egy hatalmas búzatábla. Gyönyörű, érett kalászokkal. Nagyon szép. Jó itt lennem, de már szeretnék tovább menni. Szép ez minden, de ez a tábla eltakarja az utat, amerre menni szeretnék. Körös-körül erdő a táblán túl, és nem tudom hol a bejárata. Keresem, és nem találom
Aztán este beszélgetés volt M közösségével, majd indulás előtt ő még jósolt is. Kiterített egy pakli Tarot kártyát, mindenki húzott egyet. Mindenki elmondta a gondolatát, és M is hozzáfűzött valamit.
Én a Remetét húztam. A kártya képén egy öregember lámpással a kezében egy búzatáblán éppen félretol néhány szálat, hogy észrevegye, mi van a földön. Egy csillogó kígyó volt. Megtalálta azt, amit keresett. Ez a Remete üzenete.
Ez a búzatáblás kép ezen a paklin csak egy lapon volt. Egy a 78-hoz volt az esélye, hogy kihúzzam.
---
Ez a történet friss. Egy hónapos.
Párommal sokat kirándulunk. Két kutya, erdő, kaja, pia, és a legfontosabb, a térkép. A budai hegyekben voltunk. Túra, kilátó, túra. Jó egy órája senkivel nem találkoztunk. Párom többször megállt csodálni a természetet, gyönyörködni, csak „egy perc pillanatra”. Én előrébb megyek, hogy ne legyen frusztrált. A kutyákat is figyelem. Egy ilyen alkalomkor, már én is emelkedett hangulatban voltam. Gondoltam:
- Na jó, itt az alkalom! Most mutasd meg magad nekem! Csak te és én Istenem.
- Valóban akarod? –hallottam magamban.
- Hát persze!
- De komolyan.
- Komolyan.
- Nos, megláthatsz, ha ott az ágak és levelek közt előre nézel.
Néztem. A sok levél és fák között jóval távolabb mozgást vettem észre. A kis út, amelyen álltam először balra kanyarodott, majd nagy ívben jobbra tőlem. Ezt nem tudtam. És ott a távolban, úgy kb. 100 méterre egy idősebb ember sétált az erdőben. Felénk tartott az úton. Majd mikor a közelembe ért, én köszöntem neki, ő is nekem. nem mertem megszólítani. Teljesen átlagos férfi volt, elég idős. Talán kissé viharvert volt az összhatás. Párom is köszönt. Továbbmentünk. Párom nem tudta a sztorimat. Később meséltem el.
A túránk során még vagy fél óráig senkivel sem találkoztunk.
---
Befejezésül N. D. Walsch: „Istennel az öröklétben” című könyvből idéznék pár gondolatot:
„Ez a te utazásod az Életen keresztül. Az alagút jelzései mutatják neked, hogy hol tartasz. Ezek a jelzések valójában képek, és mindegyik egy pillanatot jelöl.”
„Azt képzelted, hogy oly sok mindenre van szükséged a boldogsághoz, sőt az életben maradáshoz is. Pedig mindez csak a te elméd szüleménye.
Amikor közeledsz a halálodhoz, rá fogsz ébredni, hogy milyen keveset számít ezen a világon bármi. Bármi. A testi életből való távozásod pillanatában rá fogsz jönni, hogy a semmiért küzdöttél. És ekkor a hosszú küzdelmed véget ér.”
„Azért utazol keresztül a téridő-kontinuumon, hogy megismerd, és teljes egészében megtapasztald Énedet – azután pedig újrateremtsd ezt az Ént a legnagyszerűbb látomás következő tündökletes változata szerint, amely valaha előtted lebegett arról, hogy ki vagy Te valójában.”
„Hadd tisztázzak itt egy dolgot! Ti mindnyájan az én hírnökeim vagytok. Kivétel nélkül.
Mindnyájan üzenetet küldtök az életnek az életről a saját életetek révén, amelyet megéltek.
A kérdés nem az, hogy hírnök vagy-e, hanem az, hogy milyen üzenetet viszel.”

Szeretettel:
Sim